A Munkára, harcra kész mozgalom, avagy röviden MHK egy elvileg önkéntesen szerveződő tömegsport tevékenység volt a szocialista Magyarországon. Az ötvenes években százezrek sportoltak napi vagy heti rendszerességgel, kinevelte a világ legjobb távfutóját, egy csokit is itt hagyott örökül, ám eredményessége még így is megkérdőjelezhető.
Ahogy mindig, úgy most szívesen látjuk a hozzászólásaitokat, szóljon az egykori élményekről vagy legyen kiigazítás, ne fogjátok vissza magatokat! Ha hibát észleltek, vagy pontosítanátok a képek aláírását, úgy azt a fotókra kattintva azok linkjein megtehetitek, az MTI-s szerkesztők örömmel fogadják a hozzáértők javításait.
Ne feledjétek hogy akár ezekből a képekből, de akár az archívum csaknem háromszázezer fotója közül bármelyikből is rendelhettek nagy méretű, vászonra nyomott faliképet kereten, otthonotokba vagy esetleg ajándékba az MTI Fotóarchívumából.
„Rajta sporttárs, fuss a célba!
Törj előre, légy kemény!
Áll a verseny: gyárba,
szántóföldön, s itt is a pálya gyepén!” - MHK Induló
Jössz emhákázni?
1930-tól szerveztek a Szovjetunióban „Készen a munkára és a Szovjetunió védelmére (Гото́в к труду́ и оборо́не СССР)” elnevezéssel, szintek teljesítésével járó sporteseményeket. Az elsősorban az ifjúság nevelésére létrehozott mozgalmat gyorsan kiszélesítették. A munkahelyi és településszintű versenyektől a nagyszabású szpartakiádokig bezárólag, mindenki számára. Az elért eredmények után adott jelvényekkel is igyekeztek megnyerni a dolgozókat a sportnak, ám ez a fáradt munkásosztály számára inkább volt megerőltető, mint örömteli.
Magyar MHK-jelvények (bedo.hu)
Szovjet mintára 1949-ben hazánkban is létrehozták ezt a sportmozgalmat „Munkára, harcra kész” elnevezéssel, ami a köznyelvbe, rövidítése miatt csak „emháká”-ként került be. Alapjait az atlétika és a természetjárás jelentette és szinte egy az egyben a már csaknem két évtizede kiforrott szovjet módszert vettük át. Az iskolák mellett hamar kiterjesztették a fegyveres testületekre, gyárakra, intézményekre is. A központosított rendszerbe alulról is bekerültek az eredmények, így egészen az országos versenyekig eljuthatott bárki, akinek a pontszámai indokolták.
Jöhet az újabb háború
Marosán György, a párt főideológusa szorgalmazta leginkább a mozgalom elindítását. Persze ő sem a lakosság egészségi állapotáért aggódott, hanem annál inkább a közelgő háborúban való hadrafoghatóságáért. Mert ne legyenek illúzióink, a keleti blokk már a következő világégésre készült. Rákosival 1951-ben - a koreai háború kitörése után nem sokkal - közölte Sztálin is, hogy lehetőség szerint minél nagyobb tömegeket mozgasson meg, mert közeleg az újabb világháború, amit a kommunizmus vív majd a kapitalizmus ellen, és ez bizony elkerülhetetlen. Rákosi, mint hivatalosan is Sztálin legjobb magyar tanítványa, gondolkodás nélkül nekilátott a felkészülésnek. A mindenünnen hangoztatott békevágy, a békekölcsön és a tartós béke megteremtésének lehetősége valójában álca volt. A háttérben gőzerővel mentek a hadiüzemek felújításai, és 1952-re elérte a magyar hadsereg azt is, hogy a honvédek teljes menetfelszerelését magyar üzemek állították elő, és még ezen túl is további hadieszközöket, lőszereket. Ebben az évben már meghaladta az egymilliót az MHK-mozgalomban részt vevők száma.
A dolgozók persze a korai lelkesedés után már nem szívesen vonultak ki a tornapályákra a három műszak után. És ezt szó szerint kell érteni. Az este 10 órakor vagy reggel 6-kor végzett munkásoknak a műszakok után volt lehetőségük teljesíteni a szinteket, vagy arra edzeni. Az üzemi sportfelelősöknek számokat, eredményeket kellett mutatniuk a felsőbb vezetésnek, és ezért az önkéntesek elmaradozása után kénytelenek voltak mindenféle trükkökhöz folyamodni, hogy legyen létszám, résztvevő a sportnapokon. A párttitkárok, szakszervezetisek, brigádvezetők utasították az embereket a részvételre, akik vélt vagy valós retorzióktól, esetleges előnyük elvesztésétől tartva vállalták erőn felül is a nap végén vagy hétvégente a további fizikai terhelést. Ne feledjük, az időszak a sztahanovista mozgalom kora is volt. Elképesztő túlmunkák száz és ezer százalékos normatúlteljesítések, Kossuth-díjas kőművesek és rakodóbrigádok kora, a munkaversenyek időszaka, amiben nem volt helye a tiltakozásnak. A dolgozók az ingázáshoz szükséges idő mellett még a sportpályákon is eltölthettek néhány órát, amit szintén a család vagy a kiegészítésként nevelt háztáji sínylett meg. A tornák végén sem átöltözni, sem zuhanyozni nem volt lehetőség, az infrastruktúra teljes egészében hiányzott, néhol még szükségsportpályákat sem tudtak kialakítani, maradt a gyárudvar, vagy jobb esetben az intézmény aulája. Az emhákát kezdték megutálni az emberek.
Vége. Vége?
Ha azt gondoljuk, hogy Sztálin halála, Rákosi eltávolítása, vagy az 1956-os forradalom teljesen elsöpörte a mozgalmat, akkor ki kell ábrándulnunk. A kádári vezetésnek is érdeke volt, hogy a társadalom minél nagyobb rétegét tartsa jó kondícióban, így az MHK-ból MHSZ lett, azaz a honvédelmi szövetségre bízták a sportesemények lebonyolítását. A számok, a próbák és szintek elérése helyett inkább az atlétikára és a lövészetre fókuszáltak. Az ideológiai nevelést szolgáló molinókat és a kommunista vezetők portréit elhagyták, a stilizált nyelesgránátot kislabdára cserélték, az iskolákban pedig bevezették a tömegsportot, amit amolyan plusz tornaóraként foghatunk fel. A nyolcvanas évekre már csak ez maradt, és az MHSZ-szakosztályok...
Az MHK mozgalom tagadhatatlan eredménye volt Iharos Sándor futó, Dömölky Lídia tőröző és Németh Ferenc öttusázó sikere. Az 1955-ben a világ legjobb sportolójának (!) megválasztott Iharost valószínűleg sosem fedezik fel, ha nem vesz részt az MHK-napokon. A 12-szeres világcsúcstartó és 31-szeres magyar bajnok, rövid- és középtávfutó Iharos az 1956-os olimpiára nem utazott ki a forradalmi zűrzavar miatt, amit pedig nagy eséllyel megnyert volna. Dömölky Lídia már szerencsésebb volt, ő tőr csapatban öt világbajnoki aranyérme mellett még egy olimpiait is begyűjtött, és mellé két ezüstöt. Neki édesanyja az ablak napellenzőjéből varrta első vivóruháját. Németh Ferenc, aki öttusában 1960-ban egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett, így emlékezett vissza a római sikere után: „Olyan cipőben nyertem a korábbi csepeli [MHK-] versenyt, hogy ha a római olimpia nézői látták volna, bizony rosszul lettek volna. Nem tornacipő volt, saját magunk fabrikáltuk, akkoriban kalapokból készítettünk futócipőt, és mokaszínnek hívtuk.”
MHK-szelet
Fogadok hogy közületek majd' mindenki evett már „Emháká-szeletet”, ami nem más mint a később egyszerűen Sport szeletként - mára már-már hungarikummá vált - csoki. Az 1953 nyarára, a Népstadion megnyitására forgalomba hozott csokoládészelet csomagolásán eredetileg az MHK rövidítés is látható volt, ezt 1957-től MHSZ-re cseréltek, majd a hetvenes évektől ezt is elhagyták. A diszkoszvető alakját egyébként a néhány éve elhunyt Szécsényi József, Európa-csúcstartó diszkoszvetőnkről mintázták.
forrás: Wikipédia orosz és magyar nyelvű szócikkei, Velti László - Civil a pályán című írása
Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum fotói falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetőek!
Az archívumról bővebben:
Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt.
Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.
Az MTI Fotóarchívumról:
Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.
A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.
A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!
A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.
_____________________________________
Kérünk támogasd a blogot az online műsorunkra történő jegyvásárlással, hogy a járvány elmúltával országos, interaktív előadássorozatra indulhassunk, amire értékes ajándékokat is tervezünk vinni! Ha nem szeretnél jegyet venni, az alábbi linkek valamelyikére kattintva bankkártyával, PayPalon vagy a Patreonon is megteheted!
Köszönet minden eddigi és leendő támogatónknak!
