45 év bűnei

Kémek, rablók és gyilkosok... A szocialista Magyarország legsötétebb oldala

2021. április 21. JTom

Hekus Dönci, a kamaraerdei ügy, a szőkített hajú gyilkos Sántha Dezső, az ámokfutó Richter Richárd, a martfűi rém és a rendőrgyilkos Soós Lajos. Benzinkút- és gyerekrablás, családirtás és a zuglói nyilasper...

Biztos vagyok benne hogy az olvasók közül nincs olyan, aki legalább egyikről - ha nem mindről - ne hallott volna közülük. A szocialista Magyarország nagy port felvert bűnügyei közül alig néhány ez, mégis két tucat fotót hoztam mára az MTI Fotóarchívumából. De haladjunk csak szépen időrendi sorrendben.

000_1.jpg

A második világháború vége után elsősorban a gazdasági bűncselekmények voltak a jellemzőek. Ekkor tanultuk meg az árdrágítás, a harácsolás, üzérkedés és feketézés szavak jelentését. Az élelmiszerekkel történő nagyüzemi visszaélésekért halálbüntetést szabtak ki, ahogyan mindjárt látni is fogjuk. A szovjet mintára történő berendezkedés miatti politikai csatározások mindenütt fellelhetőek már a háttérben, munkásbíróságok, az első koncepciós perek időszaka ez, és az egyházakkal történő leszámolásra is sok jel mutat. Néhány rendkívül durva gyilkosság is történik, a frontról visszatérők annyi szörnyűséget láttak, hogy sokuknak néhány élet kioltása nem jelent különösebb gondot. Rengeteg a fegyver a lakosságnál, az éjszakai kifosztásokra pedig egész iparág épült.

A mai bejegyzés ismét az MTI Fotóarchívumának segítségével készült. Ahogy mindig, úgy most szívesen látjuk a hozzászólásaitokat, szóljon az egykori élményekről vagy legyen kiigazítás, ne fogjátok vissza magatokat. Ha hibát észleltek vagy pontosítanátok a képek aláírását, úgy azt a fotókra kattintva azok linkjein megtehetitek, az MTI-s szerkesztők örömmel fogadják a hozzáértők javításait.

Ne feledjétek hogy akár ezekből a képekből, de akár az archívum csaknem háromszázezer fotója közül bármelyikből is rendelhettek nagy méretű, vászonra nyomott faliképet kereten, otthonotokba vagy esetleg ajándékba az MTI Fotóarchívumából.

fmafi1945_6010.jpg

1945. július 2. Egy férfi gyűrűt vásárol egy üzértől az utcán. MAFIRT felvétel

fmafi1946_793027.jpg

1946. június 12. A "kamaraerdei ügy" néven elhíresült szovjetellenes szervezkedés (koncepciós per) vádlottai, Vág (Eredits) József (b1) jezsuita szerzetes, Olofsson Placid (k) bencés barát és Kölley (Köhler) György (j) katolikus papnövendék a rendőrség Politikai Rendészeti Osztályán az Andrássy út 60-ban. MTI Fotó/MAFIRT

A "Kamaraerdei-ügy"-ről a Katolikus Lexikonban találtam pontosabb adatokat, ami szerint a Kamaraerdei-ügy vagy más néven a Bakony-brigád egy cserkész fiatalokból álló társaság volt, akiket állításuk szerint egy kora nyári kamaraerdei táborozásukon egy részeg szovjet katona megtámadott. A fiúk lefegyverezték, s az elvett géppisztollyal egyikük belelőtt a katonába, aki meghalt. A fiúk ott helyben eltemették az áldozatot, akit mégis felfedeztek keresői. 1946 júniusában letartóztatták a társaságot, és szeptemberben a Conti utcában a Szovjet Katonai Bíróság elítélte őket szovjetellenes szervezkedés és partizántevékenység, a szovjet katona megölése, valamint röpcédulák terjesztése vádjával. Unden Miklós, Ditzl László egyetemi hallgatót, továbbá Tasch Ferenc fiatalkorú gimnazistát októberben Sopronkőhidán kivégezték. 8 évre ítélték Olofsson Placid hittanárt, Vágh József lelkészt, Kölley György papnövendéket, Pregitzer Ferenc építőmestert, Pregitzer Ernő, Hódi Dezső gimnáziumi tanulót, Tittel Oszkárt, Kerényi Lászlót, Pucher Jánost, Parti Györgyöt és gróf Wimpfen Sziegfied földbirtokost. Fehér András letartóztatása közben tisztázatlan körülmények között meghalt. A szabadságvesztésre ítéltek 1954-55-ben - a teljes büntetésük letöltése után - szabadultak.

 

fmafi19473325016.jpg

1947. július 31. A több mint hetven nagybetörést elkövető Sántha Dezső artista (középen) szembesítésen Pozsonyi Béla rendőr kórházi ágyánál a János Kórházban. A rögtönítélő bíróság Sánthát másnap, augusztus 1-jén halálra ítélte. MTI Fotó/MAFIRT: Adorján Rezső

A betörésekkel foglalkozó, festett hajú, egykori artista Sántha Dezső körül - miután orgazdáját letartóztatták - szorulni kezdett a hurok. Úgy gondolta, dollárt szerez, és lelép az országból. A pénzátadást rendőrök érkezése hiúsította meg, ekkor lőtte agyon Sántha Krámmer Pál nyomozót, és társa pedig megsebesítette a képen kórházi ágyában fekvő Pozsonyi Béla nyomozót. Sántha Dezsőt 1947. augusztus 1-jén (a fenti fotó utáni napon!) halálra ítélték, és két órával később már fel is akasztották. 

 

fmafi19474133003.jpg

1947. november 10. Egy nyomozó a Hekus Dönci néven emlegetett Mészáros István sokszoros betörő és gyilkos bűnöző törött lábát vizsgálja az ügyészségen. Magyar Fotó: Adorján Rezső

Mészáros a háború utáni évek egyik legismertebb magyarországi bűnözője. Nevéhez gyilkosságok mellett az őt üldöző hatóságok elől történt vakmerő szökések fűződnek. Szökései és az utána folyó nyomozás rávilágított az újraszerveződő magyar rendőrség működési problémáira. A több álnevet is használó Mészáros betörésekkel és lopásokkal kezdte, az ekkor szerzett iratokat használta a későbbiekben a hatóságok megtévesztésére.

1947. március 12-én Hekus Dönci Budán, a Városmajor környékén egy gyógyszertárba hatolt be a kirakaton keresztül, ám a helyszínről való távozáskor Horváth Lajos rendőrrel találkozott. A járőr igazoltatta, és felírta füzetébe a Dönci által bemondott Kommatinger nevet. Dönci a Városmajor és Csaba utca sarkán bevárta az őt korábban igazoltató rendőrt és orvul agyonlőtte, az álnevét tartalmazó füzetet azonban valami miatt nem vette el, így az a nyomozók birtokába jutott. A rendőrgyilkosság után két nappal újabb betörés következett: az Üllői út 7. szám alatti műszerboltot rabolta ki, szintén a kirakaton keresztül. A rendőrök észrevették a Csaba utcai gyilkosság és a Üllői úti betörés közötti párhuzamot. Feltételezték, hogy a kirakat felőli behatolással dolgozó rabló műszerekre specializálta magát, illetve hogy idővel értékesíteni akarja majd a megszerzett műszereket, ezért az ezzel foglalkozó vállalkozókat beszervezték. Hekus azonban türelmes volt, csak hosszú idő után kezdett orgazdákat keresni. 1947 őszén egy műszerkereskedőnél bukkant fel az egyik Csaba utcából lopott mikroszkóp, a vállalkozó ügyfélnyilvántartásából pedig ismét a Kommatinger névhez jutottak a nyomozók, ekkor vált bizonyossá, hogy a Csaba utcában agyonlőtt rendőr csakugyan gyilkosának nevét írta föl a noteszébe.

1947. április 3-án a késő délutáni órákban Dönci a Párisi Nagyáruházban magával csalta, és az áruház gépházában téglával agyonverte Hradics Erzsébetet. Az áruház egy munkatársa azonban közvetlenül Dönci távozása után rátalált a lányra, és fellármázta az áruházat, amelynek alkalmazottai a tettes üldözésére indultak. Döncinek nem volt ideje a helyszínről megszökni, egy szomszédos épületbe menekült, ahol azonban a házmester rázárta a kaput. A házból - óriási higgadtsággal - egy rendőr igazolványát használva, önmagát saját maga üldözőjének kiadva tudott megszökni. A helyszínen azonban több ruhadarabját is otthagyta, amelyeket a rendőrök az áruház raktárában helyeztek el. Dönci másnap visszament a helyszínre, és újból Horváth Ödön igazolványát használva a saját maga ellen szóló bizonyítékokat magával vitte.

1947. november 4-én Dönci megkísérelt egy lopott műszert eladni. A kereskedő felismerte a lopott műszert, és értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre sietvén elfogták Döncit. A rendőrök átkutatták, és megtalálták nála Horváth Ödön igazolványát. Ekkor jöttek rá, hogy az előttük álló személy nemcsak a Kommatinger Sándor személyazonosságát használó rendőrgyilkos műszertolvajjal azonos, hanem a Horváth Ödön személyazonosságát használó áruházi gyilkossal is! A rendőrök a két gyilkosságot is tartalmazó ügyet mindössze három nap alatt lezárták, és átadták az ügyészségnek. A sajtó az újraszerveződő rendőrség hatalmas sikereként írta le a kettős gyilkos elfogását, ám az öröm nem tartott sokáig, mert Mészáros az őrök hanyagságát kihasználva megbilincselve kirontott a bíró irodájából, majd az első emeletről kiugorva (ekkor tört el a lába) taxiba szállt, és elhajtatott. A Győrbe tartó vonaton azonban pechjére pont egy ÁVO-s hadnagy mellé ült le, aki felismerte és letartóztatta. 

Mészárost kegyelmi kérvényének elutasítása után 1947. november 29-én felakasztották.

 

fmafi19474155006.jpg

1947. november 11. Egy nemzetközi csempészbanda elfogása után. Magyar Fotó: Adorján Rezső

f_x1950_185004.jpg

1950. január 1. Az ítélethirdetést hallgatják a vádlottak a HÚSÉRT bűnszövetkezet tagjainak tárgyalásán az úgynevezett húspanamában. A két fővádlottat, Imre Jánost és Szita Pált halálra ítélték. MTI Fotó: Bartal Ferenc

1949-ben központi, felsőbb utasításra a budapesti HÚSÉRT Vállalat raktárából - a fővárosi lakosság ellátására tartalékolt - húst a Német Demokratikus Köztársaságba szállították, az új szocialista Magyarország "gazdasági eredményeinek" bemutatásaként. A főváros húsellátása ekkor összeomlott. A bűnösöket a nem eléggé megbízható, itt-ott hatalmukkal visszaélő és saját zsebre is dolgozó HÚSÉRT vezetők között keresték és találták meg. Részben koholt vádak alapján ítélték el őket, kettőjüket kivégezték.

 

f_ti19560721006.jpg

1956. július 21. Hegyeshalomnál, a külügyminisztérium megbízottja és a sajtó képviselői ünnepélyesen fogadták, az elrabolt magyar repülő pilótáit és utasait, amikor is két mentőautó és személygépkocsik átjöttek a határsorompón. MTI Fotó: Tormai Andor. A történet az alábbi fotó után:

f_ti19560721015.jpg

1956. július 21. Szántó György főmérnököt és Komáromi Károly műszaki osztályvezetőt, a Zalaegerszegi Ruhagyár munkatársait - az elrabolt magyar repülőgép utasait - Hegyeshalomnál a külügyminisztérium megbízottja és a sajtó képviselői ünnepélyesen fogadták. MTI Fotó: Tormai Andor

1956 júliusában - alig három hónappal a forradalom kitörése előtt - hét fiatal eltérített egy Budapest-Szombathely közötti menetrend szerinti belföldi repülőjáratot. A géppel végül az NSZK-beli Ingolstadtba vitették magukat, és az ottani NATO-reptéren szálltak le. A hét eltérítő mellett további két utas élt a váratlan szerencse lehetőségével, és nem tért haza. A fenti két fotón a hazatérő pilóták és utasok láthatók, néhányan hordágyon, mert a gépeltérítők a levegőben bántalmazták őket abbéli félelmükben, hogy egyikük az álruhás ÁVO-s lehet, akik a belföldi repülőutak elengedhetetlen tartozékai voltak akkoriban.

 

f_vig19570201020.jpg

1957. február 1. Gyanúsítottak az erkölcsrendészet gyűjtőkocsijában. A Budapesti Főkapitányság bűnügyi osztályának erkölcsrendészeti alosztálya közbiztonsági szempontból részleges razziát tartott a VI. VII. és a VIII. kerület egyes részein. MTI Fotó: Vigovszki Ferenc

f_fri19660525016.jpg

1966. május 25. A Budapesti Katonai Bíróság május 25-én megkezdte Egedy Lehel (j) jogtanácsos elsőrendű, Egedy Elemér (b) egyetemi docens másodrendű és Asbóth László (k) nyugalmazott tanító harmadrendű, vádlottak kémkedési bűnügyének tárgyalását. MTI Fotó: Friedmann Endre

Az idősebb Egedy, aki egyetemi docensként és magánpraxisú orvosként az akkori átlagfizetés 15-20-szorosát  is megkereste, valamint fia - a léha életmódot folytató, vállalati jogtanácsos - Egedy Lehel ausztriai utazásukon, a papa régi barátja által beszervezve az amerikaiknak kémkedtek, anyagi juttatásokért. Emellett az idősebb Egedy nyugatról, ajándékozási szerződéssel az országba került gépkocsikkal is ügyeskedett. A hozzájuk nem kapcsolódó Asbóth László meggyőződésből adott jelentéseket - szintén ugyanazon a kapcsolattartón át - amerikai megbízóiknak. A katonai bíróság végül dr. Egedy Lehelt 15 évi, dr. Egedy Elemért 10 évi és Asbóth Lászlót 14 évi szabadságvesztésre ítélte.

 

f_fri19670119022.jpg

1967. január 19. A zuglói nyilasper elsőrendű vádlottja, Kröszl Vilmos, a XIV. kerületi nyilasház egyik pártszolgálatosa a bíróság előtt. Kröszl Vilmost és 18 társát katonaszökevények, zsidók, kommunisták és üldözöttek megkínzásával és tömeges kivégzésével vádolják. MTI Fotó: Friedmann Endre

Több mint két évtizeddel a történtek után rendezték a zuglói nyilaspert, amelynek végén a 19 egykori pártszolgálatosból hármat halálra ítéltek. A többiek nyolc és tizenöt év közötti börtönbüntetést kaptak. A hatalmas nyilvánosság előtt rendezett per egyszerre volt antifasiszta kirakatper és megkésett igazságtétel. Kröszl Vilmos, a XIV. kerületi, Thököly út 80. alatti nyilasház vezetője 1956-os aktáinak átvizsgálásakor figyeltek fel annak nyilas múltjára, és ekkor kezdték meg a nyomozást a zuglói pártszolgálatosok ellen. Kröszlt ráadásul évekkel korábban egyik áldozata felismerte az utcán is, de akkor elfogása nem sikerült.

A Kröszl-csoport tagjai más nyilas egységekhez hasonló bestiális kegyetlenséggel kínozták és gyilkolták meg áldozataikat. Az elfogott zsidókat kirabolták, levetkőztették, gumicsövekkel, vasrudakkal, bikacsökkel verték, cigarettával égették. A nőket gyakran megerőszakolták. Egy alkalommal a pártház pincéjében nyolc nőt és tizenkét férfit arra kényszerítettek, hogy közösüljenek előttük, majd agyonlőtték az áldozatokat. Előfordult, hogy gyerekeket hajítottak ki az ablakon, vagy fojtottak vízzel telt dézsába.

Kröszl mellett a per másik kulcsfigurája Bükkös György harmadrendű vádlott volt, akinek a tanúvallomására épült gyakorlatilag az egész per. Miután Bükköst korábban tíz évre elítélték nyilas propagandista múltja miatt, a nyomozók könnyen rávették a társai cselekedeteire nézve „feltáró jellegű” tanúvallomásra. Bükkös meg is úszta az akasztófát: őt "csak" 15 év szigorított börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték.

A Fővárosi Bíróság a tizenkilenc vádlott közül hármat halálra ítélt, köztük Kröszl Vilmost is, a többiek nyolc és tizenöt év közötti börtönbüntetést kaptak. Az ítélet indokolása szerint egyikük sem kerülte volna el a kötelet, ha 1945 után tíz éven belül bíróság elé kerülnek...

 

f_ag19680722011.jpg

1968. július 22. A rabruhában ülő Besze Imréné vádlott a gyöngyösi bíróság előtt. A járási tanács tárgyalóteremmé átalakított tanácstermében megkezdték a 17-szeresen büntetett előéletű (!) Besze Imréné, a fejszés gyilkos ügyének tárgyalását. A vádirat szerint Besze Imréné 1967. szeptember 28-án gyöngyösi lakásában bestiális kegyetlenséggel, több fejszecsapással meggyilkolta özvegy Kertész Lajosné 72 éves piaci árust 60 ezer forintjáért. MTI Fotó: Arany Gábor

A korabeli sajtóban fejszés gyilkos asszonynak nevezett Beszénét 1969. február 2-án végezték ki akasztással az egri börtön udvarán. Ő volt Magyarországon az utolsóként kivégzett nő.

 

f_pe19680809007.jpg

1968. augusztus 9. Kovács Péter, 34 éves tiszaföldvári gépkocsivezető az ítéletet hallgatja a Fővárosi Bíróságon. Az ügyészség Kovács Pétert aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolta, a bíróság pedig halálra ítélte. MTI Fotó: Petrovits László

Kovács nem más, mint a martfűi rém, aki Szolnok megye déli településein az esti órákban magányosan az utcán tartózkodó védtelen nőket támadott meg. Az általa elkövetett gyilkosságsorozathoz kötődik a korabeli magyar bűnüldözés egyik legnagyobb szakmai hibája, egy ártatlan személy elítélése is. Kovács Péterre végül 46 támadást sikerült rábizonyítani, közülük 4 volt halálos kimenetelű. A martfűi rémről egy korábbi bejegyzésünkben olvashattok.

 

f_ti19721113036.jpg

1972. november 13. Közveszélyes munkakerülő - vélhetően prostituáltként dolgozó - nőt állítanak elő a VI. kerületi Rendőrkapitányságra a Gépkocsizó Járőr- és Őrszolgálati Parancsnokság URH-s járőrei. MTI Fotó: Tormai Andor

A közveszélyes munkakerülés (rövidítve KMK) a szocialista Magyarországon (is) létezett bűncselekményforma. Már a Rákosi-korszaktól a szocialista államban is ismeretlen fogalom volt a munkanélküliség, hiszen a teljes foglalkoztatottságra törekedtek, ami az állam feladata volt. A személyi igazolványában feltüntették az illető munkahelyét, így egy rendőri igazoltatáskor azonnal kiderült, ha valakinek nem volt bejelentett állása. Amennyiben hat hónapnál régebben nem volt valakinek munkahelye, az bűncselekménynek számított. Az élelmesebb bűnözők kamu munkahelyeken dolgoztak, ezt egy-egy korrupt kisiparos vagy kisszövetkezeti vezető intézte el nekik.

 

f_ti19800910005.jpg

1980. szeptember 10. Ítélethirdetés Soós Lajos és társai négyszeres gyilkosságban való részvétel bűnügyében a Legfelsőbb Bíróságon. Soós Lajost és György Józsefet halálra ítélték, kivégezték. Németh Istvánt életfogytig tartó, Varga Lászlót 15 évi szabadságvesztésre ítélték MTI Fotó: Tormai Andor

1979. július 10-én hajnalban a XVIII. kerületben az Üllői út végén a vecsési Vörös Hadsereg út találkozásánál - a Steinmetz kapitány szobránál - brutális bűncselekmény áldozata lett egy 45 éves, őrbódéban szolgálatot teljesítő rendőr, Gyulai Károly. Hosszan tartó országos hajtóvadászat után elfogták a tetteseket: a 36 éves, ötszörösen büntetett Soós Lajos gépkocsivezetőt, a 38 éves, négyszeresen büntetett György József kocsikísérőt és a 19 éves Németh István gépkocsivezetőt, akik előtte még három gyilkosságot követtek el. Az esetről szintén olvashattatok már nálunk korábban.

 

f_ti19810210002.jpg

1981. február 10. Ákos Sándorné a BRFK Vizsgálati Osztályán, aki a két és fél éves Csapánszkij Orsolyát a szülők tudta nélkül jogtalanul elvitte a XVIII. kerületi Keszőce utcai bölcsődéből és a széleskörű rendőri nyomozás befejeztéig magánál tartotta. MTI Fotó: Tormai Andor

Ákos Sándorné azért lopta el Orsikát, mert előző házasságából született Beatrix nevű lányát az apának ítélte a bíróság. A nő az elvesztett gyermekét egyszerűen úgy pótolta, hogy a maga módján szerzett egy másikat. A gyerekrabló végül úgy bukott le, hogy a korabeli rendőrségi magazinműsorban, a Kék fényben bemutatták a fantomképét, és az egyik hozzátartozója felismerte, mondván: unokanővére nemrégiben saját gyermekeként mutatott be egy 2-3 éves gyereket, akiről korábban nem volt tudomásuk. Az óriási hajtóvadászat végén megkerült ugyan a kis Orsika (akit semmi bántódás nem ért, látszólag lelkileg sem), de a nőt az érvényes jogrend szerint csak "családi állás megváltoztatása" miatt ítélhették el.

Lánykori nevén T. Editet – úgy tudjuk – többször kezelték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, de 2011-ben még egyszer bíróság elé került súlyos bűncselekményért. Akkor Pestszentlőrincen élettársát nejlonzacskóval megfojtotta, majd a testet feldarabolta és a darabjait elrejtette. A börtönt ekkor is megúszta, tettéért 15 év kényszer-gyógykezelésre ítélték. 

 

f_aba19820114030.jpg

1982. január 14. Kohányi Ferenc háromszoros gyermekgyilkossággal vádolt személy az ítélet kihirdetése közben őrei között a Legfelsőbb Bíróságon. MTI Fotó: Manek Attila

Egy felfoghatatlanul rettenetes eset, ami a maga idejében felborzolta a közvéleményt. Kohányit elhagyta a felesége, ezért bosszúból lakhelyükön - a miskolci Avas-lakótelepen -, egy tízemeletes ház tetejéről egymás után dobta le három gyermekét, akik szörnyethaltak. Kohányit felakasztották Miskolcon, ezzel az utolsó kivégzett lett Borsod megyében.

 

f_pe19830803035.jpg

1983. augusztus 3. Molnár Tibor elsőrendű és Mészöly József másodrendű vádlott a totócsalók (Molnár Tibor és negyvenkét társa) bűnügyének augusztus 2-án megkezdett tárgyalásán Szekszárdon.

Az 1981-től tartó nyomozást Borenich Péter tényfeltáró rádiós újságíró segítségével folytatták le. Az alsóbb osztályokban megvesztegetett játékvezetők és játékosok akkori értékben 31 millió forintos kárt okoztak a Szerencsejáték Vállalatnak. A hamar országossá dagadt botrány után a totószelvényekre nem kerültek másod- és harmadosztályú mérkőzések, helyüket a legváltozatosabb külföldi ligák meccsei vették át az izraelitől a dánon át a norvégig...

 

fnyip19840125013.jpg

1984. január 25. Kirakodják a MALÉV athéni különrepülőgépéből a Szépművészeti Múzeumból ellopott - Görögországban megtalált és most hazaérkezett - festményeket a Ferihegyi repülőtéren. A műkincseket a Magyarország és Görögország között 1981-ben kötött jogsegély egyezmény alapján adták ki. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter

1983. november 5-én a felújítás alatt álló Szépművészeti Múzeumból - az állványzaton bejutva és kihasználva a riasztórendszer hiányosságait -  hét nagy értékű festményt raboltak el, közöttük Raffaello Esterházy Madonna című alkotását is (továbbá Tintoretto és Tiepolo műveit). 1984. jan. 20-án Görögországban egy kolostoban elrejtve megtalálták az ellopott festményeket. A képek elrablását megrendelő görög milliomos műgyűjtőt, Efthimiosz Moszkoklaideszt ugyanakkor végül nem vonták felelősségre.

 

f_nl19850102006.jpg

1985. január 2. Szegeden a Csongrád megyei Bíróságon január 2-én megkezdődött Richter Richárd gyilkos fegyenc ügyének tárgyalása. Az ügyész ismertette a vádiratot, amely szerint a vádlott a szegedi fegyház és börtön bútorgyárában egy évvel korábban három személyt megölt és hármat súlyosan megsebesített. A súlyos tragédiát okozó gyilkos fegyenc a bírósági tárgyalás első napján tagadta bűnösségét. Arra hivatkozott, hogy a történtekre nem emlékszik. MTI Fotó

1979-ben egy kocsmai szóváltást követően Richter hasba szúrt egy férfit, ekkor gyilkossági kísérlet miatt 7 év börtönre ítélték és a szegedi Csillag börtönbe szállították ahol fegyelmezetlen volt, szembeszállt az őrszemélyzettel, és rendszeresen megszegte a szabályokat, számtalanszor kellett figyelmeztetni és fenyíteni. A börtönben dolgoznia kellett: az Alföldi Bútorgyár egyik részlegében asztalosmunkát kellett végeznie. A lassan elhatalmasodó üldözési mánia miatt kést készített magának. Egyik fegyelmi ügye miatt az irodára kísérték, amikor kitört és magához vette az elrejtett fegyvert. Ekkor kezdte meg műhelyről műhelyre tartó ámokfutását. Az egymástól elválasztott műhelyeken átrohanva figyelmeztetés nélkül támadt az ott dolgozó személyzetre, akiket szúrásokkal és dobott késekkel terített le. Alig négy perc alatt a börtön hat dolgozóját szúrta le, egyiküket pedig könnyebben megsebesítette. Az ámokfutót az őrszemélyzet és a rabok is megpróbálták megállítani, ám a megvadult erőteljes férfi ellen nem volt esélyük. Richter őrjöngésének három halálos áldozata és három súlyos sebesültje volt. Richtert kivételesen gyors eljárásban, első és másodfokon is halálra ítélték, tette után négy hónappal már nem élt.

 

f_mat19861209030.jpg

1986. december 9. Berényi János hadnagy (b) és Nyers Tibor főhadnagy kihallgatja a győri a Tompa utcai ÁFOR-töltőállomás kirablásával gyanúsítottakat: Wappel Tamás 16 éves tanulót, Oláh Imre 17 éves kisegítő családtagot és Molnár Imre 17 éves szervizmunkást (b-j), győri lakosokat. A rabláshoz használt fegyvert, valamint az eltulajdonított pénzt a rendőrség megtalálta és lefoglalta. MTI Fotó: Matusz Károly

A Győr-Sopron Megyei Bíróság Oláh Imrét és Wappel Tamást három-három évi, fiatalkorúak börtönében letöltenszabadságvesztésre ítélte, és ugyanennyi időre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta őket. A harmadik vádlott; Molnár Imre, miután a rablásban kisebb szerepe volt, félévi két évi próbaidőre felfüggesztett büntetést kapott.

 

f_ag19870123017.jpg

1987. január 23. A Veszprém Megyei Bíróság dr. Marczi Pál tanácsa különös kegyetlenséggel elkövetett többszörös emberölésért halálbüntetésre ítélte január 23-án Végh Iván 21 éves sümegi lakost. Az elítélt 1986. március 24-én féltékenységből disznóölő késsel meggyilkolta Farkas Sándor 28 éves, majd utána Takács László 32 éves sümegi lakost. A képen: a tárgyaláson, középen Végh Iván. MTI Fotó: Arany Gábor

Az év júliusában a feljebbviteli bíróság mérsékelte a büntetést életfogytig tartó szabadságvesztésre. Sajnos nem találtam több adatot az elítéltről. Lehetséges hogy Végh Iván már régen kiszabadult?

 

f_tag19890218006.jpg

1989. február 18. Repesz okozta sérülések a kelet-nyugati metró szerelvényének egyik kocsijában. Az Astoria és a Deák tér között közlekedő kocsiban többen utaztak, személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős. Az eddigi adatok szerint az ismeretlen elkövető a szerelvény hátsó peronján házilagos robbanószerkezetet hagyott hátra, mely felrobbant. MTI Fotó: Krista Gábor

Sem az indíték, sem a tettes nem ismert.

 

f_tt19890919061.jpg

1989. szeptember 19. Ari Ramazon török kamionsofőr portréja és a lefoglalt kamion, melynek áldifferenciál-művébe 28 kilogramm heroint rejtettek. A Magyar Rendőrség Kábítószerellenes Csoportja eddigi legsikeresebb akcióját hajtotta végre néhány nappal ezelőtt Budapesten: egy török állampolgár által vezetett kamionban 28 kilogramm heroint találtak. Az akció részleteiről beszámolva a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékesei elmondták, hogy a kamion magyarországi útjait már régebb óta figyelték az Interpol jelzései alapján. Szeptember első napjaiban biztos fülest kaptak, s ennek nyomán állították le szeptember 14-én a Soroksári úton a kamiont, majd a cinkotai kamiontelepen átvizsgálva találtak rá a heroinszállítmányra. Ez a heroinfogás Európában is a legnagyobbnak számított abban az évben. MTI Fotó: Kovács Attila

  

Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum fotói falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetők!

Az archívumról bővebben:

Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt. 

Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.

 

Az MTI Fotóarchívumról:

Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.

A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.

A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!

A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.

_____________________________________

 

UTOLSÓ LEHETŐSÉG! Még elérhető online műsorunk első része!

Kérünk támogasd a blogot az online műsorunkra történő jegyvásárlással, hogy a járvány elmúltával országos, interaktív előadássorozatra indulhassunk, amire értékes ajándékokat is tervezünk vinni! Ha nem szeretnél jegyet venni, az alábbi linkek valamelyikére kattintva bankkártyával, PayPalon vagy a Patreonon is megteheted! 

Köszönet minden eddigi és leendő támogatónknak!

rlt_online1.jpg

pp.png



patreon.png

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6116505052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

5valve 2021.04.21. 10:40:45

Nem semmi, kemény idők voltak. Repülős Gizit hiányolom bár Ő csak kis stílü tolvaj volt :))

MIG-31 2021.04.21. 10:48:38

A legelső kommentelő felvetésére reagálva: hogy ki mit hiányol az az ő dolga.
Véleményem szerint abszolút bűnözésmentes ország/Világ/társadalom nem létezik, utópia lenne ilyet várni.
Kiragadott példákból, válogatásból nem lehet megítélni adott korszakok közbiztonságát. Az arányokból már inkább. Azonban a poszt szerintem nem ilyen célból jött létre.

Suzumebachi 2021.04.21. 12:41:21

"1985. január 2. Szegeden a Csongrád megyei Bíróságon január 2-én megkezdődött Richter Richárd gyilkos fegyenc ügyének tárgyalása. Az ügyész ismertette a vádiratot, amely szerint a vádlott a szegedi fegyház és börtön bútorgyárában egy évvel korábban három személyt megölt és hármat súlyosan megsebesített. "
vs.
" Richtert kivételesen gyors eljárásban, első és másodfokon is halálra ítélték, tette után négy hónappal már nem élt."

Nem egy évvel korábban, hanem előző év októberében, az eredeti (?) képalá sántít egy kicsit.
hu.wikipedia.org/wiki/Richter_Rich%C3%A1rd_(b%C5%B1n%C3%B6z%C5%91)

"Lehetséges hogy Végh Iván már régen kiszabadult?" - szinte biztos, ha jól tudom, akkor (1987-ben )20 év volt az életfogyt. De mit számít, letöltötte a büntetését.

gigabursch 2021.04.21. 13:31:30

Az a fejszés gyilkos néni...
Ki nem nézném belőle.

Kröszl...
Vajon miről magyarosított?

ZON 2021.04.21. 14:17:11

Ezt az ál-differenciál dolgot nem értem... Volt egy igazi, ami átvitte a hajtást a kerekekre, és plusz még egy ,üres belsővel ?

Suzumebachi 2021.04.21. 15:33:02

@ZON: csak sejtem, hogy lehetett. Szerintem a vontató a középső tengelyt hajtja, a harmadik meg egy sima tengely, amit kicseréltek egy második tipusúra. Vagy, mindkét hátsó tengelyt hajtja, de az utolsót kibelezik, csak a "behajtás" (bocs a szakiktól, ha nem így hívják) marad meg a látszat kedvéért, de az üreget így másra használják.

gigabursch 2021.04.21. 17:19:15

@Suzumebachi:
Köszönöm. Érdekes lesz...

@ZON:
Ha a harmadik tengely "bugi"-s akkor arra húzhattak rá egy házat.

ötköb 2021.04.21. 19:23:58

Az 1983. augusztus 3-i tárgyalás Molnár Tibor és társai ügyében nem tudom hol volt, de a kép a Fővárosi Bíróság esküdtszéki termében készült, akárcsak a Soós és a HÚSÉRT ügyben bemutatott fotók is.

nincs1agy 2021.04.21. 20:06:52

Volt a '40-es években egy sorozatgyilkos, aki a megölt nők lábait levágta, és a felsőtestet a karokkal úgy csomagolta zsírpapírba, ahogy a sütni való libát szokás. Ilyen csomagokat hagyott a főváros több pontján. '46-ban pl. a kispesti vasútállomásnál. Nem sikerült elfogni..

csorsza 2021.04.21. 20:22:48

"az archívum fotói falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetők!"

Akkor én kérnék egy Richter Richárd - nagyitást, paszpartuval, keretezve. Köszönöm.

MIG-31 2021.04.21. 21:10:46

@ZON: A képen látható DAF teherautó ha jól látom 2 hajtott hátsó tengellyel rendelkezik. Ezeknél általában úgy néz ki a hajtáslánc, hogy a váltó behajt egy kardántengellyel az első tengelybe, amelyben van egy áthajtómű, vagyis egy kardánnal átviszi a hajtást a második tengelyre. Differenciálmű természetesen mindkét tengelyben van. Ha itt a második differenciálmű belsejét kiszedték, oda elrejthették a drogot. A behajtó kardánt is rátehették, hogy kívülről ne lehessen látni semmit, a belseje üres volt, a behajtó tengely meg pörgött üresen a csapágyán. Mivel a 2 hátsó tengely is külön nyomon megy, tehát más utat tesz meg, ezért szilárd burkolatú úton haladó járműveknél beépítenek egy harmadik differenciálművet is, a 2 tengely közé. Vagyis az első tengelyben lévő áthajtómű egyben differenciálmű is, a 2 tengely között, és differenciálmű zárral is ellátják, mert ugyanúgy le tud differálni. Jelen esetben a kibelezett második diffivel is csak úgy tudott menni, hogy a központi diffit összezárta (ez egy kapcsoló a fülkében).

Van olyan megoldás is, de tudtommal ez a ritkább, hogy külön hajt be egy rövidebb kardán a dupla futóműből az elsőbe meg egy hosszabb a másodikba.

A bogis (felemelhető, és nem hajtott) tengellyel ezt nem lehetne megcsinálni. Az csak egy fix tengely, abban nincs differenciálmű, ugyanúgy mint a pótkocsi tengelyekben sincs.
Szerintem képem is van, majd lehet megkeresem és beszúrom.

omron 2021.04.21. 21:20:13

1983. Szépművészeti Múzeum. Első munkahelyem egy riasztós cégnél volt, a központi egységeket gyártottuk, illetve néhány csapat járta az országot és telepített. Tudtuk, hogy az egyik dolgozott a múzeumban is. Kapták az ívet rendesen. :) Nem az ő saruk volt.

MIG-31 2021.04.21. 21:20:31

@gigabursch: Bogist átalakítani bonyolult, az előbb leírtam hogy csinálhatták, csatolhattam volna több embernek is, de elfelejtettem, bocs.
A Pakistani Trucks youtube csatornán művelnek mindenfélét a teherkocsi specialisták az út szélén egy szál papucsban. Azok szoktak olyat csinálni, hogy a 2 tengelyes kocsi alá hátra betesznek egy plusz tengelyt, hogy jobban bírja a túlterhelést, vagyis csinálnak belőle 3 tengelyest. És mivel általában bontott cuccokból dolgoznak, harmadik tengelynek is hajtott hidat szoktak alátenni, de kibelezve, a diffiházat egy lemezzel levakolva.

Itt egy gyári megoldás, a RÁBA örök életű hátsó tengelyeivel.
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=318L26_metszet.jpg

MIG-31 2021.04.21. 21:24:32

A képrablásos képnél a legelső férfi fején lévő sapka. Valaki mondta egyszer, talán egy showder klubos, hogy minden 40 évnél idősebb magyar férfinek van egy ilyen sapkája.
A képrablás egy Markos-Nádas kabarészámot is ihletett.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.04.21. 22:05:17

A címet olvasva azt hittem hirtelen, hogy a magyarországi kommunisták bűneiről lesz szó. Remélem, majd róluk is lesz hasonló poszt, illetve lesznek posztok, mondjuk úgy 100 db ehhez hasonló. Talán ennyi is kevés lenne, mivel ők az fenti, egyszerű bűnözőknél nagyságrenddel többet ártottak.

Ahogy már írták fent is, mindig lesz bűnözés mindehol. A hegyeshalmi határátkelő elég vicces volt akkoriban (a későbbihez viszonyítva, persze), illetve a metrós robbantó indítékára kíváncsi lennék. Habár sejtésem szerint az akkoriban éppen széteső valamelyik erőszakszervezet titkos embere lehetett, valószínűleg felső, elvtársi megbízással, kicsit kelteni a hangulatot a nagy "rendszerváltás" kellős közepén. Érdekes, hogy nem találták meg a tettest. Kamerák már akkor is voltak a metróban, a magyar rendőrök meg nem (voltak akkor sem) hülyék...

@MIG-31: Az a képrablás akkoriban sok mindenkit megihletett, annyira neveségesen egyszerűen történt az egész. ;)

ZON 2021.04.21. 23:08:53

@MIG-31: köszönöm, így már értem. Volt egy kamionos könyv (Moldova előtt) a 80'-as évek második felében, "Ha nincs fék, gáz van " címmel. Abban emlegettek egy "dupladiffis " kamiont, mint valami csodajárgányt.

plokmi 2021.04.22. 06:58:14

A martfűi rém-ről készült egy egészen jó film.
Első olvasatra a Kamaraerdei-ügy , a Hekus Dönci, a Szépművészeti Múzeum is lehetne egy film alapja.

Magyarnaba 2021.04.22. 07:58:41

Végh Iván szabadult és tudtommal él, de már nem ezen a néven.
Rajta kívül többen is túlélték a halálos ítéletüket.
Pl. Ladányi, a csengelei tanya felgyújtója.
Vagy Kardos, a szökött honvéd, aki a Lenti melletti gyermekgyilkosság elkövetője, róla nemrégiben a Kék Fényben volt szó.

Öngerjesztő Erg 2021.04.22. 09:46:48

@MIG-31: És mit csinál a hátsó difiben a bolygómű?

nincs1agy 2021.04.22. 11:31:59

@plokmi: Vagy az általam fentebb leírt, megoldatlan bűnügy..

nincs1agy 2021.04.22. 13:24:04

@horrorpornó bábszínház: Persze, persze..Arról tudsz, hogy tilos a blogon a belpolitika?

MIG-31 2021.04.22. 13:58:58

@Öngerjesztő Erg: a bolygómű bolygó mozgást végez. :) :) :)
Amúgy meg kiegyenlíti a 2 oldali hajtott kerék közötti fordulatszám különbséget.

horrorpornó bábszínház 2021.04.22. 14:19:07

@nincs1agy:
Miért, a mostani poszt nem az? Nem Magyarországról szól?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.04.22. 14:24:13

@horrorpornó bábszínház: kérlek olvasd el a kommentszabályokat. a magyar aktuálpolitika tilos a blogon. köszönöm.

Semper Fidelis 2021.04.22. 15:01:54

Szerintem kifejezetten pozítív, hogy a többszörös gyerekgyilkosokat kivonták a forgalomból.

horrorpornó bábszínház 2021.04.22. 15:04:38

Kamaraerdei ügy: elég hihető, hogy egy orosz egyedül megtámadott vagy 20 embert (az elítéltek), akár még részegen is...

Ami a nagy értékre elkövetett lopások miatti akasztásokat illeti: ma is ezt kellene. A Fidesz már kihalt volna.

"a XVIII. kerületben a Vörös Hadsereg útján - a Steinmetz kapitány szobránál"
Itt valami tévedés lesz.
A Steinmetz-szobornál a Gyömrői és a Csévéző út keresztezte egymást, a Vörös Hadsereg útja meg az Üllői út külső szakaszának (a Határ úttól kifelé) leánykori neve volt, a távolság kb. 1,5 km.

Érdekes meló lehetett kisegítő családtagnak lenni.
A szerviz pedig rövid i, semmi köze a vízhez. A Molnár Imre név után pedig ugyanúgy nem kell vessző, ahogy a többi név után sincs.
Az áldifferenciál-mű pedig ál-differenciálmű (nem differenciált álcázó mű volt, hanem differenciálművet álcázó akármi).
Azért 28 kiló herka nem semmi.

@Suzumebachi:
Szerintem valamelyik nem hajtott tengely helyére a sima merev hátsó híd (leegyszerűsítve egy nagy vasrúd) helyett betettek egy hajtó hátsó hidat, kibelezve.

@Fotósképző:
Jaja, meg a Fidesz bűneiről is. Egy fél internetet megtöltenének.

@MIG-31:
Sőt, bolygómozgást, de ez ebben a formában nem igaz, egy része végez csak bolygómozást (azért nevezik ezeket bolygókerekeknek).

nincs1agy 2021.04.22. 15:25:01

@horrorpornó bábszínház: Jelenleg aktív politikusokkal, pártokkal nem foglalkozhatsz a kommentjeidben ezen a blogon. Így már érthető?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.04.22. 15:25:24

@horrorpornó bábszínház: köszönöm, javitom az észrevételeid. ahogy már fentebb írtam a magyar aktuálpolitika tilos a blogon. a második figyelmeztetésért már egy hónap kitiltás járna. ettől most az építő hozzászólásaid miatt eltekintek. kérlek hogy a jövőben egyik mai hazai politikai oldal, párt, politikus, stróman vagy állami tolvaj stb. nevét se emlitsd meg a kommentjeidben. szeretném a blogot elhatárolni a napi politikai eseményektől köszönöm.

MIG-31 2021.04.22. 16:01:55

@horrorpornó bábszínház: igen, egybe kell írni, csak félálomban írtam. És igen, a bolygókerekek végeznek bolygómozgást.

MIG-31 2021.04.22. 16:32:07

@Magyarnaba: Hogy lehet a halálos ítéletet túlélni? Valahol a történelemben asszem volt olyan szabály, hogy ha harmadikra se sikerül a kivégzés, mert valamiért a hóhér mondjuk elvéti, akkor megmenekül az elítélt, de tudtommal a szóban forgó időszakban itthon ilyen nem volt.
Ekkoriban a kivégzések nálunk asszem akasztással történtek. Volt is riport egyszer a tévében az utolsó magyar hóhérrel.

Örök téma a halálbüntetés. Jó, nem jó. Hát én nem bánom, aki a 3 gyerekét ledobta a tetőről, azt én nem sajnálom ha felkötötték. Viszont az is biztos hogy egy tényleges életfogytiglant letölteni, vagy csak 20-25 évet is, sokkal nagyobb szenvedés az elítéltnek, mint a halál, és az államnak, vagyis lényegében az adófizetőknek meg több pénzébe kerül.

MIG-31 2021.04.22. 16:33:26

@MIG-31: Vagy kegyelmet kaptak? Bocs ez lemaradt az előbb.

MIG-31 2021.04.22. 16:35:18

@ZON: A könyvet nem ismerem. Duplahúzósnak szokták nevezni kamionosok az olyan járgányt, aminek 2 hajtott hátsó tengelye van, legalábbis én eddig ezt hallottam csak.

horrorpornó bábszínház 2021.04.22. 16:39:44

@JTom:
Rendben, majd igyekszem.
De akkor betilthatnád az előző átkos fikázását is, mert én igazán nem látok nagy különbséget, sőt, bizonyos területeken inkább az ő javukra látok.
(Nem említettem pártnevet. :-)

Nem tudom, Torgyánt vagy Dávid Ibolyát lehet szidni, csak mert az ő pártjuk már nincs?
(Nem terveztem, csak miheztartás végett kérdezem.)

horrorpornó bábszínház 2021.04.22. 16:44:19

@MIG-31:
Mondjuk azt pl. sosem értettem, hogy hogy képes valaki a saját gyerekeit megölni, ráadásul nem is rájuk dühös, hanem az anyjukra/apjukra. Vagy úgy gyereket általában.
A másik meg az, hogy megöli a csajt, mert az szakított vele/megcsalta stb.
Ez valahogy mindig túlment nálam a felfoghatóság határán. Ha nem képes nélküle élni, legyen öngyilkos (mondjuk a szülei számára az sem lesz egy élmény), de a másikat hagyja békén.

bioLarzen 2021.04.22. 16:48:28

@horrorpornó bábszínház: Mert ép ésszel nem is felfogható. Módosult tudatállapot, amit nagyon sokszor maga az illető sem képes megérteni, miután "észhez tér".

horrorpornó bábszínház 2021.04.22. 16:49:21

@JTom:
Ha már javítottál, akkor légy szíves, javítsd ezt is:
"a XVIII. kerületben a Vörös Hadsereg útján - a Steinmetz kapitány szobránál"
Mint írtam, Steinmetz Miklós kapitány szobra kb. 1,5 km-re állt a Vörös Hadsereg útjától (ma Üllői út). A kettő közt sok egyéb mellett elterül pl. a lőrinci temető, van benzinkút stb.

bioLarzen 2021.04.22. 16:52:08

@horrorpornó bábszínház: "Nem tudom, Torgyánt vagy Dávid Ibolyát lehet szidni, csak mert az ő pártjuk már nincs?"

Nono, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt még létezik! ;)

György Attila Révai 2021.04.22. 17:51:35

Az írás helyes címe az lett volna: 45 év bűnügyei. Sorozatban találkozom az Indexen rosszul, helytelenül közölt címekkel. Az még jó, ha a cikk címének és tartalmának van köze egymáshoz. Nemcsak blogoknál, sőt!

horrorpornó bábszínház 2021.04.22. 17:57:45

@JTom:
Na, ezen látható is:
ibb.co/dgJ52BQ

Az lehet a megtévesztő, hogy a szobrot és a Vörös Hadsereg útját a Steinmetz kapitány utca kötötte össze (1990 előtti nevek), szóval szerintem valahol annak az útnak és a VH-nek a kereszteződésében, a Szarvas csárda tér környékén történhetett az eset.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.04.22. 18:23:13

@horrorpornó bábszínház: köszönöm szépen. semmi mást nem akarok betiltani, ne haragudj. csak ez a két szabály van a blogon, az első naptól. tilos a magyar aktuálpolitika és egymás sértegetése. ezen felül ki-ki vérmérséklete szerint szidhatja tetszőleges oldalt; lehet szélsőjobbos vagy fajgyűlölő, nem érdekel, amíg a magyar hatályos jogszabályokat és a kommentszabályokat nem sérti. sajnálom ha az érzéseidet bántja, de nem szeretnék jelenleg ezen változtatni, eddig 8 évig bevált.

"(Nem említettem pártnevet. :-)"
De említettél, a moderált hozzászólásban is volt és amit bennhagytam még abban is látható a feljebb tekersz. de mondtam, hogy most elmegy mert bírom hogy segítesz, még egyszer kösz.

"Ha már javítottál, akkor légy szíves, javítsd ezt is:
"a XVIII. kerületben a Vörös Hadsereg útján - a Steinmetz kapitány szobránál""
nem javítottam még, mobilról nem akartam kontárkodni, majd most! :) de...
több forrás szerint a Steinmetz szobor nem ott volt, hanem pl. a Fortepanos képek szerint Vecsés és a Ferihegyi út találkozásánál a négyesen. én is ez felé hajlok amúgy. a fotók azt a környéket idézik:
fortepan.hu/hu/photos/?q=steinmetz

"Nem tudom, Torgyánt vagy Dávid Ibolyát lehet szidni, csak mert az ő pártjuk már nincs?"
már nem létező pártokról természetesen írhatsz. de hogy értsd a határokat:
a napi aktuálpolitikától én konkrétan hányok. sosem gondoltam volna hogy ilyen messzire lehet menni vele Magyarországon.
nem akarok itt a blogon is - amit hobbiból, nonprofit csinálok 8 éve - erről olvasni még a kommentszekcióban sem.
szóval mondjuk lehet írni Torgyán vicces öltönyéről, vagy a dél-amerikai cseresznyeüzletéről :)
de arról mondjuk ne hogy az egykori rendszerváltó pártok tagjai jelenleg mit csinálnak...
józan ésszel addig menj el, amíg gondolod hogy nem "hányok be tőle" :) köszönöm.

nnna, kezdem a javítást :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2021.04.22. 18:45:17

@horrorpornó bábszínház: a Steinmetz-szoborral erre jutottam:
a szobor Bp. és Vecsés közig határán állt. a 4-es úton az Üllői (Bpesten) és a Vörös Hadsereg (Vecsésen, ma Fő út) u. találkozásánál.
építésekor még nem létezett a Ferihegyre vezető út.
itt egy korabeli térkép (1960). rajta van a szobor helye is!
ibb.co/gDt7kPd

horrorpornó bábszínház 2021.04.22. 19:13:33

Apropó, ma van Lenin elvtárs születésnapja.
Tegnapelőtt meg Herr Hitleré volt.

Tegnapra Iggy Pop jutott.

ember100 2021.04.22. 19:45:00

@horrorpornó bábszínház:
Helló !

Pedig ma whiskeyt akartam inni de jó hogy szótál :) Így vodkát fogok inni :)

al Dajjal 2021.04.22. 20:45:30

Richter Richárdnál:
"Az ámokfutót az őrszemélyzet és a rabok is megpróbálták megállítani, ám a megvadult erőteljes férfi ellen nem volt esélyük."
Lehet, a kép csalóka nagyon, de széltében-hosszában feleakkora, mint a mellette ülő őrök. Egy ilyen után biztosan nagyobb emberek és jobban figyelnek rá, de akkor is nagyon hihetetlenül hangzik. És tudom, hogy nem a méret a lényeg.

ZON 2021.04.22. 20:53:22

@al Dajjal: A híres Richter artistacsalád tagja volt, kivételes fizikai képességekkel.
(Miként az itt szereplő Sántha Dezső adottságai)
Gondolom, láttad a You....-on az orosz bokszolót, aki a börtönben szétcsapja az őrszemélyzet 5-6 tagját.

¿Qué tapas hay? 2021.04.22. 22:06:45

@MIG-31: A halálos ítéletet legtöbbször túlélik vádlottak, hacsak nem az ítélethirdetés közben kapnak szívrohamot. A kivégzést nehezebb túlélni, de azt sem lehetetlen, mint pl. az 1880-as győri esetben: patibulum.blog.hu/2019/05/31/a_gyilkos_aki_tulelte_az_akasztasat

al Dajjal 2021.04.22. 23:51:25

@ZON: Nem, az a video kimaradt nekem.
Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy így volt, csak a kép alapján számomra hihetetlen. És simán benne van az optikai csalódás.

horrorpornó bábszínház 2021.04.23. 01:25:29

@JTom:
Az a szobor (az volt a híresebb, az Osztapenko - nem Osztyapenko, ahogy sokan ejtik - párja) már nem a XVIII. kerületben volt, hanem Budapest területén kívül, Vecsés (akkor még) külterületén.
A XVIII. kerületi az ott volt a Csévéző-Gyömrői kereszteződésében, a felüljárótól (a városból kifelé haladva) jobb kéz felől, a Steinmetz kapitány utca (a Csévéző folytatása, a mai nevét nem is tudom) sarkán. Érdekes, hogy erről én sem találtam adatokat, de a 80-as évek végén, 90-esek elején elég sokat jártam arrafelé a Szemeretelepre meg Rákoshegyre, szinte naponta láttam.
És akkor még egyáltalán nem ittam, szóval nem lehettem részeg, hogy mindig odaképzeljem. :-)

Club Sandwich 2021.04.23. 03:43:28

@MIG-31: En ugy vagyok ezzel, hogy akinek a nevenel ugy kezdodik a hiradas, hogy "tobbszorosen", az mar kiirta magat a tortenetbol - es igenis penzkidobas, eroforrasok fecserelese es a "normalis" polgarok elet- es vagyonbiztonsaganak veszelyeztetese az, hogy kivegzes helyett nemi melegedes utan (vagy meg az se, hanem "felteteles" ejnyebejnye...) kiengedik hogy ott folytassa ahol abbahagyta. Aztan valaki odakint megint megszivja... es igy tovabb, az idok vegezeteig. Minek az olyat tutujgatni, akinek esze agaban sincs "megjavulni"? Ezekkel az ujabb es ujabb "eselyekkel" valojaban annak adnak eselyt, hogy ujabb artatlan aldozatok legyenek...

MIG-31 2021.04.23. 08:47:30

@¿Qué tapas hay?: Úgy látom most nagyon megy a nyelvészkedés. :) :) :)
Akkor pontosítok, bár nyilván sokan értették így is. Akkor mi a helyzet azokkal akit említettek előttem, hogy halálra ítélték őket, de túlélték. Megváltoztatták az ítéletet?

bioLarzen 2021.04.23. 09:03:10

@György Attila Révai: Ezt nem értem - a bűnügyek nem bűnökről szólnak?

bioLarzen 2021.04.23. 09:08:59

@horrorpornó bábszínház: "Holnapra" - azaz mára - William Shakespeare jutott - neki is a halála.

bioLarzen 2021.04.23. 09:11:12

@¿Qué tapas hay?: :D
(Amúgy. ha már belementünk: amit te mondasz, az nem az ítélet, hanem az ítélethirdetés túlélése - az ítéletet az éli túl, aki megéli, hogy az ítéletet visszavonják ;))

68nyara 2021.04.23. 12:24:59

@Club Sandwich: A baj az a halálos ítélettel, hogy esetleg elítélnek valakit aki ártatlan, és azt nehéz visszacsinálni. Lásd a martfűi rém esetét, mondjuk ott az ártatlan csak börtönben ült miatta. Viszont, mondjuk a gyerekeit a tetőről ledobáló (majdnem embert írtam) esetében én simán ledobnám őt is. Persze, csak ha 100%, hogy ő volt. Baromira nem érdekel, hogy "pillanatnyi" elmezavar volt e a hátterében. Mondjuk a martfűi rém esetében is lettek volna ötleteim, de persze ott tényleg bejön az, hogy mi van ha ártatlan? (Az ötletben szerepel egy ló, a többit a tisztelt közösség fantáziájára bízom.) Nem bírom a gyerekek és nők elleni erőszakot. Semmilyen formában. Ha ennyire fasza gyerek akkor jöjjön ki a hóra, lehet férfiasan elintézni mondjuk egy féltékenységet, de nem késsel (az egy aljas fegyver) és nem nyúlunk a nőkhöz és gyerekekhez. Bár sokkal jobb, ha egyszerűen elfogadja, hogy vége és ez van. Szar, de attól a nő úgysem jön vissza. Benned is kell, hogy legyen hiba, mondom ezt két válás után.
Nem tudom, de mikor én gyerek voltam, a suliban mi elintéztük még egymás közt az ilyen vitákat. Sokszor verekedtünk, de voltak szabályok, mág a kissebbségiek is betartották. Évek múlva is, ha találkoztunk az utcán volt kézfogás, és tisztelte a másik iránt. Pedig fiatalként néha kék-zöldre vertük egymást. Nem emlékszem ilyen aljas hatan támadjuk meg és hátulról először verjük fejbe, biztos ami biztos dolgokra. Szóval lehet, hogy akkor voltak súlyos bűncselekmények, de valahogy a világ - ilyen szempontból - biztonságosabb volt. Persze ettől még maga a kommunizmus az egyik leg aljasabb rendszer volt, és többek közt pont a diktatórikus rendszer miatt volt ez ennyivel biztonságosabb a hétköznapokban.

Club Sandwich 2021.04.23. 12:52:20

@68nyara: Ezert irtam a tobbszoros visszaesoket. Ott azert mar eleg egyertelmuen lathato hogy nem egy artatlan baranyka volt rosszkor rossz helyen. Mert ugye egyszer lehet tevedni, nade minden alkalommal? :)
Az egyszeri eseteknel meg... igen, vissza kellene hozni valahogy a moralis ertekrendet az igazsagszolgaltatasba. Bizonyos tetteknel nem varnam meg a tobbszoros jelzot, ilyen buncselekmenyekre nincs felmentes es kesz.

hátramozdító 2021.04.23. 20:02:26

Köszönjük szépen, jól kiborzongtuk magunkat.

¿Qué tapas hay? 2021.04.24. 10:05:57

@MIG-31: Nyelvészkedés, vagy sem, de én általában a szavakat a jelentésüknek megfelelően szoktam értelmezni. Az ítélet a bíróság büntetőügyben hozott ügydöntő határozata, amelyben dönt arról, hogy a vádlott bűnös-e az ellene felhozott vádakban, és ennek megfelelően a vádlottat bűnösnek mondja ki, ha megállapítja, hogy bűncselekményt követett el és büntethető, ezzel együtt büntetést szab ki rá; vagy felmenti a vádlottat.

Innen a kivégzésig még sok van hátra: fellebbezés, másod/harmadfokú eljárás, kötelező kegyelmi eljárás. Ha ezek után is érvényben marad a halálos ítélet, utána vizsgálják, hogy az ítélet az elítélten végrehajtható-e (nem terhes, nincs olyan egészségügyi problémája, ami miatt az alkalmazandó kivégzési eljárással az ítélet nem hajtható végre). Ezek után kerülhet csak az elítélt a hóhér elé.

Az ítélet meghozatala és végrehajtása között láthatóan elég sok idő telt el, eközben is bekövetkezhettek olyan változások, ami miatt a halálos ítéletet nem lehetett végrehajtani, pl. a halálos ítéletet megalapozó tényállás halállal való büntethetősége megszűnt, vagy pl. eltörölték a halálbüntetést.

Azután jött az a végtelenül ritka eset, amikor a halálbüntetést végrehajtották, de az elítélt nem halt meg. (erre hoztam a győri példát) Abból is látható, hogy akkor a király azonnal és rövidúton kegyelmet adott.

MIG-31 2021.04.24. 14:33:18

@¿Qué tapas hay?: Ezt mind megértem, meg köszönöm a részletes leírást, én magam is szeretek egyértelműen fogalmazni, de ez most így lett. Viszont azt még mindig nem tudom hogy az említett elítélttel végül mi lett. :)

¿Qué tapas hay? 2021.04.24. 18:02:20

@MIG-31: Nem volt teljesen egyértelmű a kérdés, próbálom intuitíve kitalálni: Mi lett a sorsa Víghnak, Kardosnak és Ladányinak? 1990-ben a Legfelsőbb Bíróság életfogytiglanra változtatta a büntetésüket, majd 2008-2009-ben szabadultak. Amikor a halálbüntetés kérdése az Alkotmánybíróság elé került, akkor felfüggesztették a halálbüntetések végrehajtását az AB döntéséig.

K..I.. 2021.04.25. 23:46:16

@horrorpornó bábszínház: Születésem óta 18. kerületi vagyok, biztosan tudom, hogy a Gyömrői út, Csévéző utca és a Steinmetz kapitány (jelenleg Ráday Gedeon) utca találkozásánál semmilyen szobor nem volt. Budapest és Vecsés határában volt a Steinmetz-szobor, Osztapenkóé meg egészen messze, Budán. Ezt írja a szakirodalom:
www.kozterkep.hu/14080/steinmetz-kapitany
www.kozterkep.hu/3394/osztapenko-kapitany

Ha nem írok ne válaszolj! 2021.04.27. 15:14:00

Wappelékat ismertem, velem korabeli+egyfelé laktunk.A meglepő igazán az volt, hogy apja nagyon jónevű és elég gazdag órás volt, eléggé meg is sinylette az esetet.
Érdekes ha megnézitek a rendőröket, nem kicsik, ezek ha suhintottak ott azért volt hatás.

plokmi 2021.05.02. 09:40:18

@nincs1agy: Az csak egy kitalált történet lehet. Nem vagyok biztos benne, hogy így teljes értékű lenne.

bioLarzen 2021.05.02. 11:57:50

@plokmi: Dönci története valóban filmre kívánkozik - bár pár éve volt már egy ilyen "korabeli megtörtént magyar krimik" hullám, akkor készült pl. a martfűi rém mellett film a Mágnás Elza-ügyről (asszem tán Félvilág vagy valami hasonló címmel), illetve a Kodelka-esetről (A félszemű, a hentes és a *rosszlány* (kabbe blog.hu vulgaritásszűrő...) címmel, szerintem sajnos roppant gyenge film lett) is - pont beleillett a sorba a regényadaptáció Budaest Noir is, és, mintha az újpesti henteses esetet is meg akarták volna filmesíteni (biztos volt valaki a filmalapnál, akinek mániája volt a kora-20. század magyar kriminológiája...)

Katana750 2021.05.13. 21:01:28

@MIG-31: Valóban így mondjuk.(duplahúzós) A hivatalos forma meg hajtásképletnek. 4X2 a normál tűsarkú, hátsókerék hajtású. 4X4 az összkerékhajtású vagy terepes, 6X2 az emelhető tengelyes(bogis) 6X4 a szóban forgó hátul hajtott dupla tengely, 6X6 megint összkerékhajtású és így tovább 8X4, 8X6, 8X8.

ZON 2021.05.16. 10:54:32

@MIG-31, @Katana 750: Cserhalmi Imre : Ha nincs fék, gáz van. (Kossuth, 1984) 68.oldal :
(Kamionosok a kocsikról.)
-" A Rábánál volt olyan sorozat, amelyiknél Győrtől Budapestig a főtengelyek mind elájultak.
- Ez a dupladifis Mercedes a legjobb kocsi a vállalatnál,ez még a Himalájára is felmegy, ha kell.
- Kiírják az én Rábámra, hogy kétszáznyolcvan lóerős, aztán a motor lead legfeljebb százhetvenötöt."

zsolt100 2021.09.10. 12:10:44

@MIG-31: Ha az, hogy ki mit hiányol a maga dolga, akkor a te véleményed is a te dolgod..

MIG-31 2021.09.12. 20:07:30

@ZON: Válaszolok erre a régebbire is, noha akkor is láttam. Hirtelen nemis tudom hogy jött ez alatt a poszt alatt a kamion téma, de visszanézve a kommentekre beugrott. :)
A könyvet nem olvastam.
Előfordult a Rábánál is hibás sorozat, motorból is, soha nem állítottam az ellenkezőjét. Volt is olyan hogy garanciába kicserélték a hibás széria adott alkatrészét, ezt ma visszahívásnak mondják, a legnagyobb autógyárakkal is megesik. Az viszont a KGST világban egyedülálló és ismeretlen volt, hogy egy rejtett hiba miatt a gyár maga intézkedett jól működő motorok javításáról.
A könyvidézeten kívül nemtudom mennyi konkrétumot tudsz. Volt egy széria aminél nem fúrták rendesen meg a hajtókarcsavar menetjét, ami idővel kilazult, a hajtókar meg a szerencsétől függően kikönyökölt a motor oldalán vagy épp nem.
Meg volt a Rába-List D11 motor, ami kisszériában készült, került kamionba is, végül sose került sorozatgyártásba. Maga a motorkonstrukció jó volt, nem részletezem miért nem lett belőle sorozat, ennél több darabnál előfordult hogy anyaghiba miatt törte a főtengelyeket.

Dupladiffis Mercedes. Már az elnevezés is téves. :) mert egy hajtott tengelyen egy diffi van. Persze tudom hogy a szlengben a két hajtott hátsó tengellyel rendelkezőket hívják így. A Rábát is hívták a Tahír macskjának egy időben, nem véletlenül. Ugyanazt a motort több teljesítményben is gyártotta a Rába, a megrendelő igénye szerint például Bosch gyártmányú adagolóval, vagy Románnal, utóbbi hogyhogynem olcsóbb és gyengébb minőségű volt.

"Kiírják az én Rábámra, hogy kétszáznyolcvan lóerős, aztán a motor lead legfeljebb százhetvenötöt"
Egy dolog az érzés. Minden motort jegyzőkönyvezett fékpadi mérés után adtak át. Amúgy meg a nyomaték is számít, sőt. A 280 lovas elég ritka lehetett, a 256 volt a gyakoribb.
Van olyan sofőr, aki nem kritizálja a járművét amit kapott. A magyar tűzoltók 90-valahányban kaptak Merci tűzoltókocsikat, még ma is futnak, akkor azokat is kritizálták.
---------------------------------------
A félreértések elkerülése végett, nem istenítem és nem vagyok elvakult Rába fan, próbálok tényszerű maradni. És a tények alapján azért máshogy kell megítélni a kortásaihoz képest egy 1972-ben gyártott Rába kamiont, a motorjával együtt. Olyan emberek véleménye és tapasztalatai alapján az akkori kor követelményinek megfelelt. Viszont az is tény hogy a 69-ben átadott motorgyár korszerű volt, a motor is jó volt, a minősége is, ezért engedte a M.A.N. hogy az ő emblémáját is feltüntessék a győri motorokon, sőt a kamionokon is! Azonban ahogy haladt előre az idő, a motor egyre inkább elavult, mind teljesítményben mind károsanyag kibocsátásban. A 80-as években már egyre messzebb került a Világ élvonalától a Rába motor, ezt tudták a Rábánál is, ezért is álltak neki végül a List motornak. Viszont Rába kamiont meg csak Rába motorokkal* szereltek, így a teljesítményt behatárolta. A KGST és a kor szelleme viszont nem kedvezett a fejlesztésnek, ezen bukott el az említett List motor is, az új motorgyár egy másik motorral meg már el se készült, sebaj, legalább bele tudott menni az Audi.
*ez nem teljesen igaz, 73-ig két típus készült M.A.N. V8-cal. Valamint lehetett rendelni M.A.N. és DAF motorral is, de azt már nagyon a rendszerváltás körül, igen, asszem 90-után, de nem ez volt az általános akkor se.

MIG-31 2021.09.12. 20:08:56

@MIG-31: Na, csak elrontottam. :)
Helyesen így akartam: Olyan emberek véleménye és tapasztalatai alapján, akik anno benne voltak az üzemeltetésben, az akkori kor követelményinek megfelelt.

ZON 2021.09.12. 22:34:26

@MIG-31: ne velem vitatkozz - én könyvelő vagyok - hanem a könyv szerzőével. Gondolom, a szocialista érában a párttitkár és a
műszaki igazgató/főmérnök mondta meg a sofőrnek, hogy milyen a jó kamionvontató...

MIG-31 2021.09.12. 22:47:16

@ZON: csak válaszoltam. :)

Spud 2022.03.23. 12:29:17

@horrorpornó bábszínház: A Steinmetz szobor a Ferihegyi repülőtérre vezető út és a Vöröshadsereg út találkozásánál volt:
www.kozterkep.hu/39643/steinmetz-kapitany#vetito=385410
A Gyömrői és a Csévéző út kereszteződésénél (Kőhíd) soha nem volt szobor!
süti beállítások módosítása