Tiszaföldvár-Martfű rémei
Hiába gyilkolt a "kis" kéjgyilkos több mint három és fél évtizeddel a "nagy" előtt, mégis simán túlélhette őt. Még nyugdíjas sem lehetett, amikor felkötötték a nagyot, akit tiszaföldvári rémként kezdte és martfűi rémként végezte.
Tiszaföldvár Tiszazug legnépesebb települése. Ha az állami gyilkosságokat nem számítjuk, az ország eme zugában tárták föl hazánk történelmének legnagyobb gyilkosságsorozatát. Évtizedeken át gyilkolászták itt méreggel az embereket, több mint másfélszázat. Ennyit természetesen nem lehet észrevétlenül ölni. Aki akarta, tudta, hogy akit anyagi vagy egyéb okokból nem praktikus életben hagyni, azt nem is szokták.
A tiszazugi méregkeverők. (Friss Újság, 1929. szeptember 13.)
Mai írásunk az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével került a képernyőkre!
Az Arcanum szerzőjének tollából a régi nagy bűnesetek sorozatban immár az ötödik részt olvashatjátok!
A "kis" kéjgyilkos
1929-ben kezdték a bűnüldözők föltárni a gyilkosságsorozatot, 1929-1930-ban ezzel voltak tele a lapok.
Ekkortájt vetődött erre egy rongyos, piszkos, éhes, vézna és nagyon fiatal vándorlegény, név szerint Gácsi Imre, akit egy tiszaföldvári gazda, Cs. Szabó Lajos 1929-1930 telén befogadott, alkalmazott, tavasszal pedig kiküldte szántani a tanyára, ahol jelen volt a gazda lánya is, kinek kora a különböző újságcikkekben 21 és 28 év között váltakozott. Nos, ez a béreslegény is föltárt egy gyilkosságot. Szaladt be a tanyáról a faluba, s riasztotta a gazdánét: "- Tessék jönni azonnal a tanyára, baj van, meghalt az Ilona, a gazdasszonyom leánya. Az asszony rémült sikoltozással szaladt férjéért és hármasban siettek a tanyára. Amikor megérkeztek, szörnyű látvány tárult szemük elé. A tanya mellett, a szalmakazlak között a földön feküdt hatalmas vértócsában a szerencsétlen leány. Feje teljesen szétroncsolva, az agyveleje széttaposva a földön, nyakán fojtogatás szemmellátható szederjes nyomai, arca eltorzulva, összekarmolva, ruhája cafatokban lógott rajta." (Friss Újság, 1930. május 11.) "Az apa és anya szörnyű zokogással borult a lány tetemére. Percekig nem tudták felfogni, mi történt." (Magyarország, 1930. május 11.) "Az apa tért először magához. — Mi történt itt, Imre? — kérdezte. Senki nem válaszolt. Gácsi Imre felhasználta a szülők kétségbeesését és eltűnt." (Friss Újság, 1930. május 11.) Ő követte el a gyilkosságot, amelyről a gazdáit tájékoztatta. Ennek a gyilkosságnak nem voltak hallgatólagosan elfogadott, praktikus indokai, mivel a kéjvágy nem minősült annak. Ezen gyilkosság felderítésére nem kellett évtizedeket várni. Ellenkezőleg. A béreslegény nem is tűnt el igazán, csak a helyszínről futott el. A faluban ődöngött céltalanul, a legkevésbé sem csodálkozott, amikor letartóztatták, és üstöllést részletes beismerő vallomást tett.
"— Szántottam a tanya mellett, — vallotta a gyilkos, — kijött az Ilona és incselkedett velem. Nekimentem, letepertem. Kapálódzott, ütött, kapart. Én erőszakoltam, ö kétségbeesetten védekezett. Megszorítottam a torkát. Hörgött, de engedett az erőszaknak. Már ájult volt. Ilona nem is tudott magáról. Azután sokáig erősen fogtam és szorítottam a torkát. Meg akartam fojtani, hogy el ne árulhasson. Amikor már elcsendesedett, már nem rángatódzott, előkaptam egy féltéglát és vertem a fejét. Egészen összetörtem. Ekkor már láttam, hogy halott. Otthagytam. Mentem gazdáméknak megmondani, hogy meghalt a leányuk.
Mindezt hidegen, szemrebbenés nélkül mondotta el Gácsi Imre, aki akkor sem mutatott megbánást, amikor szörnyen megcsonkított áldozata elé vitték. Ezután a csendőrök megindultak vele a szolnoki ügyészség fogházába. Útközben megszólalt a kéjgyilkos:
— Őrmester úr, — mondta a kísérő csendőrnek, tudom, hogy most bezárnak. Tessék megmondani, lehet-e odabenn valami mesterséget tanulni?
— Lehet, — válaszolta a csendőrőrmester, — lehet tanulni. És mi szeretnél lenni, mit akarsz tanulni?
— Csendőr akarok lenni! — mondotta a gyilkos legény és csodálkozott, hogy a csendőrök bosszankodva néztek rá. A szolnoki fogházban erőskezű rabok súrolókefével mosták le róla hosszú hónapok ráizzadt, rászáradt piszkát." (Friss Újság, 1930. május 11.)
A Magyarország ugyanezen a napon, szinte ugyanezekkel a szavakkal írja le a történteket és a tettes vallomását. (Magyarország, 1930. május 11.) A Népszava csupán pár sorban, zolai ihletésű "Állat az emberben" kezdetű kis hírben számol be a történtekről. (Népszava, 1930. május 9.)
A Friss Újság sztorija októberre kicsit megváltozott. A leány nem incselkedett, hanem betegeskedett, nem a gazdasszonyt értesítette a legény, hanem a gazdát, nem a falusi házukból szaladtak a tanyára, hanem a földekről a tanyasi házukba. De ami a legérdekesebb: a tettes nemcsak új motivációt, hanem teljesen új nevet is kapott. De a gyilkosnak a csendőri hivatás iránti vágya azért megmaradt:
Friss Újság, 1930. október 16.
"Bestiális kéjgyilkosság tárgyalását tűzte ki csütörtök reggelre a szolnoki törvényszék. Béla János fiatal tiszaföldvári béres a vádlott. Ez a majdnem értelem nélküli legény gazdájának, Szabó Lajosnak tanyáján rátámadt a gazda betegen fekvő leányára. Miután legyőzte az elerőtlenedett beteg leány kétségbesett erőlködését, egy téglával szétverte az eszméletlen leány fejét. Mintha mi sem történt volna, kiment a földekre és gazdájának csak úgy odavetette: — Valami baj lesz otthon, nem mozog a leány!
Szabó kétségbeesetten rohant háza és vérében heverve találta leánya holttestét. Közben a legény dicsekedett bűnével, mire a csendőrök letartóztatták. Derűs arccal, mosolyogva hagyta magát bilincsekbe verni és előre is örült a börtönnek, ahol tiszta ágy, mindennap főtt étel és tiszta ruha vár reá.
- Ezért csináltam az egészet, -— mondta az őt kísérő csendőrnek. Meg örülök annak is, hogy a városba kerülök — sohasem jártam ott.
— Igaz, hogy lehet a börtönben mesterséget tanulni? — fordult ismét a csendőrhöz.
— Igaz! — szólt a válasz, — hát mi akarnál te lenni! - Csendőr — válaszolta eszelősen a legény, aki fél az enyhe büntetéstől, mert nem akarja hamarosan otthagyni a börtönt, ahol olyan jó sora van." (Friss Újság, 1930. október 16.)
Nem tudjuk, hogy mégis mennyire enyhe ítélettől félt a tettes, de mindenesetre 12 éves fegyházbüntetést kapott egynapos zárt tárgyalás után.
"Mialatt a teremben a zárt tárgyalás folyt, a meggyilkolt leány édesapja, Szabó Lajos gazdálkodó mindenáron be akart rohanni a terembe, hogy megölje a vádlottat, elégtételt vegyen rajta." Az állam is megölte volna őt, de nem tehette, mert fiatalkorú volt. (Kis Újság, 1930. október 17.) Zsenge életkorára való tekintettel szabadulhatott a kéjgyilkos legkésőbb 1942-ben.
A "nagy" martfűi rém
Gácsi Imre vagy Béla János(?) az 1910-es évek elején születhetett. Ha túlélte mindazt, amit a szabadulása utáni másfél évtizedben nem volt olyan könnyű túlélni, akkor még messze a nyugdíjkorhatáron innen megérhette, hogy utódját, a nagy tiszaföldvári kéjgyilkost kivégzik.
Magyar Nemzet, 1967. október 15.
"Az utóbbi évek legizgalmasabb nyomozása után leplezte le a rendőrség a tiszaföldvári rémet, akinek három kéjgyilkosság terheli a lelkiismeretét. Áldozatai nők voltak, akiket megfojtott, meztelenre vetkőztetett, majd a vízbe dobott."
Az első áldozat: "Sípos Ilona tiszaföldvári leány, akinek holttestét még 1962 áprilisában fogták ki a Tiszából. Csuklóján és nyakán zsinegfoszlány volt, de ennek ellenére azt sem zárta ki az orvosi vélemény, hogy öngyilkosság történhetett. Sérülést ugyanis nem találtak a testén s öngyilkosságra engedett következtetni az is, hogy a boncolásnál kovamoszatot fedeztek fel benne, ami annak a jele, hogy még életben került a vízbe. A gyilkosság mellett szólt viszont az, hogy szája a melltartójával volt betömve." Vajon mire gondolhattak? Miért tömi be a száját egy öngyilkos leány a saját melltartójával? Ezt az esetet mindenesetre egyáltalán nem is kezelték bűntettként. Ha annak kezelték volna, talán nem is lett volna második áldozat: Egy kamaszlány, aki most hetven év körüli fiatalos nagymama lehetne: "Három évvel később, 1965-ben, ugyancsak tavasszal, kifogták a Tiszából Méhész Éva 15 éves tiszaföldvári kislány lemeztelenített holttestét. Sérülést csak a mellkasán találtak, de ez se olyan volt, ami feltétlenül gyilkosságra utalhatott volna. Ennek ellenére ezt az esetet már bűntettként kezelték. A gyilkos most sem került rendőrkézre, de az áldozat kerékpárját és fél pár cipőjét később megtalálták Martfű alatt."
A harmadik áldozat: "Az idén június 20-án reggel, Öcsöd és Kunszentmárton, között, az öcsödi közúti hídtól 7 kilométerre, a Körös fövenyén meztelen nő megcsonkított holttestére bukkantak. Az áldozat Szekeres Károlyné, született Pénzes Teréz 28 éves tiszaföldvári elvált asszony volt. Szekeresné a martfűi cipőgyárban dolgozott, s a gyilkosság napján, június 19-én, este 10 órakor fejezte be munkáját. Azt mondta, randevúra megy. A gyilkosságot követő napon az esti órákban egy járókelő jelentette, hogy az öcsödi híd közepe táján vérfoltokat látott. A vérfoltok mellett üvegszilánkokat talált a rendőrség, securit autóüveg szilánkjait. Hasonló üvegszilánkot találtak az áldozat körme alatt is."
Gépkocsik tömegét vizsgálták át az egész országban, míg végül meglelték az áldozat körme alatt talált üvegszilánkok társait az egykor a tettes által vezetett tehergépkocsi ablakfészkében. Érdekesség hogy az elkövető által vezetett teherautó oldalüvegét éppen a Martfűi Cipőgyár portasorompója törte ki, aminek egy apró fékhiba miatt korábban nekihajtott, amikor arra volt fuvarban.
A tettes "azt vallotta, ellenállhatatlan szexuális kényszer hatása alatt követte el tettét. Az orvosszakértő véleménye szerint a háromszoros gyilkos teljesen épelméjű és tettének elkövetésekor ura volt akaratának." (Magyar Nemzet, 1967. október 15.)
A Martfűi Cipőgyár épülete a dolgozókkal. Kovács több áldozata is itt dolgozott és munkából igyekezett hazafelé. Fotó: MTI Fotóarchívum, fotós: Urbán Nándor
Az eredetileg tiszaföldvári rémként emlegetett Kovács Péter az utókor emlékezetében martfűi rémként maradt meg. A gyilkosságsorozatról 2016-ban készült filmnek is ez lett a címe.
1960 körül. A tiszaföldvári Táncsics mozi. Az itt látott argentin film erőszakos jelenete adta a végső lökést a tettesnek az első támadásra, amit még aznap el is követett. Fotó Magyar Nemzeti Levéltár
Tíz hónappal később a Magyar Nemzet eggyel megemelte a gyilkosságok számát:
Magyar Nemzet, 1968. augusztus 10.
"A széles körű bizonyítási eljárás során megállapították, hogy Kovács első bűncselekményét 1957. július 22-én Martfűn a késő esti órákban követte el. Vasdarabbal leütötte a munkából hazafelé tartó Sz. Margit 23 éves martfűi lányt. Megfojtotta. áldozatáról leszaggatta ruháit, majd a holttestet a közeli kanálisba lökte, ide hajította utána ruhadarabjait is." Magyar Nemzet, 1968. augusztus 10.
Ez volt a negyedik (illetve sorrendben az első) gyilkosság (és volt még két gyilkossági kísérlet is, amelyet az áldozat túlélt, illetve egy további gyilkosságot is elkövethetett még Kovács, melyet nem tudtak rábizonyítani).
1968. augusztus 9. Kovács Péter középen a Legfelsőbb Bíróság előtt. Fotó MTI Fotóarchívum, fotós: Petrovits László
Csak azt nem írta meg sem a Magyar Nemzet, sem a többi országos lap, hogy a Kovácsra rábizonyított első, 1957-es gyilkosságért már ártatlanul elítélték, kis híján kivégezték, de végül tizenegy évig börtönben tartották az áldozat korábbi kérőjét! Nagyjából annyit raboskodott ártatlanként, amennyit az egyszeres, "kis" tiszaföldvári kéjgyilkos bűnösként.
"Gyilkolt a kikosarazott kérő - Kirják János tiszaföldvári lakos, a Martfűi Cipőgyár dolgozója július 22-én Tiszaföldváron megölte Szegedi Margit cipőgyári dolgozót, aki nem akart feleségül menni hozzá. Az ügyészség előre megfontolt szándékkal elkövetett szándékos emberöléssel vádolja Szegedi Margit gyilkosát." (Népakarat, 1957. szeptember 19.) Ezt az egyetlen találatot adja az Arcanum 2009 előttről a tiszaföldvári Kirják János nevére.
Népakarat, 1957. szeptember 19.
Csak a Hungaricana adatbázisában található Szolnoki Megyei Néplapban jelent meg 1968. június 12-én, hogy 11 év börtönlét után jogerősen felmentették Kirják Jánost.
Szolnoki Megyei Néplapban, 1968. június 12.
A rendszerváltás előtt Szolnok megyén kívül szinte titok volt, hogy ártatlanul ítéltek elsőfokon halálra, másodfokon életfogytiglanra egy embert, akinek az életéből tizenegy évet elvettek. Vélhetően a másodfokú döntést meghozó bíró nem volt teljesen biztos Kirják bűnösségében (rengeteg eljárási és nyomértékelési hibát követtek el, még egy alibit igazoló tanú vallomását is figyelmen kívül hagyták!) így enyhíthette a halálbüntetést életfogytig tartó szabadságvesztésre és - ki tudja? - talán fel is lélegzett amikor Kovácsot elfogták, hogy nem küldött bitófára egy ártatlan embert.
Az eredeti rendőrségi fotó. Kovács Péter gyanúsított egy bábuval a kezében a helyszíni rekonstrukción. A fotó négy sarkában a négy áldozat arcképe. Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
Kovács Pétert 1968. december elsején vasárnap kora hajnalban a szegedi "csillag" börtönben felakasztották.
szerző: - hacsa - Arcanum
