A mi Csodanőnk

Linda 1984-2002

2021. január 28. hacsa.

Kőhalmi Zoltán humorista szerint amikor gyerekkorában este a Linda ment a tévében másnap az iskolában mindenki karatézott, és bár őt tanárgyerekként minden nap megverték, legalább aznap látványosabban. Aki nem látta a Lindát, annak egy mondatban így foglalta össze: Linda egy harcművész rendőrlány, aki Babettáján ide-oda motorozik Budapesten, klumpában, és mindig ugyanaz a három kaszkadőr köt bele, akik közül egyik a verekedés végén mindig átrepül egy telefonfülkén, semmit sem tanulva az esetből...

Az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült egykori magyar televíziós sorozatokról szóló széria utolsó részéhez érkeztünk ma. Az 1963-as Tenkes kapitányától jutottunk el az 1984-ben bemutatott Lindáig. ITT olvashatjátok vissza a 12 részes írást. Jövő hónaptól egykori híres gyáraink nyomába eredünk egészen decemberig, 11 részben, elsőként mindjárt az Egyesült Izzóról olvashattok! - Jtom

Egy krimisorozat annyira sikeres, amennyire a nyomozó karaktere. A magyar krimitörténet legsikeresebb karaktere Linda. Aki ellenállhatatlan. Vidám, pozitív, energikus, empatikus, okos, szellemes, bátor, vonzó; szeretni is tud, ütni is, szupergörl is, szerény, de öntudatos hétköznapi lány is - eredeti és tökéletes krimifőhős, akit pontosan az alakítójára szabtak. Mindenkinek ad rá okot, hogy el legyen tőle bűvölve. A nézők imádták, a kritikusok utálták. Ezeknek is, azoknak is megvolt rá az okuk.

01.jpg

A főszereplő az ikonikus Babettán, a reklámfotón kivételesen klumpa nélkül

adt_logo_cr.jpg

linda_1.jpg

Mint a Linda fenn a fán... (Görbe Nóra). (Film, Színház, Muzsika, 1986.január 11.)

Görbe Nóra színész lánya ugyan, de mégsem. Szülei elváltak, vidéken élt az édesanyjával, apját alig látta, és még gyerek volt, amikor meghalt. Nehéz elképzelni két különbözőbb színészegyéniséget, mint a keserű és tragikus sorsok hordozására teremtett Görbe Jánost és a tömény életörömöt sugárzó Nóra lányát. 

Gát György, Linda megteremtője és Görbe Nóra (első) férje a lerázhatatlanság bajnoka. Nyolcadszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Addig világosítóként, kábelesként, kameramanként, segédoperatőrként járta a televíziós szamárlétra alsó fokait. 1974-ben született meg benne Linda (eredetileg Kata) ötlete, aki úgy verekszik és sikítozik, mint Bruce Lee, csak sokkal kedvesebb, viccesebb, hétköznapibb - és nő. Mégpedig egyszerre lányos és fiús nő. Hosszú évekig nem voltak vevők az ötletére, míg végül leforgathatott három kísérleti (pilot) részt, amelyekhez még főcím sem készült. Ez azonban nem zavarta a rendezőt abban, hogy már a forgatás kezdetén úgy tájékoztassa a sajtót, hogy tizenhárom részes bűnügyi filmsorozat forgatása kezdődik 1981 júliusában. (Hétfői Hírek, 1981. május 18.) Augusztusra a beígért epizódok száma hétre csökkent (Hétfői Hírek, 1981. augusztus 10.)

linda_10.jpg

Gát György (becenevén: Pörkölt) rendező és a balján Szabó Gábor (az egyik) operatőr. (Film, Színház, Muzsika, 1981. augusztus 22.)

A pilot részek meggyőzték az illetékeseket, és még néhány részt megrendeltek, mielőtt a három kísérletit 1984 novemberében bemutatták volna. Végül összesen tizenhét 50-60 perces epizód készült el. A 4-10. részt 1986-ban, a többit 1989-ben mutatták be. Végül 2000-ben még leforgattak és 2002-ben bemutattak egy öt folytatásos, összefüggő Linda-történetet. Az ötlet megszületésétől az utolsó rész bemutatásáig 28 év telt el, mialatt tökéletesen megváltozott a magyar világ. 

Az első részekben a rendőrök elvtársazzák egymást, és Linda főnökének az asztalán még Lenin-szobrocska fogja a port. Az utolsó részekben a több éves amerikai tartózkodás után hazatérő Linda már up-to-date FBI-os tapasztalataival emeli föl a Nyugathoz a hazai bűnvadászatot. 

02.jpg

Linda kollégái, akik folyamatosan zrikálják: a munkaidőben hamisan hegedülő Handel (Harsányi Gábor), a kétbalkezes nyomozó (Balázs Péter), a nikotin- és kávéfüggő halottkém (Bánffy György) és főnökük (Deme Gábor, akinek hirtelen halála után a hasonló karakterű Vayer Tamás látványtervező kapta meg a szerepét)

Lindát többnyire vicces karakterek veszik körül. A reménytelenül kis színész apuka (Bodrogi Gyula), annak bővérű, sznob és nagyszájú barátnője (Pécsi Ildikó) és végül Linda epekedő osztálytársa, majd kedvese, férje végül elvált férje, a szeretetreméltóan ügyefogyott, pipogya, de Lindáért tűzbe menő taxis (Szerednyei Béla). Az első részekben még méltó ellensúlyt képvisel Linda főnöke, Eősze Gábor százados, aki igyekszik a rendőri munkát szabályos és szakszerű mederben tartani, és az ebből a mederből mindig kiugró Lindát féltésből is, szakmai rendszeretetből is féken tartani. Deme Gábor (A Princz a katona, az Őrjárat az égen, az Egy óra múlva itt vagyok, és persze a Linda dramaturgja) játszotta az első részekben ezt a figurát, és súlyt adott neki, de ő fiatalon és váratlanul meghalt. A helyébe lépő Vayer Tamás, a sorozat látványtervezője súlytalannak bizonyult a főnök szerepében.

linda_3.jpg

Jelenetek a Fotómodell című epizódból. Balra fent Linda a későbbiekben leszúrt fotómodellel (Sáfár Anikó), lent az egyik gazfickóval, jobbra pedig bemutatja karatetudását és fehérneműjét (Film, Színház, Muzsika, 1981. augusztus 22.)

Görbe Nóra kis korától balettezett, művészi tornázott. Sportos leány volt jó fizikai adottságokkal, amelyekre Linda kedvéért szupergörlhöz illő képességeket épített. A forgatás előtt hosszú ideig tanult karatézni, és zöld öves mester lett. Ezen felül lovagolt, terepmotorozott, úszott (bár elég csúnyán). Edőcs István korábbi ökölvívóbajnoktól, bunyós filmekben alkalmazott verekedő statisztától megkérdezték (Népsport, 1983. július 29.), hogy mi volt a legkellemetlenebb filmszerepe: "A Linda című filmben Görbe Nórának ki kellett rúgnia a cigarettát a számból. Ez a jelenet sehogyan sem akart összeállni. Nóra vagy harmincszor pofánrúgott, amíg sikerült a produkció. Az apró színésznőnek hiába volt mindössze 35-ös cipője, a sok rúgást azért megéreztem. Igaz, meg is fizették...". 

A Fotómodellben Linda közlekedési rendőrként kalandozik bele egy súlyos drogos bűnügybe. "Kitanítottak sok mindenre, még a közlekedés irányításának trükkjeire is, hiszen volt egy jelenetem a Lánchídnál, ahol ez volt a dolgom. A forgalmat persze nem lehetett előre megrendezni, a felvétel rejtett kamerával ment a hídról. Beöltöztem egyenruhába, kiálltam az út közepére, s a tanultak szerint elkezdtem integetni. Ahhoz, hogy teljesen megbénítsam a budai forgalmat, elegendő volt két perc. Az autósok szidtak, mint a bokrot, minden voltam, csak szép lány nem. Összeszedtem minden tudásomat, de a dugó nemhogy kisebb lett volna — tovább nőtt." (Szabad Föld, 1984. december 22.)

 linda_4.jpg

A főnök akcióban. Elől Eősze Gábor (Deme Gábor), mögötte egyik kétbalkezes beosztottja a sok közül (Balázs Péter) (Film, Színház, Muzsika, 1981. augusztus 22.)

Nemcsak a pofán rúgott bokszbajnok és a dugóba dirigált autósok, hanem Görbe Nóra is megszenvedte olykor a forgatást. Leginkább talán a Piros, mint a kármin című részben, amelynek elején leöntik őt vörös festékkel és még a kislánya, Gát Anna is megbetegszik: "Izgalom a stábban: ma festenek először pirosra. Az előszobát nylonnal terítik le, a fürdőszoba is hasonló sorsra jut, előkészítenek egy vödör piros temperát. A következő a jelenet: miközben Bodrogi Szent Sebestyénként modellt áll Pécsinek, én talpig pirosban megjelenek a színen. Gyönyörű sárga csipkés ruhában, fehér zokniban állok be a kádba és Romwalter Mari elkezd festeni, örült látvány lehet, mert mindenki rémülten néz rám. Megcsináljuk a felvételeket, majd ketten fél óráig sikálják rólam a festéket. Nem sok eredménnyel, mert a fejbőrömről még otthon is pereg a piros. Közben magánéletem izgalmai: kislányom kötőhártyagyulladást kapott, kitiltották a bölcsődéből, azonnal orvoshoz kell vinni. A felvételek közben telefonon szervezem, hogy bevigyék a Péterfy Sándor utcai Kórház Rendelőintézetébe. Kiderül, egy hétig otthon kell maradnia. Gyógykrémet és cseppet írnak fel, amit a Linda-stáb tagjai váltanak ki és viszik azonnal a gyereknek, mialatt azt próbálom kitalálni, mi lesz a jövő héten, ki fog vigyázni Annára, hiszen a forgatás nem állhat le." (Ifjúsági Magazin, 1985/9.) 

linda_8.jpg

Linda pirosban, a tükörben az apja, aki modellt állni készül a Görbe Nóra által fent leírt jelenetben, a tükör mellett pedig a rendező a párját instruálja (Ifjúsági Magazin, 1985/9.)

A jelek arra utalnak, hogy a rendező eredetileg kicsit erotikusabbra vette volna a sorozatot, mint amilyen lett. Ebben a vörös festékes részben egy dunai szigeten, egy festőtáborban buknak le a képrablók, s a szöveg szerint Linda akthoz áll modellt. A szereplők végig aktról beszélnek, a papa össze is gyűjti a pucér lányáról készült képeket, hogy ne kerüljenek más szeme elé. Egyszer távolról látunk is egy másik, valóban meztelen modellt, és Görbe Nóra más filmekben mutatkozott is ruha nélkül, biztosan nem rajta múlott a dolog, de egy ilyen széles nézőközönségnek szánt tévésorozatban a nyolcvanas évek közepén - úgy látszik - mégsem merték levetkőztetni. Amikor modellt állni látjuk, nem látszik semmije, ami nem látszhat egy decens hölgyből. 

linda_7.jpg

Linda modellt áll (Film, Színház, Muzsika, 1986. január 11.)

Zappe László a Népszabadságban (1982. november 6.) már az első epizód bemutatása után négy nappal levágta a Lindát: "a Lindával aligha az a baj, hogy sematikus, együgyű a történet, s főképp nem az, hogy kriminek, még mulatságos, vidám nyomozási eseménysornak is túlzottan egyszerű. /.../ ...egyszerűen kevés jó ötlet dúsítja fel a szimpla cselekményt, s mert nincs meg az a ritmusa, ami szinte biológiai ingerként késztet részvétre, ellenszenvre, gyűlöletre, megbocsátásra, meghatódásra, haragra, könnyre, de leginkább kacagásra. Ezért kellene még gyakorolni. Igaz, nem biztos, hogy a gyakorlást a televízió nagy és költséges nyilvánossága előtt kell kezdeni." A központi pártlap kritikusa nyilván tisztában volt azzal, hogy a sorozat jövőjéről ekkor még nem döntöttek. Az első epizód utáni gyors állásfoglalás nyilván ezt a döntést igyekezett befolyásolni. 

Kuczka Péter (Kritika, 1985/3.) dicsérete is leminősítéssel ért fel: "azon kell csodálkoznunk, hogy alkotói milyen ügyesen és tempósan rakták össze a cselekményt és a figurákat, a tartalmakat és a formákat, innen-onnan megmaradt hulladékokból, pontosabban forgatókönyvírók és gegmenek tudatalattijából feltörő B-kategóriájú filmek foszlányaiból." Boda István (Hajdú-Bihari Napló, 1986. május 21.): "Linda megint a nézettségre apellál. Nincs is más mércéje, nincs is más érdeme. Jobb híján ezt a gondolkodást-okoskodást nevezzük 'lindaságnak', amely sajnos nemcsak a szerzőket minősíti. A közízlést is." Lőcsei Gabriella a Magyar Nemzetben (1986. szeptember 24.) így "védte meg" Lindát: "Kérem én védelmembe veszem Lindát. Nem csupán emberbaráti megfontolásból, hogy tudniillik: ha valakit, valamit minden komoly ember szid, gyaláz és ócsárol, legalább akadjon a komolytalan lelkesedők mellett egy félkomoly, aki kiáll a megtámadott mellett. /.../ Egyetlen pillanatig nem gondolhatta komolyan egyetlen néző sem..., hogy mifelénk olyan, vagy hozzá hasonlatos rendőrlányok száguldanak a nagyvárosokban, mint ez a mindig talpraesett, kicsit spleenes díszpéldány. /.../ Homályban marad a lényeg, a megoldás, az előkészített, fölvezetett elméncség. Időnként unalmasak a tévésorozatokban és a televíziós vígjátékokban úgy látszik kötelező érvényűvé tett, állandósított helyzet- és jellemkomikumok... de mindezekkel együtt és mindennek ellenére a rendszertelen jelentkezésű Linda nézhető, eredeti televíziós program. És ráadásul: a miénk."

 linda_9.jpg

A 2000-ben forgatott utolsó részek Lindája (Kisalföld, 2002. március 23.)

A 2000-ben forgatott utolsó évadot csak két év és hosszú hezitálás után mutatta be az állami televízió. Ez a Linda már valóban messze sodródott az eredetitől, és keveset őrzött meg annak vonzerejéből. Linda itt világot járt, amerikai tapasztalatokkal felvértezett szakember, aki korának minden manírját felveszi. Vegetáriánus, ezotériával, pszichológiával, távol-keleti misztikával foglalkozik. A sikolyai és csapásai sem a régiek. Újságíróvá komolyodott fiatalkori bumfordi szerelmétől elvált, csepűrágó apja természetgyógyász lett...

A korábbiaknál is kegyetlenebb kritikák fogadták ezt a középkorú Lindát. "Az új Linda a merő képtelenség a maga provinciális esztétikájával. Mondjuk meg őszintén: nincs annál szánalmasabb, mint mikor valaki a maga epigonizmusát a látszat eredetiségével akarja - szeretné - hitelesíteni." (Boda István, Hajdú-Bihari Napló, 2002. március 27.)  "De a Linda még az ismert hazai mezőnyben is ámulatot tudott kelteni. Kirívó olcsóságával, avíttas modorával, butus 'filozófiájával' úgy kínos az egész, ahogy van. És azt kínálta egyik legfőbb tanulságként, hogy a színészet nem olyan, mint a biciklizés, amit ugye nem lehet elfelejteni. Az egész sorozat Görbe Nórára épül, akinek finoman szólva nem használt a hosszú kihagyás; már ama szerény színészi eszközöknek sincs birtokában, amelyeket Linda együgyű szerepe támaszt." (Bori Erzsébet, Népszava, 2002. március 26.)

linda_6.jpg

Veszprémi Béla, Linda apja (Bodrogi Gyula). (Film, Színház, Muzsika, 1981. augusztus 22.)

Linda felnőttek és gyerekek körében egyaránt roppant népszerű volt. A hatására kedveltebb lett a rendőrség, sokkal több fiatal nő jelentkezett rendőrnek, mint korábban. A gyerekek, a fiatalok megrohanták a karateklubokat. Görbe Nórát lelkes rajongók hada rohanta le, amerre járt. Lindának szólították gyerekek és öregek. Lindaként adta el a lemezeit, Lindaként mondott esti mesét a tévében, lemezen, kazettán. Linda-szafari címen regény jelent meg, Linda-képregényeket adtak ki, Linda-pólókat árultak stb.

linda_5.jpg

Linda-lemezek (Ring, 1990. január 17.)

Egy Linda-dal, Mennyből a rendőr: https://www.youtube.com/watch?v=b11an7meeYo

linda_11.jpg

Autó-motor, 1986. január 15.

A rendőrlány kalandjairól szóló mindhárom sorozat - regisztráció nélkül - szabadon megtekinthető az MTVA archívumában

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr5016404562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIG-31 2021.01.28. 09:38:19

Mondhat bárki bármit, én szerettem! Sőt, van hogy ma is megnézem, ha épp van valamelyik csatornán.

5valve 2021.01.28. 09:56:00

Szerintem is jók voltak ezek a régi sorozatok szerettem én is. Ezek a maiak közelébe se jönnek. Vagy már megöregedtem :) Valahogy a színészek sem olyan jók mint régen. Lehet tudni Görbe Nóra elérhetőségét? El kellene neki küldeni hátha tud még valamit hozzáfűzni, lehet tetszene és jólesne neki...

bioLarzen 2021.01.28. 11:53:26

Anno szerettem - az eredeti - tehát a 80-as években készült - epizódokat most is szívesen nézem, ha elém kerül. Persze, felnőtt fejjel az ember rengeteg cikiséget észrevesz már benne, amit anno, gyerekként/tiniként nem - de ezekkel együtt is szeretem.
A magyar tévészakma nagyjából ekkor tanulta a tévés közönségkrimi-sorozat műfaját, ráadásul "fentről" is erős és szigorú figyelem közepette... naná, hogy a végeredmény innen-onnan bénácska lett... De elgalább kedvelhető. Amit viszont a mai napig tartok: maguk a krimitörténetek többségükben jók voltak.

bioLarzen 2021.01.28. 12:01:33

Amit viszont már elsőre sem szerettem benne, az mind Görbe Nórával volt összefüggésben: először is maga, a karakter - amolyan magyar James Bond abban az értelemben, hogy mindenhez értett... Egy-egy jelenetben vagy epizódban magas szinten vezetett tereprali-autót, toronyugrott, balettozott, énekelt, egy a történet szerint is obskúrus (a valóságában nem létező) német írótól idézett fejből... miközben körülötte minden más szereplő a lehető leghétköznapibb volt. Mintha a készítők nem tudták volna eldönteni az alapkoncepciót, hogy ez egy realisztikus világ legyen, vagy olyan, amelyben ilyen szuperember egy fiatal rendőrlány.... A későbbi magyar tévés krimikben általában a főszereplő rendőrök is ugyanolyan átlagemberek voltak, mint a világ körülöttük, max a szakmájukban voltak jók. Ötvös Csöpi nem lett hirtelen műrepülő, Járai őrnagyról nem derült ki, hogy műúszóbajnok, a Tűzvonalban-ban sem tolt egy spontán áriát Stohl Buci... Linda mindent tudott... és ez abban a környezetben, amibe berakták, nagyon fals volt nekem.

bioLarzen 2021.01.28. 12:08:24

A másik, amit nem kellett volna, a Balázs Péter és Harsányi Gábor által megformált rendőrök "karakterfejlődése" - kezdetben teljesen normális rendőrök voltak, a végére botladozó-gügye táncos-komikus lett mindkettőből - akárcsak a Kern András által megformált Kardos doktorból a Csöpi-sorozatban. Kő (Balázs Péter figurája - fura módon az első pár részben még a szintén a rendőrcsapatban lévő, aztán valamiért kiírt Gáti Osztkár neve volt, aztán, ahogy ő eltűnt, Balázs Péterre szállt a név, holott ő is a kezdetektől a csapat tagja volt - fura) legalább végig a normális-hülye határon mozog, de Harsányi... az elején egy karatemester, komoly hekus, a végére úgy verekszik, mint egy kétéves cica, és elájul, amikor felé lőnek (bár jóval mellette csapódik a falba a lövedék)...

bioLarzen 2021.01.28. 12:33:39

Amin még nagyot röhögtem: a legelső rész elején Linda érettségi előtt áll épp - az első jelenet a negyedikes osztályban játszódik - az ott szereplő színészek közül a legfiatalabb is tuti közelebb volt 30-hoz, mint 18-hoz :) - pl. Nyertes Zsuzsa 25, Szerednyey Béla 25, Görbe Nóra 27, Szerémi Zoltán 28 volt akkor :)

miertne 2021.01.28. 12:40:17

Az Angyalbőrben sorozat főszereplője értett még mindenhez. Urbán honvéd.

bioLarzen 2021.01.28. 12:40:53

Ja, még egy fun fact: az Eősze őrnagy helyére Deme Gábor helyett beugró Vayer Tamás, ahogy a cikk is írja, nem színész volt - ezért a hangja utószinkronban Tolnay Miklós lett. Viszont Tolnay az egyik epizódban maga is feltűnik egy apró epizódszerepben, ráaádsul pont Eőszével egy jelenetben - és az mégiscsak érdekes lett volna, ha mindkettőnek ugyanaz a hangja... úgyhogy Tolnayt Revicky Gábor utószinkronizálta.

bioLarzen 2021.01.28. 12:59:40

@miertne: Ő inkább csak mindent (jobban) tudott. amit viszont egyáltalán nem tudott, az a foci volt - holott a szerepe szerint élvonallbeli focista volt :D
Az Angyalbőrbent egyébként pont akkor adták, amikor magam is angyalbőrben voltam - onnan, bentről méginkább röhejes volt az a sorozat :)

bioLarzen 2021.01.28. 13:00:51

@5valve: Mindenkinek az az igazi, amit gyerekként/tiniként látott... Mi ebben szocializálódtunk, szüleink a Borson meg a Tavasz 17 pillanatán, a gyerekeink a szappanoperákon ;)

bioLarzen 2021.01.28. 13:05:02

Méég egy utolsó (?) gondolat:: a készítők érezhetően használni akarták az amerikai krimikben oly jellemző "a főhőst még a kollegái sem szeretik, pláne a főnöke" motívumot - Lindát végig cikizik, fitymálják a kollegái (Ronyecz Mária kivételével - női szolidaritás ;)), még a főnöke is - holott mindig mindent ő nyomoz ki, ő talál meg, ő jön rá... Mégis mindenki úgy kezeli, mintha egy nyeretlen kétéves hobbinyomozó lenne, aki semmit sem csinál jól. Ez a motívum nagyon erőltetett és zavaró volt szerintem.

arncht 2021.01.28. 13:13:02

igazi korkep :) sokminden benne van a kommunizmus vegebol, a rendszervaltas elotti idoszak hangulatabol. erdekes volt benne elni, ez a sorozat meg remekul felidezi azt. a mai tv sorozatokhoz kepest meg igenyesnek is tunik.

midnight coder 2021.01.28. 13:17:20

Pár pozitív dolog azért volt benne: Egyrészt eléggé hozza a 80-as évek feelinget a mai napig. Másrészt nem vette komolyan magát, szemben a mai szuperlibás filmekkel amikkel az elmúlt pár évben tele a mozi. Aztán ennek mégiscsak volt valami forgatókönyve, szemben Pl. a Star Wars mikiegeres folytatásokkal. Szóval, kicsi volt, savanyú, de a miénk, és mai szemmel nézve már nem is olyan iszonyú rossz. Nem azért mert jobb lett, hanem a mainstream lett rosszabb.

MIG-31 2021.01.28. 13:27:56

@miertne: Az Angyalbőrben Urbánjára szerintem nem igaz, hogy mindenhez értett. Ő egy vezéregyéniség volt, a főkolompos, az ötletgazda, ennyi. De maga nem csinált ennyifélét. Ott sokkal inkább megvoltak a különféle karakterek a csapatban. Na de ez a poszt a Lindáról szól.

2021.01.28. 13:34:57

Egy kis korrekció.
Nem karate volt a sorozatban, hanem taekwondo, viszont valóban: Görbe Nóra zöld övig jutott ebben a küzdősportban. Ami azért nem mesterfokozat, ezt még tegyük hozzá. Az a fekete övtől (dan) kezdődik.
Ha emlékezetem nem csal, akkor Harmat Laci, Szarka András, majd Patakfalvy Miklós voltak a közreműködő taekwondo-instruktorok a sorozatban.
Úgy rémlik, hogy a 2000-ben forgatott szériában viszont már aikidot űzött.
@bioLarzen: Voltak benne vicces dolgok, ja :-D A legelső(?) részben Harsányi karaktere még fekete öves taekwondo mester volt, aztán hirtelen elfelejtett verekedni... :-D

2021.01.28. 13:41:33

@midnight coder: Maximálisan egyetértek! Plusz Görbe Nóra vékony, fiús felépítésű volt ugyan akkoriban, viszont (szerintem) nagyon csinos csaj volt. Lásd például a cikk utolsó fotóját.

Suzumebachi 2021.01.28. 13:49:23

Az a sárga nadrág korábban fel se tűnt, pedig biztos többször láttam a jelenetet. Most viszont biztos vagyok benne, hogy azt a nadrágot (vagy mi az...) Obelix ihlette. Szerencsére nem volt annyira kitöltve. :)

Örömhernyó 2021.01.28. 14:00:26

Ismertem egy rendőrtisztis srácot, aki a 2000-es Linda forgatásán statisztált. Elmondása szerint eleve látni lehetett, hogy a film szar lesz. A színművészetiről szalajtott és fizetett tápos statiszták

Örömhernyó 2021.01.28. 14:15:18

@Örömhernyó: a színművészetiről szalajtott tápos statiszták, akik rendőrtiszt hallgatónak ránézésre se voltak alkalmasak, kaptak napidíjat, a valódi rendőrtisztis statisztáknak meg lófasz járt. Örülhettek, hogy ingyen közreműködhettek abban a filmipari borzalomban.
A régi sorozatot én gyerekként élvezettel néztem, a nosztalgia miatt ma is megnézném, mert mellékszerepekben is jó színészek játszottak. A legújabb részt nem kellett volna erőltetni. A taekwondo mai szemmel nézve egy vicces balett harcművészet, de még azt is sikerült a még balettszerűbb aikidoval helyettesíteni a 2000-es folytatásban. A rendőrtiszti főiskolán kyokushin karate volt a menő, az egy pöttyet keményebb, életszerűbb műfaj.

Linda azért jó csaj volt, mai szemmel se rossz.

A mellékszerepekben is ismert és jó színészek szerepeltek, az nem az ő hibájuk, hogy a karaktereiket egyre bumfordibbra, tökkelütöttebbre, burleszkesebbre írták. Linda meg vérprofi volt és tényleg mindenhez értett. Ez a kontraszt egyre nevetségesebbé tette a sorozatot. De aki nosztalgiázni akar a 80-as évekről, annak tökéletes.

Öngerjesztő Erg 2021.01.28. 14:15:35

Én szerettem a Lindát, az eredetit. Az újból kb. 10 percet láttam, annyi elég is volt. És tényleg a legnagyobb baja a sorozatnak maga Linda, az összes mellékszereplő sokkal jobb. Ami nem is véletlen, lévén valamennyien sokkal jobb szinészek, mint Görbe Nóra. Ahogy pl. a Pécsi-Bodrogi páros végigripacskodja a sorozatot az tanítani való. Pécsi Ildikón - nyogodjon békében - kicsit rajta is ragadt ahogy fejhangon süvölti: Bééééélaaaaa... :)
A Linda lemezek (fenn van mind a TeCsőn, ha valaki kacérkodik a mazochizmussal) viszont a totál büntetés kategória. A hallgathatatlan sz@r erősen hízelgő minősítés..

Behajtó70 2021.01.28. 14:36:48

Ezt már akkor is giga-gagyinak tartottuk, amikor még csak 1 csatorona volt, és hétfőn adásszünet.

octy 2021.01.28. 15:01:09

@bioLarzen: egyet értek veled! Most néztem pár Csöpi filmet és valóban, Kardos doktor karaktere is nagyon elment egy bugyuta irányba pedig nem kellett volna.

péti 2021.01.28. 15:02:40

A sorozat főcím és a zene jól el lett találva.

gigabursch 2021.01.28. 15:10:17

Akkoriban Kisorosziban az NDK-s (és NSZK-s) turisták révén a szigetcsúcs komplett nudista bázis volt.

Bambano 2021.01.28. 15:17:38

Lindát nem zrikálták a kollégái, hanem féltették. nagy különbség.

kombusz 2021.01.28. 15:27:05

@péti: A föcim egy mondhatni lopott zene.Ettöl független tényleg joi választás volt a sorozathoz.www.youtube.com/watch?v=9Ziw95cDuFY&feature=emb_logo

hátramozdító 2021.01.28. 17:49:25

Köszönjük szépen! Az igazság az, hogy Gát György mindent kihozott abból rendszerből, amit lehetett és műfajokat alapozott le a szórakoztatás és nem pusztán a művészi önmegvalósítás jegyében. Nagyon remélem, hogy egyszer itt is jön majd Józsi, az úthengerrel...

gigabursch 2021.01.28. 18:13:03

@Suzumebachi:
Kiváncsi lennék, mit szólna ehhez a kommenthez...

cönde 2021.01.28. 18:47:46

@Behajtó70: hány éves voltál akkor? Ha a neved a születési dátumod, akkor 14-16. ha nem, akkor sem hiszem hogy több voltál. Nehezen hihető hogy te már akkor is helyén kezelted a filmművészetet. Mondjuk ha most vagy 70, ... á akkor sem hiszem, hogy lenne bármilyen hozzáértésed. Nem bántásból, de ahogy többen ís írták: abban a korban valamennyire helyén volt. Nem az új részek, persze

leroi 2021.01.28. 18:49:11

@kombusz: Furcsa módon, bár megegyeznek a dallam bizonyos elemei, de a harmonizálás, a hangulat és a tempó teljesen eltér, nem beszélve a Linda főcím B-részéről, aminek itt viszont nyoma sincs. Nem hiszem, hogy Vukán György rá lett volna szorulva arra, hogy idegen témát emeljen át.
Persze nem voltam ott, szóval kizárva semmi sincs...

kirst 2021.01.28. 18:56:25

@Behajtó70: Mai szemmel, meg az eltelt 35 év miatt, persze, hogy nem tökéletes. Én gyerekként szerettem. Pár éve az első évadot ledaráltam, és még mindig vállalható. Tény, annak idején nem volt nagy választék, de az, hogy "giga-gagyi", az egy barokkos túlzás...

bioLarzen 2021.01.28. 19:50:14

@MIG-31: Így van, Urbán az az igazi főnök volt, aki abban erős, hogy minden tennivalót rátoljon valakire :)

bioLarzen 2021.01.28. 19:56:22

@octy: Az utolsó 3 részbben, amit már a 200-es években csináltak, Kardos doktor már abszolút élvezhetetlenül hülye volt sajna. Már-már burleszkben is ciki lett volna...

bioLarzen 2021.01.28. 19:57:15

@Bambano: Nem, szivatták rendesen.

TheSaurus 2021.01.28. 20:42:36

Nekem néha az agyamra ment, hogy bárhová ment, bármit csinált, pont ott volt egy bűncselekmény.
Ha volt egy csőtörés a körúton, Linda belekóstolt a vízbe, és megállapította, hogy az albán maffia így teríti a heroint. (Bocs.)

gintonic.azigazi 2021.01.28. 21:19:36

A vege focimben latszott hol laktunk azt szerettem :D
( a kamera elindul a Petofi szobortol, aztan nagy kanyart ir le )

midnightcoder2 2021.01.28. 22:05:32

@hátramozdító: Na ja. Azt is figyelembe kell venni, hogy pár kivételtõl eltekintve az a korszak leginkább a dobozoknak gyártott filmeket, ahol addig tárolják õket, amíg sohanapján jön a mûértõ közönség aki felfedezi és értékeli a szocialista filmmûvészet remekeit.

Lógás Hugó 2021.01.28. 22:32:49

Egy kis érdekesség.
Amikor a műugrótoronyból leesik a rosszfiú, először egy igazi műugró sportolóval vették fel.
Viszont nagyon "műre" sikerült a leesés. Nem volt hiteles.
A végén a bátyám egyik sporttársa esett le. Olyan élethű lett hogy egy hétig nem hallott a fülére.
Amúgy szerintem egyedül Linda volt gagyi. Az összes többi szereplő eladta a filmet.

gintonic.azigazi 2021.01.29. 05:16:04

Görbe Nóra nekem azért nem tetszik mert egy no legyen hosszu haju.

A babettaert jo penzt adnek viszont

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2021.01.29. 07:12:19

@miertne: Urbán honvéd az Angyalbőrben sorozatban alapból dörzsölt pesti taxis volt, azért ismert mindenkit, mindenből kihozta az üzletet. És ahogy írta más, ő inkább a vezér volt, aki irányított, összefogott.

Amúgy az Angyalbőrben sorozatban cameoztak egy kicsit a Linda szereplői is. A Borcsata részben egy rövid jelenetre megjelent Eösze őrnagy és Handel, mint fővárosi zsaruk, hogy eligazítsák a vasbogdányi kollégákat egy borhamisítási ügyben..

Ami a Linda sorozatot illeti azóta is imádom . Korhangulat, pár jellegzetes vonással felrajzolt mellékszereplők, jól megtervezett.

Húgomról van egy általános iskolás farsangos fénykép amiben fehér pizsiben van, derekán apánk egyik sárga nyakkendőjével :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.01.29. 08:06:02

Nem is emlékeztem, hogy 2000 környékén még ment ez a sorozat új részekkel.Valszeg ismétlésnek gondoltam, mikor esetleg láttam a tv-műsorban.
Nem kicsit volt durván röhejes, ahogy a 40 kiló Babettával típusú hölgyike laposra veri a 120 kilós benga állatokat... :D
Akkoriban én is gyerek voltam, de azt vágtam, hogy ez csak sci-fi kategória.
:-)))

valaki ül kint a szárnyon 2021.01.29. 08:35:40

Szia, van egy elírás :
"Deme Gábor (A Princz a katona, az Őrjárat az égen, az Egy óra múlva itt vagyok, és persze a Linda dramaturgja) játszotta az első részekben ezt a figurát,"

A Princz a katona helyesen az Princ a katona!
üdv
Egy Princz! :D

Serény Vélemény 2021.01.29. 09:49:25

@octy: Ez a korszellem volt: mindenki, aki csak tudott vett egy dr. előtagot valami kamu kisdoktorival, amit szocialista realizmusból, vagy marxizmus más jelentősen fontos területéről írt...

bioLarzen 2021.01.29. 12:08:49

@Sigismundus: "Amúgy az Angyalbőrben sorozatban cameoztak egy kicsit a Linda szereplői is. A Borcsata részben egy rövid jelenetre megjelent Eösze őrnagy és Handel, mint fővárosi zsaruk, hogy eligazítsák a vasbogdányi kollégákat egy borhamisítási ügyben.."

Jaja - illetve a hosszabbra tervezett, de végül csak két epizódot megélt Zsarumeló című "sorozatban" is - itt a főszereplő Koltay Róbert az egyik jelenetben a parancsnokság lépcsőházábanbeszélget valakivel - és Eősze, Kő és Linda szembejönnek a lépcsőn (meg Kojakként Inke László :) )

bioLarzen 2021.01.29. 12:19:01

@geegee: Örülj, hogy az új sorzatról lemaradtál. Az szerintem már nagyon nem volt az igazi. Becsületből végignéztem, de szerintem azt már nem kellett volna megcsinálniuk. Teljesen hülye gellert kapott minden szereplő életpályája, akit az eredeti sorozatból áthoztak - ez pontosan három ember: Lindát átvitték ilyen meditálós-nagyon bölcseket mondó-lakókocsiban lakó keleti bölcsbe, az apját és a volt párját (azaz Bodrogit és Szerednyeyt) összeköltöztették (???), Bodrogi ilyen totál spiritiszta-volnalra rakták és Szerednyeyből is egy ilyen nyámnyila hülyét csináltak, mindkettejüknek csak epizódvillansáai vannak... totál nonszensz volt az egész, és e három emberen kívül semmi nem kötötte az eredeti sorozathoz - és, mivel mindhárman ennyira megváltoztak, gyakorlatilag ők sem. Mintha úgy folytatnák a Szomszédokat, hogy a régiek közül csak Vágási Feri, Mágenheim doki és Julcsi szerepel benne de Vágási vállalatigazgató, Mágenheim doki focista, Julcsi meg táncosnő lenne...
Egyetlen jó mozzanatra emlékszem belőle: a Linda főnökét alakító Blaskó Péter mondta egy gyanúsítottal kapcsolatban, aki alábecsüte Lindát (vagy valami ilyyesmi), hogy "ez a hülye nem nézett Lindát?" - jól elhelyezve szeretem az ilyen "breaking the folurth wall" pillanatokat - ez jó volt.

citrix 2021.01.29. 12:56:54

Ronyecz Máriáról se feledkezzünk el aki Bagoly szerepét játszotta.

Drizari 2021.01.29. 13:01:46

Görbe Nórával tökéletesen eltalálták a karaktert, aki a folytatásokban szerethetővé vált, és aki egyszemélyes igazságosztó szerepet játszott. Sikeres akciófilmek alapfigurája a kinézetre gyengének tűnő főhős, aki végül diadalmaskodik a rosszfiúk fölött. Ilyen volt a mi szocialista akcióhősünk is.

Mellesleg jegyzem meg, hogy ma is működik egy ilyen figura, mint pl. a Warrior című 2019-20-as amerikai sorozatban, amiben a 19. századvégi amerikájába utazik lánytestvére felkutatására az angolul is beszélő, és kitűnő harcos kínai Ah Sahm, s akit már megérkezésekor akarnak megalázni a kikötői tisztek.

bioLarzen 2021.01.29. 14:33:00

@citrix: Jajka, kaphatott volna kicsit többet is a szerepében.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.01.29. 15:27:50

@bioLarzen: Haha, kösz, akkor tényleg jó, hogy kimaradt.

MIG-31 2021.01.29. 17:36:39

@bioLarzen: A Borcsatában Balázs Péter is szerepelt nyomozóként. Én nagyon szerettem az Angyalbőrbent is.
A Linda újabb részeit nem láttam, csak a rendszerváltás előttit. Az újról csak olvastam valami rövidet, de az elég is volt hozzá hogy ne érdekeljen, meg talán tv se adta.
Az eredeti az jó volt. Nekem Linda karakterével sem volt bajom. Én nem tartottam túl okosnak. És az Ötvös filmekben se túl hülyének kardos doktort, a Hamis a baba utániak viszont már más kategória, egy szinttel lejjebb van.
Linda családtagjai is nagyon jók voltak, a színész jólelkű papa Bodrogi, aki nem valami nagy kaliberű színész a sorozat szerint, Klárika a nagyravágyó hebrencs nőszemély, Tomi a kőkemény taxisofőr vőlegény, aki ráadásul bokszoló, de talán egy embert nem siekrült elintéznie a sorozatban.

Sajnos az ilyen sorozatoknál könnyen meglehet az sablonosság amit valaki említett is, a Kisvárosnál is egy idő után ugyanazok a helyek pörögtek a bűnügyek kapcsán, benzinkút, patika, utazási iroda, bank/biztosító, hotel. Érdekes, a Cobra 11-ben pl. nem éreztem ilyet.

bioLarzen 2021.01.29. 18:38:25

@MIG-31: A kIsvárosnál vélhetően enm számítottak arra, hogy ilyen hosszú lesz a sorozat, ezért játszódik Szigetváron (a történet szerint Végváron) - ami egy egész kis városka, alig van ott valami... Nem csodálom, hogy ahogy mentek az évadok, egyre több dolog történt másohl - a végén már külöföldön is, aztán elkezdték "kiszervezni" a sorozatot: egy darabig Debrecenbe, aztán Nyíregyházára.

midnightcoder2 2021.01.29. 19:03:33

@geegee: Ma már csak ilyen filmek vannak a szent feminácizmus nevében.

kárárámaispj 2021.01.29. 19:21:35

Arra van bármilyen ésszerű magyarázat, hogy a főcímben (zene, zene, Linda, zene, zene, Linda) miért kiabálják be azt, hogy Bodrogi Gyula. A világtörténelem egyetlen filmje, aminek a főcímdalában egy mellékszereplő színész nevét éneklik. És csak az övét, senki másét. Miért?

gigabursch 2021.01.29. 19:53:31

@kárárámaispj:
Basszus!
Tényleg!
Erre nem is emlékeztem.

A válasz engem is érdekel.

gigabursch 2021.01.29. 19:58:48

@geegee:
Őöö... Nekem volt egy barátnőm, aki egy utcai kötözködés során rendet csinált körülöttem.
Vegyes érzelmek voltak bennem.
Kb úgy éreztem magam, mintha valami Luc Besson forgatás lenne körülöttem, miközben bennem az a gondolat motoszkált, mint jó 10-15 évvel később a Karib tenger kalózaiban elhangzott: "most akkor ősi kalóz szokás szerint fussunk el".
De addigra véget is ért az esemény.

bioLarzen 2021.01.29. 20:30:17

@kárárámaispj: Pontosan ezt a kérdést feltették egy találkozón pár éve a készítőknek valami találkozón - nem is igazán emlékeztek rá, hogy az ő nevét mondják be, a többiekét meg nem - arra meg pláne nem, hogy miért lett így... Úgyhogy, jó eséllyel sosem tudjuk meg ennek az okát, pedig sokakat érdekel.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.01.30. 13:30:50

@bioLarzen: Uhh, na a Kisváros volt a másik elképesztő sorozat.Gyakorlatilag egy reklámfilm volt, bátran ki lehetett volna tenni végig az x jelet.Kedvencem volt, amikor nem csak mutatták tök közelről a kocsit, hanem még el is kiabálta magát a luvnya, hogy "Megjött a K***r Trans!"
:-)))
Teljesen hü|_yének nézték az embereket.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.01.30. 13:31:41

@gigabursch: Haha, akkor az érdekes lehetett.
Luc Besson nem carral gurigáz. :D

gigabursch 2021.01.30. 17:35:16

@bioLarzen:
Simán lehet, hogy mindegyik fő név megvolt, csak a keverést elrontották és ennyi maradt meg.
Amúgy a Linda főcím részét ezekkel az animált dolgokkal nagyon bírtam.
Szerintem ma is űberel szinte bármit.

heki 2021.01.31. 14:23:38

Akkor csak én érzem azt, hogy Görbe Nóra irritálóan rossz színész? (Emberként biztos kedvelném, ha a szomszédom lenne.) Nagyon rossz, kellemetlen a hangja is.
Bár van egy fajta "fiús-lány" erotikus kisugárzása, de hogy mindenki jobb színész nála a sorozatban az nekem ANNO is feltűnt.

bioLarzen 2021.01.31. 14:56:30

@heki: Nyugi, legalább ketten vagyunk ;) Görbe Nóra egy egyszerű mondatot nem tudott úgy elmondani, hogy ne színészetnek hasson. Határozottan olyan érzése támad az embernek, hogy a színészet közelébe nem került volna, ha nem az az apja, aki...
Szerencsére a többi szereplő minőségileg is elvitte a sorozatot - még, ha némelyiküknek pocsék szerepet is írtak (lásd a táncos-komikus párossá züllesztett Harsányi-Balázs Péter kettőst)...

heki 2021.01.31. 17:38:57

@bioLarzen: "Görbe Nóra egy egyszerű mondatot nem tudott úgy elmondani, hogy ne színészetnek hasson" - mármint a színészet itt valami negatív felhangú definíció (AKA: nem természetes, művi, színpadias, teátrális, stb.) ugye? :)
Megnyugodtam kissé, hogy nem egyedül vagyok.
Annak idején nagyon csodálkoztam osztálytársaimon, akik Görbe Nórára gondolva maszturbáltak, de hát alapvetően elfogadó (liberális?) természetű vagyok, kinek mi tetszik, ugye, saját ügye, volt olyan osztálytársam, aki számára az ABBA együttes barna énekesnője (Anni-Frid Lyngstad - aki egy norvég nő és egy német katona románcából született), volt a szexi, és nem a szőke csaj, Agnetha Fältskog, aki pedig igazán dögös Q, ahogy az ABBA koncertfilmből számomra nyomasztóan kiderült. (Fiatal voltam és naiv.)
De abba csak most gondolok bele, hogy az apa neve és tehetsége milyen szinten öröklődik, hát, igen, van a név, meg van a tehetség, ugye nem biztos hogy egyenes arányban áll a kettő. Mátyás királynak is volt egy alkesz fia.

MIG-31 2021.01.31. 21:17:34

@geegee: Igen, tele volt reklámmal, amire még erősen rá is játszottak, a Família KFT-ben pedig még ennél is jobban.
Persze nehéz meghúzni, mi a határ, a Barátok köztben víz felirat van egy ásványvizes palackon, ha az látszik. Mondjuk annak is biztos van oka, hogy a Cobra 11-ben asszem mindig BMW-vel mentek a rendőrök, meg asszem Mercivel. Viszont az is baromság, hogy kihomályosítja a jelet, de úgyis felismerhető a kocsi. Pornófilmben láttam olyat, hogy a farmeren meg a cipőn le van ragasztva a márkajelzés....

MIG-31 2021.01.31. 21:23:25

@bioLarzen: Igen, valószínűleg így van.
És a koncepció is változhatott menet közben, ha jól emlékszem. Az elején a határvadászokra volt kihegyezve. Tehát ebben tiszta Angyalbőrben folytatás illetve klón, meg ugye Usztics Mátyás szereplése miatt is. Ebben is megvoltak a hasonló karakterű katonák, bocsánat határőrök. Aztán később mintha kevesebbet akcióztak volna a határőrök, meg nem forszírozták a személyüket-személyiségüket.

bioLarzen 2021.01.31. 21:28:37

@heki: Inkább arra gondoltam, hogy ha nem Görbe János az apja, akkor egyrészt lehet, hogy eszébe nem jut színésznek állni, másrészt lehet, hogy eszükbe nem jutott volna felvenni őt a főiskolára, aztán szerződtetni társulatba... (de ez csak spekuláció poersze)

bioLarzen 2021.01.31. 21:29:43

@MIG-31: Jaja, az első évadban határozottan a határőrökön volt a fókusz (a KGB együttesen kívül :D), utána ment át egyre inkább a rendőrségre.

heki 2021.01.31. 22:01:12

@bioLarzen: ja, nem hiszem, hogy spekuláció,
de igazad van,
egyrészt-másrészt, ugyanakkor:
épp legnagyobb fiammal beszélgettem arról, hogy mit jelent a kapcsolati tőke,
mennyire természetes közeg azoknak, akik benne vannak, az értelmiségi elitben való lét,
ugyanakkor mennyire nehéz ebbe a körbe bekerülni kívülről, hát....

MIG-31 2021.01.31. 22:16:26

@bioLarzen: Az megvan amikor a KGB rögtönzött koncertet adott a határátkelőhelyen, pucér nőkkel? És előtte híresztelték, hogy valami nagy akcióra készül a határon a KGB. Aztán meg kiugráltak meztelen nők egy furgonból.

bioLarzen 2021.01.31. 22:32:01

@heki: Persze - sok szempontból más világ.

bioLarzen 2021.01.31. 22:33:25

@MIG-31: Meg hát :)
Az egyetélen ami igazánröhejes volt ebben az egészben, az volt, hogy a történet szerint a KGB valami ultraismert és híres együttes volt, akiért mindenki rajongott - szerintem az ország zöme max ebből a sorozatból ismerte :)

¿Qué tapas hay? 2021.02.01. 01:03:29

@bioLarzen: Balázs és Harsányi szerepét azért írhatták komikusra, hogy mellettük kevésbé lássék, hogy milyen tehetségtelen a címszereplő.

Amúgy a Kisvárost én nagyon bírtam, az összes béna product placementtel együtt. A KGB viszont nevetséges volt: "a bácsik rockzenészt játszanak".

bioLarzen 2021.02.01. 12:25:27

@¿Qué tapas hay?: Na ja - csak egy alapvetően komoly kriminek írt sorozatban kicsit fals volt a két táncos-komikus - persze, lehet, hogy csak nekem :) De, képzeld el, ha mondjuk a Derrickben Harry lett volna ilyen ügyefoggyott, aki a legegyszerűbb dolgokat se tudja rendesen megcsinálni :D

bioLarzen 2021.02.01. 12:27:44

@¿Qué tapas hay?: A Kisvárost az összes hülyeségével együtt én is szerettem - főleg azokat a részeket, amikor már a rendőri oldalon volt a hangsúly, de még nem költözött a sorozat Nyíregyházára. Plusz, a Dallasos drinking game mintájára ez is remek alap volt: minden "Mátéfiam" elhangzására egy korty - volt olyan rész, ahol akár egy enyhe spiccet is össze lehetett szedni így ;)

MIG-31 2021.02.01. 17:26:24

@bioLarzen: A Kisvárost az összes hülyeségével együtt én is szerettem. Szerintem ezzel sokan így vannak, vagy csak magamból indulok ki, de én is szerettem. Egyrészt még gyerekfejjel néztem, nemis nagyon volt más, nem volt ennyi csatorna.
A teljes mondás úgy volt, hogy Máté fiam, logika! Aztán egy idő után nem mondhatta ki hogy logika, hanem Máténak azt kellett mondani helyette, hogy kredenc. Ezek valahogy bevésődtek, pedig ebből nem volt videóra véve egy rész se nekünk, szóval nem láttam sokszor.

bioLarzen 2021.02.01. 17:55:23

@MIG-31: Szerencsére az mIII-on leadták vagy ötször a komplett sorozatot, és sztem minden egyes rész fent van a YouTube-on is :)

MIG-31 2021.02.01. 18:37:16

@bioLarzen: egy ismétlésre emlékszem, akkor újranéztem pár részt, de neten nem fanyalodtam rá.

bioLarzen 2021.02.01. 21:11:58

@MIG-31: Az valóban max vész esetére - nem túl jó felbontásúak...
(meg aztán... nagyjából egy életre elég volt az a 4-5 ismétlés az mIII-on :D)

¿Qué tapas hay? 2021.02.01. 22:49:40

@bioLarzen: Alapvetően komoly krimi? Legfeljebb a pilot-részek, aztán egyre súlyosabb a bohóckodás minden vonalon. Én a Lindát sosem egy Derrick-féle krimisorozatnak, hanem legfeljebb afféle bűnügyi filmvígjátéknak éreztem.

bioLarzen 2021.02.02. 00:39:41

@¿Qué tapas hay?: Nálam az inkább a Fantomas, a Johnny English meg az Olsen-banda műfaja :)

jamboox 2021.02.07. 15:25:11

@kárárámaispj: Én nagyon sokáig, már akkoriban is azt gondoltam, hogy azért, mert ő a legnagyobb név a stábban. Amikor a nevét bemondják, akkor egy picit meghajol a közönségnek.

UV pót 2021.12.15. 16:58:12

@JTom: "A forgatás előtt hosszú ideig tanult karatézni, és zöld öves mester lett."

A 14 hónap hosszú idő? Nem karatézni tanult, hanem tekvondózni, mégpedig Harmat László harcművésztől.

A zöld öv pedig még messze van a mesterfokozattól:

10. gup/kup - Fehér öv
9. gup/kup - Fehér öv, sárga csík
8. gup/kup - Sárga öv
7. gup/kup - Sárga öv, zöld csík
6. gup/kup - Zöld öv
5. gup/kup - Zöld öv, kék csík
4. gup/kup - Kék öv
3. gup/kup - Kék öv, piros csík
2. gup/kup - Piros öv
1. gup/kup - Piros öv, fekete csík
Mestervizsga

Tehát még hat vizsga állt előtte, hogy a mesterfokozatot (dan) megszerezze. A forgatást akkor kezdték, amikor Görbe Nóra elérte a sárga övet (8. gup).
süti beállítások módosítása