A Vezúv 1944-es kitörése

2014. január 24. Izak2

Tegnap olvashattátok Izak2 első posztját. A maival ígérem sokkal jobban sikerült új szerzőtársamnak a blog profiljába illeszkednie. Ugye egyetértetek, hogy nem kellett sokat várni, hogy megtalálja hangját, az arany középutat a szöveg és a képek között? - JTom

A vulkán, amely még a világháború történéseibe is beleszólt

Az emberek a Vezúv szó hallatán szinte azonnal az isz. 79-es földrengést követő kitörésre és Pompei pusztulására gondolnak. A legnagyobb kitörés mellett azonban volt egy másik is, amely még a II. világháború történéseibe is beleszólt.

B-25s-Vesuv[1].jpg

mt-versuvius[1].png

A Vezúvot, amely Olaszország Campania régiójában, Nápolytól 9 km-re keletre helyezkedik el, még napjainkaban is az egyik legveszélyesebb tűzhányóként tartják nyílván.  A 20. század első felében is intenzív munkát végzett, 1913 és 1944 között mintegy 250 millió m³ láva ömlött a felszínre.

Az utolsó jelentősebb kitörés épp hetven éve, - 1944-ben a II. világháború idején -, a szövetséges megszállás alatt következett be.

Január elején már kisebb lávafolyások voltak megfigyelhetők, amelyet március közepétől már földmozgások is követtek, és amelyek egyre gyakoribbá váltak. A kitörés március 18-án kezdődött. Délután lávafolyás indult el a központi kráter északi feléből, amely estére elérte Valle dell' Infernot. Nem sokkal később egy másik lávafolyam is elindult a déli oldalon és este 11-kor már a nyugati oldal lejtőjén is megjelent egy, amely nemsokára elérte a felvonót is.

A Vezúv felvonó

A siklót 1880. június 6-án helyezték üzembe és a világon ez volt az első olyan szerkezet, amelyet aktív tűzhányóra építettek. Meglepő, de mint oly sok minden újításnak, ennek kivitelezője is magyar befektető, Oblieght Ernő volt. Tőle származott az az ötlet, hogy a szamarakat és öszvéreket egy közlekedési eszközzel helyettesítsék. Az 1860-as évek végén területet vásárolt a Vezúv oldalán, majd megszerezte a felvonó építéshez szükséges jogokat. Az építmény híre hamarosan világszerte elterjedt, sőt még egy népszerű dal is született róla, a „Funiculi funicula”.

felvono01.jpg

felvono02.jpg

1903-ban a gőzzel működtetett siklót elektromos szerkezet váltotta fel. Ez mindössze három évig üzemelhetett, mert az 1906-os kitörés az állomásokat és a kocsikat is lerombolta. A károkat ugyan még rendbe hozták, sőt a felvonót ekkor teljesen felújították. 1944-ben viszont, amikor a vulkán mindezidáig legutolsó kitörése lezajlott, a jármű olyan károkat szenvedett, amelyek már nem voltak helyrehozhatók.

 

 

 

Március 19-én a láva végigfolyt Fossa della Vetrana-n. A következő napon földrengések kísérték a kitöréseket és egy újabb lávafolyam indult el a hegy északi oldalán. Március 21-én evakuálni kellett San Sebastiano-t és Massa di Somma-t, ez mintegy 10 ezer ember érintett. 

07_00600190[1].jpg

Március 22-e volt a kitörés csúcspontja és egészen március 29-ig tartott. Április folyamán a kúp teteje beomlott és mintegy 200 méterrel alacsonyabb lett. Ugyanekkor végleg eltűnt a Vezúv évszázadokon át aktív füstcsóvája is.

Vezuv-3[1].jpg

 

Vezuv1944_a[1].gif

 

3987821090_b433cc5e93[1].jpg

San Sebastiano Vezúv által halálra ítélt házai

Lava_del_Vesuvio_a_Massa_di_Somma_1944.jpgMassa di Somma-t eléri a lávafolyam

Névtelen.jpgMegsemmisülő utca San Sebastiano-ban

colonna-danni-1944[1].jpg

Egy korabeli híradó a vulkánkitörésről:

Ezidőtájt a 2. világháború szövetséges inváziója éppen Olaszországban zajlott és az amerikai hadsereg bázisa éppen a vulkán közelében helyezkedett el. Haláleset ugyan nem következett be, de a repülőgépekben komoly károk keletkeztek, mintegy 80 gépet tett tönkre a vulkánkitörés, melynek hatására Olaszország szerte elhalasztották a szövetséges erők támadásait.

01_00600200[1].jpg

 

Az amerikai hadsereg repülőgépeit súlyosan károsította a vulkáni hamu:

VesuviusMar44[1].jpg

Vusuvius-B25[1].jpg

 

tripoditerz2[1].jpg

 

12thAF041[1].jpg

Összességében az 1944-es kitörés 26 ember halálát okozta és súlyos károk keletkeztek San Sebastiano és Massa di Somma falvakban is.

mappageneralevesuvio194.jpgA láva által elöntött terület lilával jelölve (www.vesuvioweb.com)

ssebastiano.jpgJól látható a láva útvonala és a vulkán beomlott kúpja

Mivel a Vezúv manapság is aktív vulkánnak tekinthető és bármikor újra kitörhet, a Polgári Védelem 1995-ben egy evakuálási tervet készített, amelyben 3 zónát különítenek el:

Figure 1BIS[1].jpgA Vörös a leginkább veszélyeztetett zóna, a Sárga, amely a hamuhullás által érintett zóna és a Kék, amely az iszapárak által érintett terület. A terv kiadása óta tilos a Vörös zónában építkezni. A Vezúvtól távolodva egyre hosszabb kitelepítési időt szabtak meg a tervben, a legsebezhetőbb, piros zónában ez 72 óra.

Manapság a vulkánt a Vezúv-obszervatóriumból monitorozzák, amely a  XIX. század közepén épült és a hegy nyugati oldalán helyezkedik el. Innen szeizmikus szondák segítségével vizsgálják a magma felszín felé történő emelkedését mintegy 10 km mélységig.

A kráter persze turistacsalogató látványosság is, így egész évben látogatható, persze csak helyi vulkanológus idegenvezetővel.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr235774726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gojjjo 2014.01.25. 08:50:14

Szép összeállítás. Az posztot olvasva, végig az járt a fejembe, hogy mennyire jelentéktelen az ember és hogy bár erősnek gondoljuk magunkat, ha a természet úgy akarná, napok/hetek alatt eltüntetne minket a föld felszínéről. És nemigen tudnánk tenni semmit ellene.

cyberpunkers 2014.01.25. 13:41:30

Nagyon jó, érdekes cikk! Köszi.

arajanlat 2014.01.25. 23:58:28

Hát igen. A vulkán pont le...ja, hogy háború van.

Lacusch69(Sch.Lacika) 2014.01.26. 10:08:20

A helyiek szerint az is közrejátszhatott a kitörésben, hogy egy világesze cowboy-ivadék bombázó kötelék megszórta a hegyet is...

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.26. 10:29:18

Annyira fura, hogy vki történelemmel foglalkozik és nem jelöl meg forrásokat. Netán ezzel a tudással születtél? Esetleg a képeket is magad készítetted?

Lacusch69(Sch.Lacika) 2014.01.26. 10:56:35

@akov: Tudod, én még abba a korosztályba tartozom, aki könyveket is olvasott.
Forrás: Erdélyi-Sugár-Zsebeházy: Vulkánok tövében, vulkánok tetején.
Jöhetsz a cáfolattal...

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.01.26. 11:13:09

@akov: mindegyik kérdésedre a válasz: igen...

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.26. 11:24:41

@Lacusch69(Sch.Lacika): Milyen cáfolatra gondolsz? Miért utalsz a "korosztályra", aki könyveket is olvasott? (irreleváns)

Az a kérdés, a fenti információk és fotók honnan származnak. Ha publikálsz, jelöld meg a forrásaidat, én csak ennyit kifogásolok!

Lacusch69(Sch.Lacika) 2014.01.26. 11:32:24

@akov: Bocsánat, az avatarod miatt beljebb kezdődik a hsz-od, és az hittem, hogy nekem szól.
Amikor elolvastam JTom-ét akkor jöttem rá, hogy tévedtem

Bicepsz Elek 2014.01.26. 12:53:53

K. 20 ejro busszal+8 euro vonat Napolybol

Bicepsz Elek 2014.01.26. 13:02:34

Abba en is belegondoltam, hogy par bombatol lehet-e vulkankitores... Elmeletileg elobb hatalmas nyomasnak kell lennie, a bombak meg szelepeket nyitnanak.

Circus 2014.01.26. 13:03:15

@JTom: a poszt érdekes és olvasmányos, de a 'beszóló' kollégának valamelyest igaza lehet. :)

Gera 2014.01.26. 13:28:56

@Circus: Szerintem meg nincs igaza. Ez nem egy tudományos publikáció, csak egy ismeretterjesztő blogposzt.

Circus 2014.01.26. 13:50:42

elnézést a gazdától az OFF-ért, be is fejezem rövidesen.

@Gera: ez hasonló vita, mint a netes letöltéssel és szerzői jogokkal kapcsolatos vita.

Ha Te saját idődet és pénzedet nem kímélve elmész a helyszínre, fényképezni, beszélni a helyiekkel, feltúrni a levéltárakat, múzeumokat, az olasz földtani intézetet (akárhogy is hívják), esetleg az amerikai és olasz, német hadsereg történetében is kutakodsz, az nagyon nem ugyanaz, mintha a gép előtt ülve összehalászol egy (itt legalább normálisan és olvasmányosan megszerkesztett) blogot, vagy posztot.
Igaz, nem tudományos publikáció, de neki generálja a látogatottságot...
Legalább linkeket, esetleg... :)

Ismétlem, ez a blog legalább igényesen van összerakva, nem egy összecsapott izé, nálam RSS-en van.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.01.26. 14:05:42

@Circus: @akov: semmi gond... az elején elmondtam, de nem mindenki volt itt :)
a blogra nagyon nagy általánosságban érvényes, hogy a gépemről feltöltött képekből készül.
a képeket évek/évtized? óta gyűjtöm és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyrészt az elejétől kategorizáltam és ahol lehetett a magyarázatot is hozzáírtam. négy (vagy öt?) winchestert túléltek (mindig átmásoltam az állományt az újabb és újabb gépemre + CD-k, DVD-k).
szóval a forrás már a múlt homályába vész. :)
tudom, hogy ez néhány embernek nem tetszik (világos... nem tetszhet mindig, minden, mindenkinek). nekik csak azt tudom mondani, hogy ha ezen az apróságon nem tudnak túllépni, azért, hogy (meglehetősen sok munkával készített) érdekességeket kapjon (NAPONTA!), hát köszöntem a látogatást...
ha neves ember által készített képeket publikálok mindig odaírom majd a forrást a jövőben is ígérem.

Gazz 2014.01.26. 15:28:24

@Bicepsz Elek: Nem lehet kitörés pár bombától. Még hidrogén bombától sem. A vulkánkitörések többszáz kilométer mélyen dőlnek el, a felszíni bolhacsípések nem ártanak.
Viszont ha már kitörés készül, akkor egy atombombának esetleg van eslye beindítani.

Tatala 2014.01.26. 17:01:50

Hát nem tudom, nekem a Google képkeresője kb. 0.4 mp alatt kidpobta az egyik kép forrását:

www.warwingsart.com/12thAirForce/Vesuvius.html

Wilfridur 2014.01.26. 18:16:41

@Lacusch69(Sch.Lacika): Az amerikai légierő szórt néhány bombát Pompejire is, mert bujkáló ellenséges katonákat feltételeztek a romok között. A szóbanforgó könyv mutat is sérült oszlopot.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2014.01.26. 19:31:36

Nem rémlik, hogy vulkanológus, vagy bármilyen vezetőnk lett volna. Felsétáltunk magunk: autoskartya.blog.hu/2009/05/14/autoval_a_vezuv_kratereig

Viszont a felvonó maradványai látszanak odafenn.

Wilfridur 2014.01.26. 20:47:15

@Hammer: Az egy újabbé is lehetett: az 1960-as években is működött felvonó, csak az már másfajta, nem ilyen kocsis volt.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.27. 09:03:35

@JTom: Köszönöm a korrekt választ. Van egy jó blogod és csak ez az egy dolog, a forrás megjelölése, ami hiányzott nekem.

Még akkor is, ha alapvetően a szabad információáramlás mellett teszem le a voksom (magam is blogger vagyok, fotózok, sok Wikipédia cikket írtam, stb.), azért elvárom, hogy aki kölcsön veszi az általam készített tartalmat, legalább megemlíti, honnan van, mintegy elismerve a másik munkáját.

Circus 2014.01.27. 16:15:29

@JTom: nem a tetszés/em tetszés miatt mondom, de valószínűleg neked sem esne jól, ha valaki mondjuk egy az egyben előadásokhoz használná fel az általad gyűjtött fotózott kutatott anyagot saját neve alatt. Tiborut talán ismered (részben metszi a két munkásság egymást, legalábbis nálam), az ő egyik posztját nyúlták le egy az egyben egy jónevű kiállítás egy részébe.

A tartalommal eddig se volt gond, sőt, szerintem pakolj be néhány linket, hogy ez is gömbölyödjön rendesen :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.01.27. 16:38:20

@Circus: persze alapvetően igazad van és egyetértek. de ezeket a képeket, amiket BÁRKI megtalál a neten, nyugodtan használhatja bárki. a szöveg sem annyira komoly, amit ne sajnálnék annyira. mindenesetre nem csinálnék olyan gyerekes cirkuszt, mint amit a fent említett kolléga lelkesen ki is posztolt mindenki okulására.
csak zárójelben jegyzem meg, hogy van olyan blog, amelyik rendszeresen használja a Napi érdekes fotósorozatokat.
még egyszer mondom a célom az, hogy olyan dolgokat mutassak be, amiről nem sokszor hallani, ismeretet bővítsen, elgondolkodtasson, vagy netalán utána is olvasson a Kedves Olvasó.
de most mondd, ha tudnám is a forrást - mert mondjuk most szedtem le öt perce a képet - nem kicsit nézne ki hülyén a 20-25-38-50-75 link a poszt végén és t.köm se bíbelődne vele szívesen. :D

Töki KSK 2014.05.08. 08:10:42

A képek nagy része elmúlt 50 éves, azokon már rég nincs jogvédelem :)

Kovács Ferenc 14 2014.05.08. 14:43:00

@Töki KSK: Le vagy maradva a világszínvonaltól. Amikor Mickey Mouse közel volt már az 50-hez, minden megváltozott:
en.wikipedia.org/wiki/Copyright_Term_Extension_Act

Töki KSK 2014.05.08. 16:11:37

Köszi, most már akkor én is a világszinvonalba tartozom :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.03.30. 14:34:52

Az emberiség egy barom állatok gyülekezete.Vagy legalább is egy jó részük.
Képesek időről-időre benépesíteni a tűzhányó oldalát, osztán meg csodálkoznak, hogy földönfutóvá válnak.
A kürtőtől számítva 50 km-en belül nem engednék építkezni senkit.
Igen, inkluzíve Nápoly is.
Persze sejtem, hogy ott jó olcsó a telek, vajon miért?
Agyhalottak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.03.30. 14:37:27

A képek linkjei, hát igen, ez egy nehéz kérdés.A joxerűség tényleg azt diktálná, hogy igen is mindegyik képnél legyen feltüntetve az alkotó.Csak éppen néha egy kép kint van 10-20-30 helyen is a neten, és ki az aki eldönti, hogy melyik volt az első, aki készítette?Ésszerűtlen mennyiségű munka lenne ezt kisilabizálni.
süti beállítások módosítása