Ez volt a legkevésbé sikeres és legfeledhetőbb magyar tévésorozat Kádár János fénykorában. De egyetlen Kádár-korabeli tévésorozat sem tud olyan felejthető lenni, hogy elfelejtsék rendszeresen ismételgetni a kincstári nosztalgia tévében. Ez volt az az eset, amikor nem sikerült a propagandagombhoz filmkabátot varrni. Vigyázat, SPOILERES!

A Honvédelmi Minisztérium propagandafilmet rendelt a Magyar Televíziótól, hogy kedvet csináljon a fiataloknak a repülős tiszti pályához. A Népszabadság munkatársának, Ferencz Gábornak az amerikai repülős "toborzófilmről", a Top Gunról jutott eszébe a magyar repülős "toborzósfilm": 

De micsoda különbség! (Népszabadság, 2011. július 16.)

A sorozat lefogyott, mire elkészült. 1969 január 25-én a Film, Színház, Muzsika a Magyar Televízió az évi tervei között említette, hogy "hat szombat este kerül bemutatásra Molnár Géza 'Az MX 50-es őrjárat' című folytatásos filmje, amely a szuperszonikus repülők életét dolgozza fel". Ugyanez a lap az év végén már csak ötrészes sorozatot ígért:

Film, Színház, Muzsika, 1969. december 20.

Néhány héttel később, 1970. február 8-án a Magyar Hírlap már olyan négyrészes sorozatról beszélt, amely "közvetlenül jubileumi céllal", vagyis a "felszabadulás" negyedszázados évfordulójára készült, pedig dehogy, hiszen az eredeti tervek szerint az előző évben kellett volna bemutatni. A késés azonban módot adott arra, hogy a bemutatót a három (ekkoriban "forradalmi napok" néven összekötött) tavaszi ünnepre, az 1848-as forradaloméra, a Tanácsköztársaságéra és a "felszabaduláséra" időzítsék. Az első részt március 15-én, vasárnap este sugározták, a negyediket pedig az április 5-re eső vasárnapon. 

A sorozatot Molnár Gézával íratták meg, aki gyenge író, viszont erős káder volt. A Rákosi-korszakban a pártközpont sajtóalosztályának helyettes vezetőjeként tevékenykedett, ő volt az Írószövetség titkára, a forradalom utáni megtorlás éveiben pedig az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese. A gyatra alapanyagból próbált kihozni valami nézhetőt a sok népszerű sorozatot, a Princ a katonát, később az Egy óra múlva itt vagyok-ot, még később a Lindát jegyző Deme Gábor dramaturg, a Magyar Televízió egyik legjobb rendezője, Mihályfi Imre, egy kitűnő operatőr, Bíró Miklós és a pályakezdő, huszonéves színészgeneráció színe-java, Huszti Péter, Balázsovits Lajos, Almási Éva, Koltai Róbert, Benkő Péter, Csomós Mari és mások. Igazából csak az operatőrnek sikerült nagyot alkotnia, mert a remek és látványos légi felvételeket nem zavarta az "irodalmi" alapanyag.

A Mézga-családdal ültették a tévé elé az új sorozat nézőit. Itt az utolsó középiskolás kajaktúrán mutatja ki Létai Géza (Huszti Péter) a foga fehérjét. (Ország-Világ, 1970.március 4.) 

A sorozat első és második részének nem jutott más feladat, minthogy bemutassa, milyen jó kis társaság, milyen jó kis mester vezetésével tanul meg repülőzni az MHSZ-ben, és milyen jó nekik, ha hivatásos repülőtisztnek állanak. Az újságíróknak fel is tűnt, hogy a tévéjátékból hiányzik a játszani való. "A nyilván expozíciónak szánt első rész inkább oktató-ismeretterjesztő filmnek tűnt, afféle toborzónak. Reméljük, a folytatásokban a nagy magasságokon kívül több mélységet is láthatunk majd." (Esti Hírlap, 1970. március 16.) "A hangsúly a szuperszonikus repülők életének ábrázolásán és egyben propagandáján van, ami ellen semmi kifogás sem lehet, ha épkézláb történetben, életszerű alakok mozgatásával történik. Ítéletet persze még korai mondani, az első részben azonban mintha túlságosan sok lenne a konstruáltság, a szokványos." (Zalai Hírlap, 1970.márcus 17.) A Hajdú Bihari Napló (1970. március 18.) névtelen kritikusa nem fogalmazott ilyen óvatosan: "KRITIKÁN ALUL  Aligha lehet elképzelni rosszabbul megírt filmet, mint az 'Őrjárat az égen'-t, melynek vasárnap első részét láthatták a nézők. Túlontúl Is egyszerű sablonnal készült, összekevertek egy apa-fiú konfliktust egy szerelmi háromszöggel. néhány hosszan tartó ejtőernyős ugrás; egy tragikus halálesettel, a haragos apát az ideális gyárigazgatóval és máris tálalhatták a se íze, se bűze turmixot. Az előzetesben fegyelmezett nagy családot, nagyszerű közösségi szellemet ígértek, melyet a mindenki egyért, egy mindenkiért törvénye éltet, de sajnos, ezt sehogy se találjuk. Találunk viszont papírízű figurákat, ötlettelen szituációkat, egysíkú jellemeket és unalmas beállításokat. Egyszóval az Őrjárat az égen se nem kalandfilm, se nem hősi film, egyáltalán nem is film."

1969. Almási Éva és Huszti Péter színművésszel Bokodi Béla riporter készít interjút az Őrjárat az égen című tévésorozat forgatásán (FORTEPAN)

Az Esti Hírlap 1970. március 27-én (talán kompenzációként) interjút közölt Molnár Gézával, aki elárulta: "Mindig élt bennem a nosztalgia és a kielégíthetetlen érdeklődés a repülés iránt. Ezt az erős kötődést élhettem ki egy kicsit, amikor írás közben kijártam a katonai repülőterekre. Szeretném, ha a nézőnek is hasonlóan izgalmas lenne a képernyőn figyelni az 'éles repüléseket', mert Mihályfi Imre rendező az ilyenkor szokásos makettfelvételek helyett mindent 'élesben', azaz: élőben filmezett." Ez persze csak annyiban volt így, hogy valóban igazi repülőgépek repültek igazi felhők között, de a színészek lent maradtak. Huszti Péter elárulta a nyilvánvalót: "Természetesen nem mi, színészek, hanem ők repültek a filmbeli jelenetek során. Mi a földön beültünk egy szuperszonikus gép kabinjába, s bár egy centivel sem emelkedtünk fel, az operatőri trükkök jóvoltából úgy tűnhetett, mintha sok ezer méter magasan szállnánk. Az ejtőernyős ugrásokat pedig úgy hajtottuk végre, hogy a gépet egy 3-4 méter magas bakra emelték és mi gumiszőnyegre ugrottunk. Az egyik szuperszonikus pilóta még az operatőr szerepét is átvette: kamerát szereltek a gépébe, s ö kitűnő légifelvételeket készített. Máskor meg Miklós László, az ejtőernyős válogatott edzője a sisakjára erősített kamerával a levegőben vette fel társai ugrását." (Igaz Szó, 1970. május 1.)

Létai Géza (Huszti Péter) "repül". (Igaz szó, 1970. május 1.)

A harmadik részre azért már jutott dráma. A csapat egyik tagja, Juhász Péter (Kiss István) súlyos magánéleti konfliktusokból kifolyólag lezuhantatja a gépét és szörnyet hal, a társai pedig tépelődnek, hogy ki mit mulasztott el megtenni a tragédia megelőzése érdekében, különös tekintettel Létaira, aki tudott a Juhász házaspár válságáról, és mégsem... Az Esti Hírlap (1970. március 31.) azonban még mindig nem volt teljesen elégedett: "A félidő után felgyorsult, mozgalmassá lett az Őrjárat az égen története. A szombati, harmadik részben a fiatal pilóták már a felnőtt élet, az önálló döntés konfliktusait élték át. Tragikus sorsú barátjuk halálának rejtélyét kutatták, s bár szinte minden titok világossá vált, az az írói módszer, hogy az előzmények néhány szereplő elbeszélése nyomán visszaperegtek, nem nyújtott teljes lélektani hitelességet." Viszont teljesen elégedetlen maradt a Hajdú Bihari Napló (1970. április 2.) immáron a nevével jelentkező kritikusa, Kőhalmi J. Ferenc: "Ugyancsak halovány filmecske a több részre szabdalt 'Őrjárat az égen', amelynek harmadik folytatását adták. Úgy vélem, nemcsak az egész esik szét részekre, de maguk a részek is. Az epizódok esetlegesek, papírízűek, pedig a téma - ahogy mondani szokták - sok lehetőséget ígér. A légvédelem bizonyára legérdekesebb területe a honvédségnek, ahol fokozottan érvényesülnek a pozitív emberi tulajdonságok: a hivatástudat, a bátorság és így tovább. Ebből a különös, vonzó világból csak reklámsnitteket kapunk, a sikerekkel, kudarcokkal zajló itteni életből nekünk csak mesterkélt fordulatok, melodrámát idéző jelenetek jutnak. Talán ha Molnár Géza író és Mihályfi Imre rendező megpróbálták volna sűríteni az anyagot, kevesebb látványosságra és több valósághűségre törekedtek volna, akkor a nézőknek is több örömük telne a filmsorozatban." 

Bersényi Iván is hosszallotta a sorozatot a Magyar Ifjúságban (1970. május 15): "Miután nemrég ismételték meg — szerencsésen a felére rövidítve — Az aranykesztyű lovagjait és még él bennünk az Őrjárat az égen emléke, ismét felvetődnek magának a műfajnak a problémái. Az egyik legfőbb — és az eddig látottak alapján — közös hibájuk ezeknek a filmeknek, hogy időben túlméretezettek. Nem utolsósorban televíziónk honoráriumrendszere következtében, amely még mindig inkább a terjedelem, semmint a művészi színvonal arányában előnyös a szerzőknek."

LI-2-es repülőgép. Ezzel szálltak föl a fiúk az ejtőernyős alapkiképzésre. (Aero história, 1993/11.)

A negyedik rész másfélszer olyan hosszú volt, mint a többi, és teljesen más jellegű. Egy nagyjátékfilm hosszában előadtak egy kémtörténetet. Az ellenséges nyugati hírszerzők arról pusmognak a film elején, hogy a szovjetek kiváló új harci repülőgépet fejlesztettek ki, amellyel előnybe kerültek velük szemben, és amellyel semmit nem tudnak szembe állítani. Ezért aztán mindenképpen meg kell szerezniük a gép adatait. A Szovjetunióban lebuktak az embereik, ezért Magyarországon kell a hamarosan ide érkező gép körül tevékenykedőket becserkészniük. A legtehetségesebb, de simlis, nagyképű, felelőtlen, érzéketlen és uralkodhatnék Létai Gézát is, a sokkal nehezebben indló és boldoguló, de szorgalmas, felelősségteljes, tisztességes Dávid Gyulát (Balázsovits Lajos) is megpróbálják behálózni. A látszat először Dávid ellen szól, aztán meg a bizonyítékok szólnak a zsarolással beszervezett Létai ellen. Hermann (Kállai Ferenc), a katonai kémelhárítás példázatosan emberséges alezredese, aki mindent elkövet, hogy az értékes embereket megmentse önmaguk és a szocialista haza számára, nagy kockázatot vállalva hagyja futni a maga pályáján nem csak a jó fiút, de a rosszat is, mert bízik abban, amit a pedagógiai optimizmusa sugall, s az utolsó pillanatig várja, hogy Létai őszintén megvallja és megbánja bűneit. Ő azonban az egyszerű beismerés helyett arra készül, hogy a sorsdöntő éjszakán, amikor az ellenséges kémrepülőgép behatol az országba lefotózandó a katonai repteret, ő fogja el a kémgépet, ő adja át a hatóságoknak, és ezzel a hőstettel teszi jóvá a megtévedését. Ám azt a kockázatot már nem vállalhatja a kémelhárítás, hogy Létait, kinek szándékait egyébként sem ismerhetik, hagyják fölszállni. Őt letartóztatják, a behatoló repülőt pedig Dávid fogja el. Ez mindenképpen disszonáns befejezés, mert a szimpla jellemekhez és klisékhez, amelyekből a filmet összerakták, szimpla befejezés passzol. Vagy az, hogy Létai következetesen rossz, az is marad, nem az ellenség elfogása, hanem a hozzájuk való átszökés céljából szállna fel azon az éjszakán. Vagy az, hogy diadalt arat a pedagógiai optimizmus, happy end igazolja az alezredes kockázatvállalását, és a gyarló ifjú a hőstettével megváltja bűneit. Ám ehhez a bonyolultabb befejezéshez, amelyben az élet szigora megakadályozza, hogy a javulásra hajló tehetséges ifjú a maga módján megjavulhasson, egészen más film illett volna. Olyan, amely azt érzékelteti, hogy az életben a dolgok nem egyértelműek, és nem olyan, amely azt érzékelteti, hogy azok. 

MIG-21F-13-as gép. Ezzel mennek a főhadnaggyá avanzsált tisztnövendékek éjszakai gyakorlatra, ezzel hajtanak végre éles elfogást. (Haditechnika, 2006/5.)

A Zalai Hírlap (1970. április 7.) kritikusának sem tetszett ez a befejezés, de őt nem a mű egésze és a vége közötti diszkrepancia zavarta: "Amit kifogásolok a történetben, az az, hogy ilyen szörnyűségig, a kémkedés és a hazaárulás bűnéig juttatták el Létayt. Ennek a tehetséges, csak kissé fölényes, modortalan, és túlzottan magabiztos fiatalembernek ilyen 'fejlődése' egyáltalán nem indokolt. Didaktikai szempontból pedig egyszerűen káros. Tudniillik arra tanít, hogy nem jó, ha egy vadászrepülő egyéniség. Ez pedig nem hiszem, hogy igaz."

Jovánovics Miklós a Népszabadságban (1970. április 12.) így foglalta össze a véleményét: "Az egyébként kulturáltan rendezett és merészen fényképezett repülős sztori sehogy sem találta meg a maga műfaját. Ahány rész, annyi útkeresés különböző irányba. Kezdetben dramatizált szakmai ismertetőnek, toborzónak, kedvcsinálónak látszott a film, majd elérte nem túl magas csúcspontját a két kiképzőtiszt korunkra oly jellemző, ám a képernyőn sematizált konfliktusában, hogy végül egyszerű krimivé, kémhistóriává váljék. Ügy látszik, legújabb történelmünk minden periódusában csinálunk egy 2x2 néha 5-höz hasonló repülős filmet — jegyezte meg valaki, nem tudom rosszmájúan-e vagy bölcs megértéssel." De hol volt ennek a sorozatnak az élvezeti értéke a Kétszer kettő néha ötéhez képest?! 

Ferrari Violetta és Zenthe Ferenc a Kétszer kettő néha ötben. (Film, Színház, Muzsika Évkönyv, 1974)

Az Őrjárat az égen olvasóinknak most június végéig elérhető az MTVA Archívumának jóvoltából: