Trianon mítosza

Idén lejár? Van titkos záradéka?

2020. június 04. JTom

Azt mondják hogy ha egy cikk címében eldöntendő kérdés van, akkor a válasz minden esetben: nem. Lássuk így van-e ez mai bejegyzésünknél is, amit legújabb szerzőnk, Márffy Bence, azaz Időutazó írt a diktátum századik évfordulójára.

000.jpg

A trianoni békeszerződés – másik nevén békediktátum – az egyik olyan meghatározó dokumentuma a magyar történelemnek, ami beárnyékolta és meghatározta hazánk helyzetének későbbi alakulásait egészen napjainkig. A szerződés köré az évek során több szóbeszéd, pletyka is szárnyra kapott, amik elsősorban a magyar revizionizmus, irredentizmus jegyében képezték részét a két világháború közti magyar társadalom hangulatának, majd ez a rendszerváltozást követően a kollektív tudaton belül nyomokban megmaradt, de arról már keveset tudni, hogy egyes állítások miért azokat az információkat tartalmazzák, amik. Így kapunk meg nagyon sok téves állítást, vagy olyan kijelentéseket, amiknek mindössze alig a fele igaz.

dhtim1940_90910.jpg

A Csíkszereda közelében fekvő Csíkcsomortánról érkezett férfi kezében irredenta transzparenssel a Magyar Királyi Honvédség erdélyi bevonulásakor - reprodukció. MTI Fotó/Hadtörténeti Intézet

A trianoni békeszerződésről a mai napig hallani, hogy száz éven belül, illetve az aláírását követően, száz év múlva lejár. A dokumentum semmilyen formában nem említi, de nem is utal erre. A békeszerződéseket a hivatalos papírforma szerint betartani szokás, illetve megszegni. Magyarország már ezt az első bécsi döntés alkalmával megszegte, de még azt megelőzően „minirevíziókat” hajtottak végre határrendezés ügyében 1920 és 1924 között: a soproni népszavazáson Sopron és környéke például újra Magyarországhoz tartozhatott, több, az új határ mentén kettészelt település kerülhetett vissza hazánkhoz. A trianoni békeszerződés tehát nincs érvényben. Az utolsó országhatárt visszaállító dokumentum az 1947-ben megkötött párizsi békeszerződés volt a II. világháborút követően, amit második Trianonként is emlegetni szoktak. A trianoni békeszerződés tehát nincs érvényben.
Ezt a 100 évre kitolódó határidőt állítólag a trianoni békeszerződés egy titkos záradékban rögzítették, ami a dokumentum eredeti példányához van csatolva. A trianoni békeszerződés egyetlen eredeti példányát előzetes regisztráció és megfelelő díjbefizetés ellenében bárki megtekintheti, szigorúan ellenőrzött körülmények között, Franciaországban. A trianoni békeszerződésnek nincs titkos záradéka.
A dokumentumhoz azonban valóban létezik egy csatolt levél, amit Alexandre Millerand francia miniszterelnök írt. A Millerand-levél kiegészítette annyiban a szerződést, hogy a francia államférfi biztosítja támogatásáról a magyar kormányt, amennyiben a határmódosítást megfelelő indok esetében szükségesnek látják. Utólag egy francia ellenzéki politikus vádolta meg Millerand miniszterelnököt azzal, hogy francia befektetők számára akarták a magyar kormány együttműködésével a MÁV-ot bérbe adni, aminek fejében történhetett volna meg a francia támogatású magyar határrevízió. Millerand a cikk megjelenését követően elállt a revízió támogatásától.
Érdekes, hogy Millerand levele azért született, mert a békediktátum csak akkor válhatott érvényessé, amennyiben azt az I. világháborúban részt vett győztes nagyhatalmak és a vesztes fél is ratifikálta. A magyar országgyűlés, a francia és az angol parlament csak a levéllel együtt volt hajlandó elfogadni a szerződést, mivel az utóbbi két törvényhozó hatalom szintén igazságtalannak és a magyarok elleni súlyos retorziónak tartották a benne foglaltakat. A győztesek közül az Amerikai Egyesült Államok nem ratifikálta a szerződést.

dvett19400101001.jpg

Nagy-Magyarország és a csonka Magyarország virágokból készült térképe a Szabadság téren, a Magyar Feltámadás-szoborcsoport által körbevett területen. MTI Fotó

Az alábbi rövid videókban további érdekességeket és egyáltalán nem közismert tényeket, tévhiteket láthattok Trianonnal kapcsolatban. Megtudhatjuk hogy hogyan kerültek vissza települések mégis Magyarországhoz a diktátum után, erőszakkal, szavazással vagy a józan ész segítségével.

A szerző Facebook oldala

A szerző YouTube-csatornája

Felhasznált források:
Raffay Ernő: Trianon titkai. 1990.
Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.
Zeidler Miklós: Trianon. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
A trianoni békeszerződés tartalma magyar nyelven 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr415731352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

5valve 2020.06.04. 10:16:49

Szomorú dolgok ezek... De nagyon jó összeállítás köszönjük.

Bandibacsi34 2020.06.04. 11:57:42

A Trianoni szerződés nincs ervenyben. Az 1947-ed parizsi békeszerződés van ervenyben. De semmi sem örök, lásd: Del-Szudán, Koszovo, Jugoszlavia szetbomlasa, Moldova, Del-Oszetia, Krim felsziget stb. (+Skocia, Katalonia stb.) A hispanoknak 700 evebe telt visszafoglalni az orszagukat.

apro_marosan_petergabor 2020.06.04. 12:34:39

Igen, nincs érvényben.
A párizsi békediktátum rosszabb.
Egyrészt negligálta az első és második bécsi döntést, amely egyébként igen realistán, s eléggé korrekten korrigálta a trianoni diktátumot, a felvidék, Kárpátalja és É-Erdély visszacsatolásával (talán Pozsony vissza nem kerülése volt egy nem a nemzetiségi arányokon végrehajtott döntés jelentősebb döntés - de valamit valamiért).
Másrészt nyilván a háttérben a románokkal - okulva a "veszélyes" trianoni békével ami lehetővé tette a bécsi döntéseket, a "hibák" korrigálva lettek (román szemszögből).
Milyen "veszélyeket" vettek ki?
A párizsi béke már a nemzetállamok (Cseh, Román stb. ) kezébe tette a nemzetiségek kezelést, nem tiltotta a nemzetiségi arányok mesterséges felborítását - eredménye az lett, hogy a románok ezerrel körbetelepítették a regátból felhozott románokkal Székelyföldet, mesterségesen megváltoztatták az összes nagyobb magyar város nemzetiségi arányait (pl. Kolozsvár) - a maguk javára.
Azaz Erdélyt végérvényesen a párizsi béke miatt vesztettük el.
S azt se feledjük, ha sikerül úgy a kiugrás a II. VH-ból, mint a románoknak (sajnos ezt Horthy jó szándékkal, de amatőr módon szervezte -- így nem is sikerülhetett), megtarthattuk volna É-Erdélyt s a Felvidéket is.
Kárpátalját nem hiszem, az kellett az oroszoknak.

nemecsekerno_007 2020.06.04. 12:44:09

Az alapvető cél a minél nagyobb gazdasági kár okozása volt, ez elég jó sikerült. Minden más csak körítés, ezért most is az a legjobb stratégia ha gazdaságilag tesszük erőssé Magyarországot és a Kárpát-medencét, ami egy gazdasági egység, akár tetszik a románoknak, akár nem. Nekünk stratégiai érdekünk, hogy a Kárpátokon belüli Románia megbízható gazdasági partner legyen. Sajnos ez egyelőre nem így van, a románok paranoiája miatt.

pepin_nymburk 2020.06.04. 12:55:33

@apro_marosan_petergabor: Felvidéket még egy sikeres kiugrás esetén sem tarthattuk volna meg, mert Benes azt már elintézte 1943-ban Sztálinnál. Amennyiben a románoknál hamarabb kiugrunk, Észak-Erdély biztos tartható lett volna.

chrisred 2020.06.04. 15:13:58

@Bandibacsi34: Ezeknek a többsége nem a határok megszűnését vagy máshová kerülését, hanem új határok létrejöttét eredményezte.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.06.04. 18:07:01

@math0: a kommentsztabályok megsértéséért 1 hónap kitiltás jár, kérlek olvasd el a szabályokat és a jövőben eszerint szólj hozzá. köszönöm.

wartburg1963 2020.06.04. 18:07:17

@pepin_nymburk: Molotov a SZU elleni német támadás másnapján dokumenmtáltan jelezte a magyar nagykövetnek, hogy Moszkva támogatja az erdélyi magyar területi követeléseket, amennyiben Magyarország semleges marad a SZU elleni háborúban.
Egy nagyo jó összefoglaló cikk a mélyebben érdeklődőknek:
ketezer.hu/2002/04/az-erdely-kerdes-a-magyar-szovjet-kulkapcsolatokban/

István Tokány 2020.06.04. 18:38:39

"Érdekes, hogy Millerand levele azért született, mert a békediktátum csak akkor válhatott érvényessé, amennyiben azt az I. világháborúban részt vett győztes nagyhatalmak és a vesztes fél is ratifikálta. ....... A győztesek közül az Amerikai Egyesült Államok nem ratifikálta a szerződést."

Akkor ez most hogy is van?

István Tokány 2020.06.04. 18:40:01

@wartburg1963: "Molotov a SZU elleni német támadás másnapján dokumenmtáltan jelezte a magyar nagykövetnek, hogy Moszkva támogatja az erdélyi magyar területi követeléseket, amennyiben Magyarország semleges marad a SZU elleni háborúban."

Aha. Az oroszok, meg az ő híres igazmondásuk és betartott ígéreteik.....

wartburg1963 2020.06.04. 20:01:55

Szerintem előbb olvass...

AngeI 2020.06.04. 20:39:07

A realitás a székelyföldi, vajdasági és felvidéki magyar autonómiákért való küzdelem..

AngeI 2020.06.04. 21:03:53

@wartburg1963: A románok nyakába lihegő orosz medve a későbbiekben is jól jöhet még.:)

pelokcsikasz 2020.06.04. 21:13:04

Wilson összekötötte a békeszerződéseket a Népszövetséggel, afféle csomagként kellett volna elfogadnia az USA-nak. Na ebbe nem mentek bele az amerikai döntéshozók, ezért félig kimaradtak a dologból:

24.hu/tudomany/2016/06/05/trianon-az-usa-nem-magyarbaratsagbol-tagadta-meg/

hátramozdító 2020.06.05. 09:07:51

Köszönjük a posztot, úgy hiszem, bőven vannak tisztázandó kérdések, ideális esetben tényekre és érvekre alapozva, és bár az objektivitás irreális követelmény, a kulturált stílus nem az.

pepin_nymburk 2020.06.05. 09:09:19

@math0: Milyen igazolás? Hogy Benes 1943-ban elment a Sztálinhoz tárgyalni, és szépen lezsírozta vele az 1938 előttti határokat? Ez egyszerű történelem, csak olvasd el, nem titkos... Nekem furcsa, hogy a magyarság sorskérdéseinél a külpolitikai eseményeket az elmúlt 140 évben kevesen figyelték, értelmezték. Meg is lett az eredménye.

nemecsekerno_007 2020.06.05. 09:19:27

@pepin_nymburk: A naív ballibek most se figyelnek, nekik elég néhány üveggyöngy: demokratikus értékek, jogállam, szivárványos zászló, klímavészhelyzet. Egyébként meg ne vitatkozz matyival, értelmetlen.

chrisred 2020.06.05. 09:20:31

@pepin_nymburk: Állítólag Benes 1938-tól szovjet ügynök volt.

pepin_nymburk 2020.06.05. 09:36:40

@chrisred: Lehet, hogy szovjet ügynök volt, de remekül használta ki a világháborúk okozta felfordulásokat. Nem csodálkozom, hogy népe ennyire tiszteli.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.06.05. 10:12:00

@rabelais: Kedves Mátyás. Mivel rengeteget publikáltál és ebből értelmes író-olvasó embernek gondoltalak, meglepődve látom hogy két egyszerű kommentszabályt, ami a blogon van nem tudsz értelmezni.
NEM az baj hogy kommunista (balos, náci, "mongolFidióta", sintóista, klingon, nem kívánt törlendő) nézeteid vannak hanem hogy GYALÁZOD a kommenttársaidat.
kifejtheted itt ateista nézeteidet (vagy bármit, mert van itt pl. szélsőjobbos állandó kommentelő is de tud viselkedni. leírja a bánatát, niggerezik néhány képen és annyi).

itt a blogon két dolog tilos csak, ezek a Kommentszabályok menüpontban olvashatóak:
1. Ne becsméreld embertársad, bármilyen vélt, vagy valós sületlenséget is írt.
2. Magyar aktuálpolitika.

Ezeken túl BÁRMIT kifejthetsz. Nácizhatsz, kommancsozhatsz, zsidózhatsz, cigányozhatsz, niggerezhetsz, nem érdekel (amíg a hatályos magyar jogszabályokba nem ütközik, mert azt ugye nem én írtam).
Tehát írhatod ezt: "Ez a k**va Trump mekkora g***, mert..."
De nem írhatod ezt: "Mészáros Lőrinc a Csúti Disznóval együtt..."
Simán mehet ez: "Putyinék az amerikai elnökválasztásba való beavatkozással..."
De ezt nem: "Na idefigyelj te Gyurcsánybérenc math0..."
Szintén okés: "Érdekes hogy a négerek mindig fosztogatnak ha tüntetnek..."
De ez már nem: "Az előttem kommentelő egy köcsög"

Szólj ha valami még nem világos szívesen elmagyarázom.

csakeztengedte 2020.06.05. 11:25:42

Sok a múltba révedő buta primitív ember. Csináljátok csak, gyűlöljünk mindenkit, haragítsuk magunkra az összes környező országot. Bocs, ez már sikerült. Csak ne csodálkozzunk, hogy az új Trianon majd meghagyja nekünk Budapestet ahol felzabálhatjuk egymást.

kb:
"Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van, és ne legyek kemény?"

Hát keménykedjetek...

Segna 2020.06.05. 11:41:41

Kis csalódás volt nekem ez a válogatás. Talán azért, mert én ide ritkán vagy soha nem látott érdekes FÉNYKÉPEK-ért járok, és ebből most nem sok volt. Kár, nagyon vártam őket.
Egy mondaton viszont jót vigyorogtam;
"A trianoni békeszerződés egyetlen eredeti példányát előzetes regisztráció és megfelelő díjbefizetés ellenében bárki megtekintheti, szigorúan ellenőrzött körülmények között, Franciaországban. A trianoni békeszerződésnek nincs titkos záradéka."
A titkos záradékokat nem szokás a kiállított hivatalos szerződések mellé csatolni, hiszen TITKOSAK. Annak létezését is tagadják a felek. Tehát attól, hogy a kiállított példány mellett nincs ilyen záradék, az nem bizonyít semmit. Főleg a franciák esetében nem.
Ez persze nem jelenti azt, hogy van, vagy volt is ilyen záradék. Persze mivel az egész békediktátum már nincs is érvényben, ez nem oszt nem szoroz semmit. csak az indoklás abszurd voltán mosolyogtam.
Trianonnnal az a baj, hogy velünk él, vagyis inkább azok a hamis illúziók, hogy minden bajunkért lehet valaki mást okolni (franciák) mi csak vétlen áldozatok vagyunk, valakik (sőt mostanában tuggyuk kik) ki akarnak velünk tolni, és minden megoldódna, ha ezt vagy azt visszacsinálnák. Nem tudunk előre nézni. Leragadunk a sérelmeinknél, mindig visszaakarunk állítani valamit. Eltörölni, visszahozni, kiradírozni. A múltban élünk, legszívesebben a feudalizmust hoznánk vissza, mert az milyen sokáig működött, ergo jó volt. Hát egy nagy fenét! Az a baj ezekkel a nosztalgiákkal, hogy egy sosem volt, általunk a mából rekonstruált, és rózsaszín cukormázzal leöntött állapotot akarnak "helyreállítani".
És még mindig nem jöttünk rá, hogy hogy nem ez a megoldás.
Pedig majd 200 éve már a félvak költő is tudta;
"És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!"

AngeI 2020.06.05. 14:41:34

@nemecsekerno_007: A szomszédom szomszédja a barátom..:)

AngeI 2020.06.05. 14:43:32

@csakeztengedte:

Eszembe jut Kovács bácsi örökbecsű mondása: "Merjünk kicsik lenni!"

Hát Laci bá', az mszp-nél már sikerült véghez vinnetek ezt a programot..:)))

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.06.05. 15:36:55

@rabelais: Mert hol is írtad azt hogy hülyék a szabályok? Linkeld már be, mert nem látom biztos ezért nem fogtam fel.
De beleállok mert ráérek. Lássuk mitől is hülyék ezek a szabályok? Mert nem mindenki ateistául és kommancsul ömleng a többiek pedig bannolva és moderálva? Vagy mert szabadon anyázhatnál bárkit mert nem ért veled egyet? Otthon is odaszarsz a szőnyegre?
Jó vágom, írnod kellett valami szerinted frappánsnak gondolt választ.
Vadász, vadász azaz Matyi, Matyi...

wolves84lb 2020.06.05. 16:20:33

@JTom:
Ha jól értem, akkor pl ezt sem lehetett volna...csak neki pl nem szóltál érte...

"nemecsekerno_0072020.06.05. 09:16:51Szűrés
@/\ngel: :))) Jaja :))) Úgy valahogy kéne intézni a dolgainkat, hogy kb. olyanok legyünk mint Izrael a Közel-Keleten. Erős gazdaság, erős hadsereg, erős és okos diplomácia. Ráadásul itt azért nincs akkora gáz. Amit a Patás mondott: olyan Magyarországot szeretne, amivel megéri jóban lenni a szomszédainak. Ez jó stratégia, valszeg ezért is támadnak bennünket :)"

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.06.05. 16:25:33

@wolves84lb: egyik magyar párt vagy oldal szekere sincs megtolva benne és senkit sem küldtek el az anyjába, szóval nem láttam értelmét a moderalasnak.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.06.05. 16:29:44

@wolves84lb: vagy a Patás valami kód, mint az O1G? Mert akkor...
Ha igen bocs, be vagyok oltva napi politika ellen, nekem pl. a NER-lovag is kb. három évvel később esett le.

wolves84lb 2020.06.05. 17:19:55

@JTom: igen, a Patás a jelenkori miniszterelnököt jelenti, így nemecsernő pont ugyanannyira sértette a szabályaidat, mint math. Ha egyik repül, akkor repüljön a másik is. (egyik sem hiányzik erről az oldalról, ahová én sem politizálni kjárok)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.06.05. 17:30:46

@wolves84lb: javaslom a felhasználó szűrési lehetőséget.
az első alkalom egy havi kizárást jelent.

gintonic.azigazi 2020.06.05. 17:31:42

1920 utan harommillio magyar “rekedt” a hatar uj, roman oldalan es kb ugyanennyi muszlim vallasu alban Jugoszlaviaban.

Eltelt szaz ev, ma van masfel millio magyar Romaniaban es van kb 3 millio alban a balkanon abbol 1.8millio letrehozta a fuggetlen Koszovot ( oke, nem minden orszag ismeri el de ez oket hidegen hagyja )

Nepeseni kell uraim, nem abrandozni.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.06.05. 17:32:27

@nemecsekerno_007: kerüld az aktuálpolitikát a kommentjeidben legyszives az egy honapos kitiltása lejárta után. Köszönöm

gintonic.azigazi 2020.06.05. 17:39:24

@/\ngel: az autonomia nem megoldas.

Egyresz mar volt autonom Erdely, 1952-1960 kozott mint Magyar Autonom Tartomany, masreszt ha Kovaszna, Hargita es Maros megyekbol lenne egy autonomia akkor a Szilagysag, Temes megye es a tobbi magyarok lakta megyekbol az osszes magyar az uj autonomiaba koltozne ezzel orokre elveszitenenk azokat.

Meg valami: az autonomiat a jelenleg Romaniaban elo magyarok kb 40 % a szeretne es a politikusok 100% a, de ok ezeket a torekveseket politikai fegyverre alakitva azokat fakitermelesi engedelyre es mas elonyokre valtjak.

Tul kell nepesedni a romanokat, mas megoldas nincs.

AngeI 2020.06.05. 17:44:02

@gintonic.azigazi: Viszont sokkal reálisabb cél, mint a Nagy-Magyarország helyreállítása.

AngeI 2020.06.05. 17:45:33

@wolves84lb: Látom beakadt a lemez..

wolves84lb 2020.06.05. 18:01:41

@/\ngel: rosszul látod. De ha valami nem tetszik, használd a JTom által javasolt szűrés funkciót. Szevasz.

Ja, még egy dolog...ha JTom konzekvensen alkalmazná a szabályait, te is repülnél egy hónapra az alábbi miatt:
"/\ngel2020.06.05. 14:43:32Szűrés
@csakeztengedte:

Eszembe jut Kovács bácsi örökbecsű mondása: "Merjünk kicsik lenni!"

Hát Laci bá', az mszp-nél már sikerült véghez vinnetek ezt a programot..:)))"

apro_marosan_petergabor 2020.06.05. 18:44:37

@wartburg1963:
Ez így van.
Ezért is történt a kassai bombázás, amely (egyes történészek szerint) és a QUI PRODEST szerint is valószínüsíthetően a románok (zseniális) provokációja volt átfestett gépekkel és szovjet hadianyaggal.
Itt a magyar vezetés - a parlament és Horthy is - hibázott, mert akkormég nem volt "igény" a magyar részvételre.
Bevettük.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2020.06.05. 19:03:04

Ez egy blog, nem közmédia. Van bloggazda, ô hozza szabályokat. Ha tetszik és tudsz viselkedni maradsz, ha nem akkor nagy a Zinternet, mennyé' máshová szájkaratézni.
Ennyike.

gintonic.azigazi 2020.06.05. 20:48:20

@/\ngel: hat most jelenleg az autonomia sem realis cel ahogy a folyamatokat elnezem.

Oriasi hiba volt bevenni a romanokat az eu ba ugy hogy nem csikartunk ki toluk semmit ami javithatna barmit az ott elo magyarok helyzeten. Olvasom alabb hogy Horty t atvertek....hat, minket at sem kellett verni, nem vetoztuk meg a roman eu tagsagot.

Mas

Amugy vigyazni az autonomiakkal, 5 millios nepesseg alatt visszafele sulhet el - mondjuk egy Marosvasarhely viszonylatbna egy magyar gyerek elmegy az allamvizsgaig a magyar oktatasi rendszerben, aztan fenysebesseggel tanulhat romanul hogy munkat is kapjon.

gintonic.azigazi 2020.06.05. 20:49:39

@JTom: “nacifacebook” nalam ez tobb mint ok lenne hogy kidobjam a sajat blogomrol... ne pazarold az idod az energiavampirokra, rugd ki es kesz

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.06.05. 21:15:43

@gintonic.azigazi: done.
félelmetes hogy ha kicsit is rázósabb téma van mindjárt idetalál valamelyik oldal futóbolondja, aki szerint mindenki hülye, csak ő helikopter.
szerinte mindenkit ki kellene innét rúgni aki nem ateista kommancs és ellent mer mondani, mert akkor biztos fideszes nyomorult.
ez az első intő jel, hogy csak ebben a két végletben tud gondolkodni, másmilyen ember nem létezhet.
komoly publikációi vannak neki és itt járatja le magát trágárkodva, mert van két kommentszabály amit be kellene tartani, de majd ő megmondja hogy ezek miért rosszak (egy valaki ugyanezt mondta: Birca, aki emberünk YT videója alá negatívan kommentelt, pedig elvileg egy oldalon tepernek).
nem érti hogy ő itt nem mond meg semmit, hanem itt csak egy vendég és ha belepisál a puncsostálba, akkor a házigazda kirakja, pont mint egy házibuliban.
közben minden adata nyilvános a neten a telefonszáma és a lakcíme is villámgyorsan kideríthető. ha kuruckodni akarnék kipakolnám nyilvánosra ide aztán hadd hívogassák a népek, meg szarjanak a postaládájába, de én nem vagyok ilyen.
sőt, érdekes módon ilyenkor mindig vonz a dolog hogy közelebbről megismerjem magát az embert hogy lássam mi motiválja. nem a nézetei zavarnak - sőt az legkevésbé -, hanem ahogy itt megnyilvánul.
kedves Mátyás, ha az első kitiltott nicked havi banja lejár (vagy regelsz egy kilencediket is, jó lesz az ha máshonnét is kib*sznak, gondolom ezért van ennyi) és van kedved találkozni, írd meg és meghívlak egy hétvégére a Balatonra beszélgetni. kommancsoknak még nem snassz a Balcsi ugye? nem követem a trendeket, ahogy már mondtam.

gintonic.azigazi 2020.06.05. 22:14:32

@JTom: ez szerintem nem politikai oldallal valo szimpatizalas kerdese hanem gyerekszoba kerdes.
Tudni kell viselkedni.
Engem nem erdekel ki maoista, kommunista, szelso bal jobb eszak del barmi, de tudjon viselkedni ES fogadja el hogy mas ember mast gondolhat valamirol.

Aki ugy erkezik egy blogra hogy “na ti egyszeru balekok most elmondom mi a szitu “ az ki kell dobni mielott elfajul a dolog.

Ne probald megerteni, a lenyege a dolognak hogy o ( ok ) masok.

Visszaterve Trianonhoz: nincs minden veszve, szerintem nepesedni kell es gazdasagilag fejlodni es ket harom generacio Mulva ok akarnak majd csatlakozni egy “Dunamenti Koztarsasaghoz” amirol mar Szechenyi is almodott. Erintve kicsit az aktualpolitikat: Orban, Gyurcsany, Mszp fidesz dk stb ezek vakuvillanasok, szazeves tavlatokban ertelmezhetetlenek. Minden aktualpolitika ami Trianonrol szol - akarmelyik oldalrol jon is - pillanatnyi szavazatszerzes.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.06.05. 22:21:03

@gintonic.azigazi: értem a végét és egyetértek, egyszer szinte szóról-szóra ugyanezt írtam vagy 6 éve itt "Rá kéne verni kicsit a munkára és nem ilyen napi politikai óvodával foglalkozni és követelőzni, hogy aztán majd ők akarjanak ide csatlakozni"
de könyörgöm NE érintsük az aktuálpolitikát mert számon kérik rajtam seperc alatt hogy téged miért nem bannollak.
lásd feljebb amikor kódolt üzikből kéne tudnom mivan.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2020.06.05. 23:55:43

2020 van. Szerintem a visszarendezôdés lehetetlen. Max. háborúval lehetne, de az még viccnek is rossz. Sem geoplitikailag, sem NATO szinten, sem sehogyse. Amúgy is a franc sem akar háborút, a háború netto szar. Írom ezt úgy, hogy a felmenôim egy része a felvidérôl kitelepített magyar és Szlovákiát nem vagyok hajlandó álamnak elismerni. De, 2020 van, nem 1920, maradjunk a valóság talaján.

Swanky77 2020.06.06. 01:41:28

Trianon fáj minden magyarnak,balos vagy jobbos,..de igazából már egész Európa a mienk..csak túl kellene lépni a múlton, nem gyűlölködni.senki nem választja meg hova születik, legyen észt, litván, román, szlovák,magyar.Csak hagyományból ne utálják egymást.

Swanky77 2020.06.06. 01:55:06

Remélem értitek..Európa a mienk,ha be tudunk illeszkedni,és nem megsüvegelendőnek tartjuk magunkat.

AngeI 2020.06.06. 11:21:14

@apro_marosan_petergabor: Lehet, viszont kevés olyan ország van, mint Románia, ahonnan akkora lenne az elvándorlás. Spanyolországban már vannak román többségű települések. Egyes vélekedések szerint kb. 3 millió ember húzott már el az országból..

gintonic.azigazi 2020.06.06. 15:48:21

@Skulo:

A haboruk amugy sem oldanak meg semmit. 6 eve jartam Izraelben, elotte ugy lattam Izrael eros katonailag es - foleg korlatlan usa tamogatassal - tudja tartani magat ott az arab iszlam tengerben. Vendeglatom azt mondta ido kerdese es beletoljak oket a tengerbe, hiaba a xxi. szazadi technika, nem lesz aki huzza a ravaszt: izraeli csaladok nagyobb tv re vagynak es van egy gyerekuk, az arabok tobb ivovizre vagynak es van 5-6. A beke ami nem demografian nyugszik az illekony.

Igazad van, a fenek kell haboru, nezd meg a fiatalokat: internet nelkul osszeomlik a vilaguk, ok mar nem kusznanak a sarban novemberben, illetve amikor mi voltunk katonak es vacsora helyett korai takarodo volt akkor “igy jartunk” a mai huszonevesek mar rohannanak emberjogi szervezetekhez.

Europaiak vagyunk mi magyarok? Hat, ki a fene ne lenne europai ha nem mi, tobb mint ezer eves orszagban laknak a magyarok Europa sziveben. Ki mas ha nem mi?

Roman es bolgar elvandorlas olyan merteku hogy lassan az utolsonak le kell kapcsolni a villanyt.

@/\ngel: tobb roman gyerek szuletik Romania hataran kivul mint belul.

@Swanky77: a tiszteletert meg kell dolgozni, nem lehet kikovetelni.

Europaban az ujlatinok delen, germanok eszak nyugaton, szlavok meg keleten. Az hogy mi magyarok hogy a fenebe tudunk lavirozni a Karpat Medenceben ilyan regota az nagy rejtely. Matyas halalaig ( 1490 ) addig jutottunk hogy mar mar felderengett hogy eros kozephatalom leszunk. Mondjuk ra, az volt az elso 500 ev. Aztan jott Mohacs es az azota eltelt 500 ev nem epp a sikerekrol szol. A legnagyobb hiba a jovo torteneseit ugy probalni megfejteni hogy a jelen torteneseinek eredmenyeit vetitjuk a jovore de ha ez igy megy tovabb ezer ev mulva logunk a szogon az avarok mellett. Vannak olyan hangok is hogy 6 millio magyar is elhet egy sikeres Magyarorszagban, hiszen hany 4-5-6-7 millios orszag van Europaban amelyik nagyon sikeres- en nem osztom ezt a velemenyt, en ugy gondolom nekunk meg kell tolteni elettel, magyar elettel a Karpat medencet akkor leszunk sikeresek. Egyes kutatasok a Karpat Medence “eltarto kepesseget 25-30 milliora becsulik, a mai allamhatarokon belul 12-18 millio fo. Ebben nem akadalyozhat minket senki hogy akkorara novekedjuk lakossagszamban.

Erre azt tudom mondani: hajra fiatalok ! :)

¿Qué tapas hay? 2020.06.06. 18:09:42

@gintonic.azigazi: Akkor a Kárpát-medence már most többé-kevésbé megtelt, lévén az 1918. jan. 1-jei határokon belül 2018-ban 28,7 millió ember élt. Ha levonjuk a Tengermelléket és Horvátországot (Szlavóniát nem!), akkor 27,9 millió.

gintonic.azigazi 2020.06.06. 18:57:23

@¿Qué tapas hay?: hm, erdekes szamok ezek. Ezek szerint 1918 ban Horvatorszagban ( ma 4 millios ) es a Tengermellek ( Pula es kornyeke, ma kb felmillio ) osszesen 800.000 lakosu volt?

gintonic.azigazi 2020.06.06. 19:26:34

@¿Qué tapas hay?:

Erossen ketsegesek a szamok amit irtal, 1960 ban 4.2M volt a populacio, szerintem lehetetlen hogy 1918 tol 1960 ig majdnem megotszoroztek a lelekszamukat majd utanna hatvan evig vesztettek ketszazezret.

hu.wikipedia.org/wiki/Horv%C3%A1torsz%C3%A1g

¿Qué tapas hay? 2020.06.06. 21:35:50

@gintonic.azigazi: Nem írtam a számok mellé metodológiát, kérésedre most pótolom:

Az 1918-as terület mai lakossági adatait kétféle forrásból raktam össze. Azokon a területeken, ahol az utódállam közigazgatási beosztása egyértelműen lehetővé tette (Magyarország, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna), ott az 2018-ra vonatkozó (angol) Wikipédia adatot használtam. A többi országnál az adott ország statisztikai hivatalának megyei szintű adatait.

Horvátországban ez úgy nézett ki, hogy a jelenlegi Horvát Köztársaság népességi adatából levontam az Isztria és Dalmácia (Zára, Šibenik-Knin, Split és Dubrovnik-Neretva megyék) lakosságát, ebből lett az első adathoz felhasznált szám. (A pontatlanság itt annyi, hogy a Quarnero szigeteinek lakossága is belekerült a számba.)

A második számhoz az elsőből levontam a Szávától délre eső megyék (Tengermellék-Hegyvidék, Lika-Zengg, Károlyváros és Zágráb megyék) lakosságát. Zágráb lakosságát bennehagytam a számban, lévén a város nagyobb fele a Szávától északra fekszik.

További pontatlanságok:
*Az Árva vármegyéből Lengyelországhoz került területeket figyelmen kívül hagytam

AngeI 2020.06.06. 22:26:51

@gintonic.azigazi: Igen, és amikor itthon egyesek a "határon túli magyarság rapid fogyásán" örömködnek, elfelejtik ezt hozzátenni. Ilyenkor elrontom a jókedvüket..:)

pitcairn2 2020.06.07. 21:14:49

@Swanky77:

a K und K geopolitikai érdekek mentén megvalósított - a helyi lakosság önrendelkezési jogát is teljesen negligáló - szétverése, nem magyar hanem közép-európai tragédia

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.06.07. 21:23:17

@pitcairn2: megjöttél? hetek óta nem láttalak, már azt hittem vmi gond van.

pitcairn2 2020.06.07. 22:33:07

@JTom:

kevesebbet kommenteltem:)

gigabursch 2020.06.08. 14:35:59

Tri-a-non, ahol háromszor tagadták meg az Istent.
Bővebben Pap Gábor művészettörtönész vonatkozó előadásában a Tecsőn. (www.youtube.com/watch?v=dyfNsCcMWJA)

Egyebekben tudom ajánlani mindenkinek az Egészsges Fejbőr: Ó MAgyarország c. számát, főleg Dörner György szavalat miatt. (www.youtube.com/watch?v=Y1e0MRu9pPQ;
Az eredeti Ballagó Idő zenekar által készített felvétel sem rossz, viszont ez zseniális.

MAgyar az, akinek fáj Trianon.
Vesd össze a Népszava c. politikai szennylap vonatkozó cikkét (kuruc.info/r/6/213420/)

gigabursch 2020.06.15. 18:18:12

@/\ngel:
Az a román román.
A cigány románok elhúzásának mértéke felbecsülhetetlen.
(persze a jelentősége is)
süti beállítások módosítása