Villamosbalesetek a Szovjetunióban

2014. április 08. JTom

Hozzászokhattunk már, hogy a volt Szovjetunióban nem verték nagy dobra, ha valami nem sikerült. Balesetek az űrkutatásban, nukleáris, vagy természeti katasztrófák..., amíg mások nem bizonyították hogy megtörténtek, a szovjet hatóságok és a totálisan cenzúrázott sajtó próbálták agyonhallgatni az eseményeket. A külvilág felé a Szovjetunió - főleg a hidegháború időszakában - olyan tökéletesen szabályozott volt, ahol nem fordulhatnak elő például villamosbalesetek sem. Mert a propaganda szerint, a párt felé elkötelezett dolgozók (villamosvezetők, szerelők, forgalomirányítók) munkájukat oly kimagaslóan végezték, hogy a balesetek bekövetkezésének valószínűsége csaknem nulla...

1941.jpg

Ám sajnos ez még ott sem volt igaz. A szervezetlenség, a kényszermegoldások, az alkatrészhiány, vagy az emberi mulasztás, esetleges alkoholos befolyásoltság még inkább sebezhetővé tette még a városi tömegközlekedést is.

Ezért a következő képek tényleg ritkán lathatóak, hiszen egy részük sosem jelent meg a szovjet újságokban. Ha valaminek nagy visszhangja volt, esetleg sok százan, ezren látták a helyszínt, akkor egy nyúlfarknyi cikkben a helyi médiában, csak a rend kedvéért említést tettek róla.

De miért lett volna a Szovjetunió kivétel? Az első két baleset még a cári Oroszországban történt.

Szaratov, 1908 október 5.

1908.jpg
Az 1908-as évben újonnan üzembe helyezett első szaratovi villamospályán már októberben bekövetkezett az első baleset. A jelentések szerint műszaki hiba miatt a kocsi a város főutcáján feldőlt (mi van?). Halálos áldozatot nem követelt a baleset, de 20 utas megsérült.

Szmolenszk 1910. augusztus

1910_1.jpg

Még ez a baleset is az Orosz Birodalom idejében következett be. A fékhibás villamos kisiklott és egy épületbe rohant. Személyi sérülés nem történt. 

1910.jpg
A kivontatott jármű mellett sokan pózoltak, akkor még újdonságnak számított a fényképezés.

1927. Leningrád.

1927.jpg
Az 1334-es-kocsi A Litejnovo hídról jövet A Komszomol utca sarkán siklott ki és dőlt fel .

Leningrádban ekkoriban már rengeteg vonalon közlekedtek villamosok. A következő években több baleset is történt.

1928.

1928.jpg

1928_1.jpg

1928_2.jpg

A 20-as járat kisiklása az akkori Engels sugárúton.

1930. december 1.
1930.jpg
Leningrád legtöbb halálos áldozatot követelő villamosbalesete...

1930_1.jpg
Reggel 8 óra előtt pár perccel P.A. Szaveljev által vezetett, utasokkal tömött 8/A villamos Moszkvai kapu irányába tartott, amikor egy (keresztező) vonalon tolatást végző, marhavagonokat továbbító vonatszerelvény belerohant.

1930_2.jpg
A szerencsétlenségnek huszonnyolc halálos áldozata volt, további nyolcan súlyosan, tizenegyen pedig könnyebben sérültek. A halottak között volt  Szaveljev villamosvezető, akit két utassal együtt, legutoljára tudtak kiemelni a roncsból.

1930_3.jpg
Az esetet követően tíz embert tartóztattak le, köztük pályaőröket, forgalomirányítókat és a vonatvezetőt. További sorsuk ismeretlen, a bírósági tárgyalás anyagát nem hozták nyilvánosságra.


1941. Perm

1941.jpg

A Lenin es a Marx Károly utca sarkán egy villamos tehervillamossal ütközött. Könnyű sérültek voltak, további információk nem állnak rendelkezésemre.

1949. Kijev

Kijevi legsúlyosabb villamosbalesete 1949-ben történt, amikor egy a Tolsztoj utcában kisiklott villamos felborult és kisiklott. Szemtanúk szerint a lejtőn legurulva legalább hatszor átfordult. A tragédiában kilencvenen haltak meg. Egy kilenc éves kislány, egy nyolcvan éves nő és a villamos 41 éves vezetője élte csak túl a tragédiát. A halottak nagy része járókelő volt, vagy a villamosmegállóban várakozott. A balesetről semmilyen fénykép nem lelhető fel, az áldozatok nagy száma miatt - szabotázs lehetősége miatt - az iratokat is titkosították.

1961. Kijev

Az előbb azt írtam, hogy Kijev legsúlyosabb villamosbalesete az 1949-es. Történt ennél borzasztóbb tragédia is, ami tízezreket érintett, de nagyon kevés fotó maradt fent róla.

2000.jpg

1961. március 16-án reggel háromnegyed hétkor egy babij jar-i cellulóz zagytározó gátja szakadt át - hasonlóan a kolontári és devecseri vörösiszap katasztrófához - és öntött el kb. 30 hektárnyi területet. A katasztrófa sújtotta területen helyezkedett el egy villamos kocsiszín és közlekedési csomópont. Kilenc emberekkel teli villamost, trolibuszt és több autóbuszt sodort el a 3,5 órán át ömlő, néhol 14 méter (?) magas ragacsos, sáros áradat. A hivatalos jelentések szerint 147-en lelték halálukat a tragédiában, a nem hivatalos becslések 1500-2000 áldozattal számolnak. Legalább 20 holttest nem került elő sosem. 

2000_3.jpg

2000_4.jpg

Az esetnek egy amerikai állampolgár, a philadelphiai Berthold Vinocure is tanúja volt, a legpontosabb leírást tőle tudhatta meg a világ a tragédia nagyságáról.

200_1.jpg

A helyreállítási munkák kb. két hónapig tartottak. Az áradással érintett volt a Szpartak stadion és a Frunze park is.

1310.jpg

A Frunze sugárút, jobbra a Szpartak stadion

317.jpg

Az elárasztott Frunze park

139.jpg

Megsemmisült kocsiszín és kiszolgáló épületek

69.jpg

77.jpg

Helyreállítási munkák

1972. Lvov

Lvov történetének legsúlyosabb villamosbalesete 1972. január 10-én történt, amikor a reggeli órákban a zsúfolt 6-os járat vezetője a lejtős Gorodotszkaja utcában haladva elaludt. Az utasok közül többen is észlelték a problémát és többen is megnyomták a járműben három helyen is elhelyezett vészfék gombot, ám az karbantartási hiányosságokból kifolyólag nem működött. A villamos a lejtő aljára legalább hetven kilométeres sebességgel érkezett, ahol is a kereszteződésben kisiklott és felborult. A járdaszigeten várakozók mindegyike meghalt, amikor a villamos teljes kocsihosszában letarolta őket majd egy iskola falának ütközött. 

A teljes halálos áldozatok száma a hivatalos jelentések szerint 26 fő, a szemtanúk szerint kb. ötven. A sérültek száma kb. harmincöt. Az nem világos, hogy az iskolában is megsérült-e valaki.

Az esetről szintén nem jelent meg fénykép a sajtóban. Az eset után a villamosvezetőt és a karbantartó személyzetet vették őrizetbe. A veszélyes helyeken lévő megállószigeteket megszüntették.


Moszkva. Szomonovszkij sgt. Kb. 1979-1980-ban.

2001.jpg
A szintben keresztező vasúti vágányon a tilos jelzés ellenére áthaladó TATRA T3SU típusú villamost egy vonatszerelvény ütötte el. A pontos időpontról és a sérültekről nincs információ.

1980. december 22., Cseljabinszk

2002.jpg

Egy útépítési táblát későn észlelő Kamaz tehergépkocsi a hirtelen vészfékezéskor megcsúszva egy ZIL daruskocsinak ütközött, aminek következtében az felborult és a daru gémje a közeledő villamos oldalát felszakította. A villamoson két ember meghalt és négy súlyosan megsérült.


1988. Leningrád

2003.jpg
A kanyargós Sepetovka utcában valószínűleg fékhiba miatt két villamosszerelvény ütközött össze. A fotón látható, hogy nem volt túlzás a megállapított 80 km/órás ütközési sebesség. A két szerelvényen összesen mintegy 100 fő utazott, egy utas meghalt és több tucat volt a sérültek száma.

Újra ugyanott, a város neve azonban már Szentpétervár. A szovjet korszak lezárult. A politikai berendezkedés új, a politikusok és a villamoshálózat a régi.

1992. április 7. Szentpétervár

2004.jpg

2004_1.jpg

A villamost vezető nő elaludt és a Lomonoszov végállomásnál ütközött. Rajta kívül senki sem sérült meg, ő is elmenekült törött lábbal.

1996. július 2. Dnyeprodzserzsinszk

2005.jpg

2005_'.jpg

A Szovjetunió összeomlása óta nem volt ilyen súlyos villamosbeleset Ukrajna területén, mint ami 1996 nyarán történt. Az 1044-es számú kocsi, 2/a jelzéssel 18 óra körül - a délutáni csúcsban - az Anoskin tér felé haladt a lejtős Csapajev utcán. A villamos fékberendezés hibája miatt a kocsivezető a villamost nem tudta megállítani, így az több megállónál sem állt meg, hanem mintegy két kilométeren keresztül száguldott lefelé a meredek Csapajev úton. A szerelvényen mintegy 150-en utaztak. Amikor a villamos kb. 70-90 kilométeres sebességgel a kisiklási pontot elérte ott alacsony betonkorlátok voltak. A kocsi forgóváza/alváza fennakadt, a kocsi felépítménye erről lerepülve tovább siklott, letarolva a járókelőket. A szerelvényen utazók közül sokaknak a betonkorláttal való ütközés során a lába leszakadt, a szemtanúk szerint tucatnyi láb hevert szanaszét. Harmincnégyen haltak meg a balesetben (huszonkilencen a helyszínen, öten a kórházban). Több, mint százan sérültek meg különböző súlyossággal.

A villamos vezetője felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a kocsiszín szerelői és vezetői közül többeket letöltendőre ítéltek. A remízt bezárták, munkáját egy másik kocsiszín vette át.

2005_3.jpgAz áldozatok emlékműve Dnyeprodzserzsinszkben
 

(Források: forum.tr.ru, transphoto.ru, oldsp.ru, oldsaratov.ru, oldmos.ru, metroblog.ru, senat-perm.livejournal.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr705824341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tjunior 2014.04.09. 08:52:58

Babij jar el van átkozva.

Namely 2014.04.09. 10:09:23

Hát a cím megválasztása nem pontos (Szovjetunió), de rá kell jönnöm, hogy nem is lehet ennél pontosabban megfogalmazni röviden.
A '61-es nagyon erős.... :(((((

CernaGeza 2014.04.09. 21:15:26

Az 96-os ukrán balesetnél, amikor is fékhiba miatt letarolt a villamos mindenkit, és repültek a lábak - ott még a szerencsétlen vezetőt letöltendőre is ítélték. Gondolom, fékezhetett volna a talpával.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.04.09. 21:21:47

1992 április:"Rajta kívül senki sem sérült meg, ő is elmenekült törött lábbal." Törött lábbal menekülni gáz lehet.

Izé, inkább "ő is túlélte, csak a lába tört el / megúszta lábtöréssel"

Az 1961-es tényleg borzasztó, még ha nem is kizárólag villamosbaleset.
De a legutolsó lábleszaggatós, ha túl is élték...

Kovács Ferenc 14 2014.04.09. 21:33:39

@Sunsetjoy: gondolom berezelt a koma, hogy будет Сибирр, és inkább gyorsan elkúszott a törött lábával. :)

Grgabácsi 2014.04.09. 21:58:41

Hát igen, a nagy piros vasaló nem játék. Mindenesetre durva, hogy a rugóerőtárolós fék fogalmát nem ismerték. Illetve nem eléggé.

wiener 2014.04.09. 22:15:29

@Sunsetjoy:
elmenekült a helyszínről, törött lábbal

együttnemműködő 2014.04.09. 22:15:30

Beton : KTM-5 - 1:0.
A magyar összevissza düledező betonkorlátokat alapul véve ez kicsit elgondolkodtat.
Annak pedig, hogy bezárták a kocsiszínt, gondolom más okai is voltak.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.04.09. 23:59:32

utolsóhoz:

gondolom a vezető működő fékekkel hozta ki a vasat a remízből... menet közben elromlott (jobbakkal is előfordul), de miért kapott büntetést!?

phaszfej 2014.04.10. 00:57:57

Ezt a villamosbalesetet nézze mrg, akinek erős az idegrendszere.

www.youtube.com/watch?v=RPH-rNUmBjw

Leslee 2014.04.10. 04:44:32

Nagyon jó összeállítás.
A rugóerőtárolós fék sokára lett általánosan használt. Magyarhonban a Ganzokat sem azzal gyártották, de egy baleset után megkapták már...sőt, az UV villamosok a 90es évek végéig szaladgáltak kézifékkel, ami a biztonsági fék szerepét nem töltötték be.

Leslee 2014.04.10. 04:48:18

Budapesten a Vajda Péter utcai baleset volt talán a legsúlyosabb, ahol az oldalára dőlt villamos tarolt. Arról még valahol van egy jó hosszú videóm, ami a mentésről készült, majd felrakom jútyubra...

Grgabácsi 2014.04.10. 06:33:18

@Leslee: Számszakilag nem vagyok benne biztos, de vetekszik vele a Karinthy Frigyes úti baleset 1986-ból. Az szintén jócskán a karbantartási hiányosságokra volt visszavezethető az itteniekhez hasonlóan. És ha nem is tudta volna megakadályozni, mérsékelte volna a kimenetelt a rugóerőtárolós fék. (Amely az NSZK-ban már az ötvenes években elkezdett terjedni)

Grgabácsi 2014.04.10. 06:34:07

@Leslee: Egy volt kollégám ott lakik és mesélt pár dolgot. Éppen otthon volt a balesetkor...

Ronald 2014.04.10. 06:53:19

@wiener:

Ez a "törött lábbal menekülés" olyan lehetett, mint ha magyarul azt mondták volna, hogy "Egy lábtöréssel megúszta".

Erre a külföldi felkapja a fejét: "Hogy lehet törött lábbal úszni? Meg hol volt ott víz, egyáltalán?"
.

Rollende Landstrasse 2014.04.10. 07:33:42

@Leslee: A rugóerőtárolós fék és a kézifék csak állvatartásra szolgál. Idegen nyelvekben ezt biztonsági féknek mondják, de ez ott is csak az álló jármű elgurulásának meggátolását akadályozza. Nem mozgó jármű megállítására van méretezve.

Rollende Landstrasse 2014.04.10. 07:38:40

@RosszQtya: A vasúti járműveken a vezető menet közben is el tudja rontani a féket. Levegőset és elektromosat egyaránt. Ez vonatkozik a közúti kötött pályára is. Jellegtől függően figyelni kell statikus és dinamikus kimerülésre, vonalfeszültségre, akkumlátorfeszültségre és még számtalan dologra, melyet több hónapon keresztül tanítanak és az autóhoz szokott vezető el se tud képzelni.

Sajnos erre is van hazai példa: a HÉV Boráros téri balesete. Abban sajnos benne volt vastagon a karbantartás, a motorkocsi-vezető, de még egy munkaidőn kívül beleokoskodó munkatárs is. Mindenki tele volt jószándékkal és mégis meghalt sok ember.

Leslee 2014.04.10. 08:11:31

@Rollende Landstrasse: Ez így ebben a formában nem igaz!
A rugóerőtárolós fék ugyebár úgy működik, hogy egy előfeszített rugó fogja biztosítani a fékezéshez szükséges erőt. A fék alaphelyzete a fékezett helyzet. Ebből az előfeszítést (tehát azt, hogy oldjon a fék) sűrített levegő avagy - pl. villamosoknál - elektromágnes biztosítja.
Ha a mágnes hatása megszűnik, működésbe lép a fék. A mágnes hatása megszűnhet a járművezető akaratától (na most álljunk meg), de bizonyos műszaki hibák bekövetkezésekor is vannak "figyelő" áramkörök, amik kiváltják a mágnes oldását, és így a rugóerőtárolós rögzítőfék működését. Ilyen például az éberségi berendezés, a szakadáskapcsoló (összecsatolt kocsik szétválása) vagy a villamosfék áramkörében tapasztalt működési hiba (konkrétan, ha nincs villamosfék).

Ambiorix 2014.04.10. 08:55:34

Annuska már kiöntötte az olajat.

Division 2014.04.10. 09:22:40

@Leslee: A Vajda Péter utcás esetben az a érdekes, hogy 3 évvel korábban ugyanaz a pályaszámú (1342) villamos, ugyanott, ugyanazon okból (hibás váltóállítás) már balesetezett, igaz ekkor nem borult fel, csak egy IFA-t kapott telibe, és 2 súlyos és 2 könnyű sérülttel zárult az eset.

_Nyuszi 2014.04.10. 09:47:41

@Leslee: És egy ipari ret-fékjével lehet megállásig fékezni? Mondjuk 40-ről? (Mondjuk még nem gurult le a hídról (1986 előtt vagyunk), még nincs rögzítőfék-erősítés kiépítve.)
Ugyanez kettes Tátrával (T5C5)?

JohnHenry 2014.04.10. 09:51:48

no problemo, évszámra már nem emlékszem, de az ablakból néztem a mentést valamikor a nyolcvanas években, amikor egy 96-os busz úgy oldalba kapta a 14-es villamost, hogy annak az elsó kocsija merőlegesen állt a sínekre és a középső is kisiklott, se újság, se tévé nem számolt be róla.

JohnHenry 2014.04.10. 09:52:31

@JohnHenry: mármint háznak az ablakából, ott laktam.

Leslee 2014.04.10. 10:23:24

@_Nyuszi:

Megállásig biztos lehet fékezni, mivel így vagy úgy megáll a jármű :-)
De a kérdés inkább, hogy milyen távolság alatt állítja meg az üzemi fékkel nem megállítható járművet.

ubk 2014.04.10. 10:54:46

@_Nyuszi: 2006-ban volt az egykori 30-ason egy súlyosabb hibám az egyik Iparin: egy kontaktor megadta magát, zárlat lett, s 45-50-es tempónál be jött a RET fék. Kb 30 méter alatt állította meg, délutáni csúcsban, tehát leterhelten. (A Magyaraszfalt előtt, ahol magas vágány van, tehát egy jobb szakaszon)
Ha csúszós lett volna a pálya, akkor hosszabb a fékút. Erről a fékről azért tudni kell, hogy állóra fékezi a kereket, tehát eléggé károsítja a kereket (lapot rakhat bele ilyen nagy sebességnél), ezért csak ilyen vész esetén használja a rendszer is, amikor már minden kötél szakad :-) - tekintve hogy az alapbeállítása a fék, s ahoz kell energia, hogy azt feloldjad

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.04.10. 12:07:03

döbbenetes sztorik. azért a "tehervillamos" fogalom elég ütős...

Rollende Landstrasse 2014.04.10. 17:01:11

@Leslee: Nem vitatkozom, ha jobban ismered a villamosokat nálam, mert én a nagyvasúti technikában vagyok otthon. A villamosokat akkor tanultam utoljára, mikor még az FVV solenoidfékje volt a csúcstechnika. Nálunk a rugóerőtároló csak a megfutamodás ellen van.

Rollende Landstrasse 2014.04.10. 17:04:06

@mrbloodbunny:
Régen rendszeres volt a teherszállítás is a villamosvonalakon. De napjainkban sem ismeretlen:
hvg.hu/cegauto/20121210_Tehervillamos

Leslee 2014.04.10. 18:05:41

@Rollende Landstrasse:
Nem vitatkozásnak szántam, elnézést, ha nyersre sikeredett.
Szakmázunk csak, eszmét cserélünk :-)

Grgabácsi 2014.04.11. 19:15:17

@JohnHenry: 1991 volt az, ha jól emlékszem. Metró már volt akkor.
süti beállítások módosítása