"Rémregény, amelyhez fogható Magyarországon az utóbbi évtizedekben nem történt" - így minősítette a Magyar Nemzet 1980. február 26-án a Soós Lajos és társai által elkövetett gyilkosságsorozatot. A nyomozás méretei egyedülállóak és elképesztőek voltak. Soós kivégzése után 13 évvel árulta el Valenta László rendőrezredes a Kurir olvasóinak, hogy a rendőrség történetében a legtöbb pénzt ennek a gyilkosságnak a felderítésére költötték el. Mintegy húsz millió 1980-as forintot.
"Hírhedt bűnügyek a szocialista Magyarországon sorozatunk első részét olvashatjátok ma az Arcanumtól, szerzője 'hacsa'. A sorozatban olyan nagy port felkavart ügyekről emlékezünk majd meg, amiről a maga korában mindenki beszélt és napi szinten foglalkoztatta az átlagembert. Elsőként egy sokak által már ismert történet jön..." - Jtom
Gyulai Károly 45 éves, háromgyerekes rendőr főtörzsőrmester a Ferihegyi Repülőtér közelében, a Vörös Hadsereg útján, a Steinmetz szobornál dolgozott őrszemként már öt éve. Kedves ember volt, mindenkinek segített, akinek tudott, a rendszeresen arra járók ismerték és kedvelték. Rendszeresen arra járt a harminchat éves Soós Lajos is régi lepukkant Polskijával vecsési otthonából Budapestre dolgozni, bűnözni, csavarogni. A főtörzs számára nem volt ismeretlen sem a kocsi, sem az állapota. Nem csodálkozott, amikor Soós autója 1979. július 10-re virradó éjszaka leállt az útpadkán, az utasai pedig úgy tettek, mintha lerobbant volna. A főtörzs hozta a lámpáját, ment segíteni, s amikor a motorház fölé hajolt hátulról Soós féltengellyel leütötte, a hörgő embert begyömöszölték a csomagtartóba és elhajtottak vele. Amikor megálltak, a rendőr még életjelt adott, Soós elvágta a torkát, majd a holttestet társaival elásta egy kukoricaföldön.
Magyar Nemzet, 2016. március 23.
A korabeli lapok nem közöltek képeket a perről és szereplőikről. Csak a Szabad Föld 1980. március másodiki számában találunk a korabeli lapokra jellemző, rossz minőségű fotókat a tettesekről.
Július 10-én délelőttől: "Több ezer rendőr, katona, munkásőr méterről méterre haladva vizsgálta a mezőt, az utakat, a környékbeli helyiségeket. Helikopterek is részt vettek a kutatásban. A holttestet két nap alatt megtalálták. A három hónapig tartó nyomozás során 180 ezer emberrel beszéltek, több ezer gyanúba jöhető személyt sokoldalúan ellenőrizték, és szűkítették a kört, majdnem egymillió gépkocsi nyilvántartását rostálták át, 14 ezer autót közvetlenül is megvizsgáltak, több száz, a lakosságtól érkező igen fontos bejelentést végignyomoztak, a szóba jöhető büntetett előéletűek több ezres tömegét szűrték át." (Népszabadság, 1980. február 26.) "858 vérmintát rögzítettek. A szakértők 3732 festék- mintán végeztek morfológiai vizsgálatot és 1528 textilvizsgálatra került sor." (Népszava, 1999. október 14.)
Ebben az ügyben alkalmazta a rendőrség először a szuperimpóziós azonosítási eljárást, amellyel egy koponyát azonosítani lehet egykori tulajdonosáról készült fénykép alapján. Ekkor rögzítették először számítógépen a nyomozás során keletkezett információk ezreit.
"Amikor Gyulai Károly rendőr főtörzsőrmester kegyetlen meggyilkolását a sajtó nyilvánosságra hozta, szinte napok alatt terjedt el Budapesten a hírhez kapcsolódó rémhír: cigányok voltak a tettesek. Magyarázat is akadt a hír realitását alátámasztandó: magyar ember nem így gyilkol. (Hát hogyan?) Később kiegészült a pletykahullám: lehet, hogy arabok vagy afgánok voltak, az is lehet, hogy cigányok, azonban semmi esetre se magyarok." (Schiffer Pál cikke a Kritika 1980/2. számában.)
Október 31-én helyezték előzetes letartóztatásba Soós Lajost és társait, négy "magyar embert". A kihallgatások során kiderült, hogy Soós öt gyilkosságban volt benne különböző tettestársakkal, s a másik négy alighanem örökre megoldatlan maradt volna az ötödik nélkül.
"Magamról talán annyit, hogy bandita vagyok" - erről tájékoztatta Soós a tárgyalóteremben összezsúfolódott hallgatóságát az utolsó szó jogán. (Magyar Nemzet, 1980. május 29.) És valóban, úgy tűnik, hogy Soós banditának született. Gyerekkorában sem bírt vele senki, ötödik után kimaradt a suliból, csavargott és bűnözött, bár a rendőrgyilkosság idején éppen volt munkahelye. 1960-ban, tizenhét éves korában került először börtönbe, és a kivégzéséig eltelt húsz év nagyobb részét ott is töltötte. De az első négy gyilkosságával nem bukott le.
Az első két gyilkosságot 1963-ban és 1968-ban Varga Lászlóval követte el.
1963-ban egy bűntársukat dobták be a Dunába, mert tartottak tőle, hogy elárulja őket. Az ő holttestét kihantolták, de nem tudták azonosítani, ezért ez a gyilkosság nem is szerepel a vádiratban, és a korabeli lapok is hallgattak róla. 1968-ban Pataki Károly pénzügyőr őrmestert és futballistát gyilkolták meg a fegyveréért. Az ő megtalálásáról a rendőrök lemondtak, elkönyvelték, hogy külföldre szökött és eltűnt. Soha nem találták volna meg, ha Soós be nem ismeri a gyilkosságot, és meg nem mutatja a háza kertjében, hogy hol van a pénzügyőr elásva.
1972-ben Soós immáron György Józseffel ölte meg a 65 éves Farkas Józsefnét Törökbálinton, mert azt gondolta, hogy sok pénze van, de csak 520 forintot talált nála. A Kék Fényben is, az újságokban is kérték a lakosság segítségét, de hiába.
A rendőrgyilkosság előtt tizenkét nappal ölte meg Soós új bűntársával, a 19 éves Németh Istvánnal Borai Lajost, aki a vecsési Halásztanyában ünnepelte meg harmadik gyermeke születését. Elcsalták a boldog apát, Soós elvágta a torkát, Németh a mellébe döfött párszor, elvették a pénzét, pár száz forintot, másnap elvitték jó messzire a tetemét és elásták.
A rendőrgyilkosságot Soós, György és Németh együtt követte el. Némethet küldték be a járőrbódéba, hogy hozza el a főtörzs géppisztolyát, de idegességében nem találta, csak a Gyulainál lévő pisztolyt vették el.
Soós állítólag "egykori zárkatársainak már tíz évvel ezelőtt kijelentette: 'Egyszer megcsinálom az igazi, nagy balhét, aranyrudakat szerzek, kijutok Nyugatra'.” Ehhez vagy valami ilyesmihez, posta- vagy bankrabláshoz kellett volna a komoly fegyver. Már Pataki pénzügyőrt is ezért ölték meg.
A kádári diktatúra viszonyai között ilyen ügyben a sajtó önálló tényfeltáró munkát nem végezhetett. A részletesebb tudósítás a rendőrség felügyelete alatt álló tévéműsor, a Kék Fény privilégiuma volt. A lapok a hatalmas érdeklődés ellenére is csak rövid közleményekben számolhattak be a bűnügyről hét hónapon keresztül. Csak a nyomozás lezárásakor adhattak részletesebb leírást a gyilkosságsorozatról, de akkor is csak azt közölhették, ami a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón elhangzott. A tudósítások azt hangsúlyozták, milyen hatalmas és kiváló munkát végzett a rendőrség. A Kék Fény-es Szabó László Népszabadságbeli cikkének az volt a felcíme, hogy "AMÍG NINCS TETTES, NINCS LEZÁRT AKTA". Holott a történetből éppen ennek az ellenkezője derült ki. A pénzügyőr aktáját már régen lezárták, Farkas Józsefné meggyilkolása ügyében sem jutottak semmire, a megtorlatlanul maradt első Soós-gyilkosságról meg eleve be sem számolhattak a lapok.
A sajtóban a fő üzenete ez volt: "A bíróság ítéletet hoz. A közvélemény megnyugszik majd, mert bizalommal van a bűnüldöző szervek munkája iránt, amelyben mint most is — nincs időhatár." (Szabad Föld, 1980. március 2.)
Az ügyet Dr. Czabány Miklós tárgyalta, aki pár hónappal azelőtt a pszichopata hárshegyi gyerekgyilkost ítélte halálra. Az ítéletről szóló tudósítások érzékeltették, hogy az előre elvárt ítélet született meg és nem is születhetett más: "Aligha lehetett kétséges a tények és az előzmények ismeretében bárki előtt is az ítélet lényege. Nem is hatott hát a váratlanság erejével, amikor dr. Czabány Mihály kihirdette: a Fővárosi Bíróság Soós Lajost és György Józsefet halálra, Németh Istvánt életfogytig tartó, Varga Lászlót tizenöt évi szabadságvesztésre ítélte." (Magyar Nemzet, 1980. június 12.) 1980-ban a halálbüntetés kérdéséről még nem folyhatott vita a magyarországi nyilvánosságban. Nem a két halálos ítéletet, hanem a két másikat kellett megmagyarázni. Varga esetében az enyhébb ítéletet az időmúlással indokolták, Németh Istvánt pedig a kora miatt nem lehetett halálra ítélni, mivel az elkövetés időpontjában nem töltötte még be a huszadik életévét.
Ítélethirdetés. Tolnai Népújság, 2005. július 11.
Az ítéletet másodfokon szeptemberben jóváhagyták, a kegyelmi kérvényt elutasították, Dr. Czabányt kitüntették a Munka Érdemrend arany fokozatával, Soós Lajost és György Józsefet október elsején kivégezték.
Az akkori magyar sajtóban a Népszava tudósítója, Schmidt Attila volt az egyetlen, aki túlment a rendőrségi tájékoztatókon és a tárgyalóteremben elhangzottak közvetítésén. Például rendkívül érdekes interjút készített Dobos Tiborné őrnaggyal, Soós kihallgató tisztjével: "A rendőrgyilkos-vezér feltehetően utolsó 'szereplése' alkalmával, amikor a Legfelsőbb Bíróság előtt élt az utolsó szó jogával, mintegy tíz percig tartó beszédében legalább három percig azt fejtegette, hogy milyen emberségesen bántak vele a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán." Dobos Tiborné volt az, aki ilyen emberségesen bánt vele. Ő az interjúban le is szögezte: "alapelvként el kell fogadni, hogy célt elérni csak emberséges viselkedéssel lehet". A nyomozók tudhatták, hogy az első beismerő vallomást nem Soóstól fogják kapni, hanem sokkal inkább Németh-től, akinek nem volt lehetősége tagadni, mint a régi gyilkosságokban részes Vargának, és életkoránál fogva nem is fenyegette halálos ítélet, mint a társait. Soós azután tört meg, hogy a társai már megszegték a hallgatási fogadalmukat. "A beismerés előtt Soós sírógörcsöt kapott. Majd a bizonyítékok hatására mind a négy gyilkosságról beszámolt. Szinte látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Gyakran mondogatta, hogy ha nem bánunk vele emberségesen, feleannyit sem mondott volna el, mert mindig attól tartott: ha megtudjuk, hogy rendőrt, tehát egy kollégánkat — gyilkolt meg, itt agyonverik." (Népszava, 1980. szeptember 11.)
Soós Lajos vall. Tolnai Népújság, 2005. július 11.
Az ügyész szerint Németh István volt a legelvetemültebb a vádlottak között. Állítólag még Soós is félt tőle. Ha akkor lett volna "tényleges" életfogytiglani büntetés, alighanem azt kapja. De mivel nem volt, úgy rendelkezett a bíróság, hogy Németh legközelebb húsz év múlva bocsátható feltételesen szabadon. Eltelt a húsz év. Úgy volt, hogy Németh István szabadul. Már ki is léptették őt a börtönből. A Népszavának interjút adott Kovács Zsolt őrnagy, a szegedi Csillag börtön vezető pszichológusa. Németh "nagyon rossz fizikai és mentális állapotban került a büntetésvégrehajtási intézetbe, de a gyógyító-nevelő csoportban magára talált. Részt vett egyházi foglalkozásokon, megtanult orgonán játszani és pozitív hangadója volt annak a kisebb közösségnek, ahol napjait töltötte. Ez egy hosszú folyamat eredménye, nem annyira látványos, de esélyt adhat a visszailleszkedésre. Németh esetében ez nem konformizmuson alapult, ő komolyan gondolta." A másodfokon döntő bíró azonban úgy vélte, hogy "bár az elítélt személyiségében történtek pozitív változások, ezek azonban nem elegendőek a feltételes szabadsághoz". (Népszava, 1999. december 17.) Némethnek vissza kellett mennie a börtönbe, és csak egy évvel később szabadult.
Két évvel ezelőtt számolt be a Magyar Nemzet arról, hogy mi történt azóta Németh-tel. "A rács mögött megtért, szabadulása után Győr közelében, egy kis faluban lett kántor, ám nem voltak elégedettek a munkájával. Utcára került, pedig még egy lánya is született, ám nem sikerült az együttélés, Németh hajléktalanként, koldulásból tartotta fenn magát. Aztán 2006 már Budapesten érte, itt is hajléktalan volt, nyalókát árult a Városligetben, alkalmi munkái voltak. A Stop.hu-nak akkor azt mondta: megroppantotta, amikor 20 év után kiengedték, majd tiltott gyógyszertartás miatt még egy évre visszaküldték. /.../ A városligeti munkának is vége lett, miután egy rendőr felismerte és a munkaadója kirúgta, mert ez már kellemetlen volt a számára. Akkoriban egy roncsautóban lakott; mint mondta, mínusz 10 fokig bírta a hideget, de koldulnia kellett ismét, hogy enni tudjon./.../ Németh István ma Nógrád megyében egy községben él, élettársával közösen két gyereket nevelnek. A ma 8 éves kislányt Németh a nevére vette, az 5 éves kisfiú pedig közös gyermekük a 29 éves élettársával. Németh nyolc éven át élt hajléktalanul, az asszonyt egy melegedőben ismerte meg."
Soós és György ítéletének végrehajtója, az utolsó hóhér Magyarországon. Múlt-Kor, 2012. július 20.
