Eisenhower amerikai elnök 1956-ban indította el az első, állami támogatásból létrehozott nemzetközi jazzturnét, Dizzy Gillespie trombitás vezetésével. A képen az együttes tagjai Törökországban, jobb oldalon Dizzy Gillespie
A Szovjetunió és azok az országok, melyek kommunista vezetés alatt működtek, rendszeresen támadták - jogosan - az Egyesült Államokat azzal, hogy elnyomó a feketékkel szemben, rasszista, és támogatja a szegregációt. A képen a 6 éves Ruby Bridges látható, aki az első fekete diák volt, aki az addig csak fehérek által látogatott iskolában kezdett el tanulni. A három férfi szövetségi ügynökök, akiknek az volt a feladatuk, hogy az iskola területén megvédjék a kislányt az esetleges atrocitásoktól
Az USA nem engedhette meg magának, hogy népszerűségéből veszítsen egy olyan történelmi korban, amikor nagyon sok országban éppen ekkor dőlt el, hogy kommunista vezetése lesz, vagy esetleg az Egyesült Államokkal szövetkezik majd. Elengedhetetlen volt az Egyesült Államok számára, hogy növelje a népszerűségét, és leépítse azokat a negatív sztereotípiákat, jelenesetben a feketék elnyomását, amiket országukhoz kötöttek a tengerentúlon.
A képen a Little Rock-i iskola egyik diákja, akik 1957-ben úgy döntött nyolc fekete származású társával együtt, hogy beiratkoznak az addig csak fehérek által látogatott iskolába. Az ügyből hatalmas botrány kerekedett
Egy zenei turnésorozat létrehozása tökéletesen alkalmas volt arra, hogy megmutassa a világnak: Amerika mennyire büszke fekete zenészeire és az általuk megalkotott zenei stílusra, a jazzre, hiszen állami támogatásból nem másokat, hanem őket küldi el, hogy megmutassák a világnak tudásukat és azt az illúziót, miszerint Amerikában tökéletesen működik a demokrácia és egy népcsoportot sem nyomnak el. A Little Rock iskolai botrányhoz végül kirendelték a katonaságot, hogy biztosítsák a rendet és megvédjék a fekete diákokat
A külügyminisztérium által szervezett turnék célpontjai szinte kivétel nélkül azok az országok voltak, ahol az Egyesült Államoknak valamilyen politikai vagy gazdasági célkítűzései voltak. Tehát a turnékkal együtt gyakran CIA-hadműveletek is együtt jártak, amiknek célja az volt, hogy a koncertet követő években puccsokat hajtsanak végre, melyek után olyan vezetőt állítanak az adott ország élére, aki szimpatizál az USA-val. A képen Dizzy Gillespie egy kígyónak játszik Karacsiban, Pakisztánban (1956)
Az Amerikából érkező zenészek kimondottan élvezték, hogy találkozhatnak alig ismert helyi zenészekkel, akiktől sokat tanulhattak, és jobban megismerhették az adott ország zenekultúráját, amiből később akár ihletet is meríthettek. A képen helyi zenészek fogadják az Aranypartra (későbbi Ghánába) érkező Louis Armstrongot Accra repterén (1956)
Armstrongnak volt olyan koncertje Afrikában, ahol százezres tömeg előtt játszott (Aranypart, 1956)
A turnékkal párhuzamosan az amerikaiak nemzetközi rádiójában, a Voice of Americában 1955-től egy külön műsort szenteltek a jazznek, a Jazz Hourt, aminek az volt a célja, hogy külföldön is fogható adásokkal tegyék népszerűvé a jazzt. A képen Willis Conover műsorvezető Louis Armstronggal
Magyarországon a jazz eleinte tiltott, később a tűrt kategóriába tartozott. 1956-ban magyar jazz-zenészek az amerikai nagykövetség segítségével felvettek pár számot, amit sikerült kicsempészniük Nyugatra. Így volt lehetséges, hogy 1956. november 23-án a Voice of America rádióban magyar zenészek számait játszották világszerte. A képen Szabó Gábor, akinek Sztálinváros blues című számát is leadták az amerikai rádióban
Az amerikai külügyminisztérium által pénzelt turnékon részt vett Dave Brubeck zenész is családjával. Az egyik lengyel városban a felkonferáló azt kérte Brubeckéktől, hogyha már ott van az egész család, akkor a 10 és 11 éves fiúk is mutassák meg, hogy mit tanultak apjuktól. Azok még sosem játszottak közönség előtt, de nem riadtak vissza a kihívástól, felmentek a színpadra, és ahogy otthon tanulták, rögtön a jazz szokásaihoz híven elkezdtek valamilyen zenét improvizálni, mire az apjuk mögülük hangosan rájuk sziszegett: “A melódiát játsszad, te hülye!” A jazz híres az improvizálásáról, úgyhogy ez különösen humorosan hatott, másnap egy német újság címlapon le is hozta a történetet “Spiel die Melodie, Dummkopf” címmel (a képen Dave Brubeck fiaival)
A turnék közül egyértelműen a legfontosabb a Szovjetunióban tartott koncertsorozat volt, amit pár hónappal a kubai rakétaválság előtt tartottak. Benny Goodman és zenekara volt az, aki pár hónapig városról városra járt a Szovjetunión belül, hogy népszerűsítsék a jazzt. Valamelyik koncerten maga Hruscsov is részt vett, de nem volt elragadtatva a "modern" zenétől. A képen egy korabeli album borítója látható
A képen Benny Goodman szórakoztatja a közönséget a Vörös téren
Habár nem a hivatalos állami turné keretében, de 1965-ben Louis Armstrong fellépett 80 000 rajongó előtt a Népstadionban. A Népstadion közönsége sikított, fütyült és tapsolt, teljesen odavoltak Armstrongért, aki még azt a lazaságot is megengedhette magának, hogy időnként ne csak egy nótára, hanem egy cigarettára is rágyújtson. A koncert után a rajongók egy tokaji borral teli csikóbőrös kulacsot ajándékoztak a hírességnek
Ha a jazz nagyköveteinek több évtizedes munkáját nézzük, és hatásukat vizsgáljuk a hidegháborúra, akkor azt azért nem lehet elmondani, hogy ez vetett volna véget a Szovjetuniónak, de a jazz mindenképpen fontos kulturális fegyvere volt az Egyesült Államoknak, és az amerikai polgárjogi mozgalmakra is nagy hatással volt.
Most, hogy a képek végére értetek, hallgassátok meg a teljes történetet is! Az adást eléritek a fenti linken keresztül vagy meghallgathatjátok Apple Podcasten, Spotify-on és a többi podcast alkalmazásban.
További érdekességeket itt olvashattok és itt hallgathattok a Hihetetlen Történelem Podcast csapatától.
Képek forrása: reddit.com; fidelio.hu; pinterest; theartssection.org; maszol.ro; flashbak.com
