Vaskor - vaskór

Az Ózdi és a Salgótarjáni Kohászati Üzemek története 1945-től a végig

2022. május 12. hacsa.

A Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű (a Rima) történetét a második világháború végéig követtük. A vállalatóriást felépítő hatalmas koncentrációs folyamat ellentéte ment végbe a háború utáni évtizedekben. Ózd és Salgótarján vasipara elvált egymástól, a szocialista parancsgazdaság és a kohászat válsága tovább bontotta a vállalatokat. Mára alig maradt belőlük valami. A kohászat sorsvonalát követi a városoké. Ózd és Salgótarján népességének alakulása között kísérteties a hasonlóság. 5-6 ezres település volt mindkettő a kiegyezés környékén. A kohászattal együtt nőttek föl. A nyolcvanas években lakosságuk száma már közelített az ötvenezerhez, és azóta ennek közel harmadát elvesztették.

ozd_1.jpg

A szocialista Ózd. (Zempléni Múzeum, Hungaricana)

1944 karácsonyára megérkezett Ózdra a Vörös Hadsereg. Egy szovjet mérnök lett a gyár parancsnoka, aki rábízta a termelés irányítását a helyben maradt mérnökök egyikére. 1945 júniusában a kilenc martinkemence közül még csak három működött, és hatodannyi vasat termeltek egy hónapban, mint akkor, amikor a kemencék kapacitását ki tudták használni. A termelés viszonylag gyorsan felfutott, mert a sorozatunkban szereplő többi nagy nehézipari vállalathoz hasonlóan a Rimának is nagyrészt jóvátételre kellett termelnie. 

Salgótarjánból ezt jelenti a Népszava 1945.szeptember 6-án: "Salgótarján munkásai a felszabadító Vörös Hadsereg nyomán úgyszólván elsőnek kezdtek az újjáépítéshez az országban. A németek és nyilasok rablóhadjárata idején szabotázzsal igyekeztek megakadályozni, hogy az ipartelepeket kifosszák. Így dugta el néhány bátor munkás a Rimamurány-Salgótarjáni Vasművek 2000 kilowatt áramot termelő turbinájának forgóját, úgyhogy a felszabadulás után néhány nappal már megindulhatott a villanyáramszolgáltatás. Ennek köszönheti az ország, hogy a bányákat nem öntötte el teljesen a víz és ahol mégis víz alá kerültek a tárnák, a villanyerővel hamarosan sikerült ismét üzemképessé tenni azokat. A salgótarjáni ipartelepek és munkásaik ma már teljes erővel dolgoznak nagyon nehéz ellátási viszonyok mellett, példátlan önuralommal és hősies erőfeszítéssel."

A szovjet katonai parancsnokság 1946 júniusában visszaadta a gyárat a Rima kezelésébe, de fél évvel később az államosításnak a legjelentősebb nehézipari óriásokat érintő első hullámába a Weiss Manfréddel és a Ganz-cal együtt a Rima is belekerült. 1949-től Ózdi Nemzeti Vállalat, 1950-től Ózdi Kohászati Üzemek (OKÜ) lett a neve, és 1968-ig, a gazdasági reformig a Kohó- és Gépipari Minisztérium szoros felügyelete alá tartozott. Ekkor vált önállóvá a salgótarjáni rész Salgótarjáni Kohászati Üzemek néven. 

ozd_2.jpg

A szocialista Salgótarján. (Zempléni Múzeum, Hungaricana)

A termelés a negyvenes évek végére érte el az 1939-es szintet. Az erőltetett (nehéz)iparosítás éveiben a OKÜ is látványos mennyiségi növekedést produkált. A foglalkoztatottak száma  9,5 ezerről 13,5 ezerre nőtt. 1951-ben az előző évhez képest 20%-kal több nyersvasat, 23%-kal több martinacélt és 32%-kal több hengerelt árut termeltek. A mennyiségi hajsza, a rablógazdálkodás persze a minőség rovására ment. Egyre több lett a selejt. A Szabad Nép (1952. december 13.) ki is emelte a trióhengersor dolgozóját, aki a nép vagyonát féltve bátran megírta: "A trióhengersoron 200 mázsa selejtet hengereltünk a hibás öntés miatt. Én már a műszak elején szóltam a hengermesternek, ő azonban tovább küldött a szakszervezeti bizalmihoz, ez pedig a termelési felelőshöz. Egyikük sem intézkedett. Ez a felelőtlenség felháborító. A 200 mázsa selejtet ki is hengereltük és utána visszaadtuk a martinnak. A nemtörődömség miatt 27 dolgozó munkája kárba ment."  

A Fémbútorgyár minőségi ellenőre nyílt levélben fordult az OKÜ dolgozóihoz: "Mi, a Fémbútorgyár dolgozói ezúton kérjük az Ózdi Kohászati Művek dolgozóit: segítsenek nekünk, hogy mi is hozzájárulhassunk a kormányprogram végrehajtásához, hogy ne kényszerüljünk az Ózdról szállított hibás anyagok miatt selejtet gyártani. Az elmúlt hónapokban sokkal nagyobb mennyiségben kezdtük meg azoknak a csöveknek a gyártását, amelyekből különböző bútorok: kórházi ágyak, hajóágyak, gyermekágyak, éttermi asztalok, székek és egyebek készülnek. Azokból az abroncsokból azonban, amelyeket az utóbbi hónapokban Ózdról kaptunk (70X2-es, 60X2-es), nem tudunk jó minőségű csöveket hajlítani. Az abroncsok túl kemények, rétegesek, a szabványoknak sem felelnek meg. három-négy centiméterrel keskenyebbek az előírtnál. A legutóbbi szállítmányból még most is 15 mázsa hever felhasználatlanul, mert nem tudjuk megmunkálni. A rossz nyersanyag feldolgozása sok bajjal és többletmunkával jár, ami bizony meglátszik a fizetésünkön is. MEO-nk több esetben felhívta az Ózdi Kohászati Művek figyelmét ezekre a hibákra, de a mai napig sem javult a minőség. Most közvetlenül az Ózdi Kohászati Művek dolgozóihoz fordulunk." (Népszava, 1954. január 21.) A Kőbányai Zománcárugyárban is az OKÜ által szállított alapanyagot kárhoztatják, amiért termékeik jelentős része selejtes. (Esti Budapest, 1954. szeptember 6.)

ozd_3.jpg

Szilveszteri képeslap 1951-ből. (Zempléni Múzeum, Hungaricana)

1953-tól a termelés visszaesett. Az új szakasz politikája valamelyest visszafogta a rablógazdálkodást a termelő eszközökkel és a munkaerővel.

Az '56-os forradalom alatt és annak leverése után az OKÜ is sztrájkolt. Az ózdi Forradalmi Munkástanács lapjában, a Szabad Ózd-ban november 14-én megjelent az OKÜ és más ózdi és Ózd környéki vállalatok munkástanácsainak közleménye: "1. Felelősségünk teljes tudatában kijelentjük, hogy Ózd és környéke nem akar sem kapitalista, sem rákosista restaurációt, és ha kell életünk árán is megakadályozzuk az ilyen próbálkozást vagy kísérletet. 2. Annyi véráldozat után a jelenlegi Kádár kormány programját és személyi összetételét nem tartjuk megfelelőnek. A forradalom eredményeit nem lehet ilyen semmitmondó intézkedésekkel elintézni. Ózd és környékének dolgozói biztosítékot követelnek arra vonatkozóan, hogy a múlt diktatúrára felépített politikája soha ne térhessen vissza. 3. A biztosítékokat a következőkben látjuk teljesítettnek: a) Nagy Imre álljon a kormány élére, olyan személyekkel, kik semmilyen vonatkozásban nem kompromittálták magukat a Horthy-, Rákosi- és Gerő-éra alatt/.../. b) A szovjet katonai alakulatok azonnal szüntessék meg a tüzet, tárgyalások alapján kezdjék meg kivonulásukat hazánk területéről, a tárgyalások menetéről, a kivonulás mértékéről a közvéleményt állandóan és a valóságnak megfelelően tájékoztassák. A rend fenntartását nyomukban nem a régi ÁVH átöltöztetett alakulatai, hanem a fegyveres munkás karhatalom vegye át. c) Utasításokat, rendeleteket csak a dolgozó nép által demokratikusan választott szervek adjanak ki, megyei és országos szinten is. d) A meghirdetett és az egész nép körében régen óhajtott és lelkesedéssel fogadott semlegesség követelményeinek megfelelően a felelős (későbbiekben titkosan és valóban demokratikusan választott) Nemzeti Egységkormány kezdjen azonnal tárgyalásokat eddigi gazdasági, katonai és politikai szerződéseink felülvizsgálásáról. /.../ Követeléseink teljesítéséig Ózd és környékének munkássága a fenyegető éhínséggel is szembenézve, igazságának biztos tudatában továbbra is megtagadja a munka felvételét." (Magyar Holnap, 1976/5-6.)

Öt nappal később a szovjet csapatok jelenlétében elrendelték a munka felvételét, és a dolgozók 70%-a meg is jelent a munkahelyén. A termelés azonban alapanyag híján és a berendezések állapota miatt csak január elsején indult meg, és néhány hónapig még csak korlátozott mértékben folyt.

ozd_4.jpg

Érdekes Újság, 1958. március 29.

Az OKÜ gyártóegységei az ötvenes évek végén már meglehetősen elavultnak minősültek. A vállalat rekonstrukcióját nem lehetett tovább halogatni. A hatvanas években a különböző gyáregységekben sokféle fejlesztést hajtottak végre, de a leglényegesebb és legtöbbet vitatott beruházás az acélmű rekonstrukciója volt 1960-1962 között. Sokak szerint a fejlettebb LD-konverteres eljárást kellett volna bevezetni, mások szerint az acélgyártást itt fel kellett volna számolni, és a dunaújvárosi Dunai Vasmű kapacitását kellett volna inkább  tovább növelni. Végül is a Siemens-Martin technológiát vitték tovább, ami nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az ózdi vaskohászat egyre inkább versenyképtelenné vált. 

A hatvanas évek közepére az OKÜ központosított szervezeti felépítése, szoros minisztériumi felügyelete tarthatatlanná vált.

Az önállósított Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a hatvanas évek végétől jól értékesíthető készáruk termelésére álltak rá. Angol szabadalom alapján futtatták fel a Dexion-Salgó polcrendszer gyártását, amely igen sikeres, keresett termék lett. A SKÜ Kisterenyén új gyárat is alapított. A nyolcvanas években már bérmunkákat is végeztek nyugati megrendelésre. Az OKÜ 13,5 ezer dolgozójából 4,2 ezren dolgoztak az SKÜ-ben. Salgótarjánban még a nagy korszerűsítések után, a 70-es évek elején is működtek ötven-hatvan éves muzeális masinák. (Tükör, 1972. július 11.)

ozd_5.jpg

Magyarország, 1971. november 21.

Brády Zolltán 1972 őszén riportot írt az Élet és Irodalomba (1972. november 11.) Ózdról, a kéz alakú városról, melynek minden völgye ("ujja") más és más,  "a völgyekben épült városnak csak egy jellegzetessége van: a sok kéményű, füstokádó, zajos gyár./.../ Dübörög a kohó. Remegnek a vaslemezek, a lépcső, a vaskorlát. Csak kiabálva lehet beszélni. A torkomat szúrja a füst, a kerengő por. A kohó szinte szemlátomást remeg; iszonyú energiafolyamatok játszódnak le benne. A csapoláshoz készülődnek. Három ember (azbesztruhában, széles karimájú kalapban, sötét szemüveggel) a nyitógéppel és a nyitóhakkal ritmusosan ütögeti a kohó falát. Susányi János 1944 óta dolgozik itt. Főolvasztár, egy hattagú brigád vezetője. Odajön mellém. Hátratolja a kalapját, arca piros, száraz,repedezett a bőre — Nyáron hetven fok meleg is volt. Mi nem vetkőzhetünk le ...Köp egyet. Még zihál. — Volt olyan nyári nap, hogy fejenként tíz liter vizet ittunk meg./.../ Fúlunk, köhögünk, jajgatunk a reumától. Sokszor kértük, hogy a nyugdíjkorhatárt szállítsák le ötvenöt évről ötvenre. Mert ha ötvenöt éves korig kibírjuk, nyugdíjba megyünk, utána két-három évig ha elél még az ember... Ellenőrizheti az anyakönyvi hivatalban./.../ Több munkással beszélgettem a Finomhengerműben, az Acélműben. Panaszkodtak, hogy az ország többi kohászati üzemeihez képest itt keresnek a legkevesebbet a kohászok, az olvasztárok. Juhász György, a városi pártbizottság titkára igazolta ezt az észrevételt." Susányi, a 28 éve ott dolgozó főolvasztár fizetése 3500 ft volt. (Az átlagfizetés ekkor 2500 ft.)
Képzeljük el, mit írt volna az OKÜ-ről ezekben az évtizedekben egy olyan harcos munkásmozgalmi lap, mint amilyen a Rimát a pokol legmélyebb bugyraként jellemző, egykori Népszava volt!

Egy évtizeddel később Balogh István, ugyancsak az Élet és Irodalomban (1981. április 25.) a régió "légköréről" számol be. A környezetvédelmi hivatal megyei felügyelőségének igazgatóját faggatja: "- Csakugyan olyan rossz a levegő? - Majd megtudja, ha velünk szívja néhány napig — biztat az igazgató. — Ez a köd sem természeti csapás. A légszennyezés miatt a Sajó völgyében évente átlagosan 180 nap ködös. Több mint ezernégyszáz üzem szennyezi a megye levegőjét. Közülük meghatározó jelentőségű az Ózdi Kohászati Üzemek, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Borsodi Hőerőmű Vállalat.../.../ Dr. K. M., az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezetője /.../:
— A Sajó völgyében (és az egész magyar 'ipari tengely' körzetében) a levegő portartalma, kéndioxid-, nitrózusgáz- és helyenként a szénmonoxid-tartalma jelentősen meghaladja a megengedett mértéket. A légszennyezés egészségrontó hatásával mégsem foglalkozik nálunk senki." 

ozd_6.jpg

Gyárcsarnok Salgótarjánban. (Tükör, 1972. július 11.)

Salgótarjánban sem volt jobb a helyzet: "Becslések szerint az SKÜ évente 10 ezer tonna páclével terheli a salakhegyet és a környezetet. Ez azt jelenti, hogy a tömény kénsavas páclét 'elnyeletik a salakheggyel'. A salakhegy közelében húzódó Táncsics út lakói nem panaszkodnak. Többségük a Kohászati Üzemekben dolgozik, s a biztos megélhetésért megéri hallgatni." A megyei tanácselnök-helyettes is beismerte: „több ipari településünk légszennyezése már oly mértékű, hogy egészségkárosodást is okoz. Az utóbbi pár évben jelentősen megnövekedett a daganatos megbetegedések száma, s nem véletlenül. A megyeszékhely az ipari koncentráció, a sűrű gépjárműforgalom következtében ma is az ország egyik legpiszkosabb levegőjű városa. A mezőgazdasági területek 70 százaléka erodált, a termőtalaj több mint 80 százaléka elsavasodott. /.../ A veszélyes hulladékok lerakására és ártalmatlanítására még csak tervek vannak.” (Reform, 1989. május 12.)

ozd_7.jpg

Reform, 1989.május 12.

A nyolcvanas években a parancsgazdaság válsága és az acélipari világválság egyszerre sújtotta Ózdot és Salgótarjánt. Ózdon már a hetvenes évek vége óta jelentősen csökkentették a létszámot. A kohászati üzemek rossz állapotban érték meg a rendszerváltást. 

A KGST megszűnt, a magyar vasipar termékeinek jelentős részét felszívó keleti piac összeomlott, az importot liberalizálták, a támogatásokat leépítették. Ezt a sok csapást az OKÜ nem bírta el. 1991-ben megszűnt Ózdon a nyersvasgyártás, 1992 márciusában pedig az acélgyártás. az OKÜ egyéb termelőegységei önálló Kft.-kként igyekeztek fennmaradni, többnyire sikertelenül. A durvahengerművet Petrenkó János privatizálta, és PEKO Művek néven működtette, amíg csődbe nem ment.

ozd_9.jpg

A Salgótarjáni Kohászati Üzemek erotikus kártyanaptára. (Ludas Matyi, 1988. május 18.)

"Ózdon a munkanélküliségi ráta most mintegy 30 százalékos. A munkanélküliek 25 százaléka (2000 ember) nem kap munkanélküli ellátást, s újabb kétezren ebben az évben veszítik majd el, mivel több mint másfél éve lesznek munkanélküliek. Az ózdi kohászati vállalatok élén álló kormánybiztos február 28-án munkásgyűlésen jelentette be, rövidesen újabb 2700 embert kell elbocsátani. A negyvenezres városban a munkanélküliségi ráta ezzel 40 százalékra emelkedik." Így jellemezte a helyzetet az acélgyártás megszüntetésének pillanatában Solt Ottilia a Beszélőben (1992. március 14.).

1993 végén a város 47 ezer lakosából 18 ezer állástalan volt. (168 óra, 1994. január 18.) Megkezdődött az elvándorlás.

A város határában épült, viszonylag korszerű gyár, a Rúd- és Dróthengermű tűnt a legéletképesebbnek. Ez Ózdi Acélművek kft-ként működött tovább. 1997-ben megvásárolta egy német cég, amely később a hengermű kiszolgálására miniacélművet létesített. Ennyi maradt az ózdi kohászatból. A város középpontjában álló gyár épületeinek nagy többségét lebontották. Ipari park van a helyén, és ide tervezik a Nemzeti Digitális Adattárat.

Salgótarjánban a legéletképesebb részleg, a hideghengermű 1991-ben vegyesvállalatként kivált az SKÜ-ből, amely nevet változtatott, jelentős állami segítséggel talpraállt, de csak harmadannyi embert tudott foglalkoztatni, mint a rendszerváltás idején. A Salgótarjáni Acélárugyár Rt. 1998-ig maradt állami tulajdonban. Jelenleg a ceginformacio.hu szerint felszámolás alatt áll.

ozd_8.jpg

Az elárvult ózdi gyár. (168 óra, 1994. január 18.)

 

 - hacsa -

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr2917818799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.05.12. 06:42:11

Végigolvasva ezzel a cikkel együtt még egyszer az első részt, nekem az jön le, hogy az egész Rima élete nem szólt másról, mint menekülés a csőd elől.
A fő ok alighanem a logisztikai- és a vállalat strukturális káosza volt.
Sem erő, sem tiszta akarat nem volt arra, hogy koncentráljanak és ahhoz fejlesszenek.
Mindig rég lejárt technológiai megoldásokkal próbáltak a fuldoklásból legalább nyakig felúszni.

Galaric 2022.05.12. 07:18:33

Jól gondolod az acélgyártás korszerütlensége volt az elsődleges oka a hatalmas vesztességeknek. Nem vezették be a konverteres acélgyártást és ez meg is ásta a sírjukat. Egy ekkora kohászati üzemnél 30-40 évre előre kell tervezni. A Dunaferr is kb abból él, hogy jelentős fejlesztéseket hajtottak végre folyamatosan. Persze a rendszerváltás után csak minimálisakat. Komoly bajok lesznek, ha nem jön egy tökeerős befektető és nem tol bele alsó hangon is többszáz milliárdos fejlesztést.

gigabursch 2022.05.12. 08:12:50

@Galaric:
Csak hogy laikusnak is világos legyen.
Mi az a technológia, aminek a fejlesztése ennyire drága és mitől ilyen drága?
Ennek eredményeként mekkora volumenű mit és hogyan tudnak gyártani, ami mennyivel lesz gazdaságosabb?
S mondjuk egy linzi Voss, vagy Kassa, esetleg Alsó-Kubin OFZ (létezik még?), stb hol tart technológiában? S hol tart a megtermelt tonna és az élőmunkaerő viszonylatában, stb...?

Galaric 2022.05.12. 21:08:51

@gigabursch: egyrészt nagyon alacsony volt a hatásfoka. Kb 12% alatt. Emlékeim szerint a gőzmozdonyok jobb hatásfokkal bírtak. Magasabb volt a beruházási költsége is. Illetve az adagidők is sokkal rövidebek a konverteres acélgyártásnál. A konvertenél ideális esetben óránként készül el egy adag acél a SM eljárásnál több óra tellik el a beadagolástól a csapolásig. Száz szónak is egy a vége az egy tonnára eső költség a konverternél sokkal alacsonyabb.
metont.uni-miskolc.hu/wp-content/uploads/2014/03/06-Konverteres-ac%C3%A9lgy%C3%A1rt%C3%A1s.pdf
A fenti PDF-t csak ajánlani tudom minden érdeklődőnek. Remekül és ami fontos közérthetően leírnak benne mindent. Szemléletes ábrák és egy kíváló történeti áttekintés van benne az acélgyártás fejlődéséről.

MIG-31 2022.05.12. 22:06:03

Nos, én várnám még a cikk folytatását is, belemenve a szakmai részbe, persze csak finoman, persze ez nem a blog témájába vág, de bízom a kommentelőkben! A halódás korszaka legalább megérne egy külön írást.
Akit érdekel a téma: van egy jó dokumentumfilm a youtubon, úgy kell rákeresni, hogy "ózdi sztori", kiad számozottan vagy 27 részt (20-on perces részek). 1987-tel indul. Egyik része feldolgozza a Rima korszakot is. Az utolsó meg az EU csatlakozás idejéből van asszem. Van benne privatizálás, csőd, minden.
Megdöbbentő és egyben jól leírja az emberi sorsokat, amikor a melós 5 évvel a rendszerváltás után még azt emlegeti fel, hogy pedig élüzem voltunk, kaptuk a vándorzászlót, meg ilyesmit. Persze utólag már ekkor tudták hogy a cég nem volt olyan rózsás akkor sem. Meg mikor egyik szereplő (egyik melós felesége) mondja, hogy egész életünkben azt tanultuk, azt mondták hogy "az a rohadt kapitalizmus, meg a szemét tőkés, most meg várjuk hogy valaki vegye meg a gyárat" (nem szó szerint). Az is sokat mutató momentum, mikor a gyár vezetői egymásra licitálva nyalnak a vezérigazgatónak május elsején, hogy milyen jól meg fogják reformálni az acélgyártást.
Aki térdekel, érdemes megnézni, igazi kordokumentum.
Aztán van még a Kisamerika, szintén a youtubon, de az inkább szociológia.

MIG-31 2022.05.12. 22:11:22

@Galaric: Az előző kommentemben említett filmben mondja el egyik szereplő, egy korábbi melós, asszem valami brigádvezető talán, de már a rendszerváltás utáni beszélgetés során a következőket:
Pártalapon nem lehet acélt gyártani. Anno azt mondták nekik, hogy nincs drága acél, csak hiányzó acél van. Elég gyenge minőségű szovjet ércet kellett feldolgozniuk. A technológiáról ő is azt mondja, hogy Japánban már lebontották az utolsó Martin kemencét, amikor Ózdon még újat avattak.

MIG-31 2022.05.12. 22:14:47

@Galaric: Pedig most az acélnak is jó ára van, azt mondják. Csak egy kohászatot, de még egy acélművet felhúzni se 2 hétig tart. És akkor még ugye melós is kellene bele. Bár egy mai igazán korszerű kohóban azért már gondolom jobbak a munkakörülmények, mint Ózdon 1988-ban.

Galaric 2022.05.13. 06:05:25

@MIG-31: köszi a film ajánlót! Rá fogok keresni és megnézem feltétlen. Nem vagyok 100%-ig biztos benne, de szerintem az oroszoknál a mai napig mennek SM kemencék. Brutál drága most az acél, de a Dunaferr most sem megy teljes kapacítással. Komoly gondok vannak az alapanyag ellátással. A szovjet, orosz vasérccel az az egyik legnagyobb baj, hogy magas a meddő tartalma. Úgy tudom, hogy a KGST időszakban volt terv rá, hogy közös beruházásban építenek a tagok egy óriási pelletező üzemet közös beruházásban, de ez nem valósult meg.

Watchdog 2022.05.13. 11:05:04

Nemzeti Digitális Adattár: ez már egy ízig-vérig 21. századi történet "a jövő a tudásalapú társadalomé" jegyében:
hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Nemzeti_Digit%C3%A1lis_Arch%C3%ADvum_%C3%A9s_Filmint%C3%A9zet
"A MaNDA hatéves működés után, 2017. január 1-én az 1700/2016. (XII.2.) kormányhatározat 7. pontja értelmében megszűnt..."

Kopasz Szuzukis 2022.05.13. 13:00:52

@Galaric: Az SM fenntartásának volt egy másik oka is: a vashulladék feldolgozás. A Bessemer-konverterekbe csak folyékony vasat lehetett betölteni, nem volt önálló fűtése. A vashulladék olvasztásához külön kemence kellett volna. Elektro kemence szóba sem jöhetett, mert az áram kellett az alumínium kohászatnak. A nagykohókba sem lehetett bármennyi ócskavasat adagolni. Így maradt a martin. Ráadásul minnél rozsdásabb volt az ócskavas, annál jobb volt a martinba. Kevesebb idő alatt készült el egy adag.
A másik, lényeges különbség az adagméret volt. Akkoriban egy konverterbe 60-100 tonna nyersvas fért be. A Martin-kemencékbe 1000-1200 tonna.

hátramozdító 2022.05.13. 13:26:47

Igazából az az elképesztő, hogy még ma is vannak olyanok, akik okosabbnak hiszik magukat a piacnál, és azt hiszik, kicselezhetik. Aztán jön a valóság, és ad egy méretes maflást. Köszönjük szépen a posztot!

gigabursch 2022.05.13. 19:33:38

@Galaric: @Kopasz Szuzukis:
Segítsetek kérlek.
Az ukrán konfliktus kapcsán előkerült egy olyan infó, hogy az orosz és ukrán, amúgy elavult acélgyártási technológia mellékterméke a jó sok neon gáz leválasztása.
1) ez tényleg így van-e?
2) ott mekkora üzemmeretek vannak termelékenységben? (Tehát nem a hektár érdekel)

Galaric 2022.05.14. 06:36:46

@Kopasz Szuzukis: Az LD konverterek is acélhulladékkal mennek. Az SM kemencék között azért nem az 1000 tonnás nagyságrend volt az általános. A döntő többsége szerintem 200 tonna vagy az alatti méret volt. Szóval az ózdiaknak amikor megvolt a lehetőségük a technológia váltásra akkor nagyon rosszul választottak.

Galaric 2022.05.14. 06:45:38

@gigabursch: a neon gázról bevallom fogalmam sincs. :)
A második kérdésedre pedig azt tudom mondani, hogy a donyeck medencében megvolt minden ami a vas és acél kohászatához kell:
kíváló minőségű acél, kokszolható szén, jól kiépített vasúthálózat, szakképzett munkások tömege, kicsi logisztikai távolságok, marha sok víz és tengerpart kikötőkkel.
Nem akarok nagyot mondani,de az Azovstal szerintem egy hét alatt termelt annyit mint a Dunaferr egy év alatt.
Belsős infók alapján annyit tudok, hogy a Dunaferr ukrán tulajának 10-12 vas és acélmű van, volt a tulajdonában a donyecki és luhanszki régióban. Az évek óta folyó háború miatt mind leállt.
Kb. ezért nincs a Dunaferrnél pénz a fejlesztésekre.

MIG-31 2022.05.14. 10:04:53

@gigabursch: Csak nagyon felületes kereséssel, mert nincs sok időm, kb. 5 perc alatt azt találtam hogy Magnyitogorszkban (szintén a volt Szu) 12 millió tonnát gyártanak évente (nemtudom hogy acél vagy nyersvas, de a nagyságrendet érzékelteti), míg Ózdon, 1-1,5 millió tonnát. Az említett dokumentumfilmben Berecz Frigyes ipari miniszter 1 millió tonnát és 10 ezer embert emleget, míg a hatékonyabb világban ugyanehhez 2-3 ezer embert és természetesen korszerűbb technológiát.

¿Qué tapas hay? 2022.05.14. 23:49:51

@MIG-31: Kis kiegészítés: voealpine Stahl, Linz: 5,25 millió tonna, 7100 alkalmazott (bár ez utóbbiban a hengerművek is benne vannak).

¿Qué tapas hay? 2022.05.15. 00:31:06

@gigabursch: A neon éppenhogy az LD-konverteres technológiához szükséges segédenyag-gyártás mellékterméke. Az LD-konverter oxigénlándzsájának táplálásához nagytisztaságú oxigénre van szükség. Ezt a levegő cseppfolyósításával, majd a megtisztított cseppfolyós levegő desztillációjával állítják elő. A desztillációs termékek közül az oxigént, valamint a nitrogén és az argon egy részét az acélgyártásban használják fel, a "maradék" (hélium és neon) a "melléktermék".
süti beállítások módosítása