Ahogy ébredezett, érezte hogy arcát finom kéz simítja végig. Az álombéli grundról hirtelen a harmadik emeleti lakásba teleportált. Egyenesen az ágyába. A kéznek finom szappanillata volt. Anya...
- Laci, Lacikám... Ha akarsz jönni, akkor most kell felkelned! - jutottak el a szavak a tudatáig.
Másodpercekkel korábban még képzeletbeli hadihajójukat védte, egyszerre a légitámadástól és a torpedóktól barátaival együtt, a nagyon is valódi játszóhelyükön egy közeli foghíjtelken, ahol egy hatalmas földkupac volt mindennapi találkozóik megannyi helyszíne. Egyszer romboló, máskor űrhajó vagy BMX-pálya.
Laci konstatálta hogy ez a valóság. Az ágyában van és anya keltegeti. De hová is kell menni? Milyen nap van ma? Ááááááááh hát persze! Az új autó! - ütött be a felismerés. Ma mennek átvenni a kocsit! Megígérték neki, hogyha fel tud kelni négy húszkor, akkor igazolják neki a hiányzást a negyedik béből és elmehet velük Pestre a kocsiért. Béla bá' - az osztályfőnök - megérti, mert nem sokszor van ilyen jeles esemény egy család életében. Nekik például ez az első. Warszawájuk már 12 éves, rengeteg időt töltött Tóninál az autószerelőnél, aki a városka autószerelő KTSZ-ében fusiban szokta megbütykölni. Pupi már kész roncs. Majdnem 90 ezer kilométer van benne és ez a harmadik motorja. Kettőt már elfogyasztott apja munkahelyén, a vidéki városka közműtervező vállalatának autójaként. Pupit, - ahogy a Laci és bátyja elnevezték - 6 éve vette meg kedvezményesen a családfő, 28 ezer forintért. Lemattult világoskék színe van, belseje bordó szövettel húzva, elöl "egybepaddal", ahol apjuk mellett mindketten elfértek. Szerették a fiúk amikor ment, de rendszeres volt a kényszerpihenő, így már egyre kevésbé ültek bele szívesen. Anyjuk is ódzkodott tőle, főleg amióta tavaly egy meleg augusztusi napon a főváros körútján robbantak le. A rekkenő hőségben 3 órán át várták a sárga angyalt. Két hete jött meg rá a vevő. Tóni el tudta passzolni egy maszek kalaposnak. Az ára bemegy az új autóba. Ami egy Dacia! - Finom francia kocsi. - mondta apjuk. Osztálytársa, a gazdag maszek sírköves fia, Egon erre azt mondta Lacinak hogy nem is tudta hogy Romániában franciául beszélnek :(. Könnyű nekik, szinte új, kis BMW-jük van, külföldről hozták. Egy vagyonért.
Laciék három éve lesték már, hogy sorszámukat közöli-e az újság. Apja - ha a közeli fővárosban járt - mindig úgy intézte, hogy a Martinelli tér felé menjenek, így a MERKUR kirakata előtt megállva ellenőrizték a számokat. Az újautó-árakat is. A Dacia 126 ezerbe kerül. Az összeg csaknem felét kellett befizetni a megrendeléskor. Lacinak ez felfoghatatlanul sok pénz volt. 63 ezer gombóc fagyi ára. Jó tanulóként egyszer unalmában kiszámolta a napköziben hogy ebből a pénzből 98 évig vehetne reggelit az ABC-ben, minden nap. Már ha az egy kifli és a poharas kakaó annak számít. És a minden nap is hibádzott, hiszen az ABC vasárnap és ünnepnapokon zárva.
Kinyújtózott, pizsamája a könyökéig ért ilyenkor, kezdte kinőni. Csak idén még legyen jó, mert az érkező autó miatt sok mindenről le kellett mondani. A kék-piros Tisza cipőt is nagyon szeretném... - gondolta. Na gyerünk! - ugrott ki az ágyból. Édesanyja már odakészítette a ruháját, gyorsan belebújt. A konyhában pirítós-illat és citromos tea várta. Bátyja még aludt, őt nem lehet ilyenkor felébreszteni, marad itthon a mamával. Apjuk már kabátban, kalapban sürgette őket: - Lekéssük a vonatot!
Perceken belül az utcán voltak, a vasútállomás alig egy kilométer. - Várj! A kiutalási papír! - sikkantott fel anyja és visszarohant az emeleti lakásig. Ez a pár percnyi késedelem elég volt hozzá hogy majdnem végig futólépésben tegyék meg az állomásig az utat a hideg, sötét utcán. A vonat késett 10 percet, mire beért a főváros pályaudvarára, már csaknem húsz perc késésben voltak.
A csepeli telepre tíz perccel nyolc óra után érkeztek. Addigra már legalább száz ember töltötte meg az egyébként tágas, üvegfalú ügyfélvárót. - Jesszuskám, mikor kerülünk sorra? - sopánkodott édesanyja. A befizetésnél is majdnem egy órát álltak.
Többen a műbőr fotelokban egyedül újságot olvastak, mások - jobbára férfiak - kisebb csoportokban, fojtott hangon beszélgettek:
- Százharminc az ára. Maga járni fog vele? Ne vicceljen! Az angyalföldi piacon kétszázat is megadnak érte! Hogyhogy utána? Be van fizetve majd' minden családtag nevére egy! Még idén jön a következő, jövőre meg lehet hogy kettő is! Mindig van alattam új kocsi.
- A Zsiguli, uram! A legjobb. A taxisok azonnal elviszik, egy százassal drágábban! Mit dolgozik maga? Vállalati könyvelő? Nnna, akkor az kábé magának több, mint egyéves fizetése!
- Nekem? Ez az első. Kis Trabant. Csak hétvégente vesszük majd elő.
- Maga milyen színt választott bátyám? Piros Dacia? Az asszonynak veszi? Hááááhá!
Laci már a második szendvicsét eszi és a tea is elfogyott, amikor a barna köpenyes negyedszer jött ki és olvasta a számokat. Itt az övék! Szinte futva követték az átadóba. - Fogják a gyerek kezét, itt jönnek mennek az autók! - vakkantotta oda a nem túl szimpatikus férfi. - Az ő kezét? Hát nem óvodás ő! - gondolta Laci.
- Ez a maguké. Tíz perc múlva visszajövök, addig körbeszaglászhatják. - viccelődött a barna köpenyes.
- Ez? De mi kéket kértünk, legfeljebb sárgát, ez meg piros! - kiáltott fel apjuk.
- Ez van! Kell vagy nem? Döntsék el addigra.
- Mindegy Lázár. Nekünk ez is megfelel. - próbálta szépíteni a helyzetet anyja, miután a férfi elviharzott.
- Egy frászt! Ebből nem engedek. Piros kocsival hogyan jelenjek meg a vállalatnál?
A hangulat kezdett elromlani. Aztán még jobban, miután Laci hozzányúlt az első lámpához és az megmozdult a helyéről.
- Várjatok, van egy ötletem! - kiáltott Laci és egy ősz hajú férfi felé intett, aki ötven méterrel arrébb vizslatott egy kék autót. Mire szülei felfogták volna, a fiú már elszaladt, a kezét sem lehetett volna megfogni.
- Csókolom, a bácsi szeretne piros Daciát?
- Igen, én!
- Tessék jönni, nekünk meg kék kellene!
- Jó napot kívánok! Doktor Szigeti Géza vagyok. A kisfiú mondta hogy...
- Pálfi Lázár, tiszteletem! Igen. Valamiért nekünk ezt akarják odaadni. De mi nem akarunk pirosat.
- Én szívesen elfogadnám, ha maguknak a kék...
- Igen, igen. Köszönjük!
A köpenyes végszóra érkezett. Megérezhetett valamit, mert már nem viccelődött.
- Na, minden rendben?
Miután elmagyarázták a helyzetet a köpenyes tiltakozni próbált, utalt arra hogy ez neki rengeteg plusz adminisztrációt jelent és akkor ma egyikük sem tudja átvenni az autót. Finoman a zsebét simogatva jelezte hogy némi készpénz segítségével áthidalhatóak a "problémák". A csendet végül Szigeti doktor törte meg, aki félrevonva a köpenyest, nyugodt stílusban magyarázta el hogy ő az egyik minisztérium jogtanácsosa és nagyon sok ismerőse van. A köpenyes udvariasan, de határozottan kapta ki a papírokat a kezükből és villámló szemekkel vissza-visszanézve elviharzott. Mintegy negyed óra múlva visszatérve közölte hogy elsimította a dolgot. Mindenki viheti az áhított színt.
A kezelési, műszaki kioktatást Laci is szívesen hallgatta végig. A kék autó neki is jobban tetszett. Amikor hozták a rendszámot, hangosan felnevetett PL 19-72. De hiszen ez az ő monogramja és születési éve. A bátyja meg fog pukkadni. - gondolta. A végén, amikor apja kezet fogott Szigeti doktorral, még odasúgta neki, hogy a bal első lámpa mozog. Igaz is! Azt itt még díjtalanul megcsinálják! A kapun kifelé hajtva úgy érezte, hogy csak nekik sütött ki a nap. A kabát is lekívánkozott róla.
Anyja hátradőlt és férjére nézett, akinek imádta ha a szája szélén megjelenik az elégedettség alig észrevehető kis ránca. Behunyta szemét és arra gondolt, hogy még ma előhozakodjon-e a fonyódligeti telek megvételének ötletével. Egy kis faház az apró telken. Nyáreste. Vízpart. A Dacia a füves udvaron...
A mai bejegyzés ismét az MTI Fotóarchívumának segítségével készült. Ahogy mindig, úgy most szívesen látjuk a hozzászólásaitokat, szóljon az egykori élményekről vagy legyen kiigazítás, ne fogjátok vissza magatokat. Ha hibát észleltek vagy pontosítanátok a képek aláírását, úgy azt a fotókra kattintva azok linkjein megtehetitek, az MTI-s szerkesztők örömmel fogadják a hozzáértők javításait.
Ne feledjétek hogy akár ezekből a képekből, de akár az archívum több mint háromszázezer fotója közül bármelyikből is rendelhettek nagy méretű, vászonra nyomott faliképet kereten, otthonotokba vagy esetleg ajándékba az MTI Fotóarchívumából!
Az archívumról bővebben:
Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt.
Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.
Az MTI Fotóarchívumról:
Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.
A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.
A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott! A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.
