A Légion étrangère-t bemutatni, a Légióról írni teljes részletességgel ezeken az oldalakon, a téma szerteágazó és hatalmas történelmi távlatokat érintő terjedelme miatt, lehetetlen. Hiszen csak a hadtörténeti előzmények, melyeket oly sok hadtudós kutatott már, több kötetre rúgnak. No és nem választható teljesen külön a történelem folyásától sem, ami szintén egy hatalmas ismeretanyag. S külön története van az egyes egységeknek, jelvényeknek, zászlóknak, katonáknak. Itt és most a Légió történetének jelentősebb állomásai szerepelnek, az érdekesebb mozzanatokkal a teljesség igénye nélkül.
DDQ
Az ötvenes évek afrikai sivatagában...
Légió. Ha meghalljuk ezt a szót, máris szárnyal a képzelet. A „Légió”-hoz szorosan kapcsolódik a római légiók képe, a focivilág is előszeretettel használja a „légiós” kifejezést, de kaland, rejtelem, titokzatosság és sok-sok humor is megbújhat a jelentése mögött. Utóbbi Rejtő Jenő páratlan könyveinek köszönhető, melyek sokunk kedvenc olvasmányai a mai napig is. Ezek a valóságtól igencsak elrugaszkodott történetek egy fantáziadús, könnyed világba kalauzolják az olvasót. Az igazi Légió azonban lényegesen keményebb és zordabb hely. Csalogató és egyszerre félelmetes. Ismert, mégis titokzatos. Menekülést nyújthat a megszokott, unalmas hétköznapokból, lehetőséget adhat az újrakezdésre. De ennek meg is kéri az árát!
Belső világa mindig is titkoktól övezett volt, melyről kezdetben hiteles, pontos leírás nem igen akadt. A korai leírások megmaradtak inkább katonai berkeken belül, így az emberekben a Légióról élő képet a kitalált és misztifikált történetek, újságcikkek, romantikus elképzelések egyvelege alakította ki. Ma már lényegesen több adatot, tényt tudunk a Légióról, de azért a legendák még mindig ott keringenek a történetekben.
A légió zászlaja
A Légióról röviden
A Francia Idegenlégió egy speciális, francia katonai alakulat, amelyben francia zászló alatt, francia egyenruhában, francia tisztek irányításával több nemzetiségű ( idegen állampolgárságú ) katonák szolgálnak. Az Idegenlégiót a korábbi légiós alakulatoktól az egyedi toborzási, kiképzési módszerei, és az írott és íratlan törvényei, hagyományai különböztetik meg.
A Légió kialakulását az egyszerűség kedvéért egy konkrét dátumhoz szokták kötni: 1831. március 9. De megalakulása egy hosszú folyamat eredménye. Olyan régre nyúlik vissza az előzmények sora, s oly sok szálon fut, hogy jelenleg csak az egyszerűsített történet bemutatására vállalkozom.
Honnan is indult a Légió?
A Francia Idegenlégió (franciául: Légion étrangère ) elit katonai alakulat a francia hadseregen belül. 1831-ben alapították a Franciaországban tartózkodó külföldi önkéntesek számára, mert az 1830. júliusi forradalom után külföldieket már tilos volt a francia hadseregbe sorozni.
A Francia Idegenlégió felállítását Lajos Fülöp francia király rendelte el 1831. március 9-én kiadott rendeletével, hogy az itt lévő jelentős számú önkéntest mégis hadászatilag hasznosíthassák. Kilenc nappal a megalakulása után kiadtak egy kiegészítő határozatot, amely leszögezte, hogy franciák nem léphetnek be a Légióba. Állítólag rengeteg férfi akart elmenekülni az addigi életéből, köztük jelentős számban családapák. A családok széthullásának megakadályozása érdekében is korlátozták a franciák belépését.
Kaszárnya bejárat, Sidi Bel Abbes, Algéria 1880-1890 körül
A Légió története nem indult zökkenőmenetesen. Megalakulásakor a zavaros politikai és katonai viszonyok miatt nagyon sok külföldi tartózkodott Franciaországban. Ezek egy része a hadseregben szolgált, más része kalandorként került a hadsereg közelébe, vagy nem akart saját országában harcolni, politikai menekült volt, esetleg a törvény elől, vagy csak a saját élete elől menekült. Az új törvény lehetővé tette, hogy ez a vegyes társaság, eleinte komolyabb ellenőrzés nélkül felvételre kerüljön. Természetesen a sokféle náció, politikai nézet, emberi jellem és sors keveredéséből nem sok jó sült ki. A légió hírhedt, balhézós korszaka erre az időszakra vezethető vissza.
A francia társadalomban és a politikai viszonyokban erős kettősség volt jelen. Egyrészt szükségük volt egy erős haderőre, viszont tartottak attól, hogy majd francia földön is bevetik a szerveződő kétes hírű egységet. Ugyanakkor kívánatos volt a gyarmati terjeszkedés, amely viszont a honi haderő jelentős részét lekötötte, de csak csekély eredményt ért el.
Légiósok egy helyőrségi kantinban, 1800-as évek második fele
Kialakult egy olyan helyzet, amelyben a „balhés” légiósok erősen szúrták a civil lakosság szemét, és egyes politikai erők is szívesebben látták volna távolabb ezt a haderőt.
A civilek és a légionáriusok közötti atrocitások (kocsmai verekedések, utcai összetűzések) kapóra jöttek a politikának, és minden adott volt ahhoz, hogy egy időre megszabaduljanak tőlük. A gyarmati terjeszkedés megakadása sürgős intézkedést igényelt, így - két legyet ütve egy csapásra - a Légió büntetésből a gyarmatokra került. Ez a büntetés azonban nagyon is hasznára vált az egységnek.
A Légió külföldre való áthelyezésének elsősorban katonai indoka volt, mégpedig az, hogy a francia gyarmati kalandozás, amely kezdetben nagyon jól indult Algériában, hirtelen megtorpant. Az egy helyben topogó gyarmati harcokat a Légió ottani bevetésével akarták kimozdítani a holtpontról. A törvények módosítása révén kikötötték, hogy a Légió csak az ország határain kívül vethető be, így - mindenki megelégedésre - sikerült megoldani a légió kérdését.
Az első négy évben csak Algériában tevékenykedett a Légió, amely ekkoriban még csak hat zászlóaljból állt, és egy adott zászlóaljon belül általában azonos nemzetiségű férfiak harcoltak. Az anyaországtól való távolság növelte a csapategységet, jó hatással volt a fegyelemre, valamint tompította a kezdeti megítélés negatív elemeit. Volt ugyanakkor egy kedvezőtlen hatása is, mert a külön nemzetiségre bontott zászlóaljak között veszélyes méreteket öltött a rivalizálás. Ezek a belső konfliktusok komoly intézkedéseket vontak maguk után.
Az igen vegyes képet mutató legénységi állomány, a sokféle indíttatás, a kritikus fegyelmi helyzet kihívás elé állította a parancsnokokat. A Légió kezdeti útkeresésének fontos szakasza a fegyelmezési rendszer kialakítása volt. A harc nélküli időszak, a viszonylagos nyugalom, a tétlenség a legrosszabbat hozta ki az állományból. Megszaporodtak a véres belső harcok, szökések, öngyilkosságok, lakossággal való összetűzések. A megoldás a fölösleges energiák lekötése lett. A katonákat kemény fizikai munkára fogták, alaposan elfárasztották őket, utakat, erődítményeket építtettek fel velük. A kivételesen kemény, már-már kényszermunka jellegű szolgálat aztán meghozta az eredményét. Egyrészt kirostálta az alkalmatlanokat, másrészt a csapatot összekovácsolta.
Királyi rendelet az Idegenlégióról:
A Francia Idegenlégió felállításáról szóló királyi rendeletet Lajos Fülöp írta alá 1831. március 10-én. E rendelet így szól (nem szó szerint):
1. szakasz: Idegenekből álló légiót kell felállítani. E légió elnevezése Idegenlégió lesz.
2. szakasz: Az Idegenlégió zászlóaljai ugyanolyan alakzatúak legyenek, mint a francia sorzászlóaljak, azzal az eltéréssel, hogy nem lesz elitszázaduk. A századokat lehetőleg azonos nemzetiségű, azonos nyelvet beszélő emberekből kell összeállítani.
3. szakasz: Az illetmény (zsold) és az ügykezelés tekintetében az Idegenlégió a francia ezredekhez hasonlítson. Az egyenruha kék színű legyen, egyszerű, piros szegővel, ugyanolyan színű nadrággal és "Idegenlégió" feliratú sárga gombokkal.
4. szakasz: Minden idegennek, aki be akar lépni az Idegenlégióba, önkéntesi szerződést kell aláírnia.
5. szakasz: A szerződés nem szólhat kevesebb mint három, és több mint öt esztendőre.
6. szakasz: A felvételét kérelmező idegen nem lehet 40 évesnél idősebb és 18 esztendősnél fiatalabb; testmagassága legkevesebb 1,55 méter legyen. Ha a fenti feltételeknek megfelel, még a következő okmányokat kell bemutatnia: 1. születési bizonyítvány, vagy más, ezzel egyenértékű irat; 2. erkölcsi bizonyítvány; 3. igazolás, amelyben az illetékes katonai hatóságok megállapítják, hogy a jelentkező rendelkezik a katonai szolgálathoz szükséges erényekkel.
7. szakasz: Amennyiben a felvételét kérelmező idegennek nincsenek birtokában az előző paragrafus 1. és 2. számú pontjában előírt okmányok, akkor tábornok elé kell küldeni, aki dönt felvételéről.
Mint látjuk, ez, a 7. szakasz volt tulajdonképpen az a rés, amelyen át bárki besurranhatott az Idegenlégióba. Egyébként az iratok kötelező bemutatása nagyon hamar kimaradt az újoncfelvételi gyakorlatból. A többi, meglehetősen enyhe feltétel mindenkit a Légióba vonzott, akinek valamilyen okból búvóhelyre volt szüksége. Hogy mennyire eltért az előírás a gyakorlattól, azt legjobban az 1830. március 18-án kibocsátott pótutasítás bizonyítja. Ez megtiltotta a nős férfiak és a svájci származásúak felvételét a légióba, pedig éppen a volt svájci zsoldosok és a Hohenlohe-légió maradványai szolgáltatták a légió állományának alapját. Sőt az Idegenlégió első parancsnoka, Stoffel ezredes, aki a Hohenlohe-légióban szolgált korábban, svájci volt.
Észak-Afrika, a nagy menetelések kezdete
A Légió Afrikába megy
A Légió felállítása, mint említettem, nagy riadalmat keltett a francia parlamentben. Vajon ezeket a kétes összetételű csapatokat, ha sokáig állomásoznak még francia földön, nem lehet-e majd felhasználni a júliusi monarchia ellen?
Éppen kapóra jön Algéria meghódítása arra, hogy a Légiót a tűzvonalba küldjék távol Franciaországtól. 1832. áprilisában az Idegenlégió még Franciaországban állomásozó zászlóaljai átkelnek a Földközi-tengeren és 1832. április 27-én első ízben harcba indul a Légió.
Itt szembesültek a sivatag kegyetlen viszonyaival, a mindent ellepő és mindenhova befurakodó homokkal, a hőséggel, az állandó vízhiánnyal. A végtelennek tűnő menetelések a kínzó homokban, a folyamatos fegyverkarbantartás, a spórolás a vízzel, rendkívül erősen próbára tette az állományt. A helyzetet az is rontotta, hogy egy meggondolatlan támadás, és egy oázis kifosztása ellenük hangolta a helyi törzseket. Az arab lovasok, melyek jól ismerték a sivatagot, rejtőzködve követték a csapatokat, időnként megtámadva őket.
A tűzkeresztség
Az első igazi sivatagi csata Maison Carrée erődjének falai előtt következett be. A felpaprikázott sivatagi harcosok rárontottak a Légióra. Négy rövid, de igen gyors lovasrohamot vezettek a katonák ellen, majd amilyen váratlanul érkeztek, olyan gyorsan távoztak is. A légiósok csekély veszteség árán ízelítőt kaptak a sivatagi harcmodorból, de ami a legfontosabb : átestek a tűzkeresztségen.
Érdekes adalék a történetben, hogy kezdetben nem csak harcoló alakulatként léptek Afrika földjére, hanem sokfelé erődítményeket is emeltek.
Például utat építettek a Duala és Bugarik közötti mocsaras vidéken át, s ezt az utat még fákkal és maguk fúrta forrásokkal is szegélyezték. Az út ma is megvan, és a "Légió Útja" nevet viseli. A Légiót dicsőítő krónikások valóságos himnuszokat zengnek a légiósok békés építőmunkájáról. Villebois-Mareuil ezredes erről a tevékenységről mint a légiós elhivatottság tetőfokáról beszél: "Meneteltek nyugatról keletre, és amikor hallgattak a fegyverek, városokat emeltek, szűzföldet törtek fel."
A Légió a következő időszakban részt vett a Sidi-Chabelnél vívott harcokban (1832. november 11.), jelen volt az Arzew és Mostaganem erőd elfoglalásánál, majd a Moulay-ismaeli csatában is. 1834-ben légiósok áttörték Bougie városnál a kabil csapatok ostromzárát, és egyesültek a várost védelmező 4. légiós zászlóaljjal.
Lassanként legenda szövődött a Légió köré, amelyet Napóleon császári gárdájával hasonlítottak össze. De talán éppen ezért, a légió kezd kényelmetlenné válni az anyaország bizonyos körei számára. 1834. február 26-án békét kötnek Abd el-Kaderrel; a francia kormány elismeri az emír fennhatóságát Oran (Ouahran) területén, azonban ugyanazon év júliusában Algériát mégis francia birtokká nyilvánították.
Az 1832-1835 közé eső Afrikai hadjárat megalapozta a Légió hírnevét, összekovácsolta az egységeket, és mivel megszerezték a kellő tapasztalatot is, a haderő potenciális erejévé válik.
A Légió Algériában rohamoz, 1857
Az elveszett Légió - A Légió Spanyolországba megy
VII. Ferdinánd király halálával trónviszály tört ki Ferdinánd leánya és bátyja, II. Izabella és Don Carlos infáns között. A nemzetközi porondon Anglia és Portugália II. Izabella mögött sorakozott fel, Franciaország pedig hatalmi pozíciójának megőrzése érdekében katonai egységek küldését határozza el.
A választás az Afrikai hadszíntéren megedződött, és jó hadi teljesítményt nyújtó, de politikailag újra kikezdett Idegenlégióra esett. 1835. augusztus 17-én a franciák átadták az alakulat feletti ellenőrzést a spanyoloknak, valamint ezen a napon történt meg a már említett átalakítás, amikor a nemzeti zászlóaljakat összevonták.
A spanyol kalandnak kettős eredménye volt. Egyrészt a megújulás, hiszen egységes lett a vezénylés nyelve, és szerkezetileg is átalakult. A Légió megszolgálta a belé vetett bizalmat, elvégezte a rábízott feladatot. Másrészt a fejlődés és helytállás ellenére, mégis a Légió vesztét jelentette a kaland.
A Légió 4000 katonája érkezett spanyol földre, s hamarosan beolvasztották őket a spanyol hadseregbe.
Több véres csata után, a kezdeti haderő felmorzsolódott. Alig három zászlóalj maradt a Légióból. Ez a három zászlóalj 1837. július 2-án Barbastro mellett egy végső nagy kézitusában csapott össze az ellenség hasonlóan szervezett csapataival. Az a csupán fél zászlóaljnyi légiós, aki túlélte a csatát, súlyos terhet jelentett a spanyol kormánynak a változó politikai viszonyok között. A spanyol királyi kormány ennek következtében lemondott a Légió szolgálatairól. Szélnek eresztette a Tarragonánál másfél évvel azelőtt partra szállt 4000 fős haderőből megmaradt alig 400 katonát. Más források szerint 500 fő körüli volt a túlélők száma.
Ami biztos, hogy az elbocsátott egységek nyomorúságos körülmények között érkeztek haza. A felmorzsolódott, elveszett egységek pótlására új Légió létrehozását rendelték el. Az új Légióba a maradék létszámból feltehetően alig 159 veterán lépett be. Ők sem jártak jól, bár beléphettek az új Légióba, elvesztették minden korábbi rendfokozatukat, beosztásukat, kitüntetésüket. A régi Légió elveszett.
Az új alapokra állított légió meglehetősen más emberanyaggal dolgozott. Az új szervezetben sokkal több volt a harcedzett katona, amelyek más országok feloszlatott egységeiből érkeztek. Előfordult az a furcsa eset is, hogy akik korábban valamely ellenséges haderők zászlajai alatt egymás ellen küzdöttek, most egymás bajtársai lettek.
Egy légiós 1890 körül
A Légió harcai
Az újjáalakított haderőt visszaküldték Afrikába, egyenesen Algírba. Itt ismét belevetették magukat az Abdel-Káder emír elleni hadjáratokba és megint Algéria lett a Légió otthona. Ők feleltek a hadjáratok sikeréért és az ottani európai lakosság biztonságáért.
De nem csak afrikai hadszíntereken kellett helytállniuk, hanem szerte a világon. 1854-56 között a Légió egységeit átdobják a krími háborúba. Innen, kis pihenő után az 1859-es osztrák-francia háborúban harcolnak, közben megjárták Itáliát is
A cameroné-i kitörés, korabeli rajzon, 1863
Legenda születik - A Légió Mexikóba megy
Az 1850-es évekre Mexikóban igen zavarossá vált a belpolitikai helyzet, polgárháború dúlt évekig. Politikai és gazdasági érdekek csaptak össze, s nem csak a helyi függetlenségi vágyak, hanem az európai gazdasági és politikai érdekek is beleszóltak a dolgok alakulásába. A háború finanszírozása rengeteg pénzbe került, s ennek a hatalmas összegnek a megtérülése kétségessé vált a hitelezők szemében, ezért úgy döntöttek, hogy közös haderőt küldenek Mexikóba. Tervük nem járt sikerrel, s egy idő után már csak a Franciaország képviseltette magát a földrészen. Mivel a francia expedíciós haderő nem tudta döntésre vinni a dolgot, igény mutatkozott a Légió bevetésére.
1863 márciusában két francia hajó érkezett a Mexikói partokhoz, a Saint – Luis és a Wagram. A Légióra itt nem csak a harcok vártak, hanem jó pár betegséggel is meg kellett küzdeniük. A Légió Mexikói tartózkodása kezdetén rendészeti feladatokat látott el, szállítmányokat kísértek, rendfenntartásban működtek közre.
1863. április 30-án egy konvoj megerősítésére kiküldték az 1. zászlóalj 3. századát, melyet Jean Danju százados vezetett. Cameroné-nál az egységet megtámadta a mexikói hadsereg lovassága. A légiósok a Hacienda de la Trinidad gazdaságba szorultak vissza, ahol a végsőkig harcoltak. Maga Danjou is meghalt, és az utolsó három harcképes túlélő feltűzött szuronyokkal kirontott az addigra már lángoló házból, de egy franciául beszélő mexikói ezredesnek köszönhetően sikerült a tisztességes megadást elérni. A légionáriusok megtarthatták fegyvereiket és elláthatták a sebesülteket, a halottakat pedig teljes katonai tiszteletadással temették el.
A fenti leírás a Légió hivatalos oldaláról származik, de a források ismernek ettől eltérő befejezést is. Vitatják a százados döntését is, hogy a haciendára vonult vissza, hiszen ha tovább megy, találhatott volna erősítést is… A történetírók szerint a csatában az egység teljesen megsemmisül, és csak mintegy 15 sebesült katona esik fogságba. Később ezeket a katonákat egy fogolycsere során átadták a Légiónak. Bárhogyan is történt, abban mindenki egyetért, hogy a katonák példásan helyt álltak, s igen szorongatott helyzetükben sem adták fel a harcot.
A camerone-i ütközet napja a Légió legfontosabb ünnepévé vált, Danjou százados fából készült keze pedig a legfontosabb ereklyéje lett, melyet a Légió múzeumában őriznek. A mexikói bevetés 1866 decemberében ért véget.
Danju százados fából készült keze, a Légió múzeuma, 1998
További harcok
A mexikói kaland, bár legendássá tette a légiósokat a kívülállók számára, igen sok gondot okozott. A Légió belső szerkezetét erősen megviselték a veszteségek, a bevetések sora alatt elmaradtak a fejlesztések, modernizálások. Leépítés következett be a francia haderőben, s ez kivetítette hatását a hadvezetésre is. A soron következő francia – porosz háborúban a Légió ismét megállta helyét, de súlyos veszteségeket szenvedett. A Légió ekkor szinte a mélyponton volt, hiszen időközben a belé vetett bizalom is gyengült, mivel majdnem 60%-a az önkénteseknek német volt ekkorra. Nem segítette a helyzetüket a silány ellátás és a kiképzés alacsony színvonala sem.
Lassan azért magára talált hagyományai mentén haladva, s eredményesen vett részt a francia gyarmati harcokban. Természetesen miután a szükséges fejlesztéseket és pótlásokat megkapta.
Világháborúk sora
Az első világháború elején sok külföldi özönlött az Idegenlégióba, annak okán, hogy romantikus hevületük miatt, sokan nem akartak kimaradni a harcokból. Fiatal amerikai önkéntesek is jelentkeztek legionáriusnak, mert országuk csak később lépett be a háborúba s más esélyét nem látták, hogy részesei legyenek a világégésnek.
A megnövekedett létszám lehetővé tette új gyalogezredek (régiments de marche, RM) kialakítását. Az alakulat ebben a háborúban vívta ki az „elit” jelzőt . Rengeteg ádáz ütközetben (például hangard-i erdei harcok) kiemelkedően teljesítettek a nehéz körülmények és a nagy veszteségek ellenére is. Nem hivatalos adatok szerint a Légió a nyugati fronton 11 000 katonát vesztett.
1935. Légiósok öszvérekkel a marokkói hegyekben. Előszeretettel használtak öszvéreket a hegyi és félsivatagos területeken, de még több sivatagban is, nem csak teherhordásra, hanem hátasnak is.
Öszvérek a lovak és tevék helyett, de miért?
Több előnye is volt a vetélytársaival szemben! Mivel az öszvér menettempója közel jár az ember sétájához, vagyis 5-6 km/h körüli sebességgel halad, így egyiküknek sem kell lassabban vagy szaporábban szednie lábát a közös menethez. Ezentúl elég erős két katona poggyászának hordozásához és a lóval ellentétben jól bírja a szomjúságot is. Ezenkívül az öszvér naponta 3 kiló árpát eszik meg, szemben a ló által igényelt 5 kilóval. A Légió rendszabálya az öszvérekre az 1880-as években:
"Az öszvér („brèle”) a legfigyelmesebb gondozás tárgya legyen; egészsége a légiós legfőbb gondja. Az öszvérek ápolásának minden nap meg kell történnie. A tisztnek (rendszerint őrmester) reggel és este szemlét kell tartania az állatokon. A jól felszerelt légiós öszvérének jólétét az övé elé helyezze. Ha egy öszvér (hadi helyzeten kívül) megsérül, annak vezetője 15 nap börtönnel büntetendő és a továbbiakban gyalog kell járnia minden felszerelésével együtt."
Az első világháború után, 1921-től a Légiót teljesen megreformálták, 1922-ben Észak-Afrikában öt légiós ezred működött (ebből négy Marokkóban) és ekkortól kezdték meg a hadsereg motorizálását.
A két világháború között Marokkói és Szíriai hadszíntéren harcoltak lázadók ellen, de 1927-re ezek a lázadások javarészt felszámolásra kerültek. A második világháború kitöréséig viszonylagos nyugalomban teltek a Légió napjai. A lovasezredet (Régiment Étranger de Cavalerie – REC) is ekkor hozták létre, mivel idejétmúlt volta ellenére a sivatagban hatásosnak bizonyult.
A második világégés érdekes helyzettel szolgált a Légió számára. Amikor a németek megszállták Franciaországot, az alakulat egy része a Vichy-Franciaországot támogatta, amíg a többiek a „Szabad Francia Erők”-höz álltak át. A szíriai harcokban egymás ellen is harcoltak, de később már az egész Idegenlégió a Szabad Francia Haderőhöz csatlakozott. Kiemelkedő esemény volt a csaták sorában a 13. könnyűdandár győzelme a Német Afrika-hadtest felett Bir-Hakeimnél.
Roham Bir Hakeim közelében, 1942
1945-re az Idegenlégió bebizonyította létjogosultságát, letette legendás névjegyét a történelem asztalára.
A háborúk sora nem szakadt meg a nagy világégések elmúltával. Következett Indokína, ahol a Légió újra bevetésre került. Bár a légiósok sok legendás ütközetben vettek részt, és arattak győzelmet, a háború végül vereséggel zárult a franciák számára. Indokína annyi újdonságot hozott, hogy itt már bevetésre kerültek az új ejtőernyős egységek is.
A francia gyarmati függetlenségi háborúk sokáig elhúzódtak, s bár a Légió tartotta magát az Afrikai területeken, végül elhagyta Afrikát. Megbukott a IV. Köztársaság, s De Gaulle megbuktatására irányuló megmozdulásokban az Idegenlégió 1. ejtőernyős ezrede is részt vett, így ezt az alakulatot fel is oszlatták. Az Idegenlégió új otthona Aubange lett.
Bár felmerült a Légió feloszlatásának gondolata is, ezt az elit jelleg miatt hamar elvetették. Hozzájárult a megmaradáshoz a körülötte kialakult mítosz, a legendák sora, és ezek együttes demoralizáló hatása az ellenfelekre nézve.
Behajózásra várva 1960. Észak Korzika, a cél Afrika
Megkezdték átalakítását: több ezredet megszüntettek vagy összevontak, és a francia érdekekkel összhangban a világ válságban lévő területeire küldték őket bevetésre. Csádban háromszor avatkoztak be helyi konfliktusokba (1969–1970, 1978–1979, 1983–1984), végeztek mentéseket Dzsibutiban (1976), Zaire-ben (1978) és Gabonban (1990), békefenntartási feladatokat hajtottak végre Libanonban (1982–1983), majd a Balkánon (1992), Ruandában (1994), valamint részt vettek az Irak elleni Öbölháborúban is. S a bevetéseknek ezzel még nincs vége...
1956. Légiósok mocsárjáróikkal (crabs) Francia-Indokínában
Az algériai NLF (Nemzeti Felszabadítási Front) tagjainak elfogása 1954-62 között
Légiósok díszszemlén az ezredforduló környékén
Mit árul el magáról a Légió manapság? Nézzünk be hozzájuk a honlapjukon keresztül :
Fiatalos, lendületes, modern. Az átlag életkor 23 év, s erre az életkorra jellemző, hogy az egyén már rendelkezik bizonyos élettapasztalattal, érett személyiség, s van már harci gyakorlata is. A légió nem akar meggyőzni senkit, mindenkinek saját magának kell elsősorban bebizonyítania, hogy ide akar tartozni. S mindenkinek saját magának kell meggyőznie a Légiót, hogy ide tartozik.
Szerződéses kötelezettségvállalás
Az eredeti ötéves szerződés hat hónapos próbaidőt tartalmaz, amely egyszer meghosszabbítható. A légiós karrierje egymást követő, egymásra épülő szerződésekkel folytatódik, amennyiben a légiós úgy dönt. A szerződés megkötéséhez előírás, hogy legalább 17 és fél évet betöltse a jelentkező, a felső korhatár 40 év, és teljesítenie kell a fizikai alkalmassági követelményeket.
A szerződés, mely a légiós és a Légió között jön létre, egy bizalmi szerződés, amely mindkét fél részére erős elkötelezettséget jelent. Az első szerződés öt évet ölel fel (benne a próbaidővel) és ez az öt év Franciaország kizárólagos szolgálatában telik, tisztelettel és hűséggel, híven a Légió hagyományaihoz.
A Légió elvárja, hogy a jelentkező, a majdani légiós elfogadjon mindent feltétel nélkül, amit a szervezet jelent. Le kell mondania az előző életéről, el kell távolodnia a világtól, s feltétlen hűséggel és elkötelezettséggel tartozik a Légiónak. Ezért cserébe a Légió lesz a családja, kölcsönös megbecsülést, esélyegyenlőséget, bajtársiasságot kínál. Mindez a kölcsönös segítségnyújtás és szolidaritás rendszerén alapul, a nehéz időkben született erős testvériséget is jelent.
A Idegenlégió felkészít a szolgálat utáni életre is, komoly erőforrásokat mozgósítva a francia társadalomba való integráció érdekében.
A Légió toborzó kamionja, 2000-es évek
Toborzás és az Idegenlégió mindennapjai
A Légióval kapcsolatban rengeteg tévhit terjedt el a világban. A legnépszerűbb talán, hogy bűnözőket, bajkeverőket és más kétes alakokat vár a soraiba. Eleinte így volt, de manapság már szigorú feltételekhez kötik a felvételt, a jelentkezők felét különböző okok miatt (fizikai, pszichológiai, egészségügyi alkalmatlanság) általában elutasítják. Ha kiderül az illetőről, hogy büntetett előéletű vagy házas, akkor általában azonnal megszakítják a felvételi eljárást. Az illető családi állapota azért fontos, mert a Légió élete egyáltalán nem családorientált. Később azonban légiósok is házasodhatnak, de ennek vannak előfeltételei, például a civil név visszaállítása. A névváltoztatás nem kötelező, de a belépő önkéntes kérheti azt.
A tisztek nagy része francia, illetve akiből tiszt lesz egy idő után, annak fel kell vennie a francia állampolgárságot. Bár franciák hivatalosan nem lehetnek a legénység tagjai, mégis sok francia szolgál az alakulatban. (A felvételnél is tudják a francia állampolgárságot, csak nemzetiségileg máshová titulálják őket.) Általában belgának vagy svájcinak vallják magukat, ami többé-kevésbé magyarázatot ad francia hangzású nevükre és kitűnő nyelvtudásukra.
Utász katonák díszegyenruháikban, akiknek egyetlen "fegyverük" a fejsze, kitüntetéseiket pedig a tradicionális bőrkötényükön hordják. Nekik nem hogy megengedett, hanem egyenesen kötelező a szakállviselet
Jelentkezni csak a francia csendőrségeken, illetve az Idegenlégió saját toborzóközpontjaiban lehetséges. A francia nyelv ismerete nem alapfeltétel, a kiképzés alatt biztosítanak nyelvoktatást. Az újoncoktól a legtöbb személyes holmit elveszik (többek között az útlevelet is), és rengeteg teszten (intelligencia, egészségügyi és különféle interjúk) esnek át az aubagne-i bázison. Ha ezeken túljutottak, akkor az Idegenlégió kiképzőbázisára, Castelnaudaryba szállítják őket. Itt négy hónapos kiképzésen vesznek részt, amely három részből (erőnléti, fegyverismereti és taktikai) áll, és a végén egy sor vizsga következik.
A tényleges belépés csak sikeres vizsga után történik meg, ahol az illető nemet is mondhat. Ha elfogadja a szerződést, akkor öt évig kell szolgálnia a Légiót, valamint ekkor osztják be a kilenc ezred egyikébe.
A légió létrejötte óta mintegy 600 ezren szolgáltak soraiban.
Az Idegenlégió legismertebb „ruházati cikke” talán a 'képi blanc', a fehér kepi. A tisztek és az altisztek általában fekete kepit viselnek, felső szegélyén piros arany vagy ezüst zsinórsávokkal (ezek is a rendfokozatot mutatják). További része még a fejfedőnek az állszíj (tiszteknél és tiszthelyetteseknél aranyozott, a többieknél fekete) és a kendő, bár ez utóbbit csak régebben használták.
Jean-Paul Belmondo légiósokkal 2018-ban
A Légion étrangère mára egy korszerű, a világ minden táján, gyorsan és hatékonyan bevethető, ütőképes erővé vált. Hasonló a vezető katonai hatalmak speciális egységeihez, mégis egyedi, és különleges. Annak ellenére, hogy a mai világban, minden és mindenki "szem" előtt van, a Légió megőrizte titokzatosságát. Jelen van a közösségi médiában, szerepel a híradásokban, könyvek jelennek meg róla az ott szolgált katonák tollából, blogok mutatják be a belső világát, saját honlapja, toborzó kamionja van, de hűen őrzi hagyományait és legendás hírnevét. Bár a modern világ része, mégis letűnt korok romantikájával és misztikumával fűszerezett sejtelmes légkör lengi körbe.
DDQ
Az "...igaz története" sorozatunk első részében a Vörös Hadsereg Frakcióról olvashattatok:
