A nagyüzemi bútorgyártás meghonosítója és a bútorművészet legnagyobb alakja egy személy volt Magyarországon. Kossuth biztatásával érkezett Párizsból haza, hogy szegény asztalosinasból dúsgazdag gyáros legyen a haza üdvére. Ő szállította a legrangosabb középületek legbecsesebb bútorait. Az apróhirdetésekben még a halála után hetven évvel is fogalomként szerepelt a Thék-bútor. A pártállami sajtóban viszont csak gaz kizsákmányolóként emlegették az asztalosipar királyát, ha egyáltalán...
A Károlyi-Csekonics palota enteriőrje, ez is Thék Endre munkája (Forrás: parokia.hu)
Thék Endre díszmagyarban, díszkarddal, érdemrendekkel. (A Hét, 1908. december 6.)
Magyarország nagyhírű gyárairól és üzemeiről szóló sorozat mai, immár huszonkettedik bejegyzése is az Arcanum adatbázisa segítségével készült!
Kisnemesi családból származott. Már a dédapja is iparos volt. Szülei női szabóságot (akkori nyelven asszonyszabóságot) vittek Orosházán, ahol Endre fiuk megszületett éppen 180 évvel ezelőtt, 1842. november 3-án. A szabadságharc után minden vagyonukat elvesztették, és Endrét négy elemi után inasnak kellett állítani. Tizennégy évesen segéd lett. Békéscsabán, majd Hódmezővásárhelyen folytatta szakmai tanulmányait asztalosmestereknél. 1859-ben a heves tudásvágy felhajtotta őt Pestre. Itt az evangélikus legényegyletben rangos és nagytudású lelkészek foglalkoztak vele, köztük Székács József, a későbbi püspök, apja gyerekkori barátja. Itt ismerkedett meg Serli Sándor asztalosmesterrel, aki éppen hazatért Párizsból, a bútorművészet fővárosából, és átadta lelkesedését a francia kultúra és bútorművészet iránt.
Az ifjú Thék mohón igyekezett behozni lemaradását az általános műveltség terén, és buzgón tanult franciául. Készült Párizsba. 1861-ben elhagyta Pestet, egy ideig Bécsben dolgozott, 1862-63 táján jutott el Párizsba. Itt rögvest munkát talált tekintélyes asztalosműhelyekben, elismerték ügyességét és tehetségét, és az 1860-as évek derekán már "contremaître"-ként, lényegében művezetőként, középvezetőként alkalmazták egy igen előkelő bútorgyártó cégnél.
Ezt az orosházi kaput Thék Endre inaskori munkájaként tartják nyilván. (Wikipédia)
A párizsi évek alatt igen alapos bútortörténeti, stílustörténeti ismereteket szerzett, valamint gyakorlatot a kifinomult díszítésű, bravúros szaktudást igénylő bútorok készítésében. Az ambiciózus ifjúnak eredetileg az volt a célja, hogy a Párizsban megszerzett tudásával Amerikát fogja meghódítani, de másképp történt.
Párizsban szoros kapcsolatba került a 48-as emigrációval. Klapka Györggyel, Irányi Dániellel és magával Kossuth-tal is találkozott. Ezt írja az önéletrajzában: „A leghatalmasabb befolyást gyakorolta reám Kossuth Lajos azon szava, amikor én és több magyar fiú, akik Párisban éltünk, az osztrák-német háború idején a magyar légióba akartunk állni, hogy Ausztria uralmát megtörni segítsünk és a magyar nemzet jobblétét biztosítsuk. A háború után békének kell lenni és a mi feladatunk csak ezután következik be igazán a békés munkásság folytán. Tehát ne a légióba menjek, folytatta, hanem haza és ott munkásságommal szolgáljam hazámat" (Ars Hungarica, 2006/1-2.) Kossuth neki ajándékozott fényképét élete végéig az íróasztalán tartotta.
Nem tudjuk egész pontosan, mikor jött haza. 1867-ben a párizsi világkiállítás idején még biztosan Párizsban volt, általa készített bútor is szerepelt a világkiállításon. Legkésőbb 1870-be viszont már itthon volt és a munkájával feltűnést keltett, amint az a Nemzeti Múzeum 1871-es Gazdasszony Kiállításról szóló tudósításból kiderül: "Egy félreeső zugolyban legkitűnőbb műasztalosunk, Thék Endre néhány remek darabja szerénykedik. Pedig aki már a tavalyi 'köztelki' kiállításon három mesteri készítményével oly általános dicséretet aratott, s aki az idén ismét ily 'remek'-ekkel áll elő, annak nincs oka félrebújni. Ahol most a készítményei állanak, a járókelő közönség nagyobb részének figyelmét bizony kikerülik, pedig az a varróasztalka, ágy és szekrény megérdemlik, hogy minél több szem gyönyörködjék bennük." (Fővárosi Lapok, 1871. október 14.)
Thék-ruhásszekrény a parlamentben, az egykori miniszterelnöki dolgozószobában. (Magyar Iparművészet, 2019/6.)
Magyarországon az ifjú párizsi eredményei senkit sem érdekeltek. Hiába jelentkezett például egy megüresedő művezetői állásra Taussig József Bútorkézműzeti Gyárába, nem kellett. A nulláról kezdte. A Józsefvárosban, a Szűz utcában nyitott műhelyt, és igen gyorsan ismetté tette a nevét. Minden kiállításon megmutatta magát, ahol erre lehetősége volt. Hamarosan az ország legjobb bútorasztalosaként emlegették. Az 1876-os szegedi kiállítás kapcsán például így: "Valamennyi asztalos munka között magasan kiemelkednek Thék Endre kiállítmányai, főleg egy ágy és szekrény, melyek minden tekintetben figyelemre méltók. Az ágy talpfalazatán és a szekrény ajtain bas-relief faragások vannak, melyek nemcsak a maguk nemében művészi kivitelűek, hanem egyszersmind igen szerencsésen eltalálják azt, mikép kell a nagyobb területű lapokat faragással díszíteni. Rendkívül nehéz ez, hogy a faragás ne legyen se nagyon tömör és egyszerű, se nagyon czikornyás és törékeny. Ezen bas-reliefekből, valamint a tükrös szekrényen levő két angyalfejből megláthatja minden asztalos, hogy milyen kivitelűnek kell lenni az emberi alakot ábrázoló faragványoknak, ha azt akarjuk, hogy díszítést képezzenek, ne pedig torzítást." (Anyagi Érdekeink, 1876. augusztus 31.)
Egyre több munkája és alkalmazottja lett, s rögvest belevetette magát a szakmai közéletbe, helyi szinten a politikai életbe is (ellenzéki, függetlenségi aktivistaként). A szakmai fórumokon igen aktív, folyvást javaslatokkal, indítványokkal áll elő, mindenféle testületbe, bizottságba beválasztják. Módosító javaslatokat készít az Ipartörvényhez, bekerül a Kézmű Ipari és Ipartársulati Szakosztály vezetésébe. Számos előadást tart szakmai fórumokon és a szélesebb nyilvánosság előtt is. Ipariskolában vizsgáztat, ipariskolai tanárokat képez. 1879-ben, a nagy székesfehérvári kiállításon nem csupán aranyérmet kapott, hanem ő üdvözölte az iparosság nevében "talpraesett beszéddel" József főherceget. (A Hon, 1879. május 18.) Kiderült, hogy az iskolából tíz éves korában kikerült asztalos szónoknak is kiváló. A csendőrség részére beszerzett bútorok átvételénél ingyen szakértett, amiért belügyminiszteri köszönetben részesült. (Fővárosi Lapok, 1884. január 1.) 1883-ban megkapta első jelentős kitüntetését, a koronás arany érdemkeresztet. Az 1884-ben átadott Operaház bútorzatának egy részét, többek között mind az ezer széket ő szállította. Tehát már akkor is jelentős közmegrendeléseket kapott, amikor még nem volt gyára.
Üzleti érzéke is kiváló volt. Ingatlanokat vett és adott el a gyorsan fejlődő fővárosban. Szépen gyűlt a pénze, miközben a műhelye szétfeszítette a kereteit. Többszöri tűzvizsgálatot tartottak 1884-ben a Szűz utcai műhelyben és megállapították, hogy az fölöttébb tűzveszélyes. Mindenféle korlátozást és átalakítást rendeltek el. (Magyar Hírlap, 1884. október 11.) Tovább kellett lépni.
1885-ben Thék megvette azt a az Üllői út 64-66. sz. alatti gyárat, ahová őt nem vették fel művezetőnek.
A Thék-gyár 1889-ben az Üllői út és a Nagy Templom utca sarkán. (Hungaricana, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény.)
Thék Endre a kis gyárból igen rövid idő alatt igen nagyot csinált. Ez lett Magyarország első nagyüzemi bútorgyára, amelyben addig nálunk ismeretlen, korszerű technikával dolgoztak. Thék vezette be a magyarországi bútoriparba a modulrendszert és a sorozatgyártást. Igen nagy mennyiségben tudott szállítani belföldre, külföldre. Magyarországon nem volt versenytársa. Hamarosan négyszáz munkást foglalkoztatott. Maximalistaként rendszerint elégedetlen volt a munkásaival, gyakran kivette a kezükből a szerszámot, hogy megmutassa, hogyan kell azt csinálni...
Thék egyszerre volt a nagyüzemi bútorgyártás és az egyedi gyártás, a bútorművészet úttörője. A korszellemnek megfelelően eklektikus, historizáló, később szecessziós bútorokat készített. A kor legjobb bútortervezőivel dolgoztatott. Tervezett számára bútorokat Rippl-Rónai József, Steindl Imre stb. Alpár Ignác, a kor nagy építésze szerint "a tervező-építészeknek és iparművészeknek olyan tanácsokat adott, melyek révén gyártmányainak legnagyobb tökéletességű kivitelét biztosíthatta... ő terelte a bútortervezőket a célhoz vezető helyes útra... Amikor a tervezés mineműségét és határait a fantázia végnélkülisége jellemezte, és a tervezők nemigen vették figyelembe azokat a jogos és helyes korlátokat, amelyeket az anyag parancsolólag állít a művészi formák kialakítása elé." (Magyar Iparművészet, 2019/6.) Thék különösen Rippl-Rónaival veszekedett sokat, aki nehezen vette tudomásul "az anyag korlátait".
A 80-as évek második felétől egymás után kapta a hatalmas állami megrendeléseket. Az Operaház után az Országház, a Tőzsdepalota, a Kúria és a Budavári Palota, abban a Szent István terem berendezéseinek meghatározó elemeit is ő szállította.
Vele dolgoztattak a főnemesi családok, a Károlyiak, az Andrássyak, a Nádasdyak, és persze az újgazdag újnemesek és nagypolgárok jelentős része is Thék-bútorokkal rendezte be palotáit, kastélyait, villáit. A Wenkheim-palota, a mai Szabó Ervin Könyvtár berendezése, gyönyörű galériái, falépcsői is a Thék-gyárat dicsérik (már amennyi megmaradt belőlük az épület felújítása után).
Thék a kilencvenes években kibővítette a gyárát, és zongorák gyártására is berendezkedett. A díszes Thék-zongorákat kedvelték a jómódú családokban, de a zenei élet hangversenyzongorának nem fogadta el őket.
A Budavári Palota Lovardája Thék szecessziós mennyezetével. (Művészettörténeti Értesítő, 1978/4.)
A 90-es évektől egyre több közéleti funkciót viselt. Ő volt az Országos Iparegyesület alelnöke, a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke. Ő alakította meg az első Tanoncszövetséget az országban. Számos magas kitüntetést kapott. Ferenc József császár meglátogatta a gyárát a Budavári Palotában végzett munkája elismeréséül, és 1908-ban a kézművesek közül elsőként királyi udvari tanácsosi címet kapott.
Amilyen mélyen hitt a verseny üdvös hatásában az országon belül, olyan határozottan meg volt győződve a protekcionista gazdaságpolitikai szükségességéről a nemzeti ipar fejlődése érdekében.
A munkásból lett tőkés a munkásmozgalom bősz ellenségeként lépett fel. A sztrájkolókat naplopónak, a szakszervezeti aktivistákat ingyenélőknek, a munkásmozgalmi brosúrákat méreganyagnak minősítette.
A Thék-gyárban - miként az asztalos üzemekben általában - komoly sztrájkmozgalmak voltak. A Budapesti Hírlap 1894. július 22-i számában Thék cikket publikál, amelyben az éppen szerveződő sztrájk ellen érvel: "A munkakerülés járványa — úgy látszik — ismét felüti fejét./.../ A székesfőváros területén körülbelül 6000 asztalossegéd működik, akiknek átlagos napi jövedelme összesen mintegy 11.400 forintnak felel meg. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a munka szünetelése 6 hétig kitart, 410.400 forint készpénzveszteség mutatkozik, mely összeg azonban a szükségletnek csak akkor felel meg, ha a nap jelentékeny részét munkával töltik ki. Az illetők tehát ezt az összeget vesztik el, de nem tévesztve szem elől, hogy ennek ellenében kiadásaik tétlenségüknél fogva fokozódnak, így igényük, veszteségük a kimutatott összegnél sokkal nagyobb. És miért ez? Semmiért, pusztán azért, hogy ingyen élhessen egynéhány munkakerülő, hazátlan ember, akik munkásainktól fejenkint és hetenkint 15 krt. vonnak el saját érdekeik előmozdítására, de korántsem az általános jólét előmozdítására./.../ De a legnagyobb baj az, hogy a 6000 munkás között körülbelül 4000 családapa, akinek gyermekei vannak, mindezeket a szegényeket nyomorba, nélkülözésbe kergeti néhány nyomorult agitátor. Én, ki szívem teljes melegével óhajtom az értelmes jó munkás jólétét, el kell hogy ítéljem ama férfiak szereplését, akik az asztalosság terén csak beszélni tudnak, de még csak egy egyszerű gyaluvasat sem tudnak megköszörülni, még kevésbbé tudnak hivatásuknak megfelelni, és így az asztalossegéd elnevezésre érdemtelenek. /.../ Jobb volna nekik előbb a külföldi munkások tudását elsajátítani, és aztán, körültekintve Európában, észrevennék azt, hogy ott, hol jó munkások vannak, 10 órát is dolgoznak. /.../ Szomszédunkban, a Lajtán túl, ahonnan ipari állásainkat legjobban fenyegetik, a hatalmas verseny miatt 10, sőt 11 órát is dolgoznak. Hogy lehet tehát azt remélni, hogy mi gyengébb munkaértelmiség mellett 8 órai munkaidő alatt nagyobb bért adhassunk, a megélhetést és a család tisztességes fentartását jobb munkásainknak biztosíthassuk, különösen akkor, midőn jobb munkásaink száma sokkal csekélyebb a gyengébbeknél. De elfeledik munkásaink azt is, hogy a verseny mindenben és mindenhol a legfőbb tényező. /.../ A követelés abban a modorban, amint felállítatott, eszeveszett. Úgy tűnik fel, mintha a külföldi iparérdekek bérencei állították volna össze, megbénítani félrevezetett munkásaink segedelmével virágzásnak indult asztalosiparunkat."
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Keleti Gyűjtemények olvasóterme 1931-ben. (Hungaricana, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény.)
A Pesti Napló 1894. augusztus 14-én beszámol róla, mit csinált Thék, amikor a sztrájkkal szembesült: "Sokkal kedélyesebben kezdődött a sztrájk Thék Endre műhelyében. Thék, aki szombaton, amikor munkásainak a mesterek válaszát kézbesítette, meglehetős rideg volt, amikor látta, hogy gyártelepe kong az ürességtől, megváltoztatta hangját. Ma délután felkereste a sztrájkolókat a Mária Terézia téri vendéglőben, ahol a saját gyártelepének munkásai is tanyáznak, s barátságosan kezdett velük beszélni. Majd csapra veretett három hordó sört, megvendégelte a sztrájkolókat, sőt szivarokat is osztogatott közöttük. A sztrájkolókat nem is kellett biztatni, s a három hordó sörnek hamar vége volt. Amikor Thék Endre azt hitte, hogy a sör meglehetősen meglágyította a munkások hangulatát, így szólt hozzájuk: — Ne bolondozzatok fiuk. Csak ti jártok rosszul a sztrájkkal. Álljatok holnap ismét munkába, és adok egy kis pótlékot a heti keresethez. — Nem megyünk, nem kell pótlék. Teljesítse követeléseinket — hangzott minden oldalról. Thék Endre azonban erről hallani sem akart s ezért boszosan, kezében nagy számlával, eltávozott." Thék hívta össze a mestereket, azaz a munkáltatókat a Morbitzer vendéglőbe, és agitálta őket, hogy tartsanak össze, a munkások egyetlen követelését se teljesítsék. "Nem azért ellenzi a követelések teljesítését, mintha azok kivihetetlenek volnának, vagy lényegesen érintenék a mesterek érdekeit, hanem mert nem akarja a munkásokat elbizakodottá tenni."
Tíz évvel később, amikor az asztalosiparban dolgozó munkások először hetekig, aztán hónapokig sztrájkoltak, Thék vezette a munkaadók küldöttségét a kereskedelmi miniszterhez azzal a kéréssel, hogy oszlassa fel az asztalosok szakegyletét. Thék Szegedről hozatott sztrájktörőket, de nem volt velük szerencséje, ők is csatlakoztak a sztrájkhoz. A sztrájktanyákat a rendőrség oszlatta fel. (Népszava, 1954. szeptember 23.)
Miniszterelnöki íróasztal az Országházban. (Ars Hungarica, 2006/1-2.)
A kérlelhetetlen munkáltató ugyanakkor hatalmas összegeket adományozott szociális célokra, leginkább a tanoncok javára. Orosházán Ferenc Józsefről elnevezett tanoncotthont létesített, ahol árva gyerekek teljes körű ellátást, színvonalas szakmai képzést kaptak, hogy "jól nevelt" és jól képzett szakmunkásként tevékenykedjenek a haza üdvére. Szülővárosában akkora közmegbecsülésnek örvendett a bőkezű bútorgyáros, hogy még életében, 1913-ban utcát neveztek el róla.
1896-ban Érsekújvár közelében, Lontón megvásárolta a Prónai-uradalmat. A palotát példás ízléssel restauráltatta, Zsigmond és Mátyás korabeli szobrokkal, festményekkel és egyéb műtárgyakkal rendezte be, és nagy könyvtárat tartott benne. Az uradalmat mintagazdasággá fejlesztette, és élete utolsó évtizedében már többet foglalkozott a gazdaságával, mint a gyárával, amelyet 1917-ben részvénytársasággá szervezett át.
A gyárát még a Tanácsköztársaság államosítási törvénye előtt elvesztette. Munkásai már az őszirózsás forradalom után, 1918 zavaros decemberében átvették az ellenőrzést a gyár felett. Théknek el kellett hagynia a fővárost. Az életének hetvenhetedik évében lévő férfiú betegségeit az izgalmak és veszteségek súlyosbították, és 1919. június 8-án Balatonfüreden meghalt. A kommün hatóságai nem engedték eltemetni őt a Rákoskeresztúri Köztemetőben lévő családi sírboltba. Csak a kommün bukása után került oda.
Ez a Thék-pianino állt Thék Endre Üllői úti lakásának szalonjában. (Magyar Iparművészet, 2019/6.)
Thék végrendelete és az örökséggel kapcsolatos kérdések természetesen csak a kommün bukása után kerülhettek elő. A gyár értékét ötmillió koronára becsülték, az örökség teljes értéke kb. nyolc és fél millió korona volt. Thék kétszer nősült, gyermeke nem volt. Első felesége még 1886-ban meghalt, a második örökölte vagyona felét, a másik felét pedig különböző jótékonysági célokra, intézményekre, alapítványokra hagyta - Orosháza félmilliót kapott - azzal, hogy a nekik járó összeget csak özvegye halála után kaphatják meg. Az özvegy megállapodott az érdekeltekkel a pénz átadásáról. Szerencsére, mert 1950-ben, amikor meghalt, már semmi sem maradt Thék gyárából és örökségéből. Az özvegy a második világháború után súlyos szegénységben élt, Orosháza hálás törvényhatósága támogatta a város nagy fiának özvegyét.
1928-ban a Thék-gyárnál lévő Óriás utca Thék Endre utca lett, és két évvel később felavatták ott a névadó emléktábláját is.
Emléktábla-avatás a Thék-háznál, az Üllői út és a Thék Endre utca sarkán. (Magyar Iparművészet, 2019/6.)
Az ötvenes években Théket csak úgy emlegették, ha egyáltalán, mint "elbizakodott, gőgös kapitalistát", akinek "aljassága nem ismert határt", és aki gátlástalanul kiszipolyozta a munkásait. (Népszava, 1954. szeptember 23.) Budapesti utcáját 1952-ben Leonardo da Vincinek adták születése 500. évfordulója alkalmából. Ma is ezt a nevet viseli. Orosháza azonban megtartotta a bútorkirály utcáját. Budapesten a régi kis utcája helyett egy még kisebbet kapott. A nyúlfarknyi ferencvárosi utcácska a Müpa mellett vezet föl a Rákóczi hídra.
Magyar Nemzet, 1952. május 15.
A '60-as, '70-es években szaklapokban már eljethettek egy-egy jó szót Thékről, ilyenformán: "A Thék Endre, a Mahunka és a Lingl műhelyek készítményei is világszerte megbecsülést szereztek a magyar asztalosiparnak." (Család és iskola, 1963/1.) Érdemben azonban a rendszerváltás előtt nem esett szó a munkásságáról. Eközben az apróhirdetésekben mindig előfordult a neve a negyvenes évektől a nyolcvanas évekig, mert a Thék-bútor fogalom maradt, és aki ilyet kínált eladásra, nem hallgatta el az értéknövelő információt.
Ferenc József Thék-szalonja a Magyar Államvasutak milenniumi vonatán. (Magyar Iparművészet, 2019/6.)
- hacsa -
