A Valóság 1968/4. számában megjelent Állóvíz című szociográfiával Penészlek is, Végh Antal is berobbant a magyar közéletbe. Először értesülhetett az ország nyilvánossága arról, hogy a népi írók legdrámaibb műveiben leírt mélyszegénység vagy még annál is mélyebb szegénység Kádár János Magyarországán is létezik. A megyei vezetők a szerző fejét követelték, de nem kapták meg. Még inkább ők kapták meg a magukét.
A Vannak változások című film 1968-ban felvett képkockái Penészlekről. (Filmkultúra, 1980/2.)
"A szocialista éra botrányai" című, sorozat harmadik részében a hatvanas évek végén megjelent döbbenetes falusi kilátástalanságot bemutató szociográfia fogadtatásáról és sorsáról olvashatunk.
Természetesen "A szocialista éra botrányai" című sorozatunk is Arcanum adatbázisa segítségével készültek, készülnek!
Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár.
Részletek Végh Antal szociográfiájából (Valóság, 1968/4.) "— kérem szépen — mondja a község védőnője —, én két éve vagyok itt, rendszeresen megtartom az iskolában az egészségügyi ellenőrzést az előírás szerint, de olyan még nem volt, hogy ne találtam volna a gyerekekben tetűt. Ruhatetűt is, fejtetűt is! /.../ VI/A osztály... az osztálylétszám 24. Az osztályból tízen még sohasem fürödtek fürdőkádban, 14 már igen. /.../ F. Miklós Budapesten bátyjáéknál. Sz. László Nyíregyházán kórházban mint beteg (zuhanyozott). K. Anna Debrecenben bátyjáéknál, vendégség alatt. A. Sándor Nyíregyházán kórházban..." Mindenki a falutól távol. "Közülük egyszer fürdött 8, kétszer fürdött 4, háromszor fürdött 2. Háromnál többször senki. Egy helyiségből álló lakásban lakik 22, két helyiségből álló lakásban 2, két helyiségnél több senki. A lakás földes: 22, mozaikköves: 1, padlós: 1. Egyedül alszik: 5, testvérével vagy szüleivel — másodmagával egy ágyon: 15, harmadmagával 3, négy gyerek egy ágyon: 1. Olyan ágyban alszik a 24 tanulóból, ahol matrac van: senki, ahol szalma van szalmazsákkal: 14, szalmazsák nélkül (a szalmán lepedő vagy pokróc): 9,
A gyerekek közül szeszes italt fogyasztott: 23, se bort, se pálinkát nem ivott. 1. — Ki volt már közületek részeg ? Nem jelentkezik senki. — Mindenki csak annyit ivott, amennyitől nem rúgott be ? — Igen! — És van köztetek, aki már látta valamelyik osztálytársát részegen ? — Igen! Sorolják egymás után, ki kit látott és mikor./.../ Az osztályban rendszeresen mos fogat: 7 tanuló./.../ Az arcok sápadtak, sárgásbarnák, bágyadtak, a fogazatuk rossz, van gyerek, akinek csak hegyek és csonkok a fogak helyén. Véznák, vékony csontúak, más iskolás gyerekekkel összehasonlítva a III-IV. osztály színvonalát mutatják./.../ A penészleki általános iskolában néhány év óta szokás: felső tagozatba engedik azokat a tanulókat is, akik gyengeelméjűek. Egy ideig tartották magukat a tantervi követelményekhez, így történt meg, hogy az első osztályokban 5-6, sőt néha több túlkoros gyerek összegyűlt — 12-14 évesek is. Az osztályban nem lehetett rendet tartani a kamaszok miatt. A kicsiket ütötték, némelyikkel, amelyik testileg fejlett volt, a tanítónő se bírt. Ezért egy idő óta a képezhetetleneket tovább engedik. Hogy hányszor kellett a tantermekből részeg gyereket eltávolítani, hazaküldeni, hazavitetni, azt nem is jegyzi meg sem az igazgató, sem a nevelők./.../ A 2654 lakosra 9 fürdőszoba jut, 73 családra egy. A községben zárt illemhelyet a lakások 10%-a mellett lehet találni. 25%-nál semmilyen nincs! A környéken a fertőzéses tbc-s megbetegedés aránya sehol nem ilyen magas./.../ A táplálkozás egészségtelen, a vitaminfogyasztás minimális, fehérjében is rendkívül szegényes az étrend. Fő táplálék a főtt tészta, a krumpli és a kenyér, a zsír és a szalonna./.../ ...nem ismerik a beosztást, a takarékosságot. Disznóölés idején, vagy ha az odadolgozó férfiak meghozzák, hazaküldik a keresetet, költekeznek, dínom-dánomot csapnak. Mivel szinte minden család minden tagja egyetlen helyiségben él, a házaséletre a szülőknek csak akkor adódik lehetősége, ha a gyerekek alusznak. Esténként a gyerekeket le is itatják, hogy később váratlanul ne ébredjenek fel./.../ A kuruzsláson és babonaságon nem ütközik meg senki! A betegség: isten akarata az emberen; ha akar, az isten meggyógyít valakit, ha nem, nem. A szemmelverésben, a ráolvasásban való hit ma is olyan mindennapos itt, mint másutt 50 évvel ezelőtt. Pókhálót tesznek a nyílt sebre./.../ A földnek se értéke, se becsülete. Akik megmunkálhatnák, odavannak. Harmadik-negyedik osztályos gyerekek szántanak-vetnek. Itt megelégszik a nép, ha az úgy-ahogy megmunkált föld holdanként hoz 5-6 mázsa krumplit vagy 4—5 mázsa gabonát./.../ ...lakóház 611 van a faluban. A tanács vezetőinek véleménye szerint a házak legalább 20%-át azonnali hatállyal lakhatatlanná kellene nyilvánítani... 80 ház szalmával fedett, ezeknek zöme beázik. 50 olyan lakóház van, amely a kor színvonalához, a jelenlegi magyar falu általános képéhez mérten megfelelőnek mondható. Járda nincs. A házak 12 km hosszú út mentén épültek... kikövezett út 1 km, a többi földes, homokos./.../ A tanácselnök azt mondja: 50 család szorulna rendszeres szociális segélyre. Kap 17.../.../ 1967-ben a pénzügyőri felmérés alapján Penészleken 25 000 liter bor termett. Ennek 10-15%-át eladták, a többit a termelők maguk itták meg. A szőlő fajtamegoszlás szerint: 476,5 kh. direkttermő nova, 2,5 hold vegyes. Oltványszőlő nincs. Szántanak, vetnek, betakarítanak, ugyanazzal a módszerrel, amivel emberemlékezet óta./.../ A denaturált szesz fogyasztásának is hagyománya van évtizedek óta." Egy hétgyerekes családnál: "Az ebéd mindig egy fogás — legalább háromszor hetente krumpli. Vagy ha van a boltban 2,20-as paradicsomkonzerv, abból leves. Ezenkívül gyúrt tésztát esznek. Lisztet és zsírt vesz legtöbbet. Zsírból hetente 2 kg kell. Havonta krumpliból több kell egy mázsánál./.../ Rozzant házak, vályogfalak, vert falak, meszeletlenül: tíz-húsz-ötven. A házak tetején szalma, ahol elrothad, ahol már levitte a szél, ott beázik. Másik család: tizenegy gyerek. Lehet, hogy itt még szörnyűbb állapotot találunk, mint ott a kilencgyermekes családnál? Igen! Ott minden gyerek egészséges. Itt a gyerekek között van szívbeteg, tüdőbeteg, idegbeteg és gyengeelméjű. Róluk nem lehet mit írni."
Az írás részleteit a Szabad Európában is beolvasták.
Végh Antal (Népszava, sajtófotók, 1981, Danis Barna).
A megyei pártbzottság lapjában, a Kelet-Magyarországban 1968. május 1-én megjelent egy kroki "Hogyan írjunk korszerű szociográfiát címmel?": "— Mester, hogyan tud úgy írni, hogy mindaz, ami szociográfiájában foglaltatik, csaknem megfelel a tényeknek, és mégis olyan könnyedén farba tudja rúgni vele az igazságot? Elnézően nevetett — Nézze, fiacskám! Ez egyszerű. Kiragadom a tényeket a környezetükből és az összefüggések híjával már minden nem úgy van, ahogy az van./.../ Aztán meg apuskám, a fürdőszoba. Engem nagyon bánt, hogy a faluban nincs minden házban fürdőszoba. Ha most nem utalok arra, hogy a múltban vízvezeték sem volt, villany sem volt, vályogház sem volt, hanem a hegyoldalban laktak, akkor én nem kenem el a bírálatom élét, hanem mozgósítok a tettekre! Nemde?" A kroki szerzője, Ordas Nándor, aki a Népszabadságtól sodródott le a megyei napilaphoz, a következő évben Rózsa Ferenc díjat kapott.
Hamarosan riportsorozatot hozott a megyei lap "A valóság Penészleken" címmel: "Május van, az út és az utcák akácillattól terhesek. Limbes-lombos, nagyon csinos, takaros falu. Egyetlen, roggyant tetejű házacska éktelenkedik csak az autóbuszmegállótól száz méterre. De alig nézem egy perce, kijön a falatozóból gazdája, Szűcs István, bemutatkozik és azt mondja: — Remélem ezt nem írja meg. A fiamnak vettem, nem foglalta el, három hét alatt rendbehozom a fedelét." A cikk szerint Penészlek "közepesen fejlett" község, s a helybeliek szerint, ami a faluról "egy folyóiratban" mejelent, annak "az ellenkezője sem igaz". A cikksorozatot Gesztelyi Nagy Zoltán írta, aki a világháború előtt a népi írók köréhez tartozott, 1948 és 54 között internálótáborban majd Recsken tartották fogva. 1954-ben térhetett vissza a pályára, 1968 elején, nem sokkal e cikk megírása előtt került Nyíregyházára, és ettől kezdve a városban "limbes-lombosnak" becézték.
Öregek Penészleken, képkocka a Vannak változások...-ból (Filmvilág, 1980/9.)
Kovács György penészleki tanácselnök egy bűnszövetkezettől vette át a falu irányítását. Ő kapacitálta az írót, hogy nézze meg, milyen viszonyok vannak őnáluk, és írjon róla. Azt remélte, az írás felrázza a felsőbb vezetőket, és talán akkor több figyelem és támogats jut nékik.
Az ágrólszakadt faluba, ahol azok se nagyon olvastak, akik tudtak, lekerült - elsősorban az ingázók révén - 25-30 példány a Valóságból. Azokat betűzték a falubeliek, kik egyetértéssel, kik pedig felháborodással, hogy ők tetvesnek, tudatlannak, alkoholistának vannak kikiáltva ország-világ előtt. A helyi indulatokat nagymértékben a megyei vezetők szították, akik Orosz Ferenc megyei pártitkárral az élükön fölszóltak Pestre, és intézkedést kértek ezzel a "rendszerellenes" irománnyal szemben. Megkeresték Orosz Ferenc régi barátját, Darvas Józsefet, aki hajdanán a "limbes-lombos" cikk szerzőjével együtt tevékenykedett a Márciusi Frontban, 1945 és 1956 között ennek a vidéknek a képviselője volt, ekkor pedig az Írószövetség elnöke: hasson oda, hogy Végh Antalt az Írószövetség marasztalja el és zárja ki.
Nem ez történt. Darvas a Kortárs 1968/9. számában "Magyarország felfedezése" címmel terjedelmes írásban foglalkozott Penészlekkel. Az Írószövetség ekkor kezdeményezte Darvas vezérletével a háború előtti Magyarország felfedezése sorozat újraindítását. Szabolcs-Szatmár megye az innen származó Végh Antalnak jutott. Minden megyei vezetőt utasítottak Budapestről, hogy a legnagyobb mértékben támogassák a megyéjükbe küldött szociográfust. Darvasnak már csak a sorozat érdekében is meg kellett próbálnia kibékíteni a megyei vezetőket Végh-gel. Erről a kísérletről és annak kudarcáról szól ez a cikk.
Darvas nagy nehezen elérte, hogy Végh-gel, a megyei vezetőkkel és a Kelet-Magyarország "limbes-lombos" újságírójával együtt menjenek le Penészlekre, és nézzenek utána, valóban úgy állnak-e a dolgok, ahogy azt Végh megírta.
Darvas József (Film, színház, muzsika, 1973. december 8.)
Részletek Darvas írásából "...a falu vezetői nemcsak a dokumentációs anyagot szolgáltatták, hanem valójában ők inspirálták a cikket is. Kérték Végh Antalt, hogy írjon róluk. Valami csodát vártak attól, ha egy írás világgá kiáltja a bajaikat, több segítséget az eddiginél, hogy kimozdulhassanak abból a nagy elmaradottságból, amelyből a saját erejükkel nem bírnak kimozdulni. (Dr. Rohály Viktor, járási vb-elnök, aki hozzánk csatlakozott Nyírbátorban, némi csípősséggel mondja: 'Azt remélték, benyújthatják a számlát, más községek rovására...') Természetesen nagy drámai erővel festették a falu elmaradottságát s csak a bajokat mondták, néha talán még el is túlozták. (Bár ez felesleges volt, van itt baj, gond éppen elég.) Az írás megjelent, nagy kavarodást okozott, — de nem egészen olyat, amilyet reméltek. Zavarban vannak, sőt erősen kínban. Se egészen vállalni, se elutasítani nem tudják a cikket." Azért is vannak bajban, mert Végh a publikálás előtt elküldte nekik a kéziratot, s ők csak kisebb módosításokat javasoltak. Kiderült, hogy az Állóvízben "vannak kisebb-nagyobb pontatlanságok, túlzások, ellenőrizetlen adatok, túlzó általánosítások és felesleges dramatizálások. (Megint csak ezekért is kár, rontják az írás hitelét. Sajnos, eléggé megdöbbentő az is, ami túlzás nélkül igaz.)" "Nemcsak azt érzik, — ezt határozottan érezhetik, hogy 'fönt' a cikk elítélését, megcáfolását várják ettől a 'szembesítéstől', hanem a faluban is a legellentétesebb indulatok kavarognak az 'Állóvíz' körül./.../ S most háborognak: ki mondta el a faluról ezt a sok gyalázatosságot? Nem tagadják, hogy sok minden igaz, de akkor is!... Szégyenbe hozni, csúffá tenni a falut?!... 'Nem is az íróra haragszunk, hanem akik kibeszélték ezeket!'". "Akik eljárnak a faluból — mondják —, letagadják, hogy penészlekiek, mert csúfolják őket. A Penészlekről Debrecenbe közlekedő autóbuszra az egyik faluban nem akartak felszállni a bejáró diákok, amíg az autóbuszt nem fertőtlenítik... Igaz? Nem igaz? Állítják." A védőnő, akik a tetűhelyzetről tájékoztatta az írót, nehéz helyzetbe kerül: "Mi a véleménye — kérdezem a védőnőt —, az 'Állóvíz”' ad igazabb képet a faluról, vagy a megyei lap riportsorozata? Habozás nélkül felel: az 'Állóvíz'. Az elvtársnő, aki velünk jött a megyei pártbizottságtól, hirtelen rákérdez: 'És melyik volt a hasznosabb?' Zavarba jön, gondolkozik, majd ezt mondja: 'A megyei lapé...' Arra a kérdésemre viszont, hogy ami nem igaz, vagy kevésbé igaz, hogyan lehet hasznosabb, már nem tud válaszolni. Talán nem is akar./.../ Végh Antal igazat írt. Ez bebizonyosodott. (A megyei lap riportja ebben a kérdésben úgy cáfolt, hogy mellébeszélt.)" "A szégyenérzet, ha van alapja, gyógyító dühöt válthat ki. (Penészleken is ez történt: fertőtlenítő hadjárat indult.)" Az igazgató is megszólal: "...amikor 1940-ben idejött, leírhatatlan nyomorúságot talált. A lakosság nagy része földbe-homokba vájt kunyhókban lakott./.../ Általános volt az éhezés. 500 gyerekből 300 egyáltalán nem járt iskolába, a többi is inkább csak télen. Máskor dolgozniok kellett. Több, mint 500 analfabéta volt a faluban, a felnőtt lakosság közel fele. (Még ma is van 250!) /.../ A felszabadulás óta sokat változott a falu élete. Más, boldogabb vidékekhez képest nagyon nagy az elmaradottság, de a tömegnyomorúság, az éhezés megszűnt. A falu villanyt kapott, modern, nagy iskolát, napközit, óvodát, orvost, s most épül az egészségház./.../ Az 'Állóvíz'-ben ezeket is meg kellett volna írni, egyáltalán: a felszabadulás óta megtett utat, a fejlődés eredményeivel, s a feloldatlan, régi és új ellentmondásokkal. Az írás megrázó döbbenete talán kisebb lett volna, de az igazsága teljesebb, meggyőzőbb."
Az Állóvíz megjelenése után rengeteg csomag érkezett a faluba az írásban szereplő családok számára.
Képkocka a Vannak változások...-ból (Filmvilág, 1980/7.)
A Népszabadság karácsonyi számában nagy kerekasztalbeszélgetést közöltek Penészlekről. A központi pártlap szentesítette Darvas árnyalt, de pozitív véleményét. Nemcsak Erdei Ferenc csatlakozott hozzá, hanem a politikai szempontból mérvadóbb Pándi Pál is: "Megmaradt általában a politikusokban egy olyan igény, amit univerzális igénynek mondhatnék. Ha például Penészlekről megírom, hogy Szabolcs megyének fáj a foga, akkor azt tanácsolják: azt is írjam meg, hogy a szívműködése egészséges, a homloka nagyon szép, s általában, univerzálisan ne a betegségekről írjak. Az író mindenféle egyensúlyozó számítgatás nélkül is megírhat olyan helyzetet, amely egyértelműen változtatásért, javításért kiált, és szerintem ebből — ha írói felelősséggel íródik — haszna van a politikának is." Ezen a kerekasztalon Végh Antal is megtette a magáét a békesség érdekében: "...a penészleki cikkem alapállása nem hiba nélküli. Azt is tudom, hogy Penészlek nem az egész Szabolcs megye, s ezért a Szabolcs-Szatmárról szóló szociográfiai kötetben olyan községeket kívánok ellenpólusként bemutatni, mint Valja, ahol például kétmillió forintért kultúrházat építettek, és a szövetkezetben dolgozó parasztok megkeresik a napi 100 forintjukat is! Szeretném nagyon becsületesen megírni ezt a könyvet, de a megyei pártbizottság segítsége nélkül aligha megy. Ezért kérem a megyei vezetők, különösen pedig Orosz Ferenc elvtárs támogatását a leghatározottabb formában."
Az Állóvíz központi fogadtatása két okból lehetett ennyire (is) pozitív. Egyrészt, az írás a penészlekiek nyomorát jelentős részben tudati tényezőkre vezeti vissza. Sokkal jobban élhetnének, ha nem lenne annyira elmaradott a tudatuk, ha nem lennének annyira babonásak, bigottak, ha kihasználnák a lehetőségeiket, nem szülnének annyi gyereket, tudnának beosztással élni stb. (Olyan képet adni a legalábbis részben önhibásnak tekintett tengődőkről, amilyet Végh a penészlekiekről adott, már évtizedek óta csak cigányokról adnak, és ezeket cigány karakterjegyeknek szokták hinni, holott a szegénység bizonyos típusához tartozó általános jellemzők. Penészleken nagyon kevés cigány lakott.) Másrészt Penészlek példája a téeszesítés ellenpróbájaként is hasznosíthatónak tűnt. Itt nem alakult meg a téesz, és az ország legszegényebb megyéjének legszegényebb községei éppen azok (Penészlek mellett Nyírlugos és Nyírbéltek), ahol általános volt az egyéni gazdálkodás. Penészlek határában kirívóan gyenge a termőföld. A téeszesítés végére maradtak volna ezek az Isten háta mögötti, rossz adottságú falvak. Penészleken sokan már alá is írták a belépési nyilatkozatot, de lefújták a téesz megalakítását, mert elfogyott a pénz. A következő években pedig a téeszek megerősítésére fókuszáltak, az "egyéni falvakra" nem jutott pénz. Az Állóvíz után persze már joban odafigyeltek Penészlekre, és az 1970-es évek második felében - a többi településhez viszonyítva - elég sok támogatás jutott ide is.
1980-as képriport Penészlekről (Új Tükör, 1980. május 25.).
Darvas villámgyorsan megírta penészleki élményei alapján A térképen nem található című drámáját, amelyet 1969 januárjában már be is mutattak nagy sikerrel Miskolcon, két évvel később pedig Pesten a Madách Színházban. A drámabeli Ormoson többé-kevébé mindenki megfeleltethető Darvasék penészleki látogatása szereplőinek. A pártitkár, az újságíró, az író, az iskolaigazgató, a védőnő, a tanácselnök, a traktoros, a családok és persze maga Darvas.
A dráma kritikai visszhangja kiemelkedően jó volt.
1972-ben megjelent Végh Antal szociográfiai kötete a megyéről Erdőháton, Nyíren címmel. Első fejezete az Állóvíz bővített, de szemernyit sem enyhített változata. Ez a bővített változat sem kíván megfelelni a kifogásoknak, Darvaséinak sem. Például ebben sincs szó "a felszabadulás óta megtett útról".
A térképen nem található Madách Színházbeli előadásának színlapja. (Pesti Műsor, 1971. április 30.)
1978-ban elkészült, és 1979-ben a Filmszemlén bemutatták a Gulyás-fívérek Vannak változások... című filmjét. Ők amatőr filmesként már 1968-ban, az Állóvíz megjelenése után is forgattak Penészleken, és visszatértek oda egy évtizeddel később. A film kritikai visszhangja a bemutatása után jó volt. A Magyar Hírlapban (1979. február 27.) például Hegyi Gyula így írt róla: "Gulyás Gyula és Gulyás János a penészleki változásokat kutatta, tíz évvel Végh Antal megdöbbentő riportja, majd Darvas József hasonlóképpen megrázó drámája után. A két alkotó nem bizonyult hűtlennek elődeik szelleméhez: a „limbes-lombos” falukép helyett (hogy egy helyi szerző megrendelésre készült írásából idézzek) ők is az elmaradottságot, a magárahagyott falu árnyékos arcát mutatják be filmjükben. Penészleken — summázhatjuk olykor azért meglehetősen indulatos alkotásukat — nem sok minden változott az elmúlt tíz évben, s ha hozzáveszszük, hogy eközben mennyit fejlődött az egész ország, e szabolcs-szatmári községben nem túlzás visszafejlődésről sem beszélni. A valóságfeltáró, szociografikus művészet — amelyért a penészleki 'csatát' megvívó, azóta elhunyt Darvas József oly sokat tett — ma sem vesztett aktualitásából, hitelességéből. Nem kétséges, hogy e film szélsőséges helyzetet ábrázol, de feltétlenül igaza van abban, hogy társadalmunkban senkit sem tehet 'leírni'. Döbbenetes képsorait nehezen feledheti, aki egyszer végignézte."
Ezután valamiféle fordulat következett be. A Hunnia Filmstudió akkori sajtóreferense, Fekete Ibolya a rendezőpár kérésére összeállított egy kis füzetet a filmről, amelyben többek között Illyés Gyula, Kozák Gyula, Vági Gábor, Für Lajos írásai szerepeltek. Szamizdatos "fekete seggűek" is. Az ilyen füzetek alacsony példányszámban, rotaprint eljárással készültek, nem kerültek nyilvános forgalmazásba, a sajtónak küldték ki őket. Rényi Péter, a központi pártlap igen befolyásos főszerkesztőhelyettese azonban feljelentette a füzetet Aczél Györgynél, aki leszólt a filmfőigazgatónak. Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes szobájában vagy tíz magas rangú vezető gyűlt össze, hogy a jelenlétükben a miniszterheyettes hatásosan leordíthassa az ifjú sajtóreferens fejét. (A történetet Fekete Ibolya idézi fel Szekfü András: Így filmeztünk 4. című interjúkötetének 59.oldalán.)
Darvas József drámájában a Madách Színház színpadán a szerző alteregóját játszó Szirtes Ádám és a megyei pártitkárt alakító Koltai János. (Tükör, 1971. május 11.)
A Népszabadság ekkor visszamenőleg is elítéli az egykoron pozitívan értékelt Állóvízet, és, ahogy 1968-ban a megyei pártitkár a megyei lapban, most Rényi Péter (vagy valamely feljebbvalója) a központi pártlapban írat ellencikket, ezúttal a lap szabolcsi tudósítójával, Kékesi Katalinnal. Az ellen-cikksorozat szerkesztőségi bevezetése természetesen Rényi Péter álláspontját tükrözi: "...a riport szerzője úgy vágott neki a témának, mintha falukutató elődeihez hasonló helyzetben volna, vagyis olyan országban, amelyben elleplezik a parasztélet örökölt terheit, letagadják a kisparaszti lét nyomorúságát, ahol fel kell rázni a közvéleményt a paraszti múlt dolgában. Ezért a hangsúlyt annak bizonyítására helyezte,hogy milyen elmaradottságban, milyen szegénységben élnek az emberek Penészleken, hogy sok gyerek tetves, a felnőttek durva pálinkával mérgezik magukat stb. Az okokra nem sok szót vesztegetett. Amiből két sajnálatos reakció is következett: a falu lakossága megsértődött, nem a konzerválódott múlt ábrázolásaként, hanem a maga szennyesének kiteregetéseként fogadta a beszámolót. Ennél jóval érthetetlenebb volt néhány akkori megyei vezető reagálása, akik annak a kimondását, hogy az általános emelkedés közepette is elmaradhat egy-egy község vagy terület, rendszerellenesnek nyilvánították, és ennek megfelelően ellentámadásba kezdtek, a tényeket is letagadták volna. Tíz évvel később, 1979-ben dokumentumfilm készült Penészlekről, amely az idén több helyütt műsoron volt. Már a címe is sokat sejtető: 'Vannak változások..' három ponttal a végén, ami arra volt hivatva, hogy felkeltse a néző gyanakvását. A poshadás, a pangás állapotát sugallták a képek is. Nem is szólva a film műsorfüzetéről, amelynek szerzői nemcsak a helyzet hiteles dokumentációjaként fogadták el a film minden kockáját, hanem általános jelképként értelmezték Penészleket. Volt, aki egyenesen azonosította az országgal. Aki tüzetesebben vizsgálta a filmet, annak feltűnhetett a számvetés homályossága: a film nem azzal számolt el, hogy mi történt tényszerűen egy évtized alatt Penészleken; mindenáron azt akarta bizonyítani, hogy ugyanaz a szemlélet dönti el ma is a község sorsát, mint annak idején, hiszen az akkori megyei vezető, akinek régóta semmi köze az ügyhöz — régóta elkerült a megyéből, a funkciójából is — ma is védi korlátolt nézeteit; a falusiak ma is röstellik, hogy szóvá tették a szegénységet stb. Emlékezetesen csak egy 'változást' dokumentált a film: a régi mocskos kocsma helyett ma ragyogó italbolttal rendelkezik a község. Ami úgyszintén csak gúnyként értelmezhető. Ennek mintegy ellenpontjaként, a magányosan tengődő idős parasztemberek képeit mutatták be, amelyek Penészleken ugyanolyan megindítóak, mint másutt. Pedig Penészleken is nagyot fordult az idő, ha nem is a mezőgazdaság, de az ország szocialista fejlődése itt is megváltoztatta az életet. 'A térképen nem található' — így szólt az említett dráma a címe. Ma már ez sem áll. De további kommentárok helyett átadjuk a szót megyei tudósítónknak, aki a Penészleken szerzett benyomásairól riportsorozatban számol be." (Népszabadság, 1980. december 14.)
Penészleken ma harmadannyian laknak, mint az Állóvíz idején. Az állóvíz messze sodorta azokat, akiknek volt hová sodródniuk.
- hacsa -
