Vérengzés a Csillag börtönben - 1984
1984 október: A szegedi Csillag börtön előtti piac népe csak annyit látott, hogy szirénázó mentők érkeznek a börtönhöz és véres testeket hoznak ki. A várost elárasztották a rémhírek. „A Szegedi Dózsa—Makó futballmérkőzésen... a szurkolók... a városban bujkáló fegyencekről beszélnek. Fegyverrel kitörtek a sittről, lehet, hogy lövöldözés lesz...Lemészárolták a smasszereket.” (Magyar Ifjúság, 1985. június 28.) Egészen más történt.
Mai írásunk az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével került a képernyőkre!
Az Arcanum szerzőjének tollából a régi magyar bűnesetek sorozatban immár a nyolcadik részt olvashatjátok!
Egy akrobata család lezüllött ágán, szülei legkisebb, tizedik gyerekeként született meg Richter Richárd 1956 decemberében. (A világhírű Richterekkel nem álltak rokonságban.) „Későn tanul meg beszélni, óvodába két hétig jár, 14 esztendős koráig az általános iskolának csak az első osztályát fejezi be. Kilencévesen állami gondozásba kerül (szülei betegek, testvérei börtönben vagy külföldön), nevelésére egy rokon sem vállalkozik. Az intézetből megszökik, hol egyik, hol másik testvére rejtegeti. Szülei halála után egyik nővére fogadja be, de ő sem bír az állandóan csavargó, gyújtogató kisfiúval. Richárd gyermekvédő intézetbe kerül, innen a fiatalkorúak fogdájába... Az általános iskola második—hetedik osztályát felnőttként végzi el.” Magyar Ifjúság, 1985. június 28.
A Richter-testvérek Angyalföld legrettegettebb bandáját alkották. „A család jórészt büntetett előéletű tagjai a gyermekkorú, s emiatt nem büntethető, de rutinos tolvajként tevékenykedő Richter Richárdra építették 'vállalkozásukat'.”
Népszava, 1972 május 25. A teljes cikk idekattintva elérhető
Richter Richárd alig múlt 14 éves, amikor már szerepelt a Kék fényben. A Hétfői Hírek 1977. szeptember 19-én arról adott hírt, hogy Richter Richárd „két és fél év után szabadult, rögtön lebukott”.
A legközelebbi szabadulása után nem sokkal egy kocsmai összeszólalkozás után kiment egy ifjúval „szólózni”, és leszúrta. „Huszonnégy éves életkor ellenére több mint nyolc évet börtönben ülni ugyan nem rekord, de nem is kis 'teljesítmény'. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya által előzetes letartóztatásba helyezett Richter Richárd, aki a múlt év december elsején este késével életveszélyesen megsebesített egy fiatalembert, kereken ennyit ült.” (Esti Hírlap, 1980. február 16.)
Ebből a hétéves börtönbüntetéséből már soha nem szabadul, mert 1985. február 26-án felakasztják. Ez volt az utolsó kivégzés a Csillag udvarán.
Képes Újság, 1984. november 24.
Richter Richárd két évig jól viselkedik, aztán rosszul. Rengeteg büntetést kap, 1983 óta a legveszélyesebb foglyok között tartják nyilván. A büntetések miatt ámokfutása előtt már fél éve nem találkozhatott a rokonaival. „Az ügyvéd kérdésére, miszerint Richter április óta nem beszélhetett, konktaktusba nem léphetett, rokonaival, hozzátartozójával, nem befolyásolta-e károsan személyiségét? — az elmeszakértő azt válaszolta, hogy ez többek között általános 'börtönártalomnak' tekinthető. Mindenkire hasonló hatással van az elzártság, így ez nem befolyásolta speciálisan hátrányosan Richter személyiségét.” (Magyar Hírlap, 1985. január 9.)
Az esetet legrészletesebben feldolgozó Horváth Kálmán a Magyar Ifjúságban megjelent cikksorozatában ezt írja ezekről az évekről: „Richter tehát szorong, a börtön levegőjétől fuldoklik. Ételében mérget keres, indulatai levezetéséhez a munka oly kevés, mint egy kanál víz a mosdáshoz. Egyre többet gondol a külvilágra, a szabadságra. Két rabtársa rendszeresen hergeli: Innen élve nem szabadulsz ki! — mondják ki a szentenciát. Richter kar- és láberősítő gyakorlatokkal védekezik a fizikai elsorvadás ellen. A szellemi tunyaság elkerüléséért olvas, az idegen szavak szótárát is lapozza.” (Magyar Ifjúság, 1985. június 28.)
A rabtársak a tárgyaláson megerősítették, hogy Richter annyira rettegett a mérgezéstől, hogy a börtönkosztból szinte semmit sem fogyasztott, jószerént a kantinban vásárolt nápolyin és csokoládén élt.
A Richter-fiúk önbecsülését a testi erő adta, annak fejlesztésére fordították idejük jelentős részét. Richárd is rendkívül erős volt, a testi erejét a börtönben is fenntartotta, százával nyomta le a fekvőtámaszokat. A Csillaghoz tartozó, a rabok olcsó munkaerejére alapozott Alföldi Bútorgyárban dolgozott, amelyet a börtönnel alagút kötött össze. Itt jutottak hozzá a rabok olyan vasakhoz, amelyekből késeket készíthettek maguknak. Ezekkel késdobáló versenyeket is rendeztek. Ilyen kései voltak Richternek is a bútorgyár műhelyében elrejtve.
Október 18-án Frank Tibor művezető elkobozta Richter egyik kését. Ő pedig tudta, hogy ebből másnap fegyelmi lesz. Másnap reggel az ideges rab megszökik a munkahelyéről. A művezetőnek, aki visszakíséri, mindenféle cifrát mond, ezért a főművezető elé viszik. Látta, hogy a főművezető készenlétbe helyezte a gumibotját. Ő a rab támadásától, a rab pedig gumibotozástól tartott. A gumibotot meglátva Richter megfordul, elrohan, a műhelyben magához veszi két másik, elrejtett kését. Egy főtörzsőrmester gázspray-vel akarja megállítani, a spray nem hat, Richter szúr, a főtörzs hátra tud ugrani, ő az egyetlen, aki könnyű sérüléssel megússza. („A Csillagban használt gázspray-t kipróbáltam. Egyik munkatársam kérésemre közvetlen közelről az arcomba permetezett. A hatása? Körülbelül 5 perc elteltével enyhén könnyezni kezdtem....” - ezt nyilatkozza Kárpáti Zoltán alezredes a megyei rendőr-főkapitányság osztályvezetője Horváth Kálmánnak. Magyar Ifjúság, 1985. jűlius 12.) Ebben az esetben négy élet múlt azon, hogy használhatatlan védőeszközzel látták el a börtön alkalmazottait.
Richter tovább rohan az összeállító-műhelybe, ott találja Frank művezetőt, aki előző nap elvette a kését. Hátulról nekiugrik, elvágja a nyakát, a művezető néhány perc alatt elvérzik.
A lakköntő műhelynél Tóth András művezető próbálja spray-vel megállítani Richtert, de persze neki sem sikerül. Richter lekaszabolja, Tóth öt nappal később belehal a sérüléseibe.
Richter kirohan az udvarra, Szabó Béla művezető négy elítélttel üldözi. Szabót négyszer szúrja meg az ámkfutó. Szabó életveszélyesen megsebesül, de túléli. Richter elbújik a gépterembe, a rejtekhelyéről támad rá az arra járó Varga József főtörzsőrmesterre, majd szintén hátulról Konkoly István anyagellátóra. Mindketten életveszélyesen megsebesülnek, de túlélik. Időközben elrendelik a riadót. Nagy Ferenc művezető a gépteremben rendezi a rabokat, amikor Richter berobban, kétszer beleszúr, a művezető hat nappal később meghal. Richtert végül beszorítják egy vécébe, ahonnan nem tud tovább menekülni, és megadja magát.
Magyar Ifjúság, 1985. június 28.
Egy teljes hétig az egész magyar sajtó hallgat a történtekről, miközben a rettegő városban a legvadabb rémhírek terjednek börtönlázadásról, kiszabadult vérengző bűnözőkről.
Október 27-én, amikor már háromra emelkedett a halálos áldozatok száma, a helyi napilapok végre engedélyt kapnak arra, hogy röviden hírt adjanak a Csillagban lezajlott drámáról. (Délmagyarország, 1984. október 27.)
Másnap a Népszabadság szegedi tudósítójának (a Richter-ügyet később részletesen feldolgozó Horváth Kálmánnak) a rövid cikke a párt országos napilapjában így kezdődik: „Több mint két hétig tartotta idegfeszültségben Szeged és a környék lakóit a Csillag börtönben történt súlyos bűntény. A helybeli sajtóban tegnap végre közzétett közlemény arról tájékoztat...” (Népszabadság, 1984. október 28.)
Ez a „végre” két dolgot jelentett. Egyrészt azt, hogy a pártközpontban sem örültek a hosszú hírzárlatnak, másrészt azt, hogy a pártközpontban sem merték felülvizsgálni a megyei hírzárlatot. (Ezek voltak a nagy hatalmú Komócsin-klán csongrád megyei uralmának utolsó hónapjai. 1985-ben ifj. Komócsin Mihály megyei párttitkárt nyugdíjazták, és még a parlamentből is kibukott.) Horváth Kálmán immár Komócsin bukása után írta le a Magyar Ifjúságba:
„Ma sem értem, miért nem jelenhetett meg ez a szöveg egy héttel korábban? A tettest elfogták, a rendőrségi vizsgálatot a fegyházon kívül történtek nem befolyásolhatták. Hogy kinek, minek, a jó hírét féltették az ügyet elhallgatni akarók — rejtély.” (Magyar Ifjúság, 1985. június 28.) Ezt a rejtélyt ma sem tudjuk megfejteni.
Tódor János börtönnevelőként harminc percre bezáratta magát az gumifalú elkülönítőbe: „...az intézet pszichológusa beavat, miként is fokozható a dühöngő hatása. Meztelenre kell vetkőztetni a delikvenst, mert a pucérság még inkább kiszolgáltatottá tesz. Nem tudom, számomra ez az alig harminc másodperc is félelmetesnek és elviselhetetlennek tűnik. Hosszú percekig aligha tudnám ép ésszel elviselni./.../ ...a szegedi fegyházból... érkezett elítélt könyvtárosunk mesélte, hogy annak idején az ámokfutó Richter Richárd is befalcolt. Meztelenül tették a dühöngőbe, s ő kiszedett néhányat a burkolatot rögzítő százas szögekből, aztán azokkal falcolt, sőt még nyelt is belőlük.” (Mozgó Világ, 1988/2.)
Richter Richárdot súlyos állapotban vitték kórházba és megoperálták. Vérmérgezést kapott, tíz kilót fogyott, s nagyon rossz bőrben volt, amikor 1985 januárjának elején megkezdődött a bírósági tárgyalása. Első fokon január 8-án halálra ítélték. Ő nem is akart fellebezni, csak a kirendelt védőügyvéd beszélte rá. Február 7-én másodfokon is halálra ítélték, s az ítéletet február 26-án végrehajtották.
Délmagyarország, 1985. január 9.
Védője Dr. Pálinkó Ilona arra alapozta a védelmet, hogy a vádlott elmeállapota kizárja a büntethetőségét. A bírósági tárgyakásokról szóló cikkek túlnyomó többsége szerint ez a próbálkozás komolytalan volt. Stépán Balázs és Horváth Kálmán írásaiból azonban nem egészen ez derül ki. Stépán cikkében azt olvassuk, hogy az elmeszakértő szerint: „Richter súlyosan deviáns, a társadalmi együttélésre talán teljesen alkalmatlan ember. /.../ Eléggé ellentmondásos az elmekór leírása is. Kétszer volt elmekórtani megfigyelő intézetben”, s tizenöt éves korában „úgy jellemezték, hogy a normális társadalmi együttélés szintjének alsó határát súrolja.” (Magyar Hírlap, 1985. január 9.) Horváth Kálmán: „Az ügyvédnő az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet jelentésében bízik. Richtert itt egyhónapos vizsgálat után kóros fokú gyengeelméjűnék minősítették. Csakhogy nem ma, nem tegnap, hanem 1971 februárjában. Ráadásul a megismételt tesztek már a normál övezet alsó határán lévő alacsony intelligenciára utaltak. /.../ A tárgyaláson megjelenő testvér segíteni próbál a védelemnek. Beszél az életét zárt elmeosztályon végző apai nagymamáról. Arról, hogy a család kezdettől fogva 'nyomottnak' tartotta a legkisebb fiút, mert születésekor fogóval szorították az agyát.
A budapesti II—XI—XII. Kerületi Bíróság tényállásrögzítése egy 1971-es tárgyaláson: 'Értelmi fogyatékos, súlyos fokú morális defektussal. Erkölcsi és magatartási normái hiányoznak. Cselekményeinek társadalomra veszélyes következményeit csak korlátozottan tudja felismerni.'” (Magyar Ifjúság, 1985. június 28.)
Nagy bajban lettek volna a bíróságok, ha nem tudják valahogy elkerülni, hogy Richter elmeállapotát, korlátozott belátó képességét legalábbis enyhítő körülményként vegyék figyelembe, hiszen a közvélemény, a politika és főleg a büntetésvégrehajtás apparátusa számára nyilvánvalóan minden ítélet elfogadhatatlan lett volna a halálbüntetésen kívül.
A másodfokú ítélet meghozatalában Dr. Vágó Tibor tanácsának tagjaként Dr. Pálinkás György is részt vett, aki az állam gyilkolási jogának legelszántabb védelmezője lett, amikor Magyarország bekerült a halálbüntetést elutasító jogállamok körébe. Pálinkás az interjúiban mindig a Richter-üggyel érvelt amellett, hogy miért nem jelent megoldást az életfogytiglani börtönbüntetés: „Emlékezetes Richter Richárd ügye, számomra etalon, megkérdőjelezi az életfogytig tartó szabadságvesztés visszatartó hatását. Richter ugyanis a börtönben ölt meg öt embert.” (Kurir, 1996. július 25.) Dr. Pálinkás számára a Richter-ügyből „is az derült ki, hogy nem lehet mit csinálni egy olyan emberrel, akinek minden mindegy, mert mondjuk harminc évre ítélték.” (Színes Vasárnap, 1996. június 23.)
Dr. Pálinkás György, Kurír, 1996. július 25.
Pálinkás bíró egy évtized távlatából már a halálos áldozatok számára sem emlékezett, ("azért ha velem készítettek volna interjút én azért utánanéztem volna előtte..." - Jtom) arra pedig végképp nem, hogy Richter azelőtt sosem gyilkolt, tehát semmiképp nem ítélhették volna halálra, s nem ítélték életfogytiglanra sem, 30 évre sem. Mindössze két év volt hátra a hétéves börtönbüntetéséből.
- hacsa -
arcanum
MOST érdemes ellátogatni az Arcanum standjára, mert régi újságokat adnak ajándékba!
Helyszín: Duna Korzó (Petőfi és Vigadó tér)
Kedvezményes előfizetési lehetőség az Arcanumnál június 12-17. között!