Kényszerleszállás a Néván - 1963

2014. november 19. JTom

Utasszállító a vízen

A kényszerleszállás minden légiutasnak és légi személyzetnek rettegett szó. Súlyosságától függően lehet könnyű, de végződhet sok száz áldozatot követelő tragédiával. Ennek speciális változata a vízen landolás.

05_cr.jpg

Legutóbb 2009-ben a Hudson-folyón landoló, amerikai US Airways gép esete lehet emlékezetes (lejjebb lesz róla szó), de történt ilyen a Szovjetunióban is, amit persze - jó szokásuk szerint - nem vertek nagy dobra. Azért eltussolni is nehéz lett volna, hiszen több százan látták és a repülő kiemelését is tömegek követték a partról.

1963 augusztusában a mindössze 27 éves, belföldi viszonylatokban repülő pilóta Viktor Mosztovoj, hét főnyi személyzettel és ötvenkét utassal a fedélzeten szállt fel az Észt SzSzK fővárosából, Tallinból az Aeroflot Tu-124-es gépével Moszkva-Vnukovo irányába.

A baj már közvetlenül a felszállás után megtörtént. Az emelkedés közben a futók behúzásakor furcsa zajra lettek figyelmesek és félelmük beigazolódott, amikor a visszajelzőtáblán a három futóból csak kettő futóaknába érkezését jelezték vissza a kontroll-lámpák. Miután többszöri próbálkozással sem sikerült újra kiengedni a makacskodó orrfutót (pedig Szmirnov hajózó szerelő még egy ruhafogassal is megpróbálta egy lukon keresztülnyúlva a futót kinyomni), jelezték a tallini reptérnek, hogy visszafordulnak.

A reptér közben a romló időjárás miatt a közeli Leningrádba irányította a gépet, ahol megtették az intézkedéseket a fogadásukra. Utasították a pilótát a pulkovói reptér egy burkolatlan leszállópályáján történő landolásra, de előtte hosszas körözésre rendelték szűk fordulókon a város fölött, alacsony magasságban, hogy kellőképp elfogyasszák az üzemanyagot, így csökkentve a leszálláskori tűzveszélyt.

A személyzet engedelmeskedve az utasításoknak délidőtájt a város felett keringett és az üzemanyagszint-jelzőt figyelte, ami szerint még több, mint 1000 kilogramm kerozin volt a tartályokban. Ekkor váratlan dolog történt.

Előbb az egyik, majd a másik motor is leállt, alig néhány másodperc különbséggel. Az események innét felgyorsultak, hiszen mindössze 450 méter magasan voltak a metropolisz felett, tisztán láthatták az utasok az Ermitázs, vagy a Téli Palota épületét is.

A Tu-124-esnek erősen hátranyilazott szárnya miatt csekély volt a vitorlázó képessége, így nagyon hamar kezdett veszteni a magasságából, alig 15 másodperc és a földbe csapódik.

A fiatal, de rutinos pilóta azonnal kivette a gépet a fordulóból, ami nekik kedvezően épp a várost kettészelő Néva folyóval párhuzamosan esett és a másodpilóta kérdésére csak annyit kiáltott, hogy "leszállunk".

A magasságát gyorsan vesztő gép alig 3-4 méterrel száguldott át a felújítás alatt álló Nyevszkíj vasúti híd felett, amiről a rémült munkások a vízbe ugráltak. Még egy utolsó akadályt - egy vontatóhajó feletti átsiklást - követően farokkal elsőként érte a vizet repülő, ami kellőképp lefékezte és megakadályozta a törzs kettétörését.

Az utasoknak felocsúdni sem volt idejük, az egész kevesebb, mint egy percig tartott. A szerencsésen kikerült vontatóhajó azonnal a gép segítségére sietett. Amikor a pilótafülkét elérték, betörték az ablakát és a kormányrúdhoz kötelet rögzítve sekély vízre vontatták a repülőt. Az utasok egy részén a kiszálláskor tört ki a pánik, de mindegyiküket buszra tudták ültetni és visszaszállították Tallinba.

A gép kiemelése eseményszámba ment a városban, erről maradtak fent fotók az utókornak mindössze.

A későbbi vizsgálatok a repülőgéptípus pontatlan üzemanyag-visszajelzését állapították meg a motorleállás okaként. Tupoljev ezt váltig vitatta és a hajózószemélyzet kitüntetését is megakadályozta, sőt felelősségre vonásukat sürgette. Hruscsov személyes közbenjárásával sikerült a vitát elcsendesíteni. A pilóták a Vörös Csillag érdemrend helyett egy szerényebbet kaptak, valamint egy-egy öröklakással lettek gazdagabbak. A vontatóhajó kapitánya is csekély jutalomban részesült (egy órát kapott).

Mosztovoj 1978-ig repült, utána 10 évet töltött a reptéren, mint irányító, majd a rendszerváltáskor családjával együtt Izraelben telepedett le, ahol 1997-ben bekövetkezett haláláig élt.

01.jpg

01_1.jpg

03.jpg

04.jpg

02.jpg

05.jpg

06.jpg

Az Aeroflot CCCP-45021 hajózószemélyzete egy később készült fotón: (balról-jobbra) V. Szmirnov hajózó szerelő, V. Carjov navigátor, I. Beremin kommunikációs tiszt, V. Mosztovoj parancsnok és V. Csecsencev másodpilóta.

Azóta persze akadtak még a repülés történetében vízre szállások, sikeresek és áldozatokat követelők egyaránt. Az alábbi galériában néhány szerencsés megmenekülés látható (a képekhez leírás is tartozik).

 

"Kérem nézzétek el nekem, de az elkövetkezendő néhány hétben kicsit több lesz az orosz/szovjet poszt. Azért persze ne olyan unalmas dolgokra gondoljatok, mint a Ványadt bácsi :), mert rengeteg érdekes történet és fotó fog megelevenedni! Tegnap és ma szovjet poszt volt/van soron, de elsősorban a cári Oroszországgal foglalkoznak majd a bejegyzések és lesz, hogy a történet átível a szovjet korszakon is és napjainkba érkezik meg." - Jtom

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr766883575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.11.19. 07:04:36

A vontatóhajó kapitánya kapott egy órát.
Hogy összecsomagoljon.

Nyiri 2014.11.19. 07:41:41

Nem csalódtam az oroszokban. A probléma megoldása tipikus volt. Mondjuk Nyikita elvtársban kellemesen csalódtam.

Egyébként semmi baj nincs az orosz posztokkal. AZ EnglishRussia oldal az egyik kedvencem. :)

KAMA3 2014.11.19. 08:02:24

@Nyiri: Az englishrussia.com-ot miért kellett emlegetni? Ma már nem fogok GDP-t termelni ::))

johnibyg 2014.11.19. 17:09:16

Az utolsó képeken szereplő 737-es gép alig néhány hónaposan lett totálkáros

@KAMA3: Ismerős helyzet, nagy önuralom kell, hogy ne járjak így én is

Alick 2014.11.19. 21:49:10

Elég jól megoldotta a captain...

laci_52 2014.11.19. 23:27:13

Ha Tupoljev nem kekeckedik, ez a pilóta a Szovjetunió hőse kitüntetést kapta volna, megérdemelten...

frikazojd · http://kocs.ma 2014.11.19. 23:35:18

"A pilóták a vízen landolást egymás között csak óceánba zuhanásnak hívják" :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.20. 10:14:57

ismét egy érdekes poszt és remek képekkel.

Hölgypilota · http://holgypilota.blog.hu 2014.11.20. 10:53:37

A remek cikkhez ajánlunk egy könyvet, ami feldolgozza a fontosabb légikatasztrófa fajtákat. És ennek köszönhetjük, hogy a jól karbantartott gép és a szimulátorban rendszeresen vészhelyzeteket gyakorló pilóták miatt nagyon-nagyon ritka a légi katasztrófa manapság. piacter.repulnijo.hu/repulni-jo-konyvek-elso-kotete/

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.11.20. 11:04:38

@Hölgypilota: hát... szerintem az a rendszeres gyakorlás nincs meg mindenhol. Inkább valamiféle isteni csoda, hogy nem történik több katasztrófa - gondolok itt az afrikai államok némely, Európából (is?) kitiltott légitársaságaira.

Bause 2014.11.20. 22:01:46

Ritkán látni ennyire jól dokumentált repülőgép balesetet, mint az 56-os PanAm vízreszállása. Nem volt szívbajos aki fotózta, vagy nagyon jó zoom lencséje volt...

walter sobchak 2014.11.26. 22:42:38

A témába vág szerintem az Aloha 243-as járat 1988-as katasztrófája is, igaz, abban egy ember meghalt, amikor az utastér kihermetizálódása során kizuhant a gépből. Az volt az az eset, amikor az utastér felső fele egy elég nagy szakaszon leszakadt, és az utasok a "kék eget látták" a székekből. A 737-est aztán sikerült egyben letenni. Az esetről film is készült, még kiskoromban láttam, és totál odavoltam utána egy ideig a repülőgépekért. :) A cím Miracle Landing, youtube-on is fent van.

A fenti balesetről még sosem hallottam, nagyon érdekes volt, köszi!

walter sobchak 2014.11.27. 21:22:17

@JTom: Jé, pedig azt hittem, minden posztot olvastam már itt. Ajaj, nem voltam felkészült. :D Köszi a linket!
süti beállítások módosítása