Az 1968-as újbalos "nagy generáció" reprezentatív összművészeti társulása volt Magyarországon az Orfeo. Bábcsoport, színtársulat, zenekar, fotósok, képzőművészek. Az Orfeo lényegében Che Guevara "művészneve" volt. Az ő forradalmi baloldaliságuk "objektíve" ellenzéki volt a pártállammal szemben, szubjektíve azok voltak-e, ez nem volt egyértelmű sem számukra, sem a hatalom számára. Az 1968 után kiéleződött hatalmi harcok frontvonalába keveredtek. Támadták és védték őket. Szétestek, de részeikben tovább éltek.
Malgot István, az Orfeo frontembere a célkeresztben. (Magyar Ifjúság, 1972. október 13.)
"A szocialista éra botrányai" című sorozat nyolcadik részében a kádári szocializmus utolsó nagy kultúrpolitikai botrányáról olvashatunk.
Természetesen ez a sorozatunk is az Arcanum adatbázisa segítségével készül!
Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár.
Az 1968-as forradalmi hullám Magyarországon az amatőr művészeti mozgalom robbanását hozta magával. Tömegével alakultak a hivatalos művészeti életen kívülálló csoportok. Nagyjából négyezer amatőrcsoport működött szerte az országban üzemek, iskolák, egyetemek, téeszek szervezeti keretében. Tele volt az ország művelődési házakkal, ifjusági klubbokkal, amelyekben ezek helyet kaphattak és megmutathatták magukat.
Az amatőr csoportok nagy része csupán ünnepi, alkalmi műsorokat készített, nem volt komolyabb jelentőségük az ország kulturális élete szempontjából. A színházszerűen működő, élvonalbeli együttesek - mindenekelőtt az Universitas, a Szegedi Egyetemi Színpad, Halász Péter színháza és az Orfeo - azonban a színházi élet jelentős tényezői lettek. Képviselték azt a radikális kritikai szellemet, amely a hivatásos színházi világból kiszorult, illetve éppen ezeknek az együtteseknek a hatására, az ezekben felnőtt színészek, rendezők által költözött be a kőszínházakba. Kaposvárra, Szolnokra, Kecskemétre, a 25. színházba, a Katona József Színházba stb.
1968 forradalmi hangulata a Kommunista Ifjúsági Szövetség egynémely szervezetét is radikalizálta, különösen a felsőoktatásban. Az Orfeo története is egy ilyen szervezetben kezdődött 1969 végén, a Képzőművészeti Főiskola KISZ-bizottságában, melyet akkor Bálványos Huba grafikus-tanár vezetett. Különböző művészeti ágakhoz kötődő csoportokat kötött össze az Orfeo név. A Malgot István vezette bábegyüttest, a Fodor Tamás által irányított színjátszó csoportot, a zenekart és a főiskolásokból alakult képzőművészeti kört, amelyet Bálványos Huba vezetett, akit az Orfeo-ügy kirobbanása után 1972-ben ki is rúgtak a főiskoláról.
A zenekar és a bábcsoport a Kőbányai Ifjúsági Klubban kapott helyett, a színjátszók pedig a Hazafias Népfront ferencvárosi tanácstermében máködtek Angela Davis Klub néven.
Fodor Tamás 1971-ben. (Képes Film Híradó, 1971/8.)
A harminchoz közeledő Malgotnak és Fodornak volt "politikai előélete". Malgot túl esett már egy "disszidálási" kísérleten, a "maoista összeesküvők" 1968-as perén, amelyben felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és főiskolai pályáján is voltak döccenők.
Fodor 18 éves korában alapító színésze és rendezője volt az Universitas együttesnek. A 68-as diákmozgalmakkal, a maoizmussal rokonszenvező költők - Haraszti Miklós, Dalos György, Pass Lajos, Halmos Ferenc verseit szavalta, népszerősítette. A lázadó, marginális értelmiség köreiben mozgott, külföldi anarchista, trockista körökkel tartott kapcsolatot.
Az Orfeo az újbaloldal szellemiségében élt. Az elbürokratizálódott, a szocializmus forradalmi céljaitól és etoszától eltávolodott rendszer helyett az "igazi", a lelkesítő, a világfelforgató és valóban a munkások hatalmát megtestesítő szocializmus útját keresték. Rossz helyen keresték (mert jó hely nem is volt), de keresték.
Akárcsak a Tűztánc költői közül azok, akik nem laposodrak bele a pártállami diktatúrába. Például Györe Imre, akinek az Orfeo szerelme című verses drámájával debütált az Orfeo bábcsoport. Innen vették a nevüket is. Orfeo alakjába Che Guevara költözött, ezért is használta a költő Orpheus nevének spanyol változatát. Az együttes neve tehát Che Guevaráét rejtette, aki két évvel korábban halt "hősi halált" a "létező szocializmus" hatalmi helyzetéből kilépett "forradalmárként".
Ernesto Che Guevara képe az Ifjúsági Magazin (1967/11) nekrológjában.
Nem volt titok, hogy Orfeo alakjában Che Guevare jelenik meg. A szerző is beszélt erről: "Olyan hőst keresett és végül talált is Che Guevara személyében, aki a legsötétebb erők felett is diadalmaskodik. 'Orfeusz alakja — mondja a szerző — és az övé, valamiképpen összefonódott képzeletemben, s ettől a kettős, mégis egy alaktól nem tudtam szabadulni. Ennek következtében lett Orfeuszból Orfeo, s az alvilág tájai ezért hasonlítanak Dél-Amerika vidékeire.'" (Tiszatáj, 1969/7.)
Malgot korábbi vádlott-társa, Dalos György írt az Orfeóról az Ifjúsági Magazinba (1971/1.): "Kezdetben a Kőbányai Ifjúsági Klub adott nekik otthont, itt tartották első bemutatójukat 1970 márciusában, Győre Imre ,'Orfeo szerelme' című népi játékát magnós szövegmondással, kesztyűs bábokkal, árnyjátékkal és vetített képekkel./.../ Györe költői játékának hőseit leleményesen és gazdag eszközökkel jelenítették meg Kőbányán (és azóta az átdolgozott rendezésben másutt is). Orfeo személyében Györe a forradalmiság lényeges vonásait kívánta megragadni és jelképpé emelni, s talán innen van, hogy az Orfeót játszó bábu olyannyira hasonlít Ernesto Che Guevarára. A bábjátékot az együttes több budapesti középiskolában is bemutatta, minden előadást vita követett. Akinek (mint nekem is) alkalma volt többször megtekinteni ugyanazt az előadást, az láthatta, hogy az újrarendezett változatokban az alkotók sok mindent figyelembe vettek a viták során elhangzott megjegyzésekből."
Az Orfeo következetes gyakorlata volt, hogy az előadások után mindig beszélgetést, vitát kezdeményeztek. Közéleti, politikai agorát működtettek.
Orfeo - Che Guevara bábja. (Ifjúsági Magazin, 1971/1.)
Az Orfeós együttesek megjelentek a hazai és külföldi seregszemléken. Előadásaiknak igen pozitív visszhangja volt a sajtóban, 1972 őszéig nem is írtak róluk rosszat sehol. Még akkor sem, amikor már rendőrségi vizsglat folyt ellenük.
"Az 'Orfeo' fiatal együttes, alig néhány bemutatója volt. Már ebben a stíluskereső korszakban kitűnt az a konokság, amely a valós eredményeket védte, s kereste az eszközöket, a mai mondanivalók formáit. Eredményeiket annak a felismerésnek köszönhetik, hogy csak bizonyos színházi, technikai alap elsajátítása után versenyképesek. Meg kell tanulni játszani és bábot készíteni, mindezek előtt határozott koncepciót kell felépíteni és megvalósítani, sok gyötrelemmel, vitával, próbával, újrakezdéssel. A Mockinpot úr — egybehangzó vélemények szerint — többet nyújtott egy irodalmi színpadi előadásnál. Az 'Orfeo' menet közben megtalálta azt a közlésformát, amely sajátja, mellyel a műből ugyanazt másként emelheti ki." (Népművelés, 1971/12.)
"Ugyancsak felkavaró a IX. kerületi Népfront Angela Davis Klubjának Orfeo-együttese. Spanyol témájú darabjuk kollektív munka eredménye. A művelődési ház klubtermének közepén körszínpadszerűen előadott produkciót kétszer egymás után kellett bemutatni, hogy beférjen minden érdeklődő, s a közönség egy része még így is a földön kuporgott." (Esti Hírlap, 1972. január 10.)
"Sajátos, de egyik legmegrázóbb színházi élményem az idén egy spanyol munkás bérjegyzékének felolvasása volt. Hosszú hajú fiatal srác olvasta fel tárgyilagosan egy kislapról, hány pesót keres egy gyári munkás Madridban, s mennyire lenne szüksége ahhoz, hogy családjával emberi módon éljen./.../ Meggyőzött, mint ahogy meggyőzött csaknem az egész jó ritmusú előadás is. Az Orfeo együttes Étoile című produkciója./.../ Az Orfeo-csoport erre a történetre önálló előadást épített fel. Az ismerős sztoriból — a hazájuktól távol élő politikai emigránsok élete, a 'hivatásos forradalmárok' sorsa — hallatlanul érdekes és aktuális politikai dráma bomlik ki. Álláspontok sorakoznak fel pro és kontra a cselekvés lehetőségeiről./.../ Vitadráma ez a javából: a felvetődött kérdések ma sem lezártak." (Báron György, Egyetemi Lapok, 1972. február 7.)
"Ha bemutatóra készülnek, hetente négy-öt próbát tartanak. Egy-egy próba: négy-öt óra. Pécsett a II. nemzetközi bábfesztiválon - rangos külföldi együttesek jelenlétében - ők aratták a legforróbb sikert." (Ország-Világ, 1972. február 16.)
"Orfeóék pedig a 'kiválasztottak' közé kerültek: a chileiekkel, a skótokkal, az olaszokkal, a szovjetekkel és a norvégokkal ötnapos koncertkörutat tettek. Az NDK-ban alig akadt ifjúsági lap, amely ne írt volna róluk. A zenei szaksajtó 'forradalmian új stílust' vélt fölfedezni zenéjükben. Több cikk is megemlítette, hogy az Orfeo együttest alig akarták leengedni egy jénai munkásszállás színpadáról, holott a műsor éjfélkor kezdődött, s hajnali három múlt, mikorra vége lett.../.../ a népzenei ihletettség a perdöntő. Fejlődésük mind messzebb ível a beattől, s mindjobban közelít a mai társadalmi törekvésekhez legközelebb álló munkásfolklórhoz. Ez a folyamat kitűnően nyomon követhető például az Orfeo együttesnél." (Népszabadság, 1972. február 23.)
Az Orfeo zenekar. (Magyar Ifjúság, 1972. február 18.)
"Nagy vitát váltott ki a szakmai közönség körében a budapesti Orfeo együttes 'Gyermekjátékok' című darabja. Ennek témája a gyermekek részére készített játékok hatása, pszichológiai eredménye, a gyermek és a szülő kapcsolata. Az előadás azoknak a játékoknak és hatásoknak elkerülését hangsúlyozta, amelyek rossz irányban befolyásolják a nevelést, agresszív jellegűek, nem késztetnek gondolkodásra és a felnőtt társadalomban előforduló antihumanitást tükrözik. Ne fegyvereket, tankokat stb. készítsünk a gyerekeknek, hanem szeretetre tanítsuk őket, gondolkodtassunk, segítsük fantáziájuk, alkotókészségük fejlődését." (Dunántúli Napló, 1972. június 27.)
Az Orfeó-csoport közös otthon létrehozására törekedett: "A tagok nagy részének lakásproblémái voltak, ezért elôször Malgot István szentendrei házába kezdtek kijárni. Majd mikor a hely kevésnek bizonyult, 1971–1972-ben Pilisborosjenôn kezdtek el egy ikerházat építeni azért, hogy egy alkotóházat hozzanak létre." A ház Fodor Tamás elbeszélése szerint "teljesen 'kínai módszerrel' épült. Ez azt jelentette, hogy elôször az építôanyagot kellett a semmibôl megteremteni, amire már OTP-t lehetett szerezni. Itt pénzbe igazából csak a cement került. Minden más az emberi munkaerôn, méghozzá gép nélküli emberi munkaerôn alapult./.../ A téglákat mi termeltük. Ez szintén egy valahol ellesett módszer volt. Azt jelentette, hogy a fillérekért ott vásárolt murvából és cementbôl készült. Körülbelül 30-an, 40-en vettünk részt a munkában. Idônként önkéntes segítôk is jöttek. Kinek éppen milyen lány-fiú kapcsolata volt, az jött egy kicsit döngölni./.../ ...az egyéni életnek a lehetôségét minimalizáljuk, úgy, hogy mindenkinek meg lehessen az elvonuló helye, de az élet nagy részét ne egyedül töltsük, hanem közös munkával és megbeszélésekkel. Valószínûleg ebben az az elgondolás is szerepet játszott, hogy egy élethelyzet, vagy az életnek és a munkának a közös tere, annak a saját kezű megalkotása maga is közösségformáló erő, és ilyen módon olyasfajta közösségi érzések, mint a szolidaritás, az egymásra utaltság, az egymás valóságos megismerése, megbecsülése és sok ilyen érték, az pont a munka által jön létre. Méghozzá, hogy ez nem másoknak végzett munka./.../ A kiköltözôknek majdnem hat négyzetméteres szobák jutottak, ahol egy ágy, könyvespolc és személyes ruhának való szekrény fért el. Egy ideig közösen élt ott a két együttes, és akinek szüksége volt rá, az ott lakott." (Múltunk 2008/3.)
Mokinpot úr töpreng. (Ország-Világ, 1972. február 16.)
1972-ben a reformpárti és reformellenes erők küzdelme a tetőpontjára ért. Az utóbbiak a hatvanadik születésnapját 1972 májusában ünneplő és a lemondását taktikai okokból belengető Kádár bukásában reménykedtek. Fölhasználták azt a riadalmat, amelyet 1972. március 15-e keltett, amikor először jelentek meg az utcán "másként ünneplő", a kincstári ünnepségek szellemisége ellen lázadó fiatalok. Fodor Tamás megfogalmazása szerint: "Mi ebben a játszmában csupán a pöttyös labda szerepét játszottuk, a nagyok fociztak, s minket rugdostak." (Beszélő, 1998/3.)
A Beszélő fent idézett, Nánay István által írt cikkében Malgot István (M.I.) és Fodor Tamás (F.T.) számolnak be az eseményekről: "M. I.: május közepétől felgyorsultak az események. Mialatt a bábegyüttes Lengyelországban vendégszerepelt, a Kőbányán működő csoportok két tagjának szüleit behívták a BRFK Rómer Flóris utcai vizsgálati osztályára, és közölték velük, hogy az Orfeo ellen vizsgálat folyik erkölcsi és politikai ügyben./.../ F. T.: Június 1-jén a IX. kerületi Hazafias Népfront elnöksége értékelte az Angela Davis Klub működését, az értékelés alapvetően pozitív, de az ülés vége felé a kerületi PB és KISZ képviselői hallomásból szerzett információkra hivatkozva kifogást emeltek az Orfeo Stúdió tevékenységének politikai tartalmával kapcsolatban. Nem sokkal ezután jött a HNF kerületi elnökségének szóbeli közlése: hivatkozással a budapesti elnökség egy régebbi, általuk csak most megtudott határozatára, miszerint a Hazafias Népfrontnak nem feladata színjátszó csoport működtetése, valamint egy ilyen csoport sértheti egy lakóház nyugalmát, az Orfeo együttes további működését nem engedélyezik./.../ Június 5-8-a között az Orfeo együttesek meghívott közéleti személyiségek – többek között a 25. Színház vezetői, Király István, Darvas József, Vitányi Iván, Aradi Nóra, Ancsel Éva, Sólyom Gábor (KISZ) – előtt bemutatták produkcióikat, hogy munkánkról első kézből informáljuk őket. A fogadtatás kedvező volt./.../ M.I.: Június 12-én, az államvizsgám napján reggelre beidéztek a Rómer Flóris utcába közirat-hamisítási bűnügyben – terheltként. (A Népművelési Intézet báboktatói működési engedélyéért folyamodó űrlapra – hiúságból – diplomaszámot írtam be, holott még előttem volt az államvizsga.) A kihallgatás kérdései az Orfeo bábegyüttes politikai nézeteire, az ott uralkodó erkölcsi életre vonatkoztak./.../ Ezzel egy időben a rendőrség felszólította a Képzőművészeti Főiskola vezetőségét, hogy ne engedélyezze az államvizsgán való részvételemet, mert ifjúság elleni bűntett gyanúja miatt vizsgálat folyik ellenem. Tények gyanánt bizonyítatlan feltevéseket közöltek. Végül csak több mint egy évvel később államvizsgázhattam./.../ F. T.: A következő hónapokban folyamatosan folytak a kihallgatások, a bábegyüttes minden tagját beidézték, és eljártak a fenntartó intézményeinknél is.
1972 júliusában az Orfeo együttes tagjai levelet írtak Aczél Györgynek és Kádár Jánosnak, amelyben részletesen beszámoltak az együttes tevékenységéről és az ellenük folyó eljárásról. Többek között erről: "A kihallgatáson Wágner György elképesztően cinikus légkört teremtett. Nyomdafestéket nem tűrő nyelvezetet használt és fenyegette a kihallgatott tanúkat./.../ Benkő Éva, a Kőbányai Ifjúsági Klub vezetője (párttag) is szót emelt a durva bánásmód ellen, neki Wágner azt válaszolta, hogy ilyenek a rendőrségi módszerek. A kihallgatási módszer az egyik tanú teljes idegi kimerültségét eredményezte, de miután ez a tanú panaszt emelt a Belügyminisztérium párttitkáránál, a hangnem valamelyest javult, nem függetlenül attól, hogy a nyomozásba bekapcsolódott Orgovány Sándor rendőr hadnagy, akinek viselkedése a tanúk egybehangzó állítása szerint tárgyilagos és emberséges. Wágner György az emberek meggyalázásának elképesztő módjait választotta. Például az egyik tanúnak leírhatatlan módon mesélte el, miként vette el Malgot István annak a lánynak a szüzességét, akivel pillanatnyilag a tanú él. A kihallgatott fiatalokat megpróbálta Malgot ellen hangolni, s ha ez nem sikerült, közölte velük: Malgot mellett fognak ülni a vádlottak padján. A szülőket és gyerekeiket egymás ellen hangolták, hamis információkat mondtak a tanúknak (például az egyikkel el akarták hitetni, hogy annak a lánynak szülei, akivel szerelmi viszonya van, feljelentették őt betörésért, amiből egy szó sem volt igaz. Egy másik szülőt arra akartak rávenni, hogy követelje Malgot István eltávolíttatását munkahelyéről. Malgot 'okirat-hamisítására' úgy akart bizonyítékot szerezni, hogy a kőbányai tanács egyik dolgozóját hamis adatközlésre szólította fel, amit azonban ő megtagadott./.../ A több mint három hónapig tartó procedúra végén az ügyészség nem emelt vádat, de az ügy következményei súlyosak voltak: az együtteseket az ország valamennyi művelődési házából kitiltották (merészség és tisztesség volt a Duna Cipőgyár művelődési házának igazgatójától, hogy mégis befogadta őket); hat személy – köztük Fodor Tamás és Malgot István – rendőrhatósági figyelmeztetést kapott csoportos összejöveteleken hangoztatott társadalomellenes nézeteik miatt; megakadályozták, hogy Malgot István diplomáját időben megszerezze és a Képzőművészeti Alapba, valamint a Fiatalok Stúdiójába felvételt nyerjen; az együttes képzőművészeti jellegű munkáiban közreműködő Bálványos Hubát főiskolai tanári állásából átszervezés címen elbocsátották, a TV Galéria című adásában való szereplését megakadályozták; az Orfeo tagjaira a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese nem hivatalos szilenciumot rendelt el; a sajtóban kritika vagy beszámoló az Orfeóról nem jelenhetett meg, vagy ha mégis megjelent, írójukat szankcionálták... több középiskolában eltiltották a gyerekeket az Orfeo előadások látogatásától."
A zenekarra a szankciók nem vonatkoztak. Róluk továbbra is lehetett szépeket írni a lapokban, és még a rádióban is lement októberben a "zenés beszélgetés" az Orfeo és a Kaláka együttessel. (L. Kisalföld, 1972. szeptember 14., Hajdú-Bihari Napló, 1972. szeptember 15., Népszabadság, 1972. október 12.) De még magáról az Orfeóról is megjelenhetett pozitív hangvételű írás szeptemberben a Nők Lapja 1972/39. számában.
A Színház 1972/11. számának címlapja, amelyről már nem tudták leszedni az Orfeóról szóló cikk címét, amelyet azonban a folyóiratból már felsőbb parancsra kivettek.
A nyilvánosság elé semmi nem került az Orfeo elleni vizsgálatból, a vádakból, a szankciókból. Egészen október 13-ig, amikor megjelent Szántó Gábor Orfeo az álvilágban című, feljelentés értékű írása a Magyar Ifjúságban.
"A lányom kimaradozik, többször haza sem jön éjszakára. Hirtelen 'ellenzéki' lett a magatartása, és azt mondogatja,hogy a család gátló tényezője a szocialista társadalom felépítésének — mondta egy szülő./.../ A kétségbeesett és felháborodott szülőket a rendőrség ifjúságvédelmi csoportjának közbelépése sem nyugtatta meg. Beigazolódott ugyan, hogy állításaik jórészt megfelelnek a valóságnak, de gyakorlatilag — néhány rendőri figyelmeztetéstől eltekintve — nem történt semmi. — Miért? — A szó jogi értelmében — mondta a nyomozási eljárás egyik vezetője — nem történt bűncselekmény." A korábban jó ritikát kapott Gyermekjátékok "legfontosabb mondandója: a felnőttek ostobák és gonoszak, gyilkos ösztönöktől fertőzött világukban elnyomják és elsorvasztják a tiszta gyermeki értelmet, fegyverjátékokat adnak a kicsinyek kezébe, és ha szándékaikat a gyerekek felismerik, egyetlen lehetőségük az emberré válás érdekében, hogy szakítsanak a családdal, amely hazug, és a felnőttekkel, akik fertőzöttek." Malgot István a fő manipulátor, akit "az Iparművészeti Főiskoláról fegyelmi és tanulmányi problémák miatt kizárták, egy disszidálási kísérlete meghiúsult, egy államellenes összeesküvésben való részvételéért — korábban már — felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, s a Képzőművészeti Főiskoláról is távoznia kellett. Időközben két házassága bomlott fel, s mint mondani szokás: hátán a háza. Furcsa és nehéz ember, aki konokul keresgéli a helyét, s közben felelőtlenül és gátlástalanul tiporja szét követői és hívei ilyen-olyan, de mégiscsak létező hátországait./.../ A szülők nem értették, miért ragaszkodnak a lányok olyan nagy akarattal az Orfeóhoz, amely miatt elhanyagolták tanulmányaikat, felrúgták addigi elképzeléseiket és szakadásig feszítették családi kapcsolataikat./.../ Kézenfekvő a kérdés: meddig? A riporter véleménye szerint egészen addig, amíg példaképük a helyén marad. Amíg 'vezetheti' őket az álvilág labirintusaiban./.../ ... ha végre ráébrednek a különböző helyeken levő illetékesek arra, hogy ki kellene mondani: Malgot István alkalmatlan a hangadó szerepének betöltésére és gyerekek közötti tevékenysége káros./.../ K. Ágnesnek sikerült. — Amikor kiváltam az Orfeóból — mondta —, már nem rohantam annyira. És egyszer csak észrevettem, hogy az autóbuszon emberek vannak. Észrevettem,hogy az élet tele van jó és szép dolgokkal is... Várjuk a véletlent, hogy a többiek is észrevegyék? Vagy tenni kellene valamit?!"
Malgot István szobrai és az Orfeóhoz csatlakozott két képzőművész, Komjáti Anna és Englert Judit társaságában. (Ország Világ, 1972. február 16.)
A Magyar Ifjúság a következő hetekben felváltva közölte a cikk állításait megerősítő és az ellen tiltakozó hozzászólásokat. A tiltakozó leveleket egyenként kommentálták hosszan és vehemensen. Mindenesetre elismerték, hogy a szerkesztőségbe érkezett levelek nagy többsége az Orfeo mellett állt ki, ha ezt a kiválasztott levelek arányai nem is tükrözték. Malgot válaszát nem közölték.
Az Élet és Irodalomban Varjas Endre szállt vitába Szántó Gáborral: "...vajon senkinek sem tűnt fel a KISZ központi lapjának szerkesztőségében, hogy a KISZ központi bizottságával együttműködő amatőr csoportról szóló írásokba olyan furcsa elfelejtések, rosszindulatú szempont mellőzések, tendenciózus eltekintések kerültek bele, az elmulasztott vita, érvelés és bizonyítás helyett olyan vádak, amelyek — függetlenül attól, hogy az állítások között van-e helytálló, s ha igen, mennyi — teljesen összeférhetetlenek a sajtóetikával és szocialista művelődéspolitikánk alapelveivel?" (Élet és Irodalom, 1972. október 28.)
Szántó újabb terjedelmes cikkben "zárta le" a vitát a Magyar Ifjúság 1972. november 17-i számában. Varjas Endrét azzal diszkreditálja, hogy őt Malgot Istvánnal együtt marasztalták el, "hatósági figyelmeztetést kapott társadalomellenes tevékenységéért s ezért az egyetemről is fegyelmi úton elbocsátották". Leszögezi: Malgot "Szerepének megítélését — mint ahogyan már leírtam — külön kell választani az általa is félrevezetett fiatalok elveinek bírálatától. Tudomásom szerint az erre illetékes állami és társadalmi szervek, amelyeknek eddig több képviselőjét ugyancsak megtévesztették és félrevezették, a közeljövőben megteszik ezt." Szántó - előző cikkével ellentétben - itt már az Orfeo ellenséges politikai platformját állítja a középpontba: "'Magyarországon csak látszólag van a munkásosztály kezében a hatalom. A tömeget a «hivatásos forradalmárok» és a «funkcionáriusok» rosszul vezetik és félrevezetik. A dolgozókat kizsákmányolják és a munkásokat rendőrterror nyomorítja. A munkásokat az értelmiségi fiatalok — akik hisznek a munkásosztály vezető szerepében — szabadíthatják fel azzal, hogy tanítják, hogy felébresztik és ellenállásra buzdítják őket. Erre viszont fel kell készíteni a fiatalokat, akik a család keretei között elkorcsosulnak. A család hazug és torz állapot, a gyerekeknek szembe kell szállni családjukkal, meg kell szakítaniuk kapcsolataikat az önző, korlátolt, képmutató, militarista hajlamú felnőttekkel, így módjuk lesz arra, hogy kezükbe vegyék a hatalmat és átalakítsák a társadalmat. A művészeknek pedig, s köztük az amatőr műkedvelőknek, az a feladatuk, hogy tudatosan felkészüljenek tanítói szerepükre és fokozatosan megkezdjék, de burkoltan végezzék felvilágosító munkájukat. Mert ha ügyetlenek, a hatalom lecsap rájuk és nem engedi szóhoz jutni őket.' Mindezt, persze, nem mondják ki egyetlen előadásukon sem ilyen egyértelműen. Egyszer csak szimbólumaik sugallják ezt, máskor azonban félreérthetetlenül céloznak ezekre a 'forradalmi gondolatokra'."
Ez már közvetlen politikai feljelentés, amelynek súlyos büntetőjogi következményeinek kellene lenniük. De nem lettek, viszont a vita sem folytatódhatott.
A hatóságok nem vették át Szántónak az Orfeo előadásaiból levont következtetéseit (amelyek egyébként a rendszerre vonatkozóan nem voltak helytelenek), viszont azok cáfolatát sem engedélyezték. Amint az az Orfeo produkcióit júniusban - mint fentebb írtuk - megszemlélő és elfogadó befolyásos személyiségek névsorából (Király István, Darvas József, Ancsel Éva, Vitányi Iván) is kiderül, az állampárt egyik szárnya ellenállt az Orfeo és vezetői politikai kinyírására irányuló kísérletnek, noha az Orfeo valójában hozzájuk képest is ellenzéki volt.
A Népművelési Intézet nevében Vitányi Iván készített feljegyzést Aczél György számára 1972. novemberében, amelyben "felelőtlennek minôsítette, ahogy a Magyar Ifjúság az Orfeo-ügyet tálalta. Nem kevesebbet állított, mint hogy a cikk nyomán egy viszonylag kis jelentôségű problémából országos ügy jött létre, ráadásul úgy, hogy szükségtelenül a szexuális kérdések kerültek elôtérbe. A Vitányi Iván által készített anyag tipikus politizáló együttesként jellemezte az Orfeót, amelynek tagjai 'társadalmi problémák iránt érdeklôdnek, a szocializmus kérdéseirôl vitatkoznak és olvasnak, egy közéleti magatartást akarnak a színpadról elterjeszteni, közösséget akarnak teremteni./.../ Mûvészi munkájuk jó, /.../ azok közé tartoznak, akikkel 'lehet beszélni', akik igénylik is ezt a beszélgetést, s akikkel beszélni kell, de nem a Magyar Ifjúság modorában." (Múltunk, 2008/3.)
Vitányi a Kritika 1973/1-es számában a nyilvánosság számára is rögzíthette az álláspontját: "Nem azért tartom alapjában elhibázottnak a Magyar Ifjúság magatartását, mintha tagadnám a reális veszélyeket, hanem mert a megjelent cikkek az általános és korántsem egyszerű problémát 'Orfeo-üggyé' degradálták, és azt aztán érdemén felüli nagyságúvá dagasztották. Meg kellene egyszer tanulnunk, hogy hasonló ügyekben a patetikus vádiratok és a leleplező kiáltványok nem tesznek jó szolgálatot — a színjátszó mozgalomnak nincs szüksége arra, hogy mártírkoszorúkat erőltessünk rá. Többre vezetett volna a józan elemzés. Az Orfeót tehetséges, jó együttesnek tartom, s ismerem munkájának szakmai, emberi, politikai problémáit is, de sem pozitív, sem negatív irányban nem tartom olyan különlegesen kiemelkedőnek, ami méltóvá tenné őket a piedesztálra vagy a vádlottak padjára."
Az Orfeo elleni fellépés nyilvánvalóan része volt az Aczél György elleni támadássorozatnak, amely éppen a fenti cikk megjelenésekor, az 1973-as ideológiai konferencián érte el a csúcspontját. Ugyanekkor állt Aczél a Budapesti Iskola filozófusai elleni "hadjárat" élére. Bonyolult időszak volt ez Aczél életében, amely Aczél felemás leminősítésével és felemás átmentésével végződött 1974-ben. Nyiván Aczél is, ellenfelei is megfontolták, mely ügyekben, mennyire és miként exponálják magukat. A célkeresztbe állított filozófusok, mindenekelőtt Heller Ágnes és Márkus György nem mellékesen közel álltak az Orfeóhoz.
Az együttes végül is talpont maradt. Nánay István, akinek az írását, mint láttuk, kitiltották a Színház 1972/11. számából egy évvel később, a Színház 1973/10. számában már hosszasan méltathatta az együttest.
A támadássorozatot, melynek lépéseit 1972 októberében az Orfeo-kiáltvány című dokumentumban foglalták össze, "az együttesek csodával határos módon mégis túlélték" - írta Havas Fanny a Beszélő 1990. március 3-i számában.
Molnár Gál Péter reagált erre a cikkre azzal, hogy nem csodáról volt szó, hanem arról, hogy a Népszabadság, a párt központi lapja megtámogatta az Orfeót: a "Népszabadság támogatta azt az amatőr együttest, amit a Budapesti Pártbizottság és a rendőrség üldözött./.../ Az Orfeo együttes vezetői közül mintha láttam volna három urat — Fodor Tamás urat, Malgot István urat és Fábry Péter urat — a Népszabadság főszerkesztő-helyettesi szobájában vitázni a szoba tulajdonosával és három másik elnyomó elvtárssal, akik közül az egyik e sorok írója. A másik Pándi Pál helyettese a Kritika felelős szerkesztésében, és a harmadik elvtárs a Népművelési Intézet igazgatója volt az idő tájt, utóbbi a megbeszélés végeredményeként fölajánlotta a védelmet, valamint azt, hogy az együttes elhelyezéséről és működéséről gondoskodik. Így is lett. A Népszabadság támogatást nyújtó főszerkesztő-helyettese — Rényi Péter. A Kritika helyettes vezetője — Szigethy Gábor. A Népművelési Intézet igazgatója — Vitányi Iván." (Népszabadság, 1990. március 2.)
Szabó István a Színház 2020/10. számában részletesen feltárta a "csoda" hátterét. Az írásából kiderül, hogy a Népszabadság szerkesztőségében lefolytatott vitának ebben nem volt perdöntő szerepe, és a Népszabadság nem is közölt olyan írást ebben az időszakban, amelyet az Orfeo megvédéseként lehetett volna értelmezni. Az MSZMP KB Aczél felügyelete alatt álló osztályában Rátki András készített feljegyzést az Orfeo-ügyről, amelynek az volt a lényege, hogy az Orfeo valamennyi csoportjának további működési lehetőséget kell biztosítani egy művelődési otthonban. A döntés tehát magasabb szinten, Aczél fennhatósága alatt megszületett - Aczélnak az együttesben uralkodó "erkölcsi viszonyokkal" kapcsolatos ellenérzései dacára. A Duna Cipőgyár Művelődési Háza igazgatójának tehát nem kellett bátornak lennie ahhoz, hogy az együttest befogadja. Csupán megfelelt a hatalom által meghatározott feladatának. "A politikai érdek azt kívánta, hogy a balul elsült ügy minél előbb elcsendesedjen." Ebben az írásban szó esik arról is, hogy Molnár Gál Péter az állambiztonság informátoraként is jelentett az Orfeóról. (A jelentése az együttesre nézve a legkevésbé sem volt terhelő, és MGP a Táskarádió műsorában is kiállt az együttes mellett Szántó Gábor cikkének megjelenése után.)
Mindazonáltal 1972 után az Orfeo a korábbiaknál jóval nehezebb körülmények között működött. A művelődési házak és egyéb játszóhelyek jelentős része megszakította velük az együttműködést.
Az együttes hamarosan szétesett. A különböző műfajokban működő csoportok együttélése nyilván nem lehetett stabil, időtálló képződmény a támadásoktól függetlenül sem.
1974-ben kivált a Fodor Tamás vezette színjátszó csoport, amely Studió K-ként működik mind a mai napig, és fél évszázad alatt színháztörténeti jelentőségű előadások hosszú sorát hozta létre.
Malgot István és társai a 25. Színház, a Népszínház, a Jancsó-Hernádi-Gyurkó által vezetett Kecskeméti Katona József Színház keretében működtek. Malgot a rendszerváltás után Hold Színház néven alapított együttest, majd cigány színházat vezetett. A 2000-es évekig folyamatosan jelen volt az ország színházi életében.
A zenekar Vízöntő néven működött tovább.
Malgot István szobra, a Jávai lány. (Új Katedra, 2007/4-5.)
