A Nagy Háború cenzúrázott fotói

2014. április 23. JTom

Ha azt gondoljuk, hogy a cenzúra valami új keletű találmány, csalódnunk kell. Amióta nyomtatott irodalom, vagy sajtó létezik, jelen volt a cenzúra is.

Ezeket az első világháborús amerikai fotókat hol a katonaság, hol a kormány cenzúrázta. Lássuk melyiket, miért.

00.jpg

Lezuhant amerikai repülőgép és halott pilótája. Súlyosan demoralizáló hatása miatt nem jelenhetett meg.

02.jpg

Afroamerikai katona egy csokor virágot kapott a francia nőktől a felszabadított városban. Az Egyesült Államokban ebben az időben még dúlt a szegregáció, a rasszizmus. A kép nem jelenhetett meg.

03.jpg

Halott amerikaiak a csatatéren. Szintén demoralizáló hatása miatt nem kerülhetett a lapokba.

04.jpg

Gyakorlat közben vízbe fulladt katona. Az újoncokat és önkénteseket elrettentő hatása miatt nem jelenhetett meg.

05.jpg

Nagyon jó pillanatban elkapott kép egy amerikai katonai léghajó felrobbanásáról.  A megfigyelő ballon Fort Sill-ben robbant fel 1918. április 2-án. A cenzúra ezt a képet is letiltotta.

06.jpg

Amerikai katonák által megrongált festmények egy civil házban. Erkölcsi okokból nem jelenhetett meg.

08.jpg

Új fejlesztésű repülőgép. Hogy az ellenség ne láthassa meg a bevetés előtt, nem jelenhetett meg a sajtóban.

09.jpg

Italozva ünneplő katonák Németországban. Az alkohol tiltott volt a seregben, ezért nem jelent meg a kép.

10.jpg

Temetésre váró halott amerikai katonák holttestei. Demoralizáló.

11.jpg

Gáztámadási gyakorlat. Valószínűleg megrendezett kép. A katonák morálját védendő és újoncokat, önkénteseket elrettentő hatása miatt nem jelenhetett meg.

12.jpg

Közelharc gyakorlat. Hogy az ellenség ne ismerhesse ki a közelharc fogásait, nem jelenhetett meg a kép.

13.jpg

Alvó katonák. A cenzor szerint túlságosan hasonlítanak a halottakra, ezért nem jelent meg a fotó.

14.jpg

Fa géppuskákkal gyakorlatozó újoncok. Hogy az ellenség ne használhassa propaganda célokra és ne tehesse nevetség tárgyává a amerikai katonákat, nem jelent meg a kép.

16.jpg

Különböző kísérleti kézigránátok. Hadititoknak minősültek.

15.jpg

 A tisztek páncéljai. Szintén katonai titoknak minősültek, ezért nem láthatta a nagyközönség.

17.jpg

 A "Kenyér zavargás" New York-ban, 1917 elején. A cenzúra nem engedte nyomtatásba a tüntetések képeit.

18.jpg

Táncoló katonák. A cenzor túlságosan nevetségesnek találta a képet.

19.jpg

Új-Zélandi katonák a Panama-csatornán keresztül hajóznak. Az útvonal titkos volt, a cenzúra letiltotta, nehogy az ellenség ráismerjen a helyszínre és rajtaüthessen a csapatszállítókon.

20.jpg

Új fejlesztésű fegyver a tengeralattjárók ellen. Hadititoknak minősült.

21.jpg

Quentin Rooseveltnek, az amerikai elnök 20 éves fiának sírja Franciaországban. Pilótaként harcban esett el. A kép súlyosan demoralizáló hatása miatt nem jelenhetett meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr125865082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.04.23. 00:58:00

"Ha azt gondoljuk, hogy a cenzúra valami új keletű találmány, csalódnunk kell."
nem hinném, hogy bárki is azt gondolná, hogy a cenzúra újkeletű találmány lenne. nagyjából egyidős az emberiséggel, és egyelőre semmi jele annak, hogy eltűnne.
legfeljebb finomodik.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.04.23. 07:51:21

Kíváncsi vagyok, hogy aki a katonai léghajó felrobbanásáról csinálta a képet, túlélte-e. Nagyon közelinek tűnik a képen.

Namely 2014.04.23. 10:47:46

Azért érdemes megnézni Quentin Roosevelt sírját: semmi csicsa, meg hatalmas monumentális emlékmű. Gyönyörű, puritán sírhely. Ja és harcolt, nem a hátsó sorban bujdosott, mint Harry herceg.

Ditpet 2014.04.23. 11:12:44

A cenzor biztos valami kopaszodó, kopott zakós, szemüveges, sápadt, megsavanyodott vénember volt. Szinte bármilyen képre bármit rá lehet fogni, hogy miért ne jelenjen meg. Ez a cenzornak jól ment.

kewcheg 2014.04.23. 13:24:36

@Namely: tudtommal Harry is volt bevetésen,helikopteren...

NoBirka 2014.04.23. 13:29:28

@Namely: Ha jól tudom a németek temették el.

bioLarzen 2014.04.23. 13:29:45

@Namely: Vélhetően ez csak egy septiben, rohanva összetákolt síremlék. Gondolom, később vagy kapott egy méltóbbat, vagy hazaszállították a maradványait, és otthon temették el...

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.04.23. 13:31:58

hát én Chuck Norris legyek, ha a "közelharcos" képről meg tudnám állapítani... hát egyáltalán bármit, még azt sem, hogy ki "nyer"

Rókakígyó 2014.04.23. 13:33:41

@Namely: Jó régóta nem engednek már királyokat, hadvezéreket a harc közelébe. Még a II. VH-ban is szolgálhattak fontos emberek gyerekei. Egy új háborúban már biztosan nem fognak.

Roan 2014.04.23. 13:36:57

Én a Panama-csatornás képen gondolkodtam el: Új-Zélandról Európába jutni azért olyan sok variáció nincsen, hogy ennyire titkos legyen egy kép.

c 2014.04.23. 13:38:31

@Namely:
A jelek szerint rá is b...ott.
Megérte?

Locassen 2014.04.23. 13:47:51

@mrbloodbunny: a baloldali nyer:) úgy van, hogy a jobboldali versenyző szúr a bajonettel, a másik jobb lábbal hátra-oldalra lépve kitér előle, majd a bal kezével megfogja az ellenfél gázálarcát/haját, jobbal a puskát, végül visszafordulva frontális pozícióba jobb lábát rúgásra lendíti az ellenfél védtelenül maradt, ám annál érzékenyebb testrésze felé.

Ez így papíron egyébként jól hangzik, de éles helyzetben, szemtől szembe az ilyen jól kifundált technikák nem nagyon jutnak az ember eszébe, még az überkommandósoknak sincs nagyon lélekjelenléte hozzá, hát még az egyszerű sorozott bakáknak.

hopptarisznyarák 2014.04.23. 14:05:36

ki hitte, hogy a cenzúra újkeletű? Hol kell ahhoz iskolakerülőnek lenni, hogy az embernek ilyen téveszméi legyenek?

flamer 2014.04.23. 14:06:16

@Littlewood: Az a léghajó valójában nem felrobbant, hanem meggyulladt és elégett, kb. úgy, mint a Hindenburg.

Adszorbció 2014.04.23. 14:20:31

@c: Meg, mert akkoriban egy politikusi karrier ott kezdődött, hogy volt e katona. Ha igen, akkor volt e éles bevetésen. Más világ volt más értékrenddel,nem nagyon érdemes a mostanival párhuzamot vonni.

kissiú 2014.04.23. 14:23:30

@c: "A jelek szerint rá is b...ott.
Megérte?"

Pont annyira, mint a többi ember élete. Na ennek van üzenete.

Adszorbció 2014.04.23. 14:29:11

@Roan: Sok variáció van. Főleg, hogy senki sem mondta hogy az Európai hadszíntérre küldik őket. Egy szűk csatorna ideális terep egy rajtaütésre, főleg hogy ott ha elsüllyed valami az a csatorna hajózhatóságát is megbéníthatja jó időre.

mbm 2014.04.23. 14:37:01

@Roan: Nincs olyan sok, bár Új-Zélandról a Magellán-szoroson keresztül nem akkora kerülő Európába jutni. Viszont maga az erősítés ténye és ideje árulkodó lehet, ami veszélyezteti a szállítmányt, és felkészíti a németeket az újabb csapatok érkezésére (plusz ha mondjuk a közel-keleti frontra küldték volna őket, akkor egyszerűbb lett volna nyugat felé indulniuk).
Főleg maga a tény lehetett fontos, mert mire a hajó megállt valahol, és a fényképész légipostával elküldte az USA-ba a képet, majd ott kinyomtatták, közzétették, és a német hírszerzésen keresztül eljutott a kép vagy a kép tartalma Németországba, már valószínűleg késő lehetett megszervezni és elindítani egy rajtaütést (bár rádión azért szólhattak a búvárhajóknak).

HgGina 2014.04.23. 14:37:16

@Namely: és még csak nem is Roosevelt volt az elnök. Nem az elnök fia, hanem a volt elnök fia.
Az elnök ekkor Wilson volt. Aki a nemzetközi döntőbírósági felelősség elől bátran elfutott. Az ő gyávaságának és gerinctelenségének igen nagy szerepe volt a trianoni szemét megszületésében. De ez csak marginális kérdés itt és most.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.04.23. 14:38:14

@hopptarisznyarák: jól van na, valahogy el kellett indítanom a cikket :D
én sem vagyok mindig top formában és igyekszem tartani a tempót, hogy mindennap megjelenjen olvasnivaló.

Cs 2014.04.23. 14:48:05

A Cenzúra mindig érdekes dolgokat tud produkálni, de a katonai cenzúra különösen agyatlan tud lenni.

mbm 2014.04.23. 14:57:27

@kissiú: Szerintem a második világháborúban simán lehozták volna a képet (egyébként Horthy István pont így járt, neki emlékművet is terveztek 1945-ben). Az I. világháborúban viszont az amerikai propagandának a legfontosabb célja a háború jelentőségének és nehézségeinek kicsinyítése, hogy a közvélemény elfogadja a hadbalépést. Az ilyen pátoszos hangvétel 1941 után már jobban ment, mivel az egész a Pearl Harbori japán támadásra volt felfűzve.

@HgGina: Olvasd el Keynestől A békeszerződés gazdasági következményeit, első kézből tapasztalhatta meg a tárgyaló felek jellemzőit, gyengeségeit stb. Wilsont sok negatív jelzővel illeti, de gyávának pont nem volt nevezhető (pont azt kritizálja benne Keynes, hogy egy vastagnyakú presbiteriánus lelkész volt, a lehető legkevésbé diplomata alkat). Egyébként Clemenceau és Franciaország nézőpontját is jól leírja (szintén erős kritikával).

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.04.23. 15:01:57

@Locassen: a szememben most Norris-szintre léptél, a büdös életben nem gondoltam volna erre. gondolom azért te sem minden képzettség nélkül, fantáziából írtad amit írtál.

rolldog 2014.04.23. 15:02:50

@Cs: szerintem meg pont a katonai cenzura az egyetlen, aminek ertelme lehet, minden mas cenzura ertelmetlen es kifejezetten karos.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.04.23. 15:04:58

@Rókakígyó: Falkaldon valamelyik herceg éles és nagyon is rizikós bevetéseket repült. Néhány éve az Diana egyik fia is WSO-ként szolgált helin és megjárta a frontot. A megnősült bátyus asszem éles bevetésen nem járt, de falklandi turnuson ő is volt, mint helikopter pilóta és normális SAR szolgálatot adott otthon, ahogy minden más pilóta.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.04.23. 15:06:56

@Adszorbció: Ez sok helyen ma is így van. Svájcban van olyan munkaadó, aki fel sem vesz, ha nem voltál katona. Egyszer egy pék (!) szabta ezt feltételül, de ha megnézed az izraeli politikusokat, akkor igen sok exkatona van ottan. Jenkiknél dettó. Nem lehet mindig háború, de a fegyvers szolgálat nagyon sok helyen ma is kvázi "alapkövetelmény" a politikai pályához.

PanelProli 2014.04.23. 15:28:22

@Adszorbció: Sőt, egyes helyeken ma már negatívum a katonasággal kapcsolatos minde előzmény.

A németek pl. annyira megijedtek a saját múltjuktól, hogy a hadseregük hatékonysága kb. a magyar hadsereg szintjére süllyedt.

Emellet hoztak olyan törvényt, hogy a hadsereget nem vethetik be semmilyen módon sem az országhatáron belül. Ez olyan siralmas következményekhez vezetett, hogy pl. az 1972-es olimpia idején a palesztin terrorakciónál nem vethették be a hadserek mesterlövészeit, hanem a rendőrség lövészei akcióztak. Ebből kifolyólag a repülőtéri végkifejletnél meg is haltak a túszok, mert bénák voltak a mesterlövészek.

De ez itt off...

Köves D. Gábor 2014.04.23. 15:30:35

Ebben az eresztésben volt néhány 18+.

kultúrpesszimista 2014.04.23. 16:31:13

Szánalmas ez az egész. Háború, cenzúra, demoralizálás... egy méhkolónia intelligenciája magasabb. Az emberi faj megérett a pusztulásra! Egy szűk réteg maradhatna fenn: a buddhisták. (Érdekes: tibeti zászló alatt még SOHA nem volt háború. Ennyi.)

kultúrpesszimista 2014.04.23. 16:34:56

@rolldog: szerintem meg a háború az egyetlen, aminek semmi értelme. _Ehhez_ képest a cenzúra ténye nevetségesen elhanyagolható jelentőségű intézmény. A tény, hogy nem látod a fától az erdőt és nem magát a háborút kifogásolod a XXI. században - rólad szól. Szégyellheted magad. Nem kicsit, nagyon.

eßemfaßom meg áll 2014.04.23. 16:36:15

@post "Ha azt gondoljuk, hogy a cenzúra valami új keletű találmány"

Akkor húzás vissza az általánosba némi alapfoku müveltségért.

Mi is az első pont a szabadságharczos 12-ből?
"Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését."

eßemfaßom meg áll 2014.04.23. 16:48:56

@kultúrpesszimista: csak szólok, hogy az állatvilágban is kinyirják egymást a területi illetékességben egyet nem értő csoportok.

kultúrpesszimista 2014.04.23. 16:53:56

@eßemfaßom meg áll: érdekes érv, erre biztosan nem számítottam. Végül is, igazad van. Rendben. Tény: állatok vagyunk. No de racionális állatok is, akik elvileg és gyakorlatilag is büszkék speciális ontológiai státuszukra. Vagy akkor ez csak illúzió lenne és pusztán nárcisztikus aktus, mellyel saját hiúságunknak tetszelgünk? Lehetséges.

Minden technikai-civilizációs vívmányaink ellenére nem vagyunk különben az állatoknál. Különben akkor lennénk, ha morálisan is különbek lennénk. De minden jel szerint nem vagyunk azok.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.04.23. 17:13:23

@eßemfaßom meg áll:

"Mi is az első pont a szabadságharczos 12-ből?
>>Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.<<"

Azt inkább nevezzük forradalomnak, szabadságharc/önvédelmi háború akkor még nem volt.

Balt 2014.04.23. 17:17:53

@mbm: "Az I. világháborúban viszont az amerikai propagandának a legfontosabb célja a háború jelentőségének és nehézségeinek kicsinyítése"

Stimmt, elég Hemingway ide vágó írásaira gondolni. A sebesülése után kicsinyt megcsappant a lelkesedése... (Voltaképpen önéletrajzi mű a "Farewell...")

Wilsonon tudtommal elhatalmasodott a súlyos betegség* a békekötés idejére, az elvei (ti. ~-i elvek: nemzetek önrendelkezési joga stb.) ugyan mit sem számítottak Mo. vonatkozásában, egyedül ugye a Sopron környéki népszavazáson.

* Most olvasom, lehet, hogy ez legenda:
www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/historia/90-056/ch29.html

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.04.23. 17:20:43

@kultúrpesszimista:

Az emberi alaptermészet egyik legalantasabb része a kegyetlenség és az erőszak, és pont ezek visznek le minket az állati szintre. Éppen ezek meghaladásával bizonyítjuk, hogy magasabb rendűek vagyunk az állatoknál, például a lelkiismeretünkre való hallgatással, a nem rokonok közötti altruizmussal, az önmagáért szép dolog létrehozásával, vagy a saját világunkon túlra terjedő érdeklődésünkkel.

Tooni 2014.04.23. 17:26:28

"Új fejlesztésű fegyver a tengeralattjárók ellen. Hadititoknak minősült."
Valószínűsítem, hogy felfegyverzett kereskedelmi hajóról van szó, csapdahajó:
mult-kor.hu/20130129_i_vilaghaborus_csalihajora_bukkantak_a_buvarok

Balt 2014.04.23. 17:27:24

@Balt: A lényeg:

Amíg azonban Wilson nem ismerte el a Londonban és Bukarestben között titkos egyezményeket, amelyek jelentős területeket ígértek Romániának illetve Olaszországnak, addig Lloyd George e szerződés részbeni teljesítését kívánta. Wilson Magyarországgal kapcsolatban rendkívül kedvező elképzeléseket támogatott. A tanácsadója és barátja vezetése alatt álló ún. Inquiry Bizottság a birodalom föderalizálására tervet dolgozott ki 1918 májusában. E szerint a Monarchia területén létrehozandó hat szövetségi állam közül a 16 milliós Magyarország lett volna a legnagyobb. Az „agybeteg” Wilsonnak racionális elképzelései voltak Közép- és Kelet-Európát illetően. Ezeket a nagyhatalmi erő- és érdekviszonyokban 1918 tavaszán bekövetkezett változások tették irreálissá. (Miután Ausztria–Magyarországot nem sikerült leválasztani Németországról, a Szövetséges Hatalmak a hátország gyengítése céljából támogatni kezdték a függetlenségi mozgalmakat.) Míg Lloyd George egyértelműen támogatni kezdte a nemzeti függetlenségi mozgalmak elszakadási törekvéseit (elismerte a Csehszlovák és Délszláv Bizottságot), addig Wilson ezzel kapcsolatos politikájában majdnem a háború végéig egy bizonyos kettősség volt kitapintható. Az előbbi bizottságot 1918 szeptemberében, az utóbbit decemberében ismerte el csupán. Romániának Erdélyre vonatkozó igényeit a háború végéig határozottan visszautasította, egy független Erdély létrehozásának volt a híve, amely a tervezett föderáció tagjaként létezett volna.

A párizsi békekonferencián Wilson valóban komoly engedményeket tett. Tudomásul kellett vennie, hogy Clemenceau az általa hirdetett önrendelkezési elveket Franciaország nagyhatalmi politikájának rendeli alá. A legyőzött államok népeinek nem volt lehetőségük dönteni hovatartozásuk ügyében, a népszavazásra vonatkozó kérelmeket visszautasították.

Wilson Párizsban valóban nem tudta a békediktátumot racionális keretek közé szorítani, de nem azért, mert agybeteg volt, hanem mert 1. a kontinens legerősebb hatalmát képviselő Clemenceau ezt nem engedte, 2. a nemzetközi és belpolitikai pozíciói gyengék voltak. Wilson nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy az amerikai nép többsége ellenzi az USA európai beavatkozását. Wilson annyiban hibáztatható, hogy nem volt képes külpolitikai elképzeléseihez belpolitikai támogatást szerezni. Azt, hogy elmebeteg lett volna, még legnagyobb politikai és személyes ellenfelei, például Theodore Roosevelt vagy William Borah sem állították. Fizikai állapota a konferencián valóban rosszabbodott, ennek azonban nem volt kimutatható hatása döntéseire.

Makkasz 2014.04.23. 17:28:53

@mrbloodbunny: Segitek, a nyertes aki leveszi a masikrol a gazalarcot, a bal oldalon levo. Valoszinuleg ez a tudatossag volt a titkos.

Yumurdzsak 2014.04.23. 17:29:50

@Namely: @bioLarzen: @mbm: keressetek rá Patton tábornok sírjára. katonái közt van eltemetve luxemburgban

kultúrpesszimista 2014.04.23. 17:33:09

@Mj: köszönöm a felvilágosító soraid, ez teljesen evidens és triviális lehet bárkinek, magam is tudtam ezt. Az általános történelmi és egyéni tapasztalat mégis az, hogy képtelenek vagyunk tartósan és következetesen meghaladni állati létünket. A homo sapiensre jellemző antropológiai karakter ambivalens képet fest, mégis úgy tűnik, hogy közelebb áll az animalitáshoz, mint az ember eszményéhez közelebb álló emberi létezéshez.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.04.23. 17:37:44

@kultúrpesszimista:

Éppen azért vannak eszményeink, mert gyarló emberek vagyunk, akik törekednek a jóra, a magasabb rendűre. Most is meglehetősen emberi szinten működünk: próbáljuk meggyőzni egymást intellektuális dolgokról.:)

kultúrpesszimista 2014.04.23. 17:41:53

@Mj: csakhogy a fene megette az egészet akkor, ha ezt az ún. "kisemberek", mint pl. mi is, belátjuk, miközben a sokak által (politikai, gazdasági) elitnek tartott réteg inkább viselkedik az emberi faj salakjaként - a hatalomtól megrészegülve. Az elitnek épp az lenne a felelőssége, hogy a hatalommal mint eszközzel (és nem céllal) élve törekedjen a jóra, a morálisan magasabb rendűre és nem utolsó sorban a békére, ne pedig a vérzivatarba hajtsa bele a nemzeteket, miközben ő maga a bársonyszékből figyeli az eseményeket...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.04.23. 17:48:48

@kultúrpesszimista:

Lehet szomorkodni, dühöngeni meg tenni is a politikai elit ellen, egy dolgot azonban nem lehet: saját magunkat felmenteni az erkölcsi törvények alól, az elit gazembereire hivatkozva.

kultúrpesszimista 2014.04.23. 17:52:13

@Mj: ez tény, de ami engem illet, nekem nyugodt lehet a lelkiismeretem...

Locassen 2014.04.23. 17:57:17

@mrbloodbunny: valóban nem, igazából ez a hobbim, középkori vívókönyvek hasonló harcművészeti ábrázolásait silabizáljuk és ültetjük át a gyakorlatba. így azért könnyű, ugyebár:)

engelbert (törölt) 2014.04.23. 17:58:25

@mrbloodbunny: Az ott vélhetőleg a legősibb,és leghatékonyabb közelharcfogás,népiesen tökönrúgásnak nevezik.

Kodomo 2014.04.23. 18:46:22

@kultúrpesszimista: " (Érdekes: tibeti zászló alatt még SOHA nem volt háború. Ennyi.)"
(Arra az oroszlános zászlóra gondolsz, ami eredetileg hadi, katonai zászló?)

Adszorbció 2014.04.23. 18:52:11

@Kodomo: Nem arra gondolt ami alatt 1959-ben felkeltek és gerilla harcokat folytattak Kína ellen.

bioLarzen 2014.04.23. 18:57:36

@Yumurdzsak: Na ja, Patton többek között arról is volt híres, hogy nem feltétlen érdekelte a magas ranggal és tisztséggel járó fény, pompa stb...

Sőt... :)

Dr_utcai_arcos 2014.04.23. 18:58:29

Nagyon durván mellbevágó összeállítás, köszönet, ismét minőségi munka. (Viszont a hányinger kerülget, hogy a 10. komment környékére már itt van Trianon és onnan már csak egy ugrás a zorbán/kurcsány/libás... tényleg hányinger...)

Dr_utcai_arcos 2014.04.23. 19:00:48

@bioLarzen: (off:én szeretem az öreget, de az, hogy Montyval egymás után küldték a halálba az embereiket, csak hogy nehogy már a másik... az kicsit azért "erős" volt.)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.04.23. 20:41:57

@Dr_utcai_arcos: ne izgulj. a trianon most belefért, mert igaz, amit írt.
aktuálpolitika pedig nem lesz, mert minden esetben törlöm. ma még nem kellett, ezért köszönet az intelligens hozzászólóknak. :)

kultúrpesszimista 2014.04.23. 20:42:54

@Kodomo: Nem hallottam erről. Én tényleg úgy tudtam, hogy a buddhisták soha nem voltak az erőszak (és így a harc) hívei. Tudnál linket/forrást adni esetleg?

Köszönöm!

kultúrpesszimista 2014.04.23. 20:43:54

@Adszorbció: Nem hallottam erről. Én tényleg úgy tudtam, hogy a buddhisták soha nem voltak az erőszak (és így a harc) hívei. Tudnál linket/forrást adni esetleg?

Köszönöm!

Dr_utcai_arcos 2014.04.23. 21:26:54

@JTom: KÖSZI! Szerintem sokan ezért szeretik a blogodat!!

Trónkövetelő 2014.04.23. 23:43:08

A második világháborúban a német hadseregben is tilos volt elvileg fotózni, főleg bizonyos "különleges műveleteket", de az emberek valami perverzióból mindig szerettek hullákkal pózolni, meg tömeges kivégzéseket fotózgatni, meg maradt ránk film is ilyen esetekről. Ungvári Krisztián feljegyzi, hogy volt olyan magyar katonatiszt, aki elment lefotózni a németek "performanszát" és tőle nem vehették el a fényképezőgépét a német tisztek. Aztán hazament eltávra Budapestre és besétált egy fotóstúdióba előhívatni. A fotósok a laborban persze elájultak a döbbenettől, és kihívták a rendőrséget...

Cs 2014.04.23. 23:55:39

@rolldog: Nem az cenzúra értelméről írtam, annak éppeszűségéről. A hadsereg meg kifejezetten olyan szervezet, ahol a józan paraszti elég gyakran áldozatul esik, lásd közelharcos kép, meg a csatornás kép, meg a katonák hétköznapját bemutató képek. De sokszor olyan képek is amit laikus nem biztos hogy annak lát (amik igazából azt feltételezik, hogy az ellenség tökhülye, míg mi olyan hatalmas és titkos tudással rendelkezünk amiről nekik fogalmuk sincs, miközben nem)

nandras01 2014.04.24. 00:48:43

@Cs:
"...a katonai cenzúra különösen agyatlan tud lenni."
a maga módján a katonai cenzúra leginkább logikus. ha a leghalványabb gyanú is felmerül, hogy bármilyen módon is árthat a megjelenő felvétel/levél/újságcikk, akkor azt be kell tiltani.
inkább ne jelenjen meg száz, egyébként érdektelen hír, mint akár egyetlen, amely kárt okozhat.

blindsideTackle 2014.04.24. 01:55:50

@Dr_utcai_arcos: Montgomery még csak-csak, gondolok itt elsősorban El-Alameinre, de Patton hol ? (figyelembe véve, hogy a szövetségesek között is köztudott volt, hogy ha egyenlő nagyságú seregtestek csapnak össze a németek mindig győznek, az anyag - és információ - háborún kívül nem sok lehetőség akad)

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.24. 04:41:54

@kultúrpesszimista: hazidsz, a buddhistak semmivel nem bekesebbek, mint mas vallasok
Azok a nepek, ahol van buddhizmus, eleve egy erosen tradicionalis, egyeniseget korlatozo tarsadalomban elnek, ami buddhizmus ide vagy oda, eliteli a devianciat es kozte az eroszakot
De a kozosseg erosen alkalmaz eroszakot a normaszegokkel szemben
Pl.buddhista orszagokban altalaban van halalbuntetes

A haboruskodas ugy altalaban nem rossz, egyszeruen tortenelmi szuksegszeruseg

A buddhizmust valami magasabbrendunek beallitani olyan tudatlansagra vall, ami azok jellemzoje, akik csak masodkezbol talalkoztak buddhizmussal, esetleg valami biznisz buddhista eloadasat hallottak

Adszorbció 2014.04.24. 08:49:48

@kultúrpesszimista: Kugliban keress rá, van forrás bőven.
Háború az emberiség velejárója, lehet becsukni a szemet, nem tudomást venni róla, de mindig is lesz. Tekintsd úgy mint egyfajta szelekció.
A történelem mindig megismétli önmagát, elcsépelt közhely, de nagy igazság. Ennek tükrében ami a múltban történt bármikor megtörténhet most is a mi életünkben. Nem hinném, hogy bármit is tudnánk ellene tenni. Részemről elég ha megértem, hogy mi miért történik, és ehhez ez az oldal is sokat hozzátesz. Köszönet a blog létrehozójának és fenntartójának.

eßemfaßom meg áll 2014.04.24. 09:56:55

@Mj: látom megtaláltad a hozzászólásom lényegét

eßemfaßom meg áll 2014.04.24. 10:00:49

@kultúrpesszimista: moralizálhatsz, de ez nem változtat azon, hogy amiből kevés van, az mindig annál lesz aki az erősebb. A szivárvány földjén az unikornisok lehet, hogy másképp viselkednek, de ez azért van, mert az ők nem halnak éhen ha nincs kaja.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.04.24. 16:22:28

@Adszorbció:

A történelem nem ismétli önmagát, mert sosem történik meg pontosan ugyanaz, de hasonló mintázatok bőven akadnak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.04.24. 16:23:20

@eßemfaßom meg áll:

A hozzászólásod maradék részéhez nincs hozzáfűznivalóm, viszont a pontatlanság mellett nem akartam elmenni, bocs.

manes 2014.04.24. 18:02:22

" A tisztek páncéljai. " Mintha egy kicsit megviseltek lennének:)Főleg a jobb oldalon lévő.Nem sok golyót foghatott fel csak talán a repeszeket.

Dr_utcai_arcos 2014.04.24. 18:22:57

@blindsideTackle: Egymás ellen, az olasz hadjáratban. 43-ban Szicíliában versenyt futottak, hogy nehogy a másik hamarabb érjen "oda". És ezért elég durván zavarták az embereiket. Mert ok, hogy Szövetségesek, de azért mégiscsak a dicsőség!

J.László 2014.04.24. 20:04:21

Miért volt vajon a New York-i kenyér zavargás? 1917 elején az USA még nem volt háborúban. Mi válthatta ki az elégedetlenséget?

J.László 2014.04.24. 20:08:18

@bioLarzen:
Arról is híres volt, hogy néha összerugdosta a sebesült amerikai katonákat, mondván, hogy szimulálnak.

blindsideTackle 2014.04.24. 20:46:02

@Dr_utcai_arcos: nem értem, miért lenne hiba minél gyorsabb győzelemre sarkallni az embereiket. Ha meg pepecseltek volna, akkor az lenne a baj, mint később mikor Csiga-hadművelet gúnynevet kapott a lelassult támadás Olaszországon át.
A veszteségek se voltak kimagaslóan magasak.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.04.24. 23:56:00

@PanelProli: Juj... Azért túlzásokba ne essünk már...

bioLarzen 2014.04.25. 01:51:30

@J.László: Hát, a katonaság nem babazsúr... pláne háború idején...

No, persze, az tény, hogy az öregbe nem szorult túl sok szociális érzék és emberi felebarátság... Gondolom, többek között ezért is lett belőle jó katona? (amit nem bóknak szánok, nem vagyok militáns alkat)

bioLarzen 2014.04.25. 01:54:58

@PanelProli: "A németek pl. annyira megijedtek a saját múltjuktól, hogy a hadseregük hatékonysága kb. a magyar hadsereg szintjére süllyedt."

Ezt, ugye viccnek szántad?

(Amúgy, koromnál fogva én még voltam kötelezően katona, igaz, már csak 1 évre. A kiképzőtisztünk szerencsére elég normális volt, lehetett vele beszélgetni. Egyszer, a kiképzé szünetében megkérdeztük tőle, hogy ha egyszer TÉNYLEG megtámadna minket mondjuk a német hadsereg,mennyi ideig tudnánk feltartóztatni őket a magunk erejére támaszkodvba - mármint, a magyar hadsereg, egyedül. Hááát.... mondja ... kábé fél napig?)

nitro1 2014.05.01. 11:19:35

@bioLarzen: Ez volt akkor. És ma? Hány percig? :-)

kétszeres vuvuzelaművész 2014.12.31. 00:23:06

-Magyarország katonai megszállása meddig tartana?
-Kb. egy nap.
-És ha nem állnak ellen?
-Két nap.
-Nem értem.
-A sok ünnepi beszéd, pohárköszöntő, kijózanodás...

Alick 2014.12.31. 01:12:20

@kultúrpesszimista: "Egy szűk réteg maradhatna fenn: a buddhisták. (Érdekes: tibeti zászló alatt még SOHA nem volt háború."

Érdekes felvetés... éppen a tibeti sámánisznikus-lámaista ősvalláson (bön) csak egy vékony, késői réteg a buddhizmus. Elvben persze nemcsak a buddhista jellehű vallások hirdetnek békességet, ugyanakkor a gyakorlatban - a tibetiek a földrajzi elzártság miatt sem vívhattak kiterjedt háborúkat - azért véres hatalmi harcok, kisebb háborúk ott is voltak, amibe sokszor az egyes lámák is belekeveredtek.
Erre a kettősségre jó példa az egyik legnagyobb tibeti szent, Milarepa élete... a hagyomány szerint sötét mágiával elég sok embert eltett láb alól, a szülőfalujának népességét is félig kiirtotta... és bár elkötelezte magát Buddha tanításai mellett, az ártó mágiával csak fokozatosan hagyott fel.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.31. 08:05:23

Az 1999-es amerikai agresszió Szerbia ellen volt az a háború, amikor a hadviselő felek rádöbbentek, hogy a hagyományos háborús propaganda nem működik.

Az USA le is bombázta a szerb televíziót, majd a szerb internetet igyekezte kivonni a forgalomból, De mind hiába: nyugati szervereken továbbra is jöttek a friss infók Szerbiából, melyek cáfolták az amerikai hadi gépezet minden állítását.

Noked-Lee 2014.12.31. 08:50:15

@kultúrpesszimista: es nem is letezik jelenleg tibeti allam.

zizi77 2014.12.31. 09:14:15

Az a fapuskás kép miért lenne nevetség tárgya? Minden hadseregben így kezdték. Nagyapám is mesélte, hogy ilyen cuccokkal bohóckodtak az elején. Szerencsére Ő egy igazi lövés nélkül rögtön angol hadifogságba is esett a csapatával mire a frontra értek. Írtó mázlista volt a sok szerencsétlenhez képest. Persze így is elsírja magát, amikor mesél róla, mert még így is látott ezt-azt. Most lesz 92 a drágám!:)

Göntér László 2014.12.31. 09:15:53

A cenzúrával valamit el akarnak érni. Többnyire azt, hogy valamiről valakik ne szerezzenek tudomást. Szerintem a leghatékonyabb cenzúra, az öncenzúra. Most, hogy megszaporodtak a TV és rádió csatornák, elérhetővé vált az internet, elterjedtté váltak a kíber támadások, a cenzúra régi formái már csak a polgári lakosság bosszantására alkalmasak. Most úgy cenzúráznak, hogy az eltitkolni valót rengeteg érdektelen információ közé keverik és csak az erre felhatalmazottak ismerik a módját, hogy ebből a halmazból mi tekinthető fontosnak.

ZON 2014.12.31. 09:30:08

@zizi77: azért mókás lehetett, ha Günther éjszaka átkurjantott a szemközti lövészárokba :

"Jenki, ne horkolj, mert meggyújtom a géppuskádat !"

zizi77 2014.12.31. 09:32:29

Zon, persze nem a fronton ment ezzel a móka, hanem a kiképzés alatt. Remélem nekünk ilyesfajta muriban nem lesz részünk! :(

sure_shot 2014.12.31. 09:39:07

Háborús helyzetben a cenzúra célja a támadási felület csökkentése. És sajnos mindig háború van...

Monsieur Padoncour 2014.12.31. 09:57:51

A fontos ember gyermeke, kisherceg, stb. nem feltétlenül azért nem megy ilyen helyre mert puhapöcs, hanem mert kb. 100-szoros veszélynek tennék ki a társait ha odamehetne. A történelem során még igen keményen elvesztett csatákat is fordított meg az ellenséges vezér fejének lándzsahegyre történő applikációja/ látványos megfutamítása.

phaszfej 2014.12.31. 10:19:21

Cenzúra nincs és nem is volt soha. Cenzúrát emlegetni azt a benyomást kelti, mintha a sajtó alapértelmezett lenne és az emberek korrekt tájékoztatása miatt jött volna létre. Még szép, hogy a saját házamba azt engedek be, akit akarok.

triac 2014.12.31. 10:28:56

@bioLarzen: Így van, 1955-ben exhumálták, és az USA-ban temették el:
www.findagrave.com/cgi-bin/fg.cgi?page=gr&GRid=6062

Mercel 2014.12.31. 10:48:23

@kultúrpesszimista:

Abszolút háború ellenes vagyok, de azért arra tisztelettel felhívnám a figyelmed, hogy bár Tibet tudtommal tényleg nem háborúzott de független államként nincsenek is már..
Ők gyengék voltak, a világnak pedig nem volt kedve és akarata megmenteni őket.
Izland se szokott háborúzni, de ha nem lennének NATO tagok akkor igen komoly szarban lennének.
(Nem mintha a NATO tagság mindenre fedezet és garancia lenne..:)

Sajnos igaz a régi mondás amit most nem tudok fejből idézni de a lényege az, hogy ha békére vágysz készülj a háborúra. Ami a legtöbbször borzalmas, igazságtalan és mindig azok szívnak a legtöbbet akik csak simán békében élnének:(

Mercel 2014.12.31. 10:50:25

@phaszfej:
"Cenzúra nincs és nem is volt soha. "

Hehe.

rolldog 2014.12.31. 16:55:42

@kultúrpesszimista: egyetlen szoval nem irtam, hogy a haboru jo, sajnalom, hogy sulyos szovegertelmezi problemaid vannak. Ettol meg teny, hogy haboruk voltak, vannak es lesznek. Emberi naitivasod miatt pedig szegyelhetnek magad. Nem kicsit, nagyon.

@Cs: igazad van, haboru idejen jozan paraszti eszrol beszelni nagyon nehez. Akkor mindent ala kell rendelni annak, hogy barmi aron megvedjuk a harcolo katonak eletet es a kozvelemeny tamogatasa se vesszen el, mert anelkul ugyancsak a katonak elete kerul veszelybe. Konnyebb megitelni tobb evtized tavlatabol a fotelbol, hogy mi szamit jozan paraszti esznek, mint ott es akkor.
süti beállítások módosítása