Philip K. Dick

2014. szeptember 19. D.David

Philip Kindred Dick (1928. december 16.- 1982. március 2.) amerikai sci-fi író, a cyberpunk stílus irodalmi előfutára. Három évtizednyi alkotói pályája során több mint ötven kötetnyi regény és novella fűződik a nevéhez.

Írásainak hatása a filmkultúrában folyamatosan érezhető. Elég a Szárnyas fejvadász, az Emlékmás, a Különvélemény vagy a Kamera által homályosan című filmekre gondolni.

01.jpg

„Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe,
aki már elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban.
Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott legelőször.”

Terry Gilliam

 

Korában még a science fiction lenézett műfajnak számított, amely nem érdemelt jelentős publicitást. Ebből kifolyólag folyamatosan anyagi nehézségekkel küzdött, mára viszont a modern kor az amerikai irodalom látnoki képességű gondolkodójának tartja.

Philip Dick a sci-fi írók közt is különcnek számított, mert nem tudományos tényekre építette írásainak tematikus alapját, hanem metafizikai alternatívákra. Mesterien teszi fel a „Mi lett volna ha…?” kérdést és következetesen meg is válaszolja az olvasónak.

02.jpg

Philip K. Dick macskájával a 60-as években

Visszatérő motívumok műveiben a valóság akkurátus szétboncolása, egy magasabb rendű entitás (isten) szándékának megkérdőjelezése, a létezés értelmének filozofikus találgatása, az érzékelhető valóság és a hallucináció határán való kiélezett lavírozás és a finoman lappangó bizonytalanság, ami folyamatosan növi ki magát a cselekmény végéig… amikor is a legváratlanabb pillanatban – amire a rutinos PKD rajongók sem tudnak felkészülni –, kihúzza az olvasó talpa alól a „talajt” és mesterien befejezi.

Dick „közvetít” és magyarázatokat nem mellékel, egzakt válaszok sincsenek – leírva semmiképp –
mindenkinek saját magának kell helyretenni a dolgokat és meglelni a válaszokat az olvasottak alapján.

Dick regényeinek és novelláinak különleges bája van. Könyveiben a kozmikus hatalmi harcok szereplői általában hétköznapi emberek (régiségkereskedők, marketing szakemberek), akik ugyanolyan esendőek, ugyanolyan hibáik és félelmeik vannak, mint akárkinek az utcán. Valószínűleg már a bonyodalmak előtt kizökkent főszereplőnk magánélete, házassága romokban hever és a saját identitásáért is harcolnia kell majd miközben mások sorsára is kihatással lesz.
A Nő – die ewige Weiblichkeit –, aki érzelmileg magához láncolta kihívások előtt álló férjét és nagyon is tudatában van ennek a ténynek.                                                                                                                        


Dick színesíti még a társadalmi hátteret drogokkal, játék babákkal, androidokkal, istenekkel és rá jellemző fanyar humorral.

03.jpg
Philip K. Dick a 70-es években
Ölében a 'Csordulj könnyem, mondta a rendőr' című regénye

Valódi témája mégis az emberi szív mélysége, a párkapcsolatok problémái férfi és nő között, és az, hogyan illeszkedik bele az egyén a mindent átfogó egészbe, aminek mindannyian a részei vagyunk egy felsőbb entitásnak az akaratából.

Az ember a Fellegvárban (The Man in the High Castle, 1962)
A Ritkán látható történelem kedvence

04.jpg Az első kiadás borítója

05.jpg 06.png 0.png

További kiadások borítói

Egy alternatív történelmi regény, hogy a második világháborút a tengelyhatalmak nyerték meg és az Egyesült Államokat felosztották.

Japán kapta a nyugati-, és Németország a keleti részt.

1963-ban a regény elnyerte a SF világ legnagyobb elismerését a Hugo-díjat.

 

Figyel az ég (Eye in the Sky, 1957)

10.jpgAz első kiadás borítója

11.jpg 12.png 13.png

További kiadások borítói

„A Belmont Bevatron-i protonsugár-deflektor 1959. október 2.-án délután négy órakor árulta el a megálmodóit és létrehozóit.”

Jack Hamilton és felesége másik hat emberrel túlélnek egy robbanást a protonsugár- deflektorban. Miután magukhoz térnek úgy tűnik, hogy minden rendben van. Úgy tűnik. És hol van az a minden?

1955-ben két hét alatt írta meg Kitárt elmével című regényét, amit ’57-ben Figyel az ég címen publikált.
Az első szélesebb körben elfogadott és jó kritikával dicsért regénye ez. Dick „áttörésként” tekintett rá, mert megtalálta a sci-fiben a stílust, témának a valóság/illúzó problematikáját és hogy hosszabb regényekben gondolkozzon.

Előfutára a Kizökkent időnek, a Halál útvesztőjének, az Ubiknak és a Palmer Eldritch három stigmájának.

 

UBIK ( UBIK, 1969)

14.jpg
Az első kiadás borítója

15.jpg 16.jpg 17.jpg

További kiadások borítói

A dinamikus ötletek, az ízig-vérig Dickre jellemző karakterek (Joe Chip, Glen Runciter) és a szerzőt mélyen foglalkoztató témák homogenizálása. Joggal az egyik legkiforrottabb Dick regénynek tekinthető. Philip K. Dick egyik legszélesebb körben olvasott kultikus sci-fi regénye.

18.jpg


A cím a latin „ubiquintos” szóból eredeztetett sajátos rövidítés, jelentése: mindenütt jelen való.

 

Palmer Eldritch három stigmája (The Three Stigmata of Palmer Eldritch, 1964)

19.jpgAz első kiadás borítója

20.png 21.jpg 22.jpg

További kiadások borítói

Dick egyik legnehezebben értelmezhető, emellett (számomra) legimpulzívabb sci-fi regénye.

„… olyan erőteljes, atavisztikus félelmekből született, melyek kora gyerekkoromra nyúlnak vissza…
A magány szülte a regényt, és a vágyakozás a történetet… vagyis a regényben kifejezett rettegés és félelem nem az olvasó szórakoztatására kitalált érzelmek; lényem legmélyéről fakadnak…
Mondjuk csak azt: szeretném, ha Pisze Pat (a Nő) bekopogna hozzám, ugyanakkor rettegek attól, ha ajtót nyitnék Palmer Eldritch (az abszolút Gonosz) állna odakint…”

Részlet: Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája 209-211 oldal,
Pék Zoltán fordítása
Agave kiadó, 2003

 

A regényt számos kritika istenkáromlásnak minősítette.

Akárhogy is; aki már olvasta az többet nem felejti el.

1967-ben a Palmer Eldritch három stigmája elnyerte a brit Science-Fiction Díjat.

Palmer Eldritch ötven éve érkezett.

23.jpg

Régi ismerősünk Leo Bulero és Barney Mayerson ismét felveszi a harcot (vagy azóta folytatja), hogy a visszatért Utazót megállítsa.

A regény megjelent újratördelt formában az Agave kiadó gondozásában.
http://www.agavekonyvek.hu/agave/science-fiction/palmer-eldritch-harom-stigmaja.html

 

VALIS (1981)

Az életmű kvintesszenciája. Félig önéletrajz, félig fikció. Az edzett PKD olvasóknak sem könnyű olvasmány, mivel az írót foglalkoztató metafizikai kérdések és teórák teljes sűrítménye, ami évtizedeken keresztül érlelődött egy bonyolult világképbe; az ősi vallásokra és filozófiákra építve. Rajongók számára abszolút kötelező darab, de az író életének, életművének ismerete nélkül nem érdemes hozzákezdeni.

pkd1.jpgAz első kiadás borítója

pkd2.jpg pkd3.jpg pkd4.jpg

További kiadások borítói

Csordulj könnyem, mondta a rendőr (Flow My Tears, The Policeman Said, 1974)

24.jpgAz első kiadás borítója

25.jpg 26.jpg 27.jpg

További kiadások borítói

Philip K. Dick John W. Campbell-emlékdíjas sci-fi regénye.

A cím John Dowland zeneszerző, lantjátékos egyik szerzeményére utal, a Flow My Tears-re.
Dick zenekedvelő volt és a klasszikus zene iránti rajongása rendszerint visszaköszönt valamilyen formában, ahogy a kerámiák iránti szeretete is olykor előtérbe került a műveiben.

A Csordulj könnyem, mondta a rendőr történetében fontos szerepet játszanak a karakterek lélektani problémái és mély emberi érzései, - amit akármelyikünk érezhetne ezekben az élethelyzetekben - mikor a körülöttük lévő anyagi világ elhomályosítja a valódi értékek fontosságát.

A történetet egy Dick által írt vers bontja négy részre.

 

Kamera által homályosan (A Scanner Darkly, 1977)

28.jpgAz első kiadás borítója

29_1.jpg 30.jpg 33.jpg

További kiadások borítói

Dick 1979-ben ismét kiérdemelte a Brit SF- díjat, ezúttal a Kamera által homályosan című regényével.

Az Egyesült Államokban a társadalom nagy része egy erősen addiktív drog hatása alatt áll, amit egy kicsi kék virágból nyernek (H-anyag). A rendfenntartó erők legfőbb célja kideríteni, hogy hol a forrása a drognak és ki áll a terjesztés hátterében. A regény egy beépített ügynök Fred, és az általa megfigyelés alatt tartott
Bob Arctor kaotikus történetét meséli el.

Dick (maga is kipróbált kábítószereket) több karaktert mintázott félre siklott sorsú barátairól, rendkívül hiteles képet festve a drogok okozta pszichés és a lélektani változásokról.

Richard Linklater 2006-ban filmet készített a regényből, amit a forgatás után különleges animációs technikával átalakítottak, így még jobban érzékelhető a jellegzetes hangulat, ami a regényt körüllengi.

A leghűebb filmadaptációnak számít, amit eddig egy Dick regényből készítettek.
(A forgatókönyv gyakorlatilag a regény, de a filmben két karaktert összevontak az időbeli korlát miatt.)

32.pngWoody Harrelson, Winona Ryder, Keanu Reeves és Robert Downey Jr.
a Kamera által homályosan c. film borítóján

34.jpg

Keanu Reeves a film egy jelenetében

Egy emblematikus jelenet a filmből:

 

 További regények első kiadásának borítói:

35.pngA kozmosz bábjai
(1957)

36.pngÁlmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (1966)

37.jpgA halál útvesztője
(1968)

 

Dick műveit olvasói nagyra értékelik, és nagyon szeretik.
Köszönjük a munkásságod Philip, akárhol is vagy most!

Források:
http://www.agavekonyvek.hu/szerzoink/philip-k-dick
http://www.imdb.com/title/tt0405296/

 

Külön köszönet: Dorogi L.-nak


Összeállította: D.David

 

A poszt angolul is olvasható ITT

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr476691395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stoppos76 2014.09.19. 22:56:57

Ejj, be jó kis könyvek is ezek :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2014.09.19. 23:21:17

kihúzza az olvasó talpa alól a „talajt” és mesterien befejezi
nem a talajt, hanem a tulajt
no ki a tulaj ? :)
igen, az ember

jó poszt, de még lehetett volna mélyebb, bár itt a képekre megyünk rá, úgyhogy, nem szóltam
és a kamera által-ból nekem is a vontató az egyik kedvencem :)

jamboox 2014.09.21. 00:20:13

Az ember a Fellegvárban volt az első könyv, amit olvastam tőle és hát nem nagyon tetszett. Az alapszitu, hogy a németek, japánok nyerték a 2. vh-t, meg hogy valami rakétaszerű hiperszónikus repülővel utaznak benne elég érdekes volt, de nem igazán értettem, hogy mi a francról is akar szólni. Csalódás volt. Persze lehet, hogy csak azért, mert az Emlékmáshoz (a filmhez) hasonló akciódús, izgalmas, egy érdekes világot bemutató könyvre számítottam.

D.David 2014.09.21. 11:31:55

@jamboox:
A Fellegvár befejezése nagy meglepetés az olvasónak, ha rájön, hogy a betiltott könyv miről szól és mire utal.
Szerintem megér még egy próbát ha van időd és az utolsó 30 oldalt figyelmesebben kell olvasni.
Igazi olvasásélmény mikor "leesik" :)

jamboox 2014.09.21. 22:27:16

@D.David: Már régóta készülök még egyszer nekifutni, mert nem hiszem, hogy nem szól semmiről és nincs csattanója. Különben miért kapott volna Hugo-díjat? Egyébként amikor megvettem, egy olyan példányt sikerült kifognom, amiből hiányzott vagy 40 oldal úgy a nyolcvanadiktól. Persze kicseréltettem, de az újnál meg olyan érzésem volt, hogy ennek meg a végéről maradt ki pár oldal.

mocor2 2014.09.23. 21:08:18

UBIK. Imádom. A scifik között is kiemelkedő, pedig Philip művei nehezen meghatározható kategóriát képviselnek. Még a karakternevek is zseniálisak, ritmusuk van.

Még 2007 őszén kezembe került egy termék. Mikor magamra fújtam, egyből olyan érzésem volt, hogy ez az, megtaláltam az ubikot!
Most itt van egy flakon a polcon.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2014.09.24. 16:04:42

Kamerák által homályosan a kedvencem tőle. Meg a Palmer Eldritch.
Utánozhatatlan hangulatúak.

D.David 2014.09.24. 21:53:06

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Egyetértek. Ha további impulzusokat akarsz olvasd el a Lenn a sivár Földön novelláskötetből a Pisze Pat idejébent is.

Nekem a Palmer Eldritch az örök gyöngyszem. olvasásélmény az utolsó betűig; Mosolydokival, Roni Fugate-tel, az ÉT-R-rel és Barney-val, na meg Leo Bulero-val.

l. ember 2015.01.17. 11:59:57

szerintem nem egészen ez a cyberpunk. William Gibson az, ez inkább klasszikus szocioscifi

steelcommander 2015.02.20. 08:47:40

Aki először olvasná a szerző műveit, melyik ajánlanátok neki kezdésnek?
Köszi

D.David 2015.04.06. 20:12:25

@steelcommander: Én a Lenn a sivár Földön című novelláskötettel kezdtem, mert ebben vannak azok az alapötletek, amiből a későbbi regényekben építkezik.
süti beállítások módosítása