Aki legyőzte Hajós Alfrédot, de berúgott a Balaton-átúszáson
Valamikor nem kivételes, hanem természetes dolog volt, hogy az úszók vízilabdáznak. A századvég-századelő nagy magyar távúszója egyben az első nemzetközi szintű vízilabdacsapatnak is a sztárja volt. A vízilabdát akkor még sokkal durvábban játszották. Bármeddig a víz alatt lehetett tartani az ellenfelet, amíg nála volt a labda. Balatony hatalmas erejét is megszenvedték a vetélytársak. Nemcsak úszóként és vízipólósként, de birkózóként is bajnok lett. Bokszolt is, súlyt is emelt. A Wikipédia úgy tudja, hogy Budapest ostroma idején a németek lőtték le, pedig az egy másik Balatoni volt. Balatony Károlyt a szíve vitte el.
Sport-Világ, 1902. szeptember 7.
Az Arcanum szerzőjének tollából a "Régi idők sportolói" című, érdekes és ritkán látott, hallott - többnyire tragikus történeteket felvonultató - sorozat friss, hetedik részét olvashatjátok Balatony (Gräfl, Balatoni) Károlyról, aki hatalmas úszótehetségként kezdte sportpályafutását.
A mai bejegyzés is az Arcanum adatbázisa segítségével készült!
Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár.
Gräfl Károly budapesti római katolikus fűszerkereskedőnek 1876-ban kötött házasságából 1877-ben, 1878-ban is született egy-egy fia. Rendhagyó módon nem az elsőszülött kapta az apja nevét, hanem az öccse. De mindketten, Ödön is, Károly is úszók és vízilabdázók lettek. A család a Belvárosban, a Nádor utcában lakott.
Károly a pesti piarista főgimnáziumba járt, de nem tartozott a jó tanulók közé. 14 éves volt, amikor apja meghalt. Ezután kimaradt a gimnáziumból. A testvérével örököltek néhány ingatlant az apjuk után.
Budapesti Hírlap, 1892. augusztus 29.
Gräfl Károly versenyeiről tizenhat éves korától vannak adataink. Ekkor már meg is nyert egy 300 méteres versenyt a felnőttek között. (Herkules, 1894. augusztus 15.)
Igen erős fiú volt. Ennek megfelelően súlyemelésben és birkózásban is jeleskedett. Életének 18. évében a Budapesti Torna Club háziversenyén. Egy napon győzött birkózásban és súlyemelésben. A súlyemelő versenyben 33 kilós vasrúddal kellett a föld felett 20 cm-ig lehajolni, majd mellre emelni és kitolni: „Gräfl Károly lett első 40 szép emelésével, a második díjat Hajós Alfréd vitte 36 emeléssel.” (Sport-Világ, 1896. május 17.) Ebben tehát legyőzte úszótársát, Hajós Alfrédot, aki egy hónappal korábban két aranyérmet nyert az Athéni Olimpián.
Az ifjú sportoló június elején megnyerte rövid távon a Budapest bajnokságot „Füredi álnév alatt”. (Pesti Napló, 1896. június 7.) Talán már ekkor is tervezte, hogy magyarra cseréli a családi nevét.
1896-ban a Magyar Úszó Egyesület (MUE) elhatározta, hogy megrendezi a Balaton-átúszó versenyt Balatonfüred és Siófok között. Addig csak az első magyar versenyúszó, Szekrényessy Kálmán úszta át a Balatont e két település között.
A Balaton-átúszásra 1896. július 27-én került sor. Előző napon a 18 éves fiatalember négy úszóversenyen vett részt! Az átúszásra ketten vállalkoztak. Gräfl mellett a keszthelyi Ejury Lajos.
Ideális időjárási körülmények között, teljes szélcsendben haladt a két versenyző. Csónakokon követték őket a MUE versenybírói és úszóbajnokok, köztük Gräfl Ödön. Először mellúszásban haladtak, majd Gräfl Károly áttért az „angol tempóra”, vagyis a gyorsúszásra. Az elindulás után két órával a versenyzők kevés élelmet és konyakot vettek magukhoz a kísérő csónakból, amelyet persze nem érinthettek meg. Gräfl 6 óra 54 perc alatt tette meg a távot. A Rákóczi-induló hangjaira lépett a partra a közönség hatalmas ovációja mellett. (Siklóssy László: A magyar sport ezer éve III., Országos Testnevelési Tanács, Budapest, 1929.)
Szekrényessy utoljára egy évvel korábban úszott át Füredről Siófokra 8 óra 43 perc alatt, de ő akkor már 49 éves volt. Szekrényessy nem tudott megbékélni azzal, hogy egy 18 éves fiatalember sokkal rövidebb idő alatt tette meg ezt a távot, mint ő bármikor. 1897-ben, közvetlenül az az évi Balaton-átúszás előtt nyilatkozatot tett közzé a Pesti Hírlapban: „kijelentem, hogy ama vízpályán mostanig kizárólag én úsztam keresztül bármiféle külsegély nélkül a Balatont; ellenben Ejury Lajos úr és Gräfl Károly úr ismételve vettek úszás közben külsegélyt igénybe, ismételve étkezés által erősítették erejüket, hogy célt érhessenek.” Hozzátette, Ejury Lajost képesnek tartja arra, hogy külsegély nélkül is leússza azt a távot. Az előző évi versenyt hatalmas fölénnyel megnyerő úszóról ezt nem mondta... (Pesti Hírlap, 1897. július 28.)
Szekrényessy Kálmán. (Nemzeti Sport, 2016. július 7.)
És valóban Ejury volt az, aki 1897-ben Szekrényessy után először úszott el Füredről Siófokra anélkül, hogy közben etették-itatták volna. Gräfl számára ugyanis az a verseny nagyon rosszul alakult. Így számolt be erről a testvére: Károly erejét túlbecsülve tempózott s már csak 2 kilóméterre volt a céltól, amikor „Testvérem, érezve kimerültségét, kért hogy adjuk le a csónakból a konyakos üveget, hadd igyék pár kortyot belőle. Gyanútlanul ledobom a 7 decis üveget, amelyben legalább fél liternyi volt. Szájára veszi, én meg látom, az utolsó csöppig kiissza pár másodperc alatt. Mikor kiitta, újult erővel úszni kezd, de nem Siófok, hanem vissza, Füred felé. Utána eveztünk a lapátokkal fordítottuk helyes irányba. Teljes erőnkből ordítottunk neki, hogy észre térítsük, de minden hiába, akárhányszor tereltük a cél felé, mindig megfordult és visszafelé úszott. Végül csónakba akartuk emelni, mert láttuk, itt már minden elveszett. Nagy erőfeszítéssel a csónak széléig cipeltük, de teljes erejével védekezett, kitépte magát kezeink közül s viszszazuhant a vízbe. Annyira kimerült, hogy egyenesen süllyedt le a víz alá. Utána ugrottam, s mivel félig-meddig magánkívül volt, valahogy ki tudtuk halászni, csónakba emeltük. Ott fekszik most is, holtrészegen. Dörzsölik, élesztgetik. Meggyőződéssel mondhatom, ha nekem szót fogad, amikor mérsékletre intettem az úszásban, legalább 2 órával előbb átússza a Balatont, mint egyetlen vetélytársa, Ejury, aki, mint láthatjuk, még most is legalább 3 kilométerre van tőlünk, de szép nyugodtan úszik és célt is fog érni.” (Sportélet, 1977/12.)
Így is lett.
A következő évben azonban Gräfl már 5 óra 13 perc alatt tette meg a távot mindenféle „külsegély” nélkül. Másik évben ezt a távot hullámos vízben is leúszta hat óra alatt. 1902-ben pedig jéghideg vízben ért el Füredről Siófokot. Az 1897-es fiaskó után csak 1900-ban fordult elő, hogy nem ő nyerte a Balaton-átúszást, mert akkor katonáskodott. Hétszeres Balaton-átúszó bajnokként fejezte be a pályafutását. Amikor 1905-ben kiderült, hogy nem nevezett a versenyre, nem is rendezték azt meg. Ekkor hosszabb szünet következett a Balaton-átúszásban.
Gräfl az egy mérföldes gyorsúszásban is négyszeres bajnok lett 1898 és 1902 között. Rövidtávokon is számos hazai és nemzetközi versenyt nyert.
100 yardos gyorsúszásban Ödön bátyja volt négyszeres magyar bajnok 1896-1900 között. Ő találta fel a „magyar tempót”, a lábtempó nélküli gyorsúszást, amelynek továbbfejlesztett változatával lett olimpiai bajnok Halmay Zoltán 1904-ben.
Siklóssy László: A magyar sport ezer éve III.
1899. július 30-án játszották le az első vizilabdamérkőzést Magyarországon, mégpedig Siófokon, de nem a Balatonban, hanem a Sióban. A MUE két csapata játszott egymással 1:1-es döntetlent. Mindkét Gräfl-fiú játszott ezen a mérkőzésen, miként Halmay Zoltán és Kiss Géza is, akik a következő két olimpiáról hoztak haza arany-, ezüst- és bronzérmeket.
Az első vízilabdamérkőzés. (likebalaton.hu)
Az első nemzetközi vízilabdamérkőzésen 1901 decemberében a MUE csapata 14:0-ra kikapott Bécsben a Wiener AC-tól. A fiúk akkor jöttek rá, hogy a vizipóló nem igazán az, amit ők annak véltek. Itthon könnyű labdával játszottak, Bécsben focilabdával. A Rudas fürdő medencéjéhez voltak szokva, ahol majdnem mindenhol leért a lábuk. A nagy kudarcnak csak Ödön volt a részese, Károly azon a meccsen nem játszott.
Másfél hónappal később ismét Bécsben járt a MUE csapata. Ez a másfél hónap elég volt ahhoz, hogy a reménytelen kezdők megtanuljanak nemzetközi szinten pólózni. Ezen a mérkőzésen már Gräfl Károly is játszott. Mi több, ő volt csapat vezéregyénisége. A magyar vizipoló krónikása így számol be erről a találkozóról: „a Schwimm Club Austria volt a Magyar Úszó Egyesület ellenfele... a bécsiek meglepetten látták, hogy bár a magyar játékosok csaknem ugyanazok, akik másfél hónappal azelőtt játszottak a WAC ellen, a játékuk sokat változott. A labda most már nem csúszott ki a kezükből, már nem mozogtak olyan esetlenül, mint az első alkalommal, nem hagyták teljesen fedezetlenül az osztrák játékosokat, mint azelőtt, rámentek minden labdára, remekül úsztak és néha-néha már felcsillant küzdelmükben az összjáték is. A dobásaik nem emeletmagasságban repültek el a kapu felett, hanem a labda már beletalált a kapuba.... az Austria játékosai és a bécsi közönség egyszer csak azt vették észre, hogy a játékot a magyar fiúk irányítják... Kezdett nem tetszeni a dolog, és az osztrákok túlzott keménységgel szálltak a játékba. Egyik játékosuk, Baader a szívósan küzdő, minden labdára remekül startoló Balatoni Károlytól soha nem tudott elszabadulni. Balatoni, mint a buldogg, nyomában volt és nem eresztette. Végre megunta Baader az állandó díszkíséretet, s a legközelebbi alkalommal, amikor megint feléjük repült a labda, a labda helyett Balatoni Károly feje után nyúlt és a magyar pólózót lenyomta a víz alá. Még csak ez kellett! Balatoni Károly nem az a legény volt, aki megijed a saját árnyékától... Amikor legközelebb megint találkoztak, Balatoni nézte pólólabdának Baader fejét és annak rendje-módja szerint visszafizette a kölcsönt. Az Austria játékosa prüszkölt, rugdalózott, kapálózott és a kinyújtott ökle eltalálta Balatoni Károlyt. A magyar fiú a következő pillanatban ezt a kölcsönt is visszaadta, csontos ökle ütésétől csak úgy szédelgett Baader, s a medence szélén a bécsi közönség hangos tüntetésbe kezdett. — Hilfe! Polizei! — kiáltoztak, öklök emelkedtek a levegőbe, megfenyegették Balatonit, a hangulat egyre izgatottabbá vált és a tüntetés a magyarok ellen pillanatról pillanatra fokozódott. A mérkőzés félbeszakadt. A Dianabad viharzott, a közönség a vízből kiszálló Balatoni Károllyal szemben mind fenyegetőbben viselkedett, már-már olyan volt a helyzet, hogy rárohannak, a magyar pólózó azonban, aki olyan izmos volt, mint egy fiatal bika, nyugodtan farkasszemet nézett a háborgó bécsi közönséggel. A vizi csatározást a medence szélén diplomáciai tárgyalások követték, és a béketárgyalások eredménnyel is végződtek. A két csapat újra a vízbe szállt, a magyarok elleni szabaddobással folytatódott a mérkőzés, amelyet több incidens nem zavart meg. Igaz viszont, hogy Baader ettől kezdve óvatosan kerülte a Balatonival való találkozást. Nem történt más semmi, csak annyi, hogy a MUE 5:3 arányban megverte a bécsi vízipólósport szeme fényét, a Schmimm Club Austriát. És ez a győzelem még nagyobb lehetett volna, ha a bíró a magyarok további két gólját is megadja...” (Pánczél Lajos: A magyar vízipóló története, Budapest, 1943.)
Az 1904-es tengeren túli, Saint Louis-i Olimpiára nem mehetett ki minden arra érdemes úszó. Halmay Zoltán két aranyéremmel, Kiss Zoltán egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza, tehát az illetékesek nem döntöttek rosszul. Viszont a kiküldetés körül kialakult feszültségek szétvetették a MUE-t. A Gräfl-testvérek kiléptek, Károly megalakította a maga egyesületét, a Balatoni Úszók Egyletét, egyúttal a nevét is Balatonira változtatta, így az ő nevét viselte az egyébként Budapesten működő egyesület. 1927-ben változtatta tovább a nevét Balatonyra.
A MUE elvesztette a legjobb pólósait. Az először kiírt bajnokságot, amelyen négy csapat vett részt, a BÚE csapata nyerte veretlenül. A következő évben is megvédték a címüket. Így lett a két testvér kétszeres póló bajnok is.
A BÚE bajnokcsapata. Az álló sor: Gräfl Ö., Balatoni, Szaszovszky, Karkas. Az ülők: Kéler, Jónás, Anderlik. (Népszabadság, 2000. február 11.)
Balatoni Károly 1904-ben nemcsak vízipólóban, hanem birkózásban is középsúlyú magyar bajnok lett, akit a sportlap még az eredeti nevén emlegetett: „Gräfl erős, szívós birkózó, a birkózás technikájának különféle csalafintaságaiban is jártas, de ezen a versenyen... egy és ugyanazon fogással győzte le valamennyi ellenfelét. Gräfl, mint ügyes boxoló, tudta ugyanis, hogy az ellenfél kerülgetése, körüljárkálása milyen zavarba hozza azt, így tett most is és a kellő pillanatban hirtelen csípődobással fektette ellenfelét két vállra.” (Sport-Világ, 1904. március 6.)
A sportlap ezzel a régi, fiatalkori, még bajusztalan képpel illusztrálta a birkózóbajnokról szóló cikkét. (Sport-Világ, 1904. március 6.)
1905-ben Balatoni Károly visszavonult a versenyzéstől és megnősült. 1901 óta tisztviselőként, később főtisztviselőként dolgozott a Székesfőváros Községi Takarékpénztáránál. Ödön is ebben az évben nősült meg. Ő a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnál volt tisztviselő, majd osztályvezető. Ő is indult birkózóversenyeken és evezősversenyen is.
Balatoni Károly visszavonulása után igen aktívan részt vett a Magyar Úszószövetség megszervezésében. Ekkor kezdett komolyabban ökölvívással foglalkozni.
A Balatoni Úszók Egylete a húszas években a megszűnés szélére sodródott, és ekkor olvadt be a Budai Torna Egyletbe úszó szakosztályként. A szakosztály vezetése Balatoni Károly kezében maradt.
Balatoni még 1925-ben, az ötvenedik évéhez közeledve is részt vett ökölvívó versenyeken. A húszas években indult és győzött „öreg urak” úszóversenyein.
Elterjedt az a legenda, hogy Balatony Károlyt a főváros ostromának idején lelőtték a németek. Ha ez igaz lett volna, akkor róla mint hősről nyilván sokat írtak, beszéltek volna a világháború után, de a neve szinte elő sem került. Egyébként sem világos, miért lőtték volna le. Nem volt zsidó, hatvanas éveinek derekán katonaként, katonaszökevényként sem jöhetett szóba. Az antifasiszta ellenállásban nem vett részt, legalábbis semmilyen nyoma nincs ennek. Mégis ez került be a Magyar Életrajzi Lexikonba, hogy aztán a III. kiegészítő kötetben megjelenjen, hogy törlendő a címszavából az, hogy „Bp. ostroma idején a németek kivégezték.” A Sportlexikon föloldja a rejtélyt. Abban található közvetlenül Balatony Károly címszava fölött Balatoni Kamill VB-ezüstérmes kajakozóé, akit katonaszökevényként lelőttek az SS katonái a főváros ostromának vége felé. Az ő tragikus halálát testálták rá az akkortájt elhunyt névrokonra.
Balatony Károly 1945. március 5-én – tehát a főváros ostromának vége után – bekövetkezett halálát a felesége jelentette be, és a halotti anyakönyvi kivonatban a halál okaként szívszélhűdés szerepel. Már csak a Wikipédia ragaszkodik hozzá rendületlenül, hogy Balatony Károlyt a németek ölték meg, holott a jegyzetek között szerepel az ezt cáfoló dokumentum.
AJÁNLÓ:
Palády Zoltán - Magnókazettás emlékeim
Megjelent "Magnókazettás emlékeim" címmel könyvem ami a 80-as és 90-es évek retro kazettás emlékeit idézi fel személyes emlékek és valós események alapján, fényképpel gazdagon illusztrálva. 100% kazettás retró életérzés, egy magnós visszaemlékezései a legendás évtizedekre, sok apró érdekességgel.
144 oldal, keménytáblás, 500 példány, sorszámozott. A könyv magán kiadásban jelent meg, több évi munka van benne.
Mennyit másoltunk éjjel-nappal .....másolási kalandok és HiFi vágyakozások, felejthetetlen évtizedek.
A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül (ISBN kóddal rendelkezik), kizárólag a szerzőtől megvásárolható. A könyv ára : 10.000.- Ft (+ 1.300.- a küldés költsége, MPL vagy Foxpost automata).
Megrendelés és további információ:
