Vasgyúrók vaskézben

A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. története

2022. április 14. hacsa.

A magyarországi nehézipar három gigásza közül a Ganz és a Csepel történetét már megírtuk, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., röviden a Rima következik. Egészen kicsi, ősi eszközökkel dolgozó egységekből állt elő egy sok lépcsős centralizációs és modernizációs folyamat révén az a hatalmas vállalat, amely az ország nyersvas-, acél- és hengerelt acéláru termelésének közel felét állította elő a 19. század végén.  

rima_1.jpg

A későbbi hatalmas konglomerátum első legális egységei, az első massák és hámorok Pohorellán, vagyis Koháryfalván kezdtek működni 1792-ben (Bányászati és Kohászati Lapok, 2010/2.

Magyarország nagyhírű gyárairól és üzemeiről szóló sorozat mai, immár tizennegyedik bejegyzése is az Arcanum adatbázisa segítségével készült!

 

"A’ Gömör és Kis-Hont Vármegyei vas hámoros birtokos urak, gondolóra vévén, Felséges urúnknak mostani temérdek költekezéseit, jobbágyi hivségeknek ki nyilatkoztatására, tehetségekhez képest mintegy 900 aranyból álló hadi segedelemül való ajándékot rendeltenek, és küldöttenek Tek. Sturmán Márton, Gömör és több Tek. Vármegyéknek Tábla bírája, és ugyan Tek. Gömör Vármegye Vice Nótáriussa Tek. ifjabb Gömöry János urak által. A’ nevezett biztos uraknak múlt Pénteken, u. m. 9 ik Aug. volt ő Felségénél audentiájok, és a’ mint előre is képzelniek lehetett, kegyelmessen fogadtattak Fels. Urunk által." (Magyar Kurír, 1793. augusztus 13.)

1793 nyarán I. Ferenc, az új császár a Franciaország elleni háború folytatásához gyűjtött pénzt és fegyvert. A háború megnövekedett keresletet ígért a vasiparnak. A Besztercebányai Kamara is feloldja a vashámorok létesítésére kimondott tilalmat. A gömöri vashámoros urak adománnyal igyekeznek elnyerni a császár kegyét kedvező törvények és megrendelések reményében. Az audiencián a Magyar Kurir fentebb is idézett tudósítása szerint "Tekintetes Sturmán Márton úr, a' ki mind külső tekéntete, mind ékes és gyökeres beszédei által ő Felségének egész figyelmetességét magára vonta, egy szép órátiót mondott Fels. Urunk előtt." 

A rangos svéd nemesi Sturmán család egyik ága szakadt ide Németországon keresztül valamikor a harmincéves háború után. Sturmán Márton (1757-1844) módos földbirtokos, iskolázott, művelt, műpártoló, liberális férfiú volt, a felvilágosodás korának gyermeke, aki vagyona nagyobb részét jótékonysági intézményekre, szegények tehetséges gyermekeinek neveltetésére költötte. Őt tartják számon a magyarországi vasipar atyjaként. Gömör Vármegye közigazgatásában gyorsan haladt fölfelé a ranglétrán. Fiatalon főszolgabíró, aztán főadószedő, végül a főispáni hivatal helytartója lett. II. József kitüntette. Az evangélikus egyházkerületnek is ő lett a felügyelője. Pártolta a művészeteket, felkarolta a szegényeket, templomokat építtetett, maga köré gyűjtötte a környék liberális urait. Közismert, tekintélyes személyiségként ő volt a legalkalmasabb arra, hogy a kicsi, elavult vasipari egységek tulajdonosait összefogja. Hozzá is látott. A saját bucakemencéi helyett építtetett egy nagyolvasztót, és 1792-ben megszervezte a Societas Massae Chalibeae nevű acélgyártó részvénytársaságot. Ebben hat vasiparban érdekelt birtokos és Murány ura, Koháry Ferenc gróf vett részt. A vállalkozás csődbe ment, mert az együttműködés nem volt elég széleskörű ahhoz, hogy versenyképes egység jöjjön létre.

rima_2.jpg

Sturmán (Sturman, Sturmann) Márton (Honismeret, 2017/1.)

Ha az első részvénytársaság csődbe is ment, azért a közösen felépített vöröskői nagykohó és hámor sikeresen működött, és Sturmánnak sikerült hosszú idő alatt, sok erőfeszítéssel létrehoznia egy sokkal szélesebbkörű együttműködést, a Murányi Uniót. Ez 1808-ban alakult meg a Murány környéki vasgyárosok részvételével. Sturmán tovább szervezkedett, és 1810-re összekalapálta a nagybirtokos arisztokraták vasipari szövetségét, a Rimai Coalitiót. 

 A vasipari szövetkezés messze túlmutatott önmagán. Az azokat előkészítő "1807-es vizesréti tanácskozás jegyzőkönyve éles fényt vet a múlt század elejének ipari s közgazdasági viszonyaira./.../ Angliában ekkor már 130 kiló volt a vastermelés egy főre eső évi adagja, a Monarchiában alig hat kiló. Az angol vas olcsóbb volt Bécsben, mint a hazai. A Rimai Coalitio megállapítása szerint 'sehol nincs annyi vasalatlan szekér, mint Magyarországon'! A Coalitio tehát a vasipar erőteljes fejlesztése mellett műegyetemet, reáliskolákat, jó közlekedést és okos vámpolitikát követelt. Vám nélkül a magyar vasat legfeljebb Galíciába vagy a Balkánra volt szabad levinni. A tanácskozók figyelme még a postaútvonalak sűrítésére is kiterjedt, s elhatározták egy lóvontatású vasútvonal megépítését Pest-Miskolc-Debrecen között. Úgy látszik, hogy a szorgalmas hámorosok egy füst alatt akartak megoldani minden gazdasági kérdést." (Élet és Tudomány, 1958. augusztus 24.)

Sturmánnak hosszú élet adatott, a gyermekeinek annál rövidebb. Négy fia közül egy sem nőtt fel, két családos lánya pedig az 1830-31-es kolerajárványban halt meg. Tótgyörkön, elszigeteltségben nevelte az öreg, megkeseredett Sturmán árván maradt unokáit, köztük Beniczky Hermint, asszonynevén Veres Pálnét, a magyarországi nőnevelés úttörőjét.

A két egyesülés még együttműködve sem tudott igazán átütő sikereket elérni, s a negyvenes években, amikor a vasiparnak már halaszthatatlanul át kellett állnia a faszénről a széntüzelésre, mindenképpen az erők nagyobb koncentrációjára volt szükség. A két részvénytársaság és további csatlakozók részvételével 1845-ben megalakult a Gömöri Vasművelő Egyesület, amelynek a tőkeereje már elégséges volt egy igazán jelentős, korszerű vasipari komplexum kiépítéséhez. Az Ózd nevű apró falucskát találták ehhez a legmegfelelőbb helyszínnek. Kiépítették az infrastruktúrát (utakat, hidakat), bányanyitási jogot szereztek. 1847 végén megkezdődött a próbaüzem, de a gyár működését már pár hónap múltán megakasztotta az 1848-as forradalom. A túlnyomórészt külföldi, német, cseh, morva szakmunkások a forradalom kitörése után eltávoztak. A segédmunkát, anyagmozgatást, szállítást nagyrészt jobbágyok végezték úrbéri kötelezettség keretében. (A Coalitio igazgatósága úriszékként ítélkezett jobbágy munkásaik ügyeiben.) A forradalom véget vetett a jobbágyságnak, nem volt többé úrbéri kötelezettség. A főnököt, Rombauer Tivadart pedig fölsodorta a forradalom Pestre, fontos funkcióba.

rima_4.jpg

Rombauer Tivadar (1803-1855), az ózdi kohászat megteremtője (Ország-Világ, 1886. március 13.)

A szepesi szász családból származó Rombauer kiváló kohómérnök volt, aki már rengeteg bel- és külföldi tapasztalattal rendelkezett, amikor a Rimai Coalitio megnyerte őt tisztifőnöknek. Rombauer tanulmányútjai során bejárta fél Európát. Megismerkedett a kor élenjáró technológiájával, és mindent megtett azért, hogy az új, nagy vasipari létesítmény Ózdon mindinkább megfeleljen annak. Magyarországon itt üzemeltek először kavaró kemencék. 

Kossuth jól ismerte Rombauert, tisztában volt a tudásával, és megtette őt a magyar gyáripar irányítójává. Klauzál Gábor minisztériumában végezte ezt a feladatot osztályvezetőként. Ő szervezte meg és irányította a hadianyag- és fegyvergyártást a szabadságharc idején. Mindenféle trükkel, többek között anyagok, gépek csempészésével, államosítással, kényszerszerződésekkel igyekezett Rombauer felpörgetni a hadi termelést. A fegyvergyártásba bevonta persze a Rimai Coalitiot és az ózdi gyárat is, ez utóbbit nem nagy sikerrel. 

A szabadságarc bukása után Rombauer orosz fogságba került, kalandos úton megszökött, Amerikába került. Ott aztán a haláig hátralévő néhány évben mindenfélével foglalkozott az aranybányászattól a farmgazdálkodáson át a lapkiadásig. Négy fia tüntette ki magát az amerikai polgárháborúban az északiak oldalán. 

 A szlovák szabadcsapatok kirabolták az ózdi gyárat és a Gömöri Vasművelő Egyesület szinte valamennyi üzemét. Az Egyesület elárvult, és csak az ötvenes évek második felében tért magához. Akkor rendeződött a helyzete egy bécsi bank segítségével. 

rima_5.jpg

Az ózdi vasgyár (Zempléni Múzeum, képeslap. Hungaricana)

A kivéreztetett, kirabolt vasműtársulások 1852-ben egyesültek Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület (RVE) néven. Bezárták a kis hámorokat, eladták a távoli bányákat, sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a jóval könnyebben és nagyobb haszonnal értékesíthető hengerelt termékekre, amelyeket Ózdon állítottak elő. 

Az ötvenes évek második felében Volny József, világlátott szlovák-német származású kohómérnök rázta gatyába és virágoztatta fel a vállalatot. 

A kiegyezést követő hatalmas befektetési láz kitüntetett terepe volt a vasipar. A vasúthálózat gyors fejlesztése nagy keresletet is és sokkal jobb szállítási feltételeket is jelentett. Nagy vasmű épült Salgótarjánban és Diósgyőrben, erős konkurensei támadtak az RVE-nek. Először az RVE ajánlott fúziót a Salgótarjáni Vasfinomító Társaságnak, amikor az RVE-nek nem ment olyan jól, de kosarat kapott. Aztán Salgótarján ajánlkozott, amikor ők lettek veszteségesek, és akkor az RVE utasította vissza őket. Az 1873-ban kezdődött gazdasági válság már mindkettőt sújtotta, és akkor megkezdődtek a tárgyalások az egyesülésről, amelyre végül csak 1881-ben került sor. 

Ekkor jött létre a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., a Rima. Az iparág új korszakba lépett. Megvalósult a bányászat, a kohászat és a vasipar koncentrációja. Ez volt akkor a bevett és sikeres nyugat-európai modell: a teljes gyártási vertikum összefogása. Ebben a vasipar megelőzte a többi ágazatot Magyarországon. 

rima_6.jpg

A salgótarjáni acélgyár (Zempléni Múzeum, képeslap. Hungaricana

A Rima gazdasági, társadalmi, politikai súlya igen nagy volt. Ennek megfelelően súlyos közéleti személyiségek vettek részt a vezetésében. 1892-től 1902-ig, miniszterelnöki kinevezéséig maga Tisza István ült a részvénytársaság elnöki székéban. 

A Rima volt Magyarország harmadik legnagyobb vállalata. 1898-1900-ban az országban termelt nyersvas 43,5%-át, acél 44%-át, hengerelt acélárú 44%-át a Rima állította elő. A széntermelésben 6%-kal részesedtek a Rima bányái. Racionális munkamegosztást alakítottak ki a vállalat gyárai, üzemegységei között, a párhuzamosságot jelentős részét felszámolták, így tudtak a legtöbb területen a leghatékonyabban beruházni és korszerűsíteni. Mindazonáltal jelentős különbségek is kialakultak az egyes gyárak, telepek között. 

1910-ben az 595 hazai részvénytársaság 938 telepet tartott üzemben. Csak 14 működött 6-10 teleppel, és kizárólag a Rima rendelkezett ennél több, 14 teleppel. (Statisztikai Évkönyv, 1910.)

Ekkor a Rimának volt Vashegyen, Rákoson, Gölnicbányán, Metzenzéfben ércbányája, többek között Salgón, Bénszálláson, Járdáházán szénbányája, Nyustyán és Salgótarjánban vasöntödéje. Likéren és Nyustyán nagyolvasztója. Salgótarjánban, Ózdon, Nádasdon vasfinomítója, Ózdon és Salgótarjánban vashengerműve, Nádasdon pléhhengerműve. Bánrévén vasútja, Likérvashegyen drótkötélpályája, azonkívül voltak a birtokában nagy erdőségek is, ahonnan a fát és a faszenet nyerték. (Budapesti Szemle, 1911. 413. sz.)

rima_7.jpg

Ez a felhívás jelent meg a Népszavában 1912. augusztus 17-én

A Népszava az első világháború előtti másfél évtizedben igen gyakran írt arról, hogy milyen brutálisan nyomják el, zsákmányolják ki a munkásokat a hatalmas nyereséget produkáló Rimában csendőri és papi segédlettel; miként törik le a sztrájkokat; miként akadályozzák a munkások szervezkedését; mennyire sajnálják a pénzt azokra a berendezésekre, amelyekkel a munkakörülményeket jobbá és biztonságosabbá lehetne tenni. A polgári lapok inkább azt hangsúlyozták, hogy a Rima az ágazat átlagánál jobb béreket biztosít, munkáslakásokat épít, jóléti intézményeket, iskolákat, szakiskolákat tart fenn.

A kohászat, a vasfeldolgozás, a bányászat mindig is a legnehezebb munkák közé tartozott. Annak egészségpusztító hatásáról még a 20. század végén, 40 órás munkaidő és összehasonlíthatatlanul fejlettebb  egészségügyi ellátás mellett is sokat írtak. A század elején a 12 órás munkanap, 72 órás munkahét volt az általános. De még vasárnapra is behívhattak munkásokat megcsinálni ezt-azt. A Rima magyarországi viszonylatban jól fizetett, Közép-Európában viszont a magyar vasipari fizetések voltak a legalacsonyabbak. (Vas- és Fémmunkások Lapja, 1929. szeptember 13.)

A Rima valóban határozottan (és törvénytelenül) tiltotta az 1918-19-es forradalmak előtt a munkások szervezését, nem tűrte a szakszervezeti tevékenységet, üldözte a szociáldemokrata munkásokat, kemény eszközökkel igyekezett letörni a sztrájkokat. Megpróbálták fenntartani a paternalista viszonyokat. A munkáslakások lakóinak életét is beszabályozták, például megszabták, kiket fogadhatnak látogatóként. Hatalmas különbségek voltak az élet- és munkakörülmények tekintetében a Rima világszínvonalú egységei és az eldugott településeken lévő régi kis üzemek között. A fenti felhívásban szereplő Korompán például valóban elrettentő viszonyok uralkodtak. Ezekről helyszíni riportban számolt be a Népszava és Az Est. (Az utóbbi 1912. augusztus 14-i számában Fényes László, az első igazi oknyomozó újságíró a magyar sajtóban. Ez a lapszám nincs benne az Arcanum adattárában.)

rima_8.jpg

Népszava, 1912. augusztus 10. 

"Hosszú esztendők óta elviselhetetlen barom-sorban sínylődnek a korompai vasgyár szerencsétlen munkásai. Ahogy már ismételten irtuk, rettenetes munkát, borzasztóan sok munkát kell silány bérért teljesiteniök, és az igazgatóság nemcsak munkaerejüket veszi meg nyomorúságos éhbéren, de elveszi a szabadságukat és nem csak a mozgásban, de még a szabad gondolkodásban is akadályozza őket. Fölháborítóan barbár gyári alapszabályokat kényszerítenek rá a munkásokra, akiket a maguk külön gyári törvényeivel kényük-kedvük szerint büntetnek, rendszabályoznak és elcsapnak, amikor nekik tetszik. A gyár vezetőségének engedelme nélkül — úgyszólván még levegőt sem szabad szivni a szegény rabszolgáknak, akik természetesen semmiféle munkásszervezetnek tagjai nem lehetnek, akik újságokat nem járathatnak." (Népszava, 1912. augusztus 10.) Az újságíró távozása után véresre verték azt a munkást, aki a vasútállomáson szóba állt a tudósítóval. (Népszava, 1912. augusztus 29.)

Az Újságban (1912. augusztus 27.) Garvay Andor próbált kiegyensúlyozottabb cikket írni. A kiegyensúlyozás egyik eszköze az volt, hogy Korompa mellé tette Ózdot, ahol példázatos jóléti intézményeket tart fenn a vállalat; a másik eszköz pedig a korompai munkásság társadalmi állapotának negatív jellemzése volt: "Korompán csak itt-ott látni törzsökös, letelepült munkáscsaládot. A tömeg maga jövő-menő, jórészt horvát és román eredetű baráber /munkahelyről munkahelyre vándorló, züllött életű munkás - Hacsa/ népség, a melynek piszkossága, kulturátlansága egyenesen leírhatatlan. Legelőször tehát a letelepült és kipróbált hüségű munkáscsaládok elhelyezéséről kell a vezetőségnek gondoskodnia, a többit előbb úgyis bele kell törni a kultúrába. Ez a processzus folyik most Korompán. A telep vezető tisztikara egy csapat lelkes fiatal mérnökből áll. Csupa megértő, európai ember valamennyi. Ezek az urak szinte dédelgetve bánnak minden emberükkel, akit nevelni, magasabbrendü exisztálásra kapaczitálni lehet. A munkaadó társaság ellen elhangzott legsúlyosabb vád tudniillik az, hogy csendőruralmat teremtett Korompán, mert a munkások szervezkedni akarnak a baromi munka és a kizsákmányolás ellen. Ebből annyi igaz, hogy a társaság mereven elzárkózik a munkásszervezkedéssel szemben. Az igazgatóság szervezett munkást egyetlen telepén sem tűr meg. Ez az álláspont lehet helyes a munkaadó szempontjából, munkás szempontból azonban feltétlenül kedvezőtlen. Sőt én mindenképpen annak tartom. A rimamurányira nézve nemkülönben. Mert egészséges munkásviszonyok mellett a szervezkedés csak elvi jelentőséggel bírhat. A bérviszonyok Ózdon is, Korompán is messze felülmúlják például a budapesti vas- és fémmunkások kereseti lehetőségeit; már pedig ezek ugyancsak jól szervezett ipari munkások. A munkásvédelmi intézkedések Ózdon befejezettek, Korompán pedig rohamos fejlődésben vannak. Mi lehet ott tehát a szervezet követelése? A tagdij. Semmi más.Az pedig nem a társaság bőrére megy. Minek hát ettől fázni?"

Tegyük hozzá, hogy az a Garvay, aki ezt a valamelyest kritikus, de mégis apologetikus cikket írta, nem sokkal később kivándorolt Amerikába, ott hosszabb ideig gyári munkásként kereste a kenyerét, majd erős szociális érzékkel áthatott cikkeiben a szegények és elnyomottak életét írta le.

  

rima_9.jpg

A korompai vasgyár (Zempléni Múzeum, képeslapok. Hungaricana.)

Az első világháború a Rimának nem tett jót. A vasérctermelés 1915-re 30%-kal csökkent. Hiány volt szénből, a vállalat nyersanyagkészletei 1917-re kimerültek. Sok munkást besoroztak. A Rima kétezer dolgozójából alig több mint ezer maradt.  Amikor a vállalatot hadiüzemnek minősítették, akkor Boszniából vasérchez jutottak, de a kohók még akkor is csökkent kapacitással működtek. A nehéziparban azok a vállalatok jártak jól (mindenekelőtt a csepeli Weiss Manfréd), amelyek lőszert, hadianyagot, felszerelést, katonai járműveket gyártottak. A Rima a hadseregnek csak gyalogsági ásót, csákányt, patkót, tüskéshuzalt szállíthatott, polgári célokat szolgáló eszközöket pedig csak minimális mértékben állíthattak elő a vas- és szénhiány miatt.

Jöttek a forradalmak, a megszállás, a sztrájkok és - Trianon. A trianoni határok kettévágták a Rima birodalmát. A magyarországi nyersvastermelés 70%-a, a vasérctermelés 80%-a a határokon kívül rekedt. A Rima vasércvagyonának nagyobb részét adó ércbányák Csehszlovákiához kerültek.

1918 végétől 1921 februárjáig szünetelt a munka az Ózdi Vasgyárban. A húszas évek közepére sikerült a Rimát amerikai jelzáloghitellel talpra állítani 

1926-ban az ózdi választókerületben a Rima vezérigazgatóját, Bíró Pált indította a kormánypárt. Vele szemben Csapó Sámuel vasmunkás, szociáldemokata jelölt, a Vasas szakszervezet kerületi titkára állt, amíg vissza nem lépett. Visszalépésének okairól nyílt levélben számolt be: "A választás kiírása után azonnal Ózdon, a gyártelepen, valamint az összes bányatelepeken a mérnökök és mesterek fölhívták a munkásokat arra, hogy 'bár ők nem kényszerítenek senkit az ajánlási ivek aláírására, azonban aki azokat alá nem írja, az viselni fogja ennek következményeit./.../ A sajószentpéteri szolgabíró a dubicsányi és sajógalgóci gyűlést azért tiltotta be, mert 'aznap az ő járásában mások is tartanak programbeszédet és kevés csendőr áll rendelkezésére'. Az ózdi gyűlést először a Kohn-féie vendéglőben óhajtottuk megtartani, azt elutasították. Később a Munkásotthon udvarára jelentettük be, ahol 100 wattos villanykörte ég, ugy, hogy világos az udvar; ennek a gyűlésnek az engedélyezését a szolgabíró pedig azzal tagadta meg, hogy 'este fél 7 órakor az udvaron tartandó gyűlés révén a lakosság éjjeli nyugalmát zavarnók'. Ezzel szemben mindenki tudja, hogy a Munkásotthon környékén csupán két lakóház van és a gyűlés az ottlakók éjjeli nyugalmát sem veszedelmeztette volna, mivel a fél 7 órakor kezdődő gyűlés már 8 órára befejezést nyert volna. A többi gyűlésünket is a legnevetségesebb ürügyekkel tiltották be. Az Ózdon november 28-án a Piac téren, vasárnap délután tartandó programbeszédem megtartását azért nem engedte a szolgabíró, mivel délelőtt 11 órakor Biró Pál tartott programbeszédét. A sajóvárkonyi gyűlést azért nem engedélyezte, mert 'közbiztonsági okokból a tűzoltószertár előtt nem lehet gyűlést tartani'. A 'borsodnádasdi gyűlésbejelentés aláíróit megfenyegették, hogy ha 24 órán belül nem vonják vissza a bejelentést, azonnal elbocsátják őket a munkából.
Sajóvárkonyon Lengyel jegyző Weiner fakereskedőhöz levelet küldött, községi pecséttel lebélyegezve, amelyben fölhívta a fakereskedőt, bogy bocsássa el a nála segédmunkási minőségben alkalmazott Bémert Vincét, mivel alá-irta a szociáldemokrata programbeszéd engedélyezését célzó kérvényt, továbbá Csapó Sámuel ajánlási ivét. Azonnal el is bocsátották./.../ Ifj. Csépányi Pál asztalost (lakik Hódos-csépány, 52. szám) elbocsátották Somsálybányáról, mert édesapja, aki nincs a Rima szolgálatában, nem irta alá a Rima ajánlási ivét." (Népszava, 1926. december 1.)

rima_10.jpg

Az ózdi vasgyár borús időben (Élet és Tudomány, 1958. augusztus 24.)

Hámori Bíró Pál apjától vette át a a Rima vezérigazgatói posztját. 1922-1939 között nemzet-, majd országgyűlési képviselő volt, a GYOSZ igazgatósági tagja, a gazdasági élet egyik legbefoyásosabb szereplője.

A létfontosságú kapcsolatot és pénzügyi összeköttetést a trianoni határokon kívül rekedt gyárakkal és bányákkal csak a devizaszabályok megkerülésével lehetett fenntartani. Ezt 1938-ig senki sem nehezményezte. A Felvidék visszacsatolása és az első zsidótörvény kihirdetése után azonban megváltozott a helyzet:

rima_11.jpg

Új Kelet, 1938. december 18.

Letartóztattak két (zsidó) igazgatót, és kezdeményezték a vezérigazgató mentelmi jogának a felfüggesztését. Ő ekkor már Londonban tartózkodott, és New York-ban élt haláláig. 

A Rima rendbe tétele után, a huszas évek második felében fölfutott a termelés, nőtt a profit - és akkor beütött a világgazdasági válság, amely a kohászatot érintette legsúlyosabban. A Rima alig félgőzzel üzemelt, az eladott termékek mennyisége az 1932-33-as üzleti évben nem érte el az 1928-29-es érték 40%-át sem. 

A válságból azonban a Rima elég gyorsan kilábalt, és az 1938-as Győri Program, a háborús konjunktúra ismét nagy fellendülést hozott, jelentős beruházásokkal, korszerűsítéssel, kapacitásbővüléssel, terjeszkedéssel. Ehhez az is hozzájárult, hogy a Felvidék visszatérése után a Rima csaknem teljes vasérc szükségletét immár ismét a saját bányái biztosították. Többek között rohamsisakokhoz, gránátokhoz, töltényekhez, harckocsikhoz gyártottak alkatrészeket. 1944-ben már több mint húszezer munkás dolgozott a Rimában. A magyarországi harcok során a központi ózdi telephely sértetlen maradt, de súlyos gondok voltak a nyersanyagellátással a koksztól az ócskavason át a vasércig. Elpusztultak hidak, vasúti pályák, villanyvezetékek. Kulcsfontosságú berendezéseket szereltek le és szállítottak Németországba.

1944. december 20-án megérkezett a Vörös Hadsereg Ózdra.

A Rima utódainak történetéről szól majd sorozatunk következő része.

 rima_12.jpg

Az ózdi gyár főműhelye 1940-ben. (Az Országos Széchényi Könyvtár - képeslap. Hungaricana.)

 

- hacsa - 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6817800559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galaric 2022.04.14. 06:50:51

Remek cikk! Várom a második részt.
Ha valakit érdekkel a téma egy kicsit behatóbban ajánlom az OMBKE honlapján letölthető formában elérhető hírleveleket.
Remek cikkek, történetek, életrajzok garmadája. Laikusok számára is fogyasztható tartalom az erdészet, bányászat, kohászat témaköreiből.
www.ombkenet.hu/index.php/h%C3%ADrlev%C3%A9l

gigabursch 2022.04.14. 08:53:30

Klassz írás.
A folytatás is nagyon várós lesz.

Azért az tanulságos, hogy a felforgatók ellen folyamatosan védekezni kellett.

hátramozdító 2022.04.15. 16:23:37

Köszönjük szépen, igen jó poszt lett.
süti beállítások módosítása