Szoci automaták

2021. július 14. JTom

Jó régen már láthattatok egy összeállítást érdekes automatákról a blogon, abban rengeteg furcsa elárusító készüléket nézhettetek meg a világ minden tájáról. Most itt az idő hogy megnézzük milyen automatákkal találkozhattunk a szocialista Magyarországon. Ehhez az MTI Fotóarchívumát hívtam segítségül.

c_ban19661013004.jpg

1966. október 13. A Budapesti Postaigazgatóság által üzembe helyezett utcai postabélyeg automata. MTI Fotó: Urbán Nándor

A mai bejegyzés ismét az MTI Fotóarchívumának segítségével készült. Ahogy mindig, úgy most szívesen látjuk a hozzászólásaitokat, szóljon az egykori élményekről vagy legyen kiigazítás, ne fogjátok vissza magatokat. Ha hibát észleltek vagy pontosítanátok a képek aláírását, úgy azt a fotókra kattintva azok linkjein megtehetitek, az MTI-s szerkesztők örömmel fogadják a hozzáértők javításait.

Ne feledjétek hogy akár ezekből a képekből, de akár az archívum csaknem háromszázezer fotója közül bármelyikből is rendelhettek nagy méretű, vászonra nyomott faliképet kereten, otthonotokba vagy esetleg ajándékba az MTI Fotóarchívumából!

Kíváncsi vagyok van-e az olvasók között olyan, akinek személyes élménye volt ezekkel vagy hasonló gépekkel. Kérjük, hogy mindenképpen osszátok meg velünk! Lássuk tehát a szocialista Magyarországon - jobbára a fővárosban - a nagyközönség rendelkezésére bocsátott automata "csodákat". Az elsőt mindjárt az ötvenes évekből! 

f_ko19580212005.jpg

1958. február 12. Kíváncsiskodó járókelők állnak körül egy cigaretta-automatánál vásárló fiatalembert a November 7. téren. MTI Fotó: Mikó László

f_szt19580927004.jpg

1958. szeptember 27. Egy nő kipróbálja a Hódmezővásárhelyi Mérleggyár által gyártott első magyar áruautomata mérleget, amely pénz bedobása után egy csomag cigarettát ad. MTI Fotó: Tóth Béla

fpecs19611018003.jpg

1961. október 18. Egy utas bedobja a pénzt az automata készülékbe, mely a kalauz munkáját helyettesíti a 27-es autóbuszon. Az automata kalauzrendszert kísérletképpen vezette be a Pécsi Közlekedési Vállalat, az új rendszernek köszönhetően a járat menetideje 5 perccel csökkent. MTI Fotó: Erb János

f_ti19620202005.jpg

1962. február 2. Férfiak kipróbálják a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Nádor utcai központjában elhelyezett lottószám választó televíziónak nevezett készüléket. A berendezéssel véletlenszerűen lehet lottószámokat kiválasztani. A külsőre valóban televíziós készülékre hasonlító eszköz belsejében egy forgó korongon öt ólomgolyó mozog, melyek gombnyomásra a tárcsa mélyedéseiben megállnak. Az ott létrejövő elektromos érintkezés pedig a képernyőn megvilágítja a 90 szám közül a megfelelőt. MTI Fotó: Tormai Andor

f_la19640130009.jpg

1964. január 30. Táskát tesz a csomagmegőrző szekrénybe egy utas a Keleti pályaudvaron, ahol január 31-től kísérletképpen csomagmegőrző automata működik. MTI Fotó: Lajos György

f_cel19640506008.jpg

1964. május 6. A Kereskedelmi Tervező Iroda szerelői keletnémet szakemberek közreműködésével üzembe helyezik az új automata pavilonok egyikét a Margit híd budai hídfőjénél, amelyből édességet, dohányárut, szendvicset, italárut, gyümölcsöt és fotócikket vásárolhatnak majd a járókelők. MTI Fotó: Percze Lajos

f_ko19641015006.jpg

1964. október 15. Fogadók a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság által a 42. játékhétre kibocsátott totó- és lottószelvényt vásárolnak a KÖZÉRT (Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt.) vállalat üzemeltetésében lévő automatából a Margit híd budai hídfőjénél. Kísérletképpen a fővárosban még egy helyen a Lenin körúti Művész Mozi előcsarnokában is elhelyeztek totó- és lottószelvényt árusító automatát. MTI Fotó: Mikó László

f_ny19641202018.jpg

1964. december 2. Vásárlók a Lenin körút és November 7. tér sarkán lévő automata üzletnél. MTI Fotó: Fényes Tamás

f_ny19650907029.jpg

1965. szeptember 7. Egy dolgozó a Margit híd budai hídfőjénél elhelyezett étel- és dohányáru-automatákat tölti fel. MTI Fotó: Fényes Tamás

f_la19651129014.jpg

1965. november 29. A hivatalosan december elsején a fővárosban, a Múzeum körúton megnyíló, éjjel is nyitva tartó gépesített postahivatal előtérében a személyzet nélkül bármikor használható táviratfeladó, képeslap, érme- és bélyegárusító automaták, telefonfülkék. A hivatal előtt pedig, egy új formájú, éjjel kivilágított levélszekrény, postaláda hívja fel a járókelők figyelmét az éjjel-nappali postaszolgáltatásra. MTI Fotó: Lajos György

f_had19680512014.jpg

1968. május 12. Fiatal nő vásárol a MÁV (Magyar Államvasutak) Utasellátó Vállalat presszókávé-automatájából. MTI Fotó: Hadas János

f_is19700403006.jpg

1970. április 3. Gyermekek lépnek be elsőként a nyitás pillanatában a Metró Blaha Lujza téri állomására. Április 3-án 4.30 órakor megkezdődött az üzemszerű közlekedés a Metró első szakaszán. MTI Fotó: Bara István

A metró beléptetőrendszerét pestiesen "tökönvágó"-nak hívták, a hirtelen bevágódó karok miatt, amik a következő utas továbbhaladását akadályozták volna meg.

 

Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum fotói falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetők!

Az archívumról bővebben:

Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nemcsak fotók, de a múlt század elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt. 

Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.

 

Az MTI Fotóarchívumról:

Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.

A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.

A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!

A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6516625430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eastbay1 2021.07.14. 02:14:09

Túl sok magyar vonatkozású kép. Nem tudom mi az oka, de nem csak Magyarországon volt szocializmus és automaták

Club Sandwich 2021.07.14. 04:51:59

@Eastbay1: Bevezeto szoveg, masodik mondat: "Most itt az idő hogy megnézzük milyen automatákkal találkozhattunk a szocialista Magyarországon. " Erto olvasas nemigen megy, igaz? :)

toto92 2021.07.14. 07:15:28

@Eastbay1: Meg túl sok automata, nem? Hiszen nem csak automatákból állt a világ.

2021.07.14. 09:42:04

"automata, szinte magától megy, de mindez tudod engem nem hat meg"
a minap láttam Balassagyarmaton bicikli belső automatát (igaz nem működött)
azt hittem először - a "jó lesz ide kettes is" féle - koton(os úr)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2021.07.14. 11:26:25

Hegyespólós káávévásárló lányka, nyami :)
Én vidéki gyerek vagyok, sosem láttam automatákat, szóval nekem újdonság a téma.

ZON 2021.07.14. 11:59:30

Kohn bácsi meggazdagodik Amerikában és hosszú idő után először jön Budapestre. A reptéren kólát akar venni az automatából. Bedobja a pénzt, megnyomja a gombot. Semmi. Újra bedob pénzt. Megint semmi. - Ügyes, nagyon ügyes! - mondja elgondolkozva az öreg.
(Ha valaki nem ismerte volna, ősrégi vicc.)

bioLarzen 2021.07.14. 13:23:48

Régi jó automaták... Mindegy, mit árusítottak, plusz szolgáltatásként eleve lottó volt mindegyik - működik vagy sem... ha működik, elfogadja-e a pénzt... ha igen, azt adja-e ki, amit... ha igen, eljut-e a cucc a kiadólukig, vagy elakad út közben... és, persze, ha kiadta a gép a cuccot, az milyen minőségű...
Én pl. sosem szerettem, már gyerekként se, az automatás kajákat, mert gyakran elég hidegen jöttek ki a gépből, azt meg nem szerettem. De tény, hogy eléggé le tudták egyszerűsíteni ezek az automaták az életet - már, ha működtek, és voltak épp a közelben...

bioLarzen 2021.07.14. 13:24:19

(Csak én kaptam captcha-ellenőrzést a komment beküldésekor?)

bioLarzen 2021.07.14. 13:30:04

Jól látom, hogy a 61-es buszos pénzbedobón (4, kép) Mercedes-logó van?

Galaric 2021.07.14. 13:46:14

@éppnászos: Dick, DIck, Dick! Moby Dick!!! :D
Elő is kerestem az albumot nem árt egy kis nosztalgia... :D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2021.07.14. 13:56:06

@bioLarzen: az valami mávaut vagy volánbusz logó inkább a szárnyakkal :)

hátramozdító 2021.07.14. 15:41:01

Köszönjük szépen! Jó látni, hogy a mistery shopper se mai találmány (első két kép) és azok a gombok, kapcsolók, betűtípusok!!! Nyilván a lottószám-generátor a legzseniálisabb :)

¿Qué tapas hay? 2021.07.14. 16:07:42

@bioLarzen: Az egy AKÖV-embléma (KPM Gépjárműközlekedési igazgatóság területi autóközlekedési vállalata).

Más: az utolsó előtti képen látható Utasellátó kávéautomata véletlen sem egy szoci gép, ez egy dán Wittenborg-automata. Ami furcsa, hogy a cigaretta-automaták felárral adják - az egyébként hatósági áras - cigarettákat. A 3,- Ft-os Kossuthot és a 3,20-as Harmóniát négyért, a 6,40 Ft-os Tihanyt nyolcért; ami azért az akkori árakhoz mérten nyíltszíni rablás.

¿Qué tapas hay? 2021.07.14. 16:10:15

Más: szólni kéne a kapcsásoknak, hogy a járműforgalom elől elzárt terület - bármennyire csíkos is - nem gyalogátkelőhely.

bioLarzen 2021.07.14. 16:27:03

@¿Qué tapas hay?: Na, ezek szerint nem csak engem nézett a rendszer hirtelen kommentbotnak...

MIG-31 2021.07.14. 19:02:20

@ZON:
Biztos tudod melyik filmből van ez.
-Nem működik.
-Tönkrement, pár éve már.
-Miért nem írod rá, hogy nem működik?
-Ha ráírom, hogy elromlott, ki dob bele pénzt?

ZON 2021.07.14. 21:33:44

@MIG-31: sajna, nem tudom. Ben Hur ? :)

RTB 2021.07.15. 08:05:27

@Club Sandwich: a bevezető szövegben automaták helyett autómárkákat olvastam.
De így sem volt rossz:)

gyéef 2021.07.15. 15:30:24

@MIG-31: És megint dühbe jövünk?

neet 2021.07.15. 15:33:29

Én bélyeget vettem. Működött. Egyszer azt hiszem, olyan szakadék kis bélyeg jött ki, amit technokol rapiddal (!) kellett felragasztani, (de már nagyon homályos az emlék) viszont máskor teljesen jó jött ki. De mindig para volt, mert ha picit is sérült volt a széle, nem fogadta el a m.kir.posta.

Commandante Jayasuriya 2021.07.15. 15:39:06

A Keleti pályaudvar aluljárójában is volt egy az Utasellátó üzemeltetésében működő automatasor, ahol a szendvicseken, és a csokikon kívül kávét, és kakaót is lehetett vásárolni az italautomatából. Vasárnap esténként, amikor a Gumigyárban véget ért a Gemini buli, és hazafelé tartott a közönség, sokan megálltunk itt. Különösen a hideg téli estéken jól esett egy forró kakaót inni. Néhány helyre telepítettek citrom, és narancs ízű szörpöt árusíró szovjet gyártmányú szörpautomatákat, ilyenek volt a moszkvai GUM áruházban is. Ezekhez egy - két darab üvegpohár volt rendszeresítve, amit az üdítőital elfogyasztása után a következő várakozónak kellett elmosnia az automata erre szolgáló nyílásából kilövellő mosóvízzel. A mai vírusokkal terhelt időszakban, ez a módszer felérne egy fél öngyilkossággal, de az ANTSZ is dobna egy hátast a megoldás láttán. Arra jól emlékszem, hogy a szörp meglehetősen édes volt, a töltéskor gyakran túlcsordult a pohár szélén, vagy a rutintalan vásárló nem helyezte még a poharat a megfelelő helyre, ezért a szörp akadálytalanul folyhatott ki, ezért az automata ablaka körül nagy számban keringtek az édes itókára szomjazó méhek, és darazsak, aki nem volt elég óvatos az a 2 forintba kerülő hideg üdítő mellé egy kevésbé kellemes csípést is beszerezhetett.

Visceroid 2021.07.15. 16:54:20

Szép, új automaták, nincsenek összefirkálva. Szerencsére, hogy a kommunizmus elmúlt, most már mindegyiket vagy elhordták, vagy összefirkálták, szétvandalizálták. Az új jegykiadó automatákat is rongálják rendesen, már ha éppenséggel megfelelően működnek. Milyen jó, a régi rendszernek vége!

Zed is not dead yet 2021.07.15. 17:49:39

Az Utasellátós automatákban voltak olyan 'csokik' (voltaképpen piskóta, valamilyen krémmel töltve/összeragasztva, csokival bevonva kívülről), amik kimondottan finomak voltak. Anno a miskolci Tiszai pu.-ra kisiskolásként a határozott szülői és iskolai tiltás ellenére is kilopakodtunk néha és vásároltunk ilyet. A vasútállomás melletti, első vágány peronján voltak ezek a fal mellett sorba állítva, volt szendvicsautomata is (téliszalámis meg turistaszalámis, meg vajas/sajtos zsemlét is lehetett venni, meg néhányféle csokit is, de ez a cucc (talán "utasellátó szelet" volt a neve??) messze kiemelkedett a kínálatból. Mondjuk nem is volt mindig kapható.

Zed is not dead yet 2021.07.15. 17:55:47

Meg emlékszem egy "szotyi" automatára, ami az MVSC-pálya bejáratánál volt és ha bedobtad a pénzt, akkor kiadott egy marék szotyit (ugye napraforgómag, vagy ahogy errefelé máig nevezik még: "makuka"), mindenféle csomagolás nélkül. Egyszerűen odapergett egy kis bádogmélyedésbe, onnan kellett kimarkolni, illetve a strandon volt ilyen "sampon-automata", amit az öltözőbilétával lehetett használni és egyúttal le is nyelte a bilétát (kivetted a ruhát és vagy használtad az automatát, vagy bedobtad a bilétát egy dobozba). Ez is simán kiadott egy adag sampont (vagy szappant), simán beleköpte a tenyeredbe. Vicces volt ahogy az emberek pingvineztek, egyik kezükben a ruháik a drótvállfán, másik tenyerükben meg a trutymó. :D

CSOKKI MÁLNA 2021.07.15. 18:12:46

A honvédségnél volt szerencsém automatához. Az volt ráírva: avtomat Kalasnikov. :)

hátrasarc 2021.07.15. 19:57:48

@Eastbay1: Hát milyen magyar az ilyen..?
Semmi nemzeti büszkeség,hogy ennyi mindent összegrundoltak eleink?
Hol vannak eme nemes gépezetek,amikor már nem az ember a legfőbb érték ?
Már akkoriban ügyesebbek voltak mint most,hiszen kombinálták a szerencsejátékot,és a modern robotikát!
Leforditva,ha szerencséd volt ,hozzájutottál a kivánt áruhoz :D
Ez az igazi finesz!

hátrasarc 2021.07.15. 20:00:17

@bioLarzen: Pedig az utasellátós csoki,nemcsak az ember szájában olvadt :(
Osztálytárs anyukája,mindig szerzett valahogy otthonra is :)
Hmm, hol is dolgozott? Csak nem a Nyugatiban ?

hátrasarc 2021.07.15. 20:04:31

@Visceroid: Nem tudod mit beszélsz..
Olyan ize,nincs semminek mint akkor..
A főzött fagylalt,a friss ropogós kenyér,édes,itthon termett gyümölcsök.
Despoták pedig akkor is voltak,de elvekre fogták a szemétséget.
Mostmár elvek sem kellenek a lenyúláshoz.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.07.15. 20:08:33

Az utolsó előtti, hegyescsecses-kávézós csaj annyira életszerű és véletlenszerű fotó, hogy még a teljesen új automata kulcsa is bent maradt a fotózáskor. Propagandafotó, na, csak hogy magamat hozzam. ;)

Azért a metróállomást kisöprögethették volna egy kicsit az átadás előtt...

A lottószám választó televízió pedig zseniális ötlet: abakusz és az elektronika kombinációja szocialista módra.

efi 2021.07.15. 20:59:01

MÁV presszókávés automata: az automatizálás új szintje, rögtön kulcsot is biztosítottak ahhoz, ha esetleg elakadna az áru, így karbantartani sem kellett...

MIG-31 2021.07.15. 22:43:11

@Sunsetjoy: Ez a jó megoldás! :) :) :)

MIG-31 2021.07.15. 22:47:56

@Commandante Jayasuriya: Én is voltam olyan munkahelyen, na jó nyári gyakorlaton voltam ott a 90-es években, a műhelyben egy közös pohár volt a csap mellett, kint a mezőn meg a vizeslajtra rá volt akasztva egy műanyagpohár, abból ittunk egymás után. A szódát is sokszor csak kikaptuk a hűtőből és a szájunkba nyomtuk, na mondjuk azt igyekeztem úgy csinálni, hogy ne érjen a számhoz. Ez volt, akkor ott természetes volt így.

ember100 2021.07.15. 22:57:12

Helló !

A Blahán az aluljáróban szinte egy egész fal ahol most a virágos parfümös... van ott ilyen szuper automaták voltak .
Csokik , isler , lekváros piskóta , szendvicsek és 2-3 italautomata .
Szuper volt gyerekként . Arra jártunk suliba ittuk a hideg de gagyi szörpöt , ettük a sütiket .
Ó ha megint 10 éves lehetnék :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2021.07.16. 11:00:46

Lottószám választó televíziónak nevezett automatáról eddig még nem hallottam, de pont annyira ötletes cucc, mint amennyire felesleges, szerintem. :)

pqty 2021.07.16. 12:42:02

A híres szovjet hajvágó automatáról nincs kép? :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.07.16. 13:42:56

lottószám-generátor tv: Köcskeméten van egy lottózó, ahol az egyik asztalban van egy frankó
rulett-tárcsa, amiben 5 golyó is benne van, megpörgeti az ember, majd hirtelen megállítja,
ugyan ez a módszer, csak a kijelző van elhagyva.
Szeretek oda járni, mikor otthon vagyunk, mert két játékot lehet egy füst alatt játszani.
:D
Amúgy ezekről az automatákról mindig a korabeli vicc jut eszembe, mikor a részeg folyamatosan dobálja be az aprót és folyamatosan veszi ki a dolgokat, a tömeg meg már zúgolódik mögötte a sorban, erre meg ő így felel:
-Hagyjanak békén, nem tágítok, most végre nyerő szériában vagyok!
Igenis az automata is egy szerencsejáték-üzem!
:D

(A kapcakód-fejlesztésnek nem örülök, de ha ez kell az ost oba brendellmatyik ellen, akkor legyen.)

bioLarzen 2021.07.16. 15:28:11

@hátrasarc: Utasellátós édességek: csak a kezedben olvad, nema as zádban ;)

bioLarzen 2021.07.16. 15:29:04

@geegee: Miért, gondolod, Brendel vak? :)

bioLarzen 2021.07.16. 15:30:18

@hátrasarc:
"Nálam a lét elvi szempont:
Én a lét eliveszm. Pont."

bioLarzen 2021.07.16. 15:34:06

@Fotósképző: Én is pont azt néztem, hogy anno mennyire nem adtak az ilyen apró részletekre, mint pl. hogy tiszta legyen a padló az átadáskor :D Ebben a témában tán a kedvencem az egyik eredeti négercsók-reklám még a 80-as évekból, amiben a gépsort mutatják, hogyan készül a cucc. És szépen látszik, milyen hótt redvás-alapnyaghordalékos a gépsor... Tiszta étvágygerjesztő :D

BölcsÉsz 2021.07.16. 16:24:51

Tudom, hogy a téma a magyarországi automata, de a 60-as évek végén Kelet-Berlinben, az Alexon volt egy automata büfé, ott a csapolt sört is az automata adta.

hátrasarc 2021.07.16. 16:34:40

@ember100:
Igen ,igen,mi is ott csöveztünk annak idején!!

hátrasarc 2021.07.16. 16:36:29

@bioLarzen:
Pont egy ilyen kínrím hiányzott már csak ide...
Az embernek csokis ostyával tele a keze.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.07.16. 18:15:42

@bioLarzen: Vagy még nem volt befejezve a munka igazából, amint megvolt a cocialista csinadratta az előre bejelentett átadással, meg elutaztak a gyerekek, elő a csavarkulcs, aztán húzd még meg Jani, hogy ne lötyögjön a mozgólépcső! ;)

soarvány 2021.07.16. 20:27:48

A 80s években el voltak terjedve a jegyautomaták, aminek a működését magyarázó feliratait vicces kedvű városi huligánok módosították, pl: "Fo.ssa körbe a kart a nyíl irányba" "Egye ki a jeg.et"

bioLarzen 2021.07.16. 21:59:36

@hátrasarc: Na, végre valaki tudja, mi a kínrím!

bioLarzen 2021.07.16. 22:00:18

@soarvány: Jaja, tényledg, mennyit lattunk ilyet anno :)

bioLarzen 2021.07.16. 22:01:19

@Fotósképző: Tudja franc, de valahogy nehezen hiszem, hogy 5 perc nem volt legalább egy söprésre - de tényleg ki tudja... :)

Inner Circle 2021.07.16. 23:50:40

Veszprémben most a hentes mellett húsautomata van, szép finoman adja a kolbászt, a darált húst, még a libazsírt is! :)

CSOKKI MÁLNA 2021.07.17. 09:53:42

Miért nincs fröccs automata?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.07.17. 13:22:55

@bioLarzen: Nem gondolom, hogy vak, de szerintem ezt a floodolást valami szkripttel csinálhatja, az meg már valszeg csak nem lát. :-)
De mindegy, hagyjuk is, mert az emlegetett szamár nem hoz sok jót.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.07.17. 15:07:19

@bioLarzen: Szerintem nem idő, hanem egyszerűen csak _igény_ nem volt a takarításra akkoriban...

Watchdog 2021.07.17. 21:57:01

... most tudtam meg, hogy a közért az "Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt." Még városban is...

¿Qué tapas hay? 2021.07.17. 22:11:42

@Watchdog: Lévén a város is község. Mert a "község" az adott településen illetőséggel bíró polgárok közösségét jelenti, nem a település közigazgatási besorolását.

bioLarzen 2021.07.17. 22:24:51

@Fotósképző: Azért szerintem ez így, általánosságban nem volt igaz. Lehet, hogy az adott esetben igen... de úgy en bloc... szerintem nem.

minekez 2021.07.18. 09:08:38

@Fotósképző: A Hódmezővásárhelyi Mérleggyár által gyártott első magyar Kossuth cigaretta automatáról is szépen pattog le a festék a proagandafotón, ha jól látom...

ZON 2021.07.18. 15:08:50

@minekez: lehet, hogy megpróbálták felfeszíteni, és a pajszer nyoma az.

minekez 2021.07.18. 18:30:43

@ZON: Lehet, de akkor még az átadás előtt, a gyárban... :D

queenagi 2021.08.02. 10:51:30

Mint a gúnyneve is mutatja, a metróbeli beléptetőrendszerek nem mindig jó ritmusban működtek. Elgondolni sem tudom, kinek az agyában fogant meg ez a marhaság, hiszen olyan balesetveszélyes volt, mint annak a rendje. Persze, hol volt akkor még az ilyen szempont figyelembevétele, bár a metrónál figyeltek rá, de úgy látszik, a peronon túl már nem terjedt az ilyen jellegű odafigyelés. Meg aztán a szocialista technika felsőbbrendű elvtársaim, mint holmi hibára hajlamos" imprlista" nyugati vacak, ez mindig tökéletesen fog működni.
Szegény nagymamámat egyszer megcsapta egy ilyen, haláláig nem tudtuk rábeszélni a metrós utazásra, még akkor sem, amikor ezeket a vackokat már leszerelték.

Watchdog 2021.08.22. 09:00:10

Ez már a 21. század: tegnap tiltották le a sarki SPAR-ban az automata kasszáknál a készpénzes fizetést, csak bankkártyát fogadnak el (a gép elfogná a pénzt is, de odaállítottak egy-egy dolgozót mindegyikhez, akik rászólnak a készpénzzel próbálkozóra). Valószínűleg valaki rájött, hogy mivel érdemes etetni, és nincs még szoftverfrissítés ellene...

Lobo Marunga 2021.08.28. 15:00:34

@Fotósképző: Ezen felül a 4:30-as időpont ellenére igen vidám a gyereksereg...

Lobo Marunga 2021.08.28. 15:01:42

@Watchdog: Nem volna nagy baj leszokni a kp-ról.
süti beállítások módosítása