Botrányok, sztorik és tragédiák a régi Budapesten 7.
Nem tudjuk, honnan jött, hová lett- Ennél kevesebbet világ látta, ünnepelte művésznőről tudni nem lehet. Ha ugyan művésznő. Sokak szerint nagyon is. Táncreformer, táncforradalmár. Mások szerint inkább valami prostiféleség: megélhetési, alpári önmutogató.
Adorée Villany (Wikipedia)
Elkönyvelték őt magyarnak (a "puszták gyönygyének"), franciának és Erna Reich néven született német zsidónak, de színre lépése előtti életéről senki semmilyen dokumentumot nem látott. Jobb híján azt kell elhinnünk, amit magáról nyilatkozott Magyarországon: "A nagyszüleim magyarok voltak és kivándoroltak Franciaországba. Én Rouenban születtem és természetesen francia vagyok. Tizennégy éves koromban azonban Németországba kerültem s igy inkább érzem magam németnek, mint franciának. Magyarul persze egy szót sem tudok, s most vagyok először nagyszüleim hazájában." (Pesti Hírlap, 1912. február 4.) Amikor 1920-ban Stockholmban tartózkodási engedélyért folyamodott, 1888. október 15-ét jelölte meg születése napjának. Más források szerint 1891-ben született.
Mint mindig, úgy ma is a "Botrányok, sztorik és tragédiák a régi Budapesten" című sorozatunk az Arcanum adatbázisa segítségével készült! Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár!
Milyen környezetből, miként került ki a nagyvilágba, fogalmunk sincs. A fentebb már idézett nyilatkozata szerint vándortársulatokban, staggionékban színésznősködött, mígnem autodidakta táncosként önállósította magát. Vándortársulatokkal juthatott el gyerekként, tizennégy éves korában Berlinbe, ahol 1902-ben már Isadora Duncan imitátorként lépett fel. Az Amerikából jött Isadora Duncan volt a táncművészet korabeli forradalmára, aki már azzal is sokkolta a közönségét, hogy a lába meztelen volt, és a testének szabad mozgást biztosító görögös tunikában lépett föl. A Szegedi Napló (1902. június 13.) Duncan magyarországi fellépéséről tudósító kritikusát is megzavarta az a csupasz láb: "Megrontja az illúziónkat a miss bájos, szubtilisan finom tánczmozdulatainak látványosságában a meztelen lábszár látványa. Ez egy kissé sérti az esztétikai jó ízlést és megzavarja azt a tiszta hangulatot, amit különben előidéz a miss szobrász vésőjére érdemes plasztikus mozdulataival, ritmikus tánczlejtéseivel."
Duncan csak a nála bő évtizeddel fiatalabb Adorée Villany után lépett először meztelenül, illetve egy egészen átlátszó géz fátyolban a színpadra Párizsban, a Chatelet színházban, de ő engedett a rendőrségnek, és sűrűbb szövésű fátyolra cserélte a gézt.
Isadora Duncan (168 óra, 1997. február 4.).
A táncot a klasszikus balett, a táncost a klasszikus balettruhák kötöttségeiből kiszabadító Duncan legelső követői közé tartozott Adorée Villany, aki a jelmezből való kiszabadulás tekintetében túl is tett Duncanen. 1905-ben, legfeljebb 17 évesen eltáncolta Oscar Wilde Saloméjából a hétfátyoltáncot, s miközen megszabadult fátylaitól még Salome zárómonológját is elmondta. (Ez még nem Richard Strauss operája volt, azt csak ennek az évnek a végén mutatták be.) 1906-ban a Salome című filmben is szerepelt.
Keleties, mitikus, a régmúltba visszavezető motívumokból építette fel a számait. Régebbi és kortárs képzőművészeti alkotásokat elevenített meg. A saját koreográfiáit táncolta. Maga tervezte a jelmezeit, melyeket olykor levetett, melyek gyakorta fedetlenül hagyták valamennyi testrészét. Fellépett szerte Európában, Párizsban, Prágában, Berlinben, Rotterdamban, Brüsszelben, Bécsben, Marienbadban stb.
Magyarországon akkor vettek tudomást a létezéséről, amikor 1911-ben Münchenben betiltották az előadásait és őt magát is letartóztatták közszeméremsértés vádjával.
Bukarestbe mindenesetre előbb eljutott Villany művésznő híre, mint Budapestre:
A Pesti Napló (1911. december 21.) egy hónappal később, már a müncheni rendőrség kudarcáról számol be: "Mindenütt nagy feltűnést keltett annak idején, amikor a müncheni rendőrség egy napon a rendőrségre hurcolta Adorée Villany meztelen táncosnőt és Róbert Jenő igazgatót. Miután kihallgatták és elbocsátották őket, panaszost kerestek, aki ellenük a vádat beadja. Mert vádló nélkül nincs vádlott. Erre mi történt? Az történt, hogy eddig egyetlen lélek sem akadt, aki a vádat magáévá tette volna. Pedig a kisasszony háromszor táncolt meztelen a nagyközönség előtt. A vádat ennélfogva el kellett ejteni."
Magyarországon az első érdemi cikket maga Molnár Ferenc írta Villany művésznőről (Pesti Hírlap, 1911. december 31.), és az ő fajsúlyához méltó megállapításokig jutott el: "A meztelenségnek ekkora foka nem maradhatott hatás nélkül szeretett fővárosunkra, és bizonyos, hogy aznap, mikor a szenzáció a sajtóban megjelent, néhány száz ügynök, pénzember, foglalkozás nélküli előkelőség, lipótvárosi mecénás és kávéházi ülnök keble feldagadt arra a gondolatra, hogy mennyi pénzt lehetne nálunk keresni egy olyan hölgy táncprodukciójával, aki pusztán azért ült a rendőrség börtönében, mert szép volt és mezítelen, és ezt nem sajnálta a néptől. Most Bécsben ropta Villany kisasszony (keresztneve Adorée, magyarul: imádott) szintén meghívott közönség előtt és szintén ruházat mellőzésével, csak épen a derekán volt valami, azt hiszem, egy kis spárga./.../... amikor ilyen mutatvány van, akkor, őszintén megvallva, nem a kisasszony táncol meztelenül, hanem az a négyszáz ember, aki nézi. Nem a kisasszony az illetlen, hanem az a négyszáz ember, aki nem tartja illembeli kötelességének elfordulni, mikor egy hölgy ruhátlanul látható. A prüdéria mérlegén, — amely nekem nem szerszámom, — de amelyről most szó van, mert ezen méretnek meg az ilyen mutatványok, egyforma súlylyal illetlen a hölgy is és az is, aki nézi./.../... ezen a világon mindenek fölött egyetlen dolog van és ez a szabadság. Az ő szabadsága, hogy úgy táncolhasson, ahogy akar, és a mi szabadságunk, hogy azt nézhessük meg, amit akarunk. Az állam gyámkodása a műveletlen tömegek fölött csak jelszónak, ürügynek, hamis bálványnak jó, valójában még azok előtt,is, akik hangoztatják, annyit ér, mint egy fázó emberen egy ráragasztott ötkrajcáros postabélyeg, hogy legalább azon a kis darabkán ne fázzék. Az igazság a teljes és tökéletes szabadságban van, és ez kell, hogy a szempontja legyen minden igazán erkölcsös embernek. Tehát ab ovo nevetséges és erkölcstelen minden rendőri akadékoskodás és minden műfelháborodás./.../ A Villany kisasszony ruhátlansága ugyan nem az a gondolat, amelyért máglyára vagy akasztófára fog menni valaki és a táncoló hölgyre mutatva ígykiált fel: 'eppur si muove', nem is nagyon fizeti ki magát szabadsághősnek lenni azért a kis rángatózásért, amit ezek a dámák mívelnek a pódiumon, de azért az ilyen alkalmat is meg kell fogni arra, hogy hitet tegyen az ember a szabadságszeretetről, mint ahogy az igazán vallásos ember nemcsak ünnepen vallásos,hanem hétköznapon is és nemcsak a templomban hisz Istenben, hanem a villamoson is."
Adorée Villany első magyarországi fellépésének a színlapja. (Budapesti Hírlap, 1912. február 4.)
A Feld Mátyás által éppen ekkor Budapesti Színháznak átkeresztelt, négy évvel azelőtt átadott Városligeti Színházban lépett föl a táncosnő, felemelt helyárak mellett nagy sikerrel.
A Pesti Hírlap (1912. február 4.) hosszú cikkben számolt be arról, hogy "a meztelenségnek ezt a ledér kis szélhámosnőjét" külön előadásra hívták meg a Lipótvárosi Casinóba. "A díszterem kicsinek bizonyult, oly sokan jöttek. Aki hol tehette, ott helyezkedett el. Egyesek a plüssdiványokra álltak, mások székekre kapaszkodtak és úgy várták a nagy pillanatot... /.../ A keblei kis, félgömbhöz hasonló leányos keblek, idegesen vibráltak minden mozdulatára s ez a ritmikus mozgás, melyhez a test áttetsző formáinak kihívó lüktetése, dülöngélése járult, megtették a hatásukat. Egy-egy komoly üzletember arca halványszürkére fakult a nagy erotikus izgalmak következtében. A hölgyek ziháló keblekkel, előre hajtott fejjel élvezték Villány meztelen őrjöngését./.../ Voltak... olyan, kaszinó-tagok, akiknek a jó ízlése és erkölcsi érzése, bár későn, fölháborodott azon, hogy a kaszinó, vezetősége eféle perverz ízléstelenségekkel traktálja a tagokat./.../ Egészen udvariatlanul ki kell jelentenem, hogy soha, a legridegebb utcasarkon sem adatott látnom, a hozzá hasonló kiélt, csontvázszerű ványadt női arc. (sic!)" A táncosnővel kevéssé rokonszenvező tudósító így számol be arról, miként mesélt neki Villany a magánéletéről, miután rágyújtott egy ópiumos cigarettára: "Amikor fölkelek, pasteurizált tejből és kevés langyos vízből fürdőt veszek. Ezután jól letörlöm magam és egy sárgásfehér szilárd púderrel bedörzsölöm az egész testemet. Erre két pohár pezsgőt iszom és beburkolódzva, újra lefekszem, így maradok másfél óra hosszat s csak ezután öltözöm föl. Kis szünetet tart és igy folytatja: — Párisi lakásomon a vendégeimet már akkor fogadom, amikor a tejfürdőmet veszem. Illetőleg, még előbb, mert barátaimat beengedem ahhoz a kis testmozgáshoz is, amit mezítelenül szoktam végezni a fürdés előtt. Nekem, aki a meztelenségből kultuszt csinálok, igazán mindegy, hogy mikor mutatkozom lepel nélkül azok előtt, akik engem szeretnek, és akiket én is szeretek. Néha egyik-másik, persze, nem bir magával és túl bátorrá lesz, — ilyenkor egyszerűen becsöngetem szerecsen szolgámat, egy hatalmas termetű afrikai eunuchot, s ez megteszi mindig a hatást. — Megengedi — mondom — hogy én is bátrabban kérdezhessek, miután látom, hogy ön egészen nyíltan mond el nekem mindent. Igen? Tehát, mondja kérem, ön, aki mindenkinek megmutatja bájait, milyen a magánéletben. Ért, ugye, de ha túl indiszkrét lettem volna . . . — Megmondhatok mindent. A férfiaktól tartózkodom, mert a szerelem árt a szépségnek, ellenben ... — Ellenben . . . — Van egy nagyon kedves barátnőm, aki híven elkísér mindenhová." Az olvasók izgalmi igényeit messzemenően kielégítő újságíró végül azzal a konklúzióval zárja az írását, hogy a "kacér kis hölgy" "úgy értékesíti a meztelenségét, ezúttal a Lipótvárosi Kaszinóban, mint az utcák nyomorult leányai a szerelmükét".
A cikk helyiértékéhez hozzátartozik, hogy a Lipótvárosi Casino a gazdag fővárosi zsidók társasköre volt, amely igen bőkezűen és sokoldalúan támogatta a művészeket és művészeteket.
Az idézett tudósítás is ügyesen utalt a táncosnő leszbikus orientációjára, s az ő nevét rögvest fel is használta egy "művelt nagyvilági hölgy" annak finom jelzésére, hogy milyen jellegű kapcsolathoz keres társat. (Pesti Hírlap, 1912. február 11.)
A nagy sikerre való tekintettel meghosszabbították Adorée Villany magyarországi turnéját. Február végéig lépett föl Pesten, aztán vidéki körútra indult. Táncolt többek között Aradon, Nagyváradon, Kolozsvárott, Debrecenben, Kaposvárott. A művésznővel - mint láttuk - nemigen rokonszenvező Pesti Hírlap (1912. március 12.) szerint: "Vidéki, kudarccal teli körútján, egy debreceni mulatóhelyen is fellépett Adore Via Villány, a mezítelen táncosnő. A nagy reklám folytán tekintélyes számú közönség gyűlt össze, de az egészséges ízlésű debreceni publikumnak nem tetszett Villány kisaszszony produkciója, s ennek kifejezést is adott az előadáson. Füttyel és éles megjegyzésekkel kísérték a táncosnő mozdulatait." Kolozsvárott állítólag újjal mutogattak az utcán azokra, akik jegyet váltottak a táncosnő fellépésére. (Ellenzék, 1923. július 29.)
1912 tavaszán mégiscsak sikerült Adorée Villanyt kiutasítani Münchenből és egész Bajorországból. Még pénzbüntetést is kapott. Ebben az évben Párizsban is pénzbírságra ítélték. Az őt ért hatósági, sajtóbeli s közéleti kritikákra válaszul megjelentette Párizsban, de német nyelven, a művészetéről, a tánc reformjára vonatkozó nézeteiről és az addigi életéről szóló, gazdagon illusztrált kis könyvét. (Tanz-Reform und Pseudo-Moral Kritischsatyrische Gedanken aus meinem Bühnen- u. Privatleben., Paris, 1912)
A városligeti Feld (hivatalos nevén Budapesti) Színház, ahol Adorée első és utolsó budapesti turnéján fellépett. (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény, Hungaricana)
1913-ban ismét Magyarországon járt a művésznő, és (a mai Új Színház épületében működő) Palais de Danse-ban lépett fel. Ezúttal is prolongálni kellett a műsorát. Ekkor már egészen más hangnemben írnak róla a lapok. Például: "Az új, modern táncok leghivatottabb művelője, Adorée Villany, a világhírű meztelen táncosnő vendégszereplése a Palais de Danse októberi műsorának nagy szenzációja. Az egész kontinensen óriás sikert aratott kiváló művésznő minden este három táncszámban mutatkozik be, első a ,'Méhtánc', második a 'Rab-tánc' s végül a 'Bent-Anat és rabszolgája' című pszichodramatikus pantomim következik, amely tánc a művésznő legújabb kreációja és Budapesten kerül először bemutatásra." (Budapesti Hírlap, 1913. szeptember 30.)
A dolog szépséghibája, hogy ez és az ehhez hasonló szövegek - x-jelzéssel, vagy anélkül - hirdetési célokból jelentek meg azonos vagy majdnem azonos szöveggel különböző lapokban. Ezek a szövegek azt is hangsúlyozzák, hogy "az utolérhetetlen művészettel bemutatott táncok a meztelenség ellenére nélkülöznek minden frivolitást". (Budapesti Hírlap, 1913. október 26.)
Így ajándékozzák meg az emelkedett művészet értő befogadójának státuszával azokat is, akiket egyáltalán nem a műélvezet vágya visz a Szerecsen (Paulay Ede) utcai mulatóba.
1916-ban elérkezett a magyarországi mozikba Villany 1915-ben készült filmje, a Fátyoltáncosnő.
Pécsi Napló, 1916. augusztus 16.)
Az első világháború elől a művésznő fölhúzódott északra, Svédországban telepedett le. A francia nyelvű wikipedia azt írja, hogy 1920 októbere után halt meg, az angol nyelvű pedig azt, hogy 1927-ben jelent meg utoljára a német sajtóban. (A német wikipediában érdekes módon nincs címszava.)
Az Arcanum anyagában 1923-ból találjuk az utolsó életjelet a táncreformerről, akinek amúgy csak a művésznevét ismerjük.
Ennek az évnek a tavaszán Bécsben újra meggyűlt a baja a rendőrséggel, az egyik előadásán pedig az erkölcs harcos őrei bűzbombát robbantottak.
Amikor a tízes években még teltebb volt a női ideál, Villanyt a soványsága miatt kritizálták. Mire a kor feltett rá néhány kilót - már a sovány volt a divat. A Jövő (1923. márcus 4.) rosszindulatú bécsi tudósítója ezzel indít: "Amikor Budapesten járt, az volt az általános kifogás ellene, hogy túlságosan sovány. Azóta a soványság a divat, viszont Adorée meghízott időközben. Alakja ellen nem lehet kifogást emelni, tánca ellen már inkább, igaz nem vagyok táncszakértő, de azt hiszem, hogy Villány kisasszony nem tud táncolni. Ha tévednék és ha ez a ruhátlan nyújtózkodás mégis tánc és művészet, akkor nagyon unalmas tánc és nagyon álmosító művészet. Pár tucat sajtóper folyik ellenem, mégpedig nagyrészük izgatásért — ebben tehát szakértőnek tarthatom magam — és így nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a pucér táncprodukció a legkevésbé sem izgató."
1923 nyarán ismét Magyarországra érkezett a még mindig csak harmincas évei derekán járó táncosnő, és a lapok ismét hangsúlyozták művészetének magasrendűségét: "A külföldi lapok leghíresebb kritikusai Villány táncairól a legnagyobb elragadtatással írtak. Albert von Keller, a müncheni tudományos akadémia elnöke és Hans von Petersen, a müncheni festőakadémia elnöke Villany klasszikus meztelen táncairól úgy nyilatkoztak, hogy az nemcsak színtiszta művészet, hanem a szem és léleknek egyaránt gyönyört okozó mutatványok." (Pesti Hírlap, 1923. július 25.)
A művésznő ekkor is a Városligetben lépett föld Feld Mátyás színházában. Följelentették. A következő előadásra kiszállt egy egész bizottság. A bizottságot vezető főtanácsos megnyugtatta Feld igazgatót, hogy a műsorral nincs semmi gond, aztán másnap a főkapitány mégis betiltotta az előadást.
Ez az utolsó híradás Adorée (Vio) Villanyról a magyar sajtóban. 1927 után már a német sajtó sem tud róla semmit. Akkor 39 éves volt. (Esetleg csak 36.) Mi történt vele azután? Meddig táncolt, meddig élt és hol? Nem tudja senki.
Phryné, a görög hetéra szerepében. (Wikipedia)
- hacsa -
