Supertrain, az atomvonat

2017. március 30. DDQ

"A minap jött szembe velem újra ez a fotó a világhálón. Már évekkel ezelőtt láttam és az "utánanézni" mappába mentettem el. A képaláírás azt állította, hogy az első kísérleti atommeghajtású vonat látható rajta az Egyesült Államokban, ahol civil utasokat is szállított a próbaútjain. Kétkedve fogadtam a dolgot és most megkértem új szerzőnket DDQ-t, hogy nézzen utána kicsit..." - Jtom

z2okmga.jpg

Elsőre tényleg úgy látszik hogy ez egy bemutató...

 

Honnan jött az ötlet?

Amióta atomenergiát használunk, mindenféle elképzelés látott napvilágot a felhasználási lehetőségekről. Az atommeghajtású repülőgéptől az atomvonatig mindenre született terv, elgondolás. (Odáig mentek az atommániával, hogy a jövőre nézve azt tervezték, hogy a kenyérpirítótól a kávéfőzőig minden mini reaktorokkal fog üzemelni.) Némelyik, például az atom-tengeralattjárók, vagy atommeghajtású hadihajók, jégtörők meg is valósultak. Aztán persze vannak olyanok is, amelyek nem. Szerencsére.

Az atomenergia-felhasználás egyik elképzelt formája az atommeghajtású vonat lett volna. Az atomenergia-láz egyik vadhajtása az atomvonat. Létezett egy amerikai projekt, X-12 néven, ami egy több részből álló szerelvény képét vizionálta. Itt külön szekciót alkotott volna a reaktor és a segédberendezések. Az eltervezett gépegység 30 méter hosszú mozdonnyal és 18 méteres hűtőkocsival számolt. Tömege 320 tonna, ennek fele csak a hőpajzsból került ki. Viszonyításként: a jelenleg használt mozdonyok tömege 100 tonna körül van (Nohab 106 t, Szergej 116 t, Traxx 88 t.) Az előállítási költség 1,2 millió dollár körül mozgott, ami duplája egy négyrészes, hasonló teljesítményű mozdonynak, akkori áron számolva. S a költségeket még növelte a sugárzó anyagok kezelésének költsége is. Az atommeghajtású gépezet sínpályán való mozgatása is problémába ütközött. Ugyanis a hatalmas súly elképesztő tengelyterhelést generált, a hagyományos pályák ezt nem tudták károsodás nélkül elviselni. Új vasúthálózat építése szintén csak a költségeket tornászta feljebb. 

Persze a túloldal sem akart lemaradni, a Szovjetunió tudósai is megalkották saját elképzelésüket, egy 50 méteres, 12 tengelyes, 430 tonnás, 1000 km hatótávú monstrum képében. Az atomvonat ötlete egy időre feledésbe merült, de 2007 óta több elképzelés is született, s újra akarják gondolni a régi ötleteket. A ROSZATOM kifejezetten a transzszibériai vonalon kívánná alkalmazni.

A nagy lelkesedés után az atomvonatok végül a tervezőasztalon maradtak.

De akkor mi ez a kép a szupervonatról?

 

Hollywood

Az NBC csatorna a 70-es évek végén valami nagy újdonsággal akart előrukkolni. A forgatókönyv író, Donald E. Westlake fejében született meg az atommeghajtású szupervonat megfilmesítésének ötlete. A grandiózus tervbe rengeteg időt és pénzt öltek. Elkészítették a vonat arányosan kicsinyített, távirányítható mását. Ezenkívül megépítették egy az egyben is, egy komplett állomással egyetemben. A külső felvételekhez a távirányítható modelleket használták, külön saját pályát is építettek részükre.

2.jpg
Akár az igazi, pedig csak egy jól kivitelezett modell

3.jpg

Korabeli reklám, az adás időpontjával

A kerettörténet szerint a vonat New Yorkból Los Angelesbe tartott, 36 óra alatt téve meg a távot. A fedélzeten utazók olyan luxusban utazhattak, mint egy óceánjáró hajón. A több szálon futó cselekmény során a szereplők mindenféle kalandokba keveredtek.

201416_81_30641_adp_iikdg.jpg

Uszoda a fedélzeten

A grandiózus terv majdnem az NBC vesztét okozta, ugyanis gyatra nézőszámot produkált. A díszletek, a technológia csak vitte a pénzt, így kilenc epizód után lekerült a műsorról. Akkoriban a Supertrain volt a legdrágább sorozat, amit addig készítettek az Egyesült Államokban. A forgatást jelentősen megdrágította a rengeteg drága díszlet, a több különböző méretarányú modellvasút, amelyek egyike egy ízben kisiklott és jelentős károkat szenvedett.

201419_81_30641_h0hnbxsdb.png

Gondban a stáb, tanácstalan technikusok az összetört modell mellett

5.jpg

Készül az egyik makett. Tetemes összegbe kerültek

201421_81_30641_2bert9sqd.jpg

Díszletfotózás az egyik szereplővel

201424_81_30641_qvbdwthla.jpg

Műtermi beállítás készül

6.jpg

Rendezői megbeszélés

7.jpg

 Egy jelenet forgatása

8.jpg

Külső felvételek

9.jpg

Az arányok bemutatása

supertrain_020779_ad.jpg

Egy hibás ábrázolás, a vágányzat nem ilyen volt

10.jpg

Szünetel a munka, a színészek utasításra várnak. Sokat állt a forgatás, növelvén a költségeket

Részlet a sorozatból

4.jpg

Az egyik - a forgatáshoz használt - negyedmillió dollárból készített, nagyméretű modell hirdetése. A hatméteres, távirányító maketthez 300 méter pálya tartozott, 25 000 dollárért

Az atomvonat ötlete máig foglalkoztatja az emberiség fantáziáját, több gyerekjátékot is megihletett, írások születtek a témában, de jelenleg csak egy meg nem valósult álom.

Az atomvonat képe, témája sokszor felbukkan a neten. Hol mint terv, vagy mint tudományos projekt, vagy kísérlet tárgya. Az igazság az, hogy a megépített modell csak a filmsorozatban játszott szerepet, tudományos alkalmazása sosem volt.

 

Ilyen nincs, és mégis van!

Atomvonat márpedig létezik, csak más formában. Atomvonatnak hívják az atomenergiával kapcsolatos szállításokat végző vasúti szerelvényeket. Ezek rendszerint nagy biztosítással, védett útvonalon közlekednek, így szállítják pl. a kiégett fűtőelemeket is. Időnként Pakson is megfordulnak, a természetvédők kedvelt célpontjai.

No és még egy atomvonat: a BZSRK – Katonai Vasúti Rakétakomplexum, amely az RT-23 Mologyec interkontinentális ballisztikus rakétát hordozza. Vagyis hordozta 2005-ig, amikor a START -2 egyezmény alapján kivonták a rendszerből. A szerelvény 17 vagy 12 kocsiból állt, három M62 sorozatú dízel-elektromos mozdony vontatta. Egy szerelvény 3 rakétát vihetett, a vagonok úgy néztek ki, mint egy hűtőkocsi, ez szolgálta az álcázást. Az egységet három különálló szerelvényre lehetett bontani.  A felsővezetéket egy speciális kar húzta félre a rakéta indítása esetén.

uton_az_atomvonat.jpg

Fűtőelemszállító konténerek egy németországi atomvonaton

a_bzsrk_valahol_az_orosz_telben.jpg

A három egymás után kapcsolt M62-es mozdony

bzhrk8.jpg

Valahol az orosz télben 

6wlbd4fk4ig510ifos.jpg

Hűtővagon álca, indításra készülve

bzhrk9.jpg

Múzeumban kiállítva

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr9312364427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.03.30. 03:18:57

Orulok, hogy nincs atom-meghajtasu vonat. Tul sok minden tortenhetne kisiklas vagy egyeb baleset eseten.
Meg ugy altalaban, en nem szeretem az atomot :(

A harom mozdony egymasutan, jol nezhetett ki. Gyerekkoromban olyant lattunk soxor, hogy elejen es a vegen volt mozdony, kozottuk otven koruli vagonnal. Mindig megszamoltuk a vagonokat, es a hangjuk alapjan eldontottuk, hogy tele vannak-e vagy uresek. Es, a paros szamu vagonok voltak tele, es a paratlan szamu vagonok uresek (vagy forditva?) De sosem tudtudtam senkitol sem megkerdezni, hogy valoban van-e ilyen, hogy szandekosan a tele vagy ures, paros vagy paratlan szamu vagonokat raknak ossze :)

camell · http://indafoto.hu/camell 2017.03.30. 06:27:45

Szerencsére ma 7-re hazaérek :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.03.30. 08:14:18

Az atommeghajtású vonat ötlete nagyjából akkor foglalkoztatta az embereket, amikor Orion-tervként olyan atommeghajtású űrhajót álmodtak, amit a maga mögé dobott atombombák lökéshulláma hajt...

Terézágyú 2017.03.30. 08:56:51

Jó, jó, erről álmodoztak, mert azt hitték, hogy milyen szuper lesz... mi meg Mr. Fusionról álmodozunk...

Laccee2107 · vaz2107.blog.hu 2017.03.30. 09:42:36

@Sam. Joe: Nekem is ez ugrott be a cikk olvasása közben :)

m_and_m 2017.03.30. 09:49:59

@vanvelemenyem: Persze, hogy nem direkt volt páros és páratlan az üres és teli kocsik elrendezése. Irányok szerint voltak összeállítva a vonatok. Pl Pécsről indulva egy tehervonat úgy lett összeállítva, hogy Budapesten a Győrbe és Debrecenbe menő vagonokat könnyedén tudják átirányítani és belőlük újra összeraknia az adott városokba induló szerelvényt. Közben persze a más irányokból érkező vonatokból is érkeztek vagonok. Ezeket mind a nagy rendezőpályaudvarokon végezték.
Ferencvárosi rendező: c1.staticflickr.com/9/8151/7326423296_7629c85171_b.jpg

Nyiri 2017.03.30. 10:21:52

Itt egy nagyon jó összefoglaló a nukleáris repülőgépekről:

lemil.blog.hu/2010/12/10/vendegposzt_nuklearis_repulogepek_2_0

Ezeknél mondjuk külön vicces, hogy ha műszaki okok miatt lezuhan akkor egy laza kis atombomba lesz belőle.

Az alap terv az volt hogy hidegháború idején akár napokig a levegőben tartani a gépeket utántöltés nélkül

Kecsuka 2017.03.30. 10:24:47

A rakétás vagonok egy az egyben úgy néztek ki mint a hűtővagonok. Magyarország keleti felében almatermeléssel foglalkozók ismerték is ezeket "pityorka" néven. Mint a neve is mutatja ezek öt vagonból álló egységek voltak. Középen a "gépes" vagon előtte és mögötte 2-2 hűtőkocsi. A gépes egységen mindig volt kezelő személyzet. Hogy azok mit összecsempésztek oda-vissza. :) Az almatermés mennyiségét pedig az határozta meg Szabolcsban, hogy ki hány ilyen "pityorkát" tud megtölteni almával.

¿Qué tapas hay? 2017.03.30. 20:15:04

Klassz ez a Supertrain, tulajdonképpen a Breitspurbahn amerikai utánérzése.

@Kecsuka: A BZSRK hűtőkocsi-álcája csak légi és műholdas felderítés ellen lett volna hatásos. A földön állva jól látszik, hogy ezek a kocsik - a szokványos hűtőkocsikkal ellentétben - nyolctengelyesek.

soarvány 2017.03.30. 23:10:36

@¿Qué tapas hay?: Kíváncsi lennék, hogy felülről, infra tartományban is ugyanúgy nézne ki mint egy hűtővagon.

Rocko- 2017.03.31. 08:22:30

@Sam. Joe: affenébe, megelőztél! :)

Rocko- 2017.03.31. 08:23:35

egyébként ha úgy vesszük, nem direkt módon az atomerőműből nyert árammal közlekedő elektromos vonat is egyfajta atomvonat, nem?

2017.03.31. 08:50:11

@Rocko-: Igen, közvetve minden vonat, amelyet elektromosság hajt meg atomvonat. Zseniális.

Robcsó 2017.03.31. 09:02:34

Én ugyan bele nem szól és, de nem SALT2 a leszerelési szerződés neve?

Robcsó 2017.03.31. 09:04:48

Az nem egy német atomvonat, mert tisztán látszik a FRET a mozdonyok oldalán és azok gallok!

cso zsi 2017.03.31. 09:06:20

Aztán, hogy ne vackoljanak sokat 3 darab M62-vel, összerakták a 3M6-eseket. ;)
rail.phototrans.eu/images/photos/big/15/42841.jpg
pskovrail.ru/2012c/3m62u_0031_0927.jpg

¿Qué tapas hay? 2017.03.31. 18:34:58

@Robcsó: Az nem jelent semmit. A kocsik is franciák www.foto-tipps.de/wp-content/uploads/Castor-Transport-8.jpg , lévén nekik van erre a legjobb technikájuk. Járnak eleget Németországban, van is hiszti miatta.

Rollende Landstrasse 2017.03.31. 23:30:50

@cso zsi: Azért "vacakoltak" három mozdonnyal, hogy a szerelvény szét tudjon válni három, egymástól függetlenül harcoló egységre. A háromszekciós 3M62U későbbi fejlesztés.

2017.04.03. 18:33:07

Tulajképp így is atomvonaton járunk. Csak nem a mozdonyon van a reaktor, hanem Pakson.

gigabursch 2017.04.04. 14:48:53

Érdekes volt, köszi!

advocate1 2017.05.01. 08:31:03

Milyen költséges lehetett ezt mind megépíteni makett méretben, ma meg két kocka mickey egér leül egy gép elé és CGI-vel megcsinálják pár nap alatt.
süti beállítások módosítása