Vár a tüske

Tüskevár (1967)

2020. március 18. arcanum

Az iskolamester-irodalom legsikeresebb művelőjének legsikeresebb regényéből készült a Magyar Televízió és Fejér Tamás harmadik nagy sorozata. Fekete István ismeretterjesztő és szépíró a szépírásait is ismeretterjesztő és nevelő célzattal írta. A kirekesztés évei után meglelték azt a nevelő célzatot, amely az írónak is, az állampártnak is, a nézőnek is megfelelt.

t_95705.jpg

1966. Bánhidi László (b) Matula bácsi, Seregi Zoltán (k) Ladó Gyula Lajos (Tutajos) és Barabás Tibor (j) Bütyök szerepében a Tüskevár című televíziós filmsorozat egyik jelenetében. A felvétel készítésének pontos dátuma és helyszíne ismeretlen. MTV Fotó

Új év, új téma! A szocialista Magyarország televíziós sorozatairól szóló mai bejegyzés is az Arcanum adatbázisa segítségével készült. 

tuskevar_1.jpg

Fekete István 1966-ban, a Tüskevár forgatása idején Szigligeten. (Hungaricana, Hunyady József/Fortepan)

Azt mondják, Fekete István a legolvasottabb magyar író Jókai után. A művei magyarul több mint tízmillió példányban keltek el, és persze egy sor idegen nyelven is.

Egy Somogy megyei faluban született. A pedagógiai furrort és a gazdálkodási hajlamot iskolamester-gazdálkodó apjától örökölte. Mezőgazdász diplomát szerzett. Vezető gazdatisztként mintagazdaságot épített ki egy ajkai földbirtokon. Szenvedélyesen vadászott. Az erdészeti-vadászati irodalom élvonalába írta magát. A Földművelési Minisztérium vadászati főelőadójaként oktató és ismeretterjesztő kiadványok és filmek sorát jegyezte. Első ismeretterjesztő-nevelő célzatú állattörténetei (Csí, Hu, Kele, Vuk) egy 1940-es kötetében jelentek meg először. A keresztény-nemzeti kurzus irodalmába hitbuzgó katolikusként és a bolsevizmus, a vörös terror véres tollú krónikásaként jól belepasszolt. A negyvenes évek elején ő volt az egyik legkeresettebb író. 1940-44 között tizenegy kötete jelent meg. 1947 után és 1955 előtt pedig egy sem. 1949-ben a minisztériumból is kirúgták, az ÁVO-n is összeverték, az Írószövetségből is kiebrudalták. Gyermekei emigráltak, leánya Ausztriában lett apáca, fia pedig az emigráns sajtó prominens laptulajdonosa Amerikában. 

Egy kunsági Halászmesterképző Iskolában vészelte át a legnehezebb éveket, s az első könyv, amely megjelenhetett tőle a pártállamban, a Halászat című tankönyv volt, amelyet még évtizedekig használtak. Ekkortól legalább ifjúsági íróként visszatérhetett az irodalomba, és 1957-ben megjelent a Tüskevár, amelyre József Attila-díjat kapott, s amely a legnépszerűbb ifjúsági regények egyike mind a mai napig. A 2005-ös Nagy Könyv szavazáson bekerült Magyarország 12 legnépszerűbb könyve közé. 

tuskevar_2.jpg

Fekete István szülőháza és emlékmúzeuma Göllén, előtte az író mellszobra. (Nimród, 2004/10.

A Tüskevár és a szerzője ifjúsági íróként annyira bejött az ifjú olvasóknak és az irodalompolitikának is, hogy ennek a rovott múltú (és a világháború előtti "keresztény-nemzeti" műveivel a pártállam végéig indexen lévő) írónak a regényéből írhatott forgatókönyvet és rendezhetett nyolc részes tévésorozatot a Princ és a Tenkes rendezője, Fejér Tamás.

Attól, hogy Fekete István beilleszkedett, amivel tudott, az irodalmi életbe, még nem lett alkalmas a pártállam ideológiai alátámasztására. De a pártállam a hatvanas évek második felében már volt annyira dezideologizált, hogy azt az apolitikus nevelő hatást is elfogadta, amelyet a Tüskevár olvasóira gyakorolt. A regényben és a filmben nem a jelenkor rendjébe szépen beilleszkedett pedagógusok, gondoskodó nőrokonok, felelős munkát végző férfiak érlelik komoly fiatalemberré a kajla, elbizakodott kamaszt, hanem Matula Gergely, a múlt embere. Ő az "írói mondanivaló" csendes és bölcs hordozója.

Matula Gergely már Fekete régi műveiben is szerepelt (l. pl. Nimród, 1939/1.) Ő az öreg pákász, vagyis a vízi világ mindenese. Halásza, vadásza, gondozója, aki a világból és a jelenből kivonulva őrzi a maga "természeti" bölcsességét, megadva a nevelendő főhősnek, Tutajosnak a megfelelő információkat, motivációt, magázó tiszteletet, hogy boldoguljon és a maga kárán beletanuljon, belenőjön abba a maga korában és kortársai között kivételes mértékű önállóságba, amelyet a pákász biztosít neki.

tuskevar_3.jpg

Tutajos (Seregi Zoltán) kezében fegyver, Bütyöknek (Barabás Tibor) csak a pecabot jutott. (Pajtás, 1966. szeptember 29.)

 A bölcs természet és annak szószólójaként Matula Gergely által nevelendő ifjú a nyolcadik iskolaéve előtt álló, Tutajos becenevű kamasz, akinek leégeti a nap a bőrét, összeszurkálják a lábát a tüskék, dagadtra csípik a szúnyogok, rosszul lesz pálinkától, szivartól, elviszi a damilját a nagy harcsa, elveri a jég, leharapja az ujját a csuka, a puskája vissza üt, s nem azt találja el, amit kéne..., de miközben minduntalan felsül és leég, a maga kárán szépen mindent megtanul, belelát a természet csodáiba (Homoki Nagy István és ifj. Tildy Zoltán természetfilmjeinek a sorozatba beszerkesztett részletei által), és megtapasztalja, hogyan lehet a társadalom helyett a természetben élni és önellátni. Amikor aztán megérkezik a barátja, Bütyök, már ő képviseli vele szemben a természeti bölcsek nyugalmát. 

A Ráckevei-Duna volt a Kis-Balaton. A tévéfilm nagy részét annak déli végében, Tassnál forgatták. Az iskolai jeleneteket pedig Lágymányoson, a Baranyai utcai (később Bárdos Lajosról elnevezett) iskolában. Tutajos egy színigazgató famíliából került ki. Seregi László - nem a koreográfus, hanem a rendező és debreceni színigazgató - gyermeke, Seregi Zoltán kapta a főszerepet. Némi színészkedés után belőle is rendező lett és ma már ő is színigazgató Békéscsabán. 

"Bravó! Új ifjúsági filmsorozat készül. Rólatok és nektek szól. Csupa kaland nyolc folytatáson keresztül. Első részét — hírek szerint — karácsony másodnapján láthatjátok a televízióban." Így adott hírt elsőként a forgatásról a Pajtás (1966. szeptember 29.), de a sorozatot csak a következő év április 3-án kezdték vetíteni. Az első részt Húsvét hétfőjén, a tavaszi szünet utolsó napján, a többit már szokás szerint, szombaton alkonyatkor, vasárnap délelőtti ismétléssel.

tuskevar_4.jpg

Tutajos szőrzetet álmodik az arcára és szivart a szájába. A szivart az igazi Tutajos - a 13 éves Seregi Zoltán - is megkóstolta (a Pajtásnak adott nyilatkozata szerint). "Mindketten" rosszul lettek tőle.

A nézőkre kétségkívül Matula bácsi tette a legnagyobb hatást. Bánhidi László sok szerepet játszott el életében sok filmben és színházban, többek között a Nemzetiben is, de igazából Matula bácsiként őrizte meg őt a közemlékezet. A parodisták nem győzték kifigurázni az ő jellegzetes, ütemesen szaggatott dikcióját. 

Alighanem Bánhidi életének is ez volt a csúcspontja. A Pajtásnak adott interjújában (1971. június 10.) minden benne van: "A nagyszerű szerepet tanulmányozva örömmel állapítottam meg: tökéletesen beleillik eddigi színészi felfogásomba, vagyis teljesen eszköztelenül kell eljátszanom, úgy, hogy észre se vegyék, hogy én színész vagyok. Ez olyan jól sikerült, hogy... Seregi Laci (igazából Zoli - hacsa) sehogysem akarta elhinni, hogy én színész vagyok! Azt hitte rólam, hogy Matula bácsi a valódi nevem, s hogy ott termettem a nád közt a Kis-Balaton partján. /.../ Volt ott egy nádkunyhó-díszlet. Az nekem annyira megtetszett, hogy én nem mentem be Keszthelyre a szállodába, hanem abban aludtam. Laci (Zoli - hacsa) barátom váltig kérlelt, hadd aludhasson ő is odakint velem, de neki ezt nem engedték meg. Meg is ették volna a szúnyogok — ahogy engem is majdnem megettek!
/.../ Nemrég ott (Tiszanánán - hacsa) forgattunk egy filmet. A község kedves vezetői úttörőket küldtek ki a buszhoz, hogy vezessenek el bennünket a szállásunkra. S a sok drága emberke mind a nyakamba csimpaszkodott: 'Matula bácsi! Mihozzánk gyere lakni!'/.../ Tavaly Olaszországban, Viterbóban filmeztem. Ahogy kitettem a szállodából a lábam az utcára, ott is felismert egy csomó olasz gyerek: 'Ciao, Zio Mattola!' 'Benvenuto, Zio Mattola!'...  — kiáltozták. Rendkívül jól esett ez a nagy szeretet, hála a televíziónak, amely ott is sugározta a 'Tüskevár'-t. Egész tiszteletdíjamért fagylaltot vettem nekik — és ... ugyanúgy a szívembe zártam őket, akár a tiszanánai gyerekeket."

tuskevar_5.jpg

Bánhidi László Matula bácsi szerepében. (Pajtás, 1971. június 10.)

Az igazi Matula, az öreg pákász, akivel Fekete még gyerekkorában találkozott, már akkor sem élt és már akkor sem igen voltak utódai, amikor Fekete írásaiban először megjelent. Három évtizeddel később még még annyira sem. De ezt sem Fekete, sem nézői, olvasói nem akarták tudomásul venni. Ezt pedig a sorozat bemutatását követő nyáron a Kis-Balaton is megérezte: "Lelkes, jóindulatú, hetek óta tartó ostromnak van kitéve az Országos Természetvédelmi Hivatal s ezen belül is a Kis-Balaton vízi világa. Matula bácsi kunyhóját keresi ifjú s öreg, magános utas és egész iskolai osztály. Amióta Fekete István kitűnő Tüskevárát végiggyönyörködték a televízió nézői, azóta kíváncsiak és regényes kalandozók keringenek a védett Kis-Balaton bejáratánál, s hol kijátszani szeretnék az őröket, hol pedig kérvénnyel fordulnak főhatóságokhoz, hogy eleven is láthassák Matula bácsit, beszélhessenek vele, bebújhassanak kunyhójába, s költhessenek el jóízű halpaprikást. A játék sikeresnek bizonyult, a nézők a mesét ismét összekeverték a valósággal./.../ A természettudósok arra kérik a Matula bácsi kunyhója körül keringő kalandozókat: ne akarják megszállni a Kis-Balaton vízi országát sem csellel, sem rajtaütéssel..., mert fölöslegesen zavarnák a védett, különleges madárvilágot, s üldöznék el fészkükről örökre." (Magyar Nemzet, 1967. július 22.)

A Természetvédelmi Hivatal területileg illetékes vezetője, Bódi Jenő legnagyobb sajnálatára kiábrándította azokat, akik nem voltak beoltva kiábrándulás ellen: "Kis-Balaton mai és igazi 'Matula' bácsija nem olyan amilyennek a 'Tüskevár' című tévé sorozatban láttuk. A berek világa is más, mint ahogyan Fekete István... gyermekkora időszakát visszaálmodta. — Fekete István itt élte gyermekkorát a hajdani Kis-Balaton Somogyba nyúló részén, s neki még valóban lehetett egy Matula bácsija, akinek alakja megelevenedett a képernyőn. Tüskevárunk nincs. Valamikor lehetett. /.../ Még be sem fejeződött a filmsorozat, máris megindult az érdeklődés áradata a Kis-Balatonra. Hiába állt ott a tilalmi tábla, hiába hirdette a törvény szigorát, a kirándulók beözönlöttek és Matula bácsit keresték. Kutatták, hol a kunyhó, hol látják Csikaszt. .. /.../ Beszélhettem én bármit, pedig többen doktort mondtak a nevük elé, és szemre is úgy néztek ki, mégsem hitték el, hogy élő valóságban nem tekinthetik meg mindazt, amit a képernyőn láttak. Most már visszaállt a rend, nyugalom. A természet egy kis érintetlen foltját szeretnék átmenteni a napjainkban már idegenforgalomtól eleven vidéken. Amúgy is nehéz. A Kis-Balaton nem kap vizet, pusztul. A Zala beleviszi hordalékát a Keszthelyi öbölbe, az is pusztul." (Napló, 1967. szeptember 16.

A Kis-Balaton akkoriban valóban ramaty állapotban volt már, és háborítatlanul pusztult tovább még egy ideig. A mocsárvilág rehabilitációjára csak a nyolcvanas években került sor, vitatott eredménnyel. 

tuskevar_6.jpg

Kanalas gémek a Kis-Balatonon. (Turista, 1967/9.) 

A sorozattal kapcsolatban természetvédelmi kifogások is felmerültek. Radetzky Jenő, a Velence-tavi Chemel István Madárvárta vezetője ezeket tette szóvá: "A hangsúly ebben a filmben erősen a puskára, a madarak lelövésére tolódott. A kisfiú egyre jobban bánik a puskával, bár viszonylag gyenge fizikuma nem áll arányban a nehéz fegyverrel. De a fiatal nézők nagy csoportjában a lelövés, a puska emelődik ki a film alapján: a többi, meglehetősen kevés cselekmény a puskának mintegy csak kulisszája. Ha ezek a lelövések olyan káros állatokat érintenének, amilyenek az ilyen helyeken is előforduló róka, pézsmapatkány, vidra, barna rétihéja, nem lehetne egy szót sem szólni. Tehát nem is annyira a puska ellen, mint inkább az ellen kell szót emelni, amit elejt a kisfiú ebben a filmben. Nem mást ejt el ugyanis — és ezt bizonyos büszkeséggel meg is nevezi az őt meglátogató osztálytársának —, mint a nyári ludat, holott az iskolában a tankönyvből azt tanulták, hogy a nyári lúd védett madár. Elmesélni, ill. mintegy követni való ideállá emeli tehát a film egy védett madár lelövését, végső fokon természetvédelmi törvényünk megsértését. /.../ Bravúrnak tüntette fel a film két varjúnak egy lövéssel történt elejtését is. /.../ Úgy láttam, miközben a kisfiú kiemelte a vízbe hullott varjakat, hogy azok vetési varjak. Ez esetben ugyancsak hasznos madarak estek a puska áldozatául, mivel természetvédelmi szakirodalmunk a vetési varjút a mezőgazdaság egyik leghasznosabb madarának tartja." (Természettudományi Közlöny, 1967/6.)

A balatonszentgyörgyi Dr. Kiszling Mátyásnénak más természetű problémái voltak: "Az első folytatások azonban egy kicsit elvették a kedvem az egyébként nagyon kellemes és szórakoztató filmtől. Olyan tévedésekkel találkoztam, amelyekre nem volt nehéz rájönnöm, hiszen éppen a szóban forgó Tüskevár közelében lakom.
A főszereplő elutazásakor például édesanyja ezt mondja: 'Vigyázz a keszthelyi átszállásnál!' Márpedig ahhoz, hogy valaki a Tüskevár közelébe juthasson, sokkal egyszerűbb a Balaton déli oldaláról megközelíteni Balatonszentgyörgyöt, mint végigutazni az északi part lassú és fárasztó útvonalain. Azután: ha a Tutajos Keszthelyen átszállt, hogy vált láthatóvá a balatonszentgyörgyi állomástól néhány száz méterre lévő jegenyés, ami Szentgyörgytől Keszthely felé menet látható csak? A tájakat a rendező teljesen összekeverte." (Film, Színház, Muzsika, 1967. május 5.)

tuskevar_7.jpg

Tutajos horgászik. (Magyar Horgász, 1966/7.)

2005-2006-ban elkészítették, de csak 2012-ben mutatták be a Tüskevár remake-jét. Ez nem sorozat volt, hanem nagyjátékfilm, s persze már nem is fekete-fehér, hanem színes. És nagyon rossz. Aki nem hiszi, nézzen utána:

https://www.youtube.com/watch?v=dDYZF225GlY

A Tüskevár is, miként A Tenkes és a Princ örök darab. Rendszeresen ismételgetik mindmáig. Kácsor Zsolt (aki a sorozat bemutatása után öt évvel született) így ajánlotta a Népszabadságban 2012. május 7-én a soros ismétlését:

tuskevar_8.jpg

 

2014. március elsején Keszthely sétálóutcáján, a Kossuth Lajos utca 10. szám alatt megnyílott a Tüskevár Panoptikum, más néven Matulárium. Az avatóünnepségen megjelent Seregi Zoltán (Tutajos) is.

tuskevar_9.jpg

Zalai Hírlap, 2014. február 22. 

 

Ha kedvet kaptál hozzá hogy megnézd ezt a régi klasszikust, most restauráltan, UltraHD-ben megteheted az M3 oldalán!

 

- hacsa - 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr2815515506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.03.18. 04:06:35

Egyik kedvencem volt...Köszönet a posztért!

uni-cum-laude 2020.03.18. 13:05:38

"Maga javíthatatlan álmodozó Ladó!"
Remek és időtlen sorozat volt!

ZON 2020.03.18. 13:05:39

Nem emlékszem, ki mondta Bánhidi Lászlóról : "Annyira városi volt, hogy szédült a füvön, de Matulát jól adta..." :)

motoroskonyhaja 2020.03.18. 19:20:46

Nem rossz írás, de magának a filmnek - sorozatnak - a hangulatát nagyon hiányoltam belőle (persze a végén van pár bekezdés, hogy milyen hatást tett az akkori nézőkre, de nem erre gondonoltam).
49 éves felnőttként a mai napig évente elolvasom (sic!) mind a Tüskevár, mind a Téli Berek c. könyveket, és megnézem a sorozatot. Lehet azért, mert egy hétköznapi parasztnak ennyi is elég a békéhez (ráadásul Ajkán - a világvárosban - élek 20 éve. :) ).

Hogyan történt? 2020.03.18. 19:31:21

Nem is tudom, hányszor néztem meg ezt a sorozatot, és a Tüskevár című regényt is rongyosra olvastam. A Téli berek is jó volt, de ahhoz nem készült film, azt a fejemben képzeltem csak el.

gigabursch 2020.03.18. 19:49:42

Két dolgot tennék hozzá:
1.) Fekete István egyik szemét a patkányforradalmi elit (értsd: rühes komcsik) az ÁVO falai közt kiverték
2.) Én többször megnéztem a 2012-es Tüskevárt. A félidióta(? inkább teljesen...) Eperjesitől eltekintve szerintem tök jó film lett. Nyilván messze kevesebb, mint a könyv. Mindezek ellenére jó film. S jól adoptálták a jelen kor körülményei közé. Épp csak okostelefon nincs - amiről elmenne a térerő meg nincs hol feltölteni.
De azt nem is tudtam, hogy ennyit várt a kiadása.

csorsza 2020.03.18. 20:12:27

@motoroskonyhaja: Akkor ez egy generációs szokás - én is ennyi idős vagyok, és évente kötelező olvasmányaim ezek (főleg a Téli berek) :) Hihetetlenül meditatív hatással tudnak lenni rám.
És a környék fővárosában lakom, földik is vagyunk :)

Muhammad Balfas 2020.03.18. 20:12:30

@gigabursch: Eltekintve attól, hogy Kovács Laja egyáltalán nem passzol Matula figurájához..Kb. mintha Csuja Imrével akarnál eljátszatni egy német tábornokot..

Muhammad Balfas 2020.03.18. 20:14:56

@ZON: Hát azért nem egészen. Tudtommal a Csepel-sziget déli részén vásárolt meg egy halászkunyhót, és oda kellett kimennie érte a filmgyári autónak, amikor vitték forgatásokra..Lehet, hogy a Tüskevár után kissé beakadt benne a szerep..? :)

v_e_r_o 2020.03.18. 20:39:54

Ha Kácsor Zsolt a cikk szerzője, akkor neki üzenem, hogy Fekete Istbván minden bizonnyal örülne neki, ha olvasná, hogy "A pedagógiai furrort .... apjától örökölte." Kár volt a kezdetén belerondítani ebbe a megemlékezésbe.

Vén motoros 2020.03.18. 20:44:36

Csak egy színészt ismerek, akivel így összenőtt a szerep, mint Bánhidi Laci bácsi és Matula: David Suchet és Poirot. David Suchet is Poirotként fog meghalni, és őutána semmilyem más színésszel már képtelen vagyok végigszenvedni akár egyetlen egy Poirot epizódot is.
Amúgy mindig is sajnáltam, hogy a Tüskevár c. film sikere után nem készítették el azonnal a Téli berek. c. filmet is. (Egyébként tényleg azt mesélték Bánhidi Lászlóról, hogy annyira echte nagyvárosi ember volt, hogy ún. "természetet" csak fotókon vagy filmen látott...)

gigabursch 2020.03.18. 20:53:19

@Muhammad Balfas:
Mikor megláttam "Balogh Tibit" Matula bácsiként én teljesen felderültem.
Ugyanis pontosan hozta azt, hogy manapság ilyen egy lápi ember, aki kiskorától járja a béreket, de a hétköznapi világban is működőképes.

gigabursch 2020.03.18. 20:55:36

@Vén motoros:
Ööö... véletlenül nem ez egy színész dolga? Mármint Chuck Norrison kívül?

Muhammad Balfas 2020.03.18. 21:00:21

"Ismértem egy embőrt. Nem ivott, nem bagózott, nem nőzött. Meg is hótt 3 éves korában.."

Vén motoros 2020.03.18. 21:06:38

@gigabursch: Hát, elvileg ez, de más a gyakorlat. Hánszor látni olyat, hogy egy színészen (színésznőn) úgy lóg a szerep, mint tehénen a gatya?
Komolyan mondom, szeretem Törőcsik Marit, aki sajnos. most a haéál mesgyéjén sétál, de amiko 40 évesen Júliát játszott, aki csak 13.5 éves volt (vagyis Rómeó liliomtipró pedofil...), nincs az a színésznői zsenialitás, ami ezt áthidalja. Vagy amikor az új Nemteiben (már elfelejtettem, ki rendezte), a Peer Gynt-ban Aase anyó szerepét jó 15 évvel fiatalabb szereplő játszotta, mint a lányát, Solveiget? Vicces, amikor a harmatos Solveig látszik anyának, és Aase kislánynak. Ezt sem lehet színásztehetséggel áthidlani. Olyan példákaz hoztam, amiket a saját szememmel láttam.

victor2 2020.03.18. 21:09:43

1. "A kirekesztés évei után meglelték azt a nevelő célzatot, amely az írónak is, az állampártnak is, a nézőnek is megfelel."

Ez a megfelel szó, mely egyúttal minősítés is, nem adja vissza a lényeget. Fekete István nemhogy megfelelt, de elismerés(ek)re méltó alkotója is lett a rendszernek. Nem véletlenül kapta meg 1960-ban a József Attila díjat, 1970-ben pedig a Munka Érdemrend arany fokozatát.

De a díjaktól eltekintve: a szocialista rendszer bizonyos értelemben, művei révén, nyugodt lélekkel bízhatta Fekete Istvánra is az ifjúság nevelését.

2. "1949-ben a minisztériumból is kirúgták, az ÁVO-n is összeverték,"
Fentebb a gigabursch nevű figura is tudni véli, hogy "Fekete István egyik szemét a patkányforradalmi elit (értsd: rühes komcsik) az ÁVO falai közt kiverték".

Holott erre semmi bizonyíték nincs, még akkor sem, ha ez a szélsőjobb egyik kedvelt hivatkozása. Ehhez képest Sánta Gábor irodalomtörténész, Fekete István életművének kutatója ezt állapította meg:

Fekete István nem a szemét, hanem bal szemének "látóképességét vesztette el az idegek roncsolódása miatt. Okozójaként özvegye és fia előbb rablótámadást, majd részeg szovjet katonát, végül az ÁVO pribékjeit emlegette. Éppen ezért különösen elgondolkodtató, amit Fekete István atyai barátjának, Láng Rezsőnek írt a történtekről. E levél tudósítása szerint „immáron egy szemmel nézem az Isten szép világát. Visszavonhatatlanul egy szemmel. A Kitti [Kittenberger Kálmán] által említett műtét már csak reparáció akart lenni, de nem tudott. A részletek már nem érdekesek. Egy váratlanul visszatolató autó, azon egy gerendavég, és kész. Se látóideg, se semmi, csak sötétség."

(kepiras.com/2009/04/santa-gabor-fekete-istvan-kultuszanak-csapdai/)

Valamint:

"SzO: - Fia szerint apjának „az ávósok 1946-ban kiverték a szemét, szétverték a veséjét, és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett. Két járókelő találta meg, úgy került műtőasztalra, különben meghalt volna". Erre az incidensre ön talált bizonyítékot?

SG: - Másfél évtizede keresem, de eddig még nem találtam nyomát annak, hogy Fekete Istvánt valóban bántalmazta volna a politikai rendőrség. 1946 áprilisában megsérült bal szemének látóidege, de ezt a bizalmas leveleiben mindig közlekedési balesettel magyarázta, és a visszaemlékezők egy része szintén így tudta. Egyébként sem életszerű, hogy az, akit tavasszal brutálisan bántalmaz a belügy, ősszel személyesen megy be igazolni egyik barátját éppen abba a minisztériumba. Beszédes, hogy a rendszerváltástól az özvegye előbb rablótámadást, majd részeg szovjet katonát, végül az ÁVH pribékjeit emlegette."
(Hévíz, 2014, 4-5)

Úgyhogy én a gigaburschok helyében nem lennék ennyire magabiztos.

3. "Attól, hogy Fekete István beilleszkedett, amivel tudott, az irodalmi életbe, még nem lett alkalmas a pártállam ideológiai alátámasztására. De a pártállam a hatvanas évek második felében már volt annyira dezideologizált, hogy azt az apolitikus nevelő hatást is elfogadta, amelyet a Tüskevár olvasóira gyakorolt."

Akkor én most idézek a Tüskevár folytatásából, a Téli berek című regényből néhány "apolitikus" részletet:
"Matula jól megnézte a kőlapokat a tűzhely előtt, mintha azon tanakodna, hogy fekszik majd ott az öregasszony, és csak azután válaszolt:
– Az a te dolgod, de máma a szegény embernek is nyugdíj jár. Valamikor – ‘iszen te is tudod – nem járt. Egy kis nyöszörgő konvenciót az kapott, akit a tekintetes komornyik úr beajánlt az uraságnak, vagy akit a nagyságos szobalány kisasszonyok beajánltak a kegyelmes asszonynak… az kapott, a többi meg mehetett, ahol a part szakad… Mindezek azonban elmúltak már"

"„Ehen – gondolta Matula, aki erre az alkalomra megberetválkozott, és sötét ruhájához csizmát húzott –, ez így van jól!” – És egy pillanatra gondolatai visszavillantak azokba az időkbe, amikor ilyen asztal talán tiszttartóéknál volt, és a kanász kanász volt, és a tiszttartó tiszttartó. Közbül semmi, de ezen a semmin nem lehetett átmenni. Az az egy-két szerencsés vagy szerencsétlen, aki mégis átment – elveszett. Elveszett le is, és elveszett föl is. A kasztok éhes farkasként marták a felemelkedőt, és hiénavihogással a lecsúszottat, de be nem fogadták soha.
— Kanász volt az apja – mondták fenn.
– Az apja még tiszttartó volt – mondták lent, s ebben a rövid mondatban még benne volt a lemoshatatlan, könyörtelen ítélet.
De ez a fiatal kis társaság már alig tudott és semmit nem érzett Matula gondolataiból."

Muhammad Balfas 2020.03.18. 21:11:28

@gigabursch: Nekem Kovács Laja mindig is a jó értelemben vett városi proli karaktere marad. Valszeg ezért tudtam nehezen elfogadni ebben a filben, és nyilván Bánhidi alakítása is eléggé meghatározó az én fejemben is. Mondjuk én tuti Cserhalmival játszattam volna a figurát..

gigabursch 2020.03.18. 21:16:52

@victor2:
Nem állok le veled szájkaratézni, mert tök fölösleges.
Inkább olvass: divany.hu/vilagom/2019/10/01/fekete-istvan/
Utána meg járj utána a forrásoknak.
Aztán meg pont nem fog érdekelni, hogy az ávós csürhét hogyan mosdatod.

gigabursch 2020.03.18. 21:18:10

@Muhammad Balfas:
Személy szerint Cserhalmira egy lyukas teheszacskót nem bíznék rá, nemhogy bármilyen szerepet.
De gustibus...
:-)

alien 2020.03.18. 21:34:37

Befejezte valaki a téli berket. Érdemes elolvasni.

okleveles naiv 2020.03.18. 21:37:01

A könyv(ek) az igazi(ak), ronggyá olvastam a Tüskevárt és a Téli berek-et is,

alien 2020.03.18. 21:37:56

sosem fejtem. Egy muki göllén született és ő mondtam neki megy-e a gölllei bocskor atalára. Nem is gondolkodott. Mondta megyen bizony.

Rollende Landstrasse 2020.03.18. 21:41:35

"Első ismeretterjesztő-nevelő célzatú állattörténetei (Csí, Hu, Kele, Vuk) egy 1940-es kötetében jelentek meg először."

A Hú a második világháború végével záródik, a visszatérő bagoly a béke szimbóluma. Van a regénynek korai novella változata? Mert a könyv nem jelenhetett meg a háború előtt.

pepin_nymburk 2020.03.18. 21:43:46

@gigabursch: régi berögzült szélsőjobb legenda és álomkép: a békésen dolgozgató, überbékés turbókeresztény magyar népre ráront a komcsi, ruszki, ávós csürhe... hm, 1941-45 között meg nem történt semmi komoly

Fredddy 2020.03.18. 21:47:37

A nyári lúd vadászható, de csak október elejétől december végéig- 2020-ban legalábbis.

@Vén motoros: Telly Savalast valószínűleg csak azért nem írod, mert nem láttad Ving Rhamest Kojakként :P Mads Mikkelsent viszont egészen megszerettem Hannibal Lecterként, pedig elképzelni se tudtam volna, hogy jó lesz.

TitiRobin 2020.03.18. 21:51:58

@Vén motoros: nekem van még, Jeremy Brett mint Holmes

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.03.18. 21:56:42

Falun, folyók között, gyakorlatilag "tüskevári" közegben felnőve természetesen imádtam minden Fekete István regényt, meg a Tüskevárt is. Sajnáltam szegény városi gyereket, aki még vizet is csak lavórban látott, hogy megcsipkedik a szúnyogok, meg olyan állatokkal találkozik (halak, kutya stb.), amivel mi naponta. Örültem hogy a végére elkényeztetett gyerekként rájött, hogy mi a szép az életben: a vidéki élet. ;)
Bánhídi tényleg hozta az igazi, lápi, "mindenttudó" embert.

A Tüskevár "új változata" azonban maga a tökéletes kapufa, mítoszrombolás. Talán ha pár másodpercet láttam belőle, és már tudtam, sosem fogom megnézni, ugyanis a Matulát "játszó" Kovács annyira, de annyira pocsék és erőltetett, hogy az valami hihetelen. Pedig asszem még ki is ment valami víz mellé átélni a dolgot a forgatás előtt pár napra... (Nekem inkább pl. a Kontrollban marad meg, ott tényleg jó volt.) Miatta nem is fogom sosem megnézni (ezt a nyilván hálivúdi mintára) gyártott újabb "pénztermelő alkotást". Ha ebben a sítlusban készítenének ilyen filmeket, akkor Kácsornak biztos igaza lenne: "Nem nézné a kutya sem...".
A megoldás: jó filmeket kell készíteni, hiteles szereplőkkel.

gyben 2020.03.18. 22:02:01

@gigabursch: ..és még akkor óvatosan fogalmaztál.

motoroskonyhaja 2020.03.18. 22:59:35

@csorsza: Lehet igazad van, és ez egy generációs szokás ;) Abban viszont teljesen egyetértünk, hogy mindegyik regény (Tüskevár, Téli berek) olyan megnyugtató, olyan nosztalgikus, és annyira szép, hogy azokat rendszeresen olvasni kell! ;) Örülök, hogy földik vagyunk, és hogy Te is olvasol! ;)

victor2 2020.03.18. 23:36:41

@gigabursch:

"Nem állok le veled szájkaratézni, mert tök fölösleges.
Inkább olvass: divany.hu/vilagom/2019/10/01/fekete-istvan/
Utána meg járj utána a forrásoknak.
Aztán meg pont nem fog érdekelni, hogy az ávós csürhét hogyan mosdatod."

Szájkaratézni valóban felesleges, még akkor is, ha ebben egyébként nagyon jó vagy: a tények tiszteletével viszont hadilábon állsz.

Az én forrásom Sánta Gábor irodalomtörténész, Fekete István életének és életművének elhivatott kutatója, aki több, mértékadó könyvet is szentelt az írónak. Sánta Gábor elfogulatlan tudóshoz méltóan, érvek és ellenérvek vizsgálatával járta körül a szemkiverés történetet és egy cseppet sem találta meggyőzőnek.

Én elhiszem, hogy neked, mint az ÁVÓ-s csürhe elleni harc letéteményesének, szükséged van kinyilatkoztatásokra Fekete István ügyében is és ezt a kinyilatkoztatást meg is találtad az általad ajánlott blog cikkében. Ezek a kinyilatkoztatások megóvnak a gondolkodás megkövetelte munkától és elég időt adnak neked a csürhézésre.

AraPapagaj.Hu 2020.03.19. 06:39:56

A vízi jelenetek nagy részét a mai M0-s kisdunahíd alá eső területen, Szigetszentmiklós és Dunaharaszti között forgatták, a helyszínek nagy része teljes mértékben felismerhető a mai napig is. Egy kép:
m.blog.hu/ar/arapapagaj/postimage/tuskevar1_1584596284.jpg

Hefe 2020.03.19. 07:35:36

@ZON:
Bánhidi vagy Bánhidy László (1908-ig Mudris[1]) (Szatmárnémeti, 1906. március 11. – Budapest, 1984. november 22.) magyar színművész.
Bánhidi (1908-ig Mudris) Antal János Károly kataszteri mérnök fia.[2] Apja Jászárokszálláson született 1876-ban, az ő anyját hívták Bánhidinek (Bánhidi Paulina).[3]

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bánhidi_László_(sz%C3%ADnművész)

Pirx 2020.03.19. 10:05:03

@AraPapagaj.Hu: Azért ez a két kép nem igazán győzött meg! :D

mentorosh lecsó 2020.03.19. 10:22:35

"A mocsárvilág rehabilitációjára csak a nyolcvanas években került sor, vitatott eredménnyel."

Vitatott eredmény ?!?

Egy öreg agrármérnök barátom mesélte, hogy amióta nagyjából rendbe szedték az ősnádasokat és a lápokat a Balaton vízminősége rohamosan javul, még napjainkban is. Emlékezzünk vissza milyen volt a víz a '80-as évek közepe táján. Mintha a kanálisban fürdőzne az ember.
Az élővilág sajnos már más kérdés. Az emberi fény és zajszennyezés komoly kihatással van a terület élővilágára...
Az "új kor hajnalán" előremutatóan már most rendelettel korlátoznám a Balatonon használható elektromos vízíjárművek teljesítményét is, mondjuk szállítható fő / kWh arányban. Oké, hogy nem belsőégésű motor, de nem szeretnék 50-70 km/h-val száguldozó elektromos hajókat látni a Balatonon.

Guszty 2020.03.19. 10:31:01

@victor2: Nem akarom eldönteni a vitát (ÁVO vs. gerenda), de az biztos, hogy aki kikerült az ÁVO karmai közül, annak nem volt ajánlatos elmondani, hogy hol és hogy bántak vele, mert könnyen visszakerülhetett. Ráadásul a Fekete Istvántól idézett levélben is lehet olvasni a sorok között: "A részletek már nem érdekesek."

Leylandi 2020.03.19. 10:55:23

@victor2: Nem kell rugózni bizonytalan mendemondákon, Fekete Istvánnak a pártállami nyalonc/nemnyalonc-megítéléséhez elegendőek a tények is: 1946 tavaszán tiltólistára kerül a vörös terrort ábrázoló, Zsellérek című regénye miatt, ezután semmit nem adtak ki tőle, állást sem kapott, alkalmi munkákból, patkányfogásból, uszályrakodásból tartotta el családját, kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, "A magyar irodalom története 1919-től napjainkig"-ból kihagyták, a Magyar Irodalmi Lexikonból pedig “kifelejtették”. Takarodj a bértollnoki alamizsnádból parizert venni ebédre a taknyos kölkeidnek, hitvány bértollnok, de csak miután a tartótiszted bakancsát kipucoltad.
Nna. Már itt is? Már ezt is? Nektek semmi se szent??? Mit akartok, a mai fiatalok összes példaképét ledönteni? Nem elég a felnőttek agymosása, már a gyerekeket is? Kezdhetsz aggódni, a világ történéseit látva hamarosan pont annyi lesz az idióta, defektes, szabados rendszerednek, te meg mehetsz vissza, ahonnan jöttél, mosogatni.

Leylandi 2020.03.19. 11:00:31

@Guszty: nyilván ha elmondta volna, rögtön kiverik a másik szemét is, abban a kedves rendszerben. Ez mindenkinek logikus, csak a bértollnoknak nem szabad elismernie. Nem kapna aznapra kaját :-( Ezt te se várhatod el tőle...

Leylandi 2020.03.19. 11:39:41

@Pirx: Persze. Nektek mindig fájt elmondani az igazat. Nem azt mondjátok, tilos Fekete Istvánról elmondani, csak megjelenik az a gúnyos kis ajaklefittyedés, ami Péter Gábort is jellemezte, bajusz alatt, mikor Faludy vagy más, nála, a négyelemis hülyegyereknél ezerszer okosabb ember ivott végre a wc-csészéjéből. Agyonhallgatás, terelés, csúsztatgatások, kenegetés, hátulról mellbe... Nem sorolom fel az egész repertoárt. Itt is ez megy: nem a mindenki által ismert tényekbe kapaszkodva próbáljátok Fekete nimbuszát lerombolni, csak egy lényegtelen mellékszálat kérdőjeleztek meg, aminek pontos eredete nem bizonyított, hogy aztán a mai, diákság, akiknek ez már csak nemigen tanult történelem, tele legyen kérdőjelekkel. Rombolj le egy bástyát, és meginog az egész vár. Mint a másik elmeroggyant társad, Tacskómuki, aki pár éve azt kezdte pedzegetni, Matula és a fiatalok között homoerotikus kapcsolat volt. tacskomuki.blog.hu/2009/10/01/homoszexualissa_tesz_a_tuskevar_olvasasa Ja, hogy ez nem idevaló? Hogy hallgassunk az aljas kis aknamunkátokról, csak a meséket, csak az menjen... Na coki. Engedd vissza a másik ápoltat, már biztos megebédelt, az legalább szórakoztató volt.

ZON 2020.03.19. 12:17:02

@Hefe: köszönöm, de ez mitől cáfolat ?

Pirx 2020.03.19. 12:22:33

@Leylandi: Szerintem keress meg egy pszichológust! :)
Nekem mindegy minek dobozolsz be, ugyanezt csinálták eszmetársaid 44 decemberében.
Azért uncsi, és azért nem idevaló, mert Fekete István elismert író volt, senki nem akar semmiféle nimbuszt köré keríteni. Ha még ráadásul a regényeit is olvastad volna, nemcsak Wass Alberttel próbálsz művelődni (kevés sikerrel) akkor tudnád, hogy vélekedett, miket írt a regényeiben. Mind a Tüskevárban, a Téli Berekben, és még az állatregényeiben is. Nem volt kurzusíró,
De hagyjuk ezt, mert az egész a film készítéséről szólt, csak megint jöttetek a rögezsméitekkel, összerondítani mindent, mert a ti világotok ilyen, és azt szeretnétek, hogy más is ilyen legyen.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.19. 12:24:33

@Leylandi: Kedves Liliána, kérlek a jövőben normálisabb hangnemben kommentelj, mert kénytelen leszek a kommentszabályok sértése miatt bannolni. Köszönöm.

Karcsibácsi37 2020.03.19. 12:51:33

@gigabursch: Az ÁVO-s rémtörténetnek irodalomtörténészi kutatások alapján nincs nyoma. F. I. saját levelezése alapján teherautós baleset volt, később az özvegye rablótámadásról beszélt, majd volt szovjet katonák akciója is, végül az ÁVO-s történetet kezdték terjeszteni. Ha ez a kurzus is elmúlik, akkor majd a földönkívüliek következnek?

gigabursch 2020.03.19. 13:45:28

@pepin_nymburk:
Több kérdésem nincs.
Ez a turbós szöveg akkor is gáz volt, amikor kitaláltátok.

@Guszty: @Leylandi:
A demokratákat a kritika sose emelte kebelére.
Később se lesz ez másként.

@victor2:
Innen est omen...
Kicsit sántít itt-ott...

Karcsibácsi37 2020.03.19. 13:46:02

1949-ben az Új Idők folyóiratban még megjelent a Végtelen út c. regénye folytatásokban. (A kiadó megszűnése miatt nem került sor a kötet kiadására.)
A szolgálati (FM ill. MÁLLERD) munkaviszonya 1950-ben ért véget. 1953-ban sógora, Vertse Albert neve alatt megjelent az Erdő, mező madarai c. kötet, melynek nagy részét ő írta. 1952-től-1955-ig, nyugdíjazásáig a Halászmesterképző tanára.
1955-ben nem csak a Halászat jelent meg, hanem a Kele és a Lutra is. A Kele a Magvető Kiadónál, tehát nem ifjúsági íróként fogadták. A Mórához (Ifjúsági K.) Janikovszky Évához (aki ott főszerkesztőként dolgozott) kötődő személyes ismeretsége révén került és így maradt ott. De azért később a Csend c. kisregényét pl. a Kozmosz könyvek között jelent meg és a Magvető is kiadott F. I. köteteket: Köd, Őszi vásár, 21 nap.
Ő magát sosem tartotta ifjúsági írónak...

Karcsibácsi37 2020.03.19. 13:51:04

Igaz, a Kozmosz könyvek kiadója a Móra volt.
Lényeg, hogy Fekete István, aki az Új Idők megszűnéséig annak házi szerzője volt, utóbb a Mórához (és részben a Magvetőhöz) csatlakozott. Plusz a Mezőgazdasági Kiadó adta ki a szakmailag odaillő köteteit.

gigabursch 2020.03.19. 13:55:19

@AraPapagaj.Hu:
Ez nekem újdonság.

@Pirx:
Engem viszont igen.

@Karcsibácsi37:
Az én apám sem tette ki a kocsma faliújságjára, hogy az egyik kedves társasházi lakótárs jóvoltából vették el az útlevelét. Akárhány történész kutathatná.
Vagyis közölték Fekete Istvánnal, hogy mond majd olyat, ami a pártnak is jó és akkor kaphat levegőt.
Sose bocsátották meg neki, hogy Kun Béla és a csőcseléke ámokfutását nevén nevezte: Patkánylázadás.

Karcsibácsi37 2020.03.19. 14:10:43

@gigabursch: Ideírnád pontosan, hogy hol írt "Patkánylázadás"-t Fekete István?
Egyébként a szemsérülése 1946 május előtt történt (levele igazolja), az ÁVO pedig 1946 októberében lett.
Amúgy meg elég sokat kutattam mostanában az esettel kapcsolatban és összerakva a képet, több mint valószínű, hogy valóban baleset történt.
(A komcsikat egyébként én is rühellem, egyenértékűek a fasisztákkal, de ez más lapra tartozik. Pártügyekben magam is Fekete István szavai szerint gondolkodom, azaz: "Minden pártból annyi az enyém, ami természetes, humánus, szociális, okos és valóság." Az idézet a naplójából származik.)

Gabez 2020.03.19. 15:28:03

@victor2: Érdekes, amit írsz. Nekem is feltűnt, hogy Fekete az '58-ban írt regényében az épp aktuális rendszert pártfogolja, de ez nyilván lehetett azért is, mert rászóltak, hogy legyen így, illetve hogy máshogy nem lehet. Ettől még lehet, hogy nem így gondolta és mondjuk náci szimpatizáns - sose tudjuk meg.
Nyugdíj lehet, hogy járt akkor már, de nyilván kevés, plusz mindenüket államosították, a padlás üres lett...szóval ez sok esetben inkább csak szemkiszúrás volt.

Az ÁVO-sok meg egy kategória a nácikkal, a szélsőségesek mindig is csak bajt okoztak és bajt is fognak okozni. Ilyen az emberi fajta, ezt dobta a nagy evolúciós lutri. Akinek ez nem tetszik, időutazzon vissza az őskorba, amikor még csak a következő ebéd volt a gond, s nem az, hogy épp most kit verjünk fejbe éppen most milyen ideológia alapján...

Cymantrene 2020.03.19. 15:29:17

A Zselléreket olvassátok el.

Leylandi 2020.03.19. 15:43:13

@JTom: értem, és igyekszem. Megpróbálok felnőni az ilyen pirx-féle kerülőutas "Szerintem keress meg egy pszichológust"-beszóláshoz, meg a burkolt nyilasozáshoz, látom, azt szabad.

Leylandi 2020.03.19. 15:46:56

@Gabez: Fekete István nem volt egy Dózsa György-kaliberű hős, de nem is volt dolga neki. Kiválóan írt és ameddig lehetett, következetes maradt. Az agyonveretés helyett persze azt választotta, hogy néha egy NYALAT-ot megküldött a rencernek, lásd még Kittenbergerről szóló írásait. Cserébe nem elhanyagolható, hogy ilyen háttérrel is életben hagyták. Szerintem jól döntött.

Leylandi 2020.03.19. 15:49:43

@Karcsibácsi37: nem volt ifjúsági író, csak ezt az egyetlen utat hagyták meg neki. Állattörténetei se igazán gyermeknyelven íródtak, igensok összefüggést csak felnőttkoromban értettem meg belőlük magam is.

Pirx 2020.03.19. 16:35:56

@Leylandi: Kikérem magamnak! Semmi burkolt nem volt benne!

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.19. 18:37:46

@Leylandi: nem kell a szarkazmus. csak azt kérem hogy a kommentszabályokat tartsd be. nem bonyolult, mindössze kettő van:
ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2015/06/11/kommentelesi_szabalyok_204
kérlek ne várd el hogy az alapján moderáljak hogy mit vélsz kihallani egy-egy kommentből

és hogy ON is legyek: nem gondoltam volna hogy a Tüskevár ilyen indulatokat képes kiváltani. kíváncsi lennék hogyan esnétek egymás torkának nácizva-komcsizva ha mondjuk a klasszika-filológia történetéről írnék egy cikket?

KariKa 2020.03.19. 20:05:13

@motoroskonyhaja: @csorsza: Akkor már hárman vagyunk, skacok. :)

Leylandi 2020.03.19. 20:10:04

@JTom: rendben, megértettem. Mondtam, igyekszem, és ez szerintem azóta látszik :-) Indulatokat meg nem a Tüskevár váltott ki, hanem ezek, akik mindenhol ottvannak, még itt is :-( Persze, nem várok lehetetlent, tudom, hogy a világ legalább 100 kormánya, azonbelül-felül számtalan izmusa és természetesen ellenzéke él már ezzel az eszközzel, már nem is egy személy egy nick, hanem gyártanak egy csomót, aztán az ír rajta, aki ügyeletes, akire épp jut :-) Ezért van az, hogy néha hisztiset tol az a nick, amelyik másnap már halálnyugodt, egyszer egész értelmesen érvel, másnap meg mintha az agyagos földdel vitatkoznál. Aki foglalkozott már a témával, rááll a szeme, könnyen kiszúrja őket, mert mindig átpolitizálva írják a hozzászólásokat, még a vajaskifli-receptet is, és folyamatosan, mint a süket, tolják ugyanazt. De szórakoztató is húzni őket, olyankor elégedetten fekszem le, hogy legalább megdolgoztak a pénzükért. Mert nagyon hitvány pénzt kapnak ám az ilyenért, ez a ranglétra alja, a tartótiszt beosztottjának a beosztottja. Nincs ezzel semmi gondom, ezt a munkát is meg kell valakinek csinálni, és a sok érettségizettet meg büfészakos munkanélkülit felszívja, nem az utcán tengenek, meg adnak belőle családnak, macskának enni. Az is valami, hogy ma már fizetnek az ilyenért, míg régen megzsarolták őket, és ingyen kellett ezt vagy azt a rencert, politikai vonalat szolgálni. Szal a blogod jó, találtam már "nekemvaló" témákat benne, majd olvasgatok. A kommentszabályoknak meg csak örülök, ha érvényt szerzel, mintjárt az elején megakadt a szemem azon, hogy "Ne becsméreld embertársad", hát sok sikert hozzá, persze tudom, te se mész fejjel a falnak, azért nem mertél a "nem burkoltan" (ahogy hallottuk) nyilasozó ügynökünknek nekimenni, míg rólam messziről látszik, hogy nem vagyok az. Okosan tetted, Fekete István is örvendezgetett egy bekezdést Kittenbergerről, hogy visszakapta puskáit a kommerektől, ünnepi keretek közt, és ez mennyire megható volt, közben persze beletört vagy három libatolla a pergamenbe mérgében, dehát ésszel élünk. A bloghoz sok sikert :-)

KariKa 2020.03.19. 20:36:58

A Kovács Lajosos feldolgozás számomra nézhetetlen. Most, nem is olyan rég, talán 2 hónappal ezelőtt erőszakot tettem magamon, és megnéztem. Rettenetes élmény volt. Minden pillanatában hamis, borzasztó színészi teljesítmény, gagyi helyszínek (hát az a leskunyhó natúr osb-ből...) sok helyen úgy tér el az eredeti szövegtől, aminek semmi értelme, hanem inkább oda nem figyelés eredménye. És most nem csak olyanokra gondolok, hogy csáklyát mond femtő helyett, de többször is helytelen (nem fogom előkeresni a hibákat, nem óhajtom újra megnézni). Hüledeztem.

És hát a végefőcím-zene. Hát ott dobta le az agyam a szíjat.
Ez a dalszövege, mindeni megkapaszkodott a fotel karfájában?

Cadillac coupe de ville, cirkálunk benne én és Ricky C,
Cadillac, ez kemény, az élet szép, ha van elég léd.
Cadillac coupe de ville, lazítunk benne én és Ricky C,
Cadillac, ez kemény, az élet szép, ha megvan a léd.
(Copporn: Cadillac)
Ez a vége dal szövege. A Tüskevár végén. Ez. Hagyok mindenkinek erre egy percet...

Ennél távolabb ha akarná, sem lehetne a könyv lényegétől.

A székely vicc jut eszembe, amikor a koma beleállítja a komája hátába a fejszét, az meg megkérdezni, hogy ez most komoly ugye, mert viccnek kicsit erős. Traumatikus élmény volt.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.19. 20:44:05

@Leylandi: nézd én itt nem pártolom és nem tiltom egyik "izmust" sem. ahogyan már százszor leírtam: lehetsz kommer, náci, cigánygyűlülő vagy antiszemita, esetleg indián, ufo vagy klingon nem érdekel, amíg a kommentszabályokat betartod.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.19. 20:48:03

@KariKa: teljesen egyetértek. a film nézhetetlen. Kovácsot hagyjuk, mára számomra minden film tiltott amiben ő vagy pl. Szabó Győző játszik. Matulaként teljesen hiteltelen és mivel egy senki nem értem hogy volt mersze elvállalni a szerepet Bánhidi után. a klasszikusokat szerintem tabu újraforgatni és a Tüskevár ebben az országban az.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.19. 20:50:17

@JTom: ja és Mucsi, hát az valami érthetetlen számomra. egyetlen figurát tud hozni. milyen színész az? a szembeszomszédom is csak egy figurát tud hozni (nőies, öregedő homoszexuális). e szerint ő is lehetne színész, csak mindig homokost kellene alakítania...

Nylul 2020.03.20. 08:22:23

@JTom: Azért itt hadd szóljak egy kicsit Mucsi mellett, én láttam a 'karakterén' kívüli szerepben színházban, és baromi jól tolta. Arról meg nem ő tehet, hogy egyszerűen nem bízzák meg más szerepekkel filmekben, mert ő 'Mucsi'.

gigabursch 2020.03.20. 09:09:52

@Karcsibácsi37:
Nagyon szívesen:
Fekete István: Zsellérek

Ám figyelmedbe ajánlok egy nagyon fontos cikket, mielőtt lelkesen, de információhiányosan nekiállsz olvasni azt a valamit, ami ma elérhető, akár boltban, akár a weben:
hunhir.info/Tompo-testver/2011/01/25/Vigyazz-zsiros-paraszt-mert-ugy-logsz-mint-a-veres-hurka-vege-a-regi-vilagnak/

Ugyanis az, amit ma megtalálsz - erősen a csonkított verzió.
Fenn volt a neten a teljes verzió is - amíg létezett a www.betiltva.com oldal.
A webarchívban talán megtalálod még.

Ezért, és pontosan _ezért_ tartom fenn a véleményemet arról, hogy Fekete István "balesete" hová és kikhez köthető. Ugyanis tele van a mai napig minden szűréssel és átpolitizálással.
Ugyanis az indexre tevés a mai napig működik.
S pontosan ezért nem érdekel az ideológusok megmagyarázása. Egytől-egyig hiteltelen.
Az irodalomtörténészek java azért kap munkát, mert csak adott tenyérből ehet - és abból is eszik. Különben éhenhal.
Ők szűrik a forrásokat, tényeket, értelmezéseket - normális embernek szűrnie kell a feldolgozott eredményt. Ezért vagyok pl. maximálisan bizalmatlan tk. az Ungváryak összes történelem feldolgozásával kapcsolatban is.
Nagy munkákat végeznek, de erősen megrendelőszagúak számomra => tehát hiteltelenek.

De nyugodtan felteheted a kérdést.
Miért lett betiltva a betiltva.com? Miért és kik tették indexre?

Egyébiránt:
Az oldal számára annó dacu én is adományoztam.
A saját kézzel (nem igaz, mert hárman voltunk), tehát saját kezünkkel legépelt, a nyugat-magyarországi harcokat teljes tényszerűségében feltáró művet átadtam nekik.
Missuray-Krúg Lajos: Tüzek a végeken.
Minden azóta, a témában született műnek ez az alfája és omegája.
Elvenni belőle vétek, hozzátenni, sajnos nincs igazán mit.

Szerencsére ma már időnként megvehető.

Karcsibácsi37 2020.03.20. 09:30:18

@gigabursch: Van eredeti Zsellérek-em (1. kiadás). Én abban a "Patkánylázadás" kifejezést nem találom. Segítenél, hogy hol van benne?!
(Nem lehet, hogy kevered Wass-sal? Az ő Patkányok honfoglalása c. elbeszélését torzították Patkányok lázadása-ra...)
Úgy gondolom, hogy te - és nagyon sokan mások is - elég egyoldalúan nézed a világot, és nem a tényeket veszed alapul. Nincs ezzel baj, az emberek több mint 90%-a pl. érzelemből politizál. Tudom, hogy emiatt meggyőzhetetlen az ilyen ember, én viszont - ha tetszik, ha nem - ragaszkodom a tényekhez, dokumentumokhoz. Lehet szépíteni a valóságot Fekete István módján, de hazudni nem szabad.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.20. 09:34:49

@Karcsibácsi37: érdekes amit mondasz, mert én sem emlékeztem a szóra. első kiadásom nekem nincsen, de az interneten szabadon fellelhető pdf-alapú regényben könnyen ellenőrizhető hogy nincsen benne a szó.

gigabursch 2020.03.20. 09:39:04

@JTom:
" a klasszikusokat szerintem tabu újraforgatni"

Erről eszembe jut, a Pearl Harbour c. film, amit az egyik kritikus így jellemzett (nem szó szerint)
"A film jó és szép, a történet megindító, de még néhány remake és nem is a japánok nyernek az érintett csatában"

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.20. 09:47:19

@gigabursch: hehe, ez jó. ha a történeti hűség is sérül a jelenleg fújó szelek miatt az még szánalmasabb, mint a csapnivaló színészi játék

Karcsibácsi37 2020.03.20. 10:30:23

Pár szó arról, hogy csak az ifjúsági író utat hagyták volna neki:
Egyrészt személyes ismeretség révén került és maradt a Móra írói kötelékében. (Janikovszky Éva). Másrészt több kötete más kiadónál került nyomtatásba. (Magvető, Mezőgazdasági K.)
Igazából két regényének utóélete az, ami miatt ifjúsági írónak tartják. Ebből az egyik, a Vuk még 1940-ben jelent meg először. Állatregényről van szó, nem ifjúságiról, de 1981-ben rajzfilm készült belőle, ami ifjúságivá tette a történetet. (Ezután került a kisregény az iskolai tananyagba.) A másik a Tüskevár, melyet már az ötvenes évek elején kezdett írni, amikor még az Ifjúsági Kiadó épphogy létrejött, de Janikovszky Éva még nem dolgozott ott. 1957-ben - amikor megjelent - a Móránál jelent meg, majd sikerei következtében az iskolai tananyag része lett, így lett "ifjúsági". Aztán még a filmsorozat is rátett erre egy nagy lapáttal, mint "ifjúsági filmsorozat".
Ezért tartják a mai napig ifjúsági írónak, bár senki sem kényszerítette a Mórához, és köteteinek egy jelentős része nem is ott jelent meg. (A 45 utáni kötetek több, mint egyharmada más kiadónál jelent meg.)

victor2 2020.03.20. 13:06:42

@Leylandi:
"Nem kell rugózni bizonytalan mendemondákon"
Éppen ezért lenne üdvös, ha a hozzád hasonló szélsőjobb nem rugózna Fekete István szemkiverésének bizonytalan mendemondáján. Amúgy pedig ismételten érdemes leszögezni, mert ez sem jut el a széljobb agyáig: Fekete István nem vesztette el a szemét - tehát senki sem verte ki - , viszont elvesztette bal szemének látóképességét.

"Fekete Istvánnak a pártállami nyalonc/nemnyalonc-megítéléséhez elegendőek a tények is:"
Eltekintve attól, hogy senki sem nevezte Fekete Istvánt pártállami nyaloncnak, valóban a tények számítanak Fekete István és a pártállam viszonyát tekintve. A tények azt mutatják, hogy ha nem is volt nyalonc, de elfogadta a rendszert, vele együtt azt a Munka Érdemrend arany fokozatát is, melyet Losonczi Pál, az elnöki Tanács elnöke nyújtott át neki. Azt pedig tudjuk, hogy az ilyen kitüntetésekre a párt adta az áldását.
adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nimrod_2015/?query=%22fekete%20istv%C3%A1n%22&pg=959&layout=s

Részlet ugyaninnen: "mai szemmel nézve igen nagy, 35–65 ezres példányszámban adták ki könyveit, így az értük kapott komoly összegű jogdíjak jóval az átlag feletti anyagi biztonságot nyújtottak neki. "
Tehát: a pártállam nemcsak, hogy maradéktalanul megbízott Fekete Istvánban, de közvetve-közvetlenül jelentős anyagi bevételt tett lehetővé számára..

"1946 tavaszán tiltólistára kerül a vörös terrort ábrázoló, Zsellérek című regénye miatt, ezután semmit nem adtak ki tőle, állást sem kapott, alkalmi munkákból, patkányfogásból, uszályrakodásból tartotta el családját, kizárták a Magyar Írók Szövetségéből,"

Hirdetés a Szabad Nép, a Magyar Kommunista Párt központi lapja 1947. október 14-i számának 3. oldaláról: "Fekete István - Tíz szál gyertya - Regény".
adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1947_10/?query=%22fekete%20istv%C3%A1n%22%20%22szabad%20n%C3%A9p%22&pg=90&layout=s

A többi szokvány szélsőjobbos öklendezés és pimaszkodás.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.03.20. 13:39:41

úgylátom idefújta a szél az összes szélsőbalos kádárgyereket, sajnálatos
ha már szélsőjobbozni lehet.... nem lehetne őket moderálni?

Fekete István megverték a komcsik és kész, ezen megy a vita komolyan? Szégyelljétek magatokat.

Amúgy talán életem legjobb könyvélménye, az Egri Csillagok mellett, azt is kb 6-szor elolvastam, de a Tüskevárt vagy 10-szer :) A Téli berek is legalább olyan jó, de talán kicsit szomorkásabb a hangulata.

victor2 2020.03.20. 14:14:22

@enpera:
"Fekete István megverték a komcsik és kész"

Nem lenne még egyszerűbb kéz feltevéses szavazással eldönteni a kérdést gigabursch, Leylandi, enpera és temagad résztvételével?
Aki meg ezt vitatni merészelné, annak csak annyit kellene mondanotok: megszavaztuk és kész.

Leylandi 2020.03.20. 14:59:49

@JTom: Most már igazán kíváncsi vagyok, victor2-től ez a hörgő szélsőjobbozás (ismerős, ugye? a fizetett balos ügynöknek mindenki szélsőjobb, aki nem bal), "öklendezés" meg személyeskedés mikor éri el a kommentszabályok küszöbét (ha valaki nem emlékezne rájuk: ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2015/06/11/kommentelesi_szabalyok_204 ), különös tekintettel a "Ne becsméreld embertársad, bármilyen vélt, vagy valós sületlenséget is írt"- ra (lásd: "üdvös, ha a hozzád hasonló szélsőjobb"), meg "Az egymást alpári stílusban szidalmazó, személyeskedő (akár viccesnek szánt, de mindenképpen sértő) kommenteket kimoderáljuk"-ra (lásd: "A többi szokvány szélsőjobbos öklendezés és pimaszkodás.").
Kedves JTom! Ha már megtiszteltél fennebb türelmes útmutatóddal az itteni viselkedést illetően, hadd kérjelek, ugyanilyen korrekt hangnemben, hogy világosíts már fel: csak nem minden hsz-ra figyeltek, vagy az itt megjelent fizetett baloldali "bér"-zelmű kommentelőknek valamilyen okból mindent szabad, lásd fent. Köszönöm.

Leylandi 2020.03.20. 15:11:03

@enpera: kritikusok szerint a Téli berek - a Tüskevárral ellentétben - már rétegregény, szinte vadászirodalom, így bár legalább olyan érdekfeszítő, mint a Tüskevár, az ifjúságot kevésbé ragadja meg. Nem is szomorkásabb, talán csak komolyabb, felnőttesebb, az előzőhöz képest egy újabb, nagyobb lépcső a felnőtté válás útján, lásd a nádban eltévedés, Tutajos "magábaszállása", váratlan látogatása Matulánál, vagy a korcsolyázó halálesete. Mindenesetre valószínű ez is kötelező irodalom lett volna a vadászvonal nélkül, és nagyon kár, hogy emiatt a pedagógia (igen, ilyen agymenők jellemzik őket, mint amelyik fennen hirdeti, hogy "nem tanítok fasiszta írót", mintha amúgy tömegesen járnának fasiszta írók iskolába) nem tartotta arra alkalmasnak.

ZON 2020.03.20. 15:14:26

@victor2: Teljesen igazad van.

@Karcsibácsi37: Az első kiadásban gondolom akad antiszemita célzás a kommün időszakából, ha még a neten ma fellelhető szövegben is "barkós" feketézőkről ír...

A természetleírásai gyönyörűek, szakmailag is hibátlanok, de a falusi életet leíró részek - főleg a köznép és a tehetősek viszonyában - erőltetetten idilliek.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.20. 16:00:26

@Leylandi: természetesen szívesen segítek a moderálási elveket megérteni, pedig igazán nem nehéz. számodra a nehézséget ebben valószínűleg - és ezt tényleg bármilyen sértő szándék nélkül írom - a speciális extrém világnézeted jelenti.
nem tudom hogy kik lehetnek a fizetett bértollnokok, mert még eddig egyáltalán nem láttam erről semmilyen fizetési listát és hogy ki az aki pénzért és ki az aki az elborult nézetei miatt védi körömszakadtáig a baloldalt, a nácizmust, a kolonoszkópiát, stb. azt sem én, de vélt vagy valós meggyőződésed ellenére Te sem tudhatod. amennyiben azt gondolod hogy: de, igen tudhatod, akkor a helyzetet innét én nem tudom megoldani és a vita parttalan.
mi van ha te vagy a másik oldal fizetett bértollnoka? innét (politika ellen beoltva) nézve ez is lehetséges, nem?
mindegy is. egyáltalán nem kívánok politikával foglalkozni, itt a kommentszekcióban bárki kifejtheti a nézeteit, legyen az BÁRMILYEN, amíg a kommentszabályokba vagy a hatályos magyar törvényekbe nem ütközik.

az általad citált mondatok: "üdvös, ha a hozzád hasonló szélsőjobb" ebben mi a sértő? nincs benne semmilyen trágár kifejezés, ami ne lenne vállalhatatlan.

ellenben nézzük a Te hozzászólásodat: "Takarodj a bértollnoki alamizsnádból parizert venni ebédre a taknyos kölkeidnek, hitvány bértollnok, de csak miután a tartótiszted bakancsát kipucoltad [....] a világ történéseit látva hamarosan pont annyi lesz az idióta, defektes, szabados rendszerednek, te meg mehetsz vissza, ahonnan jöttél, mosogatni." ez talán picit trágárabb és személyeskedőbb, nem? próbáld kívülről nézni.

summa summarum az utolsó szó jogán (lévén én vagyok itthon, mindenki más vendég itt) kérem hogy a hasonló kirohanásoktól tartózkodj és én is ígérem hogy igyekszem figyelmesebb lenni a moderálással, de az utóbbi három nap kicsit megviselt, lévén elkapott az influenza családostul. persze ez nem a Te bajod és nem is mehetne a moderálás kárára, de hát ne is várj itt valami katonás rendet és száz százalékos következetességet, hiszen ez egy hobbiblog és sokszor csak akkor avatkozom közbe a beszélgetésbe (inkább anyázásba), amikor már ég a ház.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.20. 16:04:48

@Leylandi: ja és még: ajánlom figyelmedbe a SZŰRÉS lehetőségét, amivel az általad nem kívánt illetők hozzászólásait kihagyhatod. persze ez csak akkor működik ha nem vagy bértollnok, akinek el kell olvasnia mindent és jó pártkatonához hűen válaszolni. na jó ez is csak szarkazmus volt, mint tőled ez:

"Kedves JTom! Ha már megtiszteltél fennebb türelmes útmutatóddal az itteni viselkedést illetően, hadd kérjelek, ugyanilyen korrekt hangnemben, hogy világosíts már fel: csak nem minden hsz-ra figyeltek, vagy az itt megjelent fizetett baloldali "bér"-zelmű kommentelőknek valamilyen okból mindent szabad, lásd fent."

victor2 2020.03.20. 17:57:06

@Leylandi: "Most már igazán kíváncsi vagyok, victor2-től ez a hörgő szélsőjobbozás (ismerős, ugye? a fizetett balos ügynöknek mindenki szélsőjobb, aki nem bal), "öklendezés" meg személyeskedés mikor éri el a kommentszabályok küszöbét "

Elhiszem én, hogy a legszívesebben kipenderítenél a fórumról: csakis a kizáratásban reménykedhetnek azok, akiket nem érdekelnek a tények.

Én forrás megjelöléssel ellátott tényeket ajánlottam a figyelmedbe és a többi eszmetársad figyelmébe.

Erre jött a válasz, hogy az ÁVÓ-s csürhét mosdatom és takarodjak, mint bértollnok.

Én most kiadom magam, de attól tartok, ez sem fog eljutni a te agyadig és eszmetársaid agyáig: nekem a lehető legjobb, hogy ilyen reagálásaitok vannak! Ettől elképzelni sem tudok számomra hasznosabbat.

Ugyanis értelmes ember számára nyilvánvaló, hogy nincsenek érveitek, csak dühödt érzelmeitek. Ez az érvek híján való öklendezés és pimaszkodás még a bizonytalankodók jó részét is mellém állítja.

Tehát ha velem nagyon jót akartok tenni, akkor arra kérlek benneteket, hogy folytassátok ezen az ÁVÓ-s csürhét mosdatom és takarodjak, mint bértollnok szellemi színten.

Leylandi 2020.03.20. 19:19:55

@victor2: hergelés 100, mondanivaló 0 :-( Felőlem aztán igazán nyomathatod, elhiheted, csak vagy neked is be kéne tartanod a szabályokat, vagy ha nem, legalább szórakoztató legyél, mert ez egyelőre egyik se :-( Az sajnos nem érvelés, hogy hazudunk, mert F.I. nem is vesztette el a szemét - csak megvakult rá, de ennek ürügyén szépen fölhergeled magad, hogy másokat is belerángathass, hogy aztán jöjjön a házigazda, és kezdje fejbeverni azokat, akik veled összeállnak. Ügyes, ügyes, mondaná Kohn, de okultam belőle. Persze attól még próbálkozhatsz, éjfélig vagy, idődbe belefér :-)

ZON 2020.03.20. 20:57:48

@victor2: jó lenne tudatosítani : " Jószagú sz@r, rendes náci nem létezik! " - Ernst Röhm utolsó szavai :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.20. 21:23:34

@ZON: bár lehet hogy tartalmilag helyes a megállapítás, nem ezek voltak Röhm utolsó szavai

ZON 2020.03.20. 21:31:36

@JTom: Nem voltam ott, taníts Mester ! :)

Én csak a Hindenburg léghajón elhangzott utolsó szavakat hallottam : "Sehol egy kurv@ hamuzó, én elnyomom a falon ! " :)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.03.20. 22:11:56

@ZON: én ott voltam, azért tudom olyan biztosan. nnna, most nem marad le a szmályli :)

bioLarzen 2020.03.25. 13:59:28

@TitiRobin: Horst Tappert mint Derrick... Peter Falk mint Columbo... Görbe Nóra mint Linda ;)

bioLarzen 2020.03.25. 14:01:22

Jó kis cikk, apróbb, de nem lényeges pontatlanságokkal. Sajna, a komeentfolyam kábé a felénél végleg átment egybitesbe - vannak sajna itt olyan törzskommentelők, akik ha megjelennek, valahogy nagyobb eséllyel történik ez... és, sajna, mindig találnak olyanokat, akik nem képesek ellenállni, hogy dedós szájkaratéba ne kezdjenek...

bioLarzen 2020.03.25. 14:15:35

Van itt valami, amit nem teljesen értek... Aszongya:
"A Ráckevei-Duna volt a Kis-Balaton. A tévéfilm nagy részét annak déli végében, Tassnál forgatták."

Pár bekezdés múlva, állítólag bánhidi Laci bácsi szájából:
"Volt ott egy nádkunyhó-díszlet. Az nekem annyira megtetszett, hogy én nem mentem be Keszthelyre a szállodába, hanem abban aludtam."

A Ráckevei Duna-ágnál lévő forgatáskor Keszthelyen lett volna a stáb szállása? Az azért nem pimasz üzemanyag-elszámolási stiklinek hangzik :)

Erős a gyanúm, hogy a állítólagos Pajtás-interjút nagyjából egészében az újságíró találta ki (tudjuk, hogy anno történt ilyen, elég rendszeresen... egy osztálytársam nagybátyja egy akkoriban ismertebb zenészr volt, ő mondta, hogy anno jelent meg az IM-ben úgy egy egész oldalas interjú vele, hogy abból kb. 1 kérdést tettek fel neki valóban, amire adott egy kb. két mondatos választ, és a kész cikket meg se mujtatták neki, az újságban olvasta először ő is - akkoriban ez agy ment)...

Bánhidi Laci bácsi egyébként, ahogy itt többen is írták már előttem, abszolút városi - azon belül is budapesti - medve volt. Valóban a Csepel-sziget végénél lakott sokáig, ahogy én tudom, nem kunyhóban, ahogy itt valaki írta, hanem egy elég roskatag lakóhajón. Legendásan ritkán volt teljesen józan forgatáson kívül (nem ritkán forgatások alatt se...) - de, nem részegként kell elképzelni, hanem inkább szalonspiccesen. Ha jól emlékszem, róla volt az az anekdota, amikor a szokásosnál is nagyobb volt benne a maligánfok, valaki auztogramot kért tőle, mire ő fogta a paírt és tollat, gondolkozott egy pár pillanatig...
- Hogy hívnak?
- XY.
- Nem téged, bazdmeg, hanem engem!

(Gondolom, nem igaz, de aranyos.)

TitiRobin 2020.03.25. 14:37:40

@bioLarzen: ok, igaz, de azért ezek a szereplők mások. Nem a regény volt előbb, hanem a film. Azért akiket említesz nem kimondottan regényalakok.

bioLarzen 2020.03.25. 14:40:04

@TitiRobin: Peresze - csak olyan színészekre gondoltam, akik szinte teljesen egybeforrottak egy szerepükkel.
süti beállítások módosítása