Vörös zakó

A Vörös Október Férfiruhagyár története

2021. március 26. hacsa.

Ez a közel száz éves történet egy kispesti selyemszövőgyárral kezdődött 1927-ben. A magyar selyemipar előretörését letörés követte. A Carpathia Selyemszövőgyár államosított maradványára Közép-Európa legnagyobb konfekciógyára épült, amely folytonosan próbált alkalmazkodni a változó helyzethez, változó sikerrel. A rendszerváltás után az első privatizátort a második követte. Mindkettő nagy tervekkel érkezett és csődtömeggel távozott. Az egykori hat gyárból és ötezer dolgozóból egyre kevesebb maradt, mára szinte semmi. A leépülés utolsó drámája a Covid-válsághoz kötődött. 

f_ai19591009011.jpg

1959. október 9. Sonyi Lajos minőségellenőr a próbababákra akasztott zakókat ellenőrzi a Vörös Október Férfiruhagyárban. A gyárban hónapokig dolgoztak egy régi szalag gépesítésén, a dolgozók pártkongresszusi felajánlása következtében a gépesített szalagot határidő előtt adták át. MTI Fotó: Jármai Béla

 vor_1.jpg

VOR-öltöny védőhuzata a 70-es évekből. A túlsó oldaláról visszafelé olvasható felirat a konfekcióipar korabeli reklám szlogenje: "Legyen mindig jólöltözött'! (MaDok füzetek 4., 2006.)

A szocialista Magyarország nagyhírű gyárairól és üzemeiről szóló sorozat mai bejegyzése is az Arcanum adatbázisa segítségével készült.

10928da9c58d5c200a91d51a892f86ed.png

Volt egyszer egy márványbányákat birtokló Carpathia Márványipari Rt., amely Carpathia Ipar és Kereskedelmi Rt-re változtatta a nevét, és profilt váltott. 1927-ben svájci tőkések beruházásával selyemszövőgyárat épített az egy emberöltővel később a fővároshoz csatolt Kispesten, az Attila utca 41-43. sz. alatti telken. Ennek a teleknek a másik oldala az Üllői útra néz. Itt, az Üllői út 206. (1948-1990 között Vörös Hadsereg útja 80.) sz. alatt épült fel negyven évvel később a Vörös Október Férfiruhagyár központi irodaháza. Itt ma a 206Center nevű irodaépület működik, amelyben számos cég irodája mellett az Öltönyök Háza is helyet kapott. Ma már csak ez emlékeztet arra, hogy valaha a régió legnagyobb konfekciógyártó cégét irányítottak innen.

 Az 1930-as Budapesti Nemzetközi Vásárról beszámolván a 8 órai újság (1930. május 4.) tudósítója így lelkesedik: "Selyemszövőiparunk legnagyobb része a háború utáni évek eredménye és mégis minőségben olyat produkál, hogy a külföldi árut csaknem teljesen kiszorította és már exportra is berendezkedik." A Carpathia Ipar és Kereskedelmi Rt. selyemszövögyárának pompás crépe de chilijei-t is azon termékek között emlegetik, amelyek "a legnagyobb elismerést váltották ki úgy a vásárt látogató szakemberek, mint a laikus publikum részéről".

"A Carpathia selyemgyár ma már a vezető magyar textilipari vállalatok sorában foglal helyet. Tiszta selyemárui, mint kvalitásos ruhaanyagok, valóban nagy keresletnek örvendenek. A Carpathia az első magyar selyemgyár, amely gyártmányait gyári márkával látja el; összes cikkei sárga selyemmel vannak ötödölve. A Carpathia 1930. évi üzleteredménye is mindenben igazolta a vállalat prosperitását és komoly fejlődéséhez fűzött várakozásokat." Ezt írta a Textilipar, 1931. május 3-án.

vor_2.jpg

Hirdet a cég. (Közgazdasági Értesítő, 1931. január 17.)

A komoly várakozásokat azonban lehűtötte a gazdasági világválság. A szövőgyárak súlyos értékesítési nehézségekkel küszködtek, leszállították a fizetéseket, sztrájkhullám söpört végig az ágazaton, amelyből a Carpathia sem maradt ki. A bércsökkentéssel és egyéb intézkedésekkel sikerült az általános költségeket 15%-kal csökkenteni, de a tiszta nyereség így is leolvadt az 1930-as 188 ezer pengőről 1931-ben 79 ezer pengőre. (Textilipar, 1932. június 15.) Még tovább is csökkent a nyereség, de a cég azért nem lett veszteséges. 

A Carpathia vezérigazgatója, Kemény Hugó mindenesetre panaszkodott: "Tisztaselyem árukban a fogyasztás az utóbbi időben nem várt mértékben visszaesett, úgy, hogy ma a selyemszövődék majdnem kizárólag müselyemcikkeket hoznak és nagy átlagban szövőszékeik 85 %-a van műselyemre beállítva. A műselyem példátlan előretörésének az oka nemcsak a publikum csökkent vásárlóképességében keresendő, hanem abban a körülményben is, hogy a műselyemfonalak behozatala teljesen szabad, mig a grège (nyersselyem szál - hacsa) importja engedélyhez van kötve, az engedélyt azonban nem adják meg. Igaz ugyan, hogy grège-ben a gyárak a hazai selyemfonódáktól is beszerezhetik szükségletüket, azonban ennek útját állja, hogy a magyar grège roppant drága, kb. 40 %.kal drágább, mint a külföldi./.../ Az árak is hihetetlenül nyomottak. Minden gyár tudja, hogy ez az abnormális helyzet hová vezet, a gyárosok között azonban nincsen egyetértés, nincs összetartás és igy ezeknek az anomáliáknak orvoslása úgyszólván lehetetlen." (Textilipar, 1933. január 15.) Magyarán: nem akar a konkurencia kartellezni.

A Carpathia kezdetben büszkén hirdette, hogy csak tiszta selymet kínál, de ekkor már persze műselymet, később pedig gyapjút is gyártottak. 

Kemény Hugó cége a magyar selyemipar zászlóshajója lett: "Kemény Hugóék immár európai rangjelzéssel bíró vállalata, a Carpathia selyemszövőgyár vezeti a magyar selyemgyártást. Miután az elmúlt tavaszi idényben a Carpathia selymek, mint minőségi márka ugrottak élre a selyemgyártásban, most őszre — a vállalat generális célkitűzése folytán — déssinekben (szövetmintázatokban - hacsa) arat le minden divat-sikert. Világverseny folyik egy-egy jelentősebb iparszakma első vonaláért. Ha éppen egyik legjelentékenyebb cikkben, a selyemszövésben a magyar termelés Párishoz felzárkózna — ami egyáltalán nem utópia: sokban lesz érdeme Kemény Hugónak." (Magyarság, 1933.október 25.)

vor_3.jpg

A Carpathia logója. (Textilipar, 1932. július 31.)

1940-ben Kemény Hugótól Kemény Hugóné vette át a vezérigazgatói stallumot. (Magyar Nemzet, 1940. november 24.) Nyilván csak formálisan, de ezek szerint a vezér felesége nem esett a zsidótörvények hatálya alá.

"Nagy Emil dr... szakértelmét az arizálás (árjásítás - hacsa) terén senki ez országban kétségbe nem vonhatja. Sikeresen arizálta ő többek között Kemény Hugó vállalkozását, a Carpathia Selyemgyárat is mint elnök-vezérigazgató" - az Új Magyarság (1944. április 20.) fenyegette meg így egy nagy cikk keretében a német megszállás után a zsidó vállalkozásokat átvevő-fenntartó "strómanokat" azzal, hogy most aztán reszkethetnek.... Nagy Emil húsz évvel korábban pár hónapig igazságügyiniszter volt, és 1935-ben lett igazgatósági elnök a Charpatiában, amikor zsidótörvényekről még szó sem volt. 

Már 1943-ben felvetette a szaklap, "hogyha ez a magyar textilgyáriparban vezető pozíciót betöltő részvénytársaság megváltoztatja a cégszövegét, miért nem Írja a jövőben annak első szavát magyarosan?". (Textilipar, 1943. július 23.) A háború után jött el ennek az ideje. 1945-től Kárpátiának írták a céget. 

1947 júniusában Kemény Hugót letartóztatták. A Kárpátia és a hozzá hasonló vállalkozások a háborús pusztítás és nyomorúságos életkörülmények folytán igen nehéz helyzetbe kerültek, s a rájuk vonatkozó rendeletek gyakorlatilag betarthatatlanok voltak. Kemény ellen azzal emelt vádat a gazdasági rendőrség, hogy nem fizetett vissza a kereskedőknek bizonyos engedményeket, amelyekre miniszteri rendelet kötelezte, s ezzel elkövette az árdrágítás bűnét. Öt hónapot töltött börtönben a magyar selyemipar vezére. A vádat elejtették, amit a kommunista párt lapja erősen nehezményezett: "A fogházban régi ismerőseimet keresem: a nyugatról nemrég visszatért herceg Montenuovo Nándort, aki Napóleonokat rejtegetett, azután Kemény Hugót, a hatvanegyszeres árdrágító textilgyári igazgatót, meg a többieket. Vajjon, hogyan viselik elrettentő büntetésük szörnyű terhét? /.../ Kemény Hugó gyárosról csak volt cellatársai mesélik, hogy milyen nehezen bírta azt az öt hónapot,melyet közöttük töltött. Június 21-én megnyílt előtte a cella ajtaja, még a vádat is elejtették." Szabad Nép, 1947. július 30.:

vor_4.jpg

 

A céget 1948 áprilisában a többi száz főnél többet foglalkoztató vállalattal együtt államosították. Kemény Hugó még ebben az évben elhagyta az országot. A szocialista munka szelleme azonban már 1948 tavaszán is uralkodott a gyárban:

vor_5.jpg

Friss Újság, 1948. április 27.

A Kárpátiát soha nem ismerték el a Vörös Október Férfiruhagyár elődjének. Pedig. A Népszava 1975. január 12-én így tekint vissza a kezdetekre: "1948 novemberében megkezdődött az építkezés Kispesten, a volt Kárpátia gyár egyik romos épületében, ahol sem víz, sem villany, sem fűtés, de még tető sem volt. Aztán amikor teljesen elkészült a kétemeletes gyáracska, terjeszkedni kezdett. A volt Kárpátia Szövőgyár újabb épületeit vették birtokba raktáraknak, konyhának, ebédlőnek és titkárságnak. És 1949 augusztusában, ez a lehetetlent sem ismerő kollektíva, a Férfiruhaipari Nemzeti Vállalat elnyerte az első élüzem címét." Márpedig a Kárpátia 1948 novemberében, amikor a területén építkezni kezdtek, még létezett.  A Népszavában sűrűn feltűnt a cég neve, mivel a Kárpátia munkásai hol a sztrájkoló francia bányászok üldözése ellen tiltakoznak (Népszava, 1948. december 30.), hol Mindszenty József szigorú megbüntetését követelték (Népszava, 1949. január 9.), hol a  normarendezést (normaemelést) üdvözölték lelkesen (Népszava, 1949. január 20.). 

Az azonban kétségtelen, hogy a továbbiakban a Kárpátia helyén egészen más jellegű üzem működött. A Kárpátia ruha-alapanyagot gyártott, az új vállalat kész ruhát. A készruhák nagyipari gyártása ekkor kezdődött Magyarországon. 1948 őszétől sorra alakultak az ilyen jellegű vállalatok. A Férfiruhaipari Vállalat, mely 1955-ben kapta a Vörös Október nevet, 1949 tavaszán kezdte meg a termelést szovjet gépekkel. Ez a vállalat kétségkívül más nagyságrendet képviselt, mint a Kárpátia. Már kezdetben is tízszer annyian dolgoztak benne. Szinte minden évben elnyerte az Élüzem címet.

f_ber19580401004.jpg

1958. április 1. A 10-es szalag dolgozói levasalják az elkészült tropikál öltönyöket a Vörös Október Férfiruhagyárban. MTI Fotó: Bereth Ferenc

Az első két évtizedben a mennyiségi igények kielégítésén volt a hangsúly, ami a minőségen meg is látszott: "Milyen jogos panaszokat vetnek fel dolgozóink? Panaszaikból megtudjuk, hogy a Kispesti Férfiruhaipari Vállalat öltönyei szűkek, a nadrágok színe sokszor elüt a zakóétól, nem egyenlőek a nadrágok hajtókái és így tovább. Nemrégiben a Férfiruhanagykereskedelmi Vállalat 5. raktárából próbaképpen válogatás nélkül emeltek ki 20 darab 52. számú férfiöltönyt — egyik sem felelt meg az előírt méreteknek." (Szabad Nép, 1951. ápr. 15.)

Ilyesféle panaszok gyakran jelentek meg a lapokban. A készruha minősége az építő bírálat legitim tárgyai közé tartozott.

vor_8.jpg

Világosság, 1951. április 19.

"A vállalat feladata az volt, hogy nagy tömegben gyártott, olcsó ruhákkal lássa el a lakosságot. Elsősorban a mennyiségi igények kielégítése volt a fontos, ennek megfelelően a vállalat termékeinek döntő része típusöltöny volt. De készült ekkor lódén-, ballon- és viharkabát, egyenruházati cikkek gyártásával is foglalkoztak." (Ipargazdaság, 1989/4.)

1970-ig a vállalat folyamatosan bővült. Először Dunaújvárosban létesült üzeme 1957-ben a Vasmű dolgozóihoz tartozó nők foglalkoztatására. Aztán hozzá csatolták az angyalföldi és a nyíregyházi gyárat. 1967-ben Várpalotán, 1968-ban Székesfehérvárott nyílt VOR-üzem. Ekkor a vállalat közel ötezer főt foglalkoztatott. 

c_ban19630609014.jpg

1963. június 9. Dunaújváros. Munkásnők a munkaidő végén távoznak a Vörös Október Férfiruhagyárnak (VOR) a dunai kikötői parancsnokság épületében kialakított üzeméből. MTI Fotó: Urbán Nándor

A 70-es években megváltozott a VOR helyzete. Egyrészt robbanásszerűen megnőttek a minőségi igények, másrészt nyomasztóvá vált a munkaerőhiány, mert megfogyatkozott a szakképzetlen vagy alacsonyan képzett női munkaerő, amelyet az ágazatban szokásos alacsony fizetésért lehetett volna foglalkoztatni. Miután ilyen munkaerőből inkább csak az ország keleti szélén volt tartalék, a nyíregyházi üzemet bővítették, és Vásárosnaményban épült új üzem. 
A gyár az ötvenes évektől exportált szocialista országokba, elsősorban a Szovjetunióba. Szocialista exportra ment a termelés nagyjából harmada. A tőkés export részaránya a hatvanas évek elejétől a hetvenes évek elejéig 20% körül mozgott, a hetvenes években kis mértékben, a nyolcvanas években nagyobb mértékben bővült, és a rendszerváltás közelében a termékek kétharmada már a tőkés piacra ment, és a bevételek több mint fele onnan származott. Ez az export persze jelentős részben bérmunkát jelentett. 

vor_6.jpg

VOR-reklám. (Magyar Nemzet, 1968. május 30.)

A "Legyen mindig jól öltözött" szlogent több mint húsz éven át használta a konfekcióipar. Újságokban, plakátokon, reklámfilmekben, tévében, rádióban találkozott vele a megcélzott közönség 1963-tól a nyolcvanas évek közepéig. A közemlékezet a Vörös Október Ruhagyárhoz köti, pedig az ágazat egészéhez kapcsolódott. Sok gyár, áruház, üzlet hirdette magát ezzel a jelszóval, a Vörös Október nem is túl gyakran. Az itt látható szlogen, a "Divat, izlés, kor - VOR" volt a vállalat sajátja.

A VOR természetesen igyekezett olyan hatást kelteni, hogy az ő termékeik képviselik a divatot és korszerűséget. Az egyik 1968-os reklámcikkük például így szól a magyar férfiakhoz: "Csak a hazai boltokban évente több mint félmillióan vásárolnak VOR-ruhát. A teenager csak úgy, mint a középkorú férfi, tudja, hogy igazán elegáns VOR- ruhában lesz, és ezért, ha belép a ruhaboltba, ugyanakkor, amikor az eladóval közli igényét, hogy milyen típusú ruhát kíván venni, az esetek többségében azt is hozzáteszi, de VOR legyen." (Magyar Hírlap, 1968. december 17.)

A márka imázsa persze a valóságban egészen másmilyen. Néhány évvel ezelőtt feltették a kérdést egy protokoll szakértőnek: "Egy rosszul szabott zakó diplomáciai bonyodalmat is okozhat? - Számomra a mélypont az volt, amikor egy tárca nélküli miniszter, egy delegáció vezetője és néhány tagja a Világbank első emberével tárgyalt valami nagyon fontos hitelről. A Vörös Október Férfiruhagyár (ezúton is elnézést a cég akkori vezetőitől) kinézetű konfekcióöltönyeikben vonultak be Christine Lagarde- hoz..." 

Az idézett reklámcikkben az az adat azért stimmelt, hogy évente félmillióan vásároltak az ötmillió férfi országában VOR-ruhát. 

vor_7.jpg

Magyar Hírlap, 1968. december 17.

A szocialista álfarmerok klasszikusát, a Trappert nem a VOR gyártotta, azzal a Buda-Flax jött ki 1977-ben. (Erről l. https://ntf.hu/index.php/2017/08/22/trapper-farmer/). De a VOR is próbálkozott már három évvel korábban. A Magyar Ifjúság (1974. május 17.)  számolt arról a divatbemutatóról, amelyen farmer jellegűnek vélt öltözeteket mutattak be. Például ezt a "partner stílusú farmert":

vor_9.jpg

 

A nyolcvanas években, miként az egész szocialista gazdaságban, a textiliparban is sűrűsödtek a gondok, amelyekről Kemenes Károly vezérigazgató-helyettes 1983 végén egy üzemi tanácskozáson meglehetősen nyíltan beszélt: "A textilruházati iparban felerősödött a visszafejlődés tendenciája. Csökken a létszám, vele csökken az árukibocsátás is./.../ A visszafejlődés a Vörös Október Férfiruhagyárban az átlagosnál is nagyobb ütemű. Miközben az iparág létszáma négy százalékkal csökkent, a VOR-é hét százalékkal. A bruttó termelési érték az iparágban egy százalékkal nőtt, a VOR-ban 12 százalékkal csökkent. A nyereség csökkenése különösen nagymértékű. /.../ Miközben az iparág hatékonysága a múlt év első félévében 6 százalék volt. a VOR-é csupán 0,7 százalék. Nagyon nagy tehát a veszélye annak, hogy az alacsony hatékonyságúak közé sorolják a vállalatot. /.../ Jelentősek a vállalat tartozásai. /.../ Igen nagy gondja a vállalatnak, hogy a termelés lényegesen jobban csökken, mint a létszám. A rezsiköltségek az iparágban 2 százalékkal növekedtek, a VOR-ban 18 százalékkal." Előkerültek a szocialista vállalatok tipikus problémái: a nagy bürokrácia, a rossz munkaszervezés, pazarló anyaggazdálkodás, túlbiztosított készletek, a tőkés export által megkövetelt korszerű gépek hiánya, az ösztönző bérrendszer kialakításának akadályai stb. 

f_kl19680705020.jpg

1968. július 5. Bemutatják a Junior kollekciót, a Vörös Október Férfi Ruhagyár legújabb termékeit, melyeket serdülőknek és 20-30 év közötti férfiaknak szánnak. A gyár hat üzemében évente 1 millió öltönyt, 150 ezer zakót és 850 ezer pantallót gyártanak. MTI Fotó: Kácsor László

Visszavezényelték a nehéz helyzetben lévő vállalathoz a szakmában nagy tekintélynek örvendő Dobrotka Lászlót, aki 1970-1972 között már volt egyszer a cég vezérigazgatója, onnan vitték föl a Könnyűipari Minisztériumba az egész ágazatot felügyelő főosztályvezetőnek majd miniszter-helyettesnek. 

vor_10.jpg

Dobrotka László (Munka, 1978/5.)

Dobrotka 1989-ben több nagy interjúban részletezte a VOR helyzetét és lehetőségeit: "A VOR-nak van perspektívája, ezt bátran ki merem jelenteni. Optimista vagyok, mert megvetettük a lábunkat a tőkés piacon, szinte teljes egészében oda gyártunk, belföldre alig, szovjet exportunk pedig nincs./.../ Megmondom őszintén, a hazai igények nagyon szolidak, mi ezeknél többet produkálunk, és hát, kevés a vásárló is. /.../ Bennünket egy valami óv meg az előállítási költségek növekedésével szemben: nagyon ritkán dolgozunk hazai alapanyagból. Mert ha nekünk ezzel a magyar iparral kellene együttműködnünk..., hát akkor nem tudnánk évente 10 millió dollár körül exportálni. A tőkések a VOR-tól a színvonalas munkát, a szakmai hozzáértést veszik meg. A szovjet piacot — mert a kormány a támogatást megvonta — fél év alatt felszámoltuk. S az 5-6 millió rubel volt, nem két krajcár. Kemény munkával álltunk át a tőkés piacra. /.../ Még több embernek is lenne /munka/, ha jönnének hozzánk dolgozni. De tudja, milyen alacsony a textiles szakma becsülete. Bennünket nem fenyeget a munkanélküliség veszélye. Sajnos, a legnagyobb fájdalmunk, hogy gépeinket nem tudjuk jól kihasználni, mert egy műszakban dolgozunk." (Népszava, 1989. július 5.) Ehhez a Figyelőben (1989. augusztus 10.) hozzátette: "A termelést 20-25 százalékkal növelhetnénk, de ehhez nincs elegendő munkaerő, dolgozóink nem vállalják a két műszakot. A ruházati ipart tönkretették, kivonták belőle a tőkét, nincs megfelelő pénzügyi háttér. A szovjet export percek alatt bűnné vált: felső szinten megkötötték a szerződéseket, mi pedig kaptuk a szemrehányásokat. Kockáztattunk, s az a vásárosnaményi gyár, amelyet a rubelexportra építettünk, ma dollárexportra gyárt. De a tízmillió dollár értékű exportban már alig van anyag, a partner hozza még a cérnát meg a gombot is. A tőkés bérmunka az egyetlen lehetőségünk."

vor_11.jpg

Kizárólag francia exportra készülnek a zakók a székesfehérvári gyárban. (Fejér Megyei Hírlap, 1989. január 19.)

A rendszerváltáskor fölvetődött, hogy mi legyen a cég nevével. Az év elején a vállalati tanács elnöke még arról számolt be, hogy a név megtartása mellett döntöttek, "ugyanis ma már mindenütt a VOR rövidítést alkalmazzák, ennek eredetét pedig nagyrészt elfelejtették a dolgozók is, vásárlók is, nem okoz tehát zavart". (Népszava, 1990. február 24.) Aztán az év folyamán mégiscsak Elit lett a Vörös Októberből. Még a privatizáció előtt az Elit régi francia partnerével közösen korszerű gyárat épített Székesfehérvárott, tulajdonképpen a saját ottani gyárának a konkurenciáját teremtette meg, az elől szívta el a munkát és a munkaerőt. 

Az Elit ekkor már túlnyomórészt bérmunkából tartotta fenn magát, lényegében csak az olcsó magyar munkaerőt adta el.

A vállalatot 1992-ben privatizálták. A folyamatot a nehézkes döntéshozatallal jó sokáig elhúzták. Már majdnem vissza is lépett a két angol magánbefektető, aki megvette a részvények 72%-át. A többit a munkavállalói részvényprogram keretében értékesítették. Az angolok tőkeemelést hajtottak végre, és komoly fejlesztési tervekkel érkeztek. Az egyiket rögvest meg is valósították. 1994-ben megnyitották a diszkont öltönyáruházat az Üllői úti bázison, ahol a bolti árnál jóval olcsóbban értékesítették raktárszerű körülmények között a márkás öltönyöket. Ilyen addig nem volt Magyarországon. Az Elit belföldön csupán annyi terméket értékesített, amennyit az öltönyházban eladott.

Az egyik tulajdonos, David Innes úr így nyilatkozott terveikről:  "Magyarország a kelet-európai térség Hongkongja lehet: terveik között szerepel, hogy az Elitet budapesti székhelyű, nemzetközi ruházati csoporttá fejlesztik. A vállalatot két éven belül bejegyzik a londoni és a budapesti értéktőzsdén. Az Öltönyház hálózatát franchise-rendszerben kívánják országossá bővíteni, de közben szemet vetettek az osztrák piacra is, amelynek meghódítását egy határmenti áruház építésével kezdik meg." (Új Magyarország, 1994. április 15.)

vor_12.jpg

A dolgozók maguk mutatják be termékeiket a raktáráruház megnyitóján. (Magyar Nemzet, 1994. április 28.)

Az Elit 1994-ben még veszteséges volt, 1995-ben már kimutattak minimális nyereséget, és 1997-től számottevő profitot értek el. Ekkor 1700 dolgozót foglalkoztattak, és megvolt még öt nagy varrodájuk Budapesten, Nyíregyházán, Vásárosnaményben, Dunaújvárosban és Várpalotán. A vásárosnaményit bővítették is. 2000-re mégis rossz helyzetbe került az Elit International Rt., és a tulajdonosaik megváltak tőle. Eladták egy angol versenytársuknak, a Berwin családnak. Simon Berwin PR-interjút jelentetett meg hirdetésként a Népszabadságban (2000. november 30.)  "Értő kezekbe kerül az Elit Ruhagyár Rt." címmel: "- Berwin úr, ön ugyan megvette cége vetélytársát, de tudta-e, hogy súlyos gondokat is a nyakába vett? - A társaság tulajdonosai nem árultak zsákbamacskát, pontosan tudom, hogy a cég nehéz időket élt át. Az mindig egyértelmű volt, hogy a termékük jó. Más kérdés, hogy rossz vezetői döntések következtében a vállalat rossz helyzetbe került. - Vagyis úgy érzi, jó üzletet kötött? - Nos, hogy ez valójában jó üzletnek bizonyul-e, majd az idő dönti el. Mi nem csupán egy céget vettünk, pontosabban csak veszünk, hanem egy remek lehetőséget is. Ezt a lehetőséget az Elit 1600 dolgozója biztosítja a számunkra, akik kiváló minőségű termékeket állítanak elő, amivel a társaság a legigényesebb piacokra is sikerrel pályázhat. A korábbi vezetők nem szakmabeliek voltak, a társaság nem a dolgozók hibájából került nehéz helyzetbe, hanem a menedzsment vitte tévútra a céget. /.../Természetesen idővel terjeszkedni akarunk, de reális terveink vannak." 

A terjeszkedésből leépítés lett. 2008 végére bezárták a dunaújvárosi, a várpalotai és a nyíregyházi üzemet. Maradt a budapesti központ, az öltönyház és a szabászat, valamint a vásárosnaményi üzem. De Simon Berwin vezérigazgató már 2008 június 6-án azt nyilatkozta a Világgazdaságnak, hogy "akár az összes magyarországi gyártókapacitását is felszámolhatja..., ha a drasztikusan megnövekedett költségek miatt nem sikerül állami vagy önkormányzati támogatásról megegyezni". Sikerült: "a térség legnagyobb - csaknem 600 dolgozót alkalmazó foglalkoztatója több százmillió forint bér- és járuléktámogatást, a folyamatban lévő munkaerőképzéshez pedig forrást kaphat". (Világgazdaság, 2009. január 28.)

A következő évtizedben is többször csődközelbe került a cég, de mindig sikerült támogatással életben tartani, legalább az egyetlen megmaradt termelő egységet Vásárosnaményban. Egészen tavalyig, amikor a járvány végképp betett az üzemnek. A tulajdonos pedig a dolgozóknak. Nem bocsátotta el őket, hogy ne kelljen végkielégítést és a felmondási időre bért fizetni, de nem is folyósította a fizetésüket, illetve annak csak egy egészen csekély részét. A járványra hivatkozva fizetés nélküli szabadságra küldte, vagyis kiéheztette a dolgozókat, az amúgy is rosszul fizetett varrónőket, hogy jövedelem, álláskeresési támogatás és munkakeresési lehetőség nélkül feléljék minden tartalékukat, és kénytelenek legyenek felmondani. 


vor_13.jpg

A vásárosnaményi asszonyok tüntetnek a jogaikért. (Népszava, 2020. július 14.)

A dolgozók nagy többsége az év végéig felmondott. A fizetésképtelennek nyilvánított céggel szemben 2020 novemberében megindították a felszámolási eljárást. Egy vállalkozó a régi ruhagyár mögött egy kisebb épületben nyitott egy varrodát, ahol az üzem korábbi dolgozóinak egy kis része, hetven asszony munkát kaphat.

 vor_14.jpg

Az irodaházzá előlépett Üllői út 206. ma. (A 206center honlapja.)

 

Szöveg:  hacsa

Forrás: arcanum

Köszönet az MTI Nemzeti Fotóarchívumnak

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr7316472910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2021.03.26. 07:30:16

Szomorú a vége a történetnek.
De
A Ruhagyár hosszú történetének ismertetésében többször is részletezve van, milyen fordulópontoknál, milyen állami beavatkozások, támogatások történtek, a fenntartás érdekében.
Itt a végén viszont feltűnően hiányzik ennek a megemlítése, volt-e, nem volt, csak a tulajdonos a rossz és gonosz...?

ZON 2021.03.26. 08:37:37

hacsa : Az átlagfogyasztók piacát tekintve, van olyan részterülete a hazai ruházati iparnak, amit ne vitt volna padlóra a távol-keleti import (meg a turkálók) ?

bioLarzen 2021.03.26. 10:50:39

@ZON: Tán a népviselet-szektor? ;)

bioLarzen 2021.03.26. 10:53:13

Ismét jó kis cikk. Köszönjük.

bioLarzen 2021.03.26. 10:54:27

"A teenager csak úgy, mint a középkorú férfi, tudja, hogy igazán elegáns VOR- ruhában lesz, és ezért, ha belép a ruhaboltba, ugyanakkor, amikor az eladóval közli igényét, hogy milyen típusú ruhát kíván venni, az esetek többségében azt is hozzáteszi, de VOR legyen."

Kíváncsi volnék, mennyire röhögött anno az író, miközben ezt gépelte :D

gigabursch 2021.03.26. 17:59:01

Szépen összeszedett történet.
Jó volt olvasni.

gigabursch 2021.03.26. 18:02:16

@ZON:
Egyes speciális védőruhák (pl. kötélfogó kesztyűk és társaik).

Nekem is van textiles ismerősöm, aki 2007-2010 közötti agóniában adta fel.

S pl a váci Senior melegítőim a mai napig melegítők és nem rongyok.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.03.26. 22:47:42

Két nagy probléma is van, amiatt tönkrement a cég.

1. A ruhaipar általánosan hanyatlásnak indult a távol-keleti import miatt. Egyszerűen ott annyira alacsonyak a bérek, és annyira nem kell betartani semmilyen környezetvédelmi stb. szabályt, hogy nem lehet velük versenyezni: pontosabban tömegtermékekkel nem. Egyedi, minőségi, drága ruhákkal. De ahhoz tőke kell.

2. És akkor elértünk a 2. ponthoz, hogy mivel a kommunizmus miatt nem volt felhalmozott tőke, gazdasági tapasztalat (pl. marketing stb.), és VALÓDI TULAJDONOSI SZEMLÉLET, főleg VALÓDI TULAJDONOS. Ami csak a családokban alakul ki hosszú évtizedek alatt.

Ezek okozták a csődöt. Azt mondta valaki okos ember, hogy a kommunizmusban a legrosszabb, ami utána jön.

¿Qué tapas hay? 2021.03.27. 00:26:27

Nagyon szép, alapos anyag, öröm olvasni.

Amivel vitatkoznék: "A szocialista álfarmerok klasszikusát, a Trappert nem a VOR gyártotta, azzal a Buda-Flax jött ki 1977-ben. "
Miért volt a Trapper "álfarmer"? A Trapperhoz használt denim-szövet alapanyagában és szövéstechnológiájában pontosan megegyezett bármelyik klasszikus farmermárka alapanyagával. A különbség a fonalminőségben volt. Magyarországon akkor nem gyártottak oxidációs indigófestésű pamutfonalat. A láncfonalnak való festett fonalanyagot legnagyobbrészt Olaszországból, kisebb részben az NSZK-ból hozták be. Ez viszont nem a legjobb minőségű, hosszúszálú pamutból, hanem olcsóbb alapanyagból készült, emiatt a kész szövet mérettartása rosszabb volt és maga a szövet is merevebb volt, mint a jobb alapanyagból készült. A mérettartósság fokozására különféle utókezelési technológiákat állítottak be, de ez csak részmegoldás volt. A Levi's minőségi előírásait a BUDAFLAX szövetei sosem tudták teljesíteni. Később gyártottak ilyen farmeranyagot is, de nem a BUDAFLAX, hanem a KSZV Szegeden.

Tschoro 2021.03.27. 08:37:25

Kedves emlék. Édesanyám ebben a gyárban dolgozott, Kispesten, mint irodista (gépírónő). Ez sem ma volt. :( 70-es 80-as évek. És ha emlékeim nem csalnak ő is a leépítés "áldozata" lett a 90-es években.

Öngerjesztő Erg 2021.03.27. 10:46:50

Mi az, hogy "ötödölve" van sárga selyemmel?

bioLarzen 2021.03.27. 14:27:25

@¿Qué tapas hay?: Ettől persze valóban nem lesz "álfarmer" - de a Trapper olyan volt, mintha páncélt viselne az ember. Végtelenül sprőd, rugalmatlan, vastag anyagú, gyorsan aláizzadt az ember, egyáltalán nem komformálódott a test vonalához... Három Trapperem is volt sajna - tiniként még feltétlenül én döntöttem a ruhatáramat illetően... - mindháromra igaz volt ez a leírás. Utáltam, végtelenül kényelmetlen volt, és egyáltalán nem nézett ki jól. Vagy 10 évig nem is nagyon voltam hajlandó magamtól farmert felvenni, aztán már itthon is elérhetővé váltak a boltokban is a minőségibb farmerek.
A Trapper olyan volt mint a McDonalds itthoni megjelenése előtti "hamburger" (édes tésztájú pacsniban,savanyúuborka-szeletekkel, csalamádéval és száraz lapkasajttal) meg "hot-dog" (virsli egy átszúrt és belülről enyhén megpirított fél óriáskifliben) - vajmi kevés köze volt az igazi élményhez, de vagy ez volt, vagy semmi...
Azokat a dorombos Trapper-reklámokat viszont imádtam ;)

omron 2021.03.27. 18:00:48

@ZON: Nem sok kivétel van. 1996-ban elszegődtem egy textiles céghez, szitanyomónak. Munkaruhában nyomult, mai szemmel nézve is vállalható minőség és dizájn volt. Egyszer elmesélte a főnök, hogy románnak hitte magát, aztán kiderült, örmény. Szóval. Az első év karácsonyán akkora ajándékcsomagot kaptunk, hogy úgy kelllett berugdosni az autóba. Öt év múlva ez egy szem szaloncukor és hat centis plüss hóember lett.

¿Qué tapas hay? 2021.03.27. 21:48:10

@bioLarzen: A Trapper szövete alapjában nem tért el a nagy márkák alapanyagaitól. A fonalminőség miatt bizonyos tulajdonságaiban (kopásállóság, tépésállóság) jobb is volt. A farmernadrágok eredeti használati területén (munkaruházat) emiatt akár jobbnak is lehetett volna nevezni, de ez az előny a divatruházatban hátránnyá vált. A nyolcvanas években azért javult a technológia a klnf. kikészítési és utókezelési technikák alkalmazásával, a konfekcióipar is megtanult dolgozni vele. Ekkor már az anyag a Lee Cooper minőségi előírásait teljesítette és jöttek a hazai Lee Cooper termékek a Budaflax anyagaiból. Másrészről akkor jöttek divatba a mosott farmeranyagok és a mosott-koptatott ruhák, amik azért az eredeti bádogszerű textúrát jelentően felpuhították. Mindez persze a lényegen nem változtat, a Trapper a szegény ember farmerja volt. Nekem is volt belőle és nem szerettem. Nem is hordtam akkoriban farmert (leginkább klnf. kordbásrony nadrágokat), farmert újra csak a nyolcvanas évek végétől, de már a mosott anyagúakat.

@Öngerjesztő Erg: A sárgaselyem fogalmát nem sikerült - még telefonos segítséggel sem - megfejteni. A háború után ezt a kifejezést már biztos nem használták. A legéletszerűbb tipp, hogy a szövéshez bizonyos százalékban csak részben hámtalanított gubószálból álló grège-t, vagy fonalat használtak. Persze ez csak tipp.

bioLarzen 2021.03.27. 23:50:08

@¿Qué tapas hay?: Kicsit barokkos körmondattal sikerült eljutnod oda, hogy egyetértünk - de a lényeg, hogy megtörtént ;)

GöTi 2021.03.28. 09:43:43

A szovjet export idején poénkodtak vele, hogy oroszul a "вор" [kiejtve: VOR] tolvajt jelent.

bioLarzen 2021.03.28. 11:43:19

@GöTi: Rokon mesélte, hogy amikor valami szovjet kosárcsapat jött meccsre Budapestre (tán a 80-as években), az üzem, ahol ő ilyen szabadidőszervező (is) volt, és ahonnan rendszeresen ment "szurkolói csoport" kosármeccsekre, kapott egy körlevelet az OTSH-tól, hogy a szurkolók kerüljék a "Huj-huj-hajrá!" buzdítást. Indoklás semmi. Utánajárt, és nagy nehezen kiderült, hogy a "huj" oroszul kb. faszt jelent.

omron 2021.03.28. 16:14:43

@¿Qué tapas hay?: Alapvetően milyen színű a selyem, amikor még nem kap semmi kezelést?

gigabursch 2021.03.28. 21:41:08

@Öngerjesztő Erg:
Mintha valami olyasmit jelentene, hogy a pamutfonál sodrásánál az egyik szál az selyemből lenne.
Ettől tépésállóbb. Talán.
Persze ez a sárga selyem sem biztos, hogy a színére utal.

Nem tudom...

Akit ismertem és tudhatná, már nem tudja elárulni nekünk...
:-(

¿Qué tapas hay? 2021.03.29. 00:17:43

@omron: Ecru. De @bioLarzen: kolléga úr kiváló színmintákat linkelt.

Öngerjesztő Erg 2021.03.29. 09:35:23

Ötödölés: megkérdeztem az index "mi ez a szerkezet?" topicjában. Ott általában tudnak az ilyesmire válaszolni.
Trapper: nálunk a suliban (80-as évek első fele) vércikinek számított. Nem is hordta kb. senki..

¿Qué tapas hay? 2021.03.29. 18:31:49

@Öngerjesztő Erg: Kicsit utánaolvasva, ez egy védjegyezési kísérlet volt a Carpathia részéről, ami nem volt egyértelmű siker, bár marketingkampányként felhasználták.

Azt írta az újság:

"A Carpathia Selyemszövőgyár sárga selyemmel ötödöli összes gyártmányait. Az ötödölésnek ezt a módját védjegyeztette. Egyes napilapokban a Carpathia most »Felhívást« bocsátott ki, kérve a szakmabeli kereskedőket, hogy adják tudomására, vajjon ők is konstatálták-e azt, amit a Carpathia, miszerint néhány kikészitőüzem másféle selyemárukat is sárga jelzőzsinórral ötödölt...
Információnk szerint a felhívásra mindössze egy cég jelentkezett és önként produkálta a corpus delictit. Ennek a cégnek ugyanis védjegyjogászoktól szerzett értesülései alapján az a felfogása, hogy a Carpathia szóban levő ötödölési módja nem képezheti védjegyoltalom tárgyát.
A szakma érdeklődéssel várja ennek az ügynek a fejleményeit..."
(Textil-Ipar IV/21. 4. oldal, 1931. november 14.)

¿Qué tapas hay? 2021.03.29. 23:54:54

@Öngerjesztő Erg: Némi telefonos segítséggel:
A kulcsszó a '31-es cikkben: "másféle selyemárukat is sárga jelzőzsinórral ötödölt... "
A jelzőzsinór (szalag, szál) a kész szövet hosszát jelöli, annak érdekében, hogy tudni lehessen mennyi kész szövet van az áruhengeren. Mivel a felvetett lánchengeren lévő láncfonalakra szőtt teljes szövethossz nem fér fel egy áruhengerre, bizonyos (anyagfajtától függő) hosszonként jelzőszálat tűznek a kész szövet szélére. A tipp, hogy öt hossz fért fel egy áruhengerre, ebből lett egy vég. A jelölőzsinór ezekszerint sárga selyemből volt, és a vég egyötöd hosszát jelölte.

bioLarzen 2021.03.30. 11:28:14

@¿Qué tapas hay?: Ma is tanultunk valamit... Köszi ;)
süti beállítások módosítása