Olyan bolhából csináltak elefántot a Hruscsov bukása utáni bizonytalan helyzetben, amely mindenfelé csípett a hiánygazdálkodás diktatúrájában. Az ország elvesztette a magyar vendéglátóipar legtehetségesebb reformerét és legnépszerűbb színésznőjét. Viszont a titkosszolgálati dezinformátorok szállították az értékes muníciót a nyugati sajtónak, hogy a vörös kádervilág züllöttségéről cikkezzenek.
Onódy Lajos az elhíresült gödi villa kapujában. (Képes 7, 1990. február 24.)
"A szocialista éra botrányai" című sorozat ötödik részében a hatvanas évek egyik kevéssé ismert káderbotrányáról olvashatunk.
Természetesen ez a sorozatunk is az Arcanum adatbázisa segítségével készül!
Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár.
Onódy Lajos igazi munkáskáder volt. Ferencvárosi munkások szegénységben felnőtt gyereke, akit 1938-ban, 18 éves korában az apja elvitt segédmunkásnak a Ganzba, ahol kitanulta a villanyszerelést. Közben focizott is a Ganz csapatában. A SAS-behívóját elégette, de mielőtt katonaszökevényként elbujdosott volna, a Ganz egyik igazgatója, aki kedvelte a focit, beiratta őt a vállalat művezetői iskolájába, hogy halasztást kapjon. Miután ezt az iskolát elvégezte, műszaki tisztviselővé lépett elő. Volt neki egy titkos lakása a Hungária körúton. Ott bujtatta az üldözötteket. Mentett zsidót, kommunistát, nagy embert, kis embert, szegényt és gazdagot. Azt is megakadályozta, hogy a visszavonuló németek használhatatlanná tegyék a Ganz gépparkjának javát. 1944 végén a Gestapo elfogta. A Majesticben vallatták. Már éppen kinyírták volna, amikor megérkezett a Vörös Hadsereg.
A Yad Vashemtől meg is kapta a Világ Igaza kitüntetést - a vészkorszak után ötven, elítélése után harminc és a halála előtt egy évvel.
Ezzel az előélettel Onódy ideális ifjúkommunista munkáskáder lett. Az első pártfeladata az volt, hogy átvegye az Extra Cukorka- és Csokoládégyár nagykereskedelmi üzletének vezetését. Ennek a gyárnak Ungár Miksa volt a tulajdonosa, akit a családjával együtt ő mentett meg 1944-ben. Ungárék villájában ismerkedett meg az oda elszállásolt, Moszkvából hazatért Vas Zoltánnal, aki az ország újjáépítésének, újjászervezésének éveiben a mindenható Gazdasági Főtanács főtitkára, operatív vezetője volt.
Onódynak már az Extra gyárban is fontos feladat jutott: neki kellett ellátnia cukorral a budapesti édesipari üzemeket. Vas azonban 1949 végén már igazán nagyszabású feladatot bízott rá: szervezze meg az államosított büfékből és presszókból a Büfé Nemzeti Vállalatot.
Ezt a feladatot Onódy kiválóan megoldotta. Kiderült, hogy remek üzleti érzékkel rendelkezik, és a kapcsolatok kialakításának, ápolásának is mestere.
Onódy irodája, főhadiszállása a Puskin utca 6. szám alatt. Onódy helyén utóda, Somogyi Jenő ül, aki az irodában mindent úgy hagyott, ahogy Onódy idejében volt. (Képes 7, 1990. február 17.)
A Büfé Nemzeti Vállalat, később Éttermi és Büfé Vállalat működésének Onódy által meghatározott másfél évtizede igazi sikertörténet. A vállalat tevékenységi körének, hatókörének dinamikus bővülését így foglalja össze Tischler János az Onódy-ügyről írott nagy tanulmányában (Beszélő, 2004/2-3.): "Az első fontos feladat a nagy, akkori szóhasználattal súlyponti, építkezések helyszínein - Dunapentele, Inota, Sajóbábony, Kazincbarcika, Sirok - dolgozó munkások ellátása volt. Ehhez jöttek a színházi, vállalati, közületi és a strandokon (pl. Palatínus, Dagály, Rudas fürdő) felállított büfék, valamint a sportpályák területén lévő kantinok Budapesten. Ők hozták létre a Népstadion büféhálózatát és vezették be újdonságként a mozgó büfékocsikat az április 4-ei és május 1-jei felvonulásokon, valamint a Margitszigeten. 1953-ban a vállalat Éttermi és Büfé Vállalattá alakult át, az addig a VIII. kerületi tanács illetékes osztálya alá tartozó vállalatot kiemelték, közvetlenül a Belkereskedelmi Minisztérium alá helyezték, irányítását a tárca Reprezentatív Vendéglátóipari Igazgatósága látta el, amelynek elnevezése később Vendéglátóipari Főigazgatóságra módosult. Ekkor kerültek a vállalathoz olyan ismert budapesti helyek, mint a Kis Royal, a későbbi Moulin Rouge helyén álló Budapest Táncpalota, az Abbázia, a Gresham, az Emke, a Savoy, a Váci utcai Anna Presszó, a Budapest Eszpresszó, a budai Rózsakert, az Apostolok étterem, a Baross kávéház, a Jereván és a margitszigeti Casino Étterem. Ugyancsak ők gondoskodtak a MALÉV nemzetközi járatainak, valamint az összes külföldi légitársaság Budapesten landoló gépeinek ellátásáról, ők működtették a ferihegyi repülőtér Tranzit Hoteljének éttermét is. Onódy nevéhez fűződik többek között egy-egy szörp-, cukorka- és nápolyikészítő üzem létesítése az országos hiány enyhítésére, a szörpkocsik 'rendszerbe állítása' Budapest utcáin, teaházak létesítése, a krémkávé-fogyasztás elterjesztése az olasz Caggia-gépek behozatala révén, a jégkrém, majd a lágyfagylalt-gépek beállításával a lágyfagylalt, valamint a turmixitalok honi megismertetése, a fritugépek elsőként való alkalmazása, a zenegépek megjelenése Magyarországon. Ugyancsak az ő ötlete nyomán nyílt meg 1955-ben az igényes cukrásztermékeivel és kitűnő hidegkonyhájával azonnal népszerűvé vált Mézes Mackó, amelyet hamarosan követett a Budai Mackó is. A vállalat idővel az egyik legnagyobb hazai, országos hálózattal rendelkező vendéglátóipari cég lett, 380 kisebb-nagyobb üzemegységgel, ahol télen 2,5 ezer, nyáron hozzávetőleg 4,5 ezer ember dolgozott. A vállalat 1964-ig tíz alkalommal nyerte el a belkereskedelmi miniszter és az illetékes szakszervezet által adományozott 'legjobb vendéglátóipari vállalat', illetve kiváló vállalat címet."
Onódy egyik ünnepelt innovációja, a nagy állami ünnepeken is működtetett mozgó büffékocsi. (Újítók Lapja, 1950. szeptember 15.)
Moszkvában a "felszabadult" Magyarország eredményeit bemutató kiállításon Onódy Hruscsovot is elkápráztatta a krémkávéval és a grillcsirke-sütő géppel. Magas magyar kitüntetései mellé a Szovjet Kereskedelem Kiváló Dolgozója címet is megkapta. Ha már Hruscsov is, akkor Kádár János pláne értékelte Onódy tevékenységét, aki a Kádár János által adott fogadások jelentős részét is levezényelte.
Az FTC az ötvenes években az élelmezésügyi dolgozók szakszervezetének csapata lett Kinizsi néven. Nem csoda, hogy az egyesület labdarúgó szakosztályának vezetésére Onódy kérték föl, aki focista is volt, ferencvárosi is volt, és az élelmezésügy egyik legsikeresebb vezetője is volt. Ezekben az években Onódy a sajtóban szinte kizárólag a Fradi menedzsereként szerepel és nyilatkozik. 1955-ben Bécsben a régi mezében és nevével, zöld-fehérben és Ferencvárosként léptette fel a csapatot. Ezért le is váltották, de egy évvel később visszahelyezték a labdarúgó szakosztály élére, a csapat pedig visszakapta a nevét.
A labdarúgáson keresztül került Onódy jó viszonyba Gáspár Sándorral, Münnich Ferenccel. Még a Ganzból ismerte Budapest főpolgármesterét, Pongrácz Kálmánt, aki szakszervezeti főbizalmi volt egykoron a Ganzban. Pongrácz helyettese volt Nezvál Ferenc, amikor összebarátkoztak. Nezvál később igazságügy-miniszter lett, rajta keresztül alakított ki szoros baráti kapcsolatot Onódy Szalay Józseffel, a Legfelső Bíróság elnökével, Szénási Gézával, a legfőbb ügyésszel és Sós György vezérőrnaggyal, a fővárosi rendőrfőkapitánnyal. Jó viszonyba került egy sor miniszterrel és magas rangú vezetővel, Csergő Jánossal, Csanádi Györggyel, Kossa Istvánnal stb.
Még két vadásztársaságot is alapított a baráti körének.
Hruscsov látogatásakor Onódy az MTK-s Kovács II. szemrevaló feleségét állította be felszolgálni. (Képes 7, február 17.)
A pártállamban jogra, garanciákra, kínálati piacra alapozni nem lehetett. A különböző szintű igények kielégítésének útja a kijárás volt. A kapcsolatok mozgósítása, szívességek csereberéje. Onódy volt az ideális kijáró ember. Hatalmas kapcsolati tőkéjét folyamatosan táplálhatta a rendelkezésére álló forrásokkal. Hiszen az általa uralt vendéglátó ágazatban volt minden, ami szemnek, szájnak és egyéb szerveknek ingere. A libamájtól a drága italokon keresztül az exkluzív szórakozóhelyekig. Bőkezűen ajándékozott, de hát a nagy egészhez képest nem volt az olyan sok, amit ne lehetett volna általánosan használt kis trükkökkel lepapírozni. "Ő maga sem titkolta: amit csak lehetett, fehér asztalnál vagy vadászatokon intézett el, legyen az építési telek vagy egy helyiség megszerzése, balatoni létesítményeinek borral és sörrel való folyamatos és fennakadásmentes ellátása, behozatali engedélyek soron kívüli elintézése vagy bármi más. Ugyanide tartozik, hogy Onódy 1953-tól kezdve rendszeresen járt külföldre, Tatainak /Tatai József, a BM Útlevél Osztályának vezetője - Hacsa/ köszönhetően állandó útlevéllel rendelkezett, 1964-ig 26 nagyobb utazást tett nyugaton, összesen 38 országban járt, a repülőjegyeket pedig gyakran ingyen kapta Hűvöstől /Hűvös Sándor, a MALÉV vezérigazgatója - Hacsa/. Ugyancsak jelentős kedvezményeket élvezett az IBUSZ-nál (pl. külföldi utazásai során nemegyszer annak költségére szállhatott meg), amellyel a felépített szállodák külföldi vendégekkel való 'megtöltése' kapcsán üzleti viszonyban állt, hiszen a turizmus döntőrészt szervezett keretek között zajlott Magyarországon." (Beszélő, 2004/2-3.) A sok vállalati egyenruha keretéből persze magánruhák is kiteltek, hiszen a magánember is vállalati vezetőként reprezentál. Vállalati tulajdonban lévő tárgyak is elkerültek Onódy gödi villájába, hiszen a főnök ott is intéz vállalati ügyeket, magántársalgással egybefolyó tárgyalásokat...
Két országos hatókörű, közvetenül minisztériumi felügyelet alatt álló vendéglátóipari vállalat működött Magyarországon. Onódyé volt az egyik. Egy kiváló kapcsolatokkal rendelkező exávós, Rózsa Miklós irányítása alatt állott a másik, az OISZÉV, amely az ország legjobb szállodáit működtette. 1960-ban Onódy belekezdett saját szállodahálózatának kialakításába, betört az OISZÉV területére, aminek a remek titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Rózsa nem örült. Ráadásul hatalmas centralizációs folyamatok zajlottak az országban, egymás után szerveztek egész iparágakat holdingokba, és híre terjedt, hogy a két vendéglátóipari vállalatot is össze akarják vonni. (Végül soha nem vonták össze őket, az egyikből lett a HungarHotels, a másikból a Pannónia.)
A Puskin utca 6., a vállalati központ épülete. (Képes 7, 1990. február 10.)
Három tényező erősítette egymást 1964-ben. Egyrészt a két vállalat rivalizálása a belügy bevonásának lehetőségével. Másrészt a súlyos gazdasági helyzet. Az 1965-ös terv fájdalmas megszorításokat írt elő: szigorú létszám- és bérgazdálkodást, a reáljövedelmek befagyasztását, beruházások korlátozását, áremeléseket, adóemeléseket, leépítéseket az államigazgatásban és a gazdasági szférában. Ehhez kapcsolódva indítottak kampányt a munkafegyelem megjavítására, az ellenőrzés megszigorítására, a különböző lazaságok és a "szocialista erkölcsi normákat" sértő jelenségek ellen. Harmadrészt 1964 októberének közepén megbukott Hruscsov, aki Kádárt Magyarország élére állította, s Kádár nyilvánosan kifejezte értetlenségét Hruscsov leváltásával kapcsolatban. Kádár helyzete bizonytalannak tűnt. Aktivizálódott a sztálinista ellenzék, amely demonstrálni kívánta, hogy a sztálinista vonalról való letérés, a kádári "liberalizmus" pusztító hatással van a szocialista közmorálra. Erre Onódy és köre éppen megfelelt.
1964 szeptemberében megtörténtek az első letartóztatások. Ezek még csak azokat a raktári vezetőket, dolgozókat érintették, akik valóban rendszeresen dézsmálták a hús- és italkészleteket. A nyomozást azonban rögvest magasabb szintre emelték. Onódy ekkor Észak-Amerikában időzött. Mentek a figyelmeztető telefonok, hogy ne jöjjön haza. Telefonáltak barátok is, álbarátok is. A perkonstruálók számára is az lett volna a legjobb, ha Onódy kint marad, nem zavarja jelenlétével a per lefolyását. Papp Laci, a legendás ökölvívó Bécsben állítólag térden állva kérte Onódyt, hogy maradjon kint. De nem maradt.
Október végén több munkatársával együtt őt is letartóztatták. Több mint egy hónapig egyetlen sor sem jelent meg a letartóztatásokról. December 5-én adta ki az MTI az első közleményt. Ellenben az állambiztonság dezinformációs hálózata már korábban telesuttogta az országot mindenféle szaftos pletykával vad orgiákról, amelyeken pezsgőt vedelnek, libamájat zabálnak, meztelen nők testéről nyalják le a csokimázat, és nőket sorsolnak ki a duhaj elvtársak maguk között.
Igazából csak Onódyék letartóztatása után kezdték összegyűjteni a per anyagát. Túlnyomórészt olyasféle dolgokból kellett nagyívű vádiratot alkotni, amilyeneket bármelyik vállalatnál találhattak volna.
Onódy nagy ötleteinek egyike, az 1955-ben megnyílt Mézes Mackó. (Budapest, 2016/4.)
Csalással, sikkasztással, hűtlen kezeléssel gyanúsították a letartóztatottakat. 1964. december 5-én csak az MTI közleménye jelent meg azonos szöveggel minden napilapban. Néhány nappal később a Népszabadság és a Magyar Nemzet szerkesztőségi cikkben tájékoztatta a népet arról, hogy mit kell erről az ügyről gondolnia.
"Szorgalmas munka és okos, beosztó gazdálkodás — százezrek, milliók életmódját jellemzik e szavak. És százezrek, milliók háborodnak fel nálunk, ha azt tapasztalják, ha arról hallanak, hogy egyesek túlteszik magukat társadalmunk írott és íratlan szabályain, és becsületes munka helyett lopással, sikkasztással, népünk vagyonának, a társadalom tulajdonának prédálásával, korrupcióval szerzik meg maguknak mindazt, amihez a becsületes emberek csak hosszú, kitartó takarékoskodással és lemondással juthatnak hozzá, vagy amiről ma még csak álmodhatnak. Nem az irigység, hanem a jogos erkölcsi felháborodás, szocialista társadalmunk magasabb fokú morálja szellemében ítélik el nálunk azt, aki erre az útra lép./.../ ... itt van az úgynevezett Onódy-ügy... Nem kétséges, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban alaptalan híresztelések is szárnyra keltek. Rosszindulatú emberek szándékosan felnagyították a történteket. Azonban bizonyított tény, hogy Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat volt igazgatója és társai saját hasznukra, bűnszövetkezetet alkotva sok apró tételben százezrekkel károsították meg a közösséget. S ahogy Onódy az állam, a vállalat pénzén csináltatott magának ruhát (a raktárba az új ruhák helyett darab darab alapon ugyanannyi használt régit vételeztetett be), a vállalat bútoraival rendezte be gödi villáját, az állammal fizettette meg a villa volt tulajdonosának ígért eltartási összeget..., éppúgy az állam pénzén bútoroztatta be felettese, Lázár Géza, a Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátóipari Főigazgatósága volt vezetőjének lakását, csináltatott annak is ócska ruhák leadása ellenében újakat, s az állam s bizonyára a fogyasztók is fizették a cehhet, amikor Onódy és díszes társasága a Budapest Táncpalotában vagy a Kis Royalban dőzsölt./.../ A nagyszabású trakták, a reprezentációs vacsorák, közös szórakozások már nem egy vezető szemét tették vakká, fülét süketté, mint most egy minisztériumi főosztályvezetőt./.../ Spártaibb, szigorúbb közmorálra van szükség." (Népszabadság, 1964. december 9.) A "rosszindulatú" felnagyításon azt kell érteni, hogy a pletykák minisztereken keresztül egészen Gáspár Sándor PB-tagig vitték föl a dőzsölők listáját, márpedig at Ónody-ügyet szigorúan megállították a minisztériumi főosztályvezető szintjén, akit meg is neveztek, és le is tartóztattak. Kádár elemi érdeke volt, hogy a botrány ne érje el vezető munkatársai körét, ne lehessen vele az ő garnitúráját diszkreditálni. A Magyarország (december 13.) vezércikke fel is tette a kérdést: "Vajon, akik szabadjára eresztették fantáziájukat, nem abban reménykedtek-e, hogy néhány bűnös gazdasági vezető helyett általában a vezetést sikerül majd híreszteléseikkel kompromittálniuk?" A "spártai közmorál" kifejezés a párt központi lapjában mindenesetre elég riasztó emlékeket idézett föl, és a legkevésbé sem jellemezte a Kádár-kor szellemiségét.
A Magyar Nemzet (1964. december 20.) szerkesztőségi cikke szerint Járay József (operaénekes, aki "magánimportban" behozott nyugati gépkocsikat adott el jelentős haszonnal) és Onódy "egy társadalmilag már megsemmisült, egyes személyekben azonban még létező, a múltból öröklött, a kapitalista világból a mi világunkba átszüremlett 'morál', azaz erkölcstelenség szimbólumává váltak." Hogy pont egy kommunistává lett ferencvárosi proletárfiún keresztül tudott átszüremleni az a kapitalista morál...
Tímár György élelmiszervegyész édesapja Onódy Lajossal. (Képes 7. február 10.)
Igazából persze éppen olyan deliktumokról volt itt szó, amilyenek tipikusan szocialista hiánygazdaságban szoktak elszaporodni, profitorientált kapitalista magánvállalatoknál ilyesmit sokkal kevésbé lehet megkockáztatni.
Az állambiztonsági indíttatású pletykákat a nyugati és az emigrációs sajtó hasznosította. Legalantasabb módon Marschalkó Lajos lehető legjobboldalibb lapja, a Hídfő: "A dollárból és heroinból azonban jutott másfajta népdemokrata szórakozásokra is, így például magas rangú pártfunkcionáriusok és a többi lipótvárosi újgazdagok részvételével bugyi-bulikat rendeztek. De ezeken nem a pesti fiatalság fehérneműjét sorsolták ki a hozzátartozó elvtársnővel együtt, hanem a jelesebb népdemokrata színésznőket. Ezek közé tartozott Bara Margit művésznő, aki sűrűn vett részt a fekete miséken. A sorsolás itt ruletten folyt, és Czinege Ferenc /helyesen Lajos - Hacsa/ 'munkás-parasztszármazású' hadügyminiszter, úgy látszik, feltalálta a világ egyetlen tökéletes rulett szisztémáját, mert Bara Margit mindig neki jutott. A szocialista erkölcshöz tartozott az is, hogy a résztvevő elvtársnőket külföldről hozott, barbár amerikai imperialista folyékony csokoládéval kenték be tetőtől-talpig, és a funkcionáriusok funkcióihoz tartozott, hogy első menetben ezt a hölgyek habtestéről lenyalják./.../ A Népszabadság, amely igyekezett elkenni a botrányt és legalább a funkcionáriusok testéről lenyalni a csokoládét, mégis kénytelen volt megállapítani, hogy az orgiák Ónody Lajos és társai gödi és pesthidegkúti villáiban folytak, amelyeket 'ezek állami pénzből szereztek, rendeztek be és finanszíroztak'“. (Hídfő, 1965. január 10.)
A vérgőzös, antiszemita Hídfő mellé idézhetjük az izraeli Új Keletet (1965. január 13.), amelyben persze "lipótvárosi újgazdagokat" nem vizionálnak bele a történetbe, de ott is arról írnak, hogy "a gödi villát tivornyákra, orgiákra használták, ahová a hideg tálakat az állami büffévállalat szállította, az ital a budafoki állami pincéből érkezett, a nők meg az állami mulatóból jöttek. A meztelen dáridókon állítólag Czinege Lajos honvédelmi miniszter is részt vett, s az állandó vendégek listáján a 'középkáderek' mellett magas rangú párt- és állami tisztviselők is szerepeltek. Budapesten úgy tudják, hogy az államvédelmi szervek az orgiákról fényképeket készítettek, a mulatozást hangszalagra vették."
Természetesen a komoly európai lapok is bőségesen írtak a budapesti vörös bárók duhajkodásáról.
1965. február 22-én kezdődött a főper tárgyalása, és március 20-án hirdettek ítéletet. Eleinte 600 ezer forint körüli kárértékről írtak, aztán lementek 400 ezer alá, ebből több mint kétszázezret írtak a főperben szereplő "bűnszövetkezet" rovására, és megállapították, hogy Onódy személyesen 31 ezer forint kárért felel, a saját haszna pedig 14750 Ft volt. Ezért kapott első fokon 7 és fél, másodfokon 6 és fél év börtönbüntetést.
Az alacsonyabb rangú vállalati szarkák számára pár hónappal később rendeztek még egy mellékpert is. Az Ónodyhoz legközelebb álló minisztereket, Nezvált, Tausz Jánost a per után egy-két évvel távolították el a kormányból, amikor az embereknek már nem jutott eszükbe a távozásukat összekapcsolni Onódyval.
Bara Margit ruhát próbál. (Képes 7., 1990. március 3.)
Az Onódy-ügynek volt még két másik áldozata is.
Az egyik Bara Margit, a Nemzeti Színház művésznője, aki az előző években sok nagy színpadi és filmszerepben lopta be magát a közönség szívébe. Sokan a legszebb magyar színésznőnek tartották. Az Esti Hírlap (1964. augusztus 19.) Filmolimpia elnevezésű szavazása szerint 1964 nyarán ő volt Magyarország kedvenc színésznője: "A magyar színésznők népszerűségi listáján Bara Margit, Törőcsik Mari, Krencsey Mariann, Ruttkay Éva és Kiss Manyi vezet. Ez a sorrend... Bara Margit legtöbb foglalkozási kategóriában /értsd a válaszadók foglalkozási kategóriáiban - Hacsa/ az első helyen áll."
Innen zuhant le a semmibe 35 évesen. Az elterjesztett rágalom szerint, ahogy a Hídfőből vett szövegben is olvashatjuk, az Onódy-féle "orgiák" meztelen hősnője lett volna ő, holott egyáltalán nem is ismerte Onódyt, soha semmi dolga nem volt vele.
Az ő büntetése súlyosabb volt azokénál, akik bíróság elé kerültek, mert rajta nem segíthetett a bizonyítás hiánya. Both Béla igazgató kirúgta Barát a Nemzeti Színházból. Hiába keresett védelmet, Szirtes Ádámon kívül senki nem állt mellé. Szirmay István, a kulturális ügyekben illetékes KB-titkár nagy nehezen fogadta, de minden segítséget megtagadott tőle. Átdobták a legalacsonyabb presztízsű fővárosi kőszínházba, a József Attila Színházba, de ott is megalázóan bántak vele, kicsi szerepeket kapott, azt se sokat. 1970-ben, 42 éves korában végképp elhagyta a pályát. Csak egy magas rangú vezető érhette el, hogy egy ennyire népszerű színésznővel így bánjanak. De hogy ez ki volt, és miért tette, ma sem tudjuk. (A bloggazda beleszól: Ha már pletyka... Azt beszélték hogy Bara Margit nem hogy nem vett részt az orgiákon, de nem is hívták és nem is tudott róla. Egyik nagyhatalmú színigazgató, vagy kulturális vonalon mozgó pártfunkci akarta megszerezni magának néhány menetre a szerencsétlen színésznőt és mivel nem állt kötélnek, belekeverte az ügybe. Margit és természetesen férje, Gyarmati Dezső is tudta ki az, de állítólag a rendszerváltást nem érte meg a pofa, ez mentette meg tőle hogy Dezső elkalapálja. - Jtom).
Bara Margit férje, Gyarmati Dezső, vizilabdázó olimpiai bajnok (és az állambiztonság informátora) Kolumbiában kapott állást edzőként, oda menekült vele a világ elől Bara Margit, ott élte a háztartásbeli anyák életét.
Az Onódy-ügy kevésbé ismert mellékáldozata Tímár György ügyvéd, a rendszerváltás után a Kisgazdapárt országgyűlési képviselője.
A fiatal Tímár György a Volkswagenjével, amit a "sajtó útján elkövetett izgatás kísérlete" miatt éppúgy elkoboztak tőle elítélése után, mint a siófoki villáját. (Képes 7.,1990. február 10.)
Tímár családját is Onódy mentette meg. Ő adott munkát osztályidegennek minősített apjának, a nemzetközi hírű élelmiszervegyésznek (miként sok régi szakembernek, egykori tulajdonosnak, többek között a nyalóka szabadalmaztatójának).
Tímár tenni akart valamit Onódyért. Megszerezte, lefilmezte és magával vitte Bécsbe a peranyagot. Ott megismerkedett egy kiváló osztrák sajtókapcsolataival büszkélkedő magyar származású izraeli újságíróval, aki megígérte neki, hogy cikkeket szervez Onódy érdekében, és ehhez kért cikkvázlatot Tímártól. Ő pedig mindent leírt öncenzúra nélkül, amit az ügyről vélt és tudott, hiszen nem gondolt rá, hogy a szöveget az ő nevéhez köthetik. Többek között ezt írta: "Természetesen a Magyar Népi Demokrácia a Szovjetunió függvénye. Amilyen a Kreml-beli álláspont, olyan módon élnek és gondolkoznak Budapesten is... Kádár egymaga csupán reprezentáns, a Kreml politikai stratégiájának függvénye. Természetesen kialakult körülötte egy politikai csoport, ennek volt igen jellegzetes tagja Onódy Lajos is. Amikor 1949 decemberében megkezdődtek a középüzemek államosításai, Onódy barátai révén megbízást kapott egy vendéglátóipari vállalat megszervezésére és irányítására. Tisztában volt azzal, hogy az, aki a saját üzemét jövedelmezően tudta irányítani, jól fog dolgozni továbbra is, mivel a képességei megvannak, és erre tekintettel merte alkalmazni az államosított üzemek tulajdonosait is... 1957-től kezdve Onódy beilleszkedik a hatalom új vezetőinek soraiba. Megkínálják a belkereskedelmi miniszteri tárcával, de nem él a lehetőséggel. Szoros barátságba kerül Nezvál igazságügyi, Tausz belkereskedelmi, Kossa postaügyi miniszterrel, Szénási legfőbb ügyésszel, Szalayval, a Legfelsőbb Bíróság elnökével, Gáspár és Biszku Politbüro vezetőségi tagokkal, dr. Beer Jánossal, Tatai külügyminiszter-helyettessel, Szakáccsal, aki a Fővárosi Bíróság elnöke volt, Kelemen Endrével, a legfőbb törvényszéki orvosszakértővel, Tutsek bíróval, aki egy időben és ma is a politikai ügyek bírája stb... Onódy elképzelése alapján kezdett hozzá végre a magyar kormány a Balaton-part fejlesztéséhez, és neki köszönhető, hogy ma Budapesten és lassan az egész országban a turista ugyanazt a vendéglátást kapja, amit a háború előtt./.../ Körülbelül két éve a balosok igyekeznek Magyarországon átvenni a hatalmat.... az egyetlen megoldás: a rendszer vezetőinek személyi lehetetlenné tétele... A modernebb irányzatot képviselő állami vezetők személye nehezen támadható nyíltan, közvetlenül. Sokkal egyszerűbb a velük közeli viszonyban lévő Onódyn keresztül lehetetlenné tenni őket. Egy miniszter nem tartóztatható le, mert világbotrány lenne belőle. Kényelmesebb, ha rá nézve terhelő adatokkal kényszerítik önkéntes távozásra és a helyére a baloldali irányzat emberét ültetik..." (Képes 7, 1990. február 10.)
Tímár fotókat is vitt magával, amelyeken Onódy Nezvál Ferenc, Kádár és Hruscsov társaságában látható.
Tímár anyaga elkerült az Egyesült Államok ausztriai nagykövetségére. Ott egy Thomas Polgar nevű magyar származású diplomata foglalkozott vele, és véleményt kért róla egy vele kapcsolatban álló magyar emigránstól. Ez a magyar emigráns azonban névtelen levélben feljelentette Tímárt a magyar nagykövetségen. A cikkvázlat a fotókkal valamiképp elkerült az USA nagykövetségéről a magyar nagykövetségre. Tímárt hazatérése után nem sokkal elfogták. Először kémkedéssel is vádolták, végül csak "sajtó útján elkövetett izgatás kísérletében" mondták ki bűnösnek. Öt évet kapott, ebből három és felet ült le. Vagyonától is megfosztották. Gondoskodtak róla, hogy a vészkorszakot Onódy segítségével túlélő zsidó fiatalembert a zuglói nyilas per elítéltjeivel zárják össze, akiknek azt mondták: ezek miatt vagytok ti itt... Tímár ügyvédi tevékenységet a rendszerváltásig nem folytathatott. Segédmunkásként, technikusként, feltalálóként és profi bridzsversenyzőként élt a rendszerváltásig.
Onódy összesen négy évet és négy hónapot töltött el a szegedi Csillagban. Az Alföldi Bútorgyár öntő üzemében dolgoztatták. Ott ő szedte le a frissen ragasztott bútorlapokat. Ő lélegezte be közvetlenül a mérgező gázokat. Nagy mértékben károsodott a szeme, a tüdeje, a fogai kihullottak. 1969 februárjában nagyon rossz állapotban hagyta el a börtönt. 49 évesen rokkantnyugdíjas lett. Régi barátja, Csergő János, korábbi miniszter, ekkor a Ganz vezére foglalkoztatta a Ganzban szaktanácsadóként, és a gyár területén működtetett büfét, kisvendéglőt bízta rá. Később feltalálóként Onódy jegyezte a kupakos sörnyitó szabadalmát. Tímárral ellentétben jogilag a rendszerváltás után sem rehabilitálták, csak a pártja ismerte el, hogy koncepciós eljárással zárták ki. Így az utódpárt tagjaként - és a Világ Igazaként - halhatott meg 1996-ban.
Onódy Lajos a rendszerváltás idején. (Képes 7., 1990. március 10.)
