Napi érdekes - 166

2016. szeptember 18. JTom

1976_trolibaleset_az_ormeny_jerevanban_92_utassal_zuhant_a_j_toba_a_varosi_troli_es_10_meterre_sullyedt_shavarsh_karapetyan_vilagbajnok_buvar_20_ember_mentett_ki.jpeg

1976. Trolibaleset a szovjet-örmény Jerevánban. 92 utassal zuhant a Jereván-tóba a tömött, fékhibás városi troli, és szinte azonnal 10 méter mélyre süllyedt. A bent rekedt utasok nagy része megfulladt. Az éppen a helyszínen edző Shavarsh Karapetyan búvár világbajnok húsz embert mentett ki a szerencsétlenül járt járműből 10 perc alatt.

"A tó fenekén szinte teljesen vaksötét volt. A troli egyik hátsó ablakát berúgva jutottam be, és egymás után húztam ki a kezem ügyébe kerülő, még vonagló embereket. Körülbelül 30 másodperc jutott mindenkire. Sajnos sokukat már nem tudtam felhozni. Mivel semmit sem láttam, az ujjaimmal tapogattam ki a szerencsétleneket. Utoljára egy műbőr ülést hoztam fel, azt hittem hogy egy ember. Még mindig álmodom azzal üléssel éjszakánként, még egy embert megmenthettem volna" - Shavarsh Karapetyan

Kapcsolódó korábbi cikkünk ITT

1906_buster_keaton_gyermekkent_lord_fauntleroy_szerepeben_az_egyik_ritka_foto_keatonrol_amin_mosolyog.jpeg

1906. Buster Keaton némafilmsztár gyermekként Lord Fauntleroy szerepében. Az egyik ritka fotó Keatonról, amin mosolyog

 

1909_louis_brennan_feltalalo_elso_nagymeretu_mukodo_giroszkopikus_egysinu-prototipusa_a_gyarudvaron_32_embert_szallit.jpg

1909. Louis Brennan feltaláló első nagyméretű, működő giroszkópikus egysínű-prototípusa a gyárudvaron 32 embert szállít

 

1920_parkolo_autok_a_tengerparton_nantasket_beach_massachusetts_usa.jpeg

1920. Parkoló autók a tengerparton Nantasket Beach, Massachusetts, USA

 

1921_dayton_ohio_az_elso_radiotaviranyitasu_kocsi_az_rca_mutatta_be_az_akkumulatorokkal_meghajtott_eletromotoros_szerkezetet.jpeg

1921. Dayton, Ohio. Az első rádiótávirányítású kocsi. Az RCA mutatta be az akkumulátorokkal meghajtott elektromotoros szerkezetet

 

1935_sikloszarnyakat_tesztel_egy_szovjet_ejtoernyos_a_muanyagok_megjelenese_elott_csak_nehez_fa-_vagy_femszarnyakkal_dolgozhattak_cr.jpg

1935. Siklószárnyakat tesztel egy szovjet ejtőernyős. A műanyagok megjelenése előtt csak nehéz fa- vagy fémszárnyakkal dolgozhattak

 

1940_volframbanyaszok_a_kirgiz_hegyekben_szovjetunio.jpeg

1940. Volfrámbányászok a kirgiz hegyekben, Szovjetunió

 

1943_a_nemet_6_hadsereg_altal_megolt_es_megevett_lovak_patai_sztalingradnal_cr.jpg

1943. A német 6. hadsereg által megölt és megevett lovak patái Sztálingrádnál

 

1950_epulo_bambuszhid_a_serayu_folyon_indoneziaban_vonosobo_kozeleben.jpeg

1950. Épülő bambuszhíd a Serayu folyón Indonéziában, Vonosobo közelében

 

1960_augusztus_20_belka_es_strelka_az_elso_epsegben_visszatert_urhajos-kutyak_a_szovjetunioban.jpeg

1960. augusztus 20. Belka és Sztrelka az első épségben visszatért űrhajós kutyák a Szovjetunióban

 

1962_jurij_gagarin_koszontese_a_japan_kyoto-ban.jpeg

1962. Jurij Gagarin köszöntése a japán Kiotóban

 

1964_amerikai_turistak_lakokocsijaikkal_moszkvaban.png

1964. Amerikai turisták lakókocsijaikkal Moszkvában. Nem akadtam sehol a rejtélyes esemény nyomára, szóval nem tudom mi lehetett az apropó, de ismerve az egykori utazási tilalmakat és nehézségeket a Szovjetunióban, gondolom erősen korlátozottak lehettek az amerikaiak lehetőségei

 

1964_oktober_1_az_elso_nagysebessegu_sinkanzen_vonat_uzembe_helyezese_japanban.jpeg

1964. október 1. Az első nagy sebességű Sinkanszen vonat üzembe helyezése Japánban. A tokiói olimpiára elkészített első 515 kilométeres Tokió-Oszaka vonalon elsőként 200-220 km/h-val közlekedtek a szerelvények

 

1966_az_egyik_elso_auchan_aruhaz_franciaorszagban.jpeg

1966. Az egyik első önálló Auchan áruház Franciaországban

 

1975_rubik_erno_feltalalo_a_buvos_kockaval.jpeg

1975. Ifj. Rubik Ernő magyar feltaláló a bűvös kockával

 

1989_a_berlini_fal_leomlasa_utani_elso_napon_egy_nyugat-berlini_szexshopban_keletiek_vasarolnak.jpeg

1989. A berlini fal leomlása utáni első napon nyugat-berlinben a keletiek által elözönlött szexshop

 

1991_szovjet-amerikai_baratsagos_testepito_verseny_resztvevoi.jpeg

1991. Az enyhülés jegyében. Szovjet-amerikai barátságos testépítő verseny és kiállítás résztvevői

 

1992_a_jurassic_park_forgatasan_keszult_kep_amin_lathato_az_egyik_oshullot_iranyito_technikus.jpeg

1992. A Jurassic Park forgatásán készült kép, amin látható az egyik őshüllőt irányító technikus

 

1993_november_a_borisz_jelcin_elnokkel_szembeszegulo_kepviseloket_a_parlament_epuleteben_elszigeteltek_munkajuk_akadalyozasara_az_elektroos_aramot_es_a_futest_is_lekapcsoltak_kesobb_jelcin_fegyverrel_oszlatta_fel_oket.jpeg

1993 november. A Borisz Jelcin elnökkel szembeszegülő képviselőket a parlament épületében elszigetelték, munkájuk akadályozására az elektromos áramot és a fűtést is lekapcsolták. Később Jelcin fegyverrel oszlatta fel őket

 

2000_februar_a_csecsenfoldi_groznij_cirkuszepulete_romokban_az_orosz_bombazasok_utan_a_haboru_tovabbi_nyolc_evig_folytatodott.jpeg

2000. február. A csecsenföldi Groznij cirkuszépülete romokban az orosz bombázások után. A háború még további nyolc évig folytatódott

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr9611716871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ditpet 2016.09.18. 13:08:57

Nagyon jó lett, mint mindig. Valamiért nem mindig látszik a kommentem, vagy az ablak amibe írni tudnék.

szeme közé, laposan! 2016.09.18. 13:27:15

A kelet-németek szó szerint felszabadultak, hehehe!

bioLarzen 2016.09.18. 15:02:31

Remek sorozat, ismét.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2016.09.18. 16:27:17

Az örmény búvár tette nem semmi ! Vajon milyen állapotban lehetett az utolsó akit 10 perc után hozott fel a felszínre? nem túl jól, alighanem.....

Na de ez az ifj Rubik Ernő, muszáj volt ilyen fancsali méltóságos pofát vágnia, nem tudott volna mosolyogni, vagy másként nézni....?

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2016.09.18. 18:33:55

@Ditpet: Sajnos az teljesen normális, a blogmotor egyik ezer éves hibája. Nyomj egy CTRL+F5-öt és az újra betöltésnél már meg fog jelenni.

Aaron Axwell 2016.09.18. 19:59:49

A troli az nem egy Tatra T3 villamos (vagy annak valamelyik szovjet utángyártott verziója) véletlenül?

ZON 2016.09.18. 20:38:34

@Sigismundus: rekedhetett levegő a tetőlemez kupolája alatt. Autós újságokban - nyomtatott sajtó ! - 25-30 évvel ezelőtt többször leírták, hogy mielőtt a bajbajutott megkísérli elhagyni az elsüllyedt járművet, vegyen egy búcsúkortyot a mennyezethez szorult légbuborékból. Ezzel együtt Karapetyan egy igazi hős, minden tisztelet kijár neki.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.09.18. 20:48:16

@Aaron Axwell: a troli az troli. szerintem egy Skoda 9Tr, de annyira nem értek hozzá

csehlencse 2016.09.18. 21:02:57

Azért mekkora az esély arra, hogy egy ilyen balesetnél pont ott edz éppen egy búvár világbajnok???

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.09.18. 21:32:15

A búvár világbajnok teljesítménye előtt le a kalappal! (És mekkora véletlen, hogy épp ott edzett!)

A sok levágott patás kép döbbenetes! A képaláírás elolvasása előtt arra gondoltam, hogy talán egy éhező szovjet-orosz városban készült a kép a '30-40-es években... (De időben és helyszínben közel jártam.)

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2016.09.18. 22:39:37

Nantasket Beach-en nem lehetett egyszerű megtalálni a saját kocsit. Szín, forma, típus nem nagyon segít, távirányítóval pittyegtetni pedig akkoriban még nem volt szokás :)

jamboox 2016.09.19. 01:14:35

Karapetyanhoz még annyit, hogy a baleset után véget ért a sportkarrierje, mivel vérmérgezést kapott a szennyezett víztől, illetve problémái lettek a tüdejével.

A giroszkópikus egysínű képe volt már egyszer korábban.

2016.09.19. 04:56:43

@jamboox: igen, én is olvastam a búvárról, hogy sose épükt fel a szervezete már a mentőakciója után, belerokkant az életmentésbe...

@Szabi DMC: meg aztán milyen forró lehetett a sok fekete autó a napon állva! Döbbenetes, hogy akkoriban Magyarországon egy bicikli is hatalmas státuszszimbólum volt.

@szeme közé, laposan!: azért a kelet-német lányok híresek voltak a könnűvérűségükről. Biztos érdekes volt nekik a nyugati pornó, de a DDR sem volt egy apácazárda, a szexualitást meglehetősen szabadon kezelték. Magyarok, akik Kelet-Németországban dolgoztak sokat tudnak arról mesélni, hogy mennyire ugrottak a kelet-német lányok a magyar srácokra. Gruppenszex, nudizmus, minden volt keleten is, csak nem üzleti alapon, mint nyugaton. Sajnos azóta sokat változott a világ.

kekegsm 2016.09.19. 08:37:19

Lehet kiröhögtök, de a levágott lópatákat inkább raknám 18+ kategóriába, mint egy-egy lelőtt maffiózót korábban. Számomra rendkívül felkavaró a kép

Terézágyú 2016.09.19. 09:08:56

@kekegsm:
Szóval te elsősorban lovas vagy és csak azután ember?...

kekegsm 2016.09.19. 09:13:54

@Terézágyú: Nem. De egy bűnözőért nem kár, míg egy lóért (vagy más állatért) igen.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2016.09.19. 09:19:11

Karapetyan 1985-ben egy égő épületből is kimentett embereket. Ott szintén súlyosan megsérült.

Terézágyú 2016.09.19. 09:26:28

@kekegsm:

Ja, hogy a maffiózó volt ott a lényeg...

Tehát szerinted simán nézegessen bárki lelőtt EMBEREKET, de lelőtt állatokat, vagy annak csak patáit, nem.

Terézágyú 2016.09.19. 09:29:33

@kekegsm:
Mert a lelőtt ember nem olyan szomorú, mint a lelőtt állat.
Mondja ezt egy ember.

Terézágyú 2016.09.19. 09:31:53

@kekegsm:
Gondolom ha lovaglás közben felbuksz a lóval, akkor mindenki elsősorban a ló segítségére siessen, és ne a tiédre.

TomKazansky 2016.09.19. 09:41:24

@csehlencse: nem is gondolnád! Akkor éppen a hannoveri világbajnokságon kellett volna lennie, de nem kapott vízumot időben. A srácban egyébként egy angyal lakozott, vagy a kaszás akarta nagyon utolérni: '74-ben féktelenül módra egy kontrollálatlan buszt mentett meg a szakadékba zuhanástól, '85-ben pedig egy égő épületből mentett ki embereket. Na meg persze a karrierje alatt többször is gerinctelenül próbáltak keresztbetenni neki, pl. oxigént kiengedték a palackjából verseny előtt.

www.peopleofar.com/2014/02/08/true-story-of-a-real-life-superhero-shavarsh-karapetyan/

BobbyEwing 2016.09.19. 09:52:31

@Terézágyú: szerintem nyugodtan leakadhatsz már a témáról, nem kell ezt ennyire fekete-fehéren nézni. És persze egyetértek vele, eléggé rossz ilyet látni.

Terézágyú 2016.09.19. 10:05:58

@BobbyEwing:
"szerintem nyugodtan leakadhatsz már a témáról, nem kell ezt ennyire fekete-fehéren nézni."

Csak szeretnék tisztán látni ebben a kérdésben.

"És persze egyetértek vele, eléggé rossz ilyet látni."

Persze...
A felvetés az volt, hogy ezt ROSSZABB látni mint egy ember halálát.

kekegsm 2016.09.19. 10:42:14

@Terézágyú: Egyébként nem ez volt a felvetés, csak direkt kötekedésből félremagyaráztad.

kekegsm 2016.09.19. 10:43:45

@Terézágyú: Egyébként nem tudok lovagolni, szóval annak az esélye, hogy lovaglás közben felbukjon velem a ló, elég kicsi, nagyjából minimális.

2016.09.19. 11:08:43

@kekegsm: Minél kevésbé tudsz lovagolni, annál nagyobb az esélye. XD

2016.09.19. 11:09:43

@karandash: Leginkább a világútlevél vonzotta őket. Amióta nekik is van, le is akadtak a magyar fiúkról.

2016.09.19. 11:11:27

@Szabi DMC: Tulajképp nem mindegy, hogy a sajátjával hajtott-e el, vagy egy másik egy ugyanolyannal? :)

kekegsm 2016.09.19. 11:12:13

@Sörömpőőr: De ezért nem ülök lóra.

2016.09.19. 11:12:35

@ZON: Ez már csak azért is praktikus, mert ha teleszívod a tüdődet levegővel, könnyebb fölúszni a felszínre.

2016.09.19. 11:13:40

@kekegsm: Pedig ez a kegyetlen világ. Ha te nem ülsz a lóra, akkor majd a ló fog rádülni. :-D

kekegsm 2016.09.19. 11:18:01

@Sörömpőőr: Áááá, akkor lelövöm a lovászt, és kiteszem ide a képet, hogy mindenki láthassa. Mert én ilyen vagyok. üdv: a Führer!

kekegsm 2016.09.19. 11:39:43

@kekegsm: Ja, bocs, a végére: HAHAHAHAHAHAHAHAAAAAAAAAA (ördögi kacaj)

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2016.09.19. 16:23:16

Azért a műanyag (és kompozit) szárnyak előtti "dögnehéz" fa és fém szárnyak a valóságban fa és fémvázra feszített vászonszárnyak voltak inkább. Egy tömör fa- vagy fémszárny, hát nem mondom, úgy repülne, mint a nyeletlen balta...

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2016.09.19. 16:27:33

@kekegsm: tökéletes párbeszéd volt, szinte láttam magam előtt Monthy Python-szereposztásban. Téged John Cleese alakított :)

Ditpet 2016.09.19. 17:58:33

@JTom: Véletlenszerűen. De egy-két F5 vagy főmenübe ki-be lépkedés általában megoldja.

Phteven 2016.09.19. 18:49:16

@Terézágyú: Nyugodjunk meg, azok a pacik jó ügy érdekében haltak meg! Én is szeretem a lovacskákat, nekem is van kettő, de ha az életem múlna rajta, akkor bizony steak és kolbász lenne belőlük. :-)

HgGina 2016.09.19. 19:18:58

@kugi: Szovjet nem lehetett volna. Azok megeszik a patát is körömpörköltként.

Aaron Axwell 2016.09.19. 21:17:06

@JTom:

Valóban, ez tényleg troli, elnézést a pálya széléről belemagyarázásért. Nem olvastam utána igazán, de most igen, volt anno olyan trolibusz, ami tudott hasonlítani a T3-as Tatra-ra.

www.blackseanews.net/en/read/47393

Nem csoda, szintén csehszlovák gyártmány. (Skoda)

A búvár helyében én szerintem onnan a helyszínről mentem volna a diliházba, úgyhogy hatalmas respekt.

az övezet gázai 2016.09.19. 22:00:03

Shavarsh Karapetyan: itt is az a problémám, mint annyi más esetben; miért nem fonetikusan írjuk, ha az eredeti írásmód használata nehéz( Շավարշ Կարապետյան) vagy kivitelezhetetlen? Baromi kényelmes mindenhol angol írásmódot használni, de nem vagyunk angolok. Adjunk már erre! Elegem van Tchaikovsky-ból Dostoyevsky-ből.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.09.19. 22:25:47

@az övezet gázai: mi az hogy itt IS? fingom sincs hogy kell írni pontosan. azt hittem jó így.
ha tudod jobban írd meg, de ne fikázz. kioktatsz, de nem írtad meg a tutit. nézd meg az egyel előbbi posztot, tele van orosz nevekkel, mindet magyarítottam, mert tanultam oroszul 6 évet.
elnézést, hogy az örmény még csak alapszintem megy...

eszemfaszom megáll ezektől a megmondóemberektől. nem javít ki, csak leugat hogy nem jó.
nekem az ilyen tudósjancsikból van elegem mára.

kenguru99 2016.09.19. 22:37:26

@Sigismundus:
Szerintem ez nem 1975-ös fotó, hanem későbbi.

az övezet gázai 2016.09.19. 23:39:21

@JTom: Az "is" annak szól, hogy úton-útfélen (mondjuk úgy, máshol) ezzel a szokással találkozom. Nem vagyok megmondóember, tisztelem a munkádat, viszont nem mindent olvasok el tőled. Sajnálom, ha megbántottalak, nem volt szándékom. Viszont továbbra is tartom, hogy igenis használjunk magyar fonetikát az idegen neveknél, ha már le nem írjuk őket.

engedélyes pinaellenőr 2016.09.19. 23:47:27

Mikor látok már felvételeket a Pentagonba állítólag becsapódó Boeingről?? 15 év telt el, és egyetlen normális felvétel sincs, holott egy kiemelten védett, megfigyelt épületről van szó..Vajon miért?
Miért övezi kollektív omerta ezt a teljesen logikusan feltehető kérdést? Ennyire mindegy lenne?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.09.20. 07:43:40

@az övezet gázai: azért így a második körben már tényleg megírhattad volna a helyes átírást...

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.09.20. 07:44:39

@engedélyes pinaellenőr: ez most hogy jön ide? kérlek a témába vágó kommentelésre, hittérítést ne itt pls

Roan 2016.09.20. 09:58:45

@karandash: Minden keleti blokkba tartozó országnak megvoltak a maga biztonsági szelepei, ahol a szocializmus építésében megfáradt hazafiak kiengedhették a gőzt, a lázadozás helyett. Jugoszláviában a nyugati lemezek, farmerek, Magyarországon a politikai viccek, világútlevél, maszek, míg NDK-ban a nyílt szexualitás töltötte be ezt a szerepet.

Roan 2016.09.20. 10:04:16

@JTom: Általában az összes kép időrendben szerepel, az első kivételével. Azt megkérdezhetem, hogy ennek mi a jelentősége? Az első kiemelt téma, azt tartod a legérdekesebbnek? Vagy más miatt alakult ki így?

nickita 2016.09.20. 11:55:11

@az övezet gázai: Savars Karapetján lenne szerinted?

2016.09.20. 12:11:45

@HgGina: копыто есть вкусно, хрустящей . :-)

az övezet gázai 2016.09.20. 13:34:29

@nickita: Igen. Vagy Karapethán. De tényleg nem fontos.

Márk_Márk 2016.09.20. 15:09:39

@JTom:
Nézz utána, baszd meg.
Vagy hagyd abba a blogolást. Angol blogok agyatlan ellopása nem nagy művészet.

Márk_Márk 2016.09.20. 15:15:40

@Terézágyú:
Nem ember ez, csak emberszabású.

Márk_Márk 2016.09.20. 15:18:18

@Sörömpőőr:
Hol volt még akkor a magyaroknak világútlevél, amikor az NDK-s csajok már nagy hajlandósággal kúrtak velünk? Nagyon el vagy te tévedve.

Márk_Márk 2016.09.20. 15:20:19

@Pirx pilóta:
"Egy tömör fa- vagy fémszárny, hát nem mondom, úgy repülne, mint a nyeletlen balta..."
Aztán balsafáról (nem, nem balta, balsa) halottál-e már?

Márk_Márk 2016.09.20. 15:22:57

"Azért a műanyag (és kompozit) szárnyak előtti "dögnehéz" fa és fém szárnyak a valóságban fa és fémvázra feszített vászonszárnyak voltak inkább."

Lófaszt, a fémszárnyak fém merevítőbordákra szegecselt fémlemezekből voltak, sőt, vannak, mert a jelenleg repülő repülőgépek 95%-a még most is ilyen szárnyakkal repül.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2016.09.20. 15:35:24

@Márk_Márk: balsafa repülőgép-szárny?! kérlek, mutass egyet! én csak repülőmodelleknél láttam ilyet, de azok is inkább balsalécekből összeragasztott rácsszerkezetű, belül üres, feszített rizspapírral borított szerkezetek voltak, nem tömör balsa-anyagúak...

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2016.09.20. 15:37:06

@Márk_Márk: na igen, de ha rápillantottál volna a témára, amiről beszéltünk (műanyag előtti siklószárnyak) talán érdemben hozzá is szóltál volna...

adg 2016.09.20. 15:50:30

@Pirx pilóta: nezd meg a tobbi kommentjet is. Eszebe se volt erdemben hozzaszolni, csak idebofogni valamit.

sixx egy ostoba faszfej 2016.09.20. 16:13:50

@Pirx pilóta:
Ismered ezt a nyelvet?
"The all-wood wing was built as a one-piece structure and was not divided into separate construction sections."

A gép típusa: de Havilland DH.98 Mosquito. Igaz, a szárny nem balsa, de a törzs az. De a szárny is teljesen fa.

gingerlady 2016.09.20. 20:54:10

Bocs a belekotyogásért: az örmény hős nem búvár volt, hanem (már, ha hinni lehet az angol wikinek), uszonyos úszó (finswimmer). Az uszonyos úszók uszonnyal, meg hol pipával, hol palackkal úsznak, ugyanúgy felszínen, vagy felszín alatt kicsivel edzenek, mint a sima úszók- medencében vagy nyílt vízben, mint az úszóknál. Én is ezt a sportot űztem, ráadásul világbajnokokkal együtt, és az igaz, hogy kaptunk külön tüdőerősítésre edzéseket, de nálunk baromira nem ez volt a fő profil- természetesen a tüdőkapacitásunk azért erősebb volt, mint egy átlagembernek, de az egy sima úszónak is az. Amúgy az év 99%-ban medencében edzettünk a rendes úszók mellett. Szóval én kb. a versenysportos időszakomban is meghaltam volna, ha sima tüdővel kellett volna nyílt vízben a fenékre evickélnem felszerelés nélkül...És emiatt szerintem a búvár szó kicsit ferdítés. Az a fickó nem mindennapi volt, és itt most a búvár szó helyett akár lehetne az úszó vagy a sima sportoló szót is használni, mert ahhoz közelebb áll, mint a búvárhoz. Egyébként hihetetlen érzés úgy teperni a vízben órákon át, mint egy delfin:) Jó, egy fél delfin:) De isteni sportág, csak sajnos nem olimpiai. És itt be is fejeztem lelkes kisregényemet az uszonyos úszás népszerűsítéséről (aki idáig eljutott, respect!):)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2016.09.23. 14:40:36

@Roan: általában igyekszem valami figyelemfelkeltőt rakni előre,
aztán néha nem.
most igen. :)

vino-et-veritas 2016.10.10. 18:19:45

Mindig érdekes megnézni az itteni dolgokat és elnézést az okoskodásért.
Még egy szó a lovakról.
Mivel megették őket, inkább levágták azokat, mint egyszerűen "megölték"...
Bocs.

Bicepsz Elek77 2017.05.15. 01:01:37

@Roan:
Jugoszlaviabol ki lehetett menni dolgozni nyugatra. Az nagy szelep volt. Amugy a legmagasabb eletszinvonal az az NDK, Csehszlovakia es Jugoszlavia(Szlovenia es Horvátország persze nem pl Koszovo)-ban volt. Lengyelországban meg a szolasszabadsag volt joval nagyobb Jaruzelszki-ig. Aki szivott az Romania, Bulgaria, SzU(bar ott el lehetett menni belso szamuzetesbe). Albaniat nem is emlitem..
süti beállítások módosítása