A teljes történetet meghallgathatjátok a fenti linken, alább pedig egy rövid, képes összefoglalót láthattok Észak-Koreával kapcsolatban:
Gyerekeknek készült propagandaanyag Észak-Koreából, ami a "fő ellenség", az USA legyőzését mutatja be. A koreai háborút követően az Egyesült Államok megítélése nagyon negatív volt az országban.
Többek között azzal vádolták az Egyesült Államokat, hogy ők támadták meg Észak-Koreát, és ebből robbant ki a koreai háború. Ennek pont az ellenkezője volt igaz! A hamis információk mellett gonosz amerikaiakat bemutató propagandával ijesztgették a lakosságot.
A Kim dinasztia uralkodása több mint 70 éve tart már. Ezalatt az ország elszegényedett, és szinte teljesen elszigetelődött; a kiadások nagy részét a hadiipar teszi ki, miközben a nép éhezik. Az országból évente több ezren próbálnak megszökni, de a legtöbben nem járnak sikerrel; jobb esetben visszatoloncolják őket Észak-Koreába. (Kim Dzsongun születési évszáma mind a mai napig bizonytalan, 1982-ben, 83-ban vagy 84-ben született.)
A jelenlegi vezető nagyapja Kim Ir Szen látható a képen Kádár Jánossal. (1984.) A kép azért is számít ritkaságnak, mivel jól látszódik a koreai diktátor fején a daganat, amit próbáltak eltitkolni a nép elől, és mindig a másik profilból fotózták a vezetőt
Az istenként tisztelt vezetők (Kim Ir Szen és Kim Dzsongil) halálát követően a megsebzett nép letargikus állapotba került. Az utcán tömegek gyászoltak és sírtak kétségbeesetten. Érdemes erről videókat is nézni, mert egészen megdöbbentő
A Kedves Vezető, Kim Dzsongil a nép tudta nélkül luxusvonatokkal közlekedett, fiatal ágyasokat tartott, és a külföldről kapott segélyeket saját káderei között osztotta szét. A képen Kim Dzsongil vonata látható, amikor 2010-ben titokban átutazott a szövetséges Kínába, hogy segélyt kérjen tőlük Észak-Korea rossz gazdasági helyzete miatt
Eközben a 90-es években az ország népe éhezett. Az áldatlan állapotok következtében 1993 és 2000 között 500-600 ezren veszítették életüket az éhínségben. Előfordult olyan is, hogy a Dél-Koreából érkező rizs segélyszállítmányt azért nem fogadták el, mert a zsákokon fel volt tüntetve, hogy a rizs származási helye Dél-Korea.
Az országban szigorú szabályok vannak a frizurákra vonatkozóan, csak meghatározott számú hajviselet közül lehet választani. Aki olyan hajviselettel jelenik meg az utcán, ami nincs rajta a listán, az börtönre számíthat
A Biblia a nyugati világ jelképének számít Észak-Koreában. Akinél Bibliát találnak, azt akár ki is végezhetik
Az 1940-es évektől Észak-Korea egyre gyakrabban rabolt el külföldi állampolgárokat. A műveleteknek három célja volt. Egyrészről, ha lehet, olyan embereket raboljanak el, akiknek tudását fel tudják használni az észak-koreai kémek.
Emellett ügynöknőket küldtek külföldre azzal a céllal, hogy kapcsolatot létesítsenek olyan emberekkel, akiknek az etnikumuk eltért az észak-koreaiaktól. Miután egy ügynöknő teherbe esett a megkörnyékezett külföldi férfitól, hazatért és felnevelte a közös gyereküket, akinek bőrszíne és a koreaiaktól eltérő kinézete alkalmassá tette arra, hogy kémnek képezzék ki.
A harmadik cél pedig kiskorú gyerekek elrablása volt, akiket Észak-Koreában ügynöknek neveltek, majd egy alapos agymosás és kiképzés után visszaküldtek hazájukba, ahol már észak-koreai ügynökként tevékenykedtek. (A képen elrabolt személyek érkeznek haza Japánba több évtizedes távollét után egy rövid családlátogatásra, 2002-ben)
Kim Dzsongil annyira megszállottja volt a filmiparnak, hogy 1978-ben elraboltatott egy neves dél-koreai színésznőt és egy rendezőt, akiket arra kötelezett, hogy dolgozzanak az észak-koreai filmiparnak. Végül a színésznő és a rendező összesen 17 film készítésében vett részt
Az emberrablások mellett egy másik súlyos probléma a kínai határ mentén kialakult prostitúció és emberkereskedelem. Az áldozatok jó részét olyan nők teszik ki, akik sikeresen megszöktek Észak-Koreából, azonban a határ túloldalán emberkereskedők hálójában kötöttek ki. Kínában súlyos demográfiai problémát okoz, hogy 40 millióval több férfi él, mint nő, ami az egygyerekes családmodellre vezethető vissza. A férfiak így sok esetben nehezen találnak maguknak feleséget, ezért gyakran elrabolt koreai nőket vesznek el feleségül, akikért súlyos összegeket fizetnek a kereskedőknek.
Most, hogy a képek végére értetek, hallgassátok meg a teljes történetet is! Az adást eléritek a fenti linken keresztül vagy meghallgathatjátok Apple Podcasten, Spotify-on és a többi podcast alkalmazásban.
Javítás a podcast adás kapcsán: Észak-Korea Oroszországgal is határos egy rövid szakaszon.
További érdekességeket itt olvashattok és itt hallgathattok a Hihetetlen Történelem Podcast csapatától.
Képek forrása: dailymail.co.uk; theguardian.com; rarehistoricalphotos.com; borgenproject.org; thesun.co.uk; history.com; .csmonitor.com; businessinsider.com; apimages.com