Átvágott torokkal találták meg a Nemzeti Színház víg kedélyű, bohém színészét egy budai szálloda szobájában 1929. szeptember 3-án. A vidék legsikeresebb színigazgatója volt ő, vagyonos ember, de elragadta a végzetes szenvedély. De lehet, hogy csak a hétfői laphiány segítette őt a halálba. Az öngyilkos színésznek egy pályatársa önkéntes halálában is része volt.

Almássy szegedi társulata. Középen a 6. képen Almássy Endre, az igazgató, balra fent az első képen Heltai Jenő. (Színházi ÉLet, 1913/14.)

Régi református nemesi család sarja volt. Erdély szívében, Marosvásárhelyen született 1875. november 24-én. Eredetileg papnak készült, de aztán mégis színész lett.

"Almássy Endre a színi akadémia egyik legkiválóbb növendéke szavalta el Gáspár Kornél gyönyörű alkalmi ódáját, valóságos extázisba hozva a közönséget, hamisithatlan székely tűzzel és lelkesedéssel." Így ír a székely vértanúk emlékünnepén való fellépéséről a Székely Hírlap (1896. március 19.)

Természetesen a "Botrányok, sztorik és tragédiák a régi Budapesten" című új sorozatunk is Arcanum adatbázisa segítségével készültek, készülnek! Az Arcanum számunkra kimeríthetetlen tudástár. 

1897-ben oklevelet szerzett a Színművészeti Akadémián. Megfordult mint "szerelmes és társasági színész" a kor legnevesebb társulatainál. Halmai Imrénél, Krecsányi Ignácnál, Csóka Sándornál. Játszott vidéken is, a fővárosban is, Óbudán, Kecskeméten, Pécsett, Beregben, Sopronban, Miskolcon. Leggyakrabban persze a kor legnépszerűbb műfajában, a népszínműben lépett a közönség elé. Miskolcon például az egyik legsikeresebben, A piros bugyellárisban. "A két főszerepet az Almássy család, azaz hogy Almássy Endre és neje Ragányi Iza játszotta. Ragányi igen szemre való Zsófi volt, nagyon szépen játszott, úgy hogy az ember okvetlenül azt a kérdést veti fel, miért nem engednek ennek a tehetséges színésznőnek megfelelő tért mindenkor. /.../ Almássyról már annyiszor megmondtuk a véleményünket, hogy csak ismétlésekbe esnénk, ha megint dicsérni akarnánk. Routinirozott, ügyes színész, aki a neki való szerepekben mindig szépet, jót nyújt." (Szabadság, 1899. november 22.) Pécsett a vidék legjobb bonvivánjaként ünnepelték. 

Ragányi Iza. (Magyar Színművészeti Lexikon, 1931)

1907-ben a Makó Lajos vezette Szegedi Városi (1945-től Nemzeti) Színházhoz szerződött, és itt megállapodott. Ekkor már rendezett is. Első feleségétől  korábban elvált, és 1908-ban elvette az igazgató, Makó Lajos lányát, Makó Lilit. Ebben az évben Makó Lajos meghalt. Almássy vette át a színház irányítását. Először névleg csak művezetőként, mivel a "játszási engedelem" Makó Lajos özvegyének a nevén volt, de 1911-től hivatalosan is ő az igazgató. 

Kiváló igazgatónak, szervezőnek, adminisztrátornak és üzletembernek bizonyult. A szegedi színház az ő vezetése alatt a vidék elismerten legjobb színháza lett. A kor legnagyobb sztárjai jártak ide vendégszerepelni. Fedák Sári, Rátkai Márton, Hegedűs Gyula. A színigazgatók akkoriban nem fizetést kaptak, hanem koncesszióban bérelték, a saját kockázatukra és hasznukra működtették a vidéki színházakat. Mivel a szegedi színház nagyon jól ment, Almássy szépen megszedte magát. 

Szabadkőműves volt és polgári radikális. 1918-ban, az őszirózsás forradalom első percétől Károlyi Mihály mellett állt. "A szegedi szociáldemokrata párt, a Károlyi-párt és a radikális párt vezetői nagy, lelkes béketüntetést rendeztek a szegedi Kossuth-szobor előtt. Almássy Endre, Juhász Gyula, Hollós József és mások gyújtó szónoklatai után a népgyűlés nagy ünnepi lelkesedéssel kimondotta a Nemzeti Tanácshoz való csatlakozását." (Világ, 1918. október 31.) Almássy lett a Károlyi-párt szegedi ügyvezető alelnöke. Nagy beszédeket tartott. Ady  Endre halála után a szegedi emlékünnepségen Juhász Gyula emlékbeszédét követően Almássy szavalt Ady-verseket. 

A kommün kikiáltása után a Színésztanács vette át a színház igazgatását Juhász Gyula vezetésével, de a francia megszállás alatt álló városban ez nem tarthatott sokáig. Májusban már újra Almássy a színház ura. Amennyire lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat, annyira hevesen gyűlölte a kommünt: "Szegeden normálisak az állapotok, a hódmezővásárhelyi terror-rémségeket már megírta a 'Keleti Újság' és így szegedi és Szeged-környéki friss hírekkel alig szolgálhatok. Talán megírható érdekesség, hogy Budapestről sokan menekültek a terror-uralom elől Szegedre." Ezt nyilatkozta kolozsvári látogatása során a Keleti Újságnak (1919. május 31.)

Horthy Miklós 1920-ban, nem sokkal kormányzóvá választása után Szegedre látogat: "Este a színházban díszelőadás volt, ahol a kormányzót a díszes közönség lelkes, meleg ünneplésben részesítette. /.../ Almássy Endre színigazgató Vályi Nagy Gézának Horthy című ódáját szavalta nagy hatással." (Budapesti Hírlap, 1920. március 19.)

Ez előtt nem sokkal Almássy hatalmas botrányt rendezett a városházán. Erőteljesen inzultálta a városi rendőrfőkapitányt, amiért megtiltotta egy amerikai színmű bemutatását: "Ez terror, a legerősebb terror" - ordította. (Pesti Napló, 1920. március 4.) A színigazgatót pénzbüntetésre ítélték.

A Szegedi Városi Színház, a Fellner-Helmer-tervezőiroda jellegzetes neobarokk színházépülete. Az egyik legnagyobb vidéki színházépület. (Hungaricana, Fortepan, orig.: Kiss László)

1919-ben a szegedi színházhoz szerződött Deák Flóra, a 28 éves "drámai szende". 1920 májusában a szegedi kávéházakat rendszeresen végigdúlták a fehér terror verőlegényei. Deák Flóra hangosan és nyilvánosan legazemberezte őket az uszító papokkal együtt, s véleményét nyomatékosítva még ki is köpött. Kollégái, akiknek felháborodva mesélte, hogy hány zsidó kollégáját verték már félholtra, heccelték őt, hogy zsidóbarátsága miatt majd őt is megverik. Ez nem történt meg, viszont feljelentették őt gyűlöletre izgatás vádjával. Ezután "Almássy Endre igazgató, saját bevallása szerint, presszió alatt, elbocsátotta". (Világ, 1921. március 17.) 

Deák Flóra lába alól kicsúszott a talaj. A kedvese is elhagyta. Amerikába ment volna ott élő férjéhez, de útlevelet nem kapott. Négy hónappal azután, hogy a bíróság a vádak alól fölmentette, öngyilkos lett. Amióta Almássy felbontotta a szerződését "Deák Flórát nagyfokú idegessége kínozta. Idegessége különösen az utolsó napokban fokozódott, midőn hírül vette, hogy régi imádója felbontja vele a baráti viszonyt. Szerdán délután Deák Flórát régi meghitt barátnője, Heltay Nelly felkereste, kinek elpanaszolta szerelmesének hűtlenségét és kijelentette, hogy az életet így nem tudja tovább elviselni. Heltay Nelly távoztával, 6 óra után egy revolverlövés dördült el, majd fájdalmas sikoltások hangjai törtek ki a szobából. A házbeliek a velőtrázó sikoltás hangjaira be akartak törni Deák Flóra lakásába, amikor ő ingben, mezítláb, vérző mellel, mosolyogva megjelent az ajtóban és a lépcsőn nyugodtan lejött az udvarra. A sikoltás hangjaira előfutott szobaleányának még nyugodt hangon adta ki az utasítást: 'Ilus menj a doktorért.' Közben megérkeztek a mentők, majd az előhívott doktor, kik már csak a beállott halált tudták megállapítani." (Szegedi Új Nemzedék, 1921. július 22.)

Deák Flóra. (Színházi Élet, 1917/10.)

1920-ban lejárt Almássy bérleti szerződése. Hiába üdvözölte oly lelkesen a kormányzót, nem volt reménye rá, hogy újra megkapja a színházat. Amikor pedig a kecskeméti színház igazgatói posztjára jelentkezett, "politikai okokból mellőzték" a pályázatát (Kecskemét, 1920. május 16.). Alighanem a polgári forradalomban való részvétele  volt a politikai ok, ha a szabadkőművesség nem lett volna elég. 

Almássy időközben szerepkört váltott. 1920 nyarán az öreg Duvalt játszotta Budán nagy sikerrel A kaméliás hölgyben. (A fiát, az ifjú Duvalt alakító Ódry Árpád amúgy csak egy évvel volt fiatalabb nála.) Erről az előadásról beszámolva állapította meg a Világ (1920. július 2.), hogy "Almássy Endre, a szegedi színigazgató, aki viszont a vidék egyik legkiválóbb színésze. Játéka, beszélő képessége, alakja a legnagyobb feladatok megoldására is képessé teszik." 

Így látták ekkor Almássyt, ezért nem is okozott meglepetést, hogy leszerződtették az ország első színházához, és 1921 tavaszán bemutatkozott a Nemzeti Színházban.

Fölhozta Pestre híres jelmez- és díszletkészletét (hiszen ezeket a koncessziós rendszerben az igazgató fizette ki és az ő tulajdonát képezték), és egy társával jelmezkölcsönzőt nyitott.

Színházi Élet, 1920/35. 

Almássy Budapesten belevetette magát a színművészeti közéletbe. Az Országos Színészegyesület közgyűlésén 1921. április 20-án számos javaslattal lépett föl. Az egyik az volt, hogy "Tegye vizsgálat tárgyává a Tanács a tagoknak a kommün alatti viselkedésüket, és akik hazafiatlan viselkedést tanúsítottak és részesek voltak az Egyesület felrobbantásában, azokkal bánjon el kérlelhetlen szigorral." Egy másik pedig az, hogy az Egyesület határozottan utasítsa vissza Szabó Dezső zsidóellenes kirohanását a színésztársadalom ellen. (Színészek Lapja, 1921. május 15.)  Ez meg is történt, holott az Egyesület vezetése igyekezett elsiklani Szabó Dezső támadása fölött. Almássy meg is kapta a magáét a kurzuslapokban. Például: "Almássy Endre volt szegedi igazgató födözött szabadkőműves azonban támadást intézett Szabó Dezső színházi cikke ellen. A zsidó és szabadkőműves érdekcsoportban egyedül Vetéssy Dániel, kiváló színészünk mert ezzel a támadással szemben Szabó Dezső oldalára állani. Hatalmas beszédben foglalt állást Szabó Dezső igazai mellett. A sakálok letorkolták." (Kecskeméti Közlöny, 1921. április 23.)

Almássy nem emelkedett a Nemzeti vezető színészei közé, de karakterszínészként majdnem minden előadásban benne volt.

1929. szeptember elsején Az ember tragédiájával kezdődött az évad a Nemzetiben. Hevesi Sándor új rendezésében mutatták be a klasszikus darabot. Almássy az athéni és a londoni színben szerepelt. Sokszereplős a mű, nagy volt a nyüzsgés a színfalak mögött. Almássy közkedvelt tagja volt a társulatnak. Bohém, vidám, szórakoztató magánember, és a legpontosabb, legfegyelmezettebb színész. Sohasem késett próbáról sem, nemhogy előadásról. Senkinek nem jutott eszébe, hogy nincs jelen. Csak az athéni szín előtt kezdte keresni az ügyelő, és megdöbbenve tapasztalta, hogy nyoma sincs a színházban. A véletlenül arra járó Lehotay Árpád ugrott be helyette.

A színész eltűnt, senki nem tudta, hol lehet. A másnapi lapok erről természetesen hírt adtak - volna, ha lettek volna másnap lapok. De nem voltak, mert a másnap hétfőre esett, és akkoriban nem a vasárnap, hanem a hétfő volt a laptalan nap. Ha nem így lett volna, talán a színész élete is tovább tartott volna.

Csak kedden jelent meg a lapokban, hogy Almássy eltűnt. Azon a napon, amelyen meghalt. Tizenegy fővárosi lap tudósított a színész eltűnéséről. Tizenegy újságírót szalajtott a lapja a színész nyomába a lapmentes hétfőn, hogy keresse Almássyt, és szedjen össze minden információt, amit lehet. Össze is írtak mindent, amit hallottak. Tücsköt, bogarat. Mindenik riporter igyekezett tudni valamit, amit más nem tud. Azon a hétfőn már a rendőrség is kereste Almássyt, mert a felesége némi késéssel bejelentette az eltűnését. 

8 órai újság, 1929. szeptember 3. 

A színészt szombaton éjjel látták utoljára. Aznap késő este a felesége szerint rendkívül idegesen távozott otthonról, a Rákóczi út 75. sz. ház harmadik emeletén lévő lakásából, és a felesége egész éjjel hiába várt rá. Vasárnap a felesége a keresésére indult, de még nem jelentette az eltűnését sem a rendőrségen, sem a színházban, ezért lepett meg mindenkit a Nemzetiben aznap este, hogy nem jelent meg. Almássy eltűnését csak hétfőn délben jelentette be Almássyné a rendőrségen. 

A Magyar Hírlap (1929. szeptember 3.) megírta, hogy a Szegeden meggazdagodott színész vagyonát, ingatlanait részben a háború utáni infláció, részben a kártya vitte el. Súlyos veszteségek után a kártyázással egy időre felhagyott, de nagyjából fél évvel ezelőtt ismét visszaszokott a kártyás klubokba. Egy színészkollégája vasárnap hajnali öt órakor látta kijönni a színészt a Szentkirályi utcában egy ilyen klubból. 

Almássy az év eleje óta a Nemzeti Színház nyugdíjegyesületének a pénztárosa volt. Nagy többséggel választották meg, mert jó és pontos adminisztrátornak ismerték. Csak Rózsahegyi Kálmán szólt ellene, mondván: kártyás ember ne legyen pénztáros. A színész eltűnésének hírére azonnal vizsgálatot rendeltek el a nyugdíjpénztárban. A Nemzeti társulatának tagjai fizetésük 10 százalékát helyezték el a pénztárban, és tíz év után teljes nyugdíjra voltak jogosultak. Másfél évvel később Almássyt is megillette volna a teljes nyugdíj. A vizsgálat pár ezer pengős hiányt állapított meg, és azonnal bűnvádi feljelentést tettek. 

"A rendőri nyomozás során hétfőn kiderült, hogy Almássy körülbelül két-három hónapja a Dohány utcai Erzsébetvárosi Körbe járt, ahol nagyobb tételekben játszott. A játék folyamán érzékenyebb veszteségeket szenvedett. Almássy gyakori vendég volt a klubban s mindig izgatottan várta a bakkarat megkezdését. Pénteken éjszaka komolyabb veszteségei voltak a klubban. Tizenkét óra tájban távozott el. A vesztesége láthatólag nagy hatással volt rá, szinte támolyogva hagyta el a klub épületét. Hazament, de csak egy óra hosszat maradt otthon. Aztán eltávozott, senki sem tudja, hová. Szombaton a kora esti órákban újból megjelent a klubban és körülbelül tíz óráig maradt ott. Ekkor próbálta veszteségeit visszaszerezni. Szenvedélyes és vakmerő játékba fogott, azonban most is vesztett." (Pesti Napló, 1929. szeptember 3.)

Csak az Ujság (1929. szeptember 3.) merte megírni, hogy a színháznál attól tartanak, öngyilkos lett. Az Est (1929. szeptember 3.) úgy fogalmazott: "Családja fél, hogy esetleg valami szerencsétlenség érte a feldúlt idegzetű művészt."

Az Est, 1929. szeptember 3.

Amikor ezeknek a lapoknak a lapzártája volt, Almássy már a Zsigmond (ma Frankel Leó) úti Eszplanade-szálló 207. szobájában készülődött az öngyilkossághoz. A szálloda személyzete jól ismerte a művész urat. Azzal tért be ide hétfőn este, hogy nem akar ittas állapotban hazamenni, ezért tölti ott az éjszakát, másnap reggelig ne zavarják. Állítólag vacsorát is vitetett a szobájába. Hétfő este, amikor majd egy tucat újságíró és a rendőrség kutatott utána szerte a városban, az Eszplanade-szállóban még nem tudtak az eltűnéséről, hiszen, mint írtuk, hétfői lapszünet volt. A színész után kutatóknak ez a szálloda nem jutott az eszükbe. 

A szerdai lapok írták meg, mi történt a keddre virradó éjszakán. A 8 órai újság című bulvárlap (1929. szeptember 4.) a véres szcéna részletes leírásával kedveskedett olvasóinak címlapos cikkében: "Halló, mentők! Itt Eszplanade-szálló, a 207-es szobában öngyilkosságot követett el Almássy Endre színész, a Nemzeti tagja! Szirénázva száguldott a hajnali pirkadásban a mentőautó a Margit hídon. Rohamlépésben siettek az orvosok a 207-es számú szobába, amelynek ajtaját hajnali fél három óra tájban törte fel a szállodának az az alkalmazottja, aki ebben az időpontban hörgést hallott a művész szobájából. Hatalmas vértócsában, félig az egyik székre támaszkodva hevert a vértől átitatott szőnyegen Almássy Endre eszméletlen teste. S a tükör előtt a földön a gyilkos szerszám, amellyel súlyos sebeit ejtette, az élesre fent borotva. A mentők egymás után tépték fel a kötszeresládából elővett suril-gaze és mullpólyacsomagokat, s bekötözték az öngyilkos tátongó nyak- és csuklósebeit."  

8 órai újság, 1929. szeptember 4.

"— Hagyjatok meghalni! — kiáltotta az átvágott nyakú művész és bírokra kelt a mentőkkel./.../ olyan erővel próbálta kiszabadítani magát az orvosok kezeiből, hogy még a segítségül siető portás és rendőr is alig bírták megfékezni." Ezt az egészen valószínűtlen változatot hozta a másik bulvárlap, a Friss Újság (1929. szeptember 4.).

Kiderült, hogy Almássy korábban hatalmas összegeket nyert baccarat-n, aztán később nem kisebbeket el is vesztett. Amikor ebben az évben visszaesett a játékszenvedélybe, kezdetben ismét szerencséje volt, sokat nyert, mielőtt mindent elveszített volna. Egy jelentősebb bankkölcsönt, ezer pengős gázsi előleget kártyázott el és azt a pár ezer pengőt, ami a nyugdíjpénztárból hiányzott. A nyugdíjpénztár vagyonának túlnyomó része természetesen bankszámlákon, kötvényekben pihent, csak a házipénztárban találtak az egyesület vagyonához képest nem igazán jelentős hiányt. Almássy az utolsó napokban kétségbeesetten próbálta visszanyerni az elvesztett pénzt és a becsületét, de Fortuna nem pártolta őt. Az idegállapotát jellemzi az a tény, hogy ő, a legpontosabb, legmegbízhatóbb színész nem ment be a vasárnapi, ráadásul kivételesen fontos, évadnyitó előadásra, holott akkor még fizikailag semmi baja sem volt. 

Almássyt a Rókus Kórházba szállították, megműtötték, megpróbálták megmenteni az életét, sikertelenül. Délután egy óra körül meghalt.

Szeptember 6-án temették el a Rákoskeresztúri Köztemetőben református szertartás szerint. Nagy tömeg kísérte utolsó útjára. Többek között Hevesi Sándor beszélt a sírjánál. Egy cigányzenekar szomorú dalokat játszott, miközben a elhantolták. 

"Legbüszkébb volt, még színészi mivoltánál is büszkébb szakácsművészetére, amilyen fölényesen kereste a húsokban a porcogókat s ahogy nem vétette el a vágást a saját nyakán sem. Valami megdöbbentő reliefet domborít a tragédián ez a kedélyesség, ez a furcsa bonhomia, ami a döntő pillanatban egészen az öngyilkosságig mélyült, mert egyszer nem segíthetett ez a mindenen átszárnyaló kedély." Így búcsúzott tőle az Újság (1929. szeptember 4.)

A Pesti Napló (1929. szeptember 4.) egészen más hangot ütött meg: "Sajnáljuk egyéni szerencsétlenségét, de nem siratjuk. Mert mi történt? Pénteken veszített 3000 pengőt, szombaton veszített másik 3000 pengőt, — ő tudja, honnan vette a rengeteg pénzt, és kedden... Uraim, nincs tovább! — lelépett a színről. Mi a véres holttest mellett állva azokra gondolunk, akik egész életükön át dolgoztak, éjjel-nappal küzdöttek a betevő falatért, családjukért, akik hadikölcsönbe fektették keservesen összegyűjtött pénzecskéjüket, akiket a háború vihara vetett ki otthonukból és dobott ki a nyomorba, és akik valódi tragédiák áldozatai és öngyilkosai. Övék a közrészvét és a fájdalom, egy szenvedő nemzedék minden gyásza... Szegény Almássy, ő nem ilyen halott. Ö a Nemzeti Színház tagja volt, az állam biztos kenyerét ette, volt biztos megélhetése, nyugdíja... De nem bírt magával, elragadta, megölte a kártya. Mi azokat az öngyilkosokat siratjuk, akiket az igazságtalan élet gázol el, akiknek halála köztragédia, nem pedig a kártyaasztal egy epizódja."

A szocialista Népszava és a szélsőjobboldali Nemzeti Újság egyaránt az illegális szerencsejátékokra terelte a figyelmet a tragédia kapcsán. 

A Népszava (1929. szeptember 5.) így: "Be kell zárni valamennyi kártyaklubot. Már eleget, hallottunk arról, hogy az illetékes hatóságok véget vetnek a fővárosban dúló és az exisztenciák tömegeit pusztító hazárdjátéknak. A sok fogadkozás ellenére azonban mindössze annyi történt, hogy néhány kisebb kaliberű klubban detektívek razziáztak, akik elvitték a játékasztalokat és fölírták azoknak a játékosoknak a neveit, akiket éppen játék közben ottértek. Aztán a detektívek elvonultak, néhány nap múlva pedig a 'szétugrasztott' klubok új játékasztalokat állítottak be és tovább folytatták a hazárdjátékot./.../ Mindenesetre csökkentené a kártyaszenvedély okozta pusztításokat, ha a hatóságok könyörtelenül és kivétel nélkül bezárnák mindazokat a klubokat és kaszinókat, ahol hazárdjáték folyik."

A Nemzeti Újság (1929. szeptember 5) pedig így: "Almássy Endre szomorú tragédiájával kapcsolatban ismét fellebbent egy kissé a függöny az éjszakai Budapest szörnyű életéről, a kártyalebujok posványos fertőjéről. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy nem volt elég még a tragédiák sorozata, melyeket csak a közelmúltban is a kártyaszenvedély és annak kihasználása okozott. Ezek a barlangok még mindig csábítják, hívogatják a szerencsétlen, beteg idegzetű embereket, s akik felelősek volnának ezért, azok még mindig nem törődnek azzal, hogy a hazárdjátékok ugyanolyan mértékben virulnak, mint ezelőtt, s nem törődnek azzal sem, hogy minden lélek nélküli felhajtók biztos nyereséget hangoztatva kábítják el és hurcolják a zöld asztal mellé a kiszemelt áldozatot, akivel azután nem törődnek, nem bánják, ha az a pillanatnyilag megszédült családfentartó minden pénzén kívül még a becsületét is elveszti, s ha befejeződik a játék s eldörren a revolver, legfeljebb vállat vonnak." A lap olvasói természetesen tudták, hogy származásilag hová tegyék a lélektelen bitangokat. Almássy egyik játszóhelye, az Erzsébetvárosi Kör vezetőségének a felelősségét emeli ki a cikk. Az Erzsébetvárosi Kör pedig a budapesti zsidóság egyik fellegvárként szerepel a fajvédő lapokban, ahol a fehér terror keretében több halálos áldozattal járó robbantásos merényletet hajtottak végre hét évvel korábban.

Almássy özvegye és 16 éves siketnéma fia igen nehéz helyzetbe került. Az özvegy ingóságait pénzzé tette, hogy visszafizesse a nyugdíjpénztárból hiányzó összeget. A bűnvádi feljelentést természetesen ettől függetlenül visszavonták. Almássy özvegyének nyugdíjigénye nem lehetett, mivel a férje még nem volt még tíz éve nyugdíjpénztári tag. A vidéki színigazgatói nyugdíj pedig egészen minimális volt. Az özvegynek méltányossági kegydíjat állapítottak meg, A Nemzeti művészei kérvénnyel fordultak a kultusztárca államtitkárához, hogy gyorssegélyben részesítse az özvegyet. A Nemzeti Színház és a Szegedi Városi Színház éjszakai előadást tartott az özvegy javára.

A nap halottai.... (Képes Pesti Hírlap, 1929. szeptember 4.)

- hacsa -