Mostani történetünk a Szovjetunió felbomlásának zűrzavaros időszakába vezet vissza minket. A történelem meghatározó eseménye volt a világhatalom felbomlása, mely természetesen nem egyik napról a másikra történt meg, de mégis viszonylag rövid időn belül lezajlott. Az események több szálon futottak, voltak nyílt politikai és fegyveres mozzanatok, de ezek velejárójaként titkos akciók is szerepet kaptak. Az akkori történések folyamából most egy brutális és véres incidenst emelünk ki. Litvániába látogatunk el, ahol a nagy medve még utoljára rátaposott egy kis országra.
A meggyilkolt határőrök emlékműve
Ahhoz, hogy pontosan értsük az ok-okozatot, először foglaljuk össze, milyen utat járt be Litvánia.
Litvánia történelme az i. e. 5-6 században indult, a 8. századtól már önálló fejedelemségük volt, a 13. században pedig már Litván Nagyfejedelemségként jegyezték. A kiterjedt birodalom perszonálunió révén egyesült Lengyelországgal, s sokáig ellenállt a hódításoknak. Megőrizte függetlenségét a Német Lovagrendekkel szemben is, és dacolt a Moszkvai Nagyfejedelemséggel.Később a történelem viharai nem kímélték, területét többször felosztották, és hol egyik, hol másik érdekszféra nyomására csatolták valamelyik nagyhatalomhoz. Egy rövid időszakra, 1918-ban újra kinyilvánítják függetlenségüket. Az 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktum a német érdekszférához sorolta Litvániát, de hamarosan átkerültek szovjet hatáskörbe. Az országot 1940 nyarán megszállta a Vörös Hadsereg, ennek következtében július 21-én kikiáltották a Litván SZSZK-t, amelyet 1940. augusztus 3-án fel is vettek a Szovjetunióba. 1941-ben német megszállás következett, mely egészen 1944-ig tartott. A Vörös Hadsereg újra elfoglalta Litvániát, s mivel a litvánok felszabadítóként tekintettek a németekre (annak dacára, hogy a németek a zsidó lakosság 90%-át kiirtották), következett a szovjet megtorlás. A kitelepítések és az agresszió nem vezetett eredményre, Litvániát nem sikerült teljesen beolvasztani a Szovjetunióba. Bár a fegyveres felkelést az 50-es évekre felszámolták, az ellenállás és az ellentétek a felszín alatt megmaradtak. Így amikor a Szovjetunió meggyengült, elkezdte éreztetni hatását a peresztrojka és a glasznoszty, újra felszínre kerültek az elszakadási törekvések.
1990. március 11-én kikiáltották a független Litván Köztársaságot, elsőként a tagállamok között. Erre válaszul politikai nyomásgyakorlás, gazdasági blokád, és katonai akció következett a politika részről. Mindez azt szolgálta, hogy Moszkva tekintélye megmaradjon, de 1991. szeptember 6-án a Legfelsőbb Tanács kényszerűen elismerte függetlenségüket. Az utolsó szovjet katona 1993. augusztus 31-én hagyta el az országot.
Az első ellenőrző pontok egyike
Támadások a határőr posztok ellen
Mikor Litvánia kikiáltotta a függetlenségét, nem volt kiépített határa, nem rendelkezett határőrséggel, nem voltak vám és határőr állomásai sem, így a fiatal litván állam megkezdte a saját intézményi rendszer és ezen belül Állami Határőrszolgálat létrehozását. Különösen fontosnak ítélték azt, hogy a keleti részen állítsák fel az első határellenőrző állomásokat, létesítsenek határátkelőket, vámpontokat. Ezzel is jelezni kívánták elszakadásukat Moszkvától. Mivel azonban nem volt szakképzett emberi erőforrásuk a határvédelem kiépítésre, így azok összetétele kezdetben vegyes volt. Rendőrök, vámtisztek és a különleges rendőri erők tagjai is megfordultak a kezdeti állományban.
Nagyon vegyes volt a kép az egyenruhák tekintetében is, hiszen vagy a régi „orosz” egyenruhában teljesítettek szolgálatot, vagy annak módosított változatában, de volt, akit felszereltek az új litván egyenruhával. Közel 70 határállomást akartak létesíteni, de nem volt elegendő ember a posztokra, így azok közül nem is mindegyik működött. A határállomások kezdetlegesek voltak: volt ahol néhány konténerből, volt ahol csak egy őrbódéból álltak. Akadt olyan is, ahol csak sorompó volt, mellette néhány határőr, autóban. A határőrök fegyverrel sem rendelkeztek mindig, s híján voltak egyéb felszerelésnek is. Az állomásokat a litván speciális rendőri egység, az ARAS igyekezett biztosítani.A litván zászlóval fellobogózott határállomások kezdetleges voltuk ellenére mégis jelentős szerepet töltöttek be, ugyanis a függetlenség jelképévé váltak, így különösen fontosak voltak a fiatal államnak.
A függetlenségi törekvések elnyomására a szovjet vezetés több kísérletet is tett, s mind politikai, mind a fegyveres támadások egyik kiemelt célpontjai voltak a határőr állomások, a szovjet vezetés ugyanis ezeket törvénytelennek nyilvánította. A hatalom ezért a helyi OMON erőket vetette be a litvánhatárőrökkel szemben.
Az OMON akcióban
ARAS: Litván speciális rendőri egység, amely kezdeteben a helyi szervezett bűnözés elleni harcra jött létre. Később bővültek a feladatkörök, rendfenntartás, békefenntartás, személyvédelem és a terrorizmus elleni harc is a profiljuk része lett. Hivatalos megalakulását 1991-re teszik, de egyes egységeik már korábban kiváltak az OMON kötelékéből, így szerepet vállaltak a kezdeti határvédelem biztosításában is.
OMON: 1988-as alapítású, speciális rendőri egység, melyet még a Szovjet érában hoztak létre. A belügyminisztérium irányítása alatt álló egység, melyet a Szovjetunió felbomlása idején a helyi konfliktusokban is bevetettek. Speciálisan kiképzett és felszerelt rendőri egység, amely rohamrendőri jellegű volt, rendfenntartási, tömegoszlatási és gyors beavatkozási feladatokkal. A Szovjetunió felbomlása után az utódállamok az OMON helyi szervezeteiből megalakították a saját egységeiket, volt ahol más néven (pl. ARAS), de az eredeti néven is futott tovább pár egység.
OMON-járőr
Volt egy speciális hozadéka ennek a kiélezett helyzetnek, ugyanis gyakran előfordult az, hogy a korábbi OMON bajtársakból szemben álló felek lettek. Így alakult Litvániában is, ahol a korai ARAS erői az OMON állományából kerültek ki, ezért a határvillongások aktív szereplői lettek mindkét oldalon. Létrejött egy hallgatólagos megegyezés az ARAS és az OMON állománya között, hogy amennyiben az OMON nem lép át egy bizonyos határt, az ARAS nem avatkozik közbe. Az ARAS keze amúgy is meg volt kötve, mert a litván vezetés tartott a fegyveres agressziótól, és csak a végszükség esetén engedélyezte a fegyverhasználatot.
Az OMON-erők bevetése kifejezetten a határállomások ellen irányultak, s mindig erőszakos cselekmények voltak, bár kezdetben nem követeltek emberéletet. A határállomások zaklatása folyamatosan zajlott, s a cél azok ellehetetlenítése és felszámolása volt. A határjeleket megrongálták, összetörték a sorompókat, felgyújtották az őrbódékat, konténereket. A határőröket, akik nagyrészt fegyvertelenek voltak, rendszerint megverték és elkergették, felszerelésüket és járműveiket elvitték. A litvánok nem hagytak fel a határőr posztok létesítésével, hanem mindig helyreállították azokat. Volt olyan állomás, amelyet ötször is újraépítettek.
Egy lerombolt állomás
Látván, hogy az eddigi akciók nem vezetnek eredményre, Moszkva fokozta a nyomást. (Ebben közrejátszhatott az is, hogy kitudódott az ARAS és OMON nemhivatalos megállapodása). Ez oda vezetett, hogy 1991 március 1-jén az OMON erői rálőttek egy litván határőröket szállító buszra, három határőrt megsebesítve. Egy másik helyszínen a fehérorosz rendőrség egy tisztje rálőtt az egyik litván helyőségre Šalčininkai közelében. Erre válaszul a litván oldalról egy vadászpuskával lelőtték a támadót. Bár a helyőrség működését ideiglenesen felfüggesztették, és a tisztet átvezényelték, az eset megtorláshoz vezetett. 1991. május 19-én Krakunai falunál lévő határőr ponton az OMON-erők rajtaütöttek Gintaras Z. I. határőrön, aki nem hagyta el a szolgálati helyét és így ő lett a határvillongások első halálos áldozata. Ezzel mindennapossá váltak a határőrök elleni támadások, az egyik támadásáról még filmfelvétel is készült.
A litván vezetés hivatalosan panaszt nyújtott be a támadások miatt az OMON-t irányító miniszternél. Az orosz fél elhárította a felelősséget, azt állították, hogy az egyes OMON-erők önállóan cselekedtek. Mihail Gorbacsov tagadta, hogy tudomása lenne az estekről, és vizsgálatra utasította a belügyminisztert, de ennek ellenére újabb öt állomást ért támadás. Litvánia a nemzetközi szervezetekhez fordult, s a kialakult nyomás hatásra Moszkva elismerte, hogy az OMON egyes tagjai bűncselekményeket hajtottak végre, de a felelősséget továbbra is hárította. A szovjet politika azért tett néhány látszólagos intézkedést, és néhány parancsnokot Moszkvába rendeltek, másokat áthelyeztek.
1991. július 31. Medininki, Litvánia
Helyszín: Vilnius – Minszk autópálya, medininkai határőr-állomás és vámhely
Szolgálati létszám: 8 fő. Szolgálati összetétel: ARAS állományból 2 fő, fegyverrel – Mindaugas Balavakas, Algimantas Jouzakas,
Autópálya rendőrség: 2 fő, fegyvertelen – Jouzas Janonis Algidras, Kazlauskas Litván
Vámszolgálat: 4 fő, fegyvertelen Antanas Musteikis, Stanislovas Orlavičius, Ričardas Rabavičius, Tomas Šernas
Egy hasonló volt az elkövetők járműve
Az eseménytelen nappali szolgálat után a személyzet egy része a határállomást képező konténerekbe húzódott vissza, a két autópályás rendőr a kocsijukban tartott ügyeletet. Csendes, kellemes éjjel volt, a környék nyugalmát hajnalig nem zavarta meg semmi. Nem sokkal 04:00 óra előtt egy UAZ katonai terepjáró közeledett az állomáshoz Litvánia felől. A szolgálati gépkocsiban ülők megállították a járművet, mely az OMON jelzéseit viselte. A járműben egyenruhások utaztak a rigai OMON-tól, akiket kiszállítottak az ellenőrző ponton. Bár az érkezők OMON egyenruhában voltak,litván jelzések is voltak rajtuk, vegyesen. A két autópályás rendőrnek nem voltak gyanúsak, mivel Litvánia felől érkeztek, valamint az egyenruhák, és jelzések sem különültek el egymástól túlságosan. (Ráadásul az ARAS emberei is hasonló egyenruhában láttak el szolgálatot.) A jármű érkezésére az ARAS két tisztje is kijött az ellenőrzőponthoz, majd kettőt az érkezők közül a konténerbe kísértek. Akár még ismerhették is egymást, hiszen az ARAS az OMON helyi részéből vált ki. A megtévesztés sikeres volt, a helyiek nem sejtettek semmit.
Az eredeti konténert megőrizték a berendezéssel együtt
A konténerbe lépve a két érkező hirtelen elvette a szolgálatban lévő ARAS tisztek fegyverét, és a földre kényszerítették a bent tartózkodókat. Ezt követően módszeresen, tarkólövéssel kivégeztek mindenkit. Az első lövésekre a két ügyeletes rendőr megkísérelt bejutni a konténerbe, hogy segítsenek a bajtársaknak, de a két elszánt rendőrt a kint maradó másik két fegyveres lőtte le. A mészárlást követően a gyilkosok összeszedték a fegyvereket, és távoztak. Szokásuktól eltérően nem tüntették el a nyomokat, nem rombolták le az állomást, és nem is gyújtották fel. Egyszerűen csak tovább álltak.
Ez a borzalmas látvány fogadta a váltást
A kiérkező reggeli váltást szörnyű kép fogadta, bajtársaik sorsa mélyen megrázta őket. A helyszín átvizsgálása során derült ki, hogy Ričardas Rabavičius és Tomas Sernas nem halt bele a sérüléseikbe. Mindkettőt kórházba szállították, de csak Tomas Sernas élte túl a támadást, bár súlyos, maradandó károsodást szenvedett. A támadók nagyot hibáztak, hogy nem végeztek tiszta munkát. A túlélő később fontos információkat szolgáltatott, mely nagyban segítette a nyomozást.
A helyszínelés
Nagy erőket mozgósítottak a nyomozás során
A holttestek elszállítása
Tomas Sernas (született: 1962. 04. 28. Vilnius): Szülei zenetanárok voltak, de Tomas más pályán indult el. 1983-ban állatorvosi diplomát szerzett, majd be is sorozták a szovjet hadseregbe. A Kaukázusba került, ahol repülős alakulatoknál teljesített szolgálatot. Haza térése után folytatta tanulmányait a Litván Állatorvosi Akadémián, és a Kaunas állatkertben kezdett dolgozni. 1990-ben belépett a Sajüdisbe, majd csatlakozott az újonnan létrehozott Állami Határőrséghez. A medininkai állomáson teljesített szolgálatot a támadás idején, súlyosan megsérült, de egyedüliként túlélte a támadást. A fejét ért lövés következtében súlyos agykárosodást szenvedett, tolókocsiba kényszerült. Több éves rehabilitációs folyamat után újra megtanult beszélni, és részlegesen mozgását is visszanyerte. 1997-ben beiratkozott a Klaipediai Egyetemre, evangélikus teológiát tanult. Tanulmányait folytatva a Vilniusi Egyetemen 2002-ben mestervizsgát tett vallástudományból. Még ez év nyarán pappá szentelték Vilniusban. Többször töltött be vezető tisztségeket az egyházban mint református egyházi felügyelő és főfelügyelő.
Kihallgatás a kórházi ágyon
Napjainkban a túlélő
Az elemzők szerint a brutális akciónak kettős célja volt. Az egyik a nyílt erődemonstráció, mely a fiatal államnak szólt. A másik ok az volt, hogy Moszkvában egyes vezetők így akarták gyengíteni Mihail Gorbacsov pozícióját. A támadás időzítése sem lehetett véletlen, ugyanis George W. Bush amerikai elnök éppen Moszkvában tárgyalt az orosz vezetéssel, így a támadással azt igyekeztek sugallni, hogy Gorbacsov nem ura a helyzetnek, s valójában nem ő irányít. Az amerikai elnök a sajtótájékoztatón foglakozott az eseménnyel, s igyekezett megvédeni Gorbacsovot egyrészt azért, mivel ekkor még nem voltak pontos információk az esetről, másrészt az amerikai vezetés nem akart szerepet vállalni Gorbacsov gyengítésében.
Sokan, sokféleképpen igyekeztek magyarázatot adni a történtekre. Akadt, aki balul sikerült csempész akcióval magyarázta, mások már belekeverték a Borisz Jelcin által vezetett orosz erőket is. Jelcinék ugyanis szerződést kötöttek Litvániával, amiben gazdasági és kulturális megállapodások voltak, ezek pedig erősítették Litvánia függetlenségét. Erre is válasz lehetett az erőteljes fellépés. Moszkva próbálta egy idő után azt sugallni, hogy litván és belorusz határvillongások állnak a háttérben, amihez semmi közük nincs. A támadások azután a Szovjetunió felbomlása után - amely a 1991. augusztus 22-i moszkvai puccs után következett be – megszűntek.
A gyászszertartás
Hajsza a gyilkosok után
Litvánia azonban nem felejtett, a medininkai támadás kiemelt fontosságú esemény volt, s szívósan nekiláttak a nyomozásnak. Az év decemberére már rendelkeztek nevekkel, és feltérképezték a támadás eseményeinek nagy részét. Az elszámoltatni kívánt személyek neveit tartalmazó listát haladéktalanul átadták az orosz hatóságoknak, kérvényezvén a kiadatásokat. Az OMON akkori tagjai akkorra már szétszóródtak. Néhányan állományban maradtak, mások leszereltek. Sokan orosz állampolgárok lettek, egyesek a volt tagállamokban telepedtek le. Litvánia a nehézségek ellenére sem állt le a nyomozással, s igyekezett elfogni a gyanúsítottakat, bár ezt a kiadatási kérelmek válasznélkülisége és a kusza politikai viszonyok erősen akadályozták.
Nikulin a legutolsó tárgyalásán
A gyilkosságok egyik fő gyanúsítottja Konstantin Nikulin lett állampolgár volt, aki ellen 2006-ban adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot. Nikulin időközben eltűnt a nyilvántartásból, ugyanis még 2004-ben bíróság elé állították a lettországi események miatt. Ekkor kapott két és fél évet felfüggesztve, de mivel egy gyilkosságról szolgáltatott adatokat, tanúvédelmet kapott. Ennek alapján már más néven élt 2007-ben, amikor a lett rendőrség letartóztatta. Az eredeti ügy súlya miatt a Lett Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy kiadják őt a litván hatóságnak. A Litván Bíróság hosszú eljárást követően elítélte és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet meghozatalát fellebbezések, újra tárgyalások sora követte egészen 2017-ig. Ekkorra minden fellebbezési lehetősége kimerült Nikulinnak, bár még az Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordult. Ennek ellenére a litván hatóságok elzárkóztak a további vizsgálatok elől. Nikulin bírósági eljárásával párhuzamosan tovább folyt a nyomozás, és a litván nyomozati szervek további gyanúsítottakat kutattak fel. Beazonosították Czeslaw Mlynnik parancsnokot, Alekszandr Rizsov Laktyionov volt OMON-tagot, akik orosz állampolgárok lettek.
Hiába fordultak kiadatási kérelemmel az orosz hatósághoz, azokat nem teljesítették. A litván hatóságok ezután törvénymódosításokkal lehetővé tették, hogy a beazonosított elkövetőkkel szemben, azok távollétében is lefolytatható legyen az eljárás, így azt mindhárom gyanúsítottal szemben lefolytatták, és ítéletet hoztak. Az ítélet szerint mind a három volt OMON-tag életfogytiglani börtönbüntetést kapott, valamint jelentős összegű kártérítésre kötelezték őket, továbbá nemzetközi elfogató parancsot is kiadtak ellenük.
Alekszandr Rizsov nem tudott tisztességes életet élni, így őt 2009-ben Szentpéterváron letartóztatták, és szervezett bűnözés valamint fegyveres rablás miatt 2011-ben 15 évet kapott. A hatóságok beazonosítottak egy további gyanúsítottat, Igor Gorbant. Az eljárás során az egyetlen túlélő felismerte és azonosította, de végül nem emeltek vádat ellene. Távollétükben eljárás alá vonták a vilniusi OMON-egységek két parancsnokát is, Boleszlav Makutinovicsot és Vlagyimir Razvodovot is. Őket közvetlenül nem kapcsolták a mészárláshoz, de 15 másik eseményben szerepet játszottak. Távollétükben őket is elítélték. A litván hatóságok a nyomozást nem nyilvánították befejezettnek, a helyi törvények alapján ezek a bűncselekmények sosem évülnek el. Többször is éltek kiadatási kérelemmel, de ha Moszkva válaszolt is ezekre, csak annyit közöltek, hogy Moszkvában és Szentpéterváron nem tartózkodnak ezek a keresett személyek…
A véres események színhelye ma nemzeti emlékhely, melynek egy részét eredeti formában őrizték meg. A támadások során meggyilkoltakat nemzeti hősként tisztelik, emléküket tisztelettel ápolják.
Az eredeti állomás ma már múzeum
Az eredeti padló egy darabja
A konténer, ahogy kinézett a támadás idején. A falon az áldozatok képeivel.
Korabeli újság címlapja
Az egyik áldozat édesanyja
Az áldozatok:
Ričardas Rabavičius
(Savilioniai, 1970. szeptember 12., Alytus körzet - 1991. augusztus 2.) - a litván függetlenség védelmezője, vámos, a medininki mészárlás egyik áldozata. Szakács szakmát tanult, 1988-ban sorozták be a szovjet hadseregbe. A haditengerészetnél szolgálta le az idejét a távol keleten. 1991. július 18-án csatlakozott a vilniusi vámhatósághoz mint ellenőr.
Mindaugas Balavakas
Születtett 1970. augusztus 23-án Vilniusban, a szakközépiskola elvégzését követően nyomdászként kezdett dolgozni. 1991-ben lett az ARAS állományának tagja mint gyakornok.
Juozas Janonis
(1962. május 9 Maziunai) Mezőgazdasági technikumot végzett, majd az autóiparban helyezkedett el. Ellenőri feladatokat látott el az Autóipari Felügyelőségnél, majd az egykori itthoni KPM ellenőri feladatokat látott el, 1991-ben lett közlekedési rendőr.
Algirdas Kazlauskas
1949. szeptember 1-jén született Vaiksteniaiban. Sorkatonai szolgálatát 1968-1970 között töltötte, majd gyári munkás lett. 1972-ben belépett a Vilniusi rendőrség köztelékébe, majd esti iskolába járt, elvégezte az Elektronikai Informatikai kar egyik szakát, és a Közúti Gépjárműfelügyelőség felügyelője lett. 1991 június 1.-én kinevezik a Közúti Rendőrségi Igazgatóság Ügyeleti Részlegére, vezető beosztásba.
Antanas Musteikis
1958. január 28.-án született Stugliaiban. Középiskolai tanulmányait Vilniusban fejezte be, bútortervező-kivitelezőként dolgozott. 1990-ban csatlakozott a határőrséghez mint vámfelügyelő.
Stanislovas Orlavičius
1956. május 17.-én született egy kis faluban, a nyolc osztály elvégzését követően technikumot végzett, 1976-ban érettségizett és az építőiparban helyezkedett el. Katonai szolgálatát 1976-78 között a szovjet hadseregben töltötte, majd Vilniusban helyezkedett el. 1991-ben lett a vámhatóság tagja, vilniusi területi vámellenőrként.
Algimantas Juozakas
1969. április 13.-án született Vilniusban, kereskedelmi iskolai tanulmányai befejeztét követően bolti eladóként dolgozott. Az ARAS rohamosztagának tagja volt 1991-ben.