Úgy volt, hogy a legatyásodott olimpiai bajnok nem engedheti meg magának a következő olimpiai bajnokságát, mert abból nem lehet megélni. De aztán mégis. A többszörös Európa- és olimpiai-bajnok egyéniben magyar bajnokságot sosem nyert. Mert az ő idejében azt volt a legnehezebb megnyerni. Olimpiai aranyérmei gyarapítását a világháború akadályozta meg. 1944 Budapestjén zsidó létére a zsidóságától teljesen függetlenül ölték meg őt Magyarország szövetségeseinek aknái.

Kabos Endre (Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012.)

Ismét új év és ismét új téma az Arcanum jónevű szerzőjének tollából! "Régi idők sportolói" című, érdekes és ritkán látott, hallott - többnyire tragikus történeteket felvonultató - sorozat kezdődik idén 12 részben. Az első mindjárt a huszadik század első felébe repít minket, ahol láthatjuk, hogy milyen élet várt egy zsidó olimpiai aranyérmesre Budapesten.

A következő bejegyzés is az Arcanum adatbázisa segítségével készült!

Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár. 

Nagyváradon született. És még nagyon kicsi volt, amikor a család neve Katzról Kabosra magyarosult. Gyerekkora első felét Berettyóújfalun élte le, de mire gimnáziumba került, már Pesten éltek. Apja a magyar Mezőgazdasági Hitelintézetet igazgatta.
Nem volt igazán jó tanuló, inkább közepes. Testnevelésből sem volt soha egyese (vagyis ötöse). Hetedikben még föl is mentették tornából. Az érettségin pedig megbukott. „Ismétlésre utasittatott”, de nincs nyoma, hogy ismételt volna. (Verbőczy István főgimnázium értesítője, 1923-24)
Állítólag szeretett sportolni, ha ez az osztályzatain nem is látszott, de a víváshoz nem nagyon volt kedve. Szülei kitartó rábeszélése és baráti praktikák kellettek hozzá, hogy lecsalogassák a vívóterembe. Ez a húszas évek derekán történt. Kis híján húsz éves volt, amikor először kard került a kezébe.
A Budapesten letelepedett olasz vívómestereknek nagy szerepük volt abban, hogy Magyarország vívói Olaszországéi fölé nőjenek. Ennek a két országnak a pengeművészei alkották a világ élvonalát. Egymáson kívül nem voltak számottevő ellenfeleik. A világversenyek döntőiben legfeljebb egy-két más országbeli keveredett a magyarok és az olaszok közé. 1908 és 1964 között az olimpiai kardversenyek egyéni győztese mindig magyar volt, csak 1920-ban nyert olasz vívó, amikor Magyarországot kizárták az olimpiáról.
Italo Santellit azután hívta meg a MAC, hogy megnyerte 1896-ban a millenniumi kardversenyt. Már itt élt, amikor az 1900-as olimpián ezüstérmes lett. Vívótermet nyitott és olimpiai bajnokok sorát nevelte ki. Kabos Endre is az ő keze alatt vált élvonalbeli vívóvá.

Italo Santelli lovag (1866-1945). (Szent György, 1929. február 25.)

Sípos Zoltán szakíró cikke szerint: „Santelli eleinte úgy találta, hogy nem lesz belőle nagy vívó. Olasz temperamentumának nem tetszett Kabos fiatal vívónál ritkán tapasztalható lassú reakciókészsége, pedig éppen ez a kényelmes reagáló tulajdonsága lett egyik legerősebb oldala. Cselre alig vagy csak lassan válaszolt, de a befejező vágás védése annál biztosabb volt. A hosszú karú, balkezes Kabos igen jól érzékelte a tempót, azt a villanásnyi pillanatot, amikor az ellenfelet meg lehet lepni. Kitűnő taktikus volt, a helyzeteket világosan ismerte fel, és nem bocsátkozott kétségesnek látszó akciókba. Tudott várni, helyzeteket kihagyni, hogy kedvezőbb körülmények között indítsa el nagyobb sikerrel kecsegtető akcióját. Kárpáti Rudolf, az utána következő vívónemzedék kiválósága, könyvében leírja első találkozását Kabossal a Santelli-teremben: 'Az volt az érzésem, hogy Kabos előre tudja, hova akarok vágni vagy szúrni. Leküzdhetetlen tehetetlenségi érzés lett úrrá rajtam'." (Népsport, 1981. december 14.) Később azonban Santelli már megjósolta, hogy Kabosból nagy bajnok lesz.
Az érettségi nélkül lezárt középiskolai tanulmányai után Kabos az apja igazgatta hitelintézet sashalmi fiókjának tisztviselője lett.
A VAC-ban (Vívó és Athletikai Club) kezdett el vívni. 1926-ban még a VAC házi versenyén is csak a hatodik volt. (Sporthírlap, 1926. március 16.) 1928-ban, 22 éves korában már ő nyeri a klub háziversenyét, ő a csapatkapitány. 1929-ben figyel fel rá a sportvilág. Annak az évnek a tavaszán megnyeri Szolovenszkó bajnokságán, a júniusi magyar bajnokság után pedig a 8 órai újság (1929. június 11.) azt írja: „A bajnoki viadal szenzációja egyébként, hogy Kabos Endre, a VAC fiatal versenyzője, aki legutóbb Szlovenszkó bajnokságát nyerte meg, a döntőben előkelő helyezést ért el.” Az ötödik hely bizony igen előkelő helyezés volt abban a magyar bajnoki döntőben, amelyben nyüzsögtek az olimpiai bajnokok és a leendők: Petschauer Attila, Piller György, Gerevich Aladár, Rády József. Kabos le is győzte az 1928-as olimpiai bajnokcsapat tagját, Petschauer Attilát, Piller Györgyöt - aki majd a következő olimpia egyéni bajnoka lesz -, és csak egy tussal kapott ki az 1928-as olimpiai bajnokcsapat másik tagjától, Rády Józseftől.

A fiatal Kabos 1929-ben. (Szent György, 1929. február 25.)

Már ekkor is felmerült a baljós lehetőség, hogy Kabost még az első olimpiája előtt elveszti az ország. Ugyanis a nehezedő gazdasági viszonyok miatt egy leépítési hullámban elvesztette az állását. A VAC vívó szakosztályának vezetője azt nyilatkozta: „'Kabosnak nincs állása és elhatározta, hogy 'kivándorol' Nagyváradra, ahol álláshoz juttatják ... — Rendkívül szorgalmas vívó: délelőtt, délután trenírozik. Fájdalom, hogy elveszítjük...' Kabos feltűnt, tehetség, nincs állása, kivándorol, magyar sors ez.” (Tempó, 1929. június 14.) Kabos maradt, álláshoz jutott. Egy időre.
Egy magyarországi válogatóversenyt megnyerése világraszóló eredmény volt. Ez 1931-ben Szolnokon sikerült Kabosnak, és ugyanott Elek Ilonának. A női döntőt két Santelli-tanítvány vívta. A Sporthírlap (1931. május 14.) lelkesen ünnepelte és meg is interjúvolta a két győztest. A Sporthírlap szakírója kijelentette, hogy Kabos „Balkezesek között a világ legjobb kardvívója”. Kabos Ekkor már a Tisza István Vívó Club színeiben versenyzett.
Doros György élvonalbeli vívó és a sportpszichológia magyarországi úttörője ezt mondja a fiatal Kabos gyengeségeiről és fejlődéséről: „...úgy figyelhettem... vívópályáját, mint apa gyermekéét.A kis Kabos már akkor ígért egyetmást, mert hosszú bal karjával igen ügyesen vezette a kardot és kitűnő tempóérzékről tett tanúságot. Természetesen sokkal fürgébb volt, mint én, és hogy egy-két évig mögöttem járt, annak magyarázatát akkor még kissé fejletlen, talán gyönge szervezetében lehet megtalálni. Idegekkel eleinte nehezen bírta. Még most is előttem áll, ahogy az egyik szolnoki versenyen, a középdöntőben szenvedő arccal kuporgott a padon és keservesen panaszkodott nekem, hogy az izgalomtól erős gyomorgörcsöt kapott. Azóta a kis Kabosból erős férfi vált, nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Hol van már a gyomorgörcsös versenyizgalom? Erős akaratú, küzdőképes versenyvívó ma, aki összeszorítva fogát a végsőkig tud harcolni a győzelemért.” (Esti Kurir, 1933. június 8.)

Doros György, a zsidó Kabos mentora Szálasi Ferenc híve lett, és 1945-ben, amikor megvonták a működési engedélyét, öngyilkos lett. (Szent György, 1929. február 25.)

A Sporthírlap szakírójának bátor állítását Kabos pár hét múlva az Európa-bajnokságon igazolta. Mivel Európán kívül akkor számottevő kardvívó nem létezett, az Európa-bajnokságon a világ legjobbjai versenyeztek. A jobbkezes Piller György mögött a balkezes Kabos lett a második. Petschauer a harmadik, Gerevich az ötödik, csak a német Erwin Casmir került be a magyarok mellett az első ötbe. Természetesen a csapatversenyt is a magyarok nyerték.

Az 1931-es Európa-bajnok kardcsapat. (Pesti Hírlap, 1931. június 4.)

Néhány nagyon optimista olaszon kívül senki nem tudta elképzelni, hogy Los Angeles-ben az 1932-es olimpián más is nyerheti a kardcsapat versenyt, mint a magyarok. Kabos tudósította az Esti Kurirt (1932. augusztus 12.) az előkészületekről: „Én állok oda a magyarok kardjait hitelesíttetni, de egy párat visszautasítanak. Éppen a legjobbakat, mondják a fiúk. Erre mentőötletem támad: a visszautasított kardokat az olaszok kardjai közé csempészem, így derül ki a turpisság, mert az olasz kardokkal együtt a mieinkre is rányomták a hitelesítő jelzést, így lett aztán minden magyar kard hiteles./.../ Nagyon érezzük a mesterek hiányát. Az olaszokkal két mester is dolgozik, velünk egy sem. Santelli György, a maestro Newyorkban élő fia, aki az olimpiai csapat amerikai trénere, felkérésünkre néha helyettesíti a papát./.../ Legnagyobb közönsége azonban a 2 méter 8 centiméter hosszú olasz Gaudininek van. A nők tőle kérnek autogrammot, Gaudini udvariasan lehajol a magas régiókból. A vívócsarnok egyik planján iskolázik Gaudini Neddo Nadival. Olyan messziről talál, hogy rossz nézni. Petschauer is elfordul./.../ Persze, hogy Piller van a legjobb idegállapotban. Neki kötélidegei vannak.
A magyar csapat tökéletesen igazolta a várakozásokat. 15:1-re verték Dániát, 14-2-re Mexikót, 13-3-ra a házigazda Egyesült Államokat, a döntőt pedig 9-2-nél adták fel az olaszok, amikor a magyarok már megnyerték az egyébként 16 asszóból álló mérkőzést. Kabos a 16 csörtéjéből 15-öt megnyert, csak az olasz Marzi győzte le.
Egyéniben most is Piller nyert, Kabos harmadik lett Piller és a hórihorgas Gaudini mögött. Ekkor is Kabos bizonyult a világ legjobb balkezesének.

Kabos tudósítása. (Esti Kurír, 1932. augusztus12.)

1933-ban Budapesten rendezték a – világbajnokság értékű – Európa-bajnokságot. Ezúttal Kabos már nem csak csapatban győzött, és nem csak a balkezesek között lett a világ legjobbja: „Óriási izgalmak, idegfeszítő, grandiózus küzdelmek szakadatlan sora után eldőlt a kardvívás Európa-bajnoksága. A büszke címet ezúttal is magyar vívó szerezte meg. Kabos Endre, aki az előmérkőzések során érdemtelenül és oktalanul, pillanatnyi elkedvetlenedésében két honfitársától is vereséget szenvedett, de tegnapra ismét összeszedte magát és remek vívással valamennyi olasz ellenfelét legyőzve, holtversenyben első helyre került Marzival. A holtverseny eldöntéséért aztán 5:0 arányban lehengerelte az olasz bajnokjelöltet. Ilyen közönsége vívóversenynek még nem volt! A Labriola-színház zsúfolt, túlfűtött levegőjű nézőtere együtt élt, a szíve együtt dobbant a dicsőségünkért küzdő magyar vívókkal, hogy végül, a magyar Európa-bajnokságot jelentő tus után állva, meghatottan énekelje a nemzet imádságát, a himnuszt.” (Nemzeti Sport, 1933. június 20.)

Kabos a Nemzeti Sport címlapján. (Nemzeti Sport, 1933. június 20.)

Az 1932-es olimpia után Kabos ismét munkanélküli lett. Hiába rohangált állás után hosszú hónapokon át. Végül zöldséges üzletet nyitott. Hajnali háromkor sietett a Vásárcsarnokba, de az üzlet nem ment jól.
Kabos már éppen belátta, hogy nem tud egyszerre megélni és a világ élvonalában vívni. Elhatározta, hogy felhagy a versenyzéssel. Állítólag már a kardját is elajándékozta, amikor Aschner Lipót, az Egyesült Izzó és az Újpesti Torna Egylet vezére és fölvirágoztatója megmentette őt a magyar sport számára. Főtisztviselői munkát adott neki az Egyesült Izzónál, és Kabos 1934-ben Varsóban már az UTE versenyzőjeként védte meg bajnoki címét csapatban és egyéniben (pár nappal első házassága után). 1935-ben Lausanne-ban ez már csak csapatban sikerült, mert az egyénit Gerevich Aladár nyerte.
Az UTE vívószakosztálya Kabos érkezésével nőtt föl. 1934-ben még a harmadosztályban, 1935-ben a másodosztályban, 1936-ban már az elsőosztályban lett bajnok az újpesti kardcsapat.
Az 1936-os olimpiai játékok előtt sokat foglalkozott a sajtó Kabos és a Vívószövetség konfliktusával. A 8 órai újság (1936. július 17.) interjút kért a vívótól: „Kabos Endrével, a többszörös magyar kardvívó Európa-bajnokunkkal az utóbbi időben nagyon sokat foglalkozott a közvélemény. A kitűnő magyar kardvívó utolsó olimpiai válogatóversenyen való szereplése körül bizonyos zavarok és homályok voltak. Most itt ülünk Kabos lakásán, szemben a kitűnő sportemberrel és érdeklődünk tőle az utóbbi idők eseményeiről. — Mi történt a legutóbbi válogatóverseny előtt? — Bevallom, nem akartam ezen a versenyen elindulni, mert a többi válogatóversenyen már megszereztem azt a szükséges pontszámot, amely kvalifikál engem az olimpiai válogatott kardvívó csapatba. — Miért nem akart indulni? — Elsősorban az idegeimet akartam kímélni, mert az utóbbi időben nagyon ideges voltam. A vívóversenyek merítettek ki. Mert, kérem szépen, nálunk nem úgy van, mint mikor külföldön versenyez, hogy amikor mindent belead az ember a küzdelembe, akkor győz. Itt a versenyeknek a lefolyása egyáltalán nem olyan, hogy az a versenyzők idegeit megnyugtatná. — Mire céloz? — Nézze, megmondom az igazat. A versenybírók tussítélése itt nálunk egyáltalán nem azonos azzal, ahogy külföldön ítélnek. Ezért vannak állandóan zavarok és félreértések, ezért vesztik el a vívóversenyek közönségüket, és ezért veszti el a szövetség a vívóit. — Maga ezt a saját bőrén érezte? — Igen, egész évad alatt minden versenyen tisztán láttam és éreztem, hogy a versenybíráskodás nem olyan volt, mint amilyennek kellett volna lenni. Ezért nem akartam az utolsó válogatóversenyen indulni és ezt a szándékomat be is jelentettem a Vívó Szövetségnél. — Hogyan fogadta ezt a bejelentést a szövetség? — Nagyon kedvezőtlenül, a szövetség kényszerített, hogy induljak el. — Mi történt a versenyen? — Sajnos, itt kellemetlen baleset ért. A lábam megrándult és ez késztetett arra, hogy visszalépjek. De most már rendben érzem magamat, teljes erőmmel készülök az olimpiászra.” Nyilván sokan gondolták, hogy Kabos csak szimulált, de ez a diadalmas olimpia után már senkit sem érdekelt.

Magyar Nemzet, 2004. február 24.

Berlinben a kardcsapat döntő nem volt olyan sima, mint Los Angeles-ben. Az olaszok 4:3-ra vezettek, Marzi pedig 4:1-re Kabos ellen, és jó esély volt rá, hogy az olaszok elhúzzanak, de Kabos éppoly lelki erővel versenyzett ekkor, mint amilyen lelki gyengeséggel pályafutása elején, és 5:4-re megfordította a csörtét. Az olaszok lendülete megtört, és a magyar csapat 9:6-ra győzött.
Az egyéni verseny kilences döntőjébe három magyar és három olasz került be. Az olaszok leadták a mérkőzéseiket Marzinak, a magyarok viszont komolyan vették és verték egymást. Ráadásul Marzi is visszavágott Kabosnak a csapatdöntőben elszenvedett vereségért. Viszont Gerevich és egy lengyel vívó legyőzte Marzit. Kabos pedig többet nem hibázott és megnyerte a versenyt Marzi és Gerevich előtt.
A bírók szemérmetlenül csaltak a német versenyzők érdekében, de hát a tudáskülönbség túl nagy volt ahhoz, hogy bírói elfogultsággal ki lehessen egyenlíteni. A döntőbe már nem is került be német.
A horogkeresztes zászlókkal kidekorált csarnokban a győztes zsidót ünnepelték, aki a könnyező Santellihez rohant, és megköszönte neki mindazt, amit egész pályafutása során kapott tőle.
Kabost már a pályaudvaron vállára vette a tömeg. Több ezer ember várta őt a lakásánál a Teréz körút 17. előtt. Aki befért, betódult az udvarra. Kabosnak másfél órán keresztül kellett osztogatni az autogramot. (Esti Kurir, 1936. augusztus 19.)

Kabos Endre autogramot osztogat. (Népsport, 1981. december 14.)

A Magyar Jövő című antiszemita lap így reagált Kabos győzelmére: „Keserű kissé a győzelmi mámor, hogy épen Kabos nyerte, de még mindig jobb, mintha olasz nyerte volna.” (Magyar Jövő, 1936. augusztus 19.) Nem ez volt a legjellemzőbb reakció, de azért voltak, akik így éreztek. Erről is szó esett a magyar vívósportot érintő problémák mellett, amikor az immár újságíróként működő Petschauer Attila beszélgetett Kabossal Az Est 1936. október 14-i számában:”...a zsűrikérdés. Ez a magyar vívósport rákfenéje. Sok régi vívóbajnok elkeseredésének oka a vívóporond szélén működő és igazságosztó zsűritagok ítélete. Nem akarok senkit sem elfogultsággal vádolni, de nincs a vívósportnak egy katonája sem, aki azt merné állítani, hogy vele nem történtek igazságtalanságok. Magam is sokszor elkeseredtem a zsűritagok ellen, de erről nem akarok többé beszélni. Én mindent elfelejtettem... — Most egy őszinte választ kérek. Mit szól ahhoz, hogy olimpiai győzelme után voltak olyanok is itthon, akik keserű szájízzel vették tudomásul, hogy Kabos Endre lett a kardvívás világbajnoka! /az olimpiát számították akkoriban világbajnokságnak – ritkatöri/ — A fontos az, hogy győzelmemmel Magyarországnak olimpiai aranyérmet szereztem. Azoknak pedig, akiknek nem tetszett ez a győzelem, elfelejtem, hogy a legboldogabb napomat el akarták rontani. - Miben látja az okát annak, hogy a vívósportnak nincs közönsége! — Nincs fedett sportcsarnokunk.Addig, amíg a vívósport nem talál otthont, nem is lehet arról beszélni, hogy közönségünk legyen. A vívósportot csak az újságokból ismeri a közöség. Tudja, hogy van Kabos, de vívni még nem látta. Miért! Mert nincs fedett sportcsarnok. Pedig minden olimpiász után kijelentik az illetékesek, hogy most már aztán megépül a fedett sportcsarnok.”
Néhány nappal ennek az interjúnak a megjelenése után Kabost a Berlini (Nyugati) téren elütötte a járdára föltolató autóbusz. Bordatöréssel megúszta.
Petschauer közvetlenül az olimpia után is készített egy - sokkal személyesebb, tegezős – interjút Kabossal: „- Mennyit treníroztál az olimpiászra? — Nem sokat. Nem akartam a hivatásomat a vívás miatt elhanyagolni. Soha nem vallottam azt, hogy azért, mert jó sportoló vagyok, ne dolgozzam úgy, mint más kollégáim. — Sokszor elkedvetlenedtél, de látod, mégis jó, hogy nem hagytad abba. — Ezt elsősorban az öreg Santelli Italonak köszönhetem, aki szidott, 'lusta embernek' nevezett, szaladgált fűhöz-fához, mindenkinek bepanaszolt, hogy lusta vagyok, és minden eszközt megragadott arra, hogy kényszerítsen a vívásra../.../ — Indulsz még versenyen? — Igen. Még fiatal vagyok, most leszek harmincéves, ott akarok lenni Tokióban is.” (Az Est, 1936. augusztus 18.)
Sohasem fogjuk megtudni, hogy a zsidótörvények után benne lehetett volna-e Kabos a tokiói csapatba, mert a világégés elsöpörte az olimpiát, 1948-ban pedig Kabos már nem élt.

Kabos (jobbról a második) az 1936-os olimpiai csapat formaruhájában. (Magyar Nemzet, 2012. november 5.)

1939-ben Kabos még vívott. Abban az évben magyar bajnokságot nyert az UTE párbajtőr csapatának tagjaként. Hiszen párbajtőrözött is. Akkoriban sok vívó több szakágban is versenyzett.
Létezett egy kormányhatározat, amely az olimpiai bajnokokat felmentette a zsidótörvények rendelkezéseinek egy része alól. Ezt a határozatot azonban a hatóságok számos esetben elszabotálták. Így hívták be munkaszolgálatra Petschauer Attilát és Kabos Endrét is. Kabos az olimpiai bajnok vízilabdázóval, Sárkány Miklóssal együtt Hangonyba vonult be 1944 májusában. Egykori munkaszolgálatos társa, az Izraelben élő Ron Giládi mesél a munkaszolgálatos Kabosról: „szolid, imponáló eleganciával, kezében kis utazótáskával jött./.../ Néhány hónapos munkaszolgálata idején úgy mozgott a trágár keretlegénység között, mint egy dekadens császár, akit az arénába dobtak az oroszlánok közé, és higgadtan, rangjához kötelező méltósággal várja a fenevadak támadását./.../ Szerencsésebb helyre került, mint nagy elődje, Petschauer Attila. A századparancsnok... azon kevesek közé tartozott, akik megértést tanúsítottak az üldözöttek iránt, és támogatta a két 'hivatalból kivételezett' olimpiai bajnok leszerelési kérését, így nem osztotta be őket a frontra induló menetszázadba, ahogyan ezt tették Petschauer Attilával. Egy ízben azt a kivételes 'kegyet' gyakorolta a századparancsnok, hogy hivatalosan megengedte, hogy munkaidőben vívóleckét adjon a keretlegénységnek. Kabos — egyéniségéhez méltóan — emelt fővel, magabiztosan válaszolt az ajánlatra: — Százados úr, ön kényszeríthet arra, hogy ássak, kapáljak, de nem kényszeríthet, hogy ennek a hálátlan népnek a 'keretlegényeit' vívni tanítsam! Esténként körülvettük a körletben, és... kértük, meséljen élményeiről... Petschauerhez hasonlóan jó elbeszélő volt. Muszos bajtársaival szemben megnyilvánult bajtársiassága, előzékenysége, segítőkészsége mellett jó 'storyjaival' fokozta népszerűségét. Vigasztalta a csüggedőket, támogatta a gyengéket...” (Új Kelet, 1968. május 19.)
Gusztáv svéd király, aki egy svédországi verseny után összebarátkozott a kardművésszel, a magyar kormánynál eljárt leszerelése érdekében.
Kabost leszerelték. Feljött Budapestre, és 1944 november 4-én a Margit-híd fölrobbanásakor eltűnt. A nácik által aláaknázott hidat nem szándékosan robbantották fel, erre a tervek szerint nyilván akkor került volna sor, amikor a többi hidat is felrobbantották.
Különböző változatokban ismerjük Kabos Endre halálának történetét. Az egyik szerint az autójával ment Buda felé a családjához vagy az édesanyjához. A másik szerint egy batáron vitt zöldséget, gyümölcsöt a kereskedésébe. A harmadik szerint villamoson utazott. A negyedik szerint nem is a robbanásban halt meg, hanem a budai oldalon elfogták a nyilasok és kivégezték, mint a többieket, akiket a híd felrobbantásával vádoltak.
Csak az biztos, hogy Kabos eltűnt. Az eltűnésének pedig más oka nem lehetett, minthogy meghalt.
Második felesége, a nála másfél évtizeddel fiatalabb Vajda Terézia 23 évesen maradt özvegy egy fiúcsecsemővel. Kabos özvegye a fiával Londonba emigrált. (Népsport, 1981. december 14.)

Kabos Endre nagy ellenfelével, Gustavo Marzival, aki a magyar kardozók miatt csak tőrben tudott olimpiai bajnokságot nyerni.(Az Est, 1936. augusztus 18.)

- hacsa -