A moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház története

2014. november 27. JTom

moszkva_megvalto_krisztus_szekesegyhaz_1.jpg

1856. A moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház építése.jpg

1856. A moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház építése

A Napóleon feletti győzelem emlékének szánt, Pató Pál tempóban készült, hányatott sorsú székesegyház első terveit 1812-ben kezdték el felvázolni, 1817-re készítették el és megkezdték az építését a Veréb-dombon, ahol egy kisebb cári rezidenciát és egy kolostort bontottak le, hogy helyet kaphasson.

Az eredeti tervek szerint (Charles Vitberg) egy neoklasszikus, nyugati mintájú épületet emeltek volna, ami inkább egy washingtoni kormányépületre, vagy múzeumra hasonlított - tele szabadkőműves jelképekkel -, semmit ortodox templomra.

Vitberg_Cathedral.gif

Alig fél év múlva kiderült, hogy a gyenge talaj nem fogja elbírni az építményt, így a kivitelezést leállították. Időközben I. Sándor cár jobblétre szenderült és az új uralkodónak, I. Miklósnak nem tetszettek a tervek, ezért újat csináltatott az isztambuli Hagia Sophia neobizánci stílusában. 1832-ben véglegesítették az új terveket és újabb öt év telt el, mire kiválasztották a helyét és másodszor is megkezdték az építkezést, ami 46 évig tartott. 1883-ra készült el, de belsején még évekig dolgoztak.

Moscow_from_Taganka_Hill_in_1912.jpg

Egy 1912-es képeslap bal felső sarkában a székesegyház

Alig 47 éve állt a monumentális épület, amikor a szovjethatalom a helyére a megalomán Szovjetek Palotáját tervezte (persze a vallásüldözés is benne volt a pakliban).

www.tvn.hu_d4dbfe4cc2ed86cf86f27d1abcc75746.jpg

A szovjetek palotájának látványterve

1931_2.jpg

1931. Az utolsó kép a régi épületről teljes pompájában, néhány hónap múlva megkezdték a bontást.

Az épületet többszöri próbálkozásra felrobbantották, de csak a romeltakarítás egy évig tartott. 

1931._1.jpg

A homlokzati szobrok és domborművek eltávolítása a robbantás előtt

1931_1.jpg

A kupola bontása

A további bontási munkák:

Christ_saviour_explosion.jpg

Az első robbantás. Aztán még több is követte.

1937-ben megkezdték a Szovjetek Palotája építését, amihez egy hatalmas gödröt ástak. A gödörbe makacsul és folyamatosan beszivárgott a Moszkva folyó vize, ellehetetlenítve a munkálatokat (az alábbi képen látható, hogy a folyó szintje alatt dolgoztak, attól alig néhány méterre). Aztán kitört a második világháború és az építkezést leállították. A háború után az ország helyreállításán dolgoztak és a projektet jegelték. Aztán Sztálin halálával teljesen lemondtak az épület megvalósításáról és helyére (ha már gödör és az is tele van vízzel ;) ) a világ addigi legnagyobb szabadtéri uszodáját építették meg.

100.jpg

A Szovjetek Palotájának földmunkái

100_1.jpg

A "Moszkva medence" kialakítása a hatvanas években

102.jpg

A medence a hetvenes években

A rendszerváltás után - már 1990-ben - az ortodox egyház engedélyt kért és kapott, hogy újjáépítse a székesegyházat, amit szinte teljesen adományokból meg is tettek és 2000-ben felszentelték a kettő pont nullás verziót, ami pontos mása az eredetinek. Legalábbis kívülről, mert belül a domborművek egy része olcsóbb anyagokból került kivitelezésre.

103.jpg

9000.jpg

9001.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr306902383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.27. 05:38:13

Igen, ez volt a dühöngő marxizmus egyik ékes példája.

m_and_m 2014.11.27. 08:28:15

@maxval birca hozzászóló: Ez nem marxizmus, hanem sztálinizmus volt. Szinte minden, a kommunizmus, szocializmus, marxizmus, leninizmus, stb. címkével ellátott szörnyűség a sztálinizmushoz köthető. Ő volt aki ennyire betegesen félt és rettegett, hogy mindezen tettekre szüksége volt. Persze, mint mindig ő is szép számú lelkes követőt és végrehajtót talált.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.27. 08:32:48

@m_and_m:

A sztánista szó a marxista mozgalom kitalációja. Ilyen sosem volt. Sztálin Marx hű követője volt.

balogh z 2014.11.27. 09:14:27

Igazából - ha nem nézzük hogy minek a helyére, és milyen körülmények között épült - a "Moszkva medence" egész jól néz ki!

kekegsm 2014.11.27. 09:42:41

@maxval birca hozzászóló: A nagy fenét. Marx egy nagyszerű közgazdász volt, akinek volt rengeteg jó ötlete... és rengeteg rossz is. Jobbá akarta tenni a világot, élhetőbbé.
A bolsevikok/kommunisták/sztálinisták nem az ő útját járták, már csak azért sem, mert Marx gazdaságalapon gondolkodott, míg az említett semmirekellők pedig politikai alapon. Ők csak Marx neve mögé bújtak, az ő tanaira hivatkoztak.
Ugyanezért nem keverjük az inkvizíciót a kereszténységgel, sem a hazaszeretetet a nácizmussal.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.27. 10:20:51

@kekegsm:

Ne viccelj. Lenin mindenben Marxra alapozott.

S persze Marx nem csak közgazdász volt, sőt elsősorban nem az volt. Lesöpörnéd Marx filozófiai és politikai munkásságát, de ez nem fog menni...

Csak a kommentek miatt... 2014.11.27. 10:31:44

"A homlokzati szobrok és domborművek eltávolítása a robbantás előtt" - A kulso elemeket atmenekitettek az uj templomra, vagy mindent ujraepitettek, faragtak?

kekegsm 2014.11.27. 10:41:03

@maxval birca hozzászóló: Bocsánat, hogy megbántottalak. Ne haragudj, valószínűleg rosszul értelmeztem mindent. Én teljesen azt hittem, hogy a sztálini bolsevista rendszer, a sok tudatlan tanulatlan birca volt az, aki templomokat robbantott, meg elpusztított mindent, ami a régi rendszerből maradt. De rávilágítottál, hogy Marx volt a hibás, ő tehet mindenről, az öreg JS csak egy áldozat volt. Sajnos nem tudok így tovább élni. Isten veletek

kekegsm 2014.11.27. 11:45:43

@maxval birca hozzászóló: Értem. Tehát, visszatérve korábbi példáimhoz, a boszorkányok égetéséről senki más nem tehet, mint Jézus? És a Harmadik Birodalom felemelkedéséről, Hitler hatalomra kerüléséről, sokmillió ember haláláról csakis a zsidók tehetnek?

Nem lehetséges esetleg, hogy valamit te értelmezel félre?

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.27. 12:07:30

@kekegsm:

A boszorkányok égetése a középkori igazságszolgáltatás ügye. Akkoriban bűncselekmény volt boszorkánynak lenni. S az egyik halálbüntetési mód a máglya volt.

Hitler hogy jön ide? S a zsidók hogyan kapcsolódnak ide?

kekegsm 2014.11.27. 12:19:51

@maxval birca hozzászóló: És Marx hogy kapcsolódik a moszkvai székesegyház lerombolásához?

kekegsm 2014.11.27. 12:21:01

@maxval birca hozzászóló:
Egyébként meg:
Ne viccelj. a középkori igazságszolgáltatás mindenben Jézusra és az ő tanaira alapozott.

kekegsm 2014.11.27. 13:44:00

@maxval birca hozzászóló: Kevered a szezont a fazonnal... Nem a marxista állam csinálta, hanem a bolsevik diktatúra, élén az idióta véreskezű Sztálinnal.

kekegsm 2014.11.27. 13:45:48

@maxval birca hozzászóló: Tehát akkor ezek szerint minden keresztény gyilkos, és boszorkányt éget, nem?

Kevered az ideológiákat, államformákat, pszichopata embereket...

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.27. 13:58:54

@kekegsm:

Sztálin hű marxista volt. A diktatúrát Marx is támogatta, eleve ő alapozta meg szükségességét elméletben.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.27. 14:01:49

@kekegsm:

Miért lenne minden keresztény gyilkos? Amikor boszorkányokat végeztek ki, akkor sem minden keresztény csinálta ezt, hanem a törvényes hatalom, jogszabályok alapján.

Ami tény: a keresztény eszme alapozta meg ezeket a kivégzéseket, hiszen a kereszténység károsnak tartja a boszorkányságot. Így a keresztény állam halálbüntetéssel jutalmazta ezt a nemkívánatos tevékenységet.

kekegsm 2014.11.27. 14:23:58

@maxval birca hozzászóló: Miért lenne minden kommunista marxista?

Ami tény: Nem a kereszténység alapozta meg a kivégzéseket, hanem azok az idióták, akik a saját szadista nézeteik szerint értelmezték. A kereszténység (mint általában minden vallás) jóra tanít, szeretetre, stb. Azok, akik gyilkolni akartak a NEVÉBEN, azok arra hivatkoztak, hogy egy jó keresztény boszorkányt éget. De ez egy szép nagy hazugság.

Ugyanez van a forrongó, lázban égő ifjú Szovjetunióban is, ahol előszeretettel hivatkoznak a Marxi-Engelsi eszmékre, közben meg egy töksima diktatúrát építenek ki. Pont ezek miatt kellett számüzetésbe menni, majd meghalni Trockijnak, Lenin is más kommunizmust képzelt el, de még a mészáros Orzsonyikice (lehet, hogy rosszul írom a nevét) is besokalt a sok véren, és kegyvesztett lett,(a kegyvesztettség minden ólomlövedékével együtt...).

Sztálin egy megalomán és fóbiás őrült volt, nem a Marxista eszmék lovagja. Neki csak a hatalom, a korlátlan uralom számított. Ma is vannak példák hasonlóra, de a blog alapszabályai szerint nem említem őket inkább.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.27. 15:36:13

@kekegsm:

A kereszténység sosem vonta kétségbe az állam jogát az igazságszolgáltatásra.

Marx eleve diktatúrát akart. Lenin pedig ezt megvalósította. Sztálin meg folytatta. Sztálin észrevette, hogy az ellenség erősödik a kommunizmus építése folyamatában, ezért fokozta az erőszakot. A kommunizmus pont ezért bukott meg: Sztálin után megszüntették az erőszakot, azt minimálisra csökkentették, Meg is bukott a rendszer emiatt.

2014.11.27. 15:49:07

Marx idealista volt, felvázolt egy utópiát, de az átmenetet bizony Leninnek és Sztálinnak kellett kidolgoznia. Marx nem adott receptet a reakció kezelésére, pláne nem az intervencióra. Ha Sztálin nem olyan, amilyen, már a harmincas évekre visszakényszerítették volna az orosz népet a középkori állapotokba. De ő megvédte a forradalom vívmányait. Aztán lehet ezt magyarázni a szerencsétlen, elnyomott pópák szemszögéből, akiknek tönkretette az üzletét és lerombolta a butaság-gyáraikat, meg lehet nézni a korábban elnyomott proletárok és muzsikok szemszögéből, akik előtt megnyílt a társadaélmi felemelkedés útja, és bizony akárki akármit is mond, közelebb voltak a nyugati életszínvonalhoz a szovjet időkben, mint előtte bármikor. Én ezzel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy muzsik és proletár lényegesen több volt, mint pópa meg gyáros meg kulák, így hát elmondhatjuk, hogy a sztálini rendszer a többség érdekeit szolgálta, vagyis (idegen szóval) demokratikus volt.

kekegsm 2014.11.27. 16:01:10

@maxval birca hozzászóló: Aranyos, amiket írsz.

Azt azért vegyed figyelembe, hogy a Marx által felvázolt proletárdiktatúra az nem a mai fogalmak szerinti diktatúra. Ő egy olyan rendszert álmodott meg, ahol a nép kormányozza önmagát. Sztálin az egyszemélyes diktatúrát valósította meg, aminek semmi köze nem volt a Marx által megfogalmazott eszmékhez, inkább a totális félelemállamot valósította meg. A Sztálinista rendszerhez képest a cárizmus egy mennyország volt. Sztálin rendszere talán a kambodzsai vörös kmher uralomhoz áll legközelebb.

"Sztálin észrevette, hogy az ellenség erősödik a kommunizmus építése folyamatában, ezért fokozta az erőszakot" - Sztálin saját magát és a saját uralmát féltette, nem a marxista/kommunista elveket.

A rendszer azért bukott meg, mert életképtelen volt. Maga a kommunizmus életképtelen.

kekegsm 2014.11.27. 16:15:04

@Hajszás Láncos: először gondold végig a "demokrácia" szó jelentését.

Vegyétek már észre, hogy a Szovjetunió ugyanúgy pár ember hatalmát, önkényuralmát valósította meg, mint anno a királyságok. Annyi a különbség a világ többi részéhez képest, hogy el voltak maradva 100-150 évvel. Szerinted a magyar parasztnak jobb dolga volt anno, mint a muzsiknak? Vagy a francia parasztnak? Vagy kérdezd meg a blogon korábban szerepelt angol munkásosztályt, akik a múlt század közepén ugyanúgy szegénységben éltek, éheztek, a társadalom legalja voltak...

Sajnos a negatív eszmék különösképpen tudnak terjedni egy olyan primitív környezetben, mint amilyen a nagy szovjet birodalom volt (van). Az oroszok, ukránok, stb a mai napig nemigazán találták meg a civilizált viselkedés útját.

"Aztán lehet ezt magyarázni a szerencsétlen, elnyomott pópák szemszögéből, akiknek tönkretette az üzletét és lerombolta a butaság-gyáraikat" -> itt megint egy általánosítást próbál valaki ráhúzni egy problémára. Akkor is voltak egyenlőek és egyenlőbbek. Nem minden pap/pópa/rabbi kövér, gazdag és tejhatalmú. Akkor is voltak rendes emberek, talán lehet nyugodtan mondani, hogy a nagytöbbség ilyen volt. A templom a vallás jelképe, szent helye, azért nem kell lerombolni, mert néhány magasra jutott majom kihasználta az embereket a vallás nevében. Ez a templomrombolás az emberi butaság netovábbja.
Te sem gyilkolsz le minden állatot a földön, mert nem szereted őket. Nem gyilkolod le a természetjárókat, mert utálsz sétálni az erdőben. A tehenek között nem rendezel vérengzést, mert laktózérzékeny vagy.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.27. 16:33:38

@kekegsm:

Maradjunk Marxnál.

Marx abban hitt, a diktatúra egy szükséges rossz. Arra kell, hogy a proletárterror meggátolja a restaurációt az átmeneti időszakban. Marx szerint a kommunista gazdaság már az átmeneti időszakban sokkal hatékonyabb a kapitalista gazdaságnál, így a növekvő jólét eleve meggyőzné a marxizmus ellenségeit, hiszen a tények fogják igazolni őt. Ki akarna rosszabbul élni?

Marxnál is csak a diktatúra után jön az államtalanság, az önigazgatás. Ugye, pont ez volt az ok a marxisták és az anarchisták közti szakadásra, még Marx életében. Az anarchisták álláspontja az volt, hogy Marx proletárdiktatúra tana abszurdum, mert egy diktatúrából sosem lesz államtalanság, azaz nincs olyan, hogy "ideiglenes diktatúra".

Az, hogy egyszemélyi diktatúra - mint Sztálin alatt -, vagy 8-10 ember diktatúrája - mint Lenin alatt -, az nem lényeges különbség. Valójában éppen Sztálin stabilizálta a rendszert. Nélküle, a rendszer elbukott volna, de Hitlernek biztosan nem tudott volna ellenállni a SZU Sztálin kőkemény diktatúrája nélkül.

A gond az, hogy Marx alaptézisei tévedésnek bizonyultak. A tervgazdaság nem bizonyult hatékonyabbnak a kapitalista gazdaságnál, s jólét helyett visszaesés következett.

Igen, maga a marxizmus életléptelen, ez tény. De az is tény, hogy Sztálin nélkül sokkkal hamarabb megbukott volna. Sztálin bizonyította: csakis a totális terror a megoldás a rendszer stabilizálására.

A vörös kmerek voltak Marx legpontosabb követői. Ők igyekeztek a problémát a gyökerében kezelni. Tanulva Lenin és Sztálin gyengeségéből, Pol Pot igyekezett mindne akadályt elhárítani a kommunizmus építése útjából. S lám, neki sme ment, hiszen az alaptétel téves.

Mr. Hyde 2014.11.27. 20:20:49

@maxval birca hozzászóló:

Maradjunk Marxnál.

A sikeres kommunista forradalom egyik alapfeltétele a tőkés rendszer teljes kifejlettsége. A proletariátusnak ugyanis csak akkor lesz módja arra, hogy kisajátítsa a magasan fejlett termelőerők összességét és ezzel egyetemes, világtörténelmi jelleget adjon a kommunizmusnak, a kapitalizmus ugyanilyen jellegének megfelelő módon.
Amíg a tőkés termelés nem jutott el arra a fokra, ahol a konkurencia feleslegessé válik (értsd: a termelési viszonyrendszer akadályozza a termelőerők fejlődését), addig lehetetlen vállalkozás volna a proletariátus részéről az a kísérlet, hogy a tőkés rendszert kommunista rendszerrel cserélje fel.
Ha ugyanis a kommunista forradalom még a tőkés rendszer teljes kifejlettsége előtt kitörne, csak korlátozott, helyi jelleget ölthetne és elkerülhetetlenül megbukna. Minthogy ugyanis a kapitalizmus továbbra is fejlődne és a tőkés országok eredményesen konkurálnának a kommunista országokkal, a kommunista országokban általánossá válna a szegénység és a kommunizmus bukásához vezetne.

Marx-Engels: A német ideológia

Ennek fényében a múlt század szocialista társadalmi kísérleteit egy nagyszabású felzárkózási kísérletként értékelhetjük. A periféria erőltetett iparosítása lehetővé tette ezen térségek integrálódását az világkereskedelembe, létrehozva globalizáció a kapitalista gazdasági rendszer beteljesedését.

Az alaptétel igaz. A többivel egyetértek.

2014.11.27. 20:42:07

@kekegsm: Sztálin a diktatúráját átmeneti állapotnak tekintette. Az volt az elmélete, hogy az osztályharc a proletárforradalom győzelmével nem szűnik meg, hanem erősödik, mivel az osztályellenség beépül a Pártba, és belülről bomlasztja azt. És valljuk be: ez bizony csakugyan így történt, a köpönyegek fordultak, és a cári rendszer csahos kutyái elkezdtek vadul törleszkedni a kommunistákhoz. (Bővebben lásd oppurtunizmus címszónál!) Nos erre volt Sztálin válasza az, hogy megpróbálta erőszakkal átvezetni a szovjet hatalmat ezen az átmeneti állapoton, mindaddig, amíg az ideológiailag szükséges generációváltás végbemegy. És Sztálin nem kukoricázott, akár a legjobb barátait is a gulágra küldte, hogyha a gyanúnak csak az árnyéka is vetült rájuk, és a rendszer működött, a Szovjetunio megnyerte a háborút, és a világ egyik legbefolyásosabb nagyhatalmává vált. Sajnos Sztálin '53-ban fűbe harapott, és utóda, Hruscsov beindította azt a folyamatot, amit ma enyhülésnek hívunk. Túl korán. Az osztályellenség beépült a Pártba, hatalmaskodó párttitkárok, kolhozelnökök lettek belőlük, és végülis sikeresen restaurálták az elnyomó rendszert, amely folyamatnak látványos szimbóluma volt a postbeli templom visszaépítése.
A templomrombolás pedig történelmi szükségszerűség, hiszen Lenintől tudjuk, hogy a modern ploretariátus egyetlen eszmerendszere csakis a dialektikus materializmus lehet. Ezekkel a kétezer éves babonákkal, meg nemlétező entitásoknak emelt giccsbanzájokkal igenis le kell számolni végre, aki pedig még a XXI. században, a műholdas fényképezés korában is hisz a felhők fölött döngicsélő angyalkákban meg a halál utáni életben, annak tébolydában a helye, és addig kell elektrosokkolni, amíg ki nem mennek az efféle tévképzetek a fejéből!
Egyébként meg minden állatot legyilkolok, amit nem szeretek. Szúnyogokat, egereket, csótányokat, mindent-mindent, ami zavar vagy undorít. Egyedül lennék ezzel a szokásommal...?

@maxval birca hozzászóló: naaaaaa! A modern kapitalizmus is tervgazdálkodást folytat, mint makroökonómiai, mind mikroökonómiai szinten. A hatékonyságot pedig nem szabad csupán pénzzel mérni, mert nem csak kenyérrel él az ember. Vannak bizonyos immateriális hasznok is, például szabadidő, jó közérzet, létbiztonság stb. ezeket nem kéne kihagyni a szocialista gazdaság megítéléséből! Hát persze, hogy kapitalista szemszögből nem volt hatékony, hiszen nem éhbérért tízóráztatta a munkásokat, hanem megpróbált (a lehetőségekhez mérten) emberhez méltó körülményeket biztosítani a számukra. Nyilvánvaló, hogy ez antagonisztikus ellentétben áll a kapitalizmus alaptézisével, a profitmaximalizálással. Ez nem jelenti azt, hogy a marxizmus életképtelen volna. Több generáció leélte életét a marxista környezetben! Oké, a végén tényleg volt egy kis összeomlás, no de a kapitalizmus mindeközben hányszor omlott össze? 1929 - BUMM! (Nagy Gazdasági Világválság) 1973 - BUMM! (Olajválság) 1987 - BUMM! (Fekete hétfő) stb. Ez volna az "életképes rendszer?" A kommunizmus semmivel sem életképtelenebb, mint a kapitalizmus, erre pont a 20. század második fele a példa, amikor a nemrég még "futottak még" kategóriában jegyzett Oroszország még Amerika tökeit is megszorongatta párszor.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.11.27. 20:45:10

@tromf: nos sok - elsősorban belső - domborművet és faragott márvány díszítést a Donszkoj monostorban megőriztek, ezek egy része ugyan beépítésre került, ám sok márvány domborművet bronzzal helyettesítettek és a homlokzati "faragások" nagy része MŰANYAG! a külső márványborítást megtakarítási okokból teljesen elhagyták és egyfajta - azt hiszem titán-nitrides - időjárás álló festékkel vonták be.
természetesen az építkezést hatalmas csalások és személyes viszályok jellemezték, több vezető elhagyta menet közben a projektet, akik helyett újak jöttek, szóval tipikus ex-keleti-blokkbéli történet.
ami még érdekes lehet, hogy a székesegyház alatt többszintes mélygarázs található, benne autómosóval...

hangacsi · http://www.hangacsi.blog.hu 2014.11.27. 21:18:51

@JTom: Ne ez tényleg érdekes.
-Hová mész?
-Templomba
-Minek?
-Hát kocsit mosni!

A viccet félretéve ez egy újabb jó post. Köszönjük!

2014.11.27. 22:00:20

És abba a mélygarázsba nem törik be a Moszkva folyó vize?

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.28. 05:41:25

@Mr. Hyde:

A mai marxisták egyik kedvenc érve, hogy Lenin ott rontotta el, hogy egy fejletlen országban próbálta bevezetni a kommunizmust, miközben Marx szerint a legfejlettebb államokban kellett volna. Ez teljesen téves érv. Először is nem igaz, hogy Marx ezt mondta volna. Marx csupán annyit mondott, hogy a kommunizmus a legfejlettebb államokban fog először megvalósulni. Erre azáltal jutott, hogy abból indult ki, hogy a kapitalizmusban az osztályellentétek folyamatosan növekednek, s végül a legfejlettebb országokban elérik a tűrhetetlen szintet, mely miatt a munkásosztály már csak láncait vesztheti, így kitör a forradalom. A gond az, hogy Marx ezen axiómája tévesnek bizonyult: az ellentétek nem növekedtek, hanem csökkentek, s a munkásság egyre jobban kezdett élni a fejlett kapitalista országokban. Emiatt a munkásság egyre nagyobb része a kapitalizmus reformjában és nem eltörlésében lett érdekelt. A forradalmi helyzet egyre csökkent.

Lenin már ismerte ezeket a fejleményeket és végülis igazolta, hogy fentiek miatt a fejletlenebb országokban van nagyobb esély a kommunizmusra. Igaza is lett. Tény, hogy a kommunizmus mint lehetőség az agrárországokban jóval népszerűbb, mint a fejlett ipari államokban. Ma is ez van. A mostani latin-amerikai elmebeteg minileninek (Morales, Chavez, stb) is erre építenek, fő támogatójuk a helyi félanalfabéba szegényparasztság. Másnak a kommunizmus nem alternatíva. Azaz végülis Leninnek volt ebben igaza, nem Marxnak. marx axiómája ismét tévesnek bizonyult. Az ipari államokban a munkásság túlnyomóan a mérsékelt baloldalt választotta a szélsőbal helyett, mert a szakszervezeti harcra és engedményekre alapozó politika sokkal több eredeménnyel kecsegtetett.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.28. 05:42:41

@Hajszás Láncos:

Marx nem ezt ígérte, ez a kommunista államok legnagyobb bukása ezért. Marx nem azt mondta, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem azt: TÖBB kenyér lesz.

Mr. Hyde 2014.11.28. 09:12:27

@maxval birca hozzászóló:

Lenin valóban a leggyengébb láncszem elképzelésre alapozott (mint a gyakorlati politika elméletének kidolgozója), miszerint a fejletlen országokban áttörhet a forradalom, mivel a tőkés rend nem olyan szilárd, hogy ezt megakadályozza és a gazdasági kizsákmányolás is nagyobb mérvű, mint a centrumban. Lényegében egy nemzeti felszabadító, antifeudális jellegű forradalom megy végbe évtizedes távlatban.
Végül a térségek csatlakoznak a globális kapitalista világrendszerhez, beteljesítve azt.

A kínai forradalom antifeudális-antiimperialista jellegét hangsúlyozta Mao, a szocializmus felépítése évszázados távlati cél, először a kapitalizmus van terítéken, mint második szakasz (Teng reformok). Egy ország sem léphet át történelmi fejlődési szakaszokat, nem is teszik.

A centrumországokban tapasztalható (időszakos) egyenlőtlenség csökkenés oka elsősorban az, hogy hamarabb léptek a társadalmi-gazdasági fejlődés magasabb fokára a kapitalista termelési mód megjelenésével és ez lehetőséget adott a gyarmatosításra. Az így megszerzett imperialista járadékból a dolgozó osztályok is részesültek a belső társadalmi rend stabilitásának fenntartása érdekében. Ez a többlet a perifériából lett elvonva, ez finanszírozta a "proletár-arisztokráciát".
Az 60-70es évek jóléti államrendszere válasz volt a szovjet tömb kihívásaira, a tőke megsarcolása a népjóléti intézkedések érdekében, ami a kapitalizmus felsőbbrendűségét volt hivatott hirdetni. Intézkedései a munkásosztály évtizedes-évszázados követeléseinek engedett teret, finanszírozása szintén az imperialista járadékból történt. (míg a szocialista blokk a relatív jóléti rendszerlét belső erőforrásokból teremtette meg, történelmi és gazdasági hátránnyal indulva.)
A szovjet tömb bukása után semmi nem kényszerítette a kapitalizmust, hogy az emberi arcát mutassa és a tőke megtérülést feltétel nélkül támogató neoliberális doktrína előretörését tette lehetővé, ami társadalmi alternatíva hiányában a jóléti rendszerek leépítését kezdte meg és folytatja a mai napig. Miközben a periféria felzárkózik (Kína szociális politikája egyre nagyobb méreteket ölt) és létrehoz egy új centrumtérséget távlatilag, a kapitalizmus a világ utolsó szegletében is eljut. Globálisan kiterjed, beteljesül a végzete.
Nem nincs hova hátrálni tovább a válságok nem háríthatók át más térségekre,

Ezt a birkaember is elég jól látja a megnyilvánulásai alapján, így érthetetlen, hogy miért a legkorlátoltabb liberó frázisokat pufogtatja a témában jelenleg.

Mr. Hyde 2014.11.28. 09:21:45

Amennyiben a tőkés termelési mód lehetőséget adna a az egyenlőtlenségek csökkentésére, globális szintű megszüntetésére és a termelékenység folyamatosan növelésére nyilvánvalóan nem lenne szükség távlati alternatívára, hiszen mindenki nyertese lenne a globalizációnak.
A paradigmaváltást nem valami elvont-utópisztikus abszolút-humanizmus fogja kikényszeríteni, hanem a gazdasági törvényszerűségek objektív vonzástörvénye.
A humanizmus a polgári filozófia lelkiismeret furdalása.

2014.11.28. 14:53:23

@Mr. Hyde: Azért, mert szeret erről vitatkozni, és hogy tehesse, szívesen felvállalja az ördög ügyvédének szerepét is. Már évek óta mindenütt megjelenik, és provokálja a tisztességes elvtársakat. Ez a hobbija. Hát istenem... van aki gyufaszálakból Eifel-tornyot épít... ő meg a kommunistákat piszkálgatja.

kpetya 2014.11.28. 15:00:23

@maxval birca hozzászóló:

lóf@szt. Lenin csak felhasználta Marxot és pont a lényeget dobta ki belőle. kb annyi a köze hozzá kb annyi a köze hozzá mint a most futó Muskétások sorozatnak Dumas Három testőréhez. A neveken kivűl semmi.

kpetya 2014.11.28. 15:04:09

@maxval birca hozzászóló:

Ne beszélj már butas@gokat. Boszorkány égetés az egyházi eljárást követő világi eljárás volt, ráadásul nem is büntető jellege volt, hanem a delikvens halhatatlan lelkét akarták megmenteni vele.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.28. 15:34:48

@kpetya:

Ne viccelj. Lenin egy kicsit modernizálta Marxot, az eltelt idő miatt, de semmi alapvetőn nem változtatott.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.28. 15:35:28

@kpetya:

De bizony büntető jellege volt. Aki bánta bűnét, azt nem is égették meg.

teddybear01 2014.11.28. 18:36:16

@maxval birca hozzászóló: Birka, birka talán többet kellene tanulnod a törit.

"De bizony büntető jellege volt. Aki bánta bűnét, azt nem is égették meg. "

De bizony megégették, ha idejekorán meg nem vesztegette az inkvizítorokat valahogy. Például a teljes vagyonával. Ha sikerült, akkor csak egy kolostor vagy zárdában tartották fogva akár egész további életében. Ha pedig nem sikerült, a máglyán megfojtotta a hóhér, aztán gyújtotta meg a máglyát.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.28. 18:45:34

@teddybear01:

A kimutatások szerint az inkvizíció által perbe fogottak 90 %-át felmentették, s a többiek nagy részét imamondásra ítélték. A halálos ítélet ritka volt.

Az inkvizíció teljes létezése alatt - ez több század - az egész világon 50-60 ezer embert végeztek ki.

teddybear01 2014.11.28. 19:09:46

@maxval birca hozzászóló: Akit "imára ítéltek" az ment fogságba a kolostorokba vagy ha nő volt, akkor az apácazárdába. Itt egy darabig élhettek még, miközben szadista őreik kegyetlenül sanyargatták őket. Ha viszont nem volt elég pénzük, vagy éppen az inkvizítoraik különösen gyűlölték őket, maradt a máglya. Annyi könnyítéssel, hogy ha belementek a nyilvános vezeklésbe, akkor legalább megfojtásra könnyítették a tűzhalált.

Birka, birka, te hogy állsz a keresztény lelkiismerettel? Mert lehet ám, hogy halálod után számot kell adnod mindenről, hiába hiszed most, hogy minden rendben?

teddybear01 2014.11.29. 10:39:00

@maxval birca hozzászóló: Tanulj Birka, talán Ökör lesz belőled!

Különben ezt mindenki tudja, aki komolyabban ismeri a középkori Európát. A spanyol és portugál inkvizíció tulajdonképp üzleti alapon működött, a bevételt a perbe fogottak vagyona adta. Ebből pénzelték az inkvizíciós atyákat, tartották fenn a rendházakat, fizették a hóhérokat és a börtönőröket. Van elég adat róla, megmaradtak a feljegyzések.

lemil.blog.hu/2010/09/13/buntelen_bunhodes_a_portugal_inkvizicio_1_0
lemil.blog.hu/2010/10/13/buntelen_bunhodes_a_portugal_inkvizicio_2_0
lemil.blog.hu/2011/03/08/buntelen_bunhodes_a_portugal_inkvizicio_3_0

Vagy mondjuk legalább a wiki kapcsolódó bejegyzését, de a vitalapot se hagyd ki!
hu.wikipedia.org/wiki/Inkviz%C3%ADci%C3%B3

Ami azt illeti érdekes módon mindig volt olyan keresztény, aki olthatatlan vágyat érez hogy más lelkében vájkáljon és belepofázzon más életébe, akár erőszakkal is. Valahogy úgy ahogy te is csinálod.

teddybear01 2014.11.29. 11:07:15

@maxval birca hozzászóló: Viszont a jellemzésed még hízelgő is.

"A legújabb korban II. János Pál pápa volt az első római katolikus pápa, aki bocsánatot kért az egyház összes múltbéli bűnéért, köztük a protestánsok és a zsidók elleni bűnökért, Konstantinápoly keresztes kifosztásáért, a latin-amerikai és ázsiai erőszakos hitterjesztésért, valamint az inkvizíció kegyetlenségéért. " idézet a wikiből.

Te pápább akarsz lenni a pápánál is....és meg akarod hazudtolni. Szép.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.29. 13:30:16

@teddybear01:

Mondtam én, hogy ne lennének bűnök? Nem. Neked csak fekete és fehér létezik?

teddybear01 2014.12.01. 22:09:28

@maxval birca hozzászóló: Ami azt illeti nem mondtad. Hazudoztál mindenfélét, amikor kiderült, hogy amit te "imára ítélésnek" mondtál, az tulajdonképp az inkvizítorok megvesztegetése és a vádlottak hosszú és kegyetlen fogva tartása.

Ami azt illeti, engem nem érdekel az a vallás, amit követsz. Nem akarok még ilyen szinten sem közösködni olyanokkal, mint te.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.12.02. 05:39:11

@teddybear01:

Tévedsz.

S nem vagyok katolikus, azaz az egész nem érint személyesen. Az én vallásomban nem volt soha inkvizíció, se egyházi állam.

teddybear01 2014.12.02. 16:47:18

@maxval birca hozzászóló: Akkor meg miért hazudtál? Csak a hazudozás miatt? Ennyire automatikusan megy már?

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.12.02. 17:13:03

@teddybear01:

Védem az igazságot, akkor is, ha nincs ebből személyes hasznom.

521106 2016.07.03. 16:39:38

@kekegsm: Csak előkerült a holokauszt na

kekegsm 2016.07.03. 16:42:28

@521106: Egy példa volt. És mi a gond vele?

HgGina 2022.01.24. 19:18:49

@maxval birca hozzászóló: Dehogy. Marx és Sztálin is csak egy-egy pöcs volt.
süti beállítások módosítása