Romák deportálása a Harmadik Birodalomban

2016. január 15. JTom

A Harmadik Birodalomban 1938-ban a legnagyobb ellenségnek kikiáltott zsidók mellett megkezdődött a cigányok összeírása és elkülönítése. 1940-től a megszállt lengyel területre szállították őket, és többségüket Buchenwaldban, Auschwitzban vagy Ravensbrückben meggyilkolták. Ez volt a roma holokauszt, a Porajmos.

romasinti-9.jpg

 

Felhívom minden olvasó és kommentelni vágyó figyelmét az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására. A cikk objektív és jelenlegi tudásunk által ismert tényeken alapul. A szerző semmilyen véleményt nem fűz a cikkben leírtakhoz, azokat objektívan tárja az olvasók elé, saját véleményét megtartja magának. Természetesen emberi hangon ki lehet fejteni minden véleményt pro és kontra, azonban az alpári ésvagy hatályos jogszabályokba ütköző kommenteket kénytelen leszek moderálni.

Köszönöm a megértéseteket!

 

A cikkben kizárólag a Harmadik Birodalom területén élő romákról lesz szó, ideértve az annektált Ausztria és a cseh Szudétavidék cigány lakóit, később a Cseh-Morva Protektorátusét.

Az európai cigányság ittléte során folyamatos kitaszítottságban élt. Hogy ezt mennyire köszönhették maguknak és mennyire a környezetüknek ezt sokan próbálták pro és kontra bizonyítani. Jómagam inkább nem foglalnék állást a kérdésben. Egy biztos: a náci eszmék és az általa buzgón támogatott és így ugrásszerűen fejlődő eugenika előretörésével a cigányok helyzete is nehezedett.

Az első atrocitások akkor érték a Harmadik Birodalom területén tartózkodó romákat, amikor az 1935-ös nürnbergi faji (árja és zsidók közti házasságot tiltó) törvényt a cigány kisebbségre is kiterjesztették. Kevesebb mint egy éven belül megvonták a szavazati jogukat is, ezzel végérvényesen másodrangú állampolgárokká fokozva le őket a zsidókkal és a szellemi fogyatékosokkal együtt.

A birodalom akkori területén 38 ezer cigány élt.

Hasonlítsuk össze ezt a számot a mai magyar állapotokkal: 

A 2001. évi népszámlálás szerint Magyarországon 190 046 fő volt a cigány lakosság lélekszáma. A népszámlálási adatok ugyanakkor jelentősen eltérnek a szociológusok felmérési eredményeitől. Egy 1994-es felmérésnél azt vették alapul, hogy a nem cigány környezet kiket tekint cigánynak (ez nem feltétlenül jelent valós cigány származást). Eszerint több mint 500 000 fő a magyarországi cigányok lélekszáma (kb. az összlakosság 5%-a). Mások 6-700 000 között becsülik a magyarországi cigányság számát, míg egyes roma értelmiségiek szerint ez a szám az egymilliót is eléri, ami kissé talán túlzó érték.

A cigányokat akkoriban még egyiptomi eredetűnek hitték. Az angol cigány (gipsy) szó is az egyiptomi (egyptian) szóból ered, és csak a későbbi genetikai vizsgálatok mutatták ki, hogy génjeik az Észak-India területén élőkhöz hasonlóak.

A hitleri rezsim a cigányság felszámolására 1936-ban létrehozta a hírhedt Fajhigiéniai Kutatóközpontot (Rassenhygienische Forschungsstelle), melynek vezetője Robert Ritter lett, aki buzgón nekilátott a feladat végrehajtásának, kezdve a cigányság összeírásával. Hol volt ekkor még a végső megoldás szekerét előrelendítő wannseei konferencia (1942)? 1936-ban még a cigányság teljes ellenőrzése és az etnikumlétszám további növekedésének leállítása (visszafordítása) volt a cél.

Ennek érdekében kidolgozták a sterilizációs programot, és igyekeztek ellenőrzésük alá vonni a teljes kisebbséget, ezt elősegítendő kijelölt lakhelyekre (lágerekbe) szállították őket. Az első ilyen akció 1936-ban a Berlinben élő kb. hatszáz fős cigányság fővároson kívülre szállítása volt, a Berlintől néhány kilométerre északkeletre lévő Marzahnban lévő karavántáborba. Ezt a - temető és egy kanális közé szorított - tábort csak engedéllyel lehetett elhagyni, bár őrizték, de 1938-ig nem volt sem fogolytábor, sem megsemmisítőláger. Eme - időben kissé korai - kitelepítésnek elsősorban az volt a célja, hogy a berlini olimpiára érkező külföldiek ne találkozhassanak a cigány populációval. Később a tábori körülmények szigorodtak, szögesdrót került a tábor köré, végül a teljes fogolylétszámot deportálták és megsemmisítették. 1938-ban a férfiakat Sachsenhausenbe, 1943-ban a nőket és gyerekeket Auschwitzba küldték.

Az alábbi képeken a Fajhigiéniai Intézet cigány népesség-összeírását láthatjátok.

romasinti-1.jpg

romasinti-3.jpg

Robert Ritter, a Fajhigiéniai Intézet vezetője (jobbra) végzi az összeírást

 

romasinti-4.jpg

Ritter (jobbra) vérmintát vesz egy cigány nőtől

 

romasinti-2.jpg

Eva Justin, az intézet egyik vezetője végzi az összeírást

 

romasinti-12.jpg

Sophie Ehrhardt, az intézet antropológusa a cigányoknál

 

romasinti-5.jpg

A képen valószínűleg a marzahni karavántábor látható

 

romasinti-6.jpg

romasinti-7.jpg

A Stuttgart közelében lévő Aspergben összegyűjtött cigányok vonulnak...

 

romasinti-8.jpg

...a Hohenasperg börtön udvarára, ahol a transzportokat szervezték meg

 

romasinti-10.jpg

Gyűjtőtáborba induló vonat

 

1940. január 30-án döntés született arról, hogy 30 ezer németországi cigányt a megszállt Lengyelországba deportálnak. A terv ugyan e formájában meghiúsult, de 5 ezer német romát így is elhurcoltak a łódźi gettóba. 1942. április–június folyamán további németországi romák kerültek a varsói gettóba, ahol Z betűs (Zigeuner) karszalaggal megkülönböztetve, a zsidóságtól elkülönült közösségként élték életüket.

1942 után a teljes német cigányság a megsemmisítendők listájára került. A zsidókkal ellentétben, akikre mint az elkövetkezendő időkben a betelepítendő, meghódított végtelen keleti területek ingyenmunkásaira tekintettek, akiket halálba dolgoztathatnak, a cigányokra haszontalan népcsoportként gondoltak és azonnali megsemmisítésüket irányozták elő. Ez a Német Birodalom területén élt cigányság egészére nézve a halálos ítéletet jelentette. 1944-re gyakorlatilag megsemmisült a teljes népcsoport háromnegyede. Az elfoglalt területek haláltáboraiban is igyekeztek a megsemmisítéseket végrehajtani.

Az 1943-as Himmler-féle dekrétumot követően ugrásszerűen megnőtt az internált romák száma, Buchenwaldban például 1942 végén 9500 rab volt (nagy részük a megszállt kelet-európai országokból), számuk egy évvel később már elérte a 37, 1945 januárjára pedig a 110 ezret. A táborokat túlélő zsidók és nemzetiszocialista fogva tartóik tanúvallomásai alapján az Auschwitz-Birkenauba, Buchenwaldba, Ravensbrückbe, vagy kisebb számban a sobibori és belzeci táborba hurcolt romákkal sok esetben embertelenebb módon bántak, mint a zsidókkal. Ravensbrückben például tömegesen sterilizálták a cigányokat, Birkenauban cigány gyermekeket és nőket fertőztek meg tífusszal a kísérletek során.

Képek forrása

Jogtulajdonosa: GALERIE BILDERWELT és Getty Images

Hasonló cikkeink a Harmadik Birodalom témakörében:

Televíziózás a Harmadik Birodalomban
Hitler guminője: A Borghild-projekt
A Bútor Hadművelet 1942-44
IBM és a Harmadik Birodalom

 

 

banner.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr48272352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.01.15. 00:09:28

Épp a minap találkoztam egy 19. század végi magyar újságban a "Pharao népe" kifejezéssel, ami a cigányságnak a közvéleményben elterjedt egyiptomi eredetére utalt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2016.01.15. 08:42:14

Ezek színezett képek vagy eredetileg is színesben készültek?

Spica · http://lucrezia.blog.hu 2016.01.15. 10:22:51

@molnibalage: simán lehetnek színesek, Agfacolor a 30-as évek közepétől létezett.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.15. 11:37:59

@molnibalage: @Spica: így van, Agfacolor képek, eredetileg színesben készültek.

szita szita péntek 2016.01.15. 12:40:42

Engem az lep meg milyen kevés cigány élt ott akkoriban. 38k??? Ha hirtelen jól látom, akkor 90 millióan éltek akkor ott, azaz 2368 főre esett egy cigány. Ez arányaiban olyan mintha ma Gyöngyösön élne 12 fő, Miskolcon 67 fő, Budapesten 717 fő - a falvakban pedig minden másodikba juta egy fő...

Nem is igazán az lep meg, hogy kevesen voltak - ennyien voltak és kész. Amit igazán furcsállok, hogy ez a minimális népesség elérte azt a politikai ingerküszöböt. Tetszik-nem tetszik, a politika már csak olyan, hogy azzal foglalkozik, amivel népszerűséget szerezhet, ami mögött van társadalmi támogatottság. Azt nehéz felfogni, hogy egy ilyen ... milyen jelzőt is találjak... jelentős és végletes tevékenységsort érdemes volt elindítani akkor, amikor a lakosság jelentős része tippem szerint (az alacsony szám miatt) nem is ismert cigányt.

W123qp 2016.01.15. 13:05:33

@szita szita péntek:
Ez a 90 milliós népességi adat honnan származik?

szita szita péntek 2016.01.15. 13:11:13

@W123qp: Semminek nem jártam alaposan utána, a célom nem egy tudományos értekezés volt, csak kb akartam látni az arányokat.

A 90 milliót szerintem innen vettem:
hu.wikipedia.org/wiki/Harmadik_Birodalom

szita szita péntek 2016.01.15. 13:21:58

@W123qp: De sugalmazásod helyes lehet, pontatlan az adat mert ez már ha jól látom az Anscluss utáni népesség. Viszont itt van egy másik adat:
hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9metorsz%C3%A1gi_n%C3%A9psz%C3%A1ml%C3%A1l%C3%A1sok_list%C3%A1ja
E szerint 65 millió helyesebb szám. Ugyanakkor érdemben nem befolyásolja a rácsodálkozásomat (kb 2400 fő helyett kb 1700 lakosra esett egy cigány) még mindig nagyon kevésnek tűnik a számarány.

Bikli néni 2016.01.15. 22:10:08

Nagyon érdekes téma, főleg, mert a cigány holokauszt nagyon elsikkad a zsidóság megsemmisítésének 70 éve fennálló kérdése mellett. (Arról is kevés szó esik egyébként, hogy az epilepsziásokat is elvitték a megsemmisítőtáborokba, bár ők nyilván még sokkal kevesebben voltak, mint a cigányság.)
Voltak egyébként túlélők, akik hiteles beszámolóval éltek a történtek után? Nagyon keveset tudok a témáról, de a nürnbergi per során szóba került a cigány holokauszt is?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.15. 22:46:57

@Bikli néni: Nürnbergben nem volt téma. hivatalosan 1982-ben ismerte el Helmut Schmidt német kancellár a cigány holokauszt tényét. hogy túlélők voltak-e, szerintem biztosan, de vallomások nem készültek tudtommal, maximum interjúk és visszaemlékezések.
tudni érdemes még hogy Magyarországon a komáromi Csillagerődben gyűjtötték össze a német megszállás után a cigányságot, kb. mintegy 70-80 ezer főt és innét deportálták különböző megsemmisítőtáborokba.

E.Katolnai 2016.01.16. 06:39:03

Ahhoz képest, h a 60-as évek elején a cigányság száma a százezret sem érte el, ma már több mint félmillió - igy - egy ilyen 'tragégédia' felvetése szánalmas és értelmetlen.
Hol itt a hiány? Mi az ami hiányzik? Csak nem még félmillió ebből a rendkivül szapora népségből?
Ha holnap elvinnének belőlük százezret valahová, 2-3 év múlva észre sem lehetne venni, mert simán szülnének annyit, h hiány ne legyen.

PatoPalko 2016.01.16. 08:22:42

Látott már valaki jól működő házasságot, ahol az egyik fél napi szinten ezer éves sérelmeket emleget?

bontottcsirke 2016.01.16. 08:36:59

@Bikli néni: Kell róla csinálni egy oszkár díjas filmet.

kószák egyike 2016.01.16. 09:21:28

...és ebbe a témába is sikerült belevinni a fideszbirkaballibsi nevű magyar össznépi társasjátékot! Gratulálok! Szerintem még gyurcsánysorosnorvégozzatok kicsit még az hiányzik!

Köszönöm a cikket és az összeállítást. Érdekes, hogy az első pár kép az összeírás, a vérvétel milyen nyugodt hangulatot sugároz. Az antropológus mosolyog, a roma nő mosolyog mintha csak valami idilli hétköznapi esemény lenne rajtuk.

kószák egyike 2016.01.16. 09:37:50

Ismerve a zsidókat ért kegyetlenkedéseket ez : "romákkal sok esetben embertelenebb módon bántak, mint a zsidókkal." elég durván hangzik. El sem akarom képzelni hogyan lehetett még annál is durvábban, kegyetlenebbül bánni emberekkel.

kurtakocsma 2016.01.16. 09:47:12

A képeken látható jámborság meglep, mint ahogy a háborús képeken, filmeken is mindig furcsa ahogy 1-2 őr képes verem mellé terelni 30 embert, s ott egyenként fejbe lőni, akik egy mukkanás ellenállás nélkül teszik mindezt. Jámbor, békés, vagy a háborús pszichológia szerint az áldozat szerepét magára vett embereket látok. Az e téren tevékenykedő katonák nem voltak soha katonák, jámbor és egyszerű, agressziót még védekezéskor sem mutató ártatlan emberek agymosott hóhérai voltak (ami valószínű szintén a háborús pszichológia hatása miatt). Pár kommenttel feljebb is látható, hogy a politikai fanatizálás a mai napig hat és működik, pro és kontra. Tartsa magát az abban résztvevő bármennyire objektívnek és higgadtnak. 70-80 éve az akkori viszonyok között és elkeseredettség miatt azonban ez az emberek, katonák millióinak halálát okozta.
Jó összeállítás, szokás szerint.Köszönöm!

Mészáros Zoltán 2016.01.16. 09:52:09

Adalék a magyarországi roma holokauszthoz a várpalotai Grábler tavi tömeggyilkosság; az egyik legpontosabb kutatási adatokkal feltárt hazai borzalom 1945 februárjában történt. Várpalotai, Székesfehérvári romákat, (114 exhumált testet számoltak össze) tereltek a nyilasok a mostani tó partjára, ásatták ki velük a tömegsírjukat, és lőtték őket halomra, jelöletlenül, nevüket sem regisztrálva, mint a kutyákat. A mai -amúgy megkapóan szép - horgásztónál még ma is járja a mondás: itt lehet cigány kárászt fogni.....

regi.sofar.hu/hu/node/84765

Guilelmus 2016.01.16. 10:26:35

A sváboknak a gyűlölet népe általi deportálásáról mikor emlékeztek meg? :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.16. 10:35:39

@E.Katolnai: "érdekes" eszmefuttatás. ha arányaiban lebontjuk a te tágabb családodból sem hiányozna hosszú távon egy-két családtag, ha valaki kegyetlenül megölné őket, ugye?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.16. 10:36:35

@Moin Moin: az aktuálpolitika TILOS a blogon, kérem ehhez tartsd magad, köszönöm.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.16. 10:42:46

@Guilelmus: több mint másfél éve van egy fantasztikus családi sztorim, amit az egyik olvasó küldött be (leírva és az idősek által elbeszélt hangfájlban). hollywoodi filmbe illő történet egy - azt hiszem tatabánya környéki - sváb családról. sajnos fotók nincsenek hozzá és amint tudod ez egy képes blog. néhány általánosan a témába vágó képet már találtam (persze nem a valódi szereplők vannak rajta), de itt el is akadtam a poszttal. remélem valamikor meg tudom írni a megfelelő mennyiségű illusztrációval, nagyon szeretném.

Guilelmus 2016.01.16. 10:53:15

@JTom: Igen, üdvözlöm jó szándékodat, sőt azt mondom, hogy érdemes lenne a svábok ellen Rosenfeld Manó és zsidó bűnbandája által elkövetett gaztettekről is egy nemes és jeles filmet forgatni...:)

Dixi. 2016.01.16. 11:04:22

Egy újabb jól sikerült poszt. Köszönöm.

gall travis 2016.01.16. 11:07:38

@Guilelmus: arról nem emlékeznek meg mert elökerülne id Antall József neve is akiről rakpartot neveztek már el azóta....

Madhunter 2016.01.16. 11:17:09

Hogy is mondta Hofi... nemcsak hétköznapok vannak...

Guilelmus 2016.01.16. 11:47:11

@kószák egyike: Nem igazán értelek kedves megtért, hivatásos szégyenkező barátom. Úgy gondolom, hogy csak tényeket állapítottam meg korábbi bejegyzéseimben. Vagy talán TAGADOD, hogy Rosenfeld Rákosi Manó és zsidó bűnbandája emberiség ellenes bűncselekményeket követett el? TAGADOD?? :))

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.16. 12:35:26

@Guilelmus: csak hogy javítsalak: Rákosi sosem volt Manó. Rosenfeld Mátyásként született, 1903-ban vette fel a Rákosi nevet.
gyakori tévedés hogy Róth vagy Rosenfeld Manó lett volna a születési neve.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.16. 12:41:24

@Moin Moin: kérlek ne inzultálj. politikai elhatárolódásomnak a mai magyar pártoktól megvan az oka, annak is, hogy miért élek külföldön (ha nickedet jól értelmezem akkor egy országban veled).
a mostani balos, jobbos, liberális és a magát centrum felé tendálónak mutató szélsőjobbos képződményektől hányok. egyiküknek sem érdeke az ország és a benne élő emberek állapotának jobbítása.
éppen ezért is alapelvem, hogy ezen a blogon, ami az én kis "birodalmam" ne legyen magyar aktuálpolitika. megértésedet köszönöm.

Guilelmus 2016.01.16. 12:45:07

@JTom: Ez a javításod azt a viccet juttatja eszembe, amikor valaki Szar Jánosról Szar Mátyásra "magyarosít"..:) Neked a Manó a lényeg, nekem a Rózi :) Egyébként pedig amíg szemét módon cencúráztok, addig inkább ne javítgass... Vagy csináltok nyilvános blogot nektek nem tetsző véleményetekkel, vagy lehet visszatakarodni Gall honba...:) Csúnya franciák...:)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.16. 12:49:39

@Guilelmus: Szar Mátyásról Szar Jánosra, ha már...
azért az általam linkelt képen van még érdekesség ha jobban megnézed :)
mi a szemét mód neked? a saját blogomon hadd már én döntsem el hogy mit olvasson az utánad jövő kommentelő. köszöntem. kikapcs :)

Guilelmus 2016.01.16. 12:51:31

@JTom: Jó, mivel látom, hogy az egyik bejegyzésemet sunyi módon kitörölted (valószínűleg amiatt, hogy Mátyás helyett Manót írtam..:), akkor most helyesen újra felteszem a kérdést mindenkinek:

Ki az, aki Rosenfeld Mátyás és zsidó bűnbandája által elkövetett emberiség ellenes cselekményeket TAGADJA? :)

hehe, szááájkosááár...:)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.16. 12:54:47

@Guilelmus: nem töröltem ki, én most is látom a kommentfolyamban...
nem kell minden mögé rögtön összeesküvés-elméletet gyártani. sokszor elég a blogmotor sz*rakodása. :)

Guilelmus 2016.01.16. 13:00:53

@JTom: Nem hiszek a szememnek!:) Visszakerültek a "blogmotor" által negligált bejegyzéseim... Hát ez óriási!

Guilelmus 2016.01.16. 13:10:06

@JTom: ja igen, azt a bejegyzésemet még mindig tiltja a "blogmotor", mely szerint Id. Antal József - a wikipedia által megerősítve -annak a hivatalnak a vezetője volt, amely a svábság deportálást bonyolította.

Guilelmus 2016.01.16. 13:16:53

@JTom: Id. Antall Józsefről pontosan ezt írja a wiki:

1945-ben a Népgondozó Hivatal vezetője lett, melynek feladata a magyarországi németek kitelepítése volt: "Nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, hogy Magyarországnak érdeke: minél nagyobb számban hagyják el a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől."

A tőről metszett dánokat ez nem zavarja? :)

tomfree 2016.01.16. 14:13:34

Erdekes teny hogy amelyik orszagban tobb eves naci megszallas volt,ott nincs cigany kisebbseg (csehek,lengyelek, ukranok), mig ahol nem volt ott megszallokent sokaig, jelentos szamban maradtak (romanok, szlovakok stb).

lol7 2016.01.16. 16:16:58

Olaszliszka is azt mutatja hogy ebből a cigók semmit se tanultak.

lol7 2016.01.16. 16:31:11

@kószák egyike: És ez még gyógyüdülés ahhoz képest amit a japán 731-es osztag művelt Kínában. Ott Mengele is megemelné a kalapját.

hu.wikipedia.org/wiki/731-es_alakulat

"a cigányokra haszontalan népcsoportként gondoltak"
Nahát...

átlátó 2016.01.16. 19:00:27

A cápa is veszélyeztetett faj, ennek mentén mondom polgártársak,hogy hiányoznának a palettáról. Meg az integrálódásukra elment sok-sok évszázad is mind veszendőbe ment volna. Persze, ha öreganyámnak pöcse lett volna, ő lett volna öregapám dikk.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.01.16. 19:56:29

Sajnos a történelem megismétli önmagát, tartja a mondás..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.01.16. 20:00:35

@kugi: Valóban. Ezt terjesztették magukról. Erre utal a "dzsipszi" elnevezés is. Ami az "edzsipsön"-ből ered.

buddha 2016.01.17. 07:24:34

Az a baj,hogy ma a holocaustrol mindenkinek a zsidok jutnak eszebe,pedig szamtalan mas nepcsoport aldozatul esett.a zsidok elloptak ezt is,es hatalmas bizniszt csinaltak belole

GreenOctober 2016.01.17. 09:59:08

Szerintem legyen még több cikk a 3. birodalommal kapcsolatban, biztosan sokan vevőek lennének rá ;)

qrvafasza 2016.01.17. 12:36:28

Nem politizálok, soha nem is szoktam, feleslegesnek tartom, kár az energiáért!!! A nagyszüleim és testvéreik Svábok voltak. A háború vége után (a második, megjelentek a "szervek" a faluban, (Dunakömlőd) majd közölték aki nem Magyar, annak van egy órája összeszedni amit vinni akar. A nagyszüleim határozottan állították hogy ők Magyarok! A testvéreik nem... Vagonokba terelték őket, és Németországig meg sem álltak. Ez volt a "szerencséjük", kicsit máshogy alakult az életük! Persze ha a nagyszüleim is mentek volna, akkor a szüleim nem találkoztak volna talán sohasem, és akkor én nem születhettem volna meg!!! Tehát minden rosszban van valami jó! :D

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.01.17. 16:10:32

@A megvalósult amerikai ólom..: A szó etimológiáját ismertem. Csak a "Pharao népe" kifejezés így leírva volt szokatlan a szememnek.

kekegsm 2016.01.18. 07:05:38

@buddha: Azért, mert míg zsidó vallásúból kb. 6millió halt meg a "megoldás" címszó alatt, addig cigány fajúból kb. 200-250ezer. Nagyságrendi különbség van a kettő között, persze ezzel nem vitatom a cigányság veszteségeit. De ugyanígy lehet számolni a szerb, lengyel kiirtottakkal is, ha jól tudom, 400-500ezer szerb lett etnikai tisztogatás áldozata.

buddha 2016.01.18. 09:48:06

@kekegsm: ezt a 6 milliót ki számolta meg,és az a több millió ember,aki különböző nemzetiségű volt,és áldozatul esett a háborúnak?

kekegsm 2016.01.18. 10:34:00

A 6 millió áldozat a halotti anyakönyvi kivonatokból, hivatalos és nem hivatalos feljegyzésekből, beszámolókból, katonai jelentésekből, a táborok jegyzőkönyveiből lett összeszámolva. A németek pedánsak ám, jegyzőkönyvezés, naplózás nélkül még szarni sem mennek...

Több millió másik áldozat: Senki sem kisebbíti a velük történteket. Oroszországban a mai napig ötből egy film arról szól, hogy mennek a németek, és kiirtják a kolhoz teljes tagságát a faluban. Szerbiában is élénken emlékeznek a horvátok öldökléseire, elég komolyan revansot is vettek rajtuk 25éve.

A holokauszt talán azért is jelenik meg erőteljesebben, mert:
1. Zsidó vallásúak a világ minden részén élnek, azért az ügyük, történetük elég nagy földrajzi területeken jelent érdekességet.
2. Az USA-ban elég jelentős és elég erős zsidó vallású közösség van jelen, szerintem Izrael után a legnagyobb arányaiban, lélekszámában még talán nagyobb is (de pontos adatokat nem tudok). Wall Street fele szerintem judaista vallású. Hollywood-ban is jelentős a befolyásuk, elég sok zsidó üzletember producerként, stúdiótulajként, befektetőként is tevékenykedik. És ugye tudjuk, hogyha média, akkor Hollywood egy rendkívül jelentős erő.
3. A holokauszt egy brutális és kegyetlen vérengzés volt, csak a vallás miatt. Persze voltak gazdasági hátterű indítékai is, a németek meg akarták szerezni a zsidó kereskedők, bankárok vagyonát. Csak ugye a hatmillióból elenyésző volt a gazdagok aránya, a többi egyszerű hétköznapi ember, férfi, asszony, gyerek volt... Ugyanígy meg kellene jelenni egyébként az örmények elleni néirtásnak is, csak ugye most illik jóbalenni Törökországgal... Vagy hasonlónak lehet tekinteni az inkviziciót is, bár mondjuk ott az emberi butaság pusztított a vallás égisze alatt. Hasonló megy a siíták és szunniták véget nem érő csatározásában, csak nem kap akkora hangsúlyt, mert mindkettő iszlám, és ugye akkor mindkettő ellenség.

És ugyanez megy az én vallásom ellen is (hithű, fanatikus ateista vagyok) a világ minden országában, ahol a vallás a mindennapi élet része, és/vagy nincs elválasztva a politikától. Legyen az Hollandia vagy Oroszország, Izrael vagy India, Usa, vagy Japán, minket, ateistákat mindig megbélyegeznek, próbálnak megtéríteni hazugsággal, árulással, erőszakkal vagy hülyeséggel.

Jöhetsz nekem mindenféle holokausztagadó náci szlogenekkel, lepereg, a begyöpösödött butaságot nem lehet komolyan venni...

warr 2016.01.18. 10:57:46

Eugenika, nem eugenetika :)

Csak én keveslem picit a képeket?
Elég fura, amit valaki már említett fentebb, hogy az összeírós képeken mindenki nyugodt, mosolygós, az összeírók és az összeírtak is...

warr 2016.01.18. 11:00:43

Amúgy ha már hatmillió... a Nemzetközi Vöröskereszt adatai szerint a táborokban összesen (tehát zsidók plusz mindenki más) kb. 300.000 ember halt meg. Apró különbség.

betiltva.com/files/ungvari_meg_egyszer_a_zsido_holokausztrol2.php

Namely 2016.01.18. 11:29:47

@kekegsm:
"Jöhetsz nekem mindenféle holokausztagadó náci szlogenekkel, lepereg, a begyöpösödött butaságot nem lehet komolyan venni... "
A jelenség alapvetően abból táplálkozik, hogy:
1. Erőszakkal nyomják le az emberek torkán. A csapból is ez folyik.
2. Tiltják a tagadását. Komolyan mondom, hogy annál nagyobb baromságot nem követhetnek el, hogy tiltják valaminek a tagadását, mivel ezzel csak ráirányítják a figyelmet az egész jelenségre. Mert milyen büntetés is jár, pl a tatárok/oszmánok/magyar kalandozók/stb okozta pusztítás tagadásáért? Semmilyen!
Milyen büntetés jár az evolúció tagadásáért? Szintén semmilyen. Az emberek pedig hallottak Copernicus, Galilei esetéről.
3. "A 6 millió áldozat.... " ez becslésen alapul. Nem számolták össze, ez a szovjet hadsereg becslése, amit el is fogadtak akkoriban. Amúgy azóta már lejjebb szállították ezt az áldozatszámot, de nem is ez a lényeg. Hanem az elv. Ha a kényszermunkára (jogtalanul) odahurcolt emberek közül 10 meghalt vérhasban, azoknak sem kellett volna.
4. Jóvátétel kérdése:
Senkinek nem jár, senkinek. Csak nekik. Mi miért nem kapunk pl az evangélikusok üldöztetése miatt? (túl azon, hogy nem tudnék tükörbe nézni, ha kilóra eladnám valamelyik ősöm emlékét azzal, hogy átveszem a vérdíjat a gyilkosaitól).

Nagyon jól rátapintottál a körre is:
Hollywood, média, politikai befolyásolás->jóvátétel, befolyó bevételek, jegyek, eladott könyvek-> Ennek szolgálatába állított törvények.
Szégyen.
A meghalt őseiket árusítják ki kilóra.
Nem emlékszem annak az izraeli írónak a nevére, aki azt mondta, hogy soha egyetlen fillért nem fogadott el, mert a nagymamája nem eladó. Erről ennyit.

Áron777 2016.01.18. 11:39:05

Úgy összességében mennyi roma halt meg,mennyit öltek meg,s mennyi zsidó?

szita szita péntek 2016.01.18. 12:01:09

@kekegsm: Biztos vagyok benne, hogy rengetegen estek áldozatul a holokauszt során. A számokat viszont nehezen fogadom. No nem azért mert elképzelhetetlennek tartom, de még csak azért sem mert kisebbíteni szeretném a súlyát. Durva volt és embertelen.

Mint te is írtad "...hivatalos és nem hivatalos feljegyzésekből, beszámolókból, katonai jelentésekből, a táborok jegyzőkönyveiből lett összeszámolva." Mindezt egy olyan környezetben, amikor a háború propaganda fronton is keményen folyt ám. Ha én vagyok az a hadfi, aki felszabadít egy koncentrációs tábort, akkor hogy még inkább gyűlöletessé tegyem (az akkor még harcoló!) ellent és talán azért, hogy saját hőstettem kiemeljem bezony lazán beszorzom legalább 3-mal a becsült áldozatok számát. A felszabadító hadfi feletteseként szerintem szintén rátettem volna valamilyen szorzót, a PR-osként meg szintén. Egyszerűen azért, mert ez így hasznos a számunkra, ha úgy tetszik az "jó ügy" számára. Tény, hogy millió szám hullottak emberek, ám azt a számot, hogy ezek közül mennyi konkrétan a holokauszt áldozata - nos azt a győztesek írták. A fentiek miatt nem szeretem számszerűsíteni ezt a népirtást. A rengeteg egy szép korrekt szám. Mit ne mondjak ismerek olyan várost, ahol van zsidó temető - ám zsidó lakosság nincs. A háború előtt volt, utána meg nem és ez nyilván nem véletlen.

kekegsm 2016.01.18. 12:12:14

@Namely:
1. "Erőszakkal nyomják le az emberek torkán. A csapból is ez folyik. " -> Van még egy csomó ilyen dolog, de valahogy a zsidózásra kapásból reagál a legtöbb ember. Pl. Én unom már Trianont. Hiába sírunk, úgysem fordul vissza a dolog, akkor meg felesleges majdnem 100 év után is ezen rugózni. Szar-szar, de így jártunk... Sőt, odaadnám Borsodot Burgerlandért cserébe...

2. "Tiltják a tagadását." -> A cigánybűnözést meg tagadják, és perelnek, ha valaki kiejti a száján. megpróbálnak a birkákon úrrá lenni, de ez egy eleve vesztésre ítélt ügy.

3. Én sem számoltam össze, elhiheted. Számokon ne rugózzunk, úgysem lesz senki pontos. Az elv: Senki nem mondta, hogy azoknak meg kellett volna. Egyszerűen a holokauszt azért kap nagyobb szerepet, mert egy gépies, szisztematikus kiírtás volt folyamatban. Mintha azt mondanák az európai parlamentben, hogy holnaptól kiírtjuk a magyarságot. Mint a 10millió+x millió (külföldön élő) magyart. A rokonaikat is. Eltöröljük a pulit meg a gulyást a föld színéről, csak mert magyarok, bajszosak meg piros kajákat esznek. Szerintem jogos lenne a felháborodás, és ha majdnem sikerülne nekik, csak egyedül Kiszel Tünde maradna meg, ő is a magyarkausztról szóló naptárakkal lenne benne a tv-ében. ( A jó isten ne adja hogy így legyen, mármint hogy egyedül ő maradjon. Akkor inkább a PalvinBarbi)

5. Jóvátétel: Dehogy csak nekik... Ők maradtak a végére. Az amerikaiak, angolok, franciák, oroszok széthordták az egész 3. birodalmat és szövetségeseit. Gyárakat, gépeket, vagyont, festményeket, készpénzt, nőket, rabszolgákat. www.rubicon.hu/magyar/oldalak/magyar_jovatetel_a_2_vilaghaboru_utan/
444.hu/2015/02/03/az-oroszok-ujraszamoljak-a-ii-vilaghaborus-nemet-jovatetelt/

Az a nagy baj, hogy az emberek (nem mind, de nagyon sok) végignézik a Schindler listáját, vagy a Saul fiát, vagy akár a Sztálingrádot, Ellenség a kapuknált, Fury-t, stb, és utánna kijönnek a mozikból, jót röhögnek, szidják a zsidókat/németeket/oroszokat/amerikaiakat/klingonokat/stb, és elképzeli, milyen szívesen lettek volna ott, puskát tartva a kezükben. Aztán megírják kommentben, elképesztően erősek és magabiztosak és kemények. Az ilyeneket el kellene vinni egy olyan helyre, mint mondjuk Szíriába, hogy közelről lássák, milyen is a háború, milyen is a szenvedés, hogy komolyan vegyék, hogy ez az egész nem valami kibaszott kólófdjútyi, hanem a kőkemény, húsbamarkoló valóság.

Hidd el, a holokausztra való emlékezés, napi valóságba való megjelenése se lenne ilyen erős, ha az embereknek 70 éve megjött volna az esze, és nem a zsidózás meg Izrael köpködése lenne a kedvenc hobbi a mai napig.

warr 2016.01.18. 12:45:13

@kekegsm: Nem 70 éve megy a köpködésük, a világtörténelem folyamán mindig és mindenhol utálták és üldözték őket. Ez pont 45 után fordult meg, azóta szent tehenek, hogy egy kis képzavarral éljek :)

Namely 2016.01.18. 13:40:13

@kekegsm:
1. Trianonnal kapcsolatban tehát szerinted van egy komplett iparág arra, hogy minél több pénzt zsaroljanak ki azzal kapcsolatban? Biztos? Ilyen iparág, mint a holok-tal kapcsolatos, van még egy a Földön? Nincsen. Egy komplett gépezet van mögötte, filmekkel, stb, azt védő törvényekkel, azonnal mozduló újságírókkal, "művészekkel".
2. És?
3. "Egyszerűen a holokauszt azért kap nagyobb szerepet, mert egy gépies, szisztematikus kiírtás volt folyamatban."
Hutu-tuszi, a tatárok is ilyesmit tettek, örmények, indiánok, inkák, búrok, előtte a zulu háború, stb.
Hány film volt a tatárjárásról?
A tuszikról? Kb 2-3? A csapból is az folyik? Nem.
Jóvátétel? Tagadásért járó büntetés? Az adatok ellenőrzéséért járó büntetés?
"Szerintem jogos lenne a felháborodás, és ha majdnem sikerülne nekik, csak egyedül Kiszel Tünde maradna meg, ő is a magyarkausztról szóló naptárakkal lenne benne a tv-ében. "
Tehát abban egyetértünk, hogy csak az aljanép hajlandó házalni az ősei vérével, és pénzre váltani azt.
Csak a poén kedvéért: a 4. pont kimaradt! :)
5. A háborús rablást kevered a jóvátétellel: amúgy, ha egy ország szedi a pénzt a vesztestől, az a hadisarc (és jogos, bárhogy is nevezik).
De csak egy népnek jár a jóvátétel.
"Az a nagy baj, hogy az emberek"
A jelenlegi média hatása. Ha az embereket nem tiltanák az erőszaktól, fegyverektől, akkor tudnák, hogy milyen is az. Amúgy egyetértek.
"Hidd el, a holokausztra való emlékezés, napi valóságba való megjelenése se lenne ilyen erős, ha az embereknek 70 éve megjött volna az esze, és nem a zsidózás meg Izrael köpködése lenne a kedvenc hobbi a mai napig. "
Ha az lenne a céljuk, hogy nézzünk szembe a tényekkel, akkor minden kutatható lenne. Semminek se büntetnék a tagadását, mert az igazság is nyilvános lenne.
De nem ez a cél, hanem a minél több pénz kicsikarása, minél hosszabb ideig.

kekegsm 2016.01.18. 13:53:50

@warr: Nem szerették őket, voltak pogromok is, de nem a komplett vallás ellen irányult, hanem kisebb, általában elszigetelt cselekmények voltak ezek. Azonkívül kíváncsi vagyok, a 2016-ban fújzsidózó emberkének azt mondanád, hogy ugyanazon az értelmi szinten van, mint egy 1116-ban az időjárás miatt zsidót égető jobbágy, valószínűleg megsértődne. (Pedighát egyébként igaz...)

A civilizáció, kultúra, társadalom nem az egy nap alatt letöltött petabájt mennyisége miatt lesz értelmessé..., hanem a sötétközépkori szokások helyett való normális gondolkodás miatt szerintem.

Ui.: nehogy elkezdj liberálisozni, utálom őket, csak megpróbálok értelmes lényként élni ezen a földön.

UiUi.: Sztori: Volt egy kollégám, aki valami elképesztően antiszemita volt. Napi 8 órából 6 órát fröcsögéssel töltött. Még a jobbikos kollégát is zavarta már, annyira. Szóval ez a srác, amikor nősült, és intézték a templomi esküvőt, beszélgetett az öreg pappal (ő már úgymond nyugdíjas, ott éldegél a többiekkel a plébánián), és az öreg meséli neki, hogy még emlékszik rá, amikor a nagyszülei (apai és anyai ágon is) bekeresztelkedtek. Kollégám csak les, hogy mi van??? És akkor tudta meg, hogy ő abszolúte zsidó családból származik, apja anyja mindenki, csak felvették a vallást. Na, utána volt ám melóhelyen a nagy zsidózás, de akkor ő volt csöndben, a többi mondta (szívatásból persze). Szerintem mai napig lógatja a nagy orrát... :-)

kekegsm 2016.01.18. 14:28:06

@Namely: Jaj, hagyjál már, mai napig jó móka a zsidóüldözés... Csak itt a blogon hozzászólók közül elő lehetne venni egytucatot 2 perc alatt, aki szívesen kínoznának zsidókat, ha engedné a törvény.

Azt mondom, hogy nem lehet abbahagyni a csapbólfolyást, amíg meg nem jön az emberek esze. ha már senki nem baszogatja őket, onnantól nem lesz érdekes a kínjuk. Ennyi.

1. Négerek rabszolgának hurcolása, amerikai indiánok kiírtása? Az is komplett iparág. Egy brooklyni feketének nem mondhatod hogy black a bőre, mert azonnal sittre vágnak. És minden második amcsi film erről szól. (Most jönnek majd lassan a melegek jogairól szóló filmek)

2. "És" -> Ezt a választ nem kellett volna ennyire kifejtened, mert csak azt mutatja, hogy hiába mondok bármit, akkor is csak egy "És" lesz...

3. Ha a tatárjárás nagyapáid idejében lett volna, hidd el, folyna a csapból is. Egyszerűen túl régen volt. Indiánokról van éppen elég, ahogy a lemenő nap fényében emlékeznek őseikre, ahogy a bölényeket vadászták a végtelen prérin. Meg van az is támogatva médiaügyileg rendesen, csak talán ide hozzánk kevésbé jut el. Búrok? Amikor őket irtották, vagy amikor ők irtottak? Ugyanez van a zuluknál is, meg hát annyira nem is büszkék rá a modern kor gyermekei, kérdezz meg egy dél-afrikait, hogy Mandela után (1999) mennyire is boldogok a zulu kormányfőiktől... nem akarják őket reklámozni szerintem...

De úgy egyébként, ez a csapból folyás úgy izgatja a fantáziámat. Mondjuk a holokausztról szóló filmek, amiket ontottak a mozik, a TV, az újságok. Volt a Schindler, Sophie Scholl, Zongorista, Napfény íze, a Saul fia, ... őő már visszamentünk az időben kb 15-20 évet, pár film. Elismerem, több mint a búrokról, de azért nem a csapból is ez folyik. Most azért folyik, mert van egy olyan film, amit magyarok készítettek, és világsikert ért el. De egyébként egy évben hallok 2-3szor Holokausztot. "Mocskoszsidót" mindennap...

kekegsm 2016.01.18. 14:33:00

@Namely: akkor legyen már 5. : Jóvátétel. Olvass utána egy kicsit.Ha jól rémlik, valamikor a 90-es évek végén volt az, amikor Németország a jóvátétel utolsó részét kifizette Nagy-Britanniának vagy Franciaországnak, már nem emlékszem. Vagy ha elolvasod a Rubicon cikkét, láthatod abban, hogy hova mentek a nagy vagyonok a háború után még hosszú-hosszú ideig. És most nem a rablásról beszélek, hanem amit jóvátételként elvettek. Elképesztő mennyiségű nyersanyag, termék áramlott a győztesek és a kizsákmányoltak irányába.

kekegsm 2016.01.18. 14:38:59

na mindegy kár ezen rugózni, ti nem győztök meg engem, én nem győzlek meg titeket, JTom meg örül, hogy senki nem győz.

warr 2016.01.18. 14:52:58

@kekegsm: Ellenségkép mindig is kellett az embereknek :) Manapság sincs ez másként.
Az embereknek meg nem úgy néz ki, hogy kezd megjönni az esze, épp ellenkezőleg...

Nem kezdek liberálisozni. Voltam én már lenácizva, lekomcsizva, zsidóbérencezve, attól függ épp kivel és miről beszélgettem :D

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.18. 16:21:01

@kekegsm: én annak örülök, hogy emberek maradtatok a vita során. máshol ez nem így megy.
köszönöm.

kekegsm 2016.01.18. 16:26:00

@JTom: Látnád azt is, amit leírtunk, de inkább visszatöröltünk... :-)

rest of boys 2016.01.21. 00:10:03

Aki "unja" Trianont, az megérdemli azt, annk mindegy, hogy területeket veszített az ország. Ha az ő szülőföldje veszett volna el, valószínűleg simán asszimilálódott volna a megszálló népbe. Ilyen renegát nemmagyarok is élnek, értük nem kár.

A romákkal kapcsolatban: a minap ütötte meg a fülem egyik rendőrségi műsorban egy humánus, velejéig emberbarát jogász egy olyan mondata a romagyilkosok közelmúltbeli életfogytiglanra történt elítélése kapcsán, hogy (figyelem!) szemben az olaszliszkai történtekkel, ahol "hirtelen felindultságból" öltek, itt szándékos, kitervelt emberölésről volt szó. Azon túlmenően, hogy ez egy borzasztóan ízléstelen és kegyeletsértő összehasonlítás - minősíti a szerzőjét - illetve azon is, hogy gyilkosokat NEM mentegetünk, hadd említsük meg azt a világos tényt, hogy Olaszliszkán egyedülálló, védekezésre képtelen, sőt gyerekekkel utazó ÁRTATLAN embert vertek agyon - nem lőttek meg, nem szúrtak le, nem taglóztak le: vertek agyon bestiálisan, ahogy a kutyákat szokták aljadék bűnözők, több tízen, az életéért könyörgő gyerekei szeme láttára.
Aki ezt az állati tette mentegeti és súlyosságát bagatellizálja, összehasonlítgat gyilkosságot gyilkossággal főműsoridőben, egy ország pofájába tolva, hogy ez a gyilkosság nem az a gyilkosság, maga is egy aljadék szemét állat.
Bocs, kikívánkozott.

pitcairn2 2016.01.24. 12:28:30

@kekegsm:

eszméletlen aránytalanságok vannak, ebbek a tekintetben, pl. az alábbiról jóformán szó sem esik...

Victims of Yalta
en.wikipedia.org/wiki/Victims_of_Yalta

1945 után több millió - nyugatra kívánkozó - szovjet állampolgárt a szövetségesek egyszerűen visszadeportáltak a szovjet GULÁG-ra...

a britek és a franciák maximálisan végrehajtották ezt a hihetetlen emberi tragédiákkal együtt járó kegyetlen egyezményt

az amerikaik 1945 októberétől legalább az ostarbeiter-ek esetében abbahagyták az erőszakos deportálást

a Nyugat_Európából visszadeportáltak 80%-a került a GULÁG-ra

Albu 2016.01.25. 08:22:29

@kekegsm: A hatmilliós számot nem cáfolom (Btk. 333. §), csak utalnék rá, hogy 30 éve még 4 millió volt a hivatalos szám Auschwitzban, ma meg 1,5 a környékkel összesen.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Auschwitzi_koncentrációs_tábor
furtherglory.wordpress.com/2010/12/20/why-do-the-numbers-for-auschwitz-birkenau-keep-changing/

A németek precíz emberek, de a szovjet propaganda a nagyságrendekre sem adott soha, lásd Katyn, ott 4-5 nagyságrenddel kevesebb áldozatott vallottak be még 30 éve.

A dél-afrikai és az észak-amerikai koncentrációs táborokról sem esett még szó.

gigabursch 2016.01.28. 08:19:41

@Albu:
Nekem mindig az a gondom, hogy az áldozat szó pontosan mit takar.

Ha részegen a rozsdás piros bringámmal este hétkor a fejésre hazaballagó Terka tehenet elgázolom, neki lesz egy kék foltja, nekem meg pár dudor a fejemen, ráadásul a bringámban lesz még egy nyolcas, nos akárhogy is nézem mindannyian áldozataivá váltunk (Terka meg én) egy közlekedési balesetnek.

Szóval: A nagy szent hatmillióból hányan haltak meg? Ennyi a halálos áldozatok száma, vagy azok is benne vannak, akik áldozatai voltak egy néhány éves "kiruccanásnak"?
Ez számomra következetesen sehol nem jelenik meg.
Állandóan az az érzés van bennem, hogy nem tiszta a megfogalmazás.

Egyébként a Vöröskereszt adatai szerint meg 274301-en haltak meg összesen a táborokban.
(Emlékezetes volt erről anno a kurucon az elég sok fordulót megért Karsai-Perge vita, aminek eredménye számomra leginkább az volt, hogy mindketten úgy gondolták, tovább kell és érdemes kutatni az adatokat és az összefüggéseket)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.28. 09:05:12

@gigabursch: a számok közti vita tükrében mindig elsiklik a lényeg.
TELJESEN MINDEGY hogy egyetlen egy vagy százmillió áldozata volt-e.
a lényeg az elv. az, hogy kitaláltak egy alaposan szervezett, szisztematikus rendszert, amelyben nyilvántartottak, begyűjtöttek, embertelen körülmények között elszállítottak, majd válogatott módszerekkel (pl. direkt e célra gyártott gázzal) megölték őket, esetleg szántszándékkal halálra dolgoztatták.
hangsúlyozom: MINDEGY hányat és az is mindegy hogy milyen népcsoport tagjait.

teddybear01 2016.01.28. 15:45:56

@JTom: Fölösleges magyarázni neki, mert nem érdekli. Ahogy elnézem, ő is azok közé tartozik, akik minden olyan embert halomra gyilkoltatna, aki valamilyen okból nem tetszik neki. Nem sokat, csak a zsidókat, kommunistákat, meg a többit.
Azért vitatkozik a létszámon, mert valahogy kisebbíteni szeretné az egész aljas népirtást, esetleg egészen "szalonképes" szintig. Hogy a tisztességes emberek szemében ilyen nincs, hogy az aljasság akkor is aljasság marad ha hatmillió, ha hatezer áldozata volt a holokausztnak, azt meg nem fogja föl, nem érdekli.

Mellesleg nem csak a zsidókat és a cigányokat irtották Hitlerék, de a meggyilkolták a gyógyíthatatlan(pl. elmebeteg) betegeiket és a színesbőrű német állampolgáraikat is. Legalább hetvenezer teljesen ártatlan, senkinek sem vétő beteg embert plusz még a színesbőrű állampolgárokat. A színesbőrűek az egykori német gyarmatokról bevándoroltak és leszármazottjaik voltak, mielőtt kérdeznétek.
A legszörnyűbb az, hogy ezeket a betegeket, színesbőrűeket a német kezelőorvosaik gyilkolták meg, akik többsége a háború után is praktizált. Ennyit ért akkoriban az orvosi eskü.

Néhány link a témában:
hu.wikipedia.org/wiki/A_nemzetiszocialista_eutan%C3%A1ziaprogram
konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=203:1-az-eutanaziaprogram-a-fogyatekosok-lemeszarlasa&catid=21

warr 2016.01.28. 16:20:09

@JTom: ha a Zyklon-B-re gondolsz, az nagyon nem erre a célre volt gyártva, már jóval régebb óta létezett (20-as évek). Ja és persze vannak olyan szakértők, kutatók, akik szerint semmiféle gázkamra nem volt Auschwitz-ban.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.28. 16:42:55

@warr: rendben, igazad van.
inkább ne menjünk bele.

pitcairn2 2016.01.28. 16:52:18

@JTom:

a topic kapcsán szerintem két dolog vágja ki a biztosítékot:

1. a topic aktuálpolitikai használata és
2. a kettős mérce

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.28. 17:02:42

@pitcairn2: már régóta gondolkodom, hogy lezárom a kommentelhetőséget a blogon. vakok leszünk és süketek, ha másképp nem megy.

warr 2016.01.28. 17:19:21

@JTom: Tényleg egyszerűbb gondolkodás nélkül szajkózni a dogmákat :)
Vagy beszüntetni a kommentelhetőséget... eddig ez egy faszántos, korrekt blog volt, beleértve az ide írogató kommentelők nagy részét is. Persze a te blogod, azt teszel vele, amit akarsz. :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.28. 17:23:28

@warr: nem tudom szerinted mi a bűnöm, semmin sem változtattam. igyekszem a hülyéket is kimoderálni. nem tudom mit látsz bele, de tévedsz.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.01.28. 17:26:50

@warr: az aktuálpolitikát utálom, senki szekerét sem tolom. amióta nem élek otthon fikarcnyit sem érdekel a magyar aktuálpolitika. senkit sem hibáztatok az otthoni szavazók közül sem, mert tudom, hogy jó szívvel nincs senki akire szavazni lehetne. na, nem ömlengek tovább, inkább szerkesztem a holnapi néznivalót.
neked is.

warr 2016.01.28. 17:34:58

@JTom: Dehogy, szó sincs róla, hogy bármi bűnöd lenne, csak arra próbáltam kilyukadni, hogy sajnálnám, ha megszűnne a kommentelési lehetőség, szerintem nem lenne indokolt, nem voltak itt olyan komoly viták. Lehet hogy félreérthetően fogalmaztam :)

pitcairn2 2016.01.28. 17:40:41

@JTom:

a fenti észrevételem nem specifikusan a blogra vonatkozott, hanem általánosságban a genocide topic-ra

akár azt is mondhatnánk, hogy érzékeny és komoly érzelmeket felkavaró kérdés, különösen ha példálózni kezdenek a kommertársak:)

pitcairn2 2016.01.28. 17:44:50

@JTom:

+ lépten-nyomon félreértik egymást, ami egyébként a kommentelés műfajából is adódik:)

adg 2016.01.28. 22:39:29

@JTom: "már régóta gondolkodom, hogy lezárom a kommentelhetőséget a blogon."

Igen nagy kar volna. Nagyon sok erdekesseget tudtam meg a kommentekbol is.

gigabursch 2016.01.29. 11:50:41

Kedves @JTom: !

Értem én amit mondasz és nekem sem azzal van a bajom, hogy azon menjen a szájtépés, hogy azok, akikkel szemben elég rossz módszerekkel történt bármi is, azt elbagatelizáljuk.
Nekem egyetlen szónak a pontos tisztázása az ami kérdés és már igencsak régóta, ugyanis messze nem egyértelmű a helyzet.
Áldozat = Halálos áldozat?
Szerintem sem nyelvtanilag sem statisztikailag nem.
S az a helyzet, hogy bárhol rákérdezek erre nem kapok egzakt, tényekre épülő választ választ.

Nem vitatok embertelenséget, nem vitatok halált (ezer formájában), csak egyetelen egy fogalmat szeretnék tisztán látni.

Egyébként ugyanez igaz csak a magyar történelemből a tatárjárásra visszavezethető népességpusztulásra, vagy épp a török kor lezárulta utáni hazai pestisjárványokra, stb.
Meglehetősen sokan próbálják vitatni és népesség szaporulat, megjelenő haderők, stb. alapján a számokat vizsgálni és ugyanazért: a tisztánlátásért és a tanulságokért.
S szerintem ez így van jól.

Kommenteléshez:
Egy történelmi portált csinálsz. Rengeteg kérdést vet fel, rengeteg nézőpontból.
Van amit csak profán módon lehet felvetni, mert különben nem esik le a tantusz.
Nézd meg hány és hány olyan bejegyzésed volt, ami nem kanyarodott el szerteszana az alapkérdésből kiindulva és szerintem ez így jó.
Természetesen az ember legyen igényes és igyekezzen ne sértő/bántó lenni.
(tudom, magam is jeleztem, műr hogy volt ahol túllőttem a célon és egyáltalán nem sértődök meg, ha kiveszed a hsz-t. - ennyi)

gigabursch 2016.01.29. 11:53:07

@gigabursch:
"Nézd meg hány és hány olyan bejegyzésed volt, ami nem kanyarodott el szerteszana az alapkérdésből kiindulva és szerintem ez így jó."

Mármint ami elkanyarodott, és ez így jó...

Albu 2016.02.02. 18:00:59

@gigabursch: A kérdés teljesen jogos. De ebben a témában kérdezni sem szabad, mert elindul a ténysíkról tök más irányba, hacsak nem jön érted a rendőr. : (
süti beállítások módosítása