Tudom, azt mondtam a blog nyári szünetet tart, de az Arcanum havi bejegyzéséről megfeledkeztem. A magyar gyártörténet hetedik, következő darabja a Taurusról szól! Remélem kellemes meglepetésként hat egy kis nyári olvasnivaló. Sőt a jövő héten is jön egy bejegyzés a Hihetetlen Történelem csapatától! - Jtom
A magyarországi gumiipar atyjáról nem tudunk szinte semmit. Azon kívül, hogy volt, Schottola Ernőnek hívták, és ő alapította a világhírre jutott Taurus Gumiipari Vállalat ősét. A magyarországi gumiipar nagyon rövid ideig volt magyar magánkézben. Régen és most túlnyomórészt külföldi cégek termelték, termelik itt a gumiárut, a kettő között pedig az állam tette ezt. A Taurus már nem létezik. Épületeit eltüntették, hűlt helyén semmi sincs.
1981. február 11. Speciális holland kamionnal szállítják az amerikai és holland megrendelésre készült Jet tömlőket a TAURUS Szegedi Gumigyárából. Egy szállítással kétszáz méter mennyiséget visznek el a mélytengeri árokásó, úgynevezett Jet tömlőkből, amelyből több mint ezer méternyi mennyiséget rendeltek. A felhasználók a tömlőket a tengeri olaj és gázvezetékek fektetéséhez használják majd. Az egyenként 26,5 méter hosszú tömlőket a mélységnek megfelelően összekapcsolják s a bevezetett nagynyomású vízzel "ássák" a vezeték árkát. MTI Fotó: Kozák Albert
Ezt az egyetlen fotót találtuk, amelynek aláírásában Schottola Ernő neve szerepel, de ebből sem tudjuk meg, hogy nézett ki ő. Azt sem tudjuk, mikor született, mikor halt meg. Csak azt mutathatjuk meg, amivel kereskedett. Például ezzel a szettel eső esetére, finom, úri leányoknak. (Színházi Élet, 1936/41.)
A szocialista Magyarország nagyhírű gyárairól és üzemeiről szóló sorozat mai bejegyzése is az Arcanum adatbázisa segítségével készült.
Mindenesetre hosszú életűnek kellett lennie Schottola úrnak, hiszen a fenti kép 61 évvel azután készült, hogy első üzletét megnyitotta, és az sem lehetséges, hogy ez a Schottola az ő fia lett volna, mert ifj. Schottola Ernőről véletlenül tudjuk, hogy fiatalon meghalt 1914-ben. (Pesti Hírlap, 1914. július 21.)
Schottola Ernő neve 1875-ben kerül elő először. Ekkor jegyezték be Rudolf testvérével közös cégüket Budapesten, mely "műtani" cikkeket árult. A két testvér nem sokáig működött együtt, mert 1877 januárjában Ernő már Neoschill Alajossal alapított céget (Központi Értesítő, 1877. február 17-én). Ők már ruggyanta áruval kereskedtek a lehető legjobb helyen, a Váci utca elején álló Mocsonyi-házban.
A gumi magyarítására találták ki a nyelvújítás korában a ruggyanta (rug-gyanta, rugalmas gyanta) szót, amelyet ezelőtt ötven-hatvan évvel még hébe-hóba használtak, de mára már teljesen feledésbe merült. Talán az adta neki a végső döfést, hogy a Ruggyantaárugyárat 1963-ban átkeresztelték Országos Gumiipari Vállalattá.
Schottoláék első hirdetése (A Hon, 1877. február 4.)
Ekkor már fél évszázada megkezdődött a gumiáruk tömeges gyártása Angliában és az Egyesült Államokban, de Magyarországon ilyen termékeket még nem állítottak elő. Schottola és Neoschill import árukkal kereskedett. Magyarországon a dualizmus első évtizedeiben intenzív állami iparfejlesztési politika érvényesült. Fölöttébb jutányos áron vehettek az államtól építési területhez azok, akik ipari beruházásokra vállalkoztak. Ezt használta ki Schottola, aki bagóért jutott hatalmas területhez 1882-ben a főváros akkori határától fél órányi járásra a Kerepesi országút mellett. Sokszorosan nagyobbhoz, mint amekkorára akkor szüksége volt. Ennek köszönhető, hogy az ország első és elsőszámú gumigyárának végig itt lehetett a központi telephelye, a Kerepesi út 17. alatt, a mai Aréna pláza mellett. Volt mibe belenőni.
Öt-hat kisebb barakkban és egy elhanyagolt téglaépületben, külföldről fillérekért beszerzett primitív, kimustrált gépekkel, szurkolóüstökkel, kazánokkal, kenőgépekkel és 40-50 emberrel kezdték meg a termelést 1882-ben. (Figyelő, 1983. november 10. Lobogó, 1975. október 23.)
A Magyar Ruggyantaárugyár látképe 1883-ben. (Hungaricana, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - Budapest Gyűjtemény)
Állami támogatás nélkül a gyár nem bírta volna a versenyt az osztrák konkurenciával, az állami támogatás viszont az osztrák konkurenciát vonzotta be a gyárba. Így: Schottola "1884-ben állami kedvezményért kérelmet nyújtott be az illetékes minisztériumhoz. Ebben többek között ezeket írta: 'a gumi és guttapercha gyárak azok, amelyek a legújabb iparágak közül nagyon gyorsan fejlődtek és abszolút fontossággal bírnak, amelyek nélkül modern technikai eszközökre gondolni sem lehetne ...' A 10 évre engedélyezett kedvezmény, az állami támogatás azonban megpecsételte Schottola sorsát. Két osztrák gumiipari gyár erős nyomást gyakorolt a kis cégecskére, végül a bécsi Österreichisch—Amerikanische Gumifabrik A. G. megszerezte a Kerepesi úti gyártelepet. Az osztrák vállalatot természetesen nem a telep, hanem az állami támogatás vonzotta. A Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank Rt. közreműködésével 1891 őszén megalakult osztrák tőkével a Schottola-cég jogutódja, a Magyar Ruggyanta-árugyár Rt (MRG, márkanévként Emergé - Hacsa), amely meghonosította hazánkban a gumicikkek tömeggyártását." (Figyelő, 1983. november 10.)
Schottola az általa alapított gyárból kiszorulva elsősorban kereskedelmi tevékenységet folytatott. A Váci körúton (később Vilmos Császár útján, ma Bajcsy-Zsilinszky úton) nagy kereskedése és kis kötszergyára volt. Erdélyben fürdőtelepet vett, több dologgal foglalkozott, boldogult.
A gyár kezdetben elsősorban állami megrendeléseket teljesített. Azokat, amelyeket még Schottola járt ki. A MÁV részére termelt gumiárukat, ez tette lehetővé a nagyobb szabású fejlesztéseket, a talpon maradást az osztrák konkrenciával szemben. 1893-tól gyártottak kerékpárgumikat, 1895-től gumijátékokat és labdát. 1896-ban, a millenniumi kiállításon a kerékpárgumik és játékok mellett tömlőkkel és műszaki cikkekkel is megjelentek. 1901-től azbeszt-kaucsuk tömítő lemezeket dobtak piacra. A világháború előtti években bevezették azt a két márkanevet, amelyeknek kiemelkedő jelentőségük lett a későbbiekben. Az első a Pálma volt, amely ekkor annak az Amerikából jött találmánynak, a gumisaroknak a nevét adta, amelyet egy Amerikából hazatelepült debreceni cipész honosított meg. A Pálma gumisarok gyorsan népszerű lett az országon belül és kívül is. A második nagy jövőjű márkanév maga a Taurus volt, amelyet 1913-ban vezettek be, azután, hogy 1911-ben megindult a rögvest nagy sikert aratott Tauril autógumik gyártása. (Tények könyve - 1990, Lobogó, 1975. október 23., Figyelő, 1983. november 10.)
Magyar Hírlap, 1927. március 20.
Az első világháború kezdetére a gyár mintegy ezer főt foglalkoztató, szerteágazó külföldi ügyfélkörrel és érdekeltségekkel rendelkező nagyvállalat lett. Az első világháború alatt a kereslet természetesen megugrott, de ezt a gyár csak részben tudta kihasználni a nyersanyaghiány miatt.
A huszas években megindult a saját fejlesztésű autógumik gyártása. A kordszövetbetétes Y-mintájú Cordatic és a drótperemű Cordatic világsikert aratott. Emergé abroncsokkal, tömítőgyűrűkkel, textilbevonatú (lastex) gumifonalakkal, gumirugókkal, Okma-talppal stb., stb. bővült a termékskála. A gyár felkeltette a Dunlop cég érdeklődését, amely idővel a Magyar Ruggyantaárugyár Rt. főrészvényese lett, és tágra nyitotta előtte a nyugati piacokat. (A levegővel töltött abroncs feltalálója, John Boyd Dunlop által alapított cég ekkor piacvezetőnek számított a nagyvilágban.) Az export rohamosan bővült. egymás után alakultak a Ruggyantagyár részvételével a vegyesvállalatok külföldön. A biztonságosabb, jobb rugózású légkamrás, tömör Tauril-elastic teherautó-abroncs lett a gyár egyik legkelendőbb exportterméke.
A részvénytársaságnak a nagy gazdasági világválság nem sokat ártott. Ezt nemcsak a sok szabadalomnak, innovációnak köszönhette, hanem annak is, hogy a vállalatban érdekelt tekintélyes külföldi befektetők protekcionista védelmet harcoltak ki a számára. 1930-ban rendeletben írták elő, hogy a közhasználatú járművek csak hazai gyártású abroncsokat használhatnak - a külföldi tőkések örömére.
1939-ben elkészült a gyár laboratóriumában az első műgumi, az Emergum. A világháború éveiben gyakorlatilag a német kormány irányította a műgumigyártást a Ruggyantagyárban. A Dunlop 1941-ben, amikor Magyarország hadat üzent Angliának, kivonta a tőkéjét a cégből. A gyár 1944 decemberi leállásáig hadi üzemként, a hadi igények szerint termelt. (Tények könyve - 1990, Figyelő, 1983. november 10., Magyar Hírlap, 1999. november 25.)
A háború alatt a gyár katonai célpontként jelentős veszteségeket szenvedett el. A gyártási anyagok és az értékes berendezések jelentős részét idejében külső raktárakban helyezték el, és ezek megmenekültek. Mindazonáltal a németek és a szovjetek is vittek el berendezéseket. A normális termelés 1946-ban indult be, és ekkor elsősorban szovjet jóvátételre termelt a gyár.
A külföldi részvénytöbbségű vállalatok nem estek bele az 1948-as nagy államosítási hullámba, de ezek jelentős része a hitel-, adó, ár-, bér- és illetékpolitika folytán annyira eladósodtak az állammal szemben, hogy a foglalási jogot érvényesítve, csődeljárás keretében állami kezelésbe lehetett venni őket. Ez történt a Magyar Ruggyantaárugyárral is. (Pető Iván - Szakács Sándor: A gazdasági intézményrendszer átalakítása 1948-49-ben, Medvetánc, 1983/4 - 1984/1.)
Az erőltetett iparosítás éveiben a gyár termelése erősen felfutott, mivel a nehézipar, különösen a bányászat hatalmas mennyiségű gumiárút igényelt. A kiigazítás éveiben, 1953 után a Ruggyantaárugyár is gyárthatott lakossági fogyasztásra szánt termékeket, játékokat, úszógumikat.
A háttérben a Keleti Páyaudvar vágányain túl a Taurus jellegzetes kockatéglás főépülete, előtérben katonák gyakorlatoznak az április 4-i felvonulásra 1975-ben. (Hungaricana, Fortepan)
Már a harmincas években is feltűnt a turisztikában a sátorozáshoz használt gumimatrac, de ekkor ebből még nagyon kevés volt. A háború után a sajtóban 1955-56-ig gumimatracról szó sem esett. 1958-ban kezdődött meg a gumimatracok gyártása. Kezdetben ezek meglehetősen gyatrák voltak, később azonban annyira megjavult a minőségük, hogy vezető exportcikk lett a magyar Pálma gumimatrac. "1958-ban mindössze pár ezer Palma gumimatracot készítettek primitív módon, szinte kizárólag kézierővel a Lenhossék utcai üzemben. Ma az Országos Gumiipari Vállalat (OGV), amely négy futószalagon ez évben több mint 800 ezer darabot állít elő, e cikkben Európa legnagyobb termelő üzeme", mely harminc országba exportálja a matracokat. (Figyelő, 1966. október 19.)
"A Lenhossék utcai üzem" az 1963-ig önálló Palma Gumigyár volt. A hatvanas évek nagy összevonási hullámában olvasztották be a Ruggyantagyárba a Műszaki Gumigyárral, a Gumiipari Kutatóintézettel és a Gumiabroncs és Műszaki Gumiáru-értékesítő Vállalattal együtt. Ennek az új komplexumnak Országos Gumiipari Vállalat lett a neve, amelyet tíz évig viselt. 1973-ban eresztelték át Taurus Gumiipari Vállalattá.
Ekkoriban még többnyire tüdőből fújták fel a matracokat. (Ludas Matyi, 1969. szeptember 18.)
A hatvanas években egymás után épültek fel a vállalat vidéki gyárai Vácott, Szegeden, Nyíregyházán. 1969-ben adták át a Taurus Gépgyárat. A hetvenes évek végéig folytak a termelésbővítő beruházások.
Ez volt a Taurus fénykora. Tízezer embert foglalkoztattak, több mint tízezer terméket gyártottak, jelentős részben nyugat-európai kooperációban, nyugati exportra. Az olajárrobbanás után fölfuttatott szénbányászat (eocén-program) rengeteg gumialkatrészt, futószalagot, hevedert, ékszíjat stb. igényelt. A teherautó-gyártás, a mezőgazdasági gépgyártás nemkülönben. A személygépkocsi állomány is, a tömegközlekedés is rohamosan bővült. Egyre többen campingeztek, egyre több felszereléssel.
A Taurusban dolgozni ekkor menő dolog volt. Jól fizettek, mindenféle juttatást, közösségi programot, nyaralási lehetőséget biztosítottak a dolgozóknak.
A Taurusból természetesen többszörös élüzem lett, és az exportérdekekre is tekintettel újra használatba vették a régi márkaneveket. A Taurus és a Palma mellett ekkor már a Cordaticot és az Emergét is. Az acélradiál gumiköpenyek hazai és szocialista piacán egyeduralkodó volt a Taurus.
A vállalat önálló exportjogot kapott, és a külföldi gumiabroncsok behozatalát, értékesítését is ellenőrizte.
1975-től az erős politikai háttérrel rendelkező Tatai Ilona igazgatta a vállalatot, aki 1988-ban még az állampárt legfelső vezetésében, a Politikai Bizottságban is helyet kapott.
Munkásnők és gumitömlők a Taurusban. (Kapu, 2017/9.)
A valóság azonban a vállalat fénykorában sem volt olyan szép, mint a látszat. Pécsi Vera és Pető Iván 1983-ban megírta A magyar gumiipar történetét. Ekkor végiglátogatták az ágazat valamennyi nagyobb üzemét. "Pető elmondása szerint megdöbbentő volt szembesülni a valósággal. A gumigyártás egyik fő alapanyaga ugyanis a korom, ami az üzem területén mindenhol kiírthatatlanul ott volt, legyen az az étkező, folyosó, öltöző. Bár a fejlesztések miatt modern gépek is kerültek a gyárba, összhatásában a látvány a századfordulót idézte, mindenen állt az évtizedes lepucolhatatan olaj, por, korom. Pető egy Patyomkin-faluhoz hasonlította a gyárat, jellemzőnek tartva a korra, hogy még az idealizált munkásosztály kiemelt színhelye is így nézett ki." (https://index.hu/fortepan/2016/04/04/a_magyar_gumi/)
A nyolcvanas évek közepétől a vállalat helyzete egyre romlott. A nyersanyagok jelentősen megdrágultak. A túlnyomórészt import alapanyagokkal dolgozó cég számára a cserearányok drámai módon leromlottak. A "szocialista népgazdaság" és a KGST érdekeire hivatkozva megtartott, veszteséges termékek terhét a vállalat egyre nehezebben bírta el. A nyolcvanas évek második felében el is kezdődtek a leépítések. A gyártás korszerűsítésére a csőd felé tartó szocialista népgazdaságban nem volt tőke, ezért a termelés egyre gazdaságtalanabbá, versenyképtelenebbé vált.
A nyolcvanas évek végén a vállalat elvesztette az egész KGST-piacot és nyugati piacainak jelentős részét is. Agyonnyomta a céget a világbanki hitel, amelyet a gumiabroncsgyártás fejlesztésére vettek fel, és az abroncsok nyugati értékesítéséből terveztek visszafizetni, azonban ezekre az abroncsokra már nem volt Nyugaton kereslet, legalábbis profitábilis áron.
Egymás után számolták fel az egyes részlegeket. Több ezer embert bocsátottak el.
Az államszocialista sajtó végnapjaiban még azzal hitegették az olvasót, hogy a hitelből felépült abroncsgyár megváltást hoz a Taurusnak. (Ország-Világ, 1989. április 19.)
A Taurus a rendszerváltás után is rendületlenül hanyatlott tovább, épült le egy csődbiztos irányítása alatt, és várta a megváltó befektetőt, privatizátort. Ez 1996-ban, a hitelektől megszabadító adósságkonszolidáció után meg is érkezett. Egy tőkeerős világcég, a francia Michelin szerzett többségi tulajdont a Taurusban. A Michelin jószerént a haszonjármű-abroncsokra szűkítette a már amúgy is nagyon leszűkült termékskálát, de legalább annak a korszerűsítésébe befektetett, és új termékcsaláddal, a Top 2000-rel jelentkezett. (Magyar Hírlap, 1999. november 25.)
Miután a Michelint csak az abroncsgyártás érdekelte, a mást gyártó vidéki üzemeket nyomban el is adta. Ez utóbbiak ma is üzemelnek, a Taurus azonban nem egészen két évtizeddel a privatizáció után, 2014-ben megszűnt. A gépeket leszerelték, leselejtezték, vagy a Michelin más gyáraiban üzemeltették tovább. Szegeden, Makón, Nyíregyházán, Tatabányán ma is működnek az egykori Taurusnak a Michelin által eladott részlegei. Jelentős cégek, a Phoenix, a Continental, a Henkel, a Hübner működtették, működtetik őket.
A gumiipar egyáltalán nem halt el Magyarországon. Ide jött zöldmezős beruházásokkal abroncsokat gyártani a Hankook, a Brigedstone, az Apollo.
Csak a Taurus tűnt el.
Az állam felvásárolta fél milliárd forintért a hatalmas Kerepesi úti telket a rajta lévő épületekkel, az épületeket lebontatta 3 milliárd forintért, és meghirdették, hogy azon a helyen egy nagy sportkomplexumot építenek 30 milliárd forintból, hogy ott rendezzék meg 2019-ban az Európai Maccabi Játékokat, noha voltak már a fővárosban bőven megfelelő létesítmények a "zsidó olimpia" valamennyi versenyszámának megrendezésére. A sportkomplexum terve el is felejtődött. A Kerepesi úti óriási és óriási értéket képviselő telek jelenleg üresen áll.
A Taurus Gumiipari Vállalat hűlt helye a Google térképén.
