Tudom, hogy azt mondtam hogy lesz egy kis nyári lassítás, de a vendégszerzők és az Arcanum cikkei kivételt képeznek ez alól. Így hát amikor Maga Lenin, a modernwartech.blog gazdája ismét megörvendeztetett egy érdekes és mindenképpen ritkán látható képes összeállítással, akkor gondoltam hogy sietve adásba küldöm. :) Nézzétek!
Az 1950-es években a sugárhajtóművek már elengedő tolóerőt szolgáltattak, és elég megbízhatóak lettek ahhoz, hogy segítségükkel, és a korszak hidegháború hajtotta fejlesztési versenyével együtt a különböző rekordokat, teljesítményeket folyamatosan megdöntő, felülmúló új harci repülőgépeket építsenek az erre képes országok. Ezek az emlékezetes típusok egyre specializáltabbak és bonyolultabbak lettek, hogy megfelelhessenek a velük szemben kitűzött, egyre nagyobb követelményeknek. Az alábbiakban az Amerikai Egyesült Államok ebből az időszakból származó, közkeletűen Century Series, azaz Százas Szériaként említett vadászgépei és csapásmérői szerepelnek egy képgyűjtemény erejéig.
A Százas Széria nem egy kőbe vésett fogalom, értelmezik szűkebben és tágabban is a bele tartozó típusok körét. Már a szűkebb kör is izgalmas és korszakos repülőeszközöket foglal magába, de az alábbi, csak a típusszámokra alapuló, azaz bővített lista tartalmaz egy-két, talán még érdekesebb, és néhol meglepő repülőgépet is. A megnevezés mögött zárójelben az első felszállás dátuma, vagy a program beszüntetésének éve.
North American F-100 Super Sabre (1953. május 25.) A világ első, nagy számban gyártott, vízszintes repülésben is szuperszonikus repülésre képes katonai típusa. Vadászgépnek tervezték, de később vadászbombázóként, légvédelmet támadó, illetve nukleáris csapásmérőként is szolgált
McDonnell F-101 Voodoo (1954. szeptember 29.) Fejlesztése még a ’40-es években kezdődött, a nehézbombázókat kísérő, sugárhajtású védővadászként, és innen jutottak el a nagy hatótávú elfogóvadász feladatig. Nukleáris robbanófejű rakétával is felszerelve védte az észak-amerikai légteret, míg a vietnámi háborúban felderítő változata tett jó szolgálatot
Convair F-102 Delta Dagger (1953. október 24.) Az USA légierejének első deltaszárnyú elfogóvadászgépe, ismét csak akár nukleáris légiharcrakétával ellátva. Az elvárással szemben eleinte nem tudta átlépni a hangsebességet. A fejlesztése közben ismerték fel a gyakran kólásüveg formájúnak nevezett törzskialakítás szükségességét (az ún. területszabályt), ami megoldotta a problémát
Republic XF-103 (1957) Az F-102-essel azonos kiírásból születő, a manapság is szédületes, háromszoros hangsebességre tervezett, kombinált gázturbinás és torlósugárhajtóműves, futurisztikus kinézetű elfogóvadász. A fejlesztési nehézségek és a költségek miatt nem készült belőle még repülőképes példány sem. A modernwartech blogon ITT lehet róla részletesen olvasni.
Lockheed F-104 Starfighter (1954. március 4.) Ugyancsak az F-102-essel azonos kiírásra nyújtotta be a később „szárnyas rakéta” becenevet is megkapó tervét a Lockheed legendás tervezője, Kelly Johnson. Célja egy egyszerű, ezért könnyű, így pedig gyorsan emelkedő vadászgép volt. A világ első, kétszeres hangsebességre képes, sorozatgyártott típusa lett. Vadászbombázóként is repült külföldön, és korszerűsített példányait egészen 2004-ig használta az olasz légierő
Republic F-105 Thunderchief (1955. október 22.) Az F (fighter), azaz vadászgép jelzés ellenére egy kifejezetten taktikai, szuperszonikus atomcsapásokra tervezett, jókora repülőgép. Ez is, mint az F-100, aminek részben utódjául is szánták e feladatkörökben, a vietnámi háborúban hagyományos bombákkal támadott, és a légvédelem elleni bevetésekre módosított változatát is alkalmazták
Convair F-106 Delta Dart (1956. december 26.) Eredetileg F-102B jelzéssel tervezték, ami jelezte a származását, és azt, hogy az elődjével nem voltak elégedettek, az jelentős továbbfejlesztésre szorult. Ennek keretében többek közt új beömlőkkel, hajtóművel és elektronikával látták el. A fenyegetések megváltozása miatt az USA utolsó elfogóvadászának bizonyult, de egészen 1988-ig szolgálatban állt
North American F-107 (1956. szeptember 10.) A gyártó F-100-asának radikális továbbfejlesztése – amit az eredeti, F-100B jelzés is mutat – a csapásmérő feladatkörre. Jellegzetessége a felső beömlő. Az F-105 riválisa volt, de elvesztette a tendert azzal szemben, ezért csak három példánya készült el. Ezeket kísérleti repülésekre használták
North American XF-108 (1959) Az XF-103 elvetését követően továbbra is volt igény az USA kontinentális területét védő elfogóra, de annak már nagy hatótávval és az ellenséges, szuperszonikus bombázók biztos lelövésének képességével is rendelkeznie kellett. Erre szánták a bonyolult elektronikával ellátott, nagy és nehéz, de végül szintén nem megvalósított XF-108-ast. A modernwartech blogon ITT lehet róla részletesen olvasni.
Bell ”XF-109” (1961) A jelzést nem osztották ki hivatalosan. Eredetileg az F-101B-nak szánták, majd nem hivatalosan a Bell függőleges fel- és leszállásra képes, szuperszonikus vadászbombázóját említették így. A US Navy is érdeklődött a kisebb repülőgéphordozókat lehetővé tevő tervezet iránt, de többek közt bonyolultsága miatt a típus nem valósult meg. A modernwartech blogon ITT lehet róla olvasni.
F-110 Ez a jelzés az 1962-ben megváltoztatott amerikai jelölésrendszer miatt már nem lett hivatalos. A légierő is vásárolt a haditengerészetnek készült (1962 utáni nevén) McDonnell Douglas F-4 Phantom II-ből, és F-110A Spectre néven állította volna rendszerbe. A Phantom II is a vietnámi háború ikonikus résztvevője volt, és korszerűsítve napjainkban is szolgál még néhol
General Dynamics F-111 Aardvark (1964. december 21.) A légierő számára önmagát légiharcban megvédeni képes, földközelben támadó atomcsapásmérőként, a haditengerészetnek pedig külön változatban flottavédő elfogóvadászként tervezett F-111 műszaki és megrendelői gondok miatt nagyon nehezen állt össze, de aztán hatékony repülőgépnek bizonyult. Az első, sorozatban gyártott, változtatható szárnynyilazású típus volt. A modernwartech blogon ITT lehet róla igen részletesen olvasni.
F-112-től F-116-ig Miután 1962-ben megváltozott a jelölésrendszer, a vadászgépek számozását részben újrakezdte az USA. A 112-116 közötti számokat azonban mégis használták, YF előtaggal, csak épp titkos programok során, melyek zsákmányolt vagy vásárolt szovjet repülőgépek tesztelésére szolgáltak. Épp e titkosság miatt bizonytalan párosítások is vannak az YF számok és az eredeti, szovjet elnevezések között, és az YF-110 jelölést is alkalmazták ebben a körben (pl. YF-110D). Az érintett típusok a MiG-17, MiG-21, MiG-23, valószínűleg a MiG-29, de még továbbiak is lehettek a valóságban, azonban ezekről nincs megbízható forrás. A képen látható MiG-23MSz lett például az YF-113E
Lockheed F-117 Nighthawk (1981. június 18.) A közismert „lopakodó vadászgép”, azaz valójában csapásmérő típus volt a világ első, alacsony észlelhetőségű, szolgálatba állított repülőgépe. A titkos fejlesztésből is adódóan számozták be a már jóval korábban megszüntetett százas sorozatba, ugyanakkor az F-105 és F-111 mellett, melyek szintén nem vadászgépek, a jelölés nem is annyira lóg ki a sorból
Boeing YF-118G (1996. szeptember 11.) Fedőnévként használták a ’90-es évek második felében repülő, Boeing Bird of Prey nevű, alacsony észlelhetőségű technológiai demonstrátor esetében. Az egyetlen példányban létező repülőeszközt egyrészt már meglévő típusok alkatrészeiből igyekeztek összeállítani, másrészt viszont máig sem nyilvános ötleteket, berendezéseket, részleteket teszteltek általa
Végezetül a szűken vett Százas Széria tagjai egy festményen
Az ötvenes évek végének csúcstípusa volt a stratégiai nukleáris támadásra szánt, de csak két példányban elkészülő North American XB-70 Valkyrie. Erről egy hasonló képösszeállítás már készült a Ritkán Látható Történelemre, mely ITT olvasható. A modernwartech blogon nemrég kezdődött meg a típus teljes részletességű bemutatása. Annak a sorozatnak az első része ITT olvasható.
