Szökés Észak-Koreából

#Podcast

2021. június 03. Hihetetlen Történelem
Mostani epizódunkban Észak-Koreába látogatunk el. Kicsit vissza is megyünk az időben, oda, ahol még a jelenlegi diktátor apja, Kim Dzsongil vezette az országot. Egy magas beosztásban lévő ember, akinek többek között az volt a feladata, hogy dél-koreai híreket hamisítson és a rezsimet éltesse, egy nap megdöbbentő felfedezést tett a könyvtárban, mely akkora hatással volt rá, hogy eltökélte: megszökik Észak-Koreából.
Azonban ahogy ezt sejthetitek, a diktatúra alatt szenvedő országot nem lehet egykönnyen elhagyni.
Tartsatok velünk, kísérjük el főhősünket a veszélyes szökésben!

A teljes történetet meghallgathatjátok a fenti linken, alább pedig egy rövid, képes összefoglalót láthattok Észak-Koreával kapcsolatban:

5b632eb50ce5f51e008b4b62.jpg

north_korean_anti-american_propaganda_for_children.jpg

Gyerekeknek készült propagandaanyag Észak-Koreából, ami a "fő ellenség", az USA legyőzését mutatja be. A koreai háborút követően az Egyesült Államok megítélése nagyon negatív volt az országban.

north_korean_anti_american_propaganda_3.jpg

Többek között azzal vádolták az Egyesült Államokat, hogy ők támadták meg Észak-Koreát, és ebből robbant ki a koreai háború. Ennek pont az ellenkezője volt igaz! A hamis információk mellett gonosz amerikaiakat bemutató propagandával ijesztgették a lakosságot.

ezgif_com-gif-maker_1.jpg

A Kim dinasztia uralkodása több mint 70 éve tart már. Ezalatt az ország elszegényedett, és szinte teljesen elszigetelődött; a kiadások nagy részét a hadiipar teszi ki, miközben a nép éhezik. Az országból évente több ezren próbálnak megszökni, de a legtöbben nem járnak sikerrel; jobb esetben visszatoloncolják őket Észak-Koreába. (Kim Dzsongun születési évszáma mind a mai napig bizonytalan, 1982-ben, 83-ban vagy 84-ben született.)

kim_il_sung_tumor_1984_bp.jpg

A jelenlegi vezető nagyapja Kim Ir Szen látható a képen Kádár Jánossal. (1984.) A kép azért is számít ritkaságnak, mivel jól látszódik a koreai diktátor fején a daganat, amit próbáltak eltitkolni a nép elől, és mindig a másik profilból fotózták a vezetőt

29d51660d0c9fe1c033be3626bc35ef4.jpg

Az istenként tisztelt vezetők (Kim Ir Szen és Kim Dzsongil) halálát követően a megsebzett nép letargikus állapotba került. Az utcán tömegek gyászoltak és sírtak kétségbeesetten. Érdemes erről videókat is nézni, mert egészen megdöbbentő

0503-okimintown-china-north-korea-kim-jong-il.jpg

A Kedves Vezető, Kim Dzsongil a nép tudta nélkül luxusvonatokkal közlekedett, fiatal ágyasokat tartott, és a külföldről kapott segélyeket saját káderei között osztotta szét. A képen Kim Dzsongil vonata látható, amikor 2010-ben titokban átutazott a szövetséges Kínába, hogy segélyt kérjen tőlük Észak-Korea rossz gazdasági helyzete miatt

facts-about-famine-in-north-korea-768x550.jpg

Eközben a 90-es években az ország népe éhezett. Az áldatlan állapotok következtében 1993 és 2000 között 500-600 ezren veszítették életüket az éhínségben. Előfordult olyan is, hogy a Dél-Koreából érkező rizs segélyszállítmányt azért nem fogadták el, mert a zsákokon fel volt tüntetve, hogy a rizs származási helye Dél-Korea.

article-2282134-17eb6dcb000005d.jpg

Az országban szigorú szabályok vannak a frizurákra vonatkozóan, csak meghatározott számú hajviselet közül lehet választani. Aki olyan hajviselettel jelenik meg az utcán, ami nincs rajta a listán, az börtönre számíthat

northkorea_bible-2018_0380105664-web-800x0-c-default.jpg

A Biblia a nyugati világ jelképének számít Észak-Koreában. Akinél Bibliát találnak, azt akár ki is végezhetik

18389966-7455893-image-a-18_156828620318.jpg

Az 1940-es évektől Észak-Korea egyre gyakrabban rabolt el külföldi állampolgárokat. A műveleteknek három célja volt. Egyrészről, ha lehet, olyan embereket raboljanak el, akiknek tudását fel tudják használni az észak-koreai kémek.
Emellett ügynöknőket küldtek külföldre azzal a céllal, hogy kapcsolatot létesítsenek olyan emberekkel, akiknek az etnikumuk eltért az észak-koreaiaktól. Miután egy ügynöknő teherbe esett a megkörnyékezett külföldi férfitól, hazatért és felnevelte a közös gyereküket, akinek bőrszíne és a koreaiaktól eltérő kinézete alkalmassá tette arra, hogy kémnek képezzék ki.
A harmadik cél pedig kiskorú gyerekek elrablása volt, akiket Észak-Koreában ügynöknek neveltek, majd egy alapos agymosás és kiképzés után visszaküldtek hazájukba, ahol már észak-koreai ügynökként tevékenykedtek. (A képen elrabolt személyek érkeznek haza Japánba több évtizedes távollét után egy rövid családlátogatásra, 2002-ben)

ezgif_com-gif-maker_2.jpg

Kim Dzsongil annyira megszállottja volt a filmiparnak, hogy 1978-ben elraboltatott egy neves dél-koreai színésznőt és egy rendezőt, akiket arra kötelezett, hogy dolgozzanak az észak-koreai filmiparnak. Végül a színésznő és a rendező összesen 17 film készítésében vett részt

wire-1900306-1513131742-571_634x422.jpg

Az emberrablások mellett egy másik súlyos probléma a kínai határ mentén kialakult prostitúció és emberkereskedelem. Az áldozatok jó részét olyan nők teszik ki, akik sikeresen megszöktek Észak-Koreából, azonban a határ túloldalán emberkereskedők hálójában kötöttek ki. Kínában súlyos demográfiai problémát okoz,  hogy 40 millióval több férfi él, mint nő, ami az egygyerekes családmodellre vezethető vissza. A férfiak így sok esetben nehezen találnak maguknak feleséget, ezért gyakran elrabolt koreai nőket vesznek el feleségül, akikért súlyos összegeket fizetnek a kereskedőknek.

Most, hogy a képek végére értetek, hallgassátok meg a teljes történetet is! Az adást eléritek a fenti linken keresztül vagy meghallgathatjátok Apple Podcasten, Spotify-on és a többi podcast alkalmazásban.

Javítás a podcast adás kapcsán: Észak-Korea Oroszországgal is határos egy rövid szakaszon.

További érdekességeket itt olvashattok és itt hallgathattok a Hihetetlen Történelem Podcast csapatától.

Képek forrása: dailymail.co.uk; theguardian.com; rarehistoricalphotos.com; borgenproject.org; thesun.co.uk; history.com; .csmonitor.com; businessinsider.com; apimages.com

hihetetlen_tortenelem_borito_640640.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr5116576128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gazz 2021.06.03. 07:40:32

A sírós képhez azért érdemes hozzá tenni, hogy aki nem sírt eléggé, az könnyen börtönben vagy a kivégzőosztag előtt találhatta magát. A kongresszuson is egymást figyelik és jelentik fel, ha valaki nem tapsol elég lelkesen.
Szóval simán lehet, hogy otthon meg örömtáncot jártak az emberek, hogy végre megdöglött a Nagy Féreg.

gigabursch 2021.06.03. 15:57:23

Az mindenképpen beszédes, hogy a kijutott fotók is erősen kontrolláltak.

gigabursch 2021.06.03. 16:14:46

Nem tudom megtenni, hogy ne szóljak róla, mert idekapocsolódik szőrmentén és baromi szórakoztató, de nagyon a határán van a blogszabályok egyikének. De már 10 éves...

Szóval:
Aki jót akar nevetni, keresse meg a TeCsőn az Észak Koreai Híradó - Magyarországi híreit.
Már írtó rég láttam.
Ismét berogytam rajta.

A Joda visszatér 2021.06.03. 22:29:32

"s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest."

Az egyre elfajultabb pc idiotizmus is ebbe az irányba tart sajnos.

A Joda visszatér 2021.06.03. 22:30:17

@Gazz:

"s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest."

Az egyre elfajultabb pc idiotizmus is ebbe az irányba tart sajnos

Rollende Landstrasse 2021.06.03. 23:41:29

@gigabursch: szerintem az aktuálpolitikai trollkodás még ilyen álcázott formában is sérti a blogszabályokat. Legalább mi, törzsvendégek ne essünk ilyen hibába!

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.06.04. 00:02:16

Sajnos, ezt mi, itt a Keleti Blokk lakói is megtapasztalhattuk nem is olyan régen. Igaz, a kommunista diktatúra vége felé már kicsit gyengébben, de azért az 1950-es években majdnem ugyanígy. Ezt azért ne felejtsük el!

"A hamis információk mellett gonosz amerikaiakat bemutató propagandával ijesztgették a lakosságot." Ahogy teszi ezt minden más állam is egyébként, ha éppen erre van szüksége – pl. az említett ország is.

Amúgy meg: a frizura választék nem túl erős. De, gondolom, az is szerepet játszik ebben, hogy a börtönben lévőket is megkülönböztethessék, mert azok nyilván nem ilyen hajjal rohangálnak, izé, ücsörgnek.
A SZU-ban voltunk haverokkal kb. egy hónapot a vége felé (mármint a SZU vége felé) fiatalként, és poénból teljesen kopaszra borotvált fejjel élveztem a szocializmust. Sokan néztek, mint valami csodaembert. Aztán utána itthon kiderült, hogy a SZU-ban a fiatalkorú bűnözőket kopaszra nyírják, hogy ha szöknek, könnyebb legyen megtalálni őket. Pedig azt hittem, hogy a szépségemért néznek annyira. Csalódás ez a szocializmus, na.

Örömhernyó 2021.06.04. 01:58:38

@Fotósképző: A Kádár-rendszerben Magyarországon is kb. csak a tetveseknek volt kopaszra nyírva a haja. Aki tehette inkább az ellenkező irányba lázadt, azaz növesztette a haját.

A Joda visszatér 2021.06.04. 08:52:40

@birka menet: Én a BLM.-sta hülyéknél látok hasonló őrjöngést az utcán, amint Szent George Floyd emlékét imádják.

A Joda visszatér 2021.06.04. 08:55:34

@birka menet: Nem a teljes határt, csak a délit, és nem az itt élőket akarja bezárni, hanem az illegálisan behatolni akarókat kizárni. Nagy különbség.

Merkel is elismeri szükségességét:

www.youtube.com/watch?v=Kn2B85aP9pM

---

ZX 2021.06.04. 08:59:42

Mondjuk a magyarosított névátírások eléggé ad hoc-nak tűnnek és keverednek az angol átírással. ㅓez ugye hosszú ó, ㄹ ez meg lehet r vagy l de ha 킴 일 성-t Kim Ir Szeng-nek (nem Szen és nem is Sung ahogy az angolban látjuk) írjuk akkor fia ne legyen már Kim Dzsóng Il, hanem akkor már Kim Dzsóng Ir (킴 종 일), ugyanaz a keresztnév. Az ő fia 킴 종 은 vagyis Kim Dzsóng Ün és nem Un. Un csak az angolban van, bár ott meg nem értem miért ne Eun-nak írják ahogy más szavak átiratánál., a hosszú ó-nál meg eo-t szoktak írni.

ZX 2021.06.04. 09:07:54

@ZX: Na ezt most én is el****tam :D
Na még egyszer. Szóval Kim Ir Szóng az nagyfater, 킴 정 일 Kim Dzsóng Ir a fater, és 김정은 Kim Dzsón Ün a mostani vezető.

Örömhernyó 2021.06.04. 09:43:55

@birka menet: Az aktuálpolitikát ki kellene hagyni a kommentekből, mert ez a blog kommentszabályainak megsértése.
Magyarországon a illegálisan behatolók ellen van szögesdrót, csak a déli határon, de mint minden magyar állampolgár, még te is szabadon mehetsz Szerbiába, még útlevél se kell, csak a kártya formátumú személyi igazolvány. Pedig Szerbia még csak nem is EU tag.

Olyan liberális államok is szögesdróttal és bevetési egységekkel védik a területüket, mint az Egyesült Királyság, Spanyolország vagy Ausztria. Bár Ausztria inkább azt állította, hogy az ő kerítéseik valójában kapuk kis oldalsó elemekkel...
A déli magyar határon is kapuk vannak kis oldalsó elemekkel ;)

Ekrü 2021.06.04. 09:44:49

@Fotósképző: Nem azért vágták le a hajukat kopaszra,hogy könnyebben találják meg őket,hanem mert nem akarták,hogy a börtönök eltetvesedjenek.

Ekrü 2021.06.04. 09:56:23

Az, hogy Észak-Korea létrejöhetett az az egész világ szégyene.Ékes példája annak,hogy az állítólagos demokráciaexportőröknek (lásd USA,nyugati államok) mennyire nem számít se a demokrácia,sem pedig az emberélet és milyen aljas alkukat képesek kötni, ha úgy diktálja az anyagi hasznuk.

ZX 2021.06.04. 10:13:25

@Ekrü: Ugye tudod, hogy most jó nagy baromságot írtál? Bár az USA tevékenysége nagyon sok esetben valóban véleményes, a koreai háború viszont pont nem ilyen. Ha ott nem avatkozik be, akkor egész korea a jelenlegi komcsi vezetés alá tartozna. Legalább a szerencsétlen koreaiaknak legalább egy részét megmentette.

PanelProli 2021.06.04. 10:27:57

Tehát akkor a családfán lévő Kim Il Sung az ugyanaz mint Kim Ir Szen?

Lxxxx 2021.06.04. 10:47:15

@Gazz: Szerintem még otthon sem merték volna megtenni.

M. Péter 2021.06.04. 10:49:42

@Örömhernyó: Hol van szögesdrót az Egyesült Királyság határán?

M. Péter 2021.06.04. 10:51:30

@A Joda visszatér: Mi bajod van azzal, hogy a rendőrök lehetőleg ne öljék a polgárokat, ha nem szükséges?

Péter108 2021.06.04. 11:12:22

@Ekrü: szerintem nem is olyan rossz hely a za zészakkorea. ;)

A Joda visszatér 2021.06.04. 11:35:11

@M. Péter: Semmi, de hogyha ennek nevében gyilkolásznak , rabolnak, bakancsot csókoltatnak, azzal már igen. Az antirasszizmusnak pedig nem fehér ellenes rasszizmust kellene jelentenie. Mellesleg Floyd nem azért halt meg mert rátérdeltek. Enélkül is meghalt volna. Remélhetőleg a legfelsőbb bíróság megsemmisíti majd a borítékolhatóan koncepciós, aránytalanul súlyos elmarasztaló ítéletet. ( A demorata kormányzó mindenféle következményeket helyezett kilátásba, hogyha nem "megfelelő ítélet" születik. A legsötétebb kommunista időket idézi ez a kijelentés..)

A Joda visszatér 2021.06.04. 11:56:01

@M. Péter: Izraelben fal van, Spanyolország afrikai területén pedig egy magas drótkerítés. Mégse mondjuk egyikre sem, hogy Észak-Korea..

Örömhernyó 2021.06.04. 12:02:08

@Ekrü: Kb. három millió kommunista kínai harcos küzdött az észak-koreaiak oldalán az évek során, ebből kb. félmillió meghalt (harcok, betegség, éhínség miatt). Ehhez képest a szövetségesek (UN) csapatok száma nevetségesen kevés volt.
Ha az Egyesült Államok győzni akart volna, akkor bevetik az atombombát, ahogy MacArthur tábornok akarta. Akkor még pár százezer embert megölnek és elveszítik a világ bizalmát, a koreai nép támogatását (északon sokaknak voltak rokonaik), a jófiú látszólagos szerepét.
Be kellett volna vetniük az atombombát? Szerintem igen. Egyet Észak-Koreára dobni, egyet-kettőt meg Kína északi részére, Pekingre és környékére.

Már a Japán elleni atomtámadások miatt is mindenki ferde szemmel nézett az USA-ra.

A második világháború volt az utolsó totálisan megnyert háború Amerika szempontjából, onnantól csak maszatolás ment.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.06.04. 12:08:52

@Örömhernyó: Ahogy írtam is, a SZU végén, tehát az 1990-es évek elején voltunk kint. Akkor már itthon is voltak kopaszok jó páran, legfőképp punkok. De egyébként nekem is hosszú volt a hajam előtte, és éppen ez volt a poén, hogy azt a vállig érő hajamat borotváltuk le éppen a vonatindulás előtt tar kopaszra. A szovjet határőr negyed órán át próbálta összevetni az útlevélben lévő, még gyerekkorban készült, jól fésült iskolás fotót a valósággal, a kissé sebhelyes, teljesen fehér fejemmel. Aztán hagyta a fenébe.

@Ekrü: Igen, ez lehetett a fő szempont, de nyilván a kopaszság valamiféle stigmát és praktikumot (könnyű felismerhetőség) is jelentett. Mindenesetre nem láttam egyetlen kopasz fiatalt sem a SZU-ban (míg előtte pár évvel az NDK tele volt ilyen punkokkal). Az egyik szállásunkon, egy egyetemi koleszban mellettünk egy fiatal pár lakott. Az első találkozásunk akkor volt, amikor reggel éppen a tarkóig borotvahabozott fejemet borotváltam a mosdónál, és kilépett a szobából a csaj (a közös mosdók a szobakijáratok előtt voltak). Az arcát sosem felejtem el: az ijedtség, a meglepetés és a csodálkozás egész egyedi elegye volt. ;)

Örömhernyó 2021.06.04. 12:27:37

@Ekrü: Észak-Koreát lényegében a kínai kommunisták mentették meg a bukásától és tartottak életben évtizedekig, sőt a mai napig. Dél-Koreán lehet lemérni, hogy hova vezetett az amerikai jelenlét. Délen előbb brutális fehérterror rombolt, sok tízezer embert öltek meg a dél-koreai junta halálosztagai, de a 80-as évektől valamelyest demokratizálódott az ország, igaz, a mai napig a fasiszta múlt határozza meg a dél-koreai társadalmat, tehát van az állam, ami háttérbe vonul, ha a hatalmas ipari konglomerátumok (chaebol-ok) érdeke úgy kívánja. Lényegében a működő fasizmus modellje valósult meg Dél-Koreában, korporatív állam van, szabad piac, de az állam és az ipari és finánctőke elválaszthatatlanul összefonódott (lásd a folytonos korrupciós botrányokat, európai szemmel elképesztő összegekkel tömik ki a cégek a koreai politikusokat). Az állam a legutóbbi időkig nem nagyon szólt bele a jóléti kérdésekbe, például nem volt nyugdíj, fizetős az oktatás. De alapvetően jólét van, csak egy brutálisan nacionalista, hierarchikus társadalom van Délen.

Északon meg kommunizmus alakult ki, ugyanúgy hierarchikus és ultranacionalista a társadalom hangulata, csak mindenki éhezik.

Összességében Észak pont azért jutott oda, ahova, mert Amerikának és a Nyugatnak SEMMI ráhatása nem volt az ottani eseményekre a fegyverszünet aláírása után.

Örömhernyó 2021.06.04. 12:36:01

@M. Péter: Franciaországban, Calais-nál az alagút előtt átengedtek a franciák egy területet a briteknek, ahol közös költségen kerítést emeltek és brit bevándorlási tisztek járőröznek. Nyilván nem a doveri fehér sziklákra telepítenek kerítést, hanem még előtte, mielőtt a migráns bejuthatna az alagútba, feljutna egy hajóra. Ugyanis az alagút vagy a tenger közepén nem lehetséges kerítést építeni, így előtte húzták fel.

Guglizd meg: Calais border barrier

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.06.04. 13:14:43

@birka menet: a magyar aktuálpolitika tilos a blogon. a véleményedre kíváncsiak vagyunk, de ne a jelenleg regnáló kormánypárttal foglalkozz kérlek hanem a bejegyzéshez szólj hozzá (nem mondom hogy nem értek veled egyet, de azt sem hogy igen

gigabursch 2021.06.04. 14:00:27

@Rollende Landstrasse:
Ezért is jeleztem, hogy erősen határeset.
S nem is adtam direktben linket.
Aki még rákeres, hadd nevessen.

Legfeljebb még JTom törli a kommentet...

gigabursch 2021.06.04. 14:05:32

@Fotósképző: @Örömhernyó:
Ismerősöméket kirendelték díszszázadnak valamelyik május 1 vagy augusztus 20-i parádéra.
Senkinek sem fűlött hozzá a foga, két nappal előtte fullra lenyírták a hajukat, hogy így annyira rondák, hogy megússzák...
...
Kaptak rohamsisakot...
:-)

gigabursch 2021.06.04. 14:06:32

@birka menet:
Brendel!
Még hányszor kell téged kitiltani!?

gigabursch 2021.06.04. 14:09:48

@ZX:
Vagy csak ráléptek volna a vietnami fejlődésre.
Amiben az AEÁ rendesen hátràltatta őket.

A Joda visszatér 2021.06.04. 14:12:45

Alarm ! Brendel ! Alarm !" :))

gigabursch 2021.06.04. 14:14:07

@Örömhernyó:
Csak az a sok-sok bojkott...
Azért az elég kemény negatív ráhatás.

Ekrü 2021.06.04. 15:46:21

@ZX: Szép kis megmentés lepaktálni az oroszokkal és megegyezni,hogy itt van ez a szélességi kőr,osszuk már ketté ezt az országot,azt ez a fele a te szövetségesed ez meg az enyém...Éppúgy cserben hagyták a koreaiakat,mint anno bennünket Szuez miatt. Ha tényleg azt hiszed,hogy az USA-t és a nyugatot egy szikrányit is érdekli az Észak-Koreaiak sorsa akkor naív vagy. A demokrácia export kizárólag akkor érdekli őket ha gazdasági érdekük fűződik hozzá.

Ekrü 2021.06.04. 15:56:03

@Örömhernyó:
Én nem hiszem,hogy be kellett volna vetni az atombombát, de túl könnyen egyeztek meg az oroszokkal.Kettéosztani egy népet,ebben részt venni és ehhez az áldásukat adni számomra felháborító.
Abban viszont igazad van,hogy Dél-Korea sem volt különb,mint ahogy jelenleg ott is diktatúra van,csak erről ugye nem illik beszélni.Ami pedig a jólétet illeti,jobban élnek mint az északiak,de ott is jelen van a szegénység és a nyomor.

Ekrü 2021.06.04. 16:04:58

@Fotósképző:
"Igen, ez lehetett a fő szempont, de nyilván a kopaszság valamiféle stigmát és praktikumot (könnyű felismerhetőség) is jelentett. "-Azért nem láttál kopasz fiatalt,mert a börtönökön kívül még egy helyen vágták kopaszra a fiatalok haját,ez pedig a katonaság volt.Ott is a tetvesség elkerülése volt a cél. Ezért aztán a fiatalok utálták,hisz senki sem repesett az örömtől mikor megkapta a behívóját.
Már a 80-as évek végén volt ,hogy a fiúk fogadásból vágták kopaszra a fejüket ,majd a 90-es években lett divat egy darabig.

A Joda visszatér 2021.06.04. 16:11:27

@birka menet: Matyika, ha itt észak-koreai viszonyok lennének te már régesrég egy kényszermunkatáborban szednéd a marharépát, és nem blogokat próbálnál tönkre vágni liberálfasiszta floodolással 0-24 órában.

Aureliano Buendía 2021.06.04. 17:36:23

az már kiderült, hogy Kádárjancsi miért köszöntötte Sieg Heil! karlendítéssel Nagy Vezért? :D

gigabursch 2021.06.04. 21:49:22

@Ekrü:
Már rég demokratizálták volna, ha nem lenne atomjuk.
De van. Megcsinálták.
Több, is, mint amennyit elképzeltek valaha az usákok.
Pedig kéne nekik, mert van ott jó sok ritkaföldfém, ami igen nagy biznic mostanában.

Tejinashi 2021.06.04. 22:51:41

@birka menet: Ez egy érdekes dolog. Szögesdrótot húznak a migránsok ellen, aztán a kormány a külföldieket hivatalosan behozza, hogy rá szavazzanak....

Örömhernyó 2021.06.05. 10:52:57

@gigabursch: Kuba is amerikai bojkott alatt állt, mégse haltak éhen tömegesen az emberek ott, bár a Szovjetunió kiesése után nagyot zuhant az életszínvonal és megmaradtal komenistának, titkosrendőrséggel, elnyomással, de alakult ki egy olyan elmebeteg rezsim, mint Észak-Koreában. Észak-Koreában az a baj, hogy ellentétben a vietnami, kubai rendszerekkel, amiket szintén bojkottált az USA, a koreai nép alapvetően más, fanatikus, hagyománya van az uralkodó istenként való tiszteletének (ez délen is kiütközött, mert ott meg a fehérterrort tolták túl), a koreai társadalom északon és délen is brutálisan kasztosodott, mert már a középkorban is ez volt a jellemzőjük. Nem véletlen, hogy délről is rengeteg koreai menekült el a 80-as évek végéig Amerikába, mert a déli viszonyok is diktatórikusak voltak, csak ott fehérterror volt, katonai bíráskodás, rögtönítélő bíróságok, kommunistak után kutató halálosztagok.
Ráadásul csak mert bojkott alatt állt egy ország, nem volt szükségszerű, hogy minden erejét ballisztikus rakéták, atom, vegyi és biológiai fegyverek fejlesztésébe ölje. Vietnam és Kuba is megvolt enélkül, nem is haltak éhen milliók, bármilyen csóróság is volt arrafelé. Bár Kubában volt hiány mindenből, az emberek születéskor várható élettartama kb. annyi, mint Magyarországon. Észak-Koreát ugyan az USA bojkott alatt tartotta, de Kína felé kereskedtek folyamatosan. Talán ha a Kim-dinasztia nem akart volna szélsőségesebb, sztálinistább kommunista lenni a kínaiknál is, akkor ma más lenne a felállás és lehet, hogy nem halnak éhen emberek milliói.
Európában egy hasonlóan elborult ország volt: Albánia, de aztán ott is rájöttek, hogy lehet ezt másként csinálni.

Örömhernyó 2021.06.05. 11:03:19

@Ekrü: Délen nincs tömeges nyomor. Csak az van, hogy a déli katonai diktatúra teljesen elhanyagolta a nyugdíjrendszert, ezért aztán sok idős ember nyomorog. De összehasonlíthatatlanul jobb az élet Dél-Koreában, mint Északon. Diktatúra már nincs délen, csak egy nagyon furcsa fasisztoid állam alakult ki, ami lényegében a hatalmas ipari konszernek pórázán mozog. A társadalom pedig délen is roppant kirekesztő, például az északi menekültekről nyugaton azt hiszik, hogy őket Délen tárt karokkal várják. A valóság az, hogy a dél-koreaiak megvetik őket, sose kapnak munkát, eleve az északi nyelvjárást beszélik, ami miatt mindenki kerüli őket, barátokat, párkapcsolatot sose szerezhetnek, mert ugye az északi férfiak átlag magassága kb. akkora, mint a déli nőké, kiszúrják őket méterekről, eleve az arcuk más, mert nincsenek plasztikázva. Tehát emiatt az északi menekültek inkább Kínában próbálnak szerencsét, ott is idegenek, de legalább nem törlik beléjük a cipőjüket a déliek.

A Joda visszatér 2021.06.05. 12:25:05

@birka menet: A jövő évi parlamenti választás is az észak-koreai típusú diktatúra biztos jele. ( Milyen visszafogott vagy Mátyás..:))

A Joda visszatér 2021.06.05. 12:34:35

@birka menet: Talán a bloggernek nem ártana mostmár kitiltania, mert ugye belpolitikát erőltetsz, holott többször meg lett mondva neked, hogy ezen a blogon tilos. Hamarosan repülsz Matyesz.:)

impala 2021.06.05. 15:17:52

@gigabursch:
"két nappal előtte fullra lenyírták a hajukat"

a magyar honvédségnél tilos volt full kopaszra vágatni a hajat.
gondolom büntit is kaptak.

korxi 2021.06.05. 23:21:21

@A Joda visszatér: parlamenti választások a Magyar Népköztársaságban is voltak.

A Joda visszatér 2021.06.05. 23:28:02

@korxi: Milyen pártok közül választhattál? :)

M. Péter 2021.06.06. 03:04:58

Észak-Koreában van Cshondoista Cshongu Párt és Koreai Szociáldemokrata Párt is, természetesen csak a Demokratikus Front a Szülőföld Egyesítéséért részeként.

A Joda visszatér 2021.06.06. 10:05:52

@M. Péter: A Magyar Népköztársaságról volt szó. Szóval, milyen pártok közül választhattál?:)

¿Qué tapas hay? 2021.06.06. 12:03:25

@A Joda visszatér: Semmilyenek közül. A népköztársasági időszakban egyéni választókerületi rendszer volt (ahol a Hazafias Népfront jelöltjére lehetett szavazni), pártlista/listák nem voltak. Nem volt ez másképp az 1985-ös, az egyetlen többes jelöléses választáson sem, csak ott a népfront jelöltje mellett alternatív jelöltek is indulhattak. A kilencvenes évek nem egy politikusának indult így a karrierje. Amúgy megjegyzem, 1990. óta sem pártra, hanem jelöltre kell szavazni az egyéni választókerületekben, bár ez gyakorlatilag ebenguba.

A Joda visszatér 2021.06.06. 20:05:10

@¿Qué tapas hay?: Ma pártlistára is szavazol, illetve a helyi képviselőjelöltek neve mellett is ott van, hogy mely párt/pártok jelöltje. A cucilizmusban minden jelölt a Hazafias népfront jelöltje volt, ha jól tudom.

Karolac 2021.06.10. 19:45:11

@Gazz: Sajna tévedsz! Akkor, lehet hogy a családtagja jelentette fel. Ha mert, ha egyáltalán felmerült benne, akkor legfeljebb magában örült, külső jelek nélkül...
Mit várhatunk egy olyan dresszírozott néptől, ahol a nyugati segítség keretében elvégzett eredményes szemműtét (szürke-hályog) után a visszakapott látást nem a műtétet végző orvosnak köszönik meg, hanem a Nagy Vezírnek :( természetesen nagy nyilvánosság előtt (bemutatott dokumentumfilmből vett példa)

bioLarzen 2021.06.10. 21:30:34

@A Joda visszatér: Egy a párté (vagy a párt által támogatott civil), egy a HNF-é. Anno volt az a vicc, amikor a "demokrácia" érdekében bevezették, hogy minden választókerületben legalább két jelölt legyen (a gyakorlatban ez általában azt jelentette, hogy egy pártjelölt, egy népfrontos), hogy "nem értettük, hogyan lehet egy jelöltből választani. Most kettő van - most már értjük."

bioLarzen 2021.06.10. 21:34:58

@Karolac: "Mit várhatunk egy olyan dresszírozott néptől, ahol a nyugati segítség keretében elvégzett eredményes szemműtét (szürke-hályog) után a visszakapott látást nem a műtétet végző orvosnak köszönik meg, hanem a Nagy Vezírnek :("

Cseréld ki ebben a mondatban a "nagyvezírt" "istenre"... nem érdekes? ;)
süti beállítások módosítása