Soha akkora vihart nem kavart a dolgozó nép körében vers, mint Weöres Sándor Antik eklogája, amely az Új Írás 1964/2. számában jelent meg. Háborgó levelek, telefonok ezrei zuhantak rá a pártszervekre, a szerkesztőségre. Kádár Jánosnak is jutott belőlük. A nép másik része a versre vetette magát aranyáron vett lapban, kézzel, gépel másolt, xeroxozott példányokban. A lap főszerkesztőjét kirúgták azon vers miatt, amely pár hónappal később akadálytalanul megjelent a Tűzkút kötetben, a Magvetőnél. A háborgó nép azt már észre sem vette.
Ahogy januárban már jeleztem új év, új téma az Arcanum vendégszerzőjétől! "A szocialista éra botrányai" című, sorozat második részében egy igazi csemege! "Pornóírás" Weöres Sándortól. Óriási felháborodás és fű alatt, aranyárban terjesztett irodalom....
Természetesen "A szocialista éra botrányai" című új sorozatunk is Arcanum adatbázisa segítségével készültek, készülnek! Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár.
Weöres Sándor: Antik ekloga (Új Írás, 1964/2.)
A magyar költészet kiemelkedő mesterének akkor már nyolc éve, a forradalomhoz vezető "olvadás" óta nem jelenhetett meg önálló kötete. 1964-ben épp a diktatúra kicselezésén fáradoztak a költő és a költészet barátai. A Magvetőnél porosodó kéziratát (benne az Antik eklogával) eljuttatták a párizsi Magyar Műhelyhez. A költő úgy tett és nyilatkozott, mintha ő egyáltalában nem kívánta és engedélyezte volna a párizsi kiadást, holott dehogynem. Éppen ezzel igyekeztek zsarolni a magyar kiadót: milyen blamázs lenne a magyarországi kultúrpolitikára nézve, hogy egy elismert és kiemelkedő magyar költő - ellenséges politikai nézeteket nem tartalmazó - kötete csak külföldön jelenhet meg. Az akció sikerrel járt. A Magvető gyorsan kiadta a Tűzkútat, s bár a párizsi kiadást megelőzni nem sikerült, de arról legális és nyilvános forrásból senki nem is tudhatott Magyarországon.
Az Új Írás főszerkesztője úgy döntött 1963 végén az Antik ekloga megjelentetése mellett, hogy már amúgy is "sok volt a rovásán". Folytatásokban közölte Déry Tibor G.A. úr X-ben című regényét és Csoóri Sándor Fidel Castrót és Che Guevarát éltető kubai naplóját. Mindkettőért megrovást kapott, mindkettőt leállították. A legnagyobb botrányt azonban Juhász Ferenc József Attila sírja című verse robbantotta ki, amely a lap 1963/5. számában jelent meg. Ezt a botrányt csak az Antik eklogáé halványította el.
Juhász Ferenc vehemensen antikaptalista verse arról szól - a költő akkor még újdonságnak számító fékezhetetlen és vad képeket sodró, illetlen szavakat sem kerülő szóözönével -, hogy a halottvilág milyen ocsmány, kapitalista környezetében bújik meg József Attila kicsiny sírja. Jöttek a háborgó levele, és jött a Népszabadság (1963. május 12.): "A vers sok olvasóban ellenérzést és ellenszenvet keltett. Joggal. A televényszerűen túlburjánzó költői apparátus és a vaskos képek, trágár hasonlatok zsúfolása elfedi, vagy legalábbis nehezen kitapinthatóvá teszi a költemény célját és értelmét. Érzésünk szerint e vers vázlat csupán. Roppant méretű jegyzethalmaz egy készülő műhöz.Az Új Írás szerkesztőségének a folyóirat, az olvasók, a magyar költészet és nem utolsósorban:Juhász Ferenc érdekében vissza kellett volna adnia ezt a félkészterméket. Hiszen egy irodalmi folyóiratnak feladata az irodalom, a költők és a közönség formálása. És ennek eszköze nemcsak a közlés, hanem a visszaadás is. L. R."
A verset országszerte elítélte egy csomó tantestület, a lapszámot pedig elkapkodták és még feketén, nagy felárral is igen nehezen lehetett hozzájutni.
Részlet Juhász Ferenc verséből (Új Írás, 1963/5.)
1964 februárjának első napjaiban jelent meg az Új Írás az Antik eklogával. A verssel foglalkozó első levelet február 9-én hozta a Magyar Nemzet. G. I. általános iskolai tanár tisztelettudó módon, a vers esztétikai értékét elismerve veti föl: "Mi szükség volt ezekre a naturalista részletekre? Főképpen a fiatalság természetszerűen fejletlenebb kritikai érzéke miatt talán helyes lett volna, ha a szerkesztő és a költő a verset is a mindenki által könnyen hozzáférhető folyóiratban való megjelentetése előtt együttesen átvizsgálták volna és tekintetbe vették volna azt a szempontot is: a szerelmi élmény teljességéből mely részletek valóak könnyen hozzáférhető, nagy példányszámú folyóiratba, főként a serdületlen korú olvasók elé, akik a versben esetleg nem a művészí, esztétikai értékeket veszik észre, hanem csupán a nyers erotikát." A lap nem foglalt állást, és a február 16-i számában a közlést elítélő és támogató véleményeket is közöl.
És akkor ismét jött és döntött a központi pártlap: "Weöres Sándor Antik eklogája (a sajtóban többször is támadták) azokat a pajzán verseket követi, amelyekből a történelem folyamán már sokat produkált az irodalom. Ez a vers azonban nem idézi fel a régi görögökre jellemző s a ma emberének is rokonszenves, egészséges erotika fényét és báját, így aztán nemcsak az az álszent prüdéria tiltakozik a közlése ellen, amely maga is bírálatra szorul, hanem a jóízlés is. Néhány nyers, pornográf képéből ugyanaz az elfojtott, elferdült vágy szól, amely miatt az önámító kispolgár az egészséges erotikán is megbotránkozik." (Népszabadság, 1964. február 25.) Ezt H.Z. monogrammal Héra Zoltán költő jegyezte.
Héra Zoltán (Új Írás, 1972/12.).
A folyóirat megjelenése után nagyjából két hét kellett hozzá, hogy a nagy levéláradat meginduljon. Helyi és országos pártszervek, állami hivatalok, szerkesztőségek postáját növelték sokszorosára az Antik ekloga kiátkozását követelő levelek. Tantestületek, munkahelyi közösségek, szocialista brigádok tiltakoztak kollektíve, szülői értekezleteken tomboltak miatta. Még a liberális hírben álló budapesti Radnóti Gimnázium igazgatója is hangosbemondón közölte, hogy tilos az Új Írás legfrissebb számát olvasni. (Magyar Hírlap, 1986. június 7.) Ennél többet nem is tehetett volna a lap és a vers népszerűsítése érdekében a diákjai körében.
Több héten át izzott az Új Írás telefonvonala. Még terrorista akciókkal is fenyegették a szerkesztőséget. Voltak, akik csak azt ordították bele a telefonba: "Ekloga!" Illés Lajos főszerkesztő így számol be az akkori eseményekről: "Valóságos vagy fiktív nevek, időnként általánosító megjelölések (Egy anya; Egy olvasó; A fiatalok stb.) álltak a tiltakozó vagy a ritkán dicsérő sorok alatt. Kaptunk szép számmal névtelen leveleket is, íróik gyakran mellékeltek hozzá trágár, obszcén versezeteket s gyalázkodó irományokat./.../ Akadt köztük olyan is, aki február 19-től kezdve 15 alkalommal juttatta el hozzánk az Antik ekloga költőjét és a szerkesztőséget gúnyoló trágár förmedvényeit./.../ Weöresnek címzett levél:'Uram! Az ilyen egyéneket ki kellene zavarni az országból, nem még az írószövetségben megtartani. Remélem, reméljük, hogy nem hagyják sokáig. Államunk ezt nem engedheti meg." "Különböző nagyüzemek, hivatalok vezetői, párt- és szakszervezeti bizottságainak titkárai azzal vádoltak meg, hogy e vers közlésével 'megrontom az ifjúságot'." "...még az az állítás is elhangzott az írószövetségben, hogy e Weöres-vers közlésével az imperializmus behatolását és fellazító politikájának érvényesülését segítem elő."
Devecseri Gábor: "Azok közül, akik Weöres Sándor sok száz és a magyar költészet sok százezer verséből csak az 'Antik eklogá'-t (vagy azt sem) olvasták, került ki annak az ugyancsak ökrendeztetően trágár kifejezésekkel zsúfolt, Weöreshez címzett klapanciának beteglelkű írója, akinek förmedvényét azonos szöveggel — de hol Simon István, hol pedig az én nevemet gépelve alája — stencilen sokszorosítva terjesztették azidőtt. (Nagyvilág, 1968/2.)
A vers iránti érdeklődés elementáris erejű volt. Terjesztették gépírásos, kézírásos másolatokban, xeroxozva, és a 6 ft-ba kerülő lapszámért 100 forintot is megadtak. Persze az érdeklődők egy részét, kivált a kamaszokat, akikben forrtak a hormonok, csak a szex érdekelte a versből. Éppen a botrány váltotta ki azt a hatást, amelytől az elsőként idézett levélíró féltette a serdületlen ifjúságot, "akik a versben esetleg nem a művészi, esztétikai értékeket veszik észre, hanem csupán a nyers erotikát".
Weöres Sándor (Vasi Szemle, 2007).
A durvább levelek nem jelentek meg a nyilvánosságban, de eljutottak a legfelső politikai szintre.
Nyuli József győri lakos levelet írt Kádár Jánosnak és rosszallólag mellékelte a KISZ Győr-Sopron megyei Bizottságának Jövendő című lapját, amelyben nem értettek egyet a vers közlése elleni tiltakozásokkal. A levélíró szerint az ilyen művek bűnözővé teszik a fiatalokat: "A művészetnek, közte az irodalomnak is, a tanítás, a nevelés elsősorban a feladata. Márpedig - nézetem szerint - ez a vers nem felvilágosít, nem jóra tanít, hanem állati ösztönöket ébreszt ifjúságunkban éppen abban a fejlődési időszakban, amikor a tanulással, a társadalomban végzendő minél jobb munkára való felkészüléssel kellene foglalkoznia. Félő, hogy e verset hasonló, vagy még merészebb irodalmi művek követhetik, amelyek társadalmi veszélyességét abban látom, hogy ifjúságunkat a könnyű, dologtalan életre ösztönzi! A lányok úgyis igen könnyen fordulhatnak az ilyen művek hatására az 'Édes Élet' felé, és munka nélkül próbálnak érvényesülni. Fiaink pedig a könnyű élethez szükséges pénzt majd nem becsületes munkával, hanem 'szerzéssel', sikkasztással kísérlik meg majd előteremteni és ezáltal az egész társadalom élősdijévé válnak." Sík István marcali tanár a pártközpont agit-prop osztályának vezetőjéhez, Orbán Lászlóhoz fordult levelével: "Én és a hozzám hasonló kommunista tanárok ezrei elmélyült hozzáértéssel neveljük fiataljainkat a szocialista hazafiságra, a minden eddiginél magasabb és tartalmasabb kommunista erkölcsre, fiataljainkat óvjuk még a dekadencia lágy szellőitől és fuvallatától is, de ne tessék haragudni, ez így nem munka, amit mi méhek módjára nagy szorgalommal összehordunk, az irodalomnak ilyen 'barbár titánjai' kényük-kedvükre széttúrnak." Orbán megbízásából a kulturális osztály vezetője, Köpeczi Béla válaszolt: "A Weöres-vers közlését mi is helytelennek tartottuk, s az Új Írás egyéb hibái miatt is a szerkesztőségben az illetékes szervek a szükséges változtatásokat végrehajtották. Javasoljuk, hogy véleményét az egyes írásokról vagy kulturális jelenségekről írja meg a lapoknak." (Ezeket a leveleket Standeisky Éva tette közzé a 2000 2004-es különszámában.)
Illés Lajost kirúgták, áprilistól a pártközpontból kiküldött Baranyi Gyula lett az Új Írás főszerkesztője. Az emigrációban szerkesztett Irodalmi Újság (1964. május 15.) szót emelt a kirúgás ellen. Weöres mellé állt a bécsi Útitárs és a párizsi Magyar Műhely is. Egy másik emigrációs lap annál kevésbé: "Ahogy megjelent ezen folyóirat, az Új Írás szerkesztőségébe (Budapest, Dorottya utca 8.) a tiltakozó levelek ezrei özönlöttek, melyekben a vers jóérzésű olvasói hevesen tiltakoztak az ellen, hogy az Új Írás közönséges pornográf szemetet adjon olvasóinak./.../ Minden irodalomszerető ember tudja Budapesten, hogy mily botrányt és vihart aratott Weörös /sic!/ Sándor ezen költeménnyel./.../ Csak Cs. Szabó László nem vett minderről tudomást s leközölt a párizsi 'Magyar Műhely' 1964 márciusi és az evangélikus 'Útitárs' 1964 július-augusztusi számában egy beszélgetést Cs. Szabó László és Weörös között. Cs. Szabó kérdezi: — Te is, mint minden igazi költő, sokakhoz szeretnél szólni, vagy csak kevesekhez, kiválasztottakhoz ? Weörös: — Csak Jézussal azonos emberekhez beszél. Cs. Szabó: — Ki létezik számodra? Weörös: — Csakis Jézus! Azért ír, hogy ezt a jézusi elemet magából kifejtse... Cs. Szabó megértéssel köszöni meg a választ. Csak arra szeretnénk feleletet kapni, hogy a magyar nyelvű verses pornográfiában közismerten csúcsteljesítményt elért Weörös Sándort miért dicsőíti a párizsi Magyar Műhely és a bécsi evangélikus Útitárs? Ízlésazonosság? Lelkendezés a 'jézusi elemnek' egy szűzleány számára történt 'kifejtéshez?' Magyar ez? Keresztény ez?" Ez olvasható az Amerikában megjelenő Hídfőben (1964. október 10.), Marschalkó Lajos nyilas újságíró lapjában.
Marschalkó Lajos (Hídfő, 1971. szeptember 10,)
A kevesek között, akik kiálltak az Új Írás mellett, ott volt Gyurkó László, Karinthy Ferenc és Veres Péter, aki az Írószövetségben is, a kultúrpolitikába leginkább belesüllyedt írótársai, Darvas József, Dobozy Imre előtt is felvetette a kirúgott szerkesztő ügyét.
A nyolcvanadik évében járó Benedek Marcell pedig a Család és iskola (1964/4.) című lapnak nyilatkozott: "Elvi ellensége vagyok minden hajszának..., amely író vagy költő ellen azért indulhat, mert megírt valamit a maga igaza szerint./.../ E versben tán két sor nem ízlésem szerint való (orvosi nyelven szólva: az ejaculatio praecox leírása), de ez nem jelenti azt, hogy hajlandó lennék ellene szólni vagy akár hogy mint szerkesztő vonakodnék közölni. Mint szerkesztő közölném ezt a költeményt is, mint minden olyan művet, amely tehetséges, becsületes, meggyőződésében elmélyült művész munkája. Ez a hajsza azért is káros lehet, mert a szerkesztőket a jövőben félénkebbé teszi. Ami az ifjúságot illeti: az ótestamentumtól kezdve, sőt még előbbről egy sereg olyan mű van az irodalomban, melynek olvastakor a kamaszgyerek nem érzi ki a mű egészének szépségét, jelentőségét, hanem az érdekli benne, ami sajátosan a kamaszfantáziát izgatja. Ez a vers sem alkalmas ifjúsági olvasmánynak, és éppen úgy, ahogy az ótestamentumnak, ennek sem kell ifjúsági olvasmánnyá válnia. Mint tanárember azt mondanám: nem volna szabad kamaszkézre adni. A lap azonban (az Új Írás) nem ifjúsági lap, hanem irodalmi folyóirat. Itt a vers a helyén van./.../ De ha mégis a gyerekek kezébe került, csak ennyi rossz történhetett, pár kamasznak izgalmas órákat okozott."
Benedek Marcell (Könyvtáros, 1969/7.).
Vargha Kálmán irodalomtörténész jelentkezett az Új Írásnál, hogy hosszabb írásban válaszolna a lapot ért vádakra. Ezt meg is tette a lap még Illés Lajos által szerkesztett áprilisi számában: "A beküldött levelekből az derül ki, hogy az Antik ekloga szenvedélyes elutasítói többnyire olyan olvasók, akik még nem találkoztak hasonló jellegű irodalmi alkotásokkal. Tiltakozásuk mögött annak az olvasónak meghökkenése érződik, aki világirodalmi ismeretek nélkül valamiféle költészet elleni merényletet lát az ilyenféle erotikus alkotásban./.../ Sajnos a megbotránkozók elárulják magukról, hogy nem tudnak különbséget tenni erotikus művészet és művészileg értéktelen, szeméremsértő pornográfia között. A kettő pedig nem azonos és nem cserélhető össze! Az erotikus irodalomnak több ezer éves múltja van. Azokat a műveket soroljuk az erotikus alkotások közé, amelyek a szerelemben az érzékiséget hangsúlyozzák és a szekszuális vonatkozásokat hozzák előtérbe. A pornográfikus termékeknek viszont egyetlen céljuk a szekszuális ösztönök felcsigázása. E termékek létrehozóit nem is vezeti művészi ambíció. A világirodalom erotikus alkotásai között vannak sokkal merészebbek is, mint Weöres verse, és nem csak az antikok, Ovidius, Theokritosz, Catullus, de a későbbiek között is! La Fontaine Les lunettes című szatirikus versét, Goethe Das Tagebuchját olvasva azt hiszem senki sem érzi Weöres Antik eklogáját különösen kényes olvasmánynak. Baudelaire és Verlaine sejtelmesen fülledt erotikáját nem is említve, holott emezek sem pornográfikus versek./.../ az Új Írás nem ifjúsági folyóirat, nem serdülő kamaszok és serdületlen gyerekek számára készül! Lehet, hogy egyesekben nyugtalanságot kavar fel ez a költemény, de Rodin Csókjának látványa is hasonló következményekkel járhat kamaszfiúk és csitri lányok esetében./.../ ...lehet-e igazi művészi alkotásnak romboló hatása? Inkább felszabadítanak, feloldják a szorongást, tisztázzák a tisztázatlant, harmóniába rendezik a kaotikus érzéseket./.../ Ha riadtan elzárjuk az ifjúságot attól a véletlen lehetőségtől is, hogy olyan művekkel kerüljenek kapcsolatba, amelyek a valóságot csonkítatlanul vállalják és művészi erővel fejezik ki, éppen akkor szolgáltatjuk ki őket művészietlen és triviális asszociációiknak./.../ A mai olvasók részéről megnyilatkozó aggályoskodásokról azonban legtöbbször kiderül, hogy erősen kispolgári-nyárspolgári jellegűek./.../ A kispolgári-nyárspolgári prüdéria forrása olyanfajta rátartiság, amely a múlt előítéleteiből következik, a kispolgár féltve őrzött 'fölényéből', amely szigorúbb erkölcsi elveket és ízlésbeli normákat vélt hirdetni, mint a természetesebb életformát élő 'alsóbb' osztályok./.../ A levélírók által javasolt önmérséklet és tapintat elvéből sehol a világon nem született még nagy irodalom, csak langyos-unalmas szolid középszerűség."
Vargha Kálmán (Új Tükör, 1988. október 2.)
A Népszabadság (1964. április 26.) a leghivatalosabb formában, aláírás nélküli cikkben barmolta le Varghát: "Az Új írás megkísérli a védhetetlent megvédeni, a József Attila sírja című verssel okozott botrány után ezt az újabb botrányt is valahogy kivédeni, azt még megértenénk: nehéz elismernie a hibát. De a lap nem védekezik, hanem támad, mégpedig ingerült hangon, amely olyan oktató és fölényes, amilyen nevetségesen gyengék az érvei. Abból igyekszik tőkét kovácsolni magának, hogy a tiltakozások tömegében akadt néhány valóban nyárspolgári, farizeuskodó, piszkálódó, és az így nyert 'előnnyel' példátlan önteltséggel 'osztja ki' a maga igazságait a felháborodott emberek tömegének." Vargha cikkéből "ordít a műveletlenség. Itt össze van keverve minden, de minden: a szerelmi költészet az erotikussal, az egészséges erotika a dekadens erotikával, a legszemérmesebb, legfinomabb líra a legvaskosabb — igenis — pornográfiával, a társadalmi mondanivalót szolgáló — elidegenítő — naturális leírások a társadalomtól teljesen elszakadt, csupán a szekszualitásért való művekkel./.../ Hogy valóban művelt és tárgyilagos módon hogyan kell értékelni, az irodalmi folyamatba besorolni Weöres versét, arról kulturális életünk egészségének hála, ugyancsak szól egy tanulmány: a Kritika 4. számában Martinkó Andrásé. Csakhogy ez a rendkívül logikus és meggyőző írás (kicsit saját végső következtetésétől eltérően is) pontosan az ellenkezőjét bizonyítja Vargha pamfletjének, azt, hogy Weöres versét joggal marasztalták el alapvetően dekadens erotikája és pornográf vonásai miatt azok az olvasók, akik a Vargha által annyit reklamált 'műveltséggel' valóban nem rendelkeznek. Mert korántsem az álszentek és a beteges prűdek tiltakoztak a vers közlése ellen, hanem mindenekelőtt azoknak a szülőknek, pedagógusoknak, pubertáskorú gyermekekkel foglalkozó felnőtteknek a tömege, akiket a gyerekek ügye foglalkoztat, a gyerekeké, akiket az érett életre felkészíteni az ő gondjuk és nem kis gondjuk!"
Martinkó cikkének említése a korabeli kulturális élet egészségét igazolja a legkevésbé. Ő ugyanis úgy próbálta megírni a művel kapcsolatos fenntartásait, hogy már az elején leszögezte: "nem vagyok megbotránkozva, nem vagyok felháborodva, amiért Weöres Sándor megírta Antik ekloga című versét, s azért sem, hogy az Új írás ez évi februári száma leközölte. Meggyőződésem, hogy a versnek vannak olyan erényei, melyekért érdemes volt megírni és érdemes volt leközölni." Noha: "Weöres Sándornak ez a verse — egyes részleteiben! — rosszul felfogott költői szándék, rosszul értelmezett szexuáletikai modernség és egy túlhaladott költői magatartás közös szülötte. Nagy kár pedig érte, mert a vers nagyobb része a magas fokú költői művészet, nyelvi-formai bűvészség, megragadó szemléleti, lélektani igazság és erotikus báj mintája lehet." (Kritika, 1964/4.)
Bizony, üldözött művet az üldözéstől való elhatárolódással sem lehetett autentikusan bírálni, mert az üldöző abból is bunkót faragott. Mondhatni, lerántotta a bunkóságba.
Pár nappal azután, hogy a Népszabadság ízléstelennek és pornográfnak minősítette az Antik eklogát és súlyos vétségnek a publikálását, megjelent a Tűzkút ezzel a verssel. Ezt a flagráns ellentmondást szerencsétlen recenzensek szinte összehangzóan - talán központi sugallatra - azzal a nevetséges állítással próbálták feloldani, hogy a vers más jelentést kap a Fairy spring cikluson belül, melynek része. Ezt persze senki nem gondolhatta komolyan, és később, a 111 versben (Szépirodalmi Kiadó, 1974) a cikluson kívül is megjelent a költemény.
Weöres Sándor: Tűzkút (A Bookline kínálatában).
Csak a magyarországi kultúrpolitika hatókörén kívül álló Bori Imrének volt módja a ciklustól függetlenül kiemelni az Antik ekloga értékeit az újvidéki Hídban (1964/11.).
Nem tudunk róla, hogy Aczél György 1964-ben képviselt volna a színfalak mögött bármiféle különvéleményt az Antik ekloga ügyében. Az azonban kétségtelen, hogy akkor még nem ő, hanem - az erotikus kalandoktól éppenséggel nem idegenkedő - Szirmai István volt a kultúrpolitika erős embere. Mire Aczél lett az, az Antik ekloga közlésének értékelése elévült. Devecseri Gábor a Nagyvilágban (1968/2.), fentebb már idézett cikkében már négy évvel később is elítélőleg emlegethette az 1964-es populista hadjáratot. 1971-ben Dersi Tamás már a nagy példányszámú bulvárlapban, az Esti Hírlapban (1971. március 28.) állapíthatta meg: "Az idő nagy tréfamester./.../ Weöres Sándor Antik eklogája és Juhász Ferenc tragikus szépségű verse, a József Attila sírja — sok hercehurca után — megérkezett az irodalomtörténetbe. A szexuális erkölcsről vitázók nyolc évet öregedtek."
Weöres Sándor értesítője, a szombathelyi Faludi Ferenc Reálgimnáziumból, V. osztály 1. félév. (Lőcsei Péter: Szombathelyi emlékpohár, Szombathely, 2007.)
- hacsa -
