A vasakarat kora

A Dunai Vasmű története

2021. május 27. hacsa.

Dunaújváros helyén alighanem ma is egy párezer lakosú Dunapentele nevű szerény nagyközség, legfeljebb kisváros állana, ha Titóból nem lett volna láncos kutya. Több mint egy évszázaddal azután épült vasmű a Duna mellé, hogy ezt Széchenyi István javaslatba hozta. Nem a legjobb helyre, de megépült. Átok vagy áldás, ma is nehéz megmondani. Mindenesetre ez volt a kiépülő magyar pártállam leghatalmasabb ipari létesítménye.

vasmu_1.jpg

A Dunai Vasmű főbejárata 1960-ban. (Hungaricana)

A Duna-menti vasmű terveit elsodorta először az elbukott szabadságharc, aztán az első világháború. Az 1938-as győri programban szereplő beruházást halogatták, és mire 1944 elején Győrött hozzáláttak, már bekopogtatott Magyarországra a második világháború. 

A szocialista Magyarország nagyhírű gyárairól és üzemeiről szóló sorozat mai bejegyzése is az Arcanum adatbázisa segítségével készült.

10928da9c58d5c200a91d51a892f86ed.png

1949-ben végre megkezdődött az építkezés. Utakat, felvonulási épületeket építettek, terepet rendeztek - Mohácson. "A mai kis Mohács városkában óriási vasmű nő ki a földből", lelkesítette az ország népét a Szabad Nép (1949. áprlis 17.). Másfél évvel a Kominform Jugoszláviát elítélő határozata után is, amikor Tito már rég az imperialisták láncos kutyájának minősült, és már kivégezték Rajk Lászlót és Tito többi magyarországi "cinkosát", még mindig nem gondoltak rá, hogy a magyar ipar hatalmas alkotása milyen közel lenne Mohácson a déli határon acsarkodó ellenséghez.

vasmu_2.jpg

Kis Újság, 1949. december 11.  

Ezzel a címmel jelent meg cikk tizenkét nappal azelőtt, hogy a Politikai Bizottság elé került az az előterjesztés, miszerint: "A magyar-jugoszláv viszony alakulása arra késztette Rákosi elvtársat, hogy a szovjet szakértők figyelmét felhívja a korábban felmerült mohácsi megoldással kapcsolatos meggondolásokra. … A szovjet szakértők … a kombinát építési helyéül Dunapentelét ajánlják.” A Szovjetunió részt vett a beruházásban, amely jelentős részben a jóvátétel teljesítését szolgálta, mivel azt a Szovjetunió számára 80 százalékban fémek és gépi berendezések szállításával kellett teljesíteni. A későbbi koncepciós perekben rendszeresen fölmerült az a vád, hogy a perbe fogottak azért szorgalmazták a mohácsi telephelyet, hogy azt minél könnyebben elérhesse az ellenség. Egyébként már a németek is Mohácsot tartották az ideális helyszínnek a háború alatt, és ők is a délről fenyegető ellenség miatt tettek le róla... Az ő ellenségük is ugyanaz a Tito volt. 

"Általánosan elfogadott vélemény volt, hogy a mohácsi terület nem több lehetőségből az optimális, hanem az egyetlen megfelelő. A megkívánt feltételek (nevezetesen, hogy a Duna mentén, jó talajadottságú helyen, Budapesttől legalább 100 km távolságra feküdjön és a tervezett kapacitás kiépítésére, később bővítésére legyen alkalmas) mindegyikét kielégíti." A szovjet szakemberek választották Dunapentelét, a magyarok nem is választhatták volna, mert nem 100, csak 70 km-re fekszik a fővárostól, és csak a szovjet instruktorok vehették semmibe ezt a feltételt."A beruházás évei alatt pedig csak csöndben és nagyon-nagyon szűk körben merték a szakemberek felmérni, milyen beruházási többletet és milyen folyamatos, máig is meglevő üzemeltetési, szállítási, karbantartási stb., stb. többletköltséget jelent a telephely megváltoztatása. /12 m helyett folyamatosan 50-60 m-re emelni a teljes vízszükségletet. Ugyanígy fel- és leszállítani a dunai kikötőn keresztül futó árukat. Az I. osztályú mohácsi lösztalaj helyett a dunapentelei sokkal kisebb teherbírású és sokkal kevésbé állékony II. és III. osztályú lösztalajra építkezni./"  (Sebestyén János visszaemlékezései, Bányászati és Kohászati Lapok, 2015/5.

vasmu_3.jpg

Újítások tömegével folyik az építkezés Dunapentelén. (168 óra, 1996. november 5.)

Dunapentele tehát, ha ló nincs, szamár is jó alapon lett a vasmű telephelye, és nőtt vízimolnárok, halászok, marhatenyésztők négyezer fős, eldugott, sáros nagyközségéből, ahol 1948-ig áram sem volt, félszázezres várossá, a magyar nehézipar egyik legjelentősebb központjává, "a vas és acél országának" megteremtésére irányuló vasakarat szimbólumává. A két magyarországi vasmű, Ózd és Diósgyőr elavult volt, nehezen bővíthető, és problematikusnak minősült a vízellátásuk. Az acélfelhasználás egyre inkább a "lapos" áruk, az acéllemezek felé tolódott el, a magyarországi acélipar pedig nem erre volt beállítva. Sikerült a szovjet partnert meggyőzni arról, hogy az új vasmű egyprofilú legyen, hengerelt termékek gyártására specializálódjon. Valószínűleg ezért is maradt mindmáig életképes a többi hazai vasművel ellentétben. (Bár ez az életképesség most éppen nem mondható bizonyosnak.)

A szovjetek meggyőzése a fent idézett Sebestyén János mérnök érdeme. Ő volt az 1949 februárjában lényegében a vasmű megvalósítására létrehozott Nemzeti Beruházási Vállalat vezetője, a Dunai Vasmű első vezérigazgatója. 

Sebestyén János (1911-2001) szegény sorból a maga erejével kikapaszkodó mérnök volt. Állítólag már a világháború előtt is szimpatizált a kommunistákkal, de ez semmilyen aktivitásban nem nyilvánult meg. Mindenesetre egyike volt az "átkosból" örökölt mérnököknek, akiben megbíztak. A háborút és az üldöztetést részben a haditermelésben nélkülözhetetlen szakemberként, részben bujdosva élte túl. 1948-ban a Nehézipari Központ Vezetője lett, 1949-től irányította a dunapentelei beruházást, 1953-ig a vasművet. Akkor miniszterhelyettesként rábízták az ország katasztrofális villamosenergia-ellátásának rendbe tételét. Megcsinálta. A hatvanas évektől a pártállam egyik legkevésbé pártállami és legprogresszívabb testületének, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak volt a kulcsembere elnökhelyettesként majd elnökként. Bokros érdemei voltak a magyar atomipar, informatika, számítástechnika megtelepítésében, felfuttatásában. A gazdasági reform legfontosabb háttéremberei közé tartozott. Elfeledve, megkeseredve, megvakulva halt meg 90 éves korában. (L. Vámos Tibor méltatását róla, Magyar Tudomány, 2002/7.)

vasmu_4.jpg

Sebestyén János (Bányászati és Kohászati lapok, 2015/5.)

A négyezer lakosú település lakossága két év alatt 15 ezerre duzzadt. Az 1951 májusában városi rangot kapott Dunapentele csak fél évig lehetett város, mert 1951-ben 15 ezer aláírással, a város valamennyi lakosának heves követelésére Sztálinvárossá keresztelték át. Éppen ideje volt, mert ekkor már a szovjet blokk majd minden országában volt Sztálinváros (Románában például Brassó), de nálunk még nem. A Dunai Vasmű is felvette a generalisszimusz nevét. A Vasmű 1956-ig, a város (rövid 1956-os, forradalmi megszakítással) 1961-ig viselte ezt a nevet. A Vasmű visszakapta régi nevét, a város újat kapott. 

1950 május 2-án kezdődött meg az építkezés lakóbarakkok építésével. (Még a hetvenes években is laktak ilyen barakkokban, aztán vagy raktárként hasznosították, vagy lebontották őket.) Az abbamaradt mohácsi építkezésről érkeztek kubikos, kőműves, ács brigádok. Az új helyen le kellett gyalulni a dombos vidéket.

Borovszky Ambrus, Sebestyén helyettese majd utóda a vasmű élén így mesél a kezdetekről: "Elég mostoha körülmények között kellett itt dolgozni. Olyan elképzelések voltak, hogy minden nagy legyen, gigantománia uralkodott. Csináltunk egy nagy barakkot, és hatvan ember aludt bent emeletes ágyakban. Vagy mit tudom én, ezer személyes konyhát, aztán kiderült, ha széthordják az ételt, akkor az megtörik, gond lesz vele. De ebben az időszakban az ottani vezetés a művezetőtől kezdve mindenki, nagyot alkotott, és a szellemet, ami akkor ott természetes volt, azt ma nagyon nehéz elképzelni. Tele voltunk lelkesedéssel, hogy én, az természetes, de kisemberek, az egyszerű emberek is. /.../ Őszintén, tisztán lelkesedtünk." (Jelenkor, 1986/5.)

vasmu_5.jpg

A jövőbe tekintő Borovszky Ambrus a Béke és Szabadság címlapján (1954. március 3.)

A Borovszkyt a Jelenkorban faggató Bertha Bulcsunak, aki fiatal korában dolgozott Sztálinvárosban, másmilyen emlékei is vannak: "Kordésok hordták el a földet, hat-nyolc ló mellé tartozott egyetlen hajtó. Libasorban jártak a lovak, engedelmesen, szinte vakon. Odább, közel a Dunához földgyaluk dolgoztak. Más földgépet nem is láttam. Embergépek dolgoztak mindenütt./.../ Egy olyan házban laktunk, görög családokkal együtt, ami kívül-belül vakolatlan volt, s az épület tele volt poloskával. Halálra martak minden éjszaka./.../ ...az emberek között olyanok is akadtak, akik loptak, részegeskedtek, késeltek, néha egészen elképesztő dolgok történtek a városban./.../ A kocsma hátsó ablakai az erdőre nyíltak. Nagy verekedések alkalmával kinyitották az ablakokat, s a kikészült embereket a győztesek, vagy a pincérek kihajigálták az erdőbe. Mire megérkezett a razzia, már mindenki csendesen kortyolgatta a borát... amíg szabadságon voltam, ellopták a gumicsizmámat, s amikor kipillantottam reggel a hátsó ablakon, egy hulla feküdt a frissen nyírt gyepen a rézsű oldalában. Szilveszter éjszaka egy részeg műszaki rám törte az ajtót és késsel hadonászva az orrom alatt, valamilyen Klárit követelt rajtam./.../ együtt dolgoztam egy darus brigáddal. Brigádvezető és kötözők. Az akkori körülmények között nagyon sokat kerestek. Ötször-hatszor annyit, mint én. A munkájuk persze kemény emberpróbáló volt, legfeljebb az örökké izzó kokszkosarak felett melegíthették meg egy kicsit a kezüket. A pénz, az iszonyúan sok pénz, amiért akkor havonta katasztrális holdnyi földet vehettek volna az Alföldön, a többségüknek kifolyt a kezéből. Tizedikéig elitták, elmulatták, elkurvázták az egészet, sokszor az utolsó fillérig. Attól kezdve, a következő fizetésig, sós kekszen és teán éltek, amit ott mindenki védőételként kapott, ingyen."

vasmu_6.jpg

A bezárt fővárosi bordélyházakból leküldött "hivatásos" malteroslányok. (168 óra, 1996. november 5.)

 "Akkoriban erre kétféle dolgozó dolgozott. Volt, aki jutalomból, volt, aki büntetésből kapta a sztálinvárosi kiküldetést./.../ Az első napon, a közegészségügyi szűrőállomáson mindenkit egyforma szívélyességgel fogadtak, ahogy a rendelet is szólt: 'minden Sztálinvárosba érkezőt tetvességi vizsgálatnak kell alávetni és bármilyen tetvességben is szenved, a tetvetlenítést, a szőrzet lenyírását illetve a ruhanemű fertőtlenítését el kell végezni...'" A Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) felhívást bocsátott ki: "'Magyar Ifjúság! Jelentkezz a Dunai Vasmű felépítésére, bizonyítsd be ország-világ előtt, hogy hű fia vagy hazádnak, lelkes segítője, elszánt harcosa a békének'. A megyék és közösségek kvótát kaptak: hány elszántat kell küldeniük." Fejpénzzel motivált munkaerőtoborzók járták az országot. Nyilvános perekben ítélték el az önkényesen távozókat és a szabotőrnek minősített lógósokat. "Kétszáz hivatásos kurvát is hoztak Pentelére a bezárt pesti bordélyházakból./.../ Az egészségügyi szolgálat 430 terhes nőt, közöttük 300 leányanyát regisztrált./.../ A brigádok öldöklő munkaversenyt folytattak, amely alkalmasint a talponállók (Késdobáló, Lepra, Dúlás) mélyén pofozkodásig fajult. Hét végén például a Partizán brigád tagjai az N-i vasútállomáson taxikat bérelve, húsz kilométeres autóversenyt is vívtak: ki ér előbb haza, a falu kocsmája elé. A Május 1. utcai házak vakolata alatt alighanem még ma is ott van a nyers falra festett híres jelszó: 'Baszunk mi az esőre, kongresszusért előre.'" (Sztálinváros jeles krónikásának, Miskolczi Miklósnak az írása, 168 óra, 1996. november 5.)

vasmu_7.jpg

Az első csapolás a Dunai Vasműben 1951. november 7-én. (168 óra, 1996. november 5.)

"Megilletődött arcok szegeződnek az óriásdarura, amely az üsttel a csatorna alá áll. Borovszki Ambrus elvtárs, a Nehézipari Beruházások vezérigazgatóhelyettese, azelőtt vasöntő, megnyitja a csapokat. Olyan csend
van, hogy a szívdobogást is meghallani." (Népszava, 1951. noveber 9.)  A központi napilapok első és második oldalát elfoglalták az ünnep utáni első számban a Sztálinváros névadójáról és a vasmű első csapolásáról szóló tudósítások. Történelmi mérföldkőnek tüntették fel ezt az első csapolást, pedig az még nem sokat jelentett. Másfél év alatt egy vasmű érdemben nem épül fel. Az öntődében 1951-ben csak a másutt gyártott öntecset melegítették fel. Sztálinvárosi vasat először 1954. február 28-án csapoltak, amikor a negyedik határidőre elkészült a nagykohó. A vasmű egyetlen részlegét sem tudták átadni az eredeti határidőre. Ráadásul 1953-ban, amikor Nagy Imre miniszterelnök lett és szakítottak egy időre az erőltetett (nehéz)iparosítás politikájával, le is állították a beruházást. Ezt azonban a szovjet partner nem vette tudomásul, és rendületlenül szállította a gépeket, berendezéseket az el nem készülő részlegekhez. Tízezer tonnányi gép hevert a sínek mellett. A ládákban méteres magasságban állt az esővíz. A Szállító és Raktározó Vállalat vezetőit le is tartóztatták, de Borovszky Ambrusnak sikerült elérnie, hogy felmentsék őket. 

A hatvanas évekre épült ki a teljes vertikum: kokszgyártás, nyersvas gyártás, acélgyártás, hideg-, meleghengermű és a kiegészítő, kiszolgáló egységek. Magyarországon egyedül a Dunai Vasműben volt meg ez a teljes vertikum. A vállalat viszonylag korszerű technikával működött. A Szovjetunióból szállított gépek is a világháború alatti amerikai segélynyújtásból származtak.

vasmu_8.jpg

 

Lobogó a város felett. (168 óra, 1996. november 5.)

A Dunai Vasmű 1953 óta viták középpontjában állt. Kritizálták, mint az életszínvonal zuhanásáért felelős nehézipar-centrikus gazdaságpolitika szimbólumát. A gigantikus beruházás hatalmas költségei valóban erősen megterhelték az államkasszát. Sztálinvárost, ha nem is szabadon, de mindig lehetett bírálni. Sokan kétségbe vonták, hogy van-e értelme ilyen vasművet létesíteni ott, ahová távolról kell szállítani a vasércet is, a szenet is. Az 1956-os forradalom idején pedig kiváltképp összesűrűsödtek az indulatok Sztálinváros körül. Viszont a város a forradalom idején igen aktív volt. Hatalmas népgyűlésen követelték és állították vissza a település régi nevét, és a dunapentelei Rákóczi rádió működött a legtovább a forradalom leverése után.

A hatvanas évek reformkonjunktúrája is felerősítette a Vasmű létjogosultságát vitató hangokat. "Ezért én - mondja Borovszky Ambrus - 66-67-ben készítettem egy diagram sorozatot, mellyel bebizonyítottam, hogy a Dunai Vasmű a teljes összeget, amit a népgazdaság ráköltött, visszaadta az országnak. Materiálisán, anyagilag visszafizette. Ezt nem kisebb személyiségeknek bizonyítottam be, mint a miniszterelnök és a pénzügyminiszter." (Jelenkor, 1986/5.) Arra kérdésre, hogy ráfizetéses-e a Vasmű, Borovszky így válaszol: "Ráfizetéses-e? Ha akarom vemhes, ha akarom nem. Elhatározás kérdése az, hogy hol csapjuk ki a nyereséget. Milyen terheket rovok erre a termelő üzemre, milyen adóztatást? Ez mind-mind elhatározás kérdése. Hol állapítom meg az árát, hogyan állapítom meg, milyen alapon." Ez bizony így volt, de ahogy a pártállami időkben nem lehetett tudni, valójában hasznot hoz, vagy kárt okoz az országnak egy vállalat, ugyanígy Borovszky diagramjai sem bizonyíthattak semmit, mert azok is csupa olyan tényezőt vehettek csak tekintetbe, amelynek a forintértéke "elhatározás kérdése".

vasmu_9.jpg

Borovszky Ambrus (Boró), Cyránski Mária szobra. (Katalógus, Cyránski Mária műalkotásai, Dunaújváros, 2000) A dunaújvárosi közemlékezetben legendás városalapítóként élő Boró bronz portrészobra a Dunaferr igazgatóságának előcsarnokában áll. 

Borovszky 1912-ben született Érden. Felmenői parasztok voltak, apja cipész. A lőrinci Lipták-gyárban volt öntőtanonc. Ez a gyár később az általa vezetett Dunai Vasműhöz került. A Lipták-gyár bezárása után a Ganz Hajógyárban dolgozott, fiatalon szakszervezeti bizalminak választották. Kiváló szakembernek számított. A világháború után ő lett a Hajógyár öntödéjének a vezetője. Újító élmunkásként írtak róla a lapok. 1948-ban, az államosítások évében kiemelték. A Nehézipari Központban lett főosztályvezető. Visszaemlékezése szerint ott nagyon rosszul érezte magát, mert fogalma sem volt róla, miként kell abban a beosztásban ténykedni. Sokáig nem is kellett ott szenvednie, mert 1949-től a Nehézipari Beruházási Vállalat vezérigazgató-helyetteseként a vasmű építését irányította, és végre  tudta, mi a dolga. A vezérigazgató, Sebestyén irányította a folyamatot legfelső szinten a fővárosból, Borovszky pedig a helyszínen, Mohácson, majd Dunapentelén. Ettől kezdve a Vasmű határozta meg az ő életét, ő meg a Vasműét. Először ott is Sebestyén helyetteseként dolgozott, majd amikor Sebestyént elvitték miniszter-helyettesnek, ő lett a vezérigazgató. Mire az lett, a hat elemije után elvégezte a Gazdasági és Műszaki Akadémiát is. Két szakaszban húsz évet töltött a Vasmű élén. A két szakasz között két évre őt is elvitték miniszterhelyettesnek. "Ha ezt összegezném, akkor nagyon szerettem öntő, öntőmester lenni, amikor a minisztériumba kerültem, ott nem találtam a helyem, a Dunai Vasmű azonban az enyém volt." (Jelenkor, 1986/5.) Jelentős részben a város is az övé volt, hiszen annak intézményei, kulturális élete, sportélete, szórakozási lehetőségei, a dunaújvárosi élet minősége jelentős részben a Vasműtől és vezetőitől függött. 

1975-ben nyugdíjba ment. Nyugdíjas éveiben a Vasas Szakszervezet elnökeként tevékenykedett, és persze továbbra is bejárt a Vasműbe, megvitatta utódaival a gondokat, segített, ha tudott, s ha engedték. Szerette az élet örömeit, imádta a lovakat, hajtotta a lovaskocsiját, de a munkája, a Vasmű és a város teljesen egybeolvadt az életével. Az akkori egyetlen pihenőnapon, vasárnap délelőtt is bement a Vasműbe, és persze a többi vezetőnek is ott kellett lennie. Estefelé arra kószált, ahol a munkásai töltötték a szabadidejüket, az irodája átjáróház volt. Szenvedélyes protektora volt a Vasműnek élete végéig. 83 éves korában halt meg 1995-ben.

vasmu_10.jpg

A városnak fénykorában még úttörővasútja is volt. (Fortepan, 1961, hungaricana)

Az acélipar dekonjunktúra a 80-as években erősen érintette a Vasművet, amely 1982-83-ban veszteségessé vált. 1984-ben bevezették a piacra a Dunaferr márkanevet és logót. A rendszerváltást elég rossz állapotban érte meg a vállalat, 1989-ben jelentősen csökkent is a termelés, de a 90-es években összeszedte magát és az évtized közepére stabilizálódott a helyzete. A régióban a Kassai Vasmű mellett a dunaújvárosi volt az egyetlen, amely kapacitásait kihasználva tudott működni. A Horn-kormány idején a Dunaferr-csoport vagyonkezelését a vállalati menedzsmentből álló Acél XXI. Kft. vette át. Úgy, hogy horribilis összegű sikerdíj járt volna a menedzsment tagjainak olyan eredményért, amelynek elérését biztosra lehetett venni. 2000-ben az Orbán-kormány kezdeményezésére a vagyonkezelési szerződést felbontották.

A Dunaferrt 2004-ben privatizálták. Fő tulajdonosa akkor az ukrán Donbass Ipari Csoport lett.

A Dunaferr ma elvileg négy és félezer embernek ad munkát közvetlenül, már amikor ad. A beszállítókkal és családtagokkal együtt több tízezer ember életét határozza meg. A vállalat néhány éve válságban, jelenleg már drámai helyzetben van. 

A vállalat vezetői felmondták a kollektív szerződést, törvénysértő módon kirúgtak szakszervezeti vezetőket, a fizetéseket hónapok óta két részletben fizetik, a munkásoknak nem tudnak munkát adni. A többségi tulajdonos, az  orosz állami Vnyesekonombank és a kisebbségi ukrán tulajdonos háborúságban áll egymással. A saját állítása szerint a tulajdonosok nagy többségének felhatalmazásával rendelkező megbízott megpróbálta erővel elfoglalni a gyárat, leváltotta a vezérigazgatót és az igazgatóság több emberét, tulajdonosi közgyűlést hívott össze, miközben a regnáló menedzsment a felhatalmazását nem ismeri el, valamennyi intézkedését törvénytelennek tekinti, és a bíróság másodfokon a jelenlegi vezetésnek adott igazat. A vállalat tetemes adósságot görget maga előtt. A céget egy kazah vállalat látja el olyan bérmunkával, amely nem hoz nyereséget, és csak tovább növeli a Dunaferr  adósságállományát. Állítólag ez a kazah cég megvenné a Dunaferrt, de a tulajdonosok háborúja, a bizonytalan jogi helyzet és az adósságállomány miatt ez nem nagyon valószínű.  A munkások és a város lakói kétségbeesve várják a fejleményeket.

vasmu_11.jpg

A Vasas Szakszervezet demonstrációja a Vasmű bejáratánál. (Népszava, 2020. december 12.)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1516567758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bioLarzen 2021.05.28. 01:35:19

"Arra kérdésre, hogy ráfizetéses-e a Vasmű, Borovszky így válaszol: "Ráfizetéses-e? Ha akarom vemhes, ha akarom nem."

Kábé, mintha megkérdezném a páromat, megcsalt-e, és egy kategorikus nem helyett az lenne a válasz, hogy "attól függ" :D

gigabursch 2021.05.28. 07:13:57

A vertikumból kimaradt a Martin-kemence, de ezt majd @Galaric pontosítja. Neki szakterülete.

Ami a helyszínt illeti: A linzi vasművel analóg, ott sincs nyersanyag és évtizedekig a szovjet pirites vasércre épült a termelés, melyhez a (gép)hajóállomás javát a magyar hajógyártás adta.

dmke 2021.05.28. 09:13:30

Nem tudom ismeritek-e Mácsai Pál előadásában az Azt meséld el Pista c. előadást, ami Örkény István szövegeiből van összeállítva. Ebben egy jelentős rész foglalkozik azzal,amikor Örkény lement Dunaújvárosba riportot írni a Vasmű építkezéséről. Az előadást is nagyon ajánlom, bár elég ritkán játssza Mácsai, gondolom az igazgatói bokros teendői miatt is. Hangoskönyvben is megjelent.

gigabursch 2021.05.28. 09:56:18

@gigabursch:
Hajóállomás => hajógyártás

gigabursch 2021.05.28. 09:59:18

A Dúlás általánosan a Felszabadulás "becézése" volt. Mert ez a része igaz ...

bioLarzen 2021.05.28. 10:43:15

@dmke: Eddig négyszer láttam ;)
És szerintem, ha adják még, lesz abból öt is.

dmke 2021.05.28. 10:59:01

@bioLarzen: Én háromszor láttam már és megvan otthon hangoskönyvben is. Néha a nagyon úúútált takarítás közben hallgatom, hogy legyen valami jó is benne:)

MIG-31 2021.05.28. 16:09:26

@bioLarzen: És igaza volt. Ugyanis abban a központilag irányított gazdasági rendszerben központilag szabták meg az energiaárakat, a termék átvételi árát belföldre, sokszor külföldre is. És ha ebben az egyenletben egy számmal elkezdtek játszani, akkor mindjárt mást mutatott a végeredmény. Persze ez nem kicsit volt önbecsapás, fent van a youtubeon az archív videó az ózdi kohászat válságáról, a 87-es május elsején mondja a fák árnyékában egy dolgozó, hogy a vasmű 8 milliárd veszteségét az állam kifizette.
Van egy tanulmány a magyar szénbányászatról, a szocialista korszak bányaigazgatói emlékeznek benne vissza, ki-ki a saját életéről és a vállalata szemszögéből. Egyik igazgató konkrétan le is írja, nem szó szerint, mert nem keresem most meg, de ez a lényege: fejlesztési pénzekhez aránylag könnyen hozzá lehetett férni, kellően hangzatos célokat és terveket kellett kitűzni, esetleg kicsit lobbizni mellé, és megvolt. Az esetleges későbbi számonkéréstől nem kellett tartani, ugyanis a szabályzók gyakori változása miatt később bármit könnyen ki lehetett magyarázni. Belinkelhetem, ha megvan a neten, de a címét le tudom írni ha érdekel.

BiG74 Bodri 2021.05.28. 17:10:08

Olyan szintű kontraszelekció jött létre a cégen belül, hogy mai helyzetet is figyelembe véve, kérdéses mit lehet itt felfuttatni?

¿Qué tapas hay? 2021.05.28. 18:38:19

Az az "első csapolás" kép inkább öntés lesz. A sztálinvárosi nagyolvasztó első csapolásáról ezt a képet találtam: archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-bWdpZUovZ01hL2cwbDQ5NlVpK09tUT09

Az a bizonyos sztálinvárosi anekdota: dunaujvarosmesel.hu/2020/06/24/mi-fog-itt-folyni/

@MIG-31: "fejlesztési pénzekhez aránylag könnyen hozzá lehetett férni, kellően hangzatos célokat és terveket kellett kitűzni, esetleg kicsit lobbizni mellé, és megvolt. Az esetleges későbbi számonkéréstől nem kellett tartani, ugyanis a szabályzók gyakori változása miatt később bármit könnyen ki lehetett magyarázni"
Nincs ez ma sem másképpen, a klnf. EU-pályázatok így mennek most is. Elég bemondani, hogy "karbonsemleges, fenntartható zöld mobilitás digitalizációja" és már dől is a pénz, mintha három szilva jött volna ki a félkarú rablón.

@gigabursch: Ott van az. A Siemens-Martin eljárás az acélgyártó technológiák egy válfaja.

BiG74 Bodri 2021.05.28. 19:24:49

@¿Qué tapas hay?:
Lehet az első csapolás éppen, csak a kupolóból.

BiG74 Bodri 2021.05.28. 19:34:51

@¿Qué tapas hay?:
Plussz a fejlesztési pénzekhez való hozzáférés sem volt annyira könnyű. A konverteres technológiáért tudtommal elég komoly harcot vívott az akkori vasműs vezetés. Mondjuk talán azóta sem volt ilyen előre látó irányítása a cégnek, értve a tényleges szürkeállományt, mely tudott hatni a nem szakmai vezetésre.

Lazlee 2021.05.28. 20:55:18

Általános meglepetésre ma fizettek, nem várták meg 31ét. :)

gigabursch 2021.05.28. 22:22:21

@¿Qué tapas hay?:
Igen, bár nem ezt akartam írni, hanem azt, hogy az később lett csak beüzemelve.
Ismereteim szerint...

gigabursch 2021.05.28. 22:24:09

Ha jól tudom, a mohácsi "romokon" épült fel a MoFa.
Illetve van kohó dleresztésekor engedték el a Bátaszék-Mohács vasútvonalat is.

hátramozdító 2021.05.29. 00:07:22

Ez de jó volt, köszönjük szépen! Na de mindazonáltal: igaza volt Széchenyinek, hogy kell nekünk vasmű? Mindent összevetve, megérte? Irodalomtörténeti szempontból pozitív a mérleg, de úgy egyébként? Csak, hogy tudjam, mit kezdjek vele, ha hatalomra kerülök.

BiG74 Bodri 2021.05.29. 09:20:29

@hátramozdító:
Nekem kell!
Ha hatalomra kerülsz add nekem, meg passzolj át a lölötől egy száz milliárdocskát, oszt elfelejthetjük egymást.

¿Qué tapas hay? 2021.05.29. 11:59:22

@hátramozdító: Széchenyinek a maga idejében igaza volt, de azért ez nem jelenti azt, hogy ez egy örökérvényű igazság. A Lánchíd építéséhez a kereszttartókon és pár, másodrangú öntvény-elemen kívül minden vasanyagot Angliából és Ausztriából kellett hozni, ami az 1840-es évek közlekedési viszonyai mellett elég nagy kaland volt. Széchenyinek igaza volt, hogy az ország korszerűsítéséhez a vas- és acélanyag-gyártást idehaza kell megoldani, noha a még teljes kiterjedésű ország természeti adottságai sem nagyon támogatták ezt. Mindezek ellenére a XX. szd. elejére szépen kiépült a hazai acélipar. A trianoni béke után már hazai alapanyag sem maradt, a határon belül maradt üzemek meg az országon belül igen rossz helyre kerültek. Nem véletlen volt a győri program része egy új acélmű felépítése.

Sztálinvárossal kapcsolatban 70 évvel később lehet vitatkozni, az kétségtelen, hogy Dunapentelén, a vízen kívül, SEMMI nem volt, ami a vasmű gazdaságos működéséhez kellett volna. (Mohácson legalább vasút volt, meg kokszolható szén a közelben). Logisztikai szempontból a meglévő vasművek rossz helyen voltak, illetve nem nagyon voltak bővíthetők

pitcairn2 2021.05.29. 14:05:58

""Kétszáz hivatásos kur_vát is hoztak Pentelére a bezárt pesti bordélyházakból./.../"

kissé szarkasztikusan megközelítve a kérdést lényegében a fizetőképes kereslethez allokáltak őket:)

pitcairn2 2021.05.29. 14:08:32

@¿Qué tapas hay?:

Nekem vmi olyan rémlik, hogy a magyar vas és acélipar java eredetileg a trianoni határokon kívül épült ki (Resicabánya?)

MIG-31 2021.05.29. 14:36:49

@¿Qué tapas hay?: Én azért a két jelenség közé nem tennék egyenlőségjelet.

MIG-31 2021.05.29. 14:53:18

@¿Qué tapas hay?: Érdekes kérdés ez, hogy mitől gazdaságos egy iparág, egy üzem. Milyen tényezők kellenek hozzá? Konkrétan a vaskohászathoz.
Klasszikusan kell hozzá nagy mennyiségben vasérc, meg kokszolható feketeszén, segédanyagként mészkő és víz, nagyon leegyszerűsítve. Dunaújvárosnál a víz megvolt, meg országon belül a mészkő.
Ezzel szemben felhozta egyik kommentelő a linzi vasművet, ami szintén importra alapoz, és sikeres. Adott a Duna, mint nemzetközi vízi út.
Földrajzból mit tanultunk anno? Hogy Európában nagy vasművek vannak a kikötőkben, pl. Bilbao, mert oda érkezik nagy tömegben az olcsó import szén és vasérc. A kulcsszó a nagytömegben olcsó, meg az olcsó tengeri szállítás. Aztán lehet hogy csak paliravettek minket földrajz órán. :)
Vagy Japán. Nyersanyagokban szegény, mégis a világ egyik legfejlettebb ipari országa lett. Jelentős vaskohászattal, szintén importból. És a vaskohászat mellé társult a szintén fejlett gépipar. És az se mindegy milyen technológiai szinten van az a kohászat. Ahogy olvastam egyik hozzászóló szakmabeli. Az ózdi kohász is elmondja a kamerába, hogy japánban lebontották az utolsó Martin kemencét, amikor ők még újat avattak.

gigabursch 2021.05.29. 20:55:04

@MIG-31:
Nyersanyag: Bangladesbe, a már előcitált hajóvágók révén jön meg a vas alapanyag.
De a többi is igaz. Emma Maersk Brazíliából hozzá a vasércet Rotterdamba.

Amúgy Linz már nem műxik, ennek sok oka volt. Ebből egy a DMR csatorna, a másik a nehézipar kiszerveződése keletre egy kis ökozöld hazudozással.
A DMR csatorna megnyitása kinyírta az összes dunai cuculista (alapú szemléletű és működésű) hajózási vállalatot, így a DDSG-t és a Bayerischer Lloydot is.

Köztünk a kohász @galaric kommenttárs.

¿Qué tapas hay? 2021.05.29. 21:00:38

@MIG-31: Ezek helytálló, nem vitatható dolgok. Mindazonáltal menjünk vissza a negyvenes évek végének Magyarországára. Honnan lehetett volna akkor nyersanyagot hozni dunai víziszállítással? Németországból? Aligha. Csehszlovákiának magának sem volt elég nyersanyaga, a kassai vasmű szintúgy teljesen a szovjet nyersanyag feldolgozására épült. Mondjuk Kassán épp a logisztikát oldották meg később ügyesen, mert Ungvárról építettek egy széles vasútvonalat Kassáig, így átrakás/átszerelés nélkül közvetlenül tudták a szovjet anyagot fogadni.

Az acélgyártás-technológia kiválasztásánál azért lényeges, hogy milyen minőségű alapanyagból milyen mennyiségű és minőségű készterméket akarsz gyártani. Az ötvenes években, közepes minőségű termékek tömeggyártására, a Siemens-Martin eljárás nem nevezhető rossz választásnak.

¿Qué tapas hay? 2021.05.29. 21:37:38

@gigabursch: Hm. Linzcel kapcsolatban a voestalpine által közzétett adatok kicsit mást mutatnak:
www.voestalpine.com/group/static/sites/group/.downloads/en/share/investor-toolkit/voestalpine-crude-steel-production.pdf
www.voestalpine.com/group/static/sites/group/.downloads/en/group/2020-environmental-statement.pdf
A két táblázat adatai alapján a 2020-as termelést én kb. ötmillió tonnára tenném.

gigabursch 2021.05.29. 21:43:57

@¿Qué tapas hay?:
Ráadásul azzal minden hulladék vas mehetett az újjászületés útjára.

gigabursch 2021.05.29. 21:45:16

@¿Qué tapas hay?:
Ezzel megleptél.
Évek óta biztos voltam benne, hogy lehúzták ott a rolót.
Újratervezés...

MIG-31 2021.05.30. 12:05:40

@¿Qué tapas hay?: Persze, az se mindegy melyik korról beszélgetünk.
Maximum a Fekete tengerről lehetne (lehetett volna) a Dunán felhajózni valami szovjet vasércet, térkép szerint Krivoj Rog nincs messze a tengerparthoz, de ezt már a szovjet érában értve. Mondjuk aztán innen a fotelből meg nem mondom ám, hogy honnan és mivel hozták a vasércet Dunaújvárosba, de gyors netes keresés alapján ráhibáztam, mert volt ilyen.
Ezért is írtam korábban, hogy végülis igaza volt a vasmű igazgatójának, ha azt állította hogy megérte. Az egész KGST jellemzője volt a mesterségesen megállapított árak, amelyek vagy tükrözték a valós ráfordítást, vagy nem. De mivel az alapanyag ára is ilyen megállapítás szerint történt, ezért már a kiindulás is simán lehetett torz. De aztán idővel a KGST is elkezdte az árakat a világpiachoz igazítani, de csúszással. Igazából az 50-es évek szocializmusában sokszor nem foglalkoztak azzal, hogy valami megéri-e, gazdaságos-e. Gyártani, termelni kellett, a terv legyen meg és kész. Kvázi politikai célkitűzés hogy termelni kell és kész. Szintén az ózdi kohász szájából hangzott el, hogy régen azt mondák nekik: drága acél nincs, csak hiányzó acél van. Az egy ilyen korszak volt. A gyenge minőségű szovjet vasércről is beszéltek.

Aztán lehet vasérced helyben, abból se következik hogy lesz kohászat. A napokban olvastam ezt a cikket.
foter.ro/cikk/es-azt-tudta-hogy-romania-evi-egymillio-eurot-fizet-egy-22-eve-megszunt-ukrajnai-kombinat-orzeseert/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=es-azt-tudta-hogy-romania-evi-egymillio-eurot-fizet-egy-22-eve-megszunt-ukrajnai-kombinat-orzeseert

Igazából szerintem az a jó kombináció, ha van egy korszerű vaskohó és acélgyár, meg hengermű, ha az alapanyagot úgy importálják is. Csak ugye az importnál jön be az hogy nagy tömegben és olcsón. Ha meg mellé van korszerű gépipar, ami felhasználja az acélt, és eladható, értékes gépet gyárt belőle, az az igazi. De ha a gépgyár nem állami kézben van, akkor onnan veszi az acélt ahonnan akarja. Vannak ismerőseim, akik fémiparban dolgoznak, illetve fémmel, fémmegmunkálás, fémszerkezet gyártás. Olaszországból hozzák az I-gerendát, lemezt, meg Romániából.

check 2021.05.30. 16:27:26

@gigabursch: 1954.08.20 volt az első elkészült Martin kemence átadása (III. Martin). Ezt váltotta ki a konverter később.
www.duol.hu/vasmu_isd_dunaferr/vasmus-ipartortenet-1640404/

check 2021.05.30. 16:30:09

@gigabursch: Miért ne működne Linz? AZ a Voest Alpine Stahl, mennek ahogy kell.

check 2021.05.30. 16:41:09

@MIG-31: Alapvető kérdés az alapanyag. Az ércnek a vastartalma tud változni, így az adaghatékonyság is ingadozhat. De ez csak a klasszikus kohászatra (érc-nyersvas-acél) igaz, az elektrokemencés hulladékalapú más történet.
Maga a tevékenység nagy logisztikai és energiaigényű és a amíg nem keletkezik piacon is eladható termék (mondjuk acélbuga, de inkább melegen hengerelt lapostermék) addig kevés hozzáadott értéket tartalmaz, leginkább csak anyagátalakulás (persze tekinthetjük értéknek e befektetett energiát, emberi munkát). Szóval Boró nem mondott butaságot, lehetett alakítani úgy a számokat, hogy azt mutassa, amit látni akarok, de lehet realisztikusnak is lenni. Az iparágra jellemző nagyon magas állandó költség arány miatt nagyon érzékeny egy ilyen gyár a kilengésekre.
A Dunaferr technológiája egyébként akkoriban is csak az akkori hazai technológiához képest volt korszerű, külföldhöz képest már nem, lásd Martinacél gyártás. A Voest Alpine valóban analógia a Dunaferre, volt is szoros kapcsolat a cégek között.

gigabursch 2021.05.30. 19:27:44

@check:
Köszönöm mindkét választ.
Ezek szerint akkor van némi kohászati többleted.

Igazában az a hajó mennyiség, ami Linzet etette, nagyon elapadt a Dunán a Fekete-tenger felől.
Meg ezt hallottam is, igaz utána nem jártam.
Ennyi.

Galaric 2021.05.30. 19:38:37

Nagyon jó kis írás!
A S-M eljárás rettentő elavult volt már ekkor, ha jól emlékszem a gőzmozdonyok nagyobb hatásfokkal hasznosították a befektetett energiát mint ezek a kemencék. Az egyik tanárom mesélte, hogy a csepeli Vasműbe érkezett egy sztahavonista brigád a Szu-ból, hogy megmutassák a magyar elvtársaknak mittől döglik a légy. Meg is mutatták: kb. 220%-ot teljesítettek. Minden ruszki melós kapott a keze alá 6-8 magyar munkást és 3 hétig tolták mint az ördög. Elmentek haza, majd a gyárvezetés konstatálta, hogy teljesen széthajtották a szerencsétlen kemencét és újra kell építeni a bélését és a kiszolgáló gépeit. Az oroszok nélkül még elduruzsolt volna még kb. 2-3 évig..

A vasműnek hatalmas előnye az ami egyben a hátránya. Kicsi és ezálttal nagyon rugalmas volt a gyártás során. Kis mennyiségű rendelések miatt is átszereltek és rövid határidővel jó minőségben tudtak dolgozni.
Sajnos az elmúlt évtizedben ezt a renomét sikerült szinte teljesen lerombolnia a vezetésnek.
Szívem csücske a Vasmű rengeteg barátom dolgozott, dolgozik itt, de egyre borúlátóbb vagyok a túlélésének kérdésében.

A 90-es évekre a japánok teljesen felszámolták a nyersvasgyártást otthon. Áthelyeztek minden ilyen gyártást kínába.
Totál futurisztikus volt arról tanulni, hogy kínából megérkezett az acél a kikötőkben települt acélműben megolvasztották beállították az ötvözetet és elektromos fűtésű vasúti torpedókocsikba csapolták a folyékony acélt amit átszállítottak akár többszáz kilométere fekvő öntödébe ahol felhasználták. Szóval logisztika kérdéese az egész.
A vasműbe is hajón érkezett a vasérc és a kokszolandó szén. A délszláv háború terelte át a vasútra a szállítást.

BiG74 Bodri 2021.05.31. 16:47:17

@Galaric:
De az acélgyártás sohasem lehetett rövidtávú szempontok alapján értékelni. Különben szerintem Borovszky pont ezt mondta ki. A japánok pedig hatékonyság szempontjából fényévekre vannak tőlünk, ezért rugalmasan tudnak reagálni is, mindazok mellett kétlem, hogy az acéliparuk újraolvasztott kínai nyersanyagra épülne.
A Dunai vasmű építésekor a szocialista blokk ellátására támaszkodott, ezen belül viszont próbált magyar rossz minőségű ércel és kokszolható, de magas kéntartalmú magyar szénnel is dolgozni. Nem jött be, sőt ukrán barátaink szerint az úrkuti Mn érc is drága volt, így az sem kell, viszont ennyi szemetet még soha nem dolgozott fel a cég, mint a keleti nyitás után, az mellett, hogy a jó minőségű ércek elmaradtak. Jelenleg a hatékonyságunk rémületes, mégis dotál valaki, valamiért.
Magyarul elhagyhatóak a jelenlegi környezetben az olyan okfejtések, hogy nincs közvetlen alapanyag, mert... Ennek az analógiájára akkor mobiltelefont is csak kína gyárthat, mert gyakorlatilag ő látja el a világot ritkaföldfémekkel. A dunamenti vasmű első felvetése birodalmi időkben volt, amikor a birodalmon belül megtalálható források elérhetőek voltak. Viszont a vas és acél termékekre nagyobb igény volt, mint kapacitás, tehát az akkori technikai színvonal mellett is nemzetgazdasági jelentősége lett volna. A trianon utáni időszakban pedig rossz hatékonysággal is megérhette volna egy acélművet üzemeltetni annak a Magyarországnak, melynek minden kiló acél felhasználását árgus szemmel figyelte a kisantant. Jelenleg, pedig egyenlőre egy globális gazdaságban élünk, ahol ciklikusan ugyan, de jó biznisz az acél.

UV pót 2021.06.04. 22:57:50

@BiG74 Bodri: gyakorlatilag csak Kína gyárt mobiltelefont. ;-)
süti beállítások módosítása