Gleccserek egykor és most

Gleccserek egykor és most

A globális felmelegedéssel kapcsolatban pro és kontra rengeteg érvet hallhatunk. Hogy ez az emberi tevékenységnek köszönhető-e, vagy a nagyobb távlatokban egymást követő hidegebb és melegebb időszakok közül épp egy felmelegedőben lévő terminusban vagyunk, erre rengetegen tudnak érveket és…

Egy forró nyár Észak-Karolinában - 1975

Egy forró nyár Észak-Karolinában - 1975

Joel Sternfeld fotós képeit láthatjuk ma, aki 1975 nyarát az észak-karolinai Nags Head fürdővárosban töltötte. Érdekes látásmódjának segítségével élhetjük bele magunkat a negyven évvel ezelőtti forró, nyári mindennapokba.

Időutazás a 100 évvel ezelőtti St. Louis-ba

Időutazás a 100 évvel ezelőtti St. Louis-ba

Az 1764-ben franciák által alapított és IX. Lajos egykori királyról elnevezett, mára 350 ezres (de vonzásával 3 millió) lakosú St. Louis-t nézhetitek ma meg több, mint 100 éves képeken. Akkor és most. A képekre kattintva a mostani állapotokat is láthatjátok! A Compton sugárút burkolása

Az amerikai autó története katalógusokban 4.

Az amerikai autó története katalógusokban 4.

Egyáltalán nem ritka, hogy egy bizonyos autó egy film, vagy tévésorozat kapcsán váljék ismertté, vagy népszerűvé. Az már viszont sokkal ritkább, hogy egy autóra egy videojáték kapcsán figyeljenek fel olyanok, akik amúgy nem autókkal kelnek-fekszenek. Két ilyen ritka kivételt szeretnék bemutatni egy…

Hogyan viselkedjünk a moziban? - 1912

Hogyan viselkedjünk a moziban? - 1912

Ez a ma is aktuális kérdés, már az első filmszínházakban is felmerült. Igaz akkor még nem a megszólaló mobiltelefonok és zörgő chipses zacskók ellen folyt a küzdelem, hanem a sötétben molesztálók, az izgalmukban felugrálók, a tekintélyes kalapokat hordó asszonyságok, vagy a türelmetlenek ellen.

Jelcin boltba megy - 1989

Jelcin boltba megy - 1989

Borisz Jelcin 1989-ben nem hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazott. A látogatása során semmilyen komoly politikai eseményen sem vett részt, nem tárgyalt az akkori elnökkel, nem vett részt semmilyen megemlékezésen, ünnepségen, vagy avatáson. Amerikai részről akkor talán még senki sem…

A New York-i Chinatown - 1979

A New York-i Chinatown - 1979

A New York-i Chinatown - Manhattan déli részén - a nyugati világ legnagyobb kínai negyede. Csaknem 150-180 ezren élnek itt. Az első kínaiak 1840 körül érkeztek a városba és jellemzően a nagy építkezéséken dolgoztak. Később a városlakó életmódra berendezkedett családok egy lakóközösségben maradtak,…

Napi érdekes (15+1 kép) - 104

Napi érdekes (15+1 kép) - 104

"A mai nap válogatása mind Patty Allison munkáiból került ki. Ő fekete-fehér fotókat színez ki utólag és az eredmény egészen lenyűgöző. Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de számomra a közelmúlt története attól, hogy színes képeken látom, egészen más töltetet és jelentőséget kap." - Sam.…

Hippikommunák

Hippikommunák

1968 a hippimozgalom robbanásának az éve. A hippik a flower power jegyében agresszíven tiltakoztak a fennálló rend, a vietnami háború és általában a háború ellen.

Meg nem épült történelem

Meg nem épült történelem

Az általunk ma ismert, híres, különleges épületek, emlékművek pályázatainak elbírálásakor mindig voltak második helyezettek és több olyan terv is készült, ami így vagy úgy de nem jutott el a megvalósulásig. Ma ezekből mutatok be néhányat. Érdekes lesz eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna,…

Napi érdekes (31 kép) - 103

Napi érdekes (31 kép) - 103

A szokásos hétfői Napi érdekes már vasárnap délutántól látható! 1901. Kivégzés a Bilibid börtönben Manilában, a Fülöp-szigeteken. A kivégzőeszköz neve: garrotte azaz fojtó.

Napi érdekes (20 kép) - 102

Napi érdekes (20 kép) - 102

1933. A 7 éves Hans Massaquoi Hamburgban. Később a Hitlerjugendbe is jelentkezett, de a nürnbergi törvények szerint nem vették fel. Libéria német nagykövetének és német feleségének fia. A háború után az USA-ba emigrált, ahol katonának állt. 1950-ben szerzett állampolgárságot.

Darktown - Rasszista képregény a 19. század végéről

Darktown - Rasszista képregény a 19. század végéről

A Darktown (kb. Sötétfalva) elnevezés eredetileg egy afro-amerikai kerületet jelentett Atlantában, Georgia államban. 1880-ban a fehér amerikaiaknak, a nyomor, az elmaradottság, a betegség és a bűnözés melegágyaként jellemezték. Rövid időn belül átalakult az USA déli részének, az afro-amerikai…

Los Angeles-i árvíz - 1938

Los Angeles-i árvíz - 1938

Los Angeles több területe árvíztől veszélyeztetett ahogyan láthattuk korábban. Az 1934-es árvizek és földcsuszamlások a város külső területein pusztítottak, míg most látható - 1938-as - katasztrófa idején a belsőbb területeket is elöntött és 115 halálos áldozatot is követelt.

süti beállítások módosítása