A közel ötven év után megújuló balatoni átkelőhajózás ürügyén olvashatjátok a mai bejegyzést. A BAHART 2030-ig tartó modernizációs programjának részeként idén két új komp érkezik a komáromi hajógyárból a Magyar Tengerre, ilyen utoljára 1976-ban történt. Az erről szóló képes cikket ITT elolvashatjátok. Ebben a bejegyzésben régi fotókat és történeteket hoztam a balatoni kompok hazai aranykorából.
1962. július 3. A balatoni kompra (KOMP II., később Kisfaludy Sándor) felhajtó Ikarus autóbuszt nézik az emberek a tihanyi kikötőben. MTI Fotó: Sziklai Dezső
Már a római korban is járt átkelőhajó a tó legkeskenyebb részén, a mai Tihany és Szántód között, az északi parton, a víz mentén haladó hadiút elérése céljából. Természetesen ez egy evezővel ellátott vitorlás volt csupán, és jelentősége is kisebb volt, lévén kevés személyt szállíthatott csak, némi áruval együtt. A tihanyi apátság felépülte után lett fontosabb a vízi út fejlesztése, lévén az apátság birtokainak jó része a déli parton helyezkedett el. A 12. században már mindkét oldalon létesült egy-egy révfalu. A komp nagyobb lett, szekeret is elbírt, de folyamatos közlekedésről még ekkor sem beszélhettünk. Az ideje nagy részét a védett tihanyi öbölben töltő vitorlás átkelőhajó csak akkor indult útnak, ha utas érkezett. Ezt a déli partról füstjelekkel adták a tudtára. Külön tudták jelezni, ha gyalogos vagy fogat érkezett, de azt is, ha sietős az átkelés, ekkor a több pénz reményében gyorsan átkeltek a révészek Szántódra.
Ez a gyakorlat tulajdonképpen a 19. század végéig fennmaradt, ám a múlt század húszas éveire már kellőképpen megnövekedett a forgalom. 1927-ben, a Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. budapesti telephelyén megtervezték és legyártották a KOMP I. nevű motoros hajót, amelyet darabokban szállítottak le a Balatonig. Balatonfüreden, a Balatoni Hajózási Rt. hajóépítő műhelyében szerelték össze. Ez az átkelőhajó kb. 8 autót tudott szállítani. Érdekessége volt hogy a motorja középen helyezkedett el, kihajtással a hajó mindkét végére. A hajó lapátja leszerelhető volt, így a kompnak nem kellett megfordulnia, a lapátot az átkelés után egyszerűen átvitték a másik oldalra. A KOMP I. karrierje akkor sem ért véget, amikor 1944-ben a visszavonuló németek felrobbantották és elsüllyesztették, mert 1946-ban sikerült kiemelni és helyreállítani. Sőt a növekvő utasforgalom miatt 1958-ban kiszélesítették, ekkor egy erősebb, 176 lóerős Ganz motort szereltek bele.
1960. június 5. Az I-es számú komp kiköt a szántódi révnél. MTI Fotó: Bojár Sándor
1960. június 5. Kiköt a KOMP I. a tihanyi révnél. MTI Fotó: Bojár Sándor
A tovább növekvő idegenforgalom miatt 1960-ban határoztak egy újabb átkelőhajó építéséről (egy év múlva átadták), aminek először a KOMP II. nevet adták, majd 1969-től Kisfaludy Sándorra keresztelték, ez már egy35 méteres, nagy teherbírású hajó volt, alkalmas volt Ikarusz autóbuszok szállítására is. A nyolcvanas években a hajótestbe további 5 métert toldottak a kapacitás növelésére.
1966. április 24. Utasokkal és járművekkel tele közlekedik Tihany és Szántód közötti a Balatonon a kompjárat, a tavaszi napsütéses vasárnapon. MTI Fotó: Fényes Tamás
1964. július 31. A járművekkel és utasokkal teli Tihanyból érkezett komp köt ki a szántódi révnél. MTI Fotó: Gere László; Németh József
1964. augusztus 5. Járművekkel és utasokkal teli komp fut ki a szántódi kikötőből Tihany felé a Balatonon. MTI Fotó: Járai Rudolf
Közben, 1964-ben megépült a következő, nagyon hasonló, KOMP III. nevű hajó, amit 1966-ban Kossuth Lajos-ra kereszteltek. Ekkor selejtezték le az legrégebbi KOMP I.-et, amit a tervek szerint Balatonboglár és Révfülöp közötti közlekedésre szántak, ám anyagi okok miatt elvetették az ötletet.
1964. július 20. Indul az új komp: a Komp III. a tihanyi révből. A Balatonfüredi Hajógyárban határidő előtt elkészült a Komp III. nevű révhajó, amely tehermentesíti a másik két kompot. A négy nagy autóbusz, illetve 30 kocsi és 375 személy szállítására alkalmas távvezérlésű kompot július 17-én próbálták ki, szombaton már közlekedett a két part között. MTI Fotó: Lajos György
1968-ban épült meg a KOMP IV., amit egy évvel később Széchenyi Istvánra kereszteltek, majd a mindeddig utolsóként, 1976-ban érkező Baross Gábor átkelőhajó. Így, a már leselejtezett KOMP I. nélkül négy hajó járt - és jár mai is - ingázva a két part között, sok száz és -ezer fordulót megtéve, utasok millióit és járművel százezreit szállítva. A kompokat jobbára a nyolcvanas évek közepén felújították, átépítették. Legjelentősebb átalakítás a fent is leírt 5 méteres betoldás, az új, nagyobb teljesítményű motorok, valamint - a Kossuth Lajos és Széchenyi István kompon - a test felett átívelő hajóhíd féloldalassá alakítása.
1968. május 23. Az épülő Komp IV. a Magyar Hajó és Darugyár balatonfüredi gyáregységében. A jármű a két nagy balatoni komp mása, kocsik nélkül 374 utast képes szállítani. MTI Fotó: Bajkor József
1968. július 6. A Komp IV, az új balatoni komphajó befut a tihanyi révbe. MTI Fotó: Kovács Sándor
1969. június 22. Forgách Emil (sötét szemüvegben), a Magyar Hajózási Részvénytársaság (MAHART) vezérigazgató-helyettese ünnepi beszédet mond a Kossuth Lajos nevét felvevő komp keresztelő ünnepségén a tihanyi révben. MTI Fotó: Kovács Sándor
És hogy szenvedett-e balesetet már valamelyik komp a sok ezer átkelés közben? Csak egyetlenegyszer, és szerencsére nem volt nagyon komoly az incidens. A történetet a balatonihajok.hu oldalán találtam, és most megosztom veletek:
"1972 vagy 73 nyarán a Balatonföldvárról rendszeresen a hét több napján koktélhajó indult este 9 órakor, melyen a Bergendy együttes játszott. A koktélhajó a Kossuth Lajos komp volt, de még a rövidebb, átalakítás előtti - eredeti - formájában, két oldalán két utasfolyosóval és az autószállító rész feletti híddal. Az együttes a hajó egyik végén volt felszerelve, felettük esővédő ponyva volt kihúzva. Nagyon nagy volt akkoriban az érdeklődés a koktélhajó iránt és induláskor majdnem mindig tele volt, azaz 300-400 ember is volt a fedélzeten.
Tehát a hajó 9 órakor indult Balatonföldvárról, tele fiatalokkal. Az általános útvonal úgy nézett ki, hogy először a komp Tihany-révtől kissé nyugatra lévő szállodák elé ment el, majd ott megfordulva az északi part mellett Akali felé, majd onnan vissza Balatonföldvárra. A időtartam kb. 3 óra volt.
Indulás után 10 óra körül elkezdett erősödni a szél, és néhány percen belül hatalmas vihar érkezett. A balatoni viharokra jellemző, hogy hirtelen jönnek, rendkívül nagy széllökésekkel, mindössze pár óra időtartamúak és hirtelen levonulnak. Itt is így történt, a hajó Tihany-rév közelében volt, amikor hirtelen felerősödött a szél. A kapitány már a vihar első jelénél a Tihany-rév felé vett az irányt, hogy vihar előtt kiköthessen egy zárt kikötőben. Sajnos túl gyorsan jött a vihar, nem sikerült. A hajó orra már a Tihany-révi kikötő molófejben volt, amikor olyan széllökést kapott, hogy vissza kellett jönni a kikötőből, mert különben a molófejnél fordul keresztbe a hajó és nekicsapódik a köveknek. Ekkor már a szél olyan erős volt, hogy hajó szinte irányíthatatlan lett. A komp két motorja a széllel szemben tehetetlen volt, még szélirányba sem lehetett állítani a hajót. A komp oldalsó felülete elég nagy, ami nagy szélben nem előnyös tulajdonság. A kormányozhatatlansághoz az is hozzájárult, hogy a vihar hatására erős folyás indult meg nyugati medencéből a keleti medencébe, ami a hajót erősen sodorta kelet felé. Nagyobb viharok esetén a Tihanyi szorosban a Balaton két medencéje közötti vízfolyás sokszor a Duna folyási sebességénél is nagyobb. A vízszint-emelkedés ilyen esetben 10-15 cm is lehet a szorosban.
A hajó tehát kormányozhatatlan volt, utolsó kísérletként a kapitány ledobatta a horgonyt, de az is hatástalan volt, csak a feneket szántották fel vele, a hajót nem fogta meg. Nem volt mit tenni, hagyták a hajót sodródni a vihar levonulásáig. A gond az volt, hogy nem a keleti medence közepe felé - a nyílt vízre - sodródott a hajó, hanem a Tihanyi félszigeten a révtől keletre lévő nádas felé, ahol a hajó a kis vízben fel is ült, nem sodródott tovább. A kapitány jól tudta, hogy nagy baj nincs, mivel egyrészt a hajó alja lapos, a Voith-Schneider propellerek nem sérülhetnek meg, mert nem lógnak a hajófenék alá, valamint a vihar után visszafele induló folyás 10-15 cm-t emel majd a hajón, ami már elég a fenékbuckáról való lejövetelhez. A hajót akkor már a horgony is fogta, tehát stabilan állt.
A megfeneklés és a kis víz következményeként a hűtővízrendszer és a jégszekrény megtelt homokkal, így a motorokat és a segédgépet is le kellett állítani. Szerencsére időben észrevették a homokosodást, így a motorokba nem jutott homok. A hűtővízrendszer csöveit viszont szét kellett szerelni és megtisztítani a homoktól. Ezzel a gépészek a vihar levonulásáig végeztek is. A segédgép leállítása után át kellett állni vészvilágításra.
A vihar hajnali 2-3 óra magasságban elvonult. Közben érkezett segítség is, a rendőrség egy Varsó típusú hajója jött menteni, de - a kapitány utasítása ellenére - szakszerűtlenül, nem a ledobott horgonylánc irányába kezdték el húzni a hajót, ami persze nem mozdult, így a kapitány nem tartott igényt a további mentőakcióra. A vihar után elindult a folyás visszafele és növekvő vízszint emelt a hajón, ekkor a horgonyt is elkezdték felhúzni, ami lehúzta a felült hajót a buckáról. A motorokat is beindították, a hajó utána már saját gépeivel tudott közlekedni és 4 óra körül visszaértek a balatonföldvári kikötőbe.
Az utasokat illetően a szél felerősödését követően mindenki az utasfolyókra ment, a személyzeti kabinokba is engedtek le embereket, és a leszakadt zenekari ponyva alatt is jó páran voltak. A nyitott fedélzeten a szél miatt nem lehetett tartózkodni. A Bergendy zenekar felszerelése az eső és a hullámzás hatására elázott, de ez szerencsére nem törte meg a banda kedvét, a folyosókon szórakoztatták akusztikus hangszerekkel a közönséget. A hajón pánikhangulat egyáltalán nem volt, a többség jól szórakozott, élvezte a helyzetet. A kormányállásban is elázott néhány dolog, mivel az ablakok bepárásodtak, kilátni csak úgy lehetett, ha le voltak húzva az ablakok, amin a szél befújta az esőt.
Végeredményben tényleges veszélyhelyzet szerencsére nem alakult ki, mindenki mindvégig biztonságban volt, csak a koktélhajózás egy kicsit tovább tartott. Az utazás meglehetősen kalandos volt.
A forgalmi szolgálat tudott a viharról az előrejelzés alapján, de ezt nem jelezték a kapitánynak. Viharos idő esetén el sem indul a hajó, vagy nem megy messze a kikötőbejárattól. Baleset, személyi sérülés, jelentősebb anyagi kár - zenekar felszerelését leszámítva - nem történt, így a dolog a forgalmi személyzet kapitány általi a dorgálása kivételével nem került magasabb szintre. Valószínű, hogy az eladott jegyek visszafizetése miatt nem jelezték a vihart. Hibáztak, mivel történhetett volna baleset is, ha pl. nem iszapos fenekű helyen feneklik meg a hajó."
1964. augusztus 5. Járművek várakoznak a révnél, hogy felhajthassanak a Szántód és Tihany között közlekedő kompjáratra. MTI Fotó: Járai Rudolf
2017. január 6. A szántódi komp kikötőben pihennek a Tihany és Szántód rév között menetrendszerűen közlekedő komphajók. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
Szöveg forrás: Végh János: A balatoni kompközlekedés története és balatonihajok.hu
Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum fotói falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetőek!
Az archívumról bővebben:
Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt.
Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.
Az MTI Fotóarchívumról:
Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.
A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.
A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!
A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.