Legalább ötven játékhéten keresztül csapták be a totózók milliós táborát. Félszáz csapat több mint kétszáz játékosát vették meg plusz 13 játékvezetőt. Minimum 160 meccset csaltak el, és ebben nincsenek benne a totótól függetlenül megbundázott meccsek. Több mint hetven vádlottat ítélt el a bíróság két perben, de a bűnösök nagy többsége, a megvesztegetett játékosok és a bírók nem is ültek a vádlottak padján. Ők csak sportfegyelmi büntetést kaptak. Az országban már minden érdeklődő régóta tudott a csalásokról, csak a sajtó hallgatott.
"A szocialista éra botrányai" című sorozat negyedik részében a nyolcvanak évek szenzációszámba menő sportbotrányáról olvashatunk.
Természetesen ez a sorozatunk is az Arcanum adatbázisa segítségével készül!
Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár.
A magyar labdarúgás a 70-es évek végére túljutott a mélyponton, amikor egymás után két világbajnokságra sem jutott ki a válogatott. 1982-ben 50%-os eredménnyel esett ki a csoportkörben a spanyolországi világbajnokságon, amelyet Olaszország nyert meg két évvel az ottani hatalmas totóbotrány után, melynek egyik központi alakja Paolo Rossi volt, akinek három éves eltiltását éppen azért csökkentették két évre, hogy ott lehessen a VB-n. Ő lett a VB gólkirálya.
Úgy nézett ki, hogy a labdarúgás morális állapota és színvonala között nincs összefüggés. A magyar válogatott az 1986-os világbajnokságra is kijutott, miután a selejtezőn remekül szerepelt. A totóbotrány egyébként sem ért fel a magyar bajnokság első osztályáig.
Azonban hosszabb távon a magyarországi labdarúgás alapjait érintette a morális romlás. Ezt Sárközi Tamás így fogalmazta meg: "A szocializmusban még a harmadosztályú futballista is álamatőr volt: csináltak neki egy mesterséges 'sportállást', ahol ténylegesen nem dolgozott. Sumákprofi volt, kamuamatőr a sportvezetés jóvoltából. Ehhez járult az élvonalban a csempészési privilégium, a gazdasági bűnözés így eleve szerves alkotórésze lett a sportnak, különösképpen a labdarúgásnak. Utána jött a már említett bundajárvány, a totócsalások..." (Mozgó Világ, 2007/5.)
A totócsalás egyik vádlottja, Bernáth Zoltán anyagbeszerző arra a kérdésre, hogy nehéz volt-e a csapatokat megvenni, így válaszolt: "Hát, egyáltalán nem volt nehéz. Ti. ezeknél a csapatoknál tét nincs a Nyári Totó Kupában. Anyagilag sincsenek dotálva. Ti. egy ilyen Nyári Totó Kupa mérkőzésért 2500 forintot kap a csapat. Azt tizenhat felé osztják, így durván 200 forint jut egy játékosra. Nyáron mennének szabadságra, üdülni, mit tudom én, külföldre, Balatonra. Nem mehetnek. Tehát a pihenő időszakukban is játszaniok kell. Két bajnokság között. Hát éppen ezért szerintem így szinte tálcán volt kínálva ez a lehetőség, hogy ezeket könnyen meg lehetett keresni. Sőt olyan esetekre is emlékszem, hogy közvetlenül a játékosok árultak mérkőzést, tehát pénzt akartak keresni." (Rakéta, 1983. május 10.)
Fontos tényező volt az is, hogy Magyarországon igen sokan totóztak: "a szocialista országok közül nálunk totóznak a legszenvedélyesebben: az NDK-ban egy-egy lakosra évente 0,6, Romániában 1,3, Lengyelországban 4,5, Csehszlovákiában 5, Bulgáriában 6,5, Magyarországon pedig 27,6 kéthasábos szelvény jut." (Magyarország, 1983. február 13.) Itt tehát sokkal több pénz került a nyereményalapba.
A totót lelkesen propagálták azzal, hogy minden totózó a magyar labdarúgás ügyét támogatja. Több reklámdal is született a totóról. Például.
A Nyári Totó Kupát azért találták ki, hogy a bajnokságok szünetében is lehessen totózni. A totóbotrány után ezt rögvest meg tudták oldani a nemzetközi Intertotóval, melynek külföldi meccsei szerepeltek a totószelvényeken. Az alacsonyabb osztályban játszó labdarúgók szerény kereseti lehetősége és a manipulált totóeredményekkel kereshető összegek között hatalmas volt a szakadék. Az élvonalbeli labdarúgók elnézett illegális keresetkiegészítése - a csempészési monopólium és egyáltalán miondazok az előnyök, amelyek a külföldi utazásokkal jártak - az alsóbb osztályok focistái számára nem léteztek. Számukra a mérkőzések eladása maradt a fizetéskiegészítés elérhető formája.
Az 1982-83-as bajnokság indulásakor - amikor már csak a sajtó nem tudott a kiterjedt totócsalásokról - az egyik NBII-es csapat edzője szerint a 20 egyesületből 18 kérte, hogy mérkőzéseik ne szerepeljenek a totóban. (Dunántúli Napló, 1983. február 28.) Tudták, mekkora a kísértés. A csempészeti monopólium már hozzájuk sem ért le, viszont ott voltak azok a csapatok, játékosok, edzők, akik az élvonalba törekedtek. Számukra nem babra ment a játék.
Szepesi György, a hatalmas népszerűségnek örvendő sportriporter, 1979 óta a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a totóbotrány kipattanása után így nyilatkozott: "Nagyon hosszú ideje hallani különböző mérkőzés-manipulációkról, népszerű nyelven szólva bundákról. Ezeket az esetenként felvetődött vádakat, feltételezéseket eddig soha senki bizonyítani nem tudta. A totóbotrány számunkra is figyelmeztető, hogy a jövőben nem szabad megállni a gyanús jelenségeknél, nem kell várni bizonyítékokra." (Rakéta, 1983. május 10.) Szepesi tehát régóta tudta, mi a helyzet, de nem szólt és nem tett semmit.
1980. október 14-én, amikor a Magyar Rádió munkatársaival beszélgetett, szóba került a bundázás kérdése: "Szepesi György elismerte ugyan, hogy van bunda, de azt állította, hogy nem lehet bebizonyítani. Ekkor felálltam, és megkérdeztem az elnököt: mit szólna hozzá, ha egy-két hónapon belül magnószalagon bizonyítékokat hoznék? Ajánlatomon csak mosolygott, de nem válaszolt." (Borenich Péter: Csak a labdán van bőr) Borenich Péter nem sokkal később hozzálátott a tényfeltáráshoz, és hangfelvételei voltak a csalásokról több mint két évvel azelőtt, hogy a botrány kirobbant volna, és másfél évvel azelőtt, hogy a Sportfogadási és Lottóigazgatóság feljelentést tett, a rendőrség pedig vizsgálódni kezdett. (Borenich Péter és Török Tamás dokumentumműsorát 1983 márciusában adta le a Magyar Rádió. Abban már az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak is megszólaltak. A műsor szövege, amelyből az alábbiakban sokat idézünk, május 10-én jelent meg a Rakéta Regényújságban.)
Szepesi György hivatalos funkcióban. (Népszava, sajtófotók, 1981.)
A Sportfogadási és Lottóigazgatóság akkor észrevételezte a totócsalást, amikor már nem lehetett félrenézni. 1982-ben a 29. játékhéten 57 db. 13+1 találatos totószelvény találtak, és a telitalálatos szelvények száma egymás után következett. Mindenki erre a játékhétre utal mint döntő bizonyítékra, noha az előző héten 84 db. telitalálatos szelvény volt. Csakhogy akkor ez 119 13 találatos szelvényből került ki, a 29. héten viszont mind az 57 13 találatos szelvényen eltalálták a +1-et. Annak a valószínűsége, hogy 57 13 találatosból valamennyi ugyanazt a - helyes - tippet adja meg a +1-es mérkőzésre, kizárható. Hogy ez ne legyen annyira feltűnő, nem is adták meg külön a 13 találatosok számát és nyereményét.
Magyar Hírlap, 1982. július 13.
Magyar Hírlap, 1982. július 20.
Ha összevetjük a 29. hétre szóló totótanácsadót a valós eredményekkel, akkor látjuk, hogy 14 mérkőzésből 10 nem a szakemberek által várt eredménnyel végződött. A tanácsadó valamennyi pótmérkőzésre 1-es tippet adott meg, és mind az 57 13 találatos szelvényen x szerepelt. Nincs az a naiv totózó, aki elhitte volna, hogy ezek az eredmények a pályákon dőltek el.
Szersén Gyula színész, hétpróbás totózó ezt nyilatkozta Borenich Péternek: "...ha a meccseredmények a papírforma szerint, tehát várhatóan alakulnak, akkor az újságok átlagtalálata 10-12 körül mozog. Meglepetések esetén 6-8 találat mutatkozik. Ilyenkor azonban rendszerint egyetlen fogadó sem ér el telitalálatot, vagy talán mindössze egy szerencsés telitalálat akad. De emlékszem, hogy a múlt évi totó kupa egyik játékhetén nyolc esélyesnek látszó csapat vesztett hazai pályán. A sorozatos meglepetések miatt az újságok átlag találata az ötöt sem érte el." (Rakéta, 1983. május 10.) A Sportfogadás (1982/30.) a nyertes szelvények számát is közölte. Mindenki láthatta, hogy a szelvények sorszáma egymást követi.
1982. augusztus elsején egy csepeli totózóban Borenich mikrofonjába belemondják a mezei totózók, hogy a nyári kupa idején nem lehet totózni. Nem tiszták a mérkőzések. Megveszik a meccseket. Szegedi totózók hozzáteszik, az országban mindenhol tudnak a totóbandákról.
Erről mégsem írhatott Magyarországon senki semmit. Illetve egyetlen kivétel mégis akadt. A kevésbé szem előtt lévő Hétfői Hírekbe (1982. augusztus 9.) belopakodott Szabó Ferenc jegyzete: "A BOLDOGULT emlékezetű háromcsoportos NB II. idejét idézte a most hallott totótörténet. Sok együttes küzdött, így aztán jócskán akadt 'tuti', azaz papírforma-mérkőzés. Ám alkalmanként két-három találkozón a jobb, a képzettebb és az otthon játszó csapat kikapott, nagy nyereményeknél a kettes dominál. Mi történhetett? Semmi különös. Csak néhány nagypénzért totózó összeállt. Nem játszottak sok szelvénnyel, a pénzt az esélyes csapat néhány játékosára költötték, így történhetett, hogy a jó kapus lepkét fogott, a remek középhátvéd luftot rúgott, a hasznos középpályás légszomjjal küzdött, a góllövő csatár a bárányfelhőket bombázta, így lett négy fix egyesből négy meglepő kettes, azaz totógyilkosság."
Ettől eltekintve teljes volt a csönd, mígnem bő fél évvel azután, hogy a totócsalás teljesen nyilvánvalóvá vált mindenki előtt, megjelent a napilapokban az MTI közleménye, miszerint: "A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte Bernáth Zoltán budapesti és Faragó József kiskunfélegyházi lakost és négy társukat, Pataki Miklós és Perei Gyula kecskeméti lakost és négy társukat, továbbá Molnár Tibor, Csötönyi Dániel szekszárdi lakost és tizenkét társukat. A nyomozás eddig feltárt adatai alapján az őrizetbe vettek alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy egyes alacsonyabb osztályú labdarúgócsapatokat, játékosokat és játékvezetőket megvesztegettek, hogy a totóban szereplő mérkőzések eredménye számukra kedvezően alakuljon. Vesztegetéseik révén több millió forint jogtalan haszonhoz jutottak. A kiterjedt totócsalási ügyben folyik a rendőrségi vizsgálat." (Magyar Nemzet, 1983. február 1.)
Ekkor 26 ember letartóztatásáról számoltak be. Rögvest sajtótervet is készítettek a pártközpontban a Tömegkommunikációs Kutatóközpont szakszerű közreműködésével a totócsalás kezelésére. (Múltunk. 2012/2.)
Isten tudja, meddig folytathatták volna a szerényebb, százezrekkel (mai forintban tízmilliókkal) megelégedő totócsalók, ha a főcsaló nem olyan mohó, hogy egyetlen héten több mint félszáz telitalálatos szelvénnyel hozza feljelentési kényszerbe a Sportfogadási és Totó igazgatóságot.
Budapest, Szekszárd és Kecskemét volt a három gócpont. A külön-külön korrumpáló társaságok egy idő után rájöttek, hogy jobban járnak, ha koordinálják a tevékenységüket. Faragó József kiskunfélegyházi lakos, termelőszövetkezeti részlegvezető volt a főszervező. Nála volt a tőkeerő, jelentős részben ő előlegezte meg a költségeket. Jankai István őrnagy így tájékoztatta Borenich Pétert: "Faragó és társasága az 1982. évi Nyári Totó Kupában, valamint az azt megelőző játékheteken összesen 29 millió forint nyereményt vettek fel. /Ekkor 4651 Ft volt az átlagkereset - Hacsa/. Egy játékhéten 9-10 mérkőzést is megvásároltak. A hétközben megvásárolt végeredményeket, mivel Faragó rájött arra, hogy a játékosok más totózóknak is eladják, és hogy ne legyen sok a 13+1 találat, vasárnap délben, amikor a totószelvény befizetésének a határideje lejárt, a bűnszövetkezet tagjai gépkocsiba ültek és a Faragó által közölt adatoknak megfelelően megfordították mindenütt a mérkőzések végeredményeit. Erre nem minden csapat volt hajlandó, hogy megfordítsák a végeredményt, hiszen egynémely csapatnak a játékosa is totózott, és azt az egy mérkőzést, amit ők eladtak, ő tisztában volt vele, hogy mi lesz a végeredmény. Ezért nem nagyon akartak ráállni arra, hogy megfordítsák. Ekkor emlékeztettek arra Faragóék, hogy hát az óvadék náluk van, és hogy az óvadékot és a beígért pénzt megkapják, ezért jobbnak látták, ha a Faragó kívánságát teljesítik. (Rakéta, 1983. május 10.)
Totókirálynak azonban nem őt, hanem a sokkal feltűnőbben viselkedő, kihívóan költekező, saját sofőrrel járó, a milliókat táskájában hordozó Molnár Tibor volt, aki a börtönben is totózott, és akiről az 1986-os szabadulása után Bocsák Miklós könyvet is írt.
Molnár Tibor, a totókirály. (Magyar Ifjúság, 1986. május 16.)
Molnár így nyilatkozott meg a rádiós dokumentumműsorban: "Pici gyerekkorom óta foglalkozom behatóan a sporttal, ezen belül is a labdarúgással. Sajnos sérüléseim közbeszóltak, és attól függetlenül, hogy ifi válogatott kerettagságig vittem és a Ferencvárosban, ahol futballoztam, nem vihettem sokra, mert sérüléseim közbejöttek, porcleválás, szalagszakadás stb. Játékvezetői vizsgám is van. - Mikor kapta azt a nevet, hogy totókirály? - 1978 tájékán, amikor először nyertem. Tudtam, hogy ki sárgalapos, ki nem, ki játszik, hogy játszanak, hogy állnak fel, milyen taktikával, hol volt edzőváltozás, hol nem, szóval tudtam a hozzáállást a csapatoknál, hogy tulajdonképpen mire is lehet számítani. Én nagyon szerettem a futballt, és tessék nekem elhinni, hogy nem azért, hogy nyereségvágyból csináljam ezt, mikor letartóztattak, nekem nem volt semmim. Én albérletben lakom, összesen húszezer forintom volt. Én tulajdonképpen mindent a sportra, a focira költöttem. Ha lett volna hét- vagy nyolcmillió forintom, akkor én nem villát vettem volna, hanem csapatot csináltam volna. Egy ízig-vérig csapatot. Énnekem ez a hobbim. Nem az, hogy minél több pénzem legyen... Jó, befolyásoltam pénzzel a mérkőzéseket. Tény, én ezt el is mondtam, első nap, amikor behoztak, déltől másnap reggel hét óráig mondtam, ami eszembe jutott. Nem vagyok bűnöző típus, én úgy érzem. /.../ A Nyári Totó Kupát nem szerettem. Megmondom őszintén, nem is igen nyertem benne, mert ebben a játékban, a Nyári Totó Kupában alacsonyabb osztályú csapatok vannak, és itt ilyenkor mindenki megmozdult, párezer forintos emberek is. Előfordult, hogy odaadtam a pénzt, és nem adták vissza, ami nekem járt. Gyarlóságok voltak, nem sportemberhez méltó dolgok... Az NB II-ben már azért becsületesebbek az emberek. Nemigen fordult elő, hogy pl. ha nem csinálták meg, amiben megegyeztünk, ne adták volna vissza a pénzt..." (Rakéta, 1983. május 10.)
Élvonalbeli labdarúgó, olimpiai bajnok is volt az üzletben: Sárközi István, aki az MTK-ben focizott, tagja volt az 1968-ban aranyérmet nyert olimpiai válogatottnak: "Mi volt a maga szerepe? - Vesztegető voltam. Engem is megvesztegettek, és én is megvesztegettem a játékosokat. - Maga honnan tudta, hogy kit érdemes megkeresni? - Hát az évek folyamán amíg sportoltam tudtam azt, hogy kik a sztenderd játékosok általában. Az ismeretség megvolt, és abból indult ki az ember, hogy őket megkérdezte, és ők vállalták ezt a rizikót, mert pénzt akartak keresni. - Mi az ön foglalkozása? - Hát most per pillanatig vendéglátóiparnál voltam. - Mit csinált? - Üzletvezető voltam, de nem tetszett nekem ez az egész. Nem az én világom, és ha kimegyek, remélem, hamarosan, szeretnék nyitni egy ilyen zöldséges üzletet. Aztán majd ha elfelejtik ezt az egész dolgot, majd később, akkor majd megpróbálok a sporttal foglalkozni. - Mit szeretne csinálni? - Hát, edzősködni." (Rakéta, 1983. május 10.)
Sárközi másfél év múltán szabadult, 1992-ben, 45 éves korában tisztázatlan körülmények között elgázolta egy vonat. 2019 óta emléktábla őrzi az emlékét Jászberényben.
Sárközi István kilencedrendű, Faragó József elsőrendű és Pócsi László tizenharmadrendű vádlott a Kék Fény kamerái előtt. (Magyar Rendőr, 1983. május 14.)
1983. augusztus 2-án kezdődött a totócsalók pere. Szeptember végén hirdettek ítéletet első fokon, 1984 áprilisában másodfokon. A két - budapesti és szekszárdi - perben összesen 74 vádlottat ítéltek el. Faragó hat, Molnár négy és fél évi börtönbüntetést kapott. A legprominensebb vádlottak 4-6 év börtönbüntetést kaptak, a másodvonalbeliek két-három évet, a többiek egy-másfelet. A kisebb büntetések egy részét felfüggesztették. A bűnszövetkezet legfőbb szervezőit teljes vagyonelkobzásra ítélték, a többieket mellékbüntetésként pénzbüntetésre. A vádlottak által befizetett 7 és fél millió forint kártérítést (a totócsalók által okozott kb. 31 millió forintnyi kár töredékét) az OTP átutalta a totó nyereményalapjába.
Félszáz egyesület nagyjából kétszáz labdarúgójának a játékjogát függesztették fel a rendőrségi vizsgálat befejezéséig. A Keszthelyből több mint egy komplett csapatot, a Komlóból 14 játékost. A keszthelyiek megpróbálták leigazolni a ZTE teljes ificsapatát, de ez nem sikerült. Junior és ifi labdarúgók tömegei jutottak játéklehetőséghez. De nem sokáig. Az MLSZ a megyei labdarúgó szövetségekre bízta, hogy határozzák meg az érintett sportolók büntetésének a mértékét. Az esetek többségében két hónapos eltiltást szabtak ki, amely az ítélet kihirdetésekor már le is járt. A felháborodás olyan nagy volt, hogy az MLSZ vette kezébe az ügyet, és az eltiltások időtartamát számos esetben meghosszabbította.
A magyar labdarúgás megtisztítása nem nagyon sikerült. A totócsalók ugyan börtönben ültek, de a bundázás tovább folyt. Az 1984-1985-ös idényben az NBI-ből való kiesés ellen küzdő csapatok, a Volán, a Nyíregyháza megvették a Csepel elleni mérkőzésüket. Aztán jött az utolsó forduló: "Az utolsó versenynap előtt ez volt a helyzet: ha a Volán otthon kikap a már bajnok Honvédtól, és a Nyíregyháza nagy gólkülönbséggel nyer Diósgyőrben, akkor a fővárosi csapat kiesik. Nos, a Volán-pályán döntetlen született (6—6), Diósgyőrben pedig 7—2 lett a végeredmény az NYVS SC javára! /.../ Az MLSZ nem talált bizonyítékot a bundára, de a csapatokat így is megbüntette. A Bp. Honvédtól öt bajnoki pontot vont meg, valamint visszatartotta a bajnoki címért az MLSZ-től járó félmillió forintot és nem engedélyezte a megvont öt pontért járó prémium kifizetését sem. A Volánt kizárta az első osztályból, a kiesett DVTK és Nyíregyháza pedig mínusz négy ponttal rajtolt a következő NB II-es bajnokságban." (Jelkép, 1985/2.) Vádat is emeltek a bundázásban vétkesek ellen.
1988-ben pedig kirobbant a nagy bundabotrány, amelyben már válogatott labdarúgók, klubelnökök is érintettek voltak, no meg a válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Mészöly Kálmán.
- hacsa -
