Kihalt szakmák

2014. augusztus 13. Andrassy Gabor (törölt)

Van pár szakma, amely nevében és olvasmányélményeink alapján még benne van a köztudatban, de az elmúlt évtizedekben teljesen és maradéktalanul kihaltak, eltűntek. Ezekből adok most egy csokorra valót.

Villamoskalauz

Akárcsak a vasúton, hajdanában a BKV villamosain és autóbuszain is kalauzok utaztak, akiktől a felszállók jegyet válthattak.

felekine-gaspar-anni-futtyos-kalauzno.jpg

A villamoskalauzról még csasztuskát is írtak:

 

1969 június 1-én mégis leparancsolták a kalauzokat a BKV járműveiről. A hivatalos indoklás szerint "szocialista társadalmunk már oly mértékben öntudatos, hogy tagjai efajta ellenőrizgetés nélkül is megváltják majd és kilyukasztják jegyüket".

 

Pákász

Pákásznak nevezték azokat a lápvidék környékén élő embereket, akik kimondottan a rétből, mocsárvidékből szerezték jövedelmüket. Földműveléssel, iparral egyáltalán nem foglalkoztak, de ezen kívül mindennel.

matula.jpg

Ha a pákászra gondolunk, sokunk szeme előtt Matula bácsi jelenik meg a Tüskevárból

A halat szigonnyal, varsával, hurokkal fogták meg. A vízimadarakat is különböző maguk készítette hurkokkal ejtették el. A nagyvadaknak, mint például a farkas, csapdát készítettek, vermet ástak, a repülő madarakat íjjal, hajítófával próbálták elejteni. Vadméhek mézét, ehető- és gyógynövényeket, orvosi piócákat, szóval mindent begyűjtöttek, amit csak találtak, majd amikor "kiélték" a területet (ez kb. 5-6 hét volt) továbbálltak.

A lápok lecsapolása után eltűnt az ezerszínű vízi világ, az ötvenes évek végére ez az ősi foglalkozás teljesen kihalt.

 

Töltőtollas

Ez a rövid életű szakma a húszas években született. A magyar töltőtollas kisiparosok többnyire Mittenwaldból hozták a szebbnél szebb, gyöngyházas, mintás műanyag rudakat és a legfinomabb amerikai tollhegyeket. Kis műhelyükben a tolltesteket kiesztergálták, menetelték, réz gyűrűkkel, csíptetővel, szivattyúval látták el, majd pedig az elkészült tollat eladták.

SANY2016.JPG

Magyar, kisipari gyártású töltőtollak
(a szerző gyűjteményéből)

A harmincas-negyvenes-ötvenes években a töltőtoll, csakúgy mint a zsebóra vagy a szemüveg, nagy becsben tartott személyes használati tárgynak számított. Tulajdonosaik többször javíttatták őket, és évtizedekig is használtak egy-egy darabot. A tárgy személyes jellegét mi sem mutatja meg jobban, minthogy sok darabba a tulajdonos nevét is belegravíroztatták. (Egy ilyen, jelölt toll esetében nyilvánvaló, hogy tulajdonosának nem állt szándékában belátható időn belül megválni a tőle.)

Egy ideig még a golyóstollak is hasonló becsben voltak, de a hatvanas évek végére elterjedtek az olcsó, eldobható darabok, és ezzel a tollas ipar kihalásra ítéltetett. Budapest utolsó töltőtoll készítő manufaktúrája a Kiskörúton állt, a Babaklinika mellett. A tulajdonos Marosán József, egy jócskán nyolcvanon túl járó bácsika volt. A fekete celluloid töltőtollat 1000 Ft-ért, az ezüst csíkost 3500 Ft-ért árulta. Az elromlott szivattyúk javítása pár száz forintba került. Valamikor az ezredforduló környékén számolták fel az üzletet.

Ezután már csak a Tollklinika nevű javító műhely maradt, ahol új tollak ugyan nem készültek, de a még közkézen forgó darabokat szervizelték. 2012 karácsonyáig működött a Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkánál. Amióta bezárt, ez a mesterség életre hívása után alig három emberöltőnyivel - hivatalosan is kihaltnak nyilvánítható.

Kár, mert igazán szépen (és gyorsan) csakis töltőtollal lehet írni, és e téren a magyar kisipar csakugyan ott volt a világ élmezőnyében, Azt a minőséget, amelyet a magyar kisiparosok töltőtollai képviseltek, ma már a legdrágább presztízsmárkák sem érik el.

 

Rákász

A folyami rák vagy nemes rák a felsőbbrendű rákok osztályának a tízlábú rákok (Decapoda) rendjéhez, ezen belül az Astacidae családjához tartozó faj.

rakaszat-4.jpg

A parasztok úgy tartották, hogy az volt a legbátrabb ember, aki a rákot először megette. Maguk nem is nagyon fogyasztották, hisz nem volt rajta mit falni. A rákleves viszont az urak asztalán gyakori és kedvelt csemege volt. Már a XVI. század elején keletkezett Szent Margit legendában is említés történik róla, és még Krúdy Gyula korában is általánosan elterjedt volt a rákfogyasztás szokása.

A rákászok egyes vidékeken puszta kézzel dolgoztak, de a legelterjedtebb eljárás az volt, hogy kissé megbüdösödött májjal csalták hálójukba az ollós jószágot, majd a hálóval együtt emelték ki.

rakaszat.jpg

Vizeink rák állománya a múlt század elejére jelentősen megfogyatkozott, így rákászat, mint foglalkozás teljesen kiveszett 

 

Kalapos 

Nem kell részletezni. Ugyan ki hord manapság kalapot? Már a nők sem. Inkább nézzetek meg egy riportot:

 

 

Vándorüveges

uvegestot.jpg

Amikor még az üveggyárak még nem nagyon tudtak 60 x 80 centisnél nagyobb üvegtáblát csinálni, vándorló üvegesek jártak faluról falura, és a hátukon cipelt táblákból kivágott darabokkal beüvegezték a parasztházak kitört vagy frissen készült ablakait. Akadt köztük, akik befőttes üvegeket, ivópoharakat, üvegkancsókat és palackokat is árult, utóbbi portéka általában a csehországi üveggyárak kissé szépséghibás, másodosztályú darabjai közül került ki.

A II. világháború után faluhelyen is divatba jöttek a bauhaus stílusú, három szárnyas ablaktáblák, és mivel ekkora üveglapokat hátizsákban cipelni lehetetlen, ez a vándoripar ellehetetlenült.

De még most, bő 50 évvel az utolsó vándorüveges eltűnése után is mondogatjuk ha baj ér: "Úgy kellett ez nékem, mint üveges tótnak a hanyatt esés!"

 

Teknővájó

teknovajo_1617781_2636.jpg

Jellemzően cigányok űzték e foglalkozást. Hatalmas farönkből fateknőt, kisebb darabokból mosogatótálakat vájtak. Ezekben mostak, mosogattak a parasztasszonyok. Az iparilag előállított bádog- és lemezkádak, vájdlingok elterjedése óta kihalt szakmának számít.

 

Szénégető

Legtöbben már csak a Süsü a sárkány c. bábfilmsorozatból ismerjük ezt az ipart. Kik is voltak ők?

Erdei emberek, akik a lapos tisztásokon dolgoztak. A hosszú hasábokra darabolt bükk- és tölgyfát szabályos rendben egymás mellé és egymásra állítgatták. Ez volt a boksa, amit lehullott falevelekkel, majd földdel betakartak. Belsejében üreget hagytak, melyet gyúlékonyabb anyaggal (forgács, fahulladék) töltöttek ki. A boksát a tetején keresztül gyújtották meg.

Meule_charbon_bois.jpg

A boksa lassan, füst nélkül, gőzölögve 8–12 napig izzott. Ezután a földet lehúzták róla, és szénporral betakarták, hogy teljesen kialudjon. A faszenet kis zsákokba csomagolták. A szenesemberek faluról-falura jártak szekerükkel, árujukat a szenes vasalókhoz és a kovácstűzhelyek fűtéséhez vásárolták.

A dissous gázzal működő hegesztőapparátok valamint a villanyvasalók elterjedése óta ez a szakma is kihalt.

 

Vándorköszörűs 

 1946.%20V%C3%A1ndork%C3%B6sz%C3%B6r%C5%B1s%20Olaszorsz%C3%A1gban..jpg

Általában zöldségpiacok közelében volt megtalálható a köszörűs kisiparos, aki - míg a háziasszony a tojásra alkudott - élesre kifente a konyhakéseit, ollóit. Utoljára a Lehel téri metróállomás északi kijáratánál láttam dolgozni ilyen köszörűs bácsit, még a kilencvenes évek közepén.

A piacok plázává átépítése, és a hiánygazdaságból fogyasztói társadalommá való átalakulás miatt erre a szolgáltatásra ma már nincs komoly igény.

 

Különféle rideg pásztorok

Kondás, juhász, gulyás, csikós... Szent György napján a parasztok rájuk bízták jószágukat, kinek amennyi volt, s ők kihajtották az összeset a végtelen pusztákra. Feladatuk nem annyira a jószág felvigyázása volt, sokkal inkább az ellátása. Ők voltak azok, akik órák hosszat, fáradhatatlanul húzták a vizet a gémeskutakból, hogy megitassák a jószágot, majd másnap továbbhajtották őket a következő kúthoz, mert hát nem volt az a kút, amelynek oly bő vízhozama lett volna, hogy minden nap meg lehessen itatni belőle egy ménest vagy gulyát. 

Késő ősszel, "amikor a jószág hátán már megmaradt a hó" (vagyis Márton nap környékén) állatseregletüket visszahajtották a falvakba, városokba. A számadó pásztor visszaadta kinek-kinek a maga állatát ("elszámolt velük"), a községi bíró pedig megfizette egész nyári munkájuk bérét. A telet a jószágok tulajdonosuk istállójában, a pásztorok pedig falusi házukban, családjukkal töltötték. 

csikos.jpg

Hortobágyi csikós nóniusz lovon, valamikor a húszas években

A pásztorélet végét a hatvanas évek elejének téeszesítése hozta el. A nagyüzemi gazdaságok ridegtartásra alkalmatlan, nyugati állatfajtákat honosítottak meg és istállós állattartásra tértek át.

 

Kerékgyártó

kerekgyarto.jpg

Külön mesterség volt a lovaskocsik kerekének elkészítése. Egykoron minden faluban dolgozott egy-egy kerékgyártó, mert ez volt a lovaskocsik egyik legjobban igénybe vett, leggyakrabban meghibásodó alkatrésze, amelyet éppoly gyakran kellett cserélni, mint a mai automobilokon a gumiabroncsokat. (Szóval nem túl gyakran, de azért belátható időn belül.)

A kerékgyártóknak majdnem sikerült átmenteniük mesterségüket, a húszas évek közepéig még az automobilok is fakerekeken gördültek. Azonban ahogy az utazási sebesség növekedni kezdett, szükségessé vált az erősebb kerekek készítése, megszületett a lemezből sajtolt, ponthegesztett kocsikerék, amely még maguknál az automobiloknál sokkalta tartósabbnak bizonyult, így a levitézlett automobilok, utánfutók és traktorok kerekei idővel fölszereltettek a szekerekre. A kerékgyártók a hatvanas években tűntek el, ma már nagyon nehéz ehhez értő iparost találni, és még nehezebb megfizetni a tudását.

 

Szemfelszedő, műstoppoló

szemfelszedo.jpg

Ezen kisiparosok a textilnemű javításával foglalkoztak.

A hatvanas években nejlonharisnyát venni csak ritka alkalmakkor, általában üzérektől (tipikusan kamionosoktól) lehetett, ezért aki hozzájutott egy-két párhoz, az nagyon megbecsülte. Ám ha egy óvatlan pillanatban a harisnya beakadt valamibe, "leszaladt a szem" rajta. Ekkor került képbe a szemfelszedő kisiparos, aki a kiszakadt harisnyát olyan szépen meg tudta javítani, hogy csak egészen közelről lehetett észrevenni, hogy sérült.

A műstoppoló pedig a vastagabb anyagokat tudta kijavítani oly módon, hogy a szivarral kiégetett vagy moly által kirágott szövetet hasonló színű és vastagságú fonallal, kézi munkával beszőtte. Húsz évvel ezelőtt velem is megesett, hogy vadonatúj öltönyömben hasra estem, és a nadrágom térdénél körömnyi kis lyuk keletkezett, amelyet egy öreg nénivel bestoppoltattam. Elmondhatom, hogy csak egy egészen minimális árnyalatbeli eltérés látszott közelről megnézve, éppen csak annyi, mint egy halovány pecsét. Azt az öltönyt még évekig hordtam utána.

Igazándiból ezek a szolgáltatások még nincsenek teljesen kihalva, de manapság már lámpással kell keresni szemfelszedő vagy műstoppoló kisiparost, és nincs kétségem a felől, hogy néhány éven belül ők is végleg el fognak süllyedni a Thomas Mann-i kútban.

 

Ószeres, handlé

Jellemzően vándor zsidók, akik mindenféle hasznavehetetlen dolgot gyűjtöttek: ócska ruhákat, hulladék nyersanyagokat, bőrt, tollat, rongyot, csontot stb. Cserébe fémedényeket, pipákat, borotvát, törülközőket, csizmákat, gyerekjátékokat adtak.

handlé.jpg

 

Kintornás

Semmi köze sem Torquemada-hoz, sem Schubert Norbihoz. A kintornás olyan személy, aki énekszóval, hangszerrel, vagy automatával kéretlenül és hívatlanul szórakoztatta a körfolyosós bérházak lakóit, akik cserébe papírosba göngyölt aprópénzt dobtak neki a gangról. Tipikus megélhetési forrása volt ez az olasz-osztrák háborúkban megrokkant katonáknak, akik állami támogatást kaptak a verkli megvételére. (A hadiözvegyekről, akiktől nem volt elvárható, hogy a nehéz verklit cipeljék, trafikjogokkal gondoskodott Ferenc József).

Sokáig a dalszínházon és a hétvégenként játszó tűzoltózenekarokon kívül a kintornás jelentette a zenehallgatás egyetlen módját. Azonban a húszas-harmincas évekre a gramofonok és rádiók annyira elterjedtek, hogy a korábban szívesen fogadott kintornások érkeztével a lakók inkább becsukták az ablakot, ne is zavarja őket a kéretlen muzsika.

Az utolsó kintornások a hatvanas évek végén tűntek el az utcákról. Az 1969-es táncdalfesztiválon még téma volt:

 

Sorompóőr, bakter

Közismerten kihalt mesterség, csak a teljesség kedvéért említem meg,

A sorompóőr olyan személy volt, akinek semmi egyéb dolga-gondja nem volt az életben, minthogy a szintbeli vasúti keresztezéseknél menetrend szerint leeressze a sorompót, majd amikor a vonat elhaladt, ismét felkurblizza azt. Mindezért havi fix fizetés, szolgálati lakás, és nyugdíjjogosultság járt neki, úgyhogy aki bakter lett a MÁV-nál, elmondhatta magáról, hogy megfogta az Isten lábát.

bakter_cr.jpg

Az ötvenes években faluhelyen is kiépült az elektromos hálózat, ez lehetővé tette a biztosító berendezések gépi erővel való működtetését, és a bakterek munka nélkül maradtak.

"Én utoljára a Kaposvár-Fonyód közötti vasútvonalon Várdánál - ahol a főutat keresztezi a vasút -  láttam utoljára kézzel tekert sorompót, kb. 7-8 éve." -Jtom

 

Drótostót

drotos.jpg

A drótostót a törött fazekakat, porcelánokat javította meg. Mivel akkoriban megfelelően szilárd ragasztók nem voltak, az edényeket kívülről dróthálóval befonta, hogy a beléjük töltött anyag szét ne feszítse őket.

Az öntöttvas, majd később a lemezfazekak elterjedésével a drótozásra többé már nem volt szükség, és a drótostótok egyéb mesterségekre, általában épület bádogozásra nyergeltek át.

 

Tutajos

tutajos.jpg

A milleniumi újjáépítés során Budapestnek rengeteg épületfára volt szüksége. Ezek szállításának legolcsóbb módja volt a kidöntött fatörzsekből tutajt összeróni, és a Dunán a városba úsztatni. Rendesen 8–10 tutaj úszott egymás után, lécekkel, deszkával, zsindellyel megrakva, egy ilyen tutajcsoport tett ki egy szállítmányt. A tutajosok a fakereskedő alkalmazottai voltak, de minden szállítmány egy-egy  ún. faktorra volt bízva, vagyis olyan értelmesebb és módosabb gazdára, aki vagyonával felelt a megérkezéséért.

Bár a szállítás e módja olcsó volt, de kockázatos, ráadásul az átázott faanyagot még sokáig kellett szárogatni felhasználás előtt. A 19. század végére a vasúti szállítás kiszorította.

 

Vándormozis

ernobacsi.jpg

Risavi Ernő bácsi, a beledi vándormozis
és a Tertasound vetítőgép, amivel egykor dolgozott

Az ötvenes években a kisebb falvakba, tanyavilágba hetente egyszer elment a vándormozis, és a kultúrházban, vagy az iskolában levetítette maroknyi közönségének a filmhíradót, rövidfilmet és egy éppen akkoriban sikeres mozifilmet. 16 mm-es vetítőgépeket használtak, amelyet oldalkocsis motorkerékpárral, télidőben lovas szánnal szállítottak a helyszínre. A MOKÉP a vándorüzemen szeretett fukarkodni, rengeteg színes filmet fekete-fehérben másoltattak "jó lesz vidékre, parasztnak" felkiáltással. Így járt egyebek közt a Két férfi a városban vagy a Csillagok Háborúja is, amit a tanyasiaknak  fekete-fehérben, felirattal mutattak be.

"Ezt nem mondod komolyan, hogy a Csillagok háborúját is!! Azt '79 nyarán mutatták be nálunk. Akkor még képesek voltak fekete-fehérben levetíteni valahol?" - Jtom

A hetvenes évekre kiépült országos televízióhálózat erősen megcsappantotta az érdeklődést a vándormozi iránt, a kegyelemdöfést pedig a képmagnók elterjedése adta be az iparnak. Az utolsó 16mm-es méretben is forgalmazott film a Rémálom az Elm utcában 2. volt, melyet a Vico adott ki 1992-ben.

Pár évig még matinéztak a vándormozisok, de amikor a filmek játszási jogai lejártak, a szakma végleg kihalt.

 

Jeges

jeges1.jpg

A régi időkben is hidegen kellett tartani valahogy bizonyos romlandó élelmiszereket. Jobb ötlet híján eleink télen jeget gyűjtöttek a folyamokból, tavakból és elvermelték. (Ennek emlékét őrzi a hasonlat: "hűvös mint a jégverem.")

jegverem.jpg

Egy tipikus jégverem metszete

A jeget a nyári hajnalokon kocsira rakták, a városba vitték, és kimérték a háziasszonyoknak.

JegesKocsi_155949.jpg

A háziasszonyok otthon ilyesféle bádoggal bélelt fa szekrénykébe, un. jégszekrénybe tették:

jegszekreny.jpg

Másnapra a jég persze elolvadt, az olvadékvizet le kellett ereszteni az ajtó melletti csapon át, és új jeget venni beléje.

A szakma sorsát az első elektromos hűtőszekrények megjelenése már a harmincas években megpecsételte, de a háború és az azt követő jóvátételezési kötelezettség miatt még további 25-30 esztendeig tartott, mire a "fridzsiderek" általánosan elterjedtek. 

A hatvanas évek végén eltűntek a jegesek az magyar utcákról. 

 

Írógép és pénztárgép műszerész

Egykoron nagyon megbecsült, elit szakmának számított az írógépek és mechanikus pénztárgépek javításával foglalkozó kisiparos. Eredeti szakmájára nézve Kádár János is irodagép műszerész volt. :)

Egészen a nyolcvanas évek közepéig még napi használatban voltak a mechanikus írógépek, és a Közértekben is efféle, lengyel gyártmányú mechanikus pénztárgépek csattogtak:

penztargep.jpg

Nem túl gyakran romlottak el (közel sem oly gyakran, mint egy modern kompjuter :)), de ha egyszer mégis elromlottak, akkor bizony alaposan bele lehetett veszni a fogaskerekek és emeltyűk kusza halmazába.

A nyolcvanas évek végén az elektronikus berendezések átvették a helyüket. Kevés műszerésznek sikerült átképeznie magát a fogaskerekek világából a kompjuterek javítására, ez inkább a rádió és televízió műszerészek játéktere lett. A szakma eredeti formájában kihaltnak tekinthető.

 

Fényképész

Két fajtája létezett, a saját műteremmel bíró úri-, valamint a vándor fotográfus, aki többnyire a parasztvásárokban praktizált. A jó ízlésen kívül komplex műszaki és kémiai ismeretek is kellettek az iparhoz, hiszen kezdetben még a fotográfus maga készítette el a fényképezőgépét, maga öntötte az emulziót az üveglemezekre, s maga keverte az előhívó vegyszereit is.

fenykepesz_hirdetes_1865.jpg

A századfordulón az Eastman-Kodak Company piacra dobta a 6 cm széles filmre 12 képet készítő, olcsó, könnyen kezelhető amatőr kameráját, amihez előhívó szolgálatot is biztosított. A fényképezőgép táskában hordozhatóvá vált, az egyre rövidülő expoziciós idők miatt elmaradtak a nehézkes állványok, s a képek előhívásával sem kellett többé pepecselni, elég volt berakni a tekercset egy borítékba, és postafordultával jött vissza kidolgozva, készen.

Az első világháború után nálunk is népszerűvé vált az amatőr fényképezés, de a fényképészek még sokáig tartani tudták állásaikat a műtermi, retusált képek készítésével. A szocialista korszakban ezen a természetellenes fotografiák kimentek a divatból, helyüket a spontán, amatőr képek vették át. A fényképészek kínjukban már amatőr filmek kidolgozását is elvállalták, de a kilencvenes évek közepén megjelenő automata minilaborok és igazolványkép-automaták ezektől a bevételeiktől is megfosztották őket. 10-15 éve kihalt iparnak számít.

 

Vándorórás

A 19. század közepén kezdtek általános elterjedni hazánkban az órák. A parasztházak pitvarában schwarzwaldi faórák pöcsögdögéltek, és a módosabb gazdák már cilinderjáratú zsebórákat is vettek. 

b137_1_big.jpg

Ébresztős schwarzwaldi faóra
(a feketeerdei parasztok tucatjával fabrikálták őket télidőben)

Brauswetter1.jpg

"Brauswetter János Szegeden" - hirdeti e zsebóra számlapja.
Nevezett 1847-től 1903-ig működtette órásműhelyét a hírös városban

Ezeket a szerkezeteket 2-3 évenként szét kellett szedni, alkatrészeiket elmosni, és friss olajjal összerakni ahhoz, hogy megbízhatóan működjenek. Néhány száz fős falvakban nem élt meg az órás, ahhoz túlontúl ritkán volt szükség a szolgálataira, ezért a ritkán lakott régiókban az iparosok faluról-falura vándoroltak, megjavították azt az egy-két órát, ami éppen rosszan állt, majd továbbutaztak.

Az nagyipari óragyártás beindulása és a szabad gátszerkezetek elterjedése sokkal megbízhatóbbá tette az órákat. Ezzel párhuzamosan létrejött a személy- és teherszállítási infrastruktúra, és a 20. század elején már nagyon kevés olyan világtól elzárt falu volt, ahol ne akadt volna hétről-hétre valaki, akinek a városba kellett utaznia, és akivel el lehetett volna küldeni az elromlott órát a városi órásmesterhez. A vándorórások lassan eltűntek.

 

Lámpagyújtogató

lampagyujtogato.jpg

Budán 1777-ben, Pesten 1790-ben kezdték el kiépíteni a közvilágítást. Ekkoriban természetesen még szó sem lehetett villanylámpáról, legfeljebb olajmécsesről. Ezeket pedig valakinek meg kellett gyújtania este és el kellett oltania reggel.

A 19. század közepén az olajmécseseket gázégők és petróleumlámpák váltották fel, de a villamos lámpákkal csak 1909-ben kezdtek kísérletezni, és azok igazándiból elterjedni csak az első világháború utolsó éveiben tudtak, amikor a városi gáz gyártásához való, kokszolható szenet mind nehezebb lett beszerezni. (Villamos energia a hazai szénnel is fejleszthető volt.) A lámpagyújtogatók azonban még több, mint tíz évig rótták az utcákat és kapcsolgatták egyesével vagy utcánként a villanylámpákat, míg végül 1931-ben kiépítették a közvilágítás távkapcsolásához szükséges berendezéseket.

A szakma emlékét Nat Simon sanzonja őrzi, amit Magyarországon Fényes Kató előadásában ismerünk:

 

Írnok

Mária Terézia bevezettette a népoktatást, és szép eredményeket ért el az analfabetizmus felszámolásában, az írnokok mégis még kb. száz évig hivatalban maradtak. Ennek két fő oka volt: először is írásképük a csak néha-néha ceruzát ragadó paraszténál sokkalta szebb volt, így hivatalos leveleket illő volt írnokkal tisztáztatni, a másik pedig az, hogy egészen a XIX. század végéig a nyomdai eljárásokon kívül semmiféle sokszorosítási eljárás nem létezett. Hivatalos levelezéshez, szerződéskötésekhez stb tehát kellettek az írnokok, akik a másod- és harmadpéldányokat kézzel lemásolták.

Lowy-level.jpg

Kézzel írott hivatalos levél egy talált sarkantyú tárgyában.
Érdemes kisilabizálni. ;-)

A szakma a mechanikus írógépek, indigópapír és a stencilmásoló megjelenésével a századforduló környékén kihalt.

1913_stencilsokszorositas.preview.jpg

Sokszorosítás stencilgéppel
(oly egyszerű, hogy akár nőkre is rá lehet bízni! )

 

Gépírónő

Könnyű fizikai munka. A titkár urak által piszkozatban átadott, vagy fonográfhengerre diktált leveleket, iratokat gépbe írta. Előfordult, hogy a főnökök közvetlenül a gépírónőnek diktáltak, de ritkán közvetlenül a gépbe, ilyen esetben a hölgynek gyorsírással kellett feljegyeznie a diktátumot, majd visszavonulni egy külön helyiségbe, ahol zajos gépén letisztázta.

gepirono.jpg

Amióta az irodai munka zömmel számítógépeken végeztetik, és az iratok egy gombnyomással papírra vettetnek, a gépírónő is kihalt szakmának számít. (Megjegyzem érdekes, hogy ahhoz képest, hogy ma már szinte mindenki kompjutereken dolgozik, igencsak kevesen tudnak tíz ujjal, vakon gépelni, mint az egykori gépírónők.)

 

Nyomdai szedő

Az ő feladata volt a kicsiny ólombetűkből a sajtó kalodájába szedni a kinyomtatandó szöveget, s egyben a végső helyesírás ellenőrzést is ő végezte el.

szedo.jpg

Noha a századfordulón több próbálkozás is volt a lassú folyamat gépesítésére, hazánkban még a hetvenes években is volt kézi szedés, pl. az Autó-Motor magazin is így készült.

Linotype-1-295.jpg

Szedőgép, amely írógépszerű klaviatúrájába begépelt szövegből öntőformát készített,
a formába egy-egy sort automatikusan leöntött. Ezek a sorok kerültek a sajtóba.
Sajtolás után a sorokat újra fölolvasztották a gépben.

A kilencvenes évek elején a kézi szedést teljesen kiszorította az offszet nyomás, amelynek nyomólemezeit lézergravírozó géppel ugyanolyan könnyű elkészíteni, mint otthon egy oldalt kinyomtatni, és már viheti is a gépész, és teheti is a hengerre.

 

Telefonközpont kezelő

telefonkozpontos.jpg

Noha a számtárcsával távvezérelhető, elektromechanikus telefonközpont szabadalmát Almon Brown Strowger temetkezési vállalkozó már 1891-ben, alig két évvel Puskás Tivadar első, párizsi telefonközpontjának üzembe helyezése után bejegyeztette, az első ilyet mégis csak 1915 januárjában állították fel New Jersey-ben. Addig is és még azután jó sokáig postáskisasszonyok ültek a központokban, akiknek élőszóval kellett elmondani, melyik állomással kér kapcsolatot a hívó. (Sokhelyütt vakokat és gyengén látókat foglalkoztattak e munkakörökben.)

Magyarországon az első automata telefonközpontot 1928-ban avatták Budapesten. Az utolsó kézi kapcsolású telefonközpontok Olcsvaapátiban és Kömörőn 1996-ig működtek, megszüntetésükkel a telefonközpontos hivatalosan is kihalt szakmává vált.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr866484287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzikraHuszár 2014.08.13. 01:02:45

Sorompóőr, bakter:
Annyira kihaltak, hogy folyton egy ilyen átkelőhelyen kerékpározok át: Tiszalökön.

https://www.google.hu/maps/@48.011859,21.372052,3a,75y,118.33h,84.11t/data=!3m4!1e1!3m2!1svh9oZH2iUkqbXoHaMJlF0A!2e0

A szakma létezik, van pár oka. A legfontosabb: olyan műveleteket hajtanak végre a vonatokkal, ami több az áthaladásnál. Itt konkrétan ki kell állnia a mozdonyvezetőnek a kereszteződésbe, átállítja a váltókat, úgy hajt vissza az állomásra. Úgy tudom ilyen helyeken csak kézileg oldható meg a forgalomirányítás.

nandras01 2014.08.13. 02:41:47

elöntött a nosztalgia érzése a posztot olvasva.
no lássuk csak, mely foglalkozásokról van személyes élményem...
- kalauz
- kalapos
- köszörűs
- szemfelszedő
- ószeres
- kíntornás
- drótostót
- vándorköszörűs
- jeges
- fényképész
- lámpagyújtogató
- telefonközpontos

jesszusom, hogy én milyen öreg vagyok!

JoeP · http://mivanvelem.hu 2014.08.13. 08:31:05

Budapesten, a Szemeretelep állomásnál két évvel ezelőtt még bakter állítgatta a sorompót. Nem egy mellékvonalnál, hanem a debreceni fővonalnál.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.08.13. 08:31:26

Az első kép, a "Füttyös Kalauznő" című festmény részlete, amit Felekiné Gáspár Anni 1950-ben festett. Szocreál ide, vagy oda, szerintem nem rossz.

A teljes festmény például itt tekinthető meg:

retronom.hu/index.php?q=node/18067

Ditpet 2014.08.13. 09:02:51

Nagyszüleimnek van még jégszekrénye, tárolásra használják, persze jég nélkül.
A fényképész szerintem még élő szakma. Nemrég volt a diplomaosztóm, fényképész csinálta a tablót, illetve az ünnepségen a csoportképet. Oda kellett menni a stúdióba, felvenni a talárt, leülni egy székre, felvenni a természetfeletti pózt, és klikk. 100 éve is így működhetett, csak kicsit lassabban.

vivike22 2014.08.13. 09:12:54

Spanyolorszagban meg vannak vandorkoszorusok, minden szerdan erkezik hozzank is, esos hideg idoben autoval, egyebkent kismotorral. Jellegzetes sipjanak dallamarol tudja a kornyek, hogy megerkezett. Sokan veszik igenybe meg a szolgaltatasait.

Nagyon jo cikk, erdemes volt ma felkelni, es olvasva nosztalgiazni. :)

Dzsala elnök 2014.08.13. 09:20:39

És mennyi foglalkozás fog eltűnni az elkövetkező tíz-húsz évben az informatikai társadalomnak köszönhetően...

Pl. metróvezető, sofőr, pénztáros...

KAMA3 2014.08.13. 09:23:40

Komlón a vasútállomás kijáratánál az erőmű mellett 5-6 éve még volt bakter. Lehet, még ma is. Hétvégente csak egy bakter volt szolgálatban, és az erőmű felé 2 vasúti átjáró tartozott felügyelete alá. Ha jött a vonat, meg kellett várni, amíg lezárja az egyik sorompót, behaladt a vonat, felnyitotta a sorompót, átsétált a következő átjáróhoz, lehajtotta a sorompót, áthaladt a vonat, majd felkurblizta azt. Mivel öreg volt a bakter, ez a mutatvány akár 20 percbe is beletelt.

KAMA3 2014.08.13. 09:26:17

Pár éve, a Lehel Piac egyik bejáratánál még látható volt a képeken is szereplő köszörűs bicikli.

2014.08.13. 09:32:03

Én a hetvenes évek végén még bőven találkoztam vándorköszörűssel, ószeressel és kíntornással: régi, körfolyosós házban laktunk, akkoriban még házaltak, nekünk gyerekeknek meg esemény volt, ha jöttek (a kíntornásnak papírba csomagba dobtuk le az aprót)
Szénégetővel meg a nyolcvanas évek elején egy gimnáziumi tábor túráján találkoztunk a Zemplénben.
Mindezek nem változtatnak azon, hogy ezek a foglalkozások mára kihaltak, nincsenek, csak hogy talán kicsit tovább éltek, mint sokan gondolják, vagy mint a posztból kiderül.
A szemfelszedő néni a Bakáts-Lónyay sarkáról viszont hiányzik, ahogy azok a régi cipész bácsik is, akik nem gyorsszervíz keretein belül javítottak cipőket (bár, egy kései utódjuk még van szintén a Lónyay utcában, de épp tegnap jártam a Damjanich utcában, ahonnan szintén kihalt az a cipész bácsi, akihez az ezredfordulón még hordtam a cipőinket.)

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2014.08.13. 09:35:33

Szénégetők még léteznek. A Bükkben biztosan. Idén is láttam Lillafüred és Ómassa között.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.08.13. 09:36:44

Még a nyolcanvanas években is járt jeges és kintornás a Józsefvárosban.

Aki nehezen vagy nem tudja elolvasni a kézzel írt levelet, az kattintson ide: muut.blog.hu/2008/03/31/egy_fontos_forras_ujrakozlese

Az aláíró: hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9thy_L%C3%A1szl%C3%B3

Felhívom a figyelmet a költői nevére :-)

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 09:45:36

@KAMA3: Barcs közelében, egy szárnyvonalon olyan rendszer volt, hogy az átjáró előtt megált a BZMot, kiszállt a kalauz, lekurblizta a sorompókat, utána átment a BZMot, újra megállt, a kalauz felkurblizta a sorompókat, felszállt, és ment tovább a vonat. :) A harmadik-negyedik átjáró után már kezdett nagyon unalmas lenni ez a tökörészés.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 09:50:10

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: nem mondod, hogy a nyolcvanas években még voltak, akik jégszekrényeztek Budapesten! Bár akkor még sok furcsaság volt... az óbudai gázgyár is működött még, emlékszem, amikor kijöttek a gázművektől átállítani a bojlert meg a tűzhelyt földgázra. :)

szita szita péntek 2014.08.13. 09:56:43

Szerintem a fényképész nem halt ki - vagy akkor nemtom mit láttam az ifjú pár körül sertepertélni a templom lépcsőjén. Nem műteremben ül, talán ritkábban, talán picit mást fotóz, de jó pénzért teszi azt. (És akkor a sajtófotóst meg sem említettem, de az már talán tényleg másik szakma.)

szita szita péntek 2014.08.13. 10:00:20

Szerintem szénégetőnek is lennie kell még valahol. Ha jól tudom a rajzhoz használt faszén még mindig így készül. Ok, ez nem egy ipari mennyiség, de azért gondolom időnként még csak-csak kell boksát rakni.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 10:05:19

@szita szita péntek: persze, az esküvő meg a sajtófotó létezik, de olyan fajta fényképészt, akihez elmész, és csinál rólad egy tucat szépen bevilágított, retusált, czakkos szélű portréképet amit a csajoknak odaadhatsz, na olyat nem találsz sem égen, sem földön.

szita szita péntek 2014.08.13. 10:06:52

Gépírónő is van még. Igaz, már számítógépbe pötyög, de én még olyan ügyvédet/közjegyzőt nem láttam, aki magának gépet volna, jellemzően diktálnak. Aki meg írja, az az én szemeben gépíró - függetlenül attól hogy asszisztensnek vagy mittomén minek nevezik.

Kerékgyártó is lesz addig, amíg lesz - akár csak kedvtelésből, látványosságnak, vagy éppen versenycélra tartott lovaskocsi/hintó.

Még mindig tudok fa teknőt is venni.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 10:09:04

@szita szita péntek: Én attól tartok, hogy az már műszéngyárban készül, nem az erdőben égetik boksában. Bár a fene tudja, lehet, hogy akad még egy-két szénégető itt-ott... én már semmin sem csodálkozom azóta, amióta egyszer véletlenül egy amerikai gőzgépgyár (!) hirdetésére akadtam a neten. Három féle kivitelben is meg lehetett venni a gépet: nyers öntvény formájában, amit az új tulaj esztergált, mart készméretre, aztán kapható volt megmunkált alkatrészek formájában is, amit csak össze kellett legózni, és természetesen készre szerelve is árulták, azonnal hadra foghatóan. De attól, hogy néhány anakronista ilyesmivel szórakázik, attól még a gőzgép gyártás kihalt szakmának mondható.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 10:10:50

@szita szita péntek: jó, rendben, meggyőztél, mindjárt megyek is az admin felületre, és kitörlöm a gépírónőre, kerékgyártóra, teknővájóra vonatkozó fejezeteket a cikkből, jó lesz így? XD

KAMA3 2014.08.13. 10:11:23

@Andrassy Gabor: És akkor a pálya állapotából fakadó sebességkorlátozás miatt 20-30Km/h -val döcögő szerelvényekről még ne is beszéljünk. 7-8 éve Budapestről mentem Orosházára, Mezőtúr után mintha időutazáson vettem volna részt.

szita szita péntek 2014.08.13. 10:14:22

@Andrassy Gabor: Nehogy! Állat jó a cikk, ahogy a többi is, csak amolyan nemzeti mentalitásbók kötekszem! :)

KAMA3 2014.08.13. 10:15:57

@Andrassy Gabor: Töröld akkor a jegesember fejezetet is, mert a Family Frost, és az IceCube szállít házhoz jeget a mai napig::))

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 10:17:36

@KAMA3: Régen nem volt ennyire elhanyagolt a vasút, a gőzvonatok sokszor a mai menetrendnél rövidebb idő alatt tették meg útjukat.

Namely 2014.08.13. 10:27:20

"Kézzel írott hivatalos levél egy talált sarkantyú tárgyában.
Érdemes kisilabizálni. ;-)"

Nekem nem sikerült. Valaki segítene?

toto92 2014.08.13. 11:48:45

Igaz csak gyalogos átjáró, de Rákospalota-Újpesten még mindig bakter tekeri a sorompót. Az se egy eldugott falucska elfelejtett mellékvonalán van :)

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2014.08.13. 11:58:32

@Namely:

Tegnapi postával érkezett bla-bla község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? Hivatalos tisztelettel azt kérem basszák meg az urak a sarkantyújukat 35 fokos hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.

Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe
aláírás

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 11:58:35

@Namely:

506/1903.

Tekintetes kultúrmérnöki hivatal
Pécsett.

Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Magyarberki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35° Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.

Budapest 1903 aug. 18.

Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe
Dr. Réthy László

m. n. muz. érem és régiségosztályi
igazg.-helyettes.

A XIV. ker. m. kir. Kulturmérnöki hivatalnak
Pécsett.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 12:02:54

ui: 35° Reaumur = 43,75° Celsius

vaclav 2014.08.13. 12:25:12

Bakter még létezik Csörögön,Vác előtt még mindig tekerik a teljes sorompót.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.08.13. 12:49:31

A Ráckevei HÉV-nél a haraszti hídnál is van még bakter.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.08.13. 12:56:24

Én vagyok béna, hogy nem találtam meg, mikortól alkalmazták Magyarországon a Celsius-skálát? Ez hogy Reaumur-skálában adta meg a századfordulón, nem új dolog, de a hivatalos kiadott időpontot nem találom.

dmke 2014.08.13. 13:01:45

Igazolhatom,hogy gépírónő még létezik, gyakorlatilag én is az vagyok, igaz, másként neveznek. Tíz ujjal, vakon tanultam meg gépelni a 80-as évek közepén az erre szolgáló gépíróiskolák egyikében. A tíz ujjas írás megy, a vakon írásban már nem vagyok biztos, mert főként diktálásra írok és közben nézem a számítógép képernyőjét.
A villamoskalauz foglalkozáshoz családi kötődésem van. Édesapám 1959-ben, 16 évesen jött fel Budapestre és a villamosvasútnál helyezkedett el váltóőrként, majd mikor nagykorú lett, villamoskalauz lett belőle. Ezt csak néhány évig csinálta /talán egy-két évig/, mert mint mesélte, nagyon nem szerette a vasárnapi szolgálatot, amikor más ember kiöltözve ment pihenni, ő meg dolgozott:)

GERI87 2014.08.13. 13:18:19

"Sorompóőr, bakter

Közismerten kihalt mesterség, csak a teljesség kedvéért említem meg,"

Kihalt?
Mifelénk csak egy kis pöcs városka alig használt vonalán 2! bakter van! 200 m-re egymástól.
A MÁV ma is egy őskövület, megújulni képtelen vízfej egy nagy nyugdíjas-érlelő, végenbelüli munkanélküliséggel, hatékonyság nulla.
Valóban "kihalásos" a szakma, onnan mennek nyugdíjba...hogy utána tesznek e bakter? hát, én el tudom képzelni.

GERI87 2014.08.13. 13:32:11

@SzikraHuszár:

Nálunk semmi dolga, váltót már nem kell állítani, sorompót sem...de már 20 éve ez van, bár előtte sem sok mindent kellett csinálni: kiáll. tiszteleg, kész.

Rengeteg minden lehetne ma már automatizálni.

@Andrassy Gabor:

@szita szita péntek:

"Szerintem nem halt ki"

"na olyat nem találsz sem égen, sem földön. "

van még, én még kis igazolvány képet is csináltattam nemrég (nem akartam nyomtatni) felvételi lapra:)
De emlékszem még a ballagási fotók is így készültek.

huncut_kata 2014.08.13. 13:35:41

@Grabbe: Az van még, a 6.kerületi rendelőintézetben is pl.

J.László 2014.08.13. 14:35:44

Az a "kézzel írott hivatalos levél" ugye csak vicc?

Pancsuri 2014.08.13. 14:35:54

Olyan jól esett a cikket olvasni! :)
Szerintem töltőtollas szakma még igazán létezhetne, én kimondottan töltőtoll-párti lennék ha nem mindenütt már csak a műanyag párszázast lehetne kapni ami pár használat után kapar és használhatatlan.
A nagyapám apja juhász volt, és volt hogy nagyapa 5 évesen valamiért egyedül maradt a jószággal egy éjszakára. Mindig meséli, hogy rettentően félt az ördögszekerek hangjától :) Egyébként a hírek alapján a juhász szakma pont most élné reneszánszát, nemde?

tjunior 2014.08.13. 14:46:22

Pénztárgép műszerész sem halt ki, pénztárgép ma is van, az is elromlik, akkor meg kell javítani.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.08.13. 14:55:28

remek czikk :)
egyrészt hiányolnék klasszikus cigány foglalkozásokat, mint kolompár, orsós, migymás.
másrészt én az ószerest nem tenném közéjük. ma is számos hirdetésben vásárolnának hagyatékot, ilyesmit. azt hiszem, ez még elmegy modern formának.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 14:57:58

@tjunior: És szerinted melyik vállal be ilyet, mint a képen? :)
@Pancsuri: Minden kortárs termék hitvány. :) De ha komolyan akarsz egy szép tollat, bizniszelhetünk... mit szólnál mondjuk egy Senator Windsorhoz? Ilyen, mint ez, csak nem lila, hanem zöld: calibanblog.files.wordpress.com/2011/11/windsor3.jpg Tökéletes állapotú. Sajnos én már oly ritkán írok, hogy meg sem töltöm a tollaimat, csak beszáradnának. Apropos, van tintám is hozzá, jó kis békebeli Piért Royal Blue. :)

Árpád Péntek 2014.08.13. 14:59:40

Nagyon jó cikk!
Csak annyi hozászolásom lenne hogy a Bükki
Nemzeti park még tavaly is adott ki szénégetőknek engedélyt faszén előállítására ha jól tudom...

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 15:01:17

@J.László: Hah, nem is gondoltam rá, pedig minden nap egy szikvizes előtt sétálok el a kutyusommal. :) De tényleg... nagyon erősen kihaló szakma, leszoktak az emberek a szódáról, már autoszifonban sem csinálnak, nemhogy készen vegyék meg.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 15:02:08

@milliliteratura: Mik ezek? Mit csinált egy kolompár vagy egy orsós?

Serrin 2014.08.13. 15:38:00

Erdélyben biztos van juhász és szénégető.

Fényképész is van, esküvőkön gyakran láthatóak.

kugi · http://kugi.blog.hu 2014.08.13. 15:42:19

Bár nem önálló szakma, de kézi cséplők sincsenek ma már: kugi.blog.hu/2012/11/26/185_cseples

ZON 2014.08.13. 15:53:01

A 80-as években a műanyag öngyújtókat utólag ellátták szeleppel, és lehetett tölteni v. töltetni.

tjunior 2014.08.13. 16:19:52

@Andrassy Gabor: Ja értem, akkor még is minek neveznéd az illetőt csak mert a mai gépekben már nem nagyon van mozgó alkatrész? Cash register managernek?

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 16:22:56

@ZON: TÉNYLEG! Öngyújtótöltő!
@tjunior: gombnyomkodónak. ;-) Hidd el nekem nyugodtan, hogy nem ugyanazok a személyek javítják a NAV-hoz bekötött najmódi pénztárgépeket, mint akik ezeket a vacakokat olajozgatták hajdan. Lehet, hogy a szolgáltatás neve ugyanaz, de ezen túl aztán semmi köze a kettőnek egymáshoz.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.08.13. 17:12:56

@Andrassy Gabor: ez most komoly kérdés, vagy nem értem a viccet?

Sárga Pecsenyekacsa 2014.08.13. 17:22:21

@vivike22: Hajóson is van még.
Ahogy szénégetővel is találkoztam a Bükkben még tavaly.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.08.13. 17:24:31

@szita szita péntek: Meg azért a grillezéshez használt töméntelen mennyiség sem elhanyagolható.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.08.13. 17:28:02

Amúgy nagyon tetszett az összeállítás, pláne, hogy 99%-ához személyes élmény fűződik. Talán a jeges kivétel.

Vladimir Harkonnen 2014.08.13. 19:01:12

Felénk vidéken még a '80-as években is járt a "vándor mozis", persze nem a MOKÉP filmjeit vetítette, hanem az NSZK-ból csempészett 8mm-es filmeket, amiket ő maga narrált unott hangon. Közfelkiáltással választhattunk horror, kannibál, vagy karate filmet! :D A többség a kannibál filmet szerette, mert abban csak a férfiakat ették meg, a fehér nőket inkább az egész törzs megerőszakolta!
Rendszeresen szombat éjfél körül érkezett, és a filmvetítés zárta a helyi diszkót, persze plusz belépőért.
Ezt később kiváltotta a "vándor videós" aki már NSZK-ból csempészett VHS filmeket nyomatott a videódiszkó végén, bár ez már húzós 20 Ft-os beugróért ment...

tjunior 2014.08.13. 19:07:52

@Andrassy Gabor: Más szakma nem változott az idők folyamán? Csak, hogy a saját szakmámnál maradjak, 50 éve mérőszalaggal szaladgált a földmérő, ma GPS-szel vagy van aki már drónnal. Akkor én most nem vagyok az?

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 19:46:04

@Vladimir Harkonnen: 20 Ft nem volt annyira húzós. Én annyiért mentem az Ugocsa moziba a nyolcvanas években. Fszt 1. sor 18 Ft, erkély első sor 26 Ft volt. És jól emlékszem, hogy nem volt ezt gond kifizetni akkoriban a zsebpénzemből, pedig nem voltunk egy osztályon felüli gazdagságú család.

Tejinashi 2014.08.13. 20:06:52

Egy ugyanilyen jégszekrényem van és mondhatom nagyon jó. Jeget nem teszek bele, bár benne van a jégtartály, de olyan vastag a fala (kb 5 cm), hogy anélkül is hidegen tartja az üdítőt. Maga a szekrény nem nagy, de iszonyatosan nehéz, még üresen is.

Szénégetőt nem, de mészégetőt láttam sokszor, hasonlóan működik, mint a szénégető.

A kihalsz szakmák egy részét átvették a plázákban működő mindenesek, akik most cipőjavítást, kulcsmásolást, élezést, táskajavítást... stb vállalnak, csak ők már mindenféle automata gépekkel csinálják.

Tejinashi 2014.08.13. 20:08:08

@Andrassy Gabor: Pedig a szóda magyar találmány :)

ZON 2014.08.13. 20:16:20

Mesterséges termékenyítő ("nyakkendős bika"). Járták naponta a körzetükbe tartozó falvakat, napi körútjuk volt. A porta elé kiakasztott SÁRGA rongy jelezte, ha valahol igényt tartottak a szolgáltatásra. Államilag ellenőrzött, minősített sertéskantól származó spermával termékenyítettek, a koca akkor volt kész az "aktusra", ha a szakember lovaglóülésben rá tudott ülni. Legnagyobb konkurrenciájuk a törvénysértő, kapzsi ZUGKANTARTÓK voltak. (Én sem hittem el, de leírva láttam ezt a szót.)

Most lehet röhögni.

Pszt! 2014.08.13. 20:21:28

Vándorköszörűs pár hete volt felénk. ma már autóval jár.

Matus Krisztián 2014.08.13. 20:32:03

Nagyatádon még mindig van sorompóőr.

Matus Krisztián 2014.08.13. 20:40:44

A szikvizes is létező szakma.

Csak a kommentek miatt... 2014.08.13. 20:45:59

@szita szita péntek:

Aki ott van, nem messze a 1870 óta működő kalapostól?
A távolsági buszokon még a 90-es években is volt kalauz, gyerekként úri kényelemben éreztem magam, mikor a pilótaüléses Ikaruson a konduktor néni hellyel kínált - hiszen távolsági buszon akkor még tilos volt állni - majd körbejárt és beszedte a díjakat.

Trónkövetelő 2014.08.13. 20:59:11

Fonyódon, a Budapest-Székesfehérvár-Letenye-Zágráb-Split/Velence fővonalon is bakter kezeli a sorompót, mind a mai napig, ami külön röhejessé teszi a dolgot, hogy a bakterháztól 30 méterre a fonyódi vasútállomáson van egy übermodern számítógépes központ ami kb. 50 kilométeres sugarú körben távvezérli az összes vasútvonal összes fél- és fénysorompóját, kivéve éppen a legközelebbit, amit minden egyes alkalommal a bakternek magának kell felengednie/leeresztenie, igaz, nem puszta kézzel, hanem egy elektromos szerkezettel, de egész nap ott kell ülnie, és nyomogatnia a gombot. És az a sorompó ráadásul egész útpályát lezáró szakállas sorompó! Ipartörténeti műemlék :)

Varga István 57 2014.08.13. 21:26:31

Laktanyában /Ady-liget/ 1981-be is fekete volt fekete fehér csillagok háborúja vetítés és színes is/Gyula vitéz télen nyáron/

Pootj 2014.08.13. 21:30:24

Fényképész ma is van és igazán igényes fotókat csinálnak. Normális családi fotóat és "Mosolyalbumot" is náluk érdemes készíttetni, mert akkor mindenki rajta lesz a képen. Nem marad le sem apuka sem anyuka és a képek minősége is messze sokkal jobb, mint a nagy átlag által készített mobilos kép. :-) Mi utoljára két éve voltunk és most, hogy megint gyarapodott a tágabb család, megyünk majd újra, hogy legyen "hivatalos királyi" portré a legkisebbről is. És igen, papírra hívatjuk elő őket! Jó lesz ez majd 30 év múlva, mikor az unokáknak mutogatjuk, hogy nézd meg anyát, ilyen gyerek volt 30 éve :-) Akkor hol lesz majd a facebookra feltöltött kép? A Fuji Archive papír meg 500 év múlva is látható lesz a régészeknek :-)

Bikli néni 2014.08.13. 21:34:18

A bakter azért nem olyan régi történet. Nekem gyerekkoromban volt egy nagyon jó bakter cimborám, a nagymamám háza alatt ment a vasút, és ott élt. Még vasutassapkát is kaptam tőle, és tiszteletbeli vasutas lettem, sajnálom, hogy már nincs meg. Ennek kb. huszonegykét éve.
Viszont, még Pécsen is van egy vasúti átjáró, ahol még 4-5 éve is kézzel kurblizták a sorompót, gyűlöltük is rendesen, mert ez egy rendező pályaudvar volt, és ha jött a kurblis ember, akkor ott a forgalom minimum fél órára megállt.

Az ószeres fényképe meg nagyon durva, a pesti bérházak a mai napig ugyanigy néznek ki, max jobban mállik a vakolat a falakról...

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 22:04:02

@Trónkövetelő: Megdöbbentő és röhelyes, hogy a 21. században még létezik ilyen munkakör a MÁV-nál. Nem hiszem el, hogy olyan őrült drága lenne kiépíteni az automatikát, hogy belátható időn belül vissza ne jönne az ára egy bakter szuperbruttó béréhez képest...

chilis csokoládé 2014.08.13. 22:45:58

Köszönöm ezt az érdekes posztot.
Újpesten van még fényképész műteremmel, a Tizian fotó. www.ujpestinfo.neet.hu/index.php?productID=239
A piacon pár éve még dolgozott Ignác bácsi, a köszörűs. A piac amúgy is érdekes hely, van egy sajátos hangulata.
Van egy régimódi cipész is.

chilis csokoládé 2014.08.13. 22:57:41

Mostanában olvasás közben többször is találkoztam a tapőr foglalkozással. Egyelőre nem tudom, mi az.

chilis csokoládé 2014.08.13. 22:58:28

Utánanéztem: a tapőr az a bárzongorista.

kugi · http://kugi.blog.hu 2014.08.13. 23:04:18

A mozishoz: egy vándormozis műsor 1963 augusztusából: kugi.blog.hu/2013/08/02/280_otven_eve_tortent

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 23:08:04

@chilis csokoládé: jut eszembe, nem is olyan rég, még egy 50 évvel ezelőtt is minden kis csehóban élőzene volt este. Lehet, hogy nem több, mint egy jazztrió, de élő volt. Volt egy Országos Rendezési Iroda nevű gittegylet (röviden ORI), ott kellett megjelenniük az előadóknak, meghallgatták őket, és amelyik nem volt nagyon kutyaütő, annak írásos engedélyt adtak, amivel fölléphettek a bisztrókban, kultúrházakban.
Ez még az az időszak volt, amikor nem volt sztárkultusz, a közismert slágereket bárki eljátszhatta és bárkitől elfogadta a közönség.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.13. 23:17:57

@kugi: király találat! És végre valakit ez is érdekel, nem csak a sínbohóckodás. :)
Én 1986-ban Balatonedericsen voltam uttörőtáborban, és oda is jött vándomozis. Annak már trabant kombija volt és Meoclub-16 electronic vetítőgépe, az Elvarázsolt Dollárt vetítte jellegzetes színvilágú OR-WO color kópiáról. Már akkor is tetszett az a film, pedig akkor még nem volt semmi hozzáadott nosztalgia érték.

Dr. Rudi 2014.08.14. 02:04:37

A szénégetők biza léteznek ma is, és nem csak a Bükkben, ahogy többen is jelezték. Kéretik törölni! Akárcsak a fényképészt, pl.

kugi · http://kugi.blog.hu 2014.08.14. 08:47:36

@Andrassy Gabor: Én a '80-as évek közepén iskolásként láttam sok ilyen filmet. Berendeztük az iskolai tornatermet (szőnyeggel, padokkal, székekkel), aztán jött a "mozis Karcsi bácsi", hozta a gépet, befűzte a filmet, és indult a vetítés. Az érdeklődőbb gyerekeknek kakasos nyalókát is adott - ma úgy mondanánk: promócióként. :)

sevylor 2014.08.14. 10:47:55

@Grabbe:
Arcképes liftkezelői igazolvánnyal!

bloghal 2014.08.14. 10:56:54

Remek írás, ritkaság mostanában a blogon-indexen, amibe ennyit invesztálnak.

(bocs, ha már volt) utcai cipőtisztító. Gyerekként még láttam a pesti utcákon a néniket a sámlin ülve dolgozni.

Feca 2014.08.14. 11:03:11

Kihalt még a számomra kedves kisbíró szakma is.
Találós kérdés: miért mondják, hogy
Bolond, mint a kalapos.

szajberpiraty 2014.08.14. 11:09:00

Bakterek vannak még, Telekgerendáson két sorompó is "kézi vezérlésű", és a váltókat is ők állítják.

Jazzzer 2014.08.14. 11:12:00

Kitűnő írás. Kicsit nosztalgia fogott el tőle a régi idők iránt, amikor még a választott szakmádban viszonylag biztos lehettél, hogy életed végéig kitart. Nem vagyok technológiaellenes, de azt elismerem, hogy a túl gyors változásnak vannak káros társadalmi mellékhatásai bőven.

Muad\\\'Dib 2014.08.14. 11:13:25

https://www.google.hu/search?client=opera&q=fényképész&sourceid=opera&ie=UTF-8&oe=UTF-8

Kihalt, mi...

Negrogo 2014.08.14. 11:14:45

Sorompóőr, bakter:

https://www.google.hu/maps/@47.780403,19.937374,3a,75y,257.06h,91.28t/data=!3m4!1e1!3m2!1sTDsC-q0dYS72bk_tRZyM-w!2e0

Gyongyoson. Nem haltak azok ki:)
Ha jol emlekszem akkor meg a Kiskorei Tisza-hodon is van meg:

https://www.google.com/maps/@47.48021,20.50981,3a,75y,154.32h,73.74t/data=!3m4!1e1!3m2!1sfGjARnYBm8o2DNY8qu-rtw!2e0?hl=hu

shred 2014.08.14. 11:17:26

A köszörűs pedig de jó lenne... elmolyolok én a késeimmel a fenőkövön otthon, de azért az messze nem olyan élezés, amit egy profi forgószíjas mester végez el.

unionista. (törölt) 2014.08.14. 11:27:06

fazekas, faragó, pintér, kádár, bodnár, ács, kovács, lakatos, szűcs, szabó, takács, varga, tímár, molnár, mészáros

PITTA 2014.08.14. 11:40:47

Hagyományos bakter még tavaly is létezett itt Budapesten! A szemeretelepi átkelőnél a reptéri gyorsforgalmi út mellett. A SZAKÁLLAS sorompóra ki is volt írva hogy 10 percen túl is zárva tartható, maximum 20 percig. Ez sokszor be is jött... Azóta villanyos a cucc és a bakterházat is elbontották, de az átjutás nem sokat javult. A Streetview még őrzi az utókornak: https://www.google.com/maps/place/Szemeretelep,+Budapest,+Magyarorsz%C3%A1g/@47.443955,19.212003,3a,75y,50.01h,90.59t/data=!3m4!1e1!3m2!1sXYmh6cqc9zO-AwAzIJAKoQ!2e0!4m2!3m1!1s0x4741c226adee128f:0x7f02c3aaf8688f3b

A másikat pedig Békéscsaba szélén láttam 3 éve. Ott még ki is kellett sétálnia a tekeréshez a bakternak...

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.08.14. 11:44:45

Jó cikk gratulálok. Kis helyreigazítás: A hirös város Kecskemét nem pedig Szeged. :)

PITTA 2014.08.14. 11:49:11

És a békéscsabai is megvan! Ott a kurbli :-) https://www.google.com/maps/@46.658988,21.089881,3a,75y,327.67h,83.07t/data=!3m4!1e1!3m2!1sPM8J2ku-fmMPVpwnYbWglw!2e0

Gusztáv Császár 2014.08.14. 11:56:33

A fényképész még nem halt meg, és nem is fog. Az egy más kérdés, hogy a technika fejlődésével egyre kevesebb szolgáltatást veszünk igénybe. (de legalábbis más féléket) Van egy művész aki képeket csinál és van egy technikus aki ezt rögzíti valamilyen technológia rendszerben. Jó képekre nagyobb igény van mint bármikor. A művészeti téma egy külön kérdés mert a szépség szubjektív, de technikai megvalósítás objektív. A digitális képek egyre korszerűbb algoritmusai miatt gondtalanul kattinthatunk (ami nagyon jó hisz egyre több emberhez tudja elvinni a jó személyes képek élményét)
A digitális forradalommal már csak a kiválogatott képeket kell kinyomtatni. A szociális hálók forradalma pedig megváltoztatta a képfogyasztás jellegét. Már nem nagyon mutogatunk személyesen képeket az ismerősöknek mert úgyis látják a "falunkon".
Az először analóg, majd később minilaborokat pedig fotósok üzemeltették. Komoly befektetést és szakmai tudást igényeltek. A vásárlói igények átalakulása a gazdasági válsággal együtt tönkretett rengeteg vállalkozót az országban. A a hagyományos fotós csak az egyik, de lehet követni a változó piacot és olyan szolgáltatást kínálni a mire van igény. Az igazolvány képek rendszerének átalakításával pedig a kormány adta meg a kegyelem döfést (nem emlékszem melyik, nem is számít hiszen nem politikáról szól a dolog. nyugat Európában magán fotósok készítik az igazolvány képeket és digitális aláírással küldik be elektronikusan az állami rendszerbe. Itt pedig még annak a lehetőségét is elvették, hogy az ember magának vigyen be egy képet amit be szkennelnek. A munka vele kb ugyan annyi a szkennelésel mint a kép elkészítésével, de jóval kevesebb mindent lehet elrontani. <4 igazolványban 4 változatosan rossz képem van> csak annyi kellett volna, hogy nem akarnak mindent jobban tudni)

Jó "művészekre" mindenképpen szüksége van a tartalom iparnak, így jó fényképészekre is. És van azért magán igény is, de most már nem olyan egyszerű jónak eladni akármit a világháló korában.
És a képek fizikai formájára is szükség lesz, hiszen ennél személyesebbet nem igen adhatunk másnak ajándékba viszonylag kedvező áron. Az, hogy ez egy egyszerű papírkép az albumba/keretbe vagy pedig valami "flancosabb" naptár, üdvözlő kártya, fotókönyv vagy valamilyen ajándék tárgy az a lényegén nem változtat. Valakitől valakinek szívből megfoghatóan.

A szakma nem fog meghalni, csak folyamatos átalakul és aki követni tudja és minőségi terméket tud előállítani versenyképes áron (az árat a piac határozza meg egy piacgazdaságban) az meg fog tudni élni később is. Aki nem az pedig kénytelen lesz új munkát/szakmát keresni magának.

Rekus.1 2014.08.14. 11:57:17

"...A parasztházak pitvarában schwarzwaldi faórák pöcsögdögéltek..." - valaki elárulná, mit jelent a mondatbeli ige? Még életemben nem hallottam, kíváncsi volnék.

Gusztáv Császár 2014.08.14. 11:59:33

@Pootj: A mesterséges öregbítési tesztekre azért ne vegyél mérget. Az 500 év nagyon jól hangzik, de erősen függ a tárolási körülményektől.

Zixus 2014.08.14. 12:03:42

Pozsonyi utcában és a Hollán Ernőben is van kalapos

Dester 2014.08.14. 12:10:46

Nem olvastam végig, de vándorköszörűssel találkoztam kb. 2 éve. Igaz, nem az utcán, hanem a panelben csöngette végig a cigány köszörűs a lakásokat és jött a "van köszörülnivaló kése, főnök?" kérdés. Éppen volt, egy kis mobilköszörűt oda is állított gyorsan frissen, két perc múlva meg is volt az egész és bagatell összeget kért érte.

Tinman 2014.08.14. 12:16:48

Szénégető? Zala megyében is látok néha, abs. nem kihalt szakma.

hozé77 2014.08.14. 12:17:13

@Grabbe: 5 évvel ezelőtt a Szépművészeti Múzeumban még dolgozott ilyen minőségben egy öregúr.

Phteven 2014.08.14. 12:20:30

Gödöllőn ismerek egy fényképész hölgyet. Műteremmel, előhívókamrával. Panaszkodott, hogy a digi gépek elterjedésével az embereknek megszűnt az igénye a művészi fotózásra. Manapság zömmel erotikus, pornográf képeket készíttetnek vele. :-(

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2014.08.14. 12:21:51

Nagyon jó cikk! Köszörűshöz szoktunk járni :)

gizmo26 2014.08.14. 12:22:13

Sorompóőr még van Békéscsabán, a Kétegyházi úti vasúti átjárónál, a Békéscsaba-Gyula vonalon.

De már csak pár hónapig, mert épp korszerűsítik a városon belüli vasúti vonalakat.

Feca 2014.08.14. 12:29:13

@Gusztáv Császár:
> Alice csodaországban
A válasz persze helyes, de ez már csak okozat. A kalaposok tényleg ki vannak téve
a megőrülésnek.

eßemfaßom meg áll 2014.08.14. 12:37:20

@Andrassy Gabor: "persze, az esküvő meg a sajtófotó létezik, de olyan fajta fényképészt, akihez elmész, és csinál rólad egy tucat szépen bevilágított, retusált, czakkos szélű portréképet amit a csajoknak odaadhatsz, na olyat nem találsz sem égen, sem földön."

Ehhez képest én egész jól megélek ebből (na jó, czakkos keret nincs) Bp-n, és kicsiny szülővárosomban is van vagy 3 mütermes fotós.

eßemfaßom meg áll 2014.08.14. 12:39:09

Ja igen köszörűs is szokja ma is járni a falvakat és a fateknő se ment ki a divatból és feltételezem, hogy nem fáról szüretelik, hanem kivájja valaki

www.kemencebolt.hu/hu/categories/show/61

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.08.14. 12:39:36

nagyon klassz lista, bár szerintem a fényképész még vígan létezik, max más eszközökkel operál, és a fényképészeti képzés végén nekik is kell készíteni egy saját kis camera obscura készüléket, de tényleg, parádés az írás.

mi az hogy "pöcsögdögéltek"? :-)

eßemfaßom meg áll 2014.08.14. 12:44:38

@Phteven: " az embereknek megszűnt az igénye a művészi fotózásra" tegyük hozzá, hogy amit a klasszikus hétköznapi mütermes fotós csinált annak a viszonya a müvészettel kb makó-jeruzsálem viszonlattal írható le.

Jeszy_ 2014.08.14. 12:44:42

Még létezik hagyományos fényképész, igaz nagyon kevesen maradtak.

fotoszalai.5mp.eu/web.php?a=fotoszalai&o=mVk3PIMUz3

A drótostót egy ideig még foglalkozott a kilukadt zománcozott fazekak keményforrasztásával, illetve mint "műszaki szakember" mindenféle ház körüli javítgatással, foldozgatással.

Innen ered kedvenc viccem:

Baktat a drótostót az úton és elhúz felette egy MIG21-es vadászgép. Felnéz, bólint egyet elismerően és megszólal: Hát igen, ha mi műszakiak összefogunk....

Gusztáv Császár 2014.08.14. 12:47:50

@Feca: Az adott kor munkavédelmi szabályai mellett én valamilyen mérgezésre tippelnék. De nem ismerem a a technológiában használt segédanyagokat. Nem véletlen, hogy a klasszikus nyomdászattal együtt együtt járt az nehézfém mérgezés.

eßemfaßom meg áll 2014.08.14. 12:47:57

@mrbloodbunny: "nekik is kell készíteni egy saját kis camera obscura készüléket"

és ez milyen egyszerű, veszel a cserélhető obis gépedre egy ezresér egy vázsapkát, fúrsz a sapka közepébe egy tűhegynyi lyukat és kész a modern lyukkamera :) Elég hosszú záridőt igényel a képkészítés vele, de megvan a maga varázsa :)

Izo 2014.08.14. 12:49:32

Kihaltak még: Kovács, kékfestő.
Juhász: nem rég volt hír, hogy juhászképzés indul a debreceni egyetemen.

eßemfaßom meg áll 2014.08.14. 12:49:54

Egyébként csal nálam van, hogy a kb 10. komment után megszűnik aháttérkép és onnantól fekete alapon sötét betűkkel kell szemet folyatni?

Alick 2014.08.14. 12:49:58

"Fényképész" még ma is rengeteg van, profi fotók készítéséhez, videozáshoz és a videók profi vágásához, stb.
Hasonlóan a "gépíró" szakma sem halt ki, számítógépen is fontos gyorsan, tíz ujjal szöveget gépelni.

eßemfaßom meg áll 2014.08.14. 12:52:31

@Izo: Kovács bácsi lehet, hogy meghalt, de a kovácsolt cuccokat ma is a kovácsok készítik

www.kovacsmivesceh.hu/tagsag.html

spinat 2014.08.14. 12:55:08

nagyapám bakter volt, én meg bakteriológus lettem.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.08.14. 12:58:26

@eßemfaßom meg áll: max a művészi, egyedi méregdrága cuccokat készítik az általad linkelt módszerrel. ma ez a kovácsolás: hu.wikipedia.org/wiki/Kov%C3%A1csol%C3%A1s

eßemfaßom meg áll 2014.08.14. 13:06:41

@mrbloodbunny: tehát szerinted se halt ki a szakma, csak már nem patkót készítenek hanem drága egyedi termékeket.

Neoprimitív 2014.08.14. 13:09:27

Nagyon jó poszt, egy ponton javítanám (mert ehhez értek valamennyire):
az ofszet (vagy offset, de nem offszet) nyomás már jóval a 90-es évek előtt is létezett. Ez egy nyomási technológia, semmi köze a szedéshez. (Az ofszet lemezeket amúgy sem lézer gravírozták, hanem a fotózáshoz hasonlóan bevilágították a fényérzékeny bevonatot és utána egy vegyszeres fürdőben "előhívták".) A kézi szedésnek is volt már ekkorra alternatívája, a fényszedés, a Váci utca nagycsarnok felőli végén működött pl. a Központi Fényszedő Üzem (ha jól emlékszem a nevére).

A kézi szedés halálát a számítógépes tördelőprogramok és a levilágítógépek jelentették. Ezek valóban a 90-es évek elején kezdtek tömegesen elterjedni, ebből szempontból pontos a cikk. A kéziszedővel együtt egy évtized alatt eltűnt egy csomó társszakma is, mint a nyomdai retusőr, a montírozó vagy a színbontó is.

tryclops 2014.08.14. 13:13:54

Köszörűsök akadnak még, kb egy hónapja láttam utoljára egyet a Róna utcánál.

opel123 2014.08.14. 13:20:20

@Pootj:
Azért mérget ne vegyél rá, ha színes képeket csináltatsz. feltétlenül tedd fénymentes helyre az albumokat. A 80-as években divat lett a színes tablókép. Mára az összes fakó és felismerhetetlen. Apósom fényképész volt és soha nem csinált színes tablóképet, mert tudta hogy fog járni, ha fény éri még üveg mögött is.
Meg is csappant a forgalma egy darabig, aztán újból kezdték értékelni a FF-et.
A cikkhez visszatérve a régi fényképészeknek azt tette be a kaput, amikor az igazolványképeket nem lehetett többé vinni, hanem a hivatalban kezdték csinálni a szörnyű fotókat amin kábszeresnek látszott mindenki. Ma már egy kicsit jobbak, de akkor is..... A vaterán meg feltűntek az egykor méregdrága polaroid igazolványkép készítő gépek, eszközök....

meglivorn 2014.08.14. 13:22:51

@Feca: Mert régen a kalaphoz használt szőrt higany és ólomvegyületekkel kezelték, annak a gőze meg hoszú távon okoz mellékhatásokat :)

Az újpesti fényképészt többen emlegették, úgyhogy kihagyom, de itt még a lakótelepen is rendszeresen csengetnek be fazonok akik késeket és ollókat kunyerálnak élezésre.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.14. 13:48:06

Fényképészek most is vannak. De csak az elit maradt meg.

geriszab (törölt) 2014.08.14. 13:59:32

Én még jártam órásmesterhez, nem tudom mi lett vele, mert a 90-es években még fiatalember volt, bár már akkor is csak egy üzlet egy sarkát bérelte és nem mondhatni, hogy felőrölte a sok munka

fényképész még sok van, gyakorlatilag a tabló és esküvőfotózásokból élnek és gyilkolják egymást a munkákért

köszörűs is jár még mindenfelé, bár a legtöbb egyszerű csaló, nem mondják meg előre az árat, akármennyire kérdezed is
öregasszony odaadja neki a kést, az meg fen rajta valamit, majd mondja, hogy 4000 forint, az öregasszony meg elsápad, hogy mennyi...
erre vita kerekedik, a köszörűs a rendőrséggel fenyegetőzik, hogy kihívja, az öregasszony meg fizet, mert nem akar szégyenbe kerülni a szomszédok előtt

se engedélyük, se vállalkozói igazolvány, se ártábla, semmi
lehúzás az egész
tiszta gagyizó cigány mentalitás, bár nem csak cigányok csinálják ezt

Phteven 2014.08.14. 14:03:19

@eßemfaßom meg áll: Azért ezt nem jelenteném ki ennyire határozottan. Ha vannak gyerekeid, fotózd le őket! Utána a pereputtyot telepítsd át egy fotós műtermébe, és kérd meg, ő is készítsen róluk fotókat. Finoman szólva is meghökkentő lesz a különbség. Talán nem lövöm le a poént, ha azt mondom, hogy a fotós javára.

geriszab (törölt) 2014.08.14. 14:04:32

ja, a másik nagy célterület a fényképészeknek a modell portfóliók fotózása
mert most minden csaj modell, makett vagy pornós akar lenni
meg a prostiknak is a rosszlányos oldalakra sokszor egész profi, fél-profi fotósok kattintják a képeket, retussal, mindennel
meg az unatkozó háziasszonyok is készíttetnek "sekszi" fotósorozatokat profikkal, hogy felkeltsék uruk lanyhadó vágyát és még egyszer utoljára nőnek érezzék magukat
meg a bulifotózás, különböző fesztiválokra, eseményekre, cégeknek, az is egy piac

szóval a fotósok megtalálják a számításukat, csak már nem családi képeket lőnek, hanem pucsító rosszlányokat, wannabe modelleket

geriszab (törölt) 2014.08.14. 14:06:15

@Phteven: technikailag igen, a profi fotós jobb képeket fog lőni, de művészetnek azért nem nevezném még a műtermi gyerek pofi fotózást
iparos munka, annak is megvan a helye a piacon

Phteven 2014.08.14. 14:06:49

@geriszab: Angliában egy esküvői fotós 4-500Ł-ot kér egy buliért. Felfutóban a szakma, simán válogathatnak, hogy melyiket esküvőket vállalják el. Ezek londoni árak, nem tudom vidéken hogy alakulnak.

Phteven 2014.08.14. 14:10:06

@geriszab: Az más kérdés, hogy egy fotóművészt nem fogsz megkérni, hogy ugyan már, ha lefotózná neked azt a naplementét... :-D

eßemfaßom meg áll 2014.08.14. 14:21:30

@Phteven: "Ha vannak gyerekeid, fotózd le őket! Utána a pereputtyot telepítsd át egy fotós műtermébe, és kérd meg, ő is készítsen róluk fotókat"

a, ez megtörtént régen amikor én voltam gyerek meg jártam fotóshoz műterembe ifjú roxtár koromban amikor kellett valami promokép és még azt hittem, hogy a városi műteremben dolgozó mester az valami nagy dolog és ott készül a minőség.

Emlék értéke van ezeknek a képeknek, hiszen akkoriban nem készült mindenkiről napi 50 digitális fénykép, de kb akkora müvészi minőségük van mint amikor Mancika leszelfizi magát a plaza wcjében. Én ma szégyellnék olyat kiadni a kezemből ingyen is, nemhogy pénzért.

b, Ma én vagyok az akihez te hordozod a pereputtyodat, és visszatérő vendég vagy mert tényleg minőséget kapsz.

Karnamantra 2014.08.14. 14:35:20

Elképesztő dolgok, egyben nagyon szomorú, mert csodálatos, át nem élt világot tárnak elénk... (én még csak harmincas vagyok...

Viszont: mára már sajnos "kihalt" a mozigépész szakma is... :((( de én 2 éve a Cirkogejzír moziban még fűztem be az esti mozihoz egy ismerős segítségével! Szekrény nagyságú, Csehszlovák vetítőgéppel, kézi élesítéssel... még most is a hatása alatt vagyok. Az a sufni, az a hatalmas tudás, ahogy a fickó ott a sarokban vágta meg a filmtekercseket villámgyorsan a következő vetítésekhez...

És sajnos minden, ami a filmhez, mint kémiai tekercshez kapcsolódik, már csak bogarasok ritka szórakozása maradt. A szekrény tetején pihen a Hasselbladom (meg még 5 másik csodálatosság), 12 képkockáért nem fogok ezreket fizetni, ha mással ingyen is megy... :( a nagyítógépemet már el is adtam.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.14. 14:38:08

@J.László: rengeteg van,a fröccsöt miből készítenék??ásványvízből??
csak a üveges szóda a jó erre

Karnamantra 2014.08.14. 14:41:35

@geriszab: Órásmesterhez még én is járok, mert tizenévesen turkáltam egy Roamer Elegant-ot, ma is azt hordom borjúbőrszíjjal:))
Igazi pasizós óra, mindenki rácsodálkozik, milyen szép. Van még otthon két felhúzós Cornavin, az sajnos mindegyikkel van valami baj, de majd egyszer... hát jópárezer forint egy javítás, de nem kínai az órám, az is biztos! (A fenti kalapos videónak van egy párja az indexen, az órásmester videója, ő mondta, hogy csak a félmilliós órákban lehet óvatosan megbízni, amik _talán_ nem kínaiak...)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.14. 14:41:51

régen viszont nem volt informatikus,filmrendező,autószerelő,szofwerfejlesztő,

dukeekud 2014.08.14. 14:46:25

Ez a jeg szallitas tetszik, jo otlet hogy elraktarozzuk a jeget, aztan nyaron hasznaljuk fel. Hatekony kornyezetbarat.

Bánatos Exkavátor 2014.08.14. 14:48:05

Az első munkám telefonközpontos volt, pontosabban belföldi bejelentő kezelő voltam :) aztán előléptem kapcsolókezelővé és jól összekapcsoltam Mátészalka 512-t Kisújszállás 14-el. Már éppen nem a "dugós" hanem billenőkapcsolós technológián, Budapesten, a Horváth Mihály téren. Bozsemoj :) vén vagyok, mint az országút.

KollB 2014.08.14. 14:57:54

Somogymeggyesen (35. vasútvonal) van még sorompóőri szolgálat.

KollB 2014.08.14. 14:59:19

Egyébként ha már kihalt szakma, ükapám postai távírda-felvigyázó volt. Az sincs ma már.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2014.08.14. 15:02:30

@Andrassy Gabor:
Dr. Réthy László pedig nem más, mint Lőwy Árpád civilben.

Amúgy baromi jó a cikk. Nyilván egy pár szakmának maradt hírmondója. A handlé (ahhoz hasonló) is létezik még, főleg cigányok űzik, Debrecenben a tízemeletesek alá is jártak nemrégiben.

A drótos amúgy elsősorban fémedényeket, fazekat foltozott, drótból gyakorlatilag szegecset ütött bele.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.14. 15:02:41

@dukeekud: ötletnek jó, csak hát amikor ilyen enyhe tél van, mint az idén volt, akkor borul a dolog. Amúgy meg kva sok meló meg energia ezeket feldolgozni meg hurcibálni egy elektromos hűtőszekrény minimális fogyasztásához képest.

@Karnamantra: Rengeteg orosz óra van közkézen, 15-20e Ft-okért már nagyon komoly darabokat lehet venni a vaterán vagy az ebayon. Hát repizni az tényleg nem lehet velük, de technikailag magasan fölötte állnak a kínai szutykoknak.
Nekem megvan a Moszkva-2-esem, és használom is. Nyilván nem a vaterás képekhez, de ha kirándulok, nyaralok, akkor egyértelmű, hogy a Moszkvát viszem. Van még vagy 40 tekercs Fuji filmem hozzá a frigóban, a Soos 500-ért előhívja darabját, és az utána örök emlék, nem pedig egy sérülékeny jelsorozat egy számítógépen, ami tíz év múlva már a kukából integet. És azért egy 6x9-es negatív felbontásához még a mai digitális fotomasinák közül is csak az olyan drágák érnek fel, amivel nem mernék végigmenni az utcán. :)

@Gyurma73: Autoszifonból miért nem jó a fröccs?

Karfiol 2014.08.14. 15:11:16

Balassagyarmaton még mindig kézzel tekerik a sorompót bent a városban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.08.14. 15:21:15

@dukeekud: Minden, csak nem az. Én egyedül élek és a teljes villamos fogyasztásom 100 kWh. Ebben a számítógéptől kezdve a hűtőig minden benne van. Akkor számold ki, hogy mennyi jég olvadna el és hány liter gázolaj lenne ezt kiszállítani.

Karnamantra 2014.08.14. 15:22:56

Elolvastam az írnok levelét :D

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.14. 15:26:20

@Andrassy Gabor: egy étteremben el tudod képzelni ezt??

lutria 2014.08.14. 15:29:42

Nálunk még a 2000-es években is időnként megjelent a lakótelepi parkolóban egy harmónikás pasi(kintornás)-ki tudja melyik környező országból ahol divat még az ilyesmi-,és elég csalódottnak tűnt amikor nem dobáltak le neki pénzt..

külön.remek 2014.08.14. 15:29:58

Hát a levél, kérem alássan, tökéletesre sikeredett. :)

telkoe 2014.08.14. 15:34:42

@geriszab: Ezt igy van, meselte egy ismeros profi fotos haver, hogy a tipikus ilyen ugyfel 25-35 csaj. Kell par profi foto a tarskereso oldalhoz ha mar ott van akkor csinaltat par aktot is. 10 a fotosnak, 10 a sminkesnek, hatra jon, fel nyolckor elmegy.

Karnamantra 2014.08.14. 15:42:00

@Andrassy Gabor: Én is nézegetem mindmáig az ócskásoknál a Paкeтa-kat meg ami még van.. 15-20 ezer az én szebemhez ma már sajnos sok... fontos, hogy jól működjön, kicsit zsákbamacska.
Fotómasinákból a Hasselbladon kívül van egy csavarmenetes Praktica MTL5 három objektívvek, az alap olyan szép rajzú, hogy még 2000 környékén a laborban kijött a tulaj megnézni magának, ki hozott be ilyet és főleg mivel.
Van még egy Fed2, egy felezett "Leica"-filmes Csajka, meg pár kelet-német zsebgép..:) (ezzel később stop-motion kisfilmet is csináltam)
A 6x6-os rollfilm már főiskolán (2000) olyan ritka volt, hogy amikor bevittem, erről szólt az egyik óra, a tanár elzsibbadt, mik vannak.
Ma van egy kis automata Canon, ajándékba kaptam, már a kijelzője nem működik... de legalább van, mert pl a telefonom erre alkalmatlan. Venni meg... :(
Pedig anno még fotókurzusra is jártam, 50 ezer fél év... Eiferthez, Heffeléhez, Módos Gáborhoz... régi szép idők. Néha úgy érzem, hiába tanultam.
Ha sok pénzem lenne, egy szobát telegyűjtenék ilyen csodás masinákból.

Phteven 2014.08.14. 15:43:52

@eßemfaßom meg áll: Hordom bizony! Évente egyszer készíttetünk családi képeket. :-)

Phteven 2014.08.14. 15:45:39

@Karnamantra: Írnok???

Dr. Réthy László

m. n. muz. érem és régiségosztályi igazg.-helyettes.

FOMA 2014.08.14. 15:59:47

@KAMA3: Most is, de már vagy 20 éve csak egy karos sorompó van, a másik útátjárónál fénysorompó működik, az ottani őrházból jelzőt kezel. Komlón van még egy ilyen sorompó, a Fő utca és az Iskola utca között, a Mecsekjánosi mrh.-ról kezelt viszont néhány éve megszűnt.

Amúgy még rengeteg ilyen sorompó van, ez a munkakör nem mostanában fog eltűnni.

$pi$ 2014.08.14. 16:14:43

Szedő is van, csak most már tipográfusnak hívják és számítógéppel dolgozik. Van is tipográfusképzés magyarországon.

apanna 2014.08.14. 16:21:42

@Andrassy Gabor: 2 forint volt a bástya moziba a jegy. 5x néztük meg egymás után. Ez is a nyolcvanas évek.

Karnamantra 2014.08.14. 16:27:04

@Phteven: Bocs, a rovatcím szerint, a részletekhez már gyenge a szemem:)

Fakeuser 2014.08.14. 16:29:05

Itt is a mai napig kézzel tekerik fel a sorompót (lásd a streetview képen a két tekerőt), pár napja is személyesen láttam: https://www.google.hu/maps/@47.75287,19.163663,3a,20y,226.12h,84.29t/data=!3m4!1e1!3m2!1s6Arre79eeCWl2O1_gmePrQ!2e0

asgs 2014.08.14. 16:31:46

Az Apukám mozigépész volt a 70-es években.
Sok ilyen cuccunk van otthon. A Lehelen még 3-4 éve is volt köszörűs.
Ják környékén is van még bakter szakállas sorompóval.

GBL 2014.08.14. 16:34:28

Aber hallo, hogy került hozzád a zsebórám?

Bizton ebből a forrásból: oragyujtemeny.blogspot.hu/2011/07/brauswetter-janos-zsebora.html

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.08.14. 17:20:49

Jeges ma is van, csak Family frostnak hívják:)))

teddybear01 2014.08.14. 17:20:51

@Rive: Mindkettőtöknek régi VGA-kártyája van és az nehezen tud az újabb illesztőprogramokkal menni.

Ha lehet, cseréltessétek ki, az talán javít a helyzeten.

teddybear01 2014.08.14. 17:29:44

@KollB: Távirat-kihordó sincs, mert távirat sincs.

Stenonis 2014.08.14. 17:35:12

Petőfi óta tudjuk, hogy a hírös város az Kecskemét és nem Szeged.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.14. 17:37:42

@Karnamantra: Én az új árakról beszéltem. AZ ócskásoknál 500-1000 Ft egy orosz karóra. Apám rengeteget vett, tíz éve még lehetett venni hozzájuk vadiúj tokot, számlapot, mutatót, kerekeket, gyönyörűen fel lehetett őket újítani. De rengeteg új van. Pl. a vadiúj Poljot Aviator (Breitling utánérzés) valami 18e Ft volt a Conrad Elektronikánál tíz éve. A Wostok Amphibia sem ritkaság. És hát ezen kívül van még rengeteg new-old-stock, amit befektetési céllal megvettek a nyolcvanas években, és most eladogatják.
Én nem gyűjtök fotomasinát, csak a Moszkva van, meg egy Certo Dollina, utóbbi csak azért, mert futott utánam vele a cigányasszony az ócskapiacon, hogy "vegye meg 2500-ért fiatalúr, annyit megér!" és ebben igazat kellett adnom neki, és megvettem. :)
A prakticákban sosem bíztam, fönnakadt a tükrük, elbaszódott a beugró blendéjük, mindig szántam, aki ilyenekkel szenvedett, nekem régen Zenit-122-esem volt, és sose hagyott cserben. Csak meguntam cepelni, azért tértem át az összecsukható kamerákra.

@apanna: az korábban lehetett... a nyolcvanas években már egy liter benya 4Ft volt, egy kiló (maszek) kenyér meg 8Ft, a nem hinném, hogy a Bástya mozi tizedannyiért vetített, mint az Ugocsa...

@asgs: ismerek egy nagy mozigyűjtőt, plakátokra meg mindenre gerjed, ha akarod, összehozlak vele.

@GBL: Az elvtárs csak ne önzőzzön. Ez itt már kollektivizált zsebóra.

pikpakpuk 2014.08.14. 17:44:58

@Grabbe: Liftkezelő van még a ferencvárosi SZTK-ban, a Haller utcában :) Van egy kis széke az egyébként teljesen modern liftben, megkérdezi, hogy ki melyik emeletre vagy osztályra akar menni és megnyomja a gombot. Még egy kis zsebrádiója is van, a maga és az utasok szórakoztatására :)

pikpakpuk 2014.08.14. 17:55:30

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: Így van, én is láttam kintornást a nyolcvanas években. Nagypapáméknál voltam épp, egy körúti bérházban lakott és a belső udvarra bejött a kintornás egy láthatólag otthon eszkábált fém trombitával és valami dalt eltrombitált. Én gyerekként nem tudtam, hogy miért csinálja ezt, nagyszüleim magyarázták el, hogy ki az a kintornás. Újságpapírba becsomagoltak nekem pár húszforintost és ledobtam neki.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.08.14. 18:03:51

symbian programozó
Ma már lehetetlen jó symbian programozót találni... nem mintha szükség lenne rá...

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.08.14. 18:10:04

@eßemfaßom meg áll: sajnos az olvasók kb. 1 ezreléke küzd ezzel a problémával.
a blog.hu szerint a böngésző frissítése (vagy cseréje) segíthet a problémán.

eßemfaßom meg áll 2014.08.14. 18:18:23

@JTom: Emiatt az egy blog miatt azért nem cserélem le a legfrissebb foxot valami hulladékra.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.08.14. 18:19:46

@eßemfaßom meg áll: ...ahogy én sem a blogsablont egy-két olvasó miatt.

teddybear01 2014.08.14. 18:40:37

@JTom: A VGA-kártya túl régi, és a grafikai meghajtó nem megy rajta igazán.
Csere talán javít rajta.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.14. 18:59:44

@wmiki: ja, meg fortrant meg cobolt. :) És a Műszaki Múzeum Ural-2-esét sem fogja már beüzemelni soha senki.

kokoro 2014.08.14. 19:13:57

"Megjegyzem érdekes, hogy ahhoz képest, hogy ma már szinte mindenki kompjutereken dolgozik, igencsak kevesen tudnak tíz ujjal, vakon gépelni, mint az egykori gépírónők"

A lan partis generáció még nem halt ki :-) (30-40 évesek) közülük nagyon sokan tudnak tíz ujjal, vakon gépelni (főleg aki még a dos-os időkben kezdte)

walter sobchak 2014.08.14. 19:38:04

Nagyon köszönöm ezt a posztot, szerintem a top 10-ben benne van, amit valaha olvastam a blog.hu-n! A fenti szakmák egy részével nemhogy én, de még a szüleim se találkoztak :). Ilyenkor érzem azt, hogy nem vagyok öreg :D. A pákász szót eddig még nem is hallottam, eskü.

Bakter, szénégető megvan, az egyik hozzánk közeli utcában ki van téve, hogy írógépszerelő, de nem tudom, hogy tényleg visznek-e oda ilyesmit. Viszont kiskoromban még írogattam írógéppel (már elektromossal), ment a nagy összeakasztgatás :D.

Amin meglepődtem, miközben nem meglepő, az a juhászok vízmeregetése. Azért több tucat tehén vagy ilyesmi nem két pohár vizet iszik meg naponta, az biztos.

Kiegészítésként lehetne majd egy olyan poszt, amely a közelmúltban megszűnt, vagy a (mondjuk) egy évtizeden belül megszűnő mesterségekről szólna. VIDEÓTÉKÁS.

Egyébként szerintem kihalt szakmának tekinthetjük azt a szakmát, ami ha holnap megszűnne, igazából nem lenne semmi. Én is láttam a bolhapiacon teknővájót meg köszörűst (apámnak van egy régi bárdja, ami még a dédapjáé volt, és még bőven Ferencjóska alatt készült, azt vitte oda legutóbb).

Éppen vasárnap mesélt egy barátom a tót tutajosokról; állítólag régen a Felvidékről a fakivágási idény után tutajokon "hajóztak" le a Dunán Budapestre, ahol nehéz fizikai munkát vállaltak (pont az Andrássy - azaz Sugár - utat mondta, hogy azt ilyen munkások építették fel tulajdonképpen). Amíg a tutajok úsztak lefelé, gyakorlatilag azokon éltek.

The Good Boy ! 2014.08.14. 19:56:58

múlt héten voltam rokon látogatáson a szülővárosomban Ózdon, és bizony a vasútállomásnál még mindig bakter tekergeti a sorompót, nem a váltóáram.

Akármilyen hihetetlen, de életem első pár évét a '70-es évek közepéig kisközség eldugott utcájában töltöttem, és határozottan emlékszem rá, hogy jött lámpagyújtogató egy hosszú rúddal. És ott még faros busszal jártunk, kalauzzal.
A '80-as évek elején táborban voltam és a birodalom visszavág-ot a táborba hozott mozi segítségével néztük meg.
A múlt héten pedig köszörűs járt a közeli kisvárosban! Igaz a tisztes szakember a nem túl kedvelt svéd bevándorlónemzet tagja volt és igazából csak idős, nyugdíjas embereket keresett fel köszörülés céljából, amit el is végzett utólag elkért horror áron, minősíthetetlen minőségben...
Ja, a feleségem eredeti szakmája: gyors- és gépíró, tehát nem halt ki (ő):D

alte trottel 2014.08.14. 20:29:07

A jeget a jéggyárból hordták szét, a jégverem jellemzően a kisebb falvak, városok (folyó vagy nagyobb tó mellett elterülők) éttermeit, henteseit, tejcsarnokait látta el.

Sagodi 2014.08.14. 20:30:01

én 15 éve még láttam szénégetőket a Bükkben. talán még most is vannak.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.14. 20:30:21

@walter sobchak: több tucat? Többezres szilaj ménesek éltek a pusztán! Megdolgoztak azok a legények.
Hja, a videotéka meg a foto minilabor is nyekk. Pedig egykor vagyonok születtek belőlük. Meg aztán Bagaméri sem árulja már a fagylaltját... ugyanis a fagylalt mozgóárusítása tilos. Vattacukros még néha van, de már azt is lámpással kell keresni.
Hihetetlen, hogy nem is olyan régen, még apáink korában is olyan társadalmi állandóság volt, hogy aki egy szakmát kitanult, az élete végéig megélt belőle. Sőt, egy élet hosszán 2-3 munkahelyük volt. Ma erre elméleti lehetőség sincs, örülhet, aki 6-8 évet egyfolytában lehúz valahol.

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2014.08.14. 20:33:51

A dabasi vasútállomáson még régi típusú, kurblis sorompó van, és bizony sorompóőr is jár hozzá :)

Ódor Richárd · https://www.facebook.com/odorric 2014.08.14. 20:48:27

Óh, a mi vasútvonalunkon(Bp. Nyugati-Veresegyház-Vác vonal), Vácrátót állomásnál még mindig kézi működtetésű, huzalos sorompók vannak, amit a bakter (vagy legalábbis egy MÁV-alkalmazott) kezel. A vonat indulásakor pedig az állomásház kapujában várja meg, míg az elhalad. Bizonyára nem ez az egyetlen ilyen megálló az országban. Magam is meglepődtem... :)

Szűcslaci 2014.08.14. 21:56:01

Házmester, pedellus, gyepmester, borbély, alvázvédő......

walter sobchak 2014.08.14. 23:18:42

@Andrassy Gabor: Na ja, csak nem akartam túl nagyot mondani :D. És már mondjuk 50 szürkemarha ellátása se lehetett semmi.

Talán az én generációm az első, amelyiknek így kell élnie. A mostani munkahelyemen jellemzően 2-3 év alatt cserélődik a gárda, aki 6 éve van ott (jellemzően a főnökök), már alig ismer nála régebben érkezettet. A fizikai munkások (CNC, rakodó, targoncás stb.) még gyorsabban cserélődnek.

Bringás (motoros) fagyiárust láttam a Balatonon (vagy lehet, hogy jégkrémárus volt), Boglár és Lelle között követte le a fél déli part tavaly a bornapokon, akkora forgalom volt, hogy nem lehetett megelőzni. Akkor jutott eszembe, hogy tényleg hogy kihalt ez is, a 90-es évek elején még azért bőven volt, és nem csak a Balatonon.

siófoki35 2014.08.14. 23:50:23

Bakter van még sok helyen. Kisebb forgalmú vonalakon ma is kézzel állítják a váltót, tekerik a sorompót. De néha fővonalon is lehet látni. Például Fonyódon is van tekerős sorompó :) De Győr-Celldömölk között is van jó pár helyen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.14. 23:57:42

en meg voltam linoszedo /is/
a szoda nagyon fontos a froccshoz
az en utolso kintornas elemenyem, ilyen delamerikai fazonok az aluljaroban sipokat fujtak es kozben vonatoztak oilyen pancsoban
az er?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.08.15. 00:47:16

@Andrassy Gabor:

Fenét.

www.mosolyfotok.hu/

(Egyébként nálunk dédapám és nagyapám után apám az utolsó profi fényképész, ükapám csak amatőr volt.)

Ha még nem írták volna: Schobertnek hívják Norbit, Schubert a zeneszerző volt, a kintornának pedig nincs köze a kínhoz, mert a citera/kithara/gitár szavakkal rokon.:)

Ja, és a jeget nemcsak télen vágták, hanem gyártották is, de az már szárazjég volt.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.08.15. 00:49:01

@szita szita péntek:

Akkor nem sok ügyvédet láthattál.:) Van olyan ügyvéd, aki még Erika írógéppel ír beadványokat.:) (De egyébként közjegyzők is szoktak pötyögni.)

alte trottel 2014.08.15. 01:05:16

@Mj:
Nem száraz. Az a szilárd széndioxid. A jéggyárakban ammóniás hűtőközeggel hasábformájú fémtokokba töltött csapvizet fagyasztottak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.08.15. 01:12:08

@geriszab:

"fényképész még sok van, gyakorlatilag a tabló és esküvőfotózásokból élnek és gyilkolják egymást a munkákért"

Nem mondanám, hogy gyilkolnák egymást, legalábbis, amikor esküvői fotóst kerestem, egy azért passzolt le, mert már egy évvel az esküvő előtt sem volt szabad időpontja - ajánlott 6 másikat maga helyett -, a másik meg inkább a babavárással foglalkozott.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.08.15. 01:16:25

@Karnamantra:

Nekem "legolcsóbb típusú" japán órám van, kb. 10 éve megvan, és egyszer kellett elemet meg szíjat cseréltetnem. (De ha már kell, akkor a Margit körúti órásmesterhez megyek, eleve tőle vettem az órát is anno.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.08.15. 01:29:51

@alte trottel:

Na, akkor én is tanultam ma valamit.:) (Egyébként manapság tényleg gyártanak szárazjeget.)

HgGina 2014.08.15. 02:59:23

Töltőtollas, nyomdai szedő, gépíró, írógépműszerész, teknővájó, telefonközpontos, jeges, tutajos, sorompóőr, ószeres, műstoppoló, kerékgyártó, vándorköszörűs, fényképész, szénégető, kalapos a felsoroltak közül ma is létezik. Attól, hogy a szerző valahol egy lombikban él, még ezek a szakmák nem haltak ki.

@$pi$: a szedőt nem hívják és nem hívták tipográfusnak. A tipográfus az a betűmetsző, betűtervező. Gyakorlatilag régen egy különlegesen magas szinten képzett vésnök volt, ma többnyire csak egy jobbfajta grafikus. A szedő és a tipográfus két teljesen különböző szakma.

bratya 2014.08.15. 05:45:22

Gyulán lakik egy vándorköszörűs, igaz már egy zárt dobozos kisteherautóval járja az országot.

Szűcslaci 2014.08.15. 06:44:57

@HgGina: mégis lett belőle egy sokkommentes bejegyzés... ( egy belvárosi gyerek számára a lovak és tehenek is kihaltnak számítanak( :)

gigabursch 2014.08.15. 07:57:17

Csak ma, csak MAgyarorazágon évwnte többezer köbméter faszenet gyártanak. Boksákban.
Szóval ez annyira nem kihalt szakma.

Kalapos is látható erre-arra.

gigabursch 2014.08.15. 08:04:29

@Andrassy Gabor:
Hogy mitől tartsz - részletkérdés.

Járj utána.

gigabursch 2014.08.15. 08:09:10

@Namely:
40 Rheümör fokban (ez ha jól emlékszem szintén a Celsiushoz hasonló skálán mérte a hőmérsékletet, a 0°R a fagypont de a víz normál légköri nyomási forráspontja 80°R volt - aki tud pontosítson).

S a levél lényege, hogy a tekintélyes pécsi kultúrmérnöki hivatal hagyja abba a szarakodást az ásatáson talált sarkatnyúval kapcsolatban, mert bízi meleg van.

Vladimir Harkonnen 2014.08.15. 08:09:17

@Andrassy Gabor: Azért az Ugocsa mozit összehasonlítani a falusi művházban hordozható vászonra vetített 8mm-es csempészfilmmel, kissé túlzás! Nem beszélve arról, hogy ez '82 körül volt. Pár évvel később is csak 20 Ft volt a videó diszkó belépő, amiben már benne volt az éjféli VHS előadás is. Anyámtól hétvégén kértem egy százast, amiből 20-ért tankoltam, 20 volt a belépő, és a maradékból még ihattam 6 azaz hat darab VBK-t!
:D

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.15. 08:09:50

@walter sobchak: akkor az vagy swartzolt, vagy jégkrémet árult. Fagylaltot árulni kifejezetten tilos. Pár éve ennek utána néztem, mert felmerült bennem a gondolat, hogy fagylaltosi pályára lépjek, de egy komplett cukrászdára nem lett volna pénzem, csak egy triciklire. Tilos. Gondolom a szalmonella veszély miatt tiltották meg.

gigabursch 2014.08.15. 08:13:20

@gigabursch:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hőmérséklet#R.C3.A9aumur-sk.C3.A1la

$pi$ 2014.08.15. 08:14:12

@gigabursch: A szöveg a következő:

"Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-Berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35 Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.
Teljes tisztelettel lófasz a seggükbe."

dtp.atomki.hu/~ecsedi/Lowy/Lowy-level.html

gigabursch 2014.08.15. 08:15:04

@Andrassy Gabor:
Idén nyáron a Balatonon fagyiztam ilyen "gépsárkány" oldalából.

kétféléből is.

Ez egyik bringás volt, a másik kb. "moped" meghajtású

$pi$ 2014.08.15. 08:22:38

@HgGina: "a szedőt nem hívják és nem hívták tipográfusnak."

Igaz, éppen ezt mondtam én is, régebben a szövegképet előállító szakembert szedőnek hívták, ma tipográfusnak.

"A tipográfus az a betűmetsző, betűtervező."

Ez mondjuk tévedés.

"Ma a magyar nyelvben csak a betűkkel való tervezést, a szöveges közlés megformálását, szöveg és kép együttes elrendezését nevezzük tipográfiának."

De valóban, a tipográfusok a régi időben foglalkoztak betűmetszéssel is.

"A szedő és a tipográfus két teljesen különböző szakma."

Hát nem egészen. Ezt mondjuk könnyen beláthatod te is, ha arra gondolsz, hogy ma is szükség van a szedéstükör kialakítására, akkor is, ha a betüket nem egy fadobozból szedik ki. Ha szükség van rá, akkor van rá szakma is. És valóban, akik "tipográfus" szakon végeztek éppen ezt csinálják. Nem alakítanak ki új fontokat, csak kiválasztják, hogy a szöveg egyes részei milyen fontot használjon, hogy milyenek legyenek a távolságok, milyen legyen az elrendezés. Pont ugyanazt csinálják tehát mint régen a szedő.

gigabursch 2014.08.15. 08:30:24

@$pi$:
De jó, hogy ezt részleteztétek, mert múltkorjában elém került a kérdés, de nem tudtam rá válaszolni.

Neoprimitív 2014.08.15. 09:15:43

@$pi$: Ne is haragudj, de ez hülyeség. A tipográfus egy kiadvány látványát tervezi meg, a szedő pedig ennek a tervnek az alapján csinálta meg a szöveget. Az első egy tervezési, kreatív, a másik egy kivitelezési, manuális feladat.

Az egy dolog, hogy egyszerűbb anyagoknál egy szedő a saját tapasztalata és rutinja alapján is össze tudott rakni egy normálisan kinéző kiadványt, de ettől még nem volt tipográfus, ahogy egy vízvezeték szerelő sem épületgépész-mérnök.

A pusztán szövegképet előállító szakembert pedig komolyabb helyen ma sem hívják tipográfusnak, hanem DTP operátornak. (Az más kérdés, hogy sokan elhiszik magukról, hogy ők ettől már tipográfusok.)

The Good Boy ! 2014.08.15. 10:02:04

@Andrassy Gabor: "Meg aztán Bagaméri sem árulja már a fagylaltját... ugyanis a fagylalt mozgóárusítása tilos. Vattacukros még néha van, de már azt is lámpással kell keresni."

kicsiny nyugat-dunántúli falunkba nyáron minden héten több napon is megfordul fagyiárus kis furgon. Van akinek a szignálja az "itt van, megjött Bagaméri...". Anyóséknál pár éve még pedál hajtotta fagyis "kordé"-val jött a fagyi árus, utána már segédmotor alapúval jár(t). Az összes falunapon, meg búcsúban a mai napig találni vattacukor-, és pattogatott kukorica árust. Úgyhogy azok sem haltak ki, csak ki kell mozdulni a nagy Budapestről!

egyik nyáron összeszámoltam, hányféle mozgóárus jár a falunkban (azaz hány féle zajforrást kell egy csendes faluban elviselni): mobilposta (ez jó), pékség, fagyis, family frost, sajt árus, süteményes, hentes, mozgó kisbolt, szódás, meszes (ez már 1-2 éve nem járt), gázpalackos, táp- takarmányos. havonta 1-2 alkalommal a kultúrházba betelepül fél napja a piaci kacatokat, vackokat árusító "falupláza", évente egyszer jön a helyi kultúrba a vándorcirkusz (a környező városokba pedig a sátras vándorcirkusz), és a mikulás is :D
Kelet-Magyarországon ősztől tavaszig járnak a tűzifa árusok is.
Azaz a vándor árusok sem haltak ki, hanem egy új nemzedék alakult ki!

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.15. 10:04:01

@gigabursch: mondjuk ha elképzeljük szegény hivatalnokokat, akik keménygallérban és háromrészes öltönyben izzadtak a 42 fokos hőségben, a légkondicionálás feltalálása előtt kb. 30 évvel, hát tulajdonképpen teljesen érthető, ha leolvadt az agyuk a pécsi Kultúrmérnöki Hivatal nagy jelentőségű leletétől. :)

$pi$ 2014.08.15. 11:33:31

@Neoprimitív: "hanem DTP operátornak"

Jó, akkor hívjuk DTP operátornak.

A szedő akkor sem halt ki, hanem DTP operátornak hívják... felétek, felénk meg tipográfusnak. :)

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.15. 13:08:39

@$pi$: Az már nem szedő, hanem kompjuter operátor. :-p

Neoprimitív 2014.08.15. 16:29:53

@$pi$: hívhatod atomfizikusnak is, attól még nem az. A tipográfus felsőfokú képzettség, 5 féléves a MOME-n. Amit a nagyképűek tipográfusnak neveznek, az egy OKJ végzettség, alapvetően a kiadványszerkesztő programok használatának a megtanulására szorítkozik, minimális tipográfiai ismeretekkel. (Gyakorlatilag csak annyival, hogy megértse a delikvens a programok beállítási opcióit.)

A szedő pedig kihalt, ahogy a felnijavító sem azonos a patkolókováccsal. Attól, hogy a végtermék nyomtatott papír, a két szakma nem csereszabatos egymással, sőt, 100 dtp-sből nagyjából 99,9-nek fogalma se lenne, mihez kezdjen egy szedőszekrénnyel.

$pi$ 2014.08.15. 21:24:25

@Neoprimitív: "Amit a nagyképűek tipográfusnak neveznek, az egy OKJ végzettség"

Aminek a neve "tipográfus":

"- Szakképesítés megnevezése: Tipográfus
- OKJ száma: 53527801
- Szakmacsoport: Nyomdaipar

Feladata:Megrendelővel megbeszélt követelmények, elképzelések rögzítése után önállóan tervez, tervvázlatokat készít és kivitelez különböző nyomtatványokat, lapokat és könyveket, valamint logót, emblémát tervez."

Rajtad kívül mindenki tipográfusnak hívja, de mindegy, nem érdekes.

Neoprimitív 2014.08.16. 00:29:57

@$pi$: Igen, ez a tipográfus. Megmutatnád, hogy ebben a leírásban hol szerepel a régi szedők tevékenysége, amivel szerinted a tipográfus azonos? A saját korábbi kommentemet idézve: "A tipográfus egy kiadvány látványát tervezi meg, a szedő pedig ennek a tervnek az alapján csinálta meg a szöveget. Az első egy tervezési, kreatív, a másik egy kivitelezési, manuális feladat."

Az általad tévesen a tipográfussal azonosított dtp operátor, aki a szedő tevékenységét is lefedő munkát végzi (de annál sokkal többet, pl. alapszintű retusálást is) a kiadványszerkesztő néven futó OKJ végzettség (52 213 01).

KeMa 2014.08.16. 13:01:03

90-es évek elején-közepén, mikor még a nagykörúton laktam, láthattam egy kintornás bácsit. A belső udvarra begurította a verklit, szépen zenélgetett, majd az idősebb lakok dobták neki az aprópénzt, igaz, nem papírban, hanem alufóliában. Ezek szerint csoda, hogy láthattam még ilyet :)

Sorompóőr: Egy hónappal ezelőtt, a börgöndi vasútállomáson láttam kézi erővel mozgatott sorompót.

Vándormozis: 1990-1992 környékén az óvodába még jött bácsi mesefilmet vetíteni nekünk. Általában magyar népmeséket vetítette. Még emlékszem, utolsó alkalommal valami nagyon komoly, mintha műanyagházas gépe lett volna. Aztán lehet, csak simán fekete háza volt, és azért tűnt úgy.

Jeges szakmához érdekesség, hogy ha jól tudom, a parlament "légkondíciójára" jégtömbbel rá lehetett dolgozni. Ez a rendszer 2000 elején szűnt meg, mert megszűnt az utolsó cég, ami jégtömböt tudott előállítani.

Nyomdai szedő: Vágási Feri!!! A szomszédok számos jelenetében került elő a probléma, hogy mivé képezzék tovább magukat, meg hogy egyáltalán megéri-e? :)

Telefonközpont: érdekes, hogy a digitális világ elterjedtével maga a telefonközpont is kezd a klasszikus értelemben eltűnni. Ma már nem villanymotor hajtott fogaskerekek kapcsolják a vonalat, és egy kisebb terület központja elfér egy ember méretű rack-szekrényben (telefónia múzeum a budai várban - régen telefonközpont volt. Ma úgy lehet múzeum, hogy a központ szerepét is ellátja egy, a sarokba beállított szekrény tartalma)

Szép összefoglaló, köszönöm szépen! Érdekes volt!

idpppp 2014.08.17. 00:01:29

Nem haltak ki a vándorköszörűsök! Az Újpesti piac csarnokának Árpád út felőli bejárata előtt rendszeresen dolgozik egy köszörűs, minőségi munkát végezve!

TurboRudi 2014.08.17. 20:38:37

A bakter utan szabadon az utkaparo jutott eszembe. Regös Bendeguz is gondban volt, hogy hova szegödjön...
A gep es gyorsiras sem tünt el meg szerintem. Siofokra jartam gimibe es meg a `90-es evekben is volt gep es gyorsiro tagozat. Söt, meg en is tanultam gepirast a `90-es evek közepen. Nem tudom, hogy van-e meg gep es gyorsiro iskola, de a gepeles mara, a szamitogepek elterjedesel meg fontosabb lett. A gepironök pedig inkabb titkarnök. A diktafonok es a hangrögzitesre alkalmas okostelefonok koraban kihalofelben a gyorsiras, de meg mindig latok sajtotajekoztatokon ujsagirokat gyorsirva jegyzetleni.
Ehez kapcsolodoan: irogep szerelöt is azonnal tudnek mondani. Ugyan nem jar falurol falura es nem öslelet gepeket javit, hanem Brother, Canon, meg Samsung cuccokat.
Amiket viszont mar kihaltnak tekintenek:
- parkolo jegy arus. Nem ellenör, hanem, akitöl nem reg jegyet lehetett venni.
- cipesz, cipö javito. Talan meg nem halt ki, de fog. Potom penzekert lehet cipöt venni. Az idejet sem tudom, mikor voltam utoljara cipesznel. Talan gimis koromban, 25 evvel ez elött, hogy tegyen vasat a western csizmam sarkara...
- Oras. Mar csak elemet csereltetni jarunk oda. Vettem par eve bolhapiacon egy automata Seikot es komolyan neki kellett allnom nyomozni, hogy ki ert automata orakhoz. 70 km-t autoztam, mire talatam egy orast, aki szet merte szedni es megolajozni az oramat.
- mar volt: a videotekas. Ez lecso. Lehuz az ember egy filmet torrentröl, vagy megnezi a youtube-on.
- Hajoacs. Egyre kevesebb a fa vitorlas es hajo. Kompozit müanyagokkal ragasztgatnak. A müanyag nem rohad es sokkal tartosabb, mint a fa.
Gyakorlatilag az eldobhato cuccok korat eljük, a javitas tipusu foglalkozasok tünnek el, meg az olyanok, amiket kivaltott a modern technika.

Ákos Pálóczi 2014.08.17. 22:20:31

Edelényben is kézzel tekerik a sorompót.
Fényjelzés sincs,csak tábla
(94-es vonal)

Wekerlei 2014.08.18. 08:02:47

@Phteven: Volt anno a Nyugati téren a Mosoly Albuma kifejezetten gyerekfotózásra specializálódott műterem. A 70-es években már elterjedt volt, hogy ha fotózol is olyan nevezetes eseményekre mint ami a kisgyerek első fotózása (kb. féléves korban) feltétlen hívjál profit, ha olyan képeket akarsz amiben egész életedben öröm lesz gyönyörködni. Szakma ez bizony a javából eltalálni a legelőnyösebb beállítást, a megvilágítást, a mozdulatot, a látószöget stb. A laikus csak azt látja, hogy "jó", de nem tudja miért.
Van egy esküvői fotós ismerősöm, de ha igazolvány képet kellene csináltatni (például vízumhoz) nem is tudom hova mennék.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2014.08.18. 22:38:15

A poszt megfeledkezett a

- hullagyujtokrol pestis jarvany idejen

- varostrom katapult gepkezelokrol

- inkvizitorokrol

- pancelos lovagokrol

- "kozhirre tetetik" kiralyi es uri szovivokrol
- lovasfutarokrol

- ludtollas irnokokrol es

- kodex masolokrol

- udvari bolondokrol (?)

- csaszarokrol

- valamint kutyabellel dolgozo prostitualtakrol

:((

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2014.08.18. 22:40:31

Egyebkent vandorkoszorus meg mindig letezik Pekingben, egy halom vaslapot csorget a biciglijen es obegat mindenfele/ Sok van beloluk..

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2014.08.18. 22:46:21

@Chaoyang: Ja meg utcai "vandorfodrasz" tok normalis itt. Idoseknek megfelel, gazdasagos. Penztargep nincs. Utcai arusokat egyebkent sem zavarja az eg vilagon senki Kinaban!! Az allam bevetelei a nem elprivatizalt es jol mukodtetett allami vallaltoktol jonnek.. Akik Magyarorszagon a privatizaciot elosegito szlogeneket toltak, hogy "az allam nem jo gazda" stb, azok pont azok a tolvajok vagy idiota impotens vezetok voltak akik nem rendelkeztek a szigoru ellenorzes es iranyitas kepessegevel vagy eppen annak hianyat aknaztak ki a leheto leghatekonyabban ... Es hitelek legjavat a rendszervaltas utan vettek fel.... fuck them all

Dream_walker 2014.08.19. 08:51:49

A Balatonnál, Keszthelyen az állomás és a Halászcsárda közötti útszakaszon van egy gyér forgalmú vasúti átkelő, ott kézi sorompóval dolgoznak. Gondolom oda kerül az, aki büntiben van.

BruceWillis 2014.08.19. 12:02:56

Műstoppolót nem tud valaki? Icipici, molyrágta lyuk van egy kedves zakómon :(

MindjártTörölnek 2014.08.29. 18:17:49

Minden kommentet nem olvastam végig, de talán kimaradt a "címfestő", aki cégéreket, kisiparosok reklámtábláit készítette. Nem értem viszont azt, hogy a fényképész miért kihalt szakma. Profi fotósokat a mai napig hívnak (pl. esküvőkre), de sok hölgy jár műterembe is önmagáról fotósorozatot készíttetni. A blog maga egyébként rendkívül érdekes és hiánypótló. Sok sikert kivánok a további munkájukhoz!

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.29. 22:24:50

@MindjártTörölnek: Jogos! "A jó reklám biztos profit, ne bízzon meg, csakis profit!" (címfestő cégér felirata Farkasréten)

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2014.08.31. 21:14:02

Van pár hiba a szedős részben. Az Athenaeum nyomda szedőműhelyét én pakoltam ki 1989-ben. A kéziszedés technológiáját hagyományos nyomdai kiadványokhoz (pl. könyvekhez, újságokhoz) valóban a 70-es években használták utoljára, de már akkor is elérhető volt a gépesített változat (a betűket öntő mono-, illetve a cikkben is említett sorokat öntő linotype szedőgép.

Az ofszet (valójában síknyomó) lemezt gravírozzák, az a mélynyomó forma. Az igaz, hogy a nyomóelemeket lézerrel világítják rá a fényérzékeny rétegre.

@$pi$: Nem, a tipográfus az tipográfus, a szedő pedig szedő. Neoprimitív elmélkedése alapvetően megfelelő. Az, hogy van OKJ-s tipográfusképzés, inkább hagyjuk. Én nyomdaipari betűszedő vagyok, nagyapám az ország legnagyobb újkori (háború utáni) tipográfusainak egyike, én magam évtizedekig dolgoztam dtp operátorként. Nem mellesleg terveztem könyveket is, ha volt rá igény, amelyet tipográfusok is megdícsértek, de ettől még eszembe sem jut magamat tipográfusként aposztrofálni.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2014.08.31. 21:18:07

A fényképészt kihalt iparnak tekinteni… Eeeeeh… Ez fájt.

vilmoci 2014.12.11. 18:42:48

Kissé megkésve jelenthetem, de csak most értem el idáig a posztok olvasásában:
A 142-es vasútvonalon Lajosmizse és Táborfalva vasútállomáson is kézzel működtetik még a sorompókat.

2014.12.17. 20:34:55

A bakter nem kihalt szakma, legfeljebb forgalmi szolgálattevőnek csúfolják a szerencsétlent is, aki a heti fél vonat előtt fel_le tekergeti a rudat a végül mégse-demégis,demégse bezárt-ujranyitott szárnyvonalakon.
Esetleg pályaőr most az ő neve.., passz.

A csikós sem kihalt, legfeljebb nem életforma, hanem szakma vagy fél-mellékfoglalkozás.

Szerintem a mechanikus műszerész sem hal ki, azt a pár régi vasakra szakosodott profit eltartják a gyűjtők, akik szeretnék, ha nem csak porosodna, hanem újra csilingelne és kopogna a régi írógép, minek darabja már akár 1millió ft is lehet..

A kerékkészítés az a vidéki asztalos-kovács fusiipar egyik melléküzemága, romániából tűnnek el ezek a dolgok, na nálunk meg kitudja, ahogy csúszunk lefelé, lesz még itt sok szépség és érdekesség.

Az órásokról is mondták egy időben, hogy kihalnak gyakorlatilag, aztán tessék, aki átvészelte, hogy gombelemcserélgetőként tengetett 20évet, és toppon tudott a szakmában maradni, az mostanra megint komoly pénzeket kereshet, nevetve.
Egymásnak adják a milliárdos ügyfelek a kilincset, enyhe tulzással.

Szerteinem az ószeres sem halt ki, csak ma nem ronggyal, hanem mással csencsel, lomisnak hívjuk ma az ilyet.

Mielőtt a hazai lomtalanitáson gyűjtögető kisebbség ugrik be, megemlitem, az igazi elitje ,az annyit keres, mint egy középszintű manager egy multinál.

Ez nagyon fellendült mióta nincs határ, nyugatrol behordani a levetett lomot hatalmas biznic, sokan nem is gondolnák, ami másnak szemét, azért van aki vagyonokat fizet és ez csak a gyűjtői vonal.

De pl a 20éves működő jó állapotú mosogatógép az osztráknak csak egy undorító szutykos szemét, idehaza a luxus, hú mosogatógépe van, soktizezeret is kifizetnek érte megfelelő körítéssel árulva.

3-4 éves lapostévét is kidobják a "rothadó" nyugaton, garancia nincs, ...szerviz?..ezt a szót kb nem is értik arrafelé...néha egy 50ft-os alkatrész hibája miatt irány a kuka.
Idehaza az új ára 70-80%-át megadja a csóró magyar, stb,stb.

2015.01.02. 06:01:43

A lóversenyen ilyen (ehhez hasonló) lengyel gyártmányú mechanikus pénztárgépeket használtunk a fogadásokhoz, még 1990-91-ben is, pontos dátumra nem emlékszem, de amíg be nem vezették az ausztrál fogadási rendszert, addig ezeken adtuk el a tiketteket. Mindegyik gép az adott fogadás tipusához volt átalakítva. Ha egy fogadó egy jó sorozatot kért, (pl. egyes előre, mezőny mögé), akkor szép dallamot lehetett vele verni. Én szerettem :)
És külön műszerészbrigád volt a javításra.
Emlékek,,,

rádió 2015.02.09. 12:37:38

Dr Réti S."A költök már sok mindent megénekeltek....."

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.03.09. 13:24:13

Két észrevétel, így több év után :D

1. a Hírös város az Kecskemét (sosem volt Szeged)
2. köszörűs most is van azért, pár késest tudok merre van

Nanenáné 2018.06.19. 11:35:41

@KollB: Nos, épp a múltkorában jártam a nyugatinál levő, postai csomagfeladó és átvevő helyen és a szomszéd ajtón még most is ott virít a Távírda felirat!

Nanenáné 2018.06.19. 11:40:44

@mioporfeszosz: "a "rothadó" nyugaton, garancia nincs, ...szerviz?..ezt a szót kb nem is értik arrafelé". Ennél nagyobb, idült baromságot már régen láttam. A "nyugaton" pl.sokkal szigorúbban veszik az 10 éves alkatrész és javítási kötelezettséget, sőt, erre EU-s rendeletet is alkottak, amit mifelénk semmibe sem vesznek.
süti beállítások módosítása