Fekete-fehér kis színesek 1930-ból

2018. szeptember 20. DDQ

"Állandó szerzőnk DDQ - az Arcanum elképesztő gyűjteményéből építkező - remek sorozatának újabb darabjával érkezik, az eddigieknél is ütősebb válogatással! Jómagam több képnél is megborzongtam pedig a bulvár még nem volt olyan naturális mint manapság, de a "kis színesek" még fekete-fehérben is odavernek." - Jtom

Megérkezett egy újabb válogatás, a húszas évek végére érve 1930-ba lépünk. Az újság továbbra is igyekszik a lehető legszélesebb átfogással érdekességekkel szolgálni. Nem szorítkozik hazai eseményekre, ismét jelen van a nagyvilág, katasztrófákkal, hírességekkel, aktualitásokkal. Nézzük meg hát, mi érdekelte a kor emberét?

1.png

Az épületet többször is átépítették, s az 1929. december 24-én este bekövetkezett tűz okán újabb módosítás következett.

Mai bejegyzésünk az Arcanum Digitális Tudománytár anyagait felhasználva került a képernyőkre

adt_logo_cr.jpg

10.png

Erről a repülőről nem sokat sikerült megtudnom, igen nagy sajnálatomra. Valószínűleg téves lehet a gép elnevezése, ugyanis M-22 Turul néven egy másik, későbbi gépet jegyez a repüléstörténet. Az első export vitorlázógépet, mely Egyiptomba került , Jancsó Endre és Szokolay András tervezte, világrekordokat repültek vele. 

3.png

("Erről nekem a Végső Állomás 2 autópályás jelenete ugrott be" - Jtom)

4.png

 

Pénteken temetik a Paisley moziégés gyermekáldozatait


Jelentette a Magyarság, hogy Szilveszter napján Paisley skót városban egy moziban tartott gyermek előadáson tűz támadt és hetvenkét gyermek a lángok martaléka lett.
Mint Londonból jelentik, az uralkodópár és a miniszterelnök hosszú részvét táviratot intézett a városi tanácshoz. Pénteken temetik az áldozatokat és a város hatvan lelkésze felajánlotta ingyenes közreműködését. Minden gyászházban külön istentiszteletet tartanak. A gyász jeléül szünetel az üzleti élet.
A tanács tagjai házról-házra jártak, hogy személyesen fejezzék ki a város részvétét. A parlament megnyílásakor több képviselő felveti majd a katasztrófáért való felelősség kérdését. Azt hiszik, hogy az eset következtében lényegesen megváltoztatják a mozgó- színházakra a tűzbiztonsági rendszabályokat.
A lapok megdöbbentő szörnyűségekről számolnak be. Az áldozatok között alig hároméves kisgyermekek is vannak, mig a legidősebb odaveszett gyermekek sem haladták meg a 14 évet. Csak most derült ki, hogy több anya is a lángokba veszett, akik látva a tűz kitörését, berohantak az égő moziba, hogy gyerekeiket kimentsék, közben azonban ők maguk is a lángtengerben lelték halálukat. A halálos áldozatok száma szerdán délben már 75-re emelkedett. Ez a szám azonban, a jelek szerint, még növekedni fog, miután az Alexandra-kórházban eszméletlenül fekvő gyermekek közül többnek az állapota életveszélyes. A tüzhalált halt gyermekek legnagyobb része szegény munkáscsaládokhoz tartozott.
Sok helyütt gyűjtést rendeztek a gyászoló családok javára. Az Alexandra-kórház orvosai, ahol a pokolmozi gyermekáldozatait elhelyezték, meglepetten látják a nagyszámú füstmérgezést és úgy nyilatkoztak, hogy a katasztrófa valószínűleg nem mint először hitték, a filmtekercs robbanásától keletkezett, hanem egy rosszul szigetelt gázcsőből kiáradó világitó gáz lobbant lángra a vetítőgépből kipattanó elektromos szikra következtében.
A kezelőorvosok egyike, akinek szemel láttára gyors egymásutánban mintegy harminc gyermek halt meg — valamennyi 3-14 éves korban — maga is súlyos lelki depresszióba esett és el kellett szállítani a kórházból, mert félő volt, hogy megörül.
A baleset áldozatainak nagy száma miatt a kórház személyzete nem volt elegendő és így a szerencsétlenül járt gyermekek szülőit kellett igénybe venni, hogy az élesztési kísérleteknél segédkezzenek. Szívet tépő jelenetek játszódtak le egymásután, midőn a szülők órákig tartó élesztési kísérletek után az orvosoktól megtudták, hogy gyermekük meghalt. Asszonyok és férfiak egymásután estek ájultan össze, sokan pedig minden intés dacára, hogy az élesztési kísérlet már amúgy is hasztalan, nem akarták a mesterséges lélegeztetést abbahagyni mindaddig, amig maguk is félholtan össze nem estek az izgalomtól és kimerüléstől.  

 

Magyarság újság eredeti cikke

A városkában sajnálatos módon nem ez volt az első tragédia, mely gyermekeket is érintett. 1810 november 10.-én az Eglinton Grófnő nevű gőzhajó szenvedett katasztrófát a városban. A frissen épített utasszállító hajó, első alkalommal közlekedett a városka csatornáján. S nem csak ez miatt, hanem azért is, mert az akkori munkásbérekhez viszonyítva is nagyon olcsó volt rá a jegy, rengetegen várták érkezését. A nagy érdeklődés kialakulásában közre játszott az is, hogy Márton nap volt, így szabad napon voltak a munkások. Akkoriban nem nagyon volt szórakozási lehetőségük, így egy kis hajókázás remek mulatságnak ígérkezett. A kikötőbe érkező gőzös láttára a tömeg izgalomba jött, ugyanis úgy látták, hogy nem mindenki fog felférni rá. Még mielőtt az utasok elhagyhatták volna az utasszállítót , a parton állók megrohanták, s az egyensúlyát vesztve, a nagy tömeg hatására felborult. 85-en vesztették életüket, köztük sok gyerek, s egész családok is.

A hajót később kiemelték, s amíg használatban volt több baleset nem érte. A csatornát hamarosan feltöltötték, s ma már vasútvonal van az egykori nyomvonalon. A tragédiára csak egy tábla emlékeztet a töltés oldalában.  

11.png

 

A Divatcsarnok épülete és az üzlet története nagyon érdekes, íme pár részlet:

- az 1900-as évek elején már csomagküldő szolgálat üzemelt,

- a hazai kereskedelem legsúlyosabb tűzesete itt esett meg, 14 halálos áldozatot követelve, 1903. augusztus 4-én,

- itt alkalmaztak Budapesten először ugróponyvát a tűz oltása során.

12.png

5.png

 

A máig hírhedt bűnügy, a "Tiszazugi méregkeverők" néven lett ismert. Több települést is érintő, hosszú évekig tartó gyilkosságsorozat lázba hozta az országot, minden újság tudósított róla, a méregkeverő asszonyokkal a bíróság mintegy 162 halálesetet hoztak összefüggésbe, ám a szám ennél sokkal magasabb lehetett.

9.png

7.png

8.png

 

6.png

 

A Divatcsarnok mellett a Corvin sem marad el a legek terén:

-egymillió korona alaptőkével alapították meg,

-1926. december 26-án az áruház szomszédságában, a Rákóczi út - Nagykörút sarkán helyezték üzembe az első elektromos közlekedési lámpát,

-1931-ben az országban elsőként mozgólépcsőt üzemeltek be az áruházban.

 „Egész kis város ez az egyetlen épület, s ma már Európa legelső divatotthonává fejlesztette igazgatósága. Küszöbét nemcsak a főváros vásárlóközönségének ezrei lépik át, de óriási termeiben randevút ad egymásnak a vidék jó pénzért jót vásárolni szerető népe éppen úgy, mint azok a külföldiek, akik tudják, hogy Budapest divatkereskedelme nem marad ízlés, minőség és lelkiismeret tekintetében sem Párizs, sem London mögött… Mert ahogyan Európa divatját Párizs, a fővárosét a Corvin diktálja és igen szerencsés, mesteri kézzel.”

Pesti Hírlap

 

pestinaplokepesmelleklet_1930_pages68-68-page-001.jpg

Tanóra egy falusi iskolában

13.png

A kép a jubileumi események okán jelent meg a lapban

14.png

Kaye Ernest Donsky (született 1891. április 10. - elhunyt 1981 augusztus 29-én). Ír autóversenyző  és motorcsónak versenyző-rekorder. A Silver Bullet elnevezésű autót neki építették a Wolverhamptonban a Sunbeam gyárban. Az autóban, melyet gyorsasági sebességrekord döntésekhez használtak, két V-12 repülőgép motor volt, összesen 48 liter (!) össztérfogattal, dupla szuper feltöltőkkel (17,000 f/p). A teljesítménye 2000 LE körüli volt. A rekordkísérlet nem sikerült. A legalsó képen a csupasz gép látható, sajnos nagyobb méretben nem bukkantam rá. 

sunbeam-silver-bullet-debut-kaye-don.jpg

f92a2ffabf6b818658f32ed07d45ffe7.jpg

letoltes.jpg

 

Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

Figyeljétek a következő válogatást is! Ha lemaradtatok volna az előzőkről, itt találjátok meg a korábbi bejegyzéseimet:

z_1925.jpg z_1926.jpg z_1928.jpg
1925 1926 1928

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr9014245105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tejinashi 2018.09.20. 07:05:53

Arról lehet tudni valamit, hogy a méregkeverő asszonyok miért mérgeztek meg ennyi embert?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.20. 07:21:03

@Tejinashi: a linkre kattintva a wikis szócikkhez kerülsz, az szépen összefoglalja az eseményeket és a miértre is választ ad

daneel1976 2018.09.20. 11:46:57

Nagyon jó,nagyon jó......

bioLarzen 2018.09.20. 18:47:02

@Tejinashi: Elég szomorú történet, többek között az időszak megkövesedett vidéki életéről, társadalmáról, szokásairól, erkölcseiről. Szerencsére a neten elég szép irodalma van, egy gyors guglizás egész sok cikket felhoz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2018.09.20. 23:26:07

@Tejinashi: Úgy érted, mi volt az indíték (ennyi, időben szétszórt, szervezetlenül zajló, emberölésre nincsen, nem nagyon lehet közös), vagy úgy, hogy mi akadályozta a közösséget/állami szerveket az idejében történő felderítésben, észlelésben?

Tejinashi 2018.09.21. 08:57:16

@Counter: @bioLarzen: @JTom:
Köszönöm a válaszokat, közben utánajártam, olvasgattam, most okosabb lettem :)

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2018.09.21. 10:42:25

Jó kis bejegyzés, köszi!

Az utolsó képnél a 'szuper feltöltő' viszont egy nagyon rossz tükörfordítás.

supercharger = kompresszor

kvp 2018.09.21. 11:45:32

Az turul vitorlazo a kepen a HA-5035-os es nemreg meg megvolt.
www.zetapress.hu/belfold/14773

Alick 2018.09.21. 12:20:03

"Tanóra egy falusi iskolában"

Hű, mennyi hidzsábos csaj... :)

SzocsO 2018.09.21. 12:35:47

Jaj, a mozi-tűzvészt olvasva rosszul lettem... : ( Pláne, hogy utána meg ott a méregkeverős beszámoló...

Muhammad Balfas 2018.09.21. 15:40:55

@Tejinashi: Mert kissé sokat ivott és verekedett otthon apu. Az alföldi tanyavilágban Pipás Pista oldotta meg ezt a problémát..

sandrew 2018.09.21. 18:35:36

@SzocsO: Én sok éve ebben a bizonyos skót városban dolgozom, ahol ez a mozikatasztrófa történt. Az eset máig a helybéliek köztudatában van, rendszeresek a megemlékezések. Az esetnek kb. 900 túlélő szemtanúja volt és ay évek során senki nem vonta kétségbe a hivatalos vizsgálat megállapításait: sem robbanás, sem tűz nem volt a moziteremben. A gépházból beszivárgó füst miatt többen bepánikolva, kiáltozva menekülni kezdtek. Miattuk még többen bepánikoltak (nagy többségben gyerekek voltak az előadáson) és egymást taposva követték őket a kijáratok felé, amiből a vészkijárat - a rendszeresen ingyen besurranók miatt - le volt lakatolva. Az itt egymásra toluló tömegben vesztették életüket az áldozatok, egyszerűen agyonnyomta a tömeg a szerencsétleneket. A mozi sosem nyitott ki többé, de az épület máig áll, a falán emléktábla. Maga a moziterem több üzletnek ad helyet. A Magyarság néven megjelenő napilap archívumába beleolvasva nem csodálkozom a cikk stílusán és valóságtartalmán. Gondolom a hozzájuk hasonló, "objektív és jó minőségű" angol nyelvű forrásból fordították a fertelemes irományukat.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.09.21. 20:09:56

@sandrew: Ez a "a fertelemes iromány" teljesen korrekt, emberi és tisztességes stílusú. A hír valóságtartalmáról a magyar újságíró semmit sem tudhatott.

David Bowman 2018.09.22. 13:09:33

@Counter: A férjeiket gyilkolták meg.

gyéef 2018.09.22. 13:25:47

@Ches Desmond: Ostoba vagy. Ha csak a wikis szócikket elolvasod, máris okosabb leszel.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.22. 14:52:06

@gyéef: itt nem szokás az ilyen stílusú megnyilvánulás. kérlek olvasd el a KOMMENTSZABÁLYOKAT.

gyéef 2018.09.22. 15:10:56

@David Bowman: Nem, nemcsak a férjeket. Mindenkit akit tehernek éreztek. Az italozó, rossz természetű férjek csak a z áldozatok egy része volt, a többség a nyűgnek, tehernek számító betegek, nyomorékok, vagy kellemetlenné vált volt szeretők voltak. Tudni kell hogy a tanyavilágban akkoriban elképzelhetetlen szegénység uralkodott. Nem voltak szociális otthonok a betegeknek, vagy segélyezés, a család minden tagjának dolgozni kellett a betevőért, mert ha nem kerestek eleget, a család szó szerint éhen halhatott. A magatehetetlen betegeket nem lehetett hosszú távon ápolni, mert ezzel két kenyérkereső is is kiesett: a beteg és az ápoló is, így az egészségeseknek még keményebben kellett dolgozni hogy életben maradjanak.
A háborúból visszatért megvakult, vagy nyomorék férfiak, a beteg gyermekek, magatehetelen öregek (akiknek a halálát az örökösök amúgy is alig várták) olyan terhet jelentettek, amit sokan nem bírtak el.

sandrew 2018.09.22. 17:51:36

@Fotósképző: Szóval akkor bármit leírhatnak az újságok kedvük és érdekük szerint... Majd azt mondják sajnáljuk, mi nem tudhattuk igaz-e, nekünk ezt mondták, sorry. Nyilván nem lehet mindent tudni és 100 százalékben "igazat" írni, mert vannak szubjektív témák, előrejelzések és lehet egy egészséges mértékű politikai hovatartozás. De arra nincs mentség, hogy már bekövetkezett eseményekről való tudósítás ennyire valótlan legyen, ez a "Jereváni Rádió" kategória: ...a hír igaz, csak... minden durva és kegyetlen részlet részben vagy teljesen valótlan. Teljesen mindegy hogy ez egy átvett cikk fordítása, egy hazug pénzéhes informátor műve, vagy saját maguk színezték ki a történetet. Igenis gusztustalan és fertelmes mások szerencsétlenségéből hasznot húzni. Pont az ilyen szívbe markoló és borzongató hírekkel lehet eladni valamit, mert a valóság sajnos sokszor prózaibb és unalmasabb. Ha azt kiabálja a rikkancs a sarkon, hogy "borzalmas mozirobbanás és tűzvész, több tucat gyerek meghalt" arra odakapják a fejüket az emberek, többen megveszik a lapot és nagyobb lesz a hirdetések értéke is, ráadásul minél nagyobb a távolság annál kisebb eséllyel fog kitudódni a valódi igazság. Ugyanez van ma is, csak az elektronikus médiát már nyílt manipulációra is használják. Az igazság sosem volt kifizetődő. Nincs mentség, 1930-ban az internet kivételével már minden a rendelkezésére állt a szerzőnek, hogy leellenőrizze a forrását de ezt valamiért nem tette meg. Pedig a vezető brit lapok az eset másnapján már megírták a tényeket, ami egybehangzik a szemtanúk későbbi visszaemlékezésével és a hivatalos rendőrségi vizsgálatok eredményével. news.google.com/newspapers?id=6qNAAAAAIBAJ&sjid=oqUMAAAAIBAJ&pg=4000,90882&dq=glen-cinema&hl=en
Az épületben magam is jártam. Van aki ott is, ahol megállt az idő
www.scottishcinemas.org.uk/scotland/glen_paisley/glen_june04/Pages/DSCF0006.html
A Magyarság újság cinikus és kegyetlen hangvételét nagyszerűen lepecsételi az utolsó, 1944 november 24-én megjelent pár sor: "Budapestről keletre győzelmesen visszavertünk minden bolsevista támadást Örömteli percek – végveszélyes órákban Budapesttől keletre szerdán teljes elhárító sikert aratott a védelem" "...még a halálnál is rosszabb szégyensors áll itt közvetlenül előttünk és az ország felét már el is érte. A végveszéllyel állunk szemben… Élezhetjük bízvást az örömteli perceket, melyeket a jelen végveszélyes órák nyújtanak, de el ne bízzuk magunkat, s akkor bizonyos csak a végső siker.”
Vajon hány szerencsétlen magyar embert küldött ezzel a biztos halálba?

Sportbíró 2018.09.23. 08:49:52

Érdekes, hogy az Ezüst Golyó kerekeiről leváló levegővel törődtek, viszont azzal nem foglalkoztak, hogy lehetőleg megkerülje a légáram az abroncsot.

ZON 2018.09.23. 21:10:38

@Sportbíró: Lehet, hogy muszáj volt hűteni a gumikat.

vízbe mártott test 2018.09.24. 12:16:46

A Magyar Divatcsarnok a Szövetség és az Alsó erdősor utcák között volt a Rákóczi úton, a szocializmus alatt ez volt az Otthon áruház (plusz egy grund).
Az 1903-as tűz viszont a Párisi áruházban volt, a Klauzál utca sarkán, a Corvinnal szemben (bár akkor persze még nem volt Corvin).
Szóval az két teljesen különböző helyszín. :)

pitcairn2 2018.09.25. 00:34:50

@bioLarzen:

az efféle "népességszabályozás" sajnos bevett szokás volt a tradicionális társadalmakban, pl. lásd alábbi szócikk

en.wikipedia.org/wiki/Infanticide

és hogy mi számolta fel?

de facto a kapitalista termelési mód előretörésével együtt járó életszínvonal növekedés

pitcairn2 2018.09.25. 00:36:31

@Counter:

tulajdonképpen zavarba jöttek amikor szembesültek vele, ezért is zárták le igen gyorsan végül az ügyet...

Lxxxx 2018.09.25. 15:50:28

@Tejinashi: Rengeteg cikk volt róla mostanában, könnyű rákeresni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2018.09.25. 23:11:42

@David Bowman: Nem csak. Öltek arzénnal csecsemőt, idős szülőt, eltartási szerződés eltartott házaspárját, a szó szoros értelmében bárkit. A korabeli tudósítások kiemelik az elkövetők - és a dolgokat legalábbis sejtő környezetük - állatias közönyét.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2018.09.25. 23:16:08

@pitcairn2: Ha "igen gyorsan" azért nem is, mert egy ideig mentek előre, de amikor a bizonyos áldozatok száma akárhogy is nőtt, mindegyikre jutott még vagy öt gyanús haláleset, akkor elült a lelkesedés.

Pedig ha mást nem is, de az arzén okozta halálozást nagyon könnyen ki lehetett mutatni évtizedek után is. Csak hát hogy illik egy több százas belterjes, csöndes tömeggyilkosság a kultúrfölényre törő és ősi hagyományaiból merítve éppen megújuló Magyarország képéhez? Akasszák föl a biztos gyilkosokat, aztán ugorjunk.

bioLarzen 2018.09.26. 00:30:33

@pitcairn2: Jaja - pontosan ezért gondolom, hogy szomorú ez a történet. Mert nem kirívó kegyetlenség volt ez akkor és ott, hanem a mindennapi élet szerves része. És jó ok volt arra, hogy ez így volt.

bioLarzen 2018.09.26. 00:32:11

@vízbe mártott test: Remek info!

A fogyókúra hogy megy? ;)
süti beállítások módosítása