Mai cikkünk az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült! Köszönjük a támogatást!

Felgördült a függöny. Kezdetét vette az 1944—45. évi labdarúgóbajnokság. A háború hatodik esztendejébe lépünk, körülöttünk a világégés vérzivatarja dühöng, azonban a magyar sport mindezek dacára él és tovább fejlődik azon az úton, amelyet a magyar sport kiváló vezetői kijelöltek a szántára. A hatalmas háború eddig is éreztette hatását a sportban, azonban úgy látszik, az idei bajnoki esztendő valódi háborús bajnokság lesz már. Mindennek dacára nyolc mérkőzésből hetet megtartottak, csupán egyetlenegy Ungvárra kitűzött Ungvár—Újvidék mérkőzés maradt el légiveszély miatt.

A háború csak férfias erőt és helytállást, de kíméletet és gyengeséget nem Ismerő, forgatag a arra kényszerítette a hadvezetőséget, hogy színmagyar területeket a végső győzelem biztosítása érdekében átmenetileg feladjon. A Székelyföldről s a közvetlenül veszélyeztetett területekről becsületes, derék magyar emberek, köztük sok sportember az anyaország felé tart, illetve oda már meg is érkezett. 

Sportbajtársaim! Most mutassátok meg Igazán, hogy nem csak önmagatokért éltek, hanem a sportbajtársiasság nemes erénye Irányítja cselekedeteiteket! Fogadjátok különösen meleg szeretettel azokat, akik otthonuktól elszakadni voltak kénytelenek, azokat a sportbajtársakat, akik most városotok, községetek felé Igyekeznek, vagy már oda is érkeztek.
Minden sportegyesület alakítson bajtársi bizottságot, amelynek tágjai mindenkor az illetékes hatóságok/intézkedéseinek vagy szándékának megfelelően, s azt előmozdítóan — városukba, községükbe érkező sportbajtársaikat és hozzátartozóikat magyar sportemberhez Illő szeretettel és gondossággal fogadják, s őket minden lehető módon útbaigazítással, az elhelyezkedés és az élelmezés körüli tanáccsal, vagy tevőleges támogatással — ellátják.
Sportbajtársaim! Kérem és elvárom tőletek, hogy Igazságos ügyünkbe vetett szikla. szilárd hiteteket cselekvésre váltva fel, hitet, támaszt, bajtársi kezet adjatok azoknak, akikre most nagyon ráfér a TI annyi szép sportküzdelemben nemesült, öntudatos erőből fakadó bizakodástok és szeretetetek!
így, bajtársi kezet adva egymásnak meneteljünk a Szebb Jövő felé!

Budapest, 1044 szept. hó  vitéz Béldy Alajos s. k.,
m. kir. vezérezredes, az Ifjúság Honvédelmi Nevelésének és a Testnevelésnek Országos Vezetője.

Két héttel ezelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség tanácsülése elhatározta, hogy megszüntetve a Nemzeti Bajnoki küzdelmeket, a vidéki csapatok kizárásával és újabb pesti csapatok sorompóba állításával megváltoztatja az eddigi bajnoki rendszert és kiírja a Hadibajnokságot. Egy csonka forduló és az e héten lejátszott teljes forduló, már a hadibajnoki cím ért állította szembe egymással csapatainkat. Mint a derült égből a villámcsapás, úgy hatott az OSK legújabb rendelete, a tétovázó labdarúgó vezetők között, amely szerint figyelembe véve a Nemzeti Sport-Bizottság legutolsó döntését, felhívja a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségét, hogy megváltoztatva elhamarkodott határozatukat, állítsák újra vissza a Nemzeti Bajnokságot, a vidéki csapatok bevonásával. Elmúlt számunkban már bővebben foglalkoztunk a hadibajnokság felállításával és "már jakkor megírtuk — a vidék labdarúgósportjának érdekében -— véleményünket, amelyben leszögeztük, hogy mi eddig is hűen kitartottunk a nemzeti bajnokság mellett, csak a helyzet nehézségeit mérlegelve, fogadtuk el az MLSz elnökségének döntését. Most az OSK újabb döntésének értelmében, újra kifejtettük abbeli álláspontunkat, hogy minden körülmények között megkívánja a magyar labdarúgás azt, hogy átmentve a vidéki labdarúgást a háborús nehézségeken, feltétlen biztosítsuk annak életben maradását. Jól tudjuk, hogy a vidék labdarúgó- sportja a magyar labdarúgás alappillére és ha az, a súlyos háború közepette elsatnyulna, felhozhatatlan mélységekbe rántaná a magyar labdarúgást.

Sportszurkoló 

A nyilvános óvóhelyen találkoztam vele vasárnap délben. Határozottan izgatott volt. Óráját figyelte s igen komor pillantásokkal nézett körül. Először azt hittem, a riadó hat az idegeire. Végre megszólalt a riadó végét* jelentő sziréna hangja. Barátom vidáman pattant fel helyéről s határozottan jó kedvvel igyekezett ki a sűrű ködös novemberi utcára. 'Az emberek fázósan, leverten igyekeztek meleg otthonaikba, vagy csoportosan tódultak a vendéglők bejáratai felé egy jó ebéd reményében. Kárörömmel láttam, hogy izguló barátom velem együtt áll a villamos megállónál, de mintha izgalma újra erőt vett volna rajta. Bosszankodtunk most már együtt a ritkán közlekedő villamos miatt, a fürtökben lógó embertömegekre. Türelmünk elfogyott s mindketten félkézzel kapaszkodva feltornásztuk magunkat az egyik kültelki kocsi lépcsőjére. Ismét az óráját nézte, kissé megnyugodott. Határozottan kezdett érdekelni ez az ember. Szinte csodálatos megadással tűrte a „lógás“ minden kényelmetlenségét. Sőt jó humorával könynyített összes „lógó“ társa helyzetén. Minden megállónál udvariasan ugrott le, segítette fel a hölgyeket s ha tőle függött volna, talán még húzta volna is az öreg Beszkárt-fogatot, hogy minél előbb célba érjen.
Végre végállomás. Sűrű sötét köd fogad mindenhol bennünket. Barátunk előttem lépked. Igyekszem mögötte maradni, mint egy rendőr. Már arra is gondoltam — tekintve, hogy mindig szívesen voltam műkedvelő detektív — talán egy kémet fogok benne, vagy valami roppant nagy jelentőségű szörnyű tragédiát tudok megelőzni.
Utunk további részét gyalog kellett megtenni, mert villamos ezen a vonalon vasárnap nem közlekedik. Mint egy kopó követem emberem, annál is inkább, mert örömmel láttam, hogy szintén a futballpálya felé tart. Igen, igen, emlékszem, a kültelki sportpályák környékén nem egy bűntény volt már.
A pénztár ablakok előtt azonban minden fantáziám romba dőlt. Emberem kifáradva bár, de boldog mosollyal megváltja B-közép tribünjegyét a mai meccsre.
A nagy forgatagban és sűrű ködben elvesztettem emberemet — ki most már minden kétséget kizárva — szurkoló, kedves olvasóim, még pedig a javából!
Ennek a szürke kabátos, jókedvű, bizonyára ebéd nélkül útnakinduló, a háborús pesti közlekedés minden kellemetlenségét semmibevevő szurkolónak szeretném most megszorítani kezét. Itt drukkol éhesen, fázósan kedvenc csapatának, ahol a bíró sipját egy-egy ágyú tompán dörgő szava váltja fel, itt ül mindent felejtve, minden gondot kívülhagyva, élvezve a sport nagyszerű s tiszta örömét.
Szurkoló, azt mindig tudtuk, hogy te voltál a sport biztató rugója, tartó oszlopa, de ma egyik legkeményebb katonája vagy!

A Magyar Labdarúgók Szövetsége vadász utcai székházának bejáratánál délután öt órakor november esti sötét csend és zárt kapu fogad bennünket. Csengetésünkre szabályszerű igazolás után beléphetünk, s néhány perc múlva a pedáns, tiszta, jelmondatokkal ékesített lépcsőházban haladhatunk felfelé.
A különböző hivatalos helyiségek előtermében is csend, üres hallgatás honol, nyoma sincs a régi mozgalmas, hangosan vitatkozó csütörtök esti szövetségi életnek, de az ajtókon belül, jól tudjuk, komoly, talán a réginél is felelősségteljesebb, fontosabb munka folyik, az elnökség tagjai pedig máris gyülekeznek a félóra múlva kezdődő ülésre.
Hivatali szobájából Mészáros Lajos bácsi, irodaigazgató lép ki, pillanatra megáll, hogy üdvözöljön bennünket, azután eltűnik a főtitkári szoba ajtaja mögött, de rövid idő múlva újra hozzánk lép, mert közben néhány vidéki vezető is megérkezik, majd Benke, a budapesti kerület főpénztárosa és Deák, középkerületi funkcionárius is csatlakozik társaságunkhoz.
— Mit tud a Szeged játékosairól? —- kérdezzük a szegedi vezetőt.
— Szinte minden játékosról adhatok felvilágosítást — mondja Markovics elnök. — Ludas eljött Szegedről, de kilenc kilométer után visszagyalogolt, Horváth, mint tudjuk, Pesten van, Gyuris és Szabó családostul együtt elmenekült, Baróti, aki gh,- föhadnagy, Algyőnél fogságba esett, de kivágta magát s most a fronton van, Mihályfi hazament Óbecsére. Kakuszi és Fábián feleségével együtt Szegeden maradt. Harangozó Kaposvárott van. Vörös és Hagy Szegeden maradt, Szöcsröl semmit sem tudok, az egyszerűen eltűnt, Gaáz pedig ma a BSzKRt egyik főerőssége ...
— Bizony, bizony. Jól járt volna a főváros, ha a Szeged és Nagyvárad teljes csapatai Budapestre költözve a HB-ban játszhattak volna — mondja rezignáltan.
Konyor egyesbíró siet át a termen.
— Szentlőrincröl jöttem, — mondja sietve — megyek Újpestre.
— Van valami fegyelmi — váltunk át a sportra.
— Ügy tudom, egyedül a MÁVAG -os Tagdnyi, akit sértő kifejezése miatt állított ki a játékvezető.
Selmeczi, majd Gálffy András, a JT vezetői sietnek át.
— Kezdődik az ülés — siet utánuk Gyarmati Mihály MLSz-főpénztárai is és- eltűnik az elnöki szobában, ahol inár együtt ül az elnökség, Juhász István országos elnökkel az élén.
*
Miközben az elnöki ülés tart, kint lassan, egyhangúan telik az idő. Az unalmas csendet csak az időközönként megnyíló szoba ajtaján át kiszűrődő beszéd töri meg, majd felállnak helyükről az elnökség tagjai s egymás után jönnek ki Juhász
István elnök után, aki közvetlen melegséggel fogadja munkatársunkat és hallgatja kérdésünket:
— A magyar labdarúgás mai helyzetéről, az NB I-et felváltó HB-ról, a vidék kikapcsolódásáról s az MLSz mai helyzethez alkalmazkodó teendőiről kérem elnök úr nyilatkozatát.
A magyar labdarúgás országos elnökének mindig barátságosan enyhe arca pillanatra elkomorodik, láthatóan mélyen elgondolkozik egyszerre feltett, mindent összefoglaló kérdésünkön, aztán nyugodt, megfontolt hangon szólal meg:
— Rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket vonnak maguk után. Ez eredményezte az HB I. leállítását s a HB elindítását... Nem állítom, hogy a HB százszázalékosan képes pótolni az HB I-et, bár a lejátszott mérkőzéseken megállapíthattuk, hogy az „újonc" csapatok szivvel-lélekkel s nem utolsó sorban tudással rendelkeznek s bizony olyan csapatoknak is, melyek az HB I. régi, sőt majdnem „kiverhetetlen“ csapataink számítanak, igen kellemetlen meglepetést szereztek.
— A csekély nívókülönbséget talán ott keresném, hogy a bekövetkezett események ugyanúgy érintették a játékosokat, mint a társadalom nagy tömegét, hiszen szolgálati beosztás, bombázások által keletkezett tragédiák, károk s egyéb események megkövetelték a labdarúgók áldozatait is és bizony ha a testi erőnlét meg is maradt, a lelki egyensúly kissé labilissá vált.
— Kétségtelen, hogy a vidék kényszerű kikapcsolódása nekünk, a labdarúgás vezetőinek fájt legjobban, mert jól tudtuk és tudjuk, hogy egy ország labdarúgása csak akkor csilloghat teljes fényében, és akkor érjük el kitűzött célunk megvalósítását, ha nagyváros vagy kisközség minden tehetséges ifjúnak módja van tudását kifejteni, de higyjék el, hogy nem folytathattuk tovább az eredetileg kiirt mérkőzéseket, mert a csapatok tagjai és vezetői 4—5 napig távol voltak otthonuktól, munkahelyüktől, nem szólva arról, hogy gyalogolva tettek meg kisebb-nagyobb utakat a további bombatámadásoknak kitéve. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy az MLSz vezetősége mindent megtett a vidék érdekében, amit csak emberileg tehetett és intézkedéseink nem a vidék ellen, hanem igenis a vidék érdekében történtek — nem szabad keresztüllépnünk az egyénen és csak azt nézni, hogy milyen élvezetet nyújtott volna például októberben egy Ferencváros—Nagyváradi AC mérkőzés.
— A Szegedi AK és a Nagyváradi AC felköltözésével kapcsolatban — az ügy természeténél fogva — a legfelsőbb sporthatóság hozta meg a döntést. Mind a legfelsőbb vezetés, mind pedig a labdarúgás vezetősége úgy érezte, hogy a magyar sport akkor tölti be valóban teljes hivatását, ha mindaddig kiáll és helyén marad, amíg csak a helyzete engedi. Ezzel tartozott városának és annak a lelkes közönségnek, amelynek tulajdonképpen létezését köszönhette.
— A labdarúgás mai helyzete — bár sportbelileg igazán kiválót nyújtanak csapataink most is — nem a legkönnyebb. Mi szövetségi vezetők az egyesületi vezetőkkel együtt a végsőkig kitartunk. A labdarúgás nagy és lelkes tábora, mely jóban is rosszban kitartott mellettünk, biztos lehet abban, hogy ameddig a szekeret vihetjük — addig visszük.
— Következetesek maradunk önmagunkhoz és így a HB jelenlegi formájában megy tovább és ha mégis bekövetkezne még ennél súlyosabb helyzet is, akkor a preventív intézkedéseknek megfelelően fogjuk ezt a küzdelmet átalakítani.
— Bízva a Gondviselésben és az örök magyarságban, hiszem, hogy a labdarúgás a nehézségeket kiheveri és a magyar hősök és elődeik példáján újból megteremtődik az egyetemes magyar labdarúgó sport, — fejezte be nyilatkozatát Juhász István, aki mellett felsorakozó elnökségi tagtársai komoly Ígéretet sugárzó tekintettel csatlakoztak a magyar labdarúgás országos elnökének hitvallásához.
»
Barcsay János ügyvezető elnök futtából is készségesen felel kérdésünkre:
— Elnökségünk egyelőre nem foglalt állást a MAVAG- visszalépte miatt a játékosok HBI-be való igazolása tárgyában, főleg azért, mert további hasonló bejelentéstől is tartunk... Mi helyünkön őrt állva, szünet nélkül szolgáljuk sportunkat. Helyünket el nem hagyva, a helyzet szerint mindig a legjobb megoldást keresőé^ akarunk ifjúságunk testi-lelki nevelése mellett kitartani ....
*
A Nemzeti Színház előtt lelépünk a villamosról, hogy más irányba szálljunk át — hazafelé. Körülöttünk mindent beborít, egész Budapestet beteríti az elsötétíett, háborús éjszaka, amelyben egy-egy tompított fényű égő világit bele, őrködve az élet felett... a végsőkig kitartva ...
(Gaál Sándor)