Népbüfétől a City Grillig

Szocialista tömegétkeztetés

2020. december 18. JTom

Ha a két világháború közötti éttermi gasztronómiára gondolunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az előkelő úri közönség által látogatott túldíszített éttermek világa volt. Pedig ott volt még a tabáni kiskocsmák utánozhatatlan miliője, a legszegényebbeknek pedig Róbert bácsi ingyenkonyhája is (amit persze kár gasztronómiának nevezni). 1945-től, a világégésből újjáépülő, új politikai rendszerre berendezkedett főváros dolgozóit is etetni kellett, gyorsan és olcsón, de kellett egy évtized, hogy a dolgot ideológiai alapon megközelítő politikusok erre rájöjjenek. A kialakult lemaradást aztán már nehezen lehetett behozni.

f_to19520409007.jpg

1952. április 9. Pillanatkép az újpesti népbüfében. Magyar Fotó: Tóth László

Mai bejegyzésünkhöz Horváth Péter, az Óbudai Múzeum történésze, muzeológusa nyújtott segítséget. Az Óbudai Anzikszban megjelent korábbi írásából érthetjük meg a korszak közétkeztetési, éttermi és később a gyorséttermi felfogását.

A II. világháborút követően az új politikai-gazdasági struktúra egyik velejárója volt a hagyományos hazai vendéglátásban történt paradigmaváltás. A sokat szenvedett lakosság széleskörű és kielégítő élelmiszerellátása igen komoly gondot jelentett az ország akkori vezetőinek, amelynek oka leginkább a gyorsan kiépülő pártállami rendszer intézkedéseiben és ténykedésében keresendő. Az ország újjáépítése, a nehézipar erőszakosan gyors fejlesztése mellett az eredményesen működő élelmiszeripar kérdése kezdetben szinte csak másodlagos szerephez jutott. Politikai síkon foglalkoztak vele, amely a féktelen kuláküldözést, termelőszövetkezetek létrehozását jelentette, de ezzel egy időben az ötvenes évek elejére nagymértékű élelmiszerhiányhoz vezetett. Ennek tükrében nem csoda, hogy az amúgy is burzsoá csökevénynek tartott vendéglátás szerepe és funkciója jelentősen visszaszorult. A vendéglők államosítása, amely tragikus hatással bírt a tradicionális óbudai kiskocsmák világára, hosszú időre megakasztotta a gasztronómia fejlődését. A több generáción át vendéglátással foglalkozó óbudai gazdákat, vendéglősöket nemcsak megélhetésüktől fosztották meg, hanem sok esetben házaiktól, családi fészküktől is, mivel a vendéglő, kocsma lényegében egy épületben volt a lakással.

Mai bejegyzésünk ismét az MTI Fotóarchívumának eszméletlenül hangulatos fotóinak segítségével készült. A képek kattinthatóak és a forrásukhoz vezet a link, amin az esetleges kiegészítéseket, javításokat örömmel fogadják az archívum dolgozói!

A gyűjteményben megtalálható sok százezer fotó bármelyikéből kérhető akár nagyméretű vászon falikép is!

A hazai éttermi élet hagyományos szerkezete, formái és felfogása megszűnt, helyette egy új, szocialista sémájú gasztronómiai világ kezdett körvonalazódni. Ezzel párhuzamosan változott meg a lakosság étkezési kultúrája, amely az igények átalakulását vonta maga után. A nagy, gyári munkástömegek és a dolgozó lakosság étkeztetése sokáig megoldatlan maradt (mind az üzemekben, mind szabadidőben), majd csak az 1960-as évek elején született döntés a helyzet gyökeres javításáról. A Kádár-korszak korai gazdasági intézkedési, politikai stílusváltása bizonyos fokú életszínvonal-emelkedéshez vezetett, amely a tömeges (köz-) és az egyéni étkezésben is kimutatható volt: két területen, az üzemi étkeztetésben és a szélesebb körű vendéglátásban indult el látványos innováció.

f_ti19620316004.jpg

1962. március 16. A Csepel Vas- és Fémművek Egyedi Gépgyárának dolgozói ebédelnek a gyár önkiszolgáló éttermében. MTI Fotó: Tormai Andor

Kezdeti próbálkozások már az 1950-es évek végén voltak a helyzet javítására. Ekkor nyíltak meg Budapesten a hamar közkedveltté vált Mézes Mackó üzletek, ahol főleg hidegkonyhai termékeket árusítottak. Ezt követte egy újabb bátortalan próbálkozás, szintén a Budapesti Vendéglátóipari Tröszt szervezésében, amely bizonyos fokon az utóbb megszülető önkiszolgálók elődjének tekinthető. Ezek voltak a Húszéves bisztró nevű helyek, amelyek korábbi vendéglők, kocsmák átalakítása után nyíltak meg. Ezek a boltok igazából nem találták meg az ideális arculatot, több vendéglátó formát képviseltek egyszerre. Félig önkiszolgáló jellegű falatozó, kávézó, eszpresszó és borozó boltként üzemeltek, ám lényegében egy takaros italbolt szintjén voltak.

f_zo19521201057.jpg

1952. december 1. Vendégek a Vendéglátó Vállalat Népbüffé vendéglátóhelyének 1-es számú fióküzlete előtt. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen. MTI Fotó/Magyar Fotó: Mező Sándor

f_la19591118031.JPG

1958. október 29. Az Éttermi és Büfé Vállalat új "Mackó" büfét nyitott a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Roosvelt téren. A büfé egyik érdekessége, hogy az infra-hővel sütött ételek készítését egy üvegfalon keresztül figyelemmel kisérhetik a vendégek. A hangulatos helyiségekben a közismert Roch-Ola zenegép szolgáltatja a zenét. MTI Fotó: Lajos György

f_la19581029008.JPG

A Mackókban általában igen nagy volt a forgalom. A hetvenes évekre több megyeszékhelyen is nyitottak üzleteket

Sikeresebb elődnek bizonyult a Pannonia büfé- és bisztróhálózat (pl. a híres Imbisz büfé a Nyugatinál), illetve annak vezető üzletei, mint az EMKE bisztró, a Berlin és Halló étterem. Az akkori Lenin körúton működő, nagy sikerű és forgalmú Halló vált a következő években gyorsan terjedő hazai önkiszolgáló éttermek mintájává. Ez az ún. csúszó tálcás kiszolgálási forma, illetve a konyha részéről az ételfajtaként szakaszolt tálalás lett a mérvadó, követendő és kialakítandó üzemeltetési szisztéma az üzemi étkezdékben is. Sokan nosztalgiával emlékeznek ezeknek az étkezőknek a sajátos hangulatára, a sorban állásra a háromszögletű alumíniumtálcával, az asztalra kitett vizes kancsókra, a falon függő étlapra becsúsztatott ételnevekre, a zónaadagokra, hangos pénztárgépekre, és a főleg az árakra. 

f_ti19590421007.jpg

1959. április 21. Turmix italokat készítenek a vendégeknek az egykori Forintos-büfé helyén megnyílt Imbisz büfé dolgozói. MTI Fotó: Tormai Andor

f_fri19600411006.jpg

1960. április 11. Vendégek a volt Népbüfé helyén, a Lehel út és a Dózsa György út sarkán megnyílt, önkiszolgáló rendszerű Express Büfében. MTI Fotó: Friedmann Endre

f_fri19600411008.jpg

Az Express Büfében a falból is sör jött...

f_szl19740226014.jpg

1974. február 26. Vendégek állnak sorban a péntárnál a nagykörúti önkiszolgáló étteremben. MTI Fotó: Szlukovényi Tamás

A balatoni turizmus fellendülésével együtt érkeztek meg oda is a tradicionális éttermek mellé a budapesti önkiszolgáló étkezdékhez hasonló tematikájú étkezdék, amik az ebédidőszak fogyasztóit igyekeztek elcsábítani a magyar és a baráti országok vendégköréből, persze csak azokat, akik nem teljes ellátásos SZOT-beutalóval nyaraltak!

m_va_1700453.jpg

1954. június 22. Vendégek egy étteremben a balatonfüredi mólónál. MTI Fotó/Magyar Fotó: Vadas Ernő

A vendéglátás ilyen jellegű átalakítása bizonyos aggályokat vetett fel a „régi” vendéglősök köreiben, akik féltették a tradíciók elvesztését. A Belkereskedelmi Minisztérium 1966-ban így nyilatkozott: „A fontos csak az, hogy a családias kisvendéglők és a jellegzetes éttermek, valamint a tömegétkeztetésre alkalmas éttermek közötti arányokat megtartsák. Mert a külföldiek és a hazaiak nemcsak ilyen szórakozóhelyeket keresnek, hanem gyorskiszolgáló és önkiszolgáló éttermeket is, hogy különösen a kirándulóhelyeken gyorsan és olcsón étkezhessenek.” A hivatalos állásfoglalás szerint a közeljövőben megnyíló önkiszolgáló éttermek nemcsak a vendégek gyors kiszolgálását, kulturált vendéglátását biztosítják majd, hanem az egészséges étkezést is, hiszen a gyorsaság miatt az ételek nem úsznak a zsírban. Ezt biztosítja a modern, gyorsabb konyhatechnológia (pl. a grill használata), az új gépsorok, pultok kiépítése.

Az igazi nagy áttörés és a klasszikus önkiszolgáló éttermek aranykora az 1970-es évek első felétől datálódik. A korabeli korifeusok farizeusok a hazai vendéglátás legfőbb feladatának a gyorsabb étkezés lehetőségeinek megteremtését tartották, mégpedig úgy, hogy az megfeleljen a növekvő tömeges igényeknek. Ennek szellemében dolgozta ki több éves programját a Belkereskedelmi Minisztérium. Állami támogatást adtak a nagy alapterületű (800 négyzetméternél nagyobb) önkiszolgáló éttermek és ételbárok építéséhez. Szép lassan, sorra nyíltak meg a fővárosban gyorséttermek, de számuk messze elmaradt a vártaktól. Budapest területén több vendéglátó vállalat üzemeltetésében, irányítása alatt működtek ilyen jellegű éttermek, amelyek mellett más profilú egységeket is birtokoltak.

Hangsúlyos problémát jelentett a modern vendéglátó egységek berendezésének rendkívül magas ára. Kezdetben ugyanis csak nyugati importból tudták beszerezni a működésükhöz szükséges gépeket, berendezési tárgyakat. Ám volt olyan magyar cég, amely hamar reagált az akkut problémára, profilját a kornak megfelelő színvonalú gépek gyártására alakította. A legfontosabb a KERIPAR (Kereskedelmi Berendezéseket és Gépelemeket Gyártó Vállalat) volt, amelynek több üzemegysége működött (a fővárosban az egyedi berendezések gyára, Szombathelyen a Vendéglátóipari Gépgyár, Celldömölkön az Üzletberendezés Gyár, Tatabányán a Fémipari Gyár). A KERIPAR kezdte gyártani az ételbárok és önkiszolgáló éttermek nagykonyhai sütő-főző berendezéseit, a hűtőbútorokat, kávéfőzőgépeket, étel-melegentartó pultokat, feldolgozógépeket és a híres burgonyakoptató gépeket.

A hazai gyártású berendezések ugyan jelentősen csökkentették az új éttermek építési és üzemeltetési költségeit, a tervezett ütemű és mennyiségű beruházások mégis megakadtak. Budapesten 1970 végén 22, öt év múlva 31, 1980-ban 52 önkiszolgáló étterem működött. Egy 1976-os statisztika szerint 15 ezer vendéglátóhely volt az országban, de ebből csak 3500 árusított meleg ételt. Ezért a negyedik ötéves terv időszakában, 1977-től jelentősen bővítették országos szinten az üzlethálózatot, amelyben jelentős szerepet játszott a panel lakótelepek rohamos építése.

Fontos szereplői voltak - elsősorban a hatvanas évektől - körülbelül 15 éven át a szovjet mintára kialakított étel- és italautomaták szerte a fővárosban. A szinte csak a fővárosra korlátozott gaszto-gépekre sajnos még nem érett meg a "szocialista embertípus", az üzemeltető vállalatok elsősorban a rongálások miatt okozott károk (és a helyükre kerülendő hiányzó alkatrészek hiánya) miatt hagytak fel hosszú küzdelem után a használatukkal.

f_fri19641110020.jpg

1964. november 10. Vásárlók az Engels téri, újonnan megnyílt önkiszolgáló automatánál és a mellette álló tejcsárdánál. A több mint másfélszáz rekeszes gépek édességet, konzervet, cigarettát és egyéb használati cikkeket árusítanak. MTI Fotó: Friedmann Endre

A változó igényekre válaszul és elsősorban a nyugati életstílusra vágyó fiatalokat megcélozva, a nyolcvanas évek közepén indította el a fővárosban a Taverna Vendéglátóipari Vállalat a City Grill gyorséttermét, ami magyaros hamburgert, sült kolbászt és rétest is kínált, és üzleteinek száma 1993-ra már elérte a 20-at. Több vidéki városban és a Balaton partján is nyitottak külföldi mintát követő franchise-rendszerben, amit egyébként horribilis pénzért árultak (250 millió forint plusz 3% a bevételből még harminc évvel később is rengeteg pénz). Ezért is volt meglepő a gyorsnak tűnő kudarc - hiába menekültek előre -, alig egy évvel később már csak négy üzletük működött, egy újabb év múlva pedig teljesen felszámolták a láncot. Ezt elsősorban az élelmiszer-alapanyagok időszakos hiányának és a hullámzó minőségének köszönhette a cég.

f_gal19850405013.jpg

1985. április 5. Fizet egy vendég a pénztárnál a City-grill gyorsbüfében. A Belvárosi Vendéglátó Vállalat City-grill néven McDonald’s jellegű gyorsbüfét nyitott a Bajcsy-Zsilinszky úton. Az új vendéglátóhely egy gyorsétkező rendszer tagja, amely egész nyitvatartási ideje alatt teljes áruválasztékot kínál a vendégeknek. MTI Fotó: Varga László

A valamikori olcsó és gyors önkiszolgáló éttermek az üzemi konyhákkal együtt a rendszerváltás után gyorsan eltűntek, hatalmas űrt hagyva maguk után. Helyükre a multinacionális cégek gyorséttermei érkeztek leginkább. Ugyan hatalmas gyárak már régóta nincsenek a főváros belsőbb kerületeiben, viszont számos iroda és más jellegű munkahely igen, ahol sokszor okoz gondot a napközbeni étkezés megoldása. Ezek problémáját veszik át manapság a kiszállítást vállaló vendéglátók, akiknek a mostani vírushelyzetben ez lehet az egyetlen túlélési esélyük.

f_lb19880429056.jpg

1988. április 29. Marjai József miniszterelnök-helyettes, kereskedelmi miniszter megnyitja az első McDonald's éttermet a belvárosi Régiposta utcában. A gyorsétterem létrehozója a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát McDonald's Közös Vállalata. MTI Fotó: Kleb Attila

Felhasznált források:

Szöveg: Horváth Péter, Óbudai Anziksz

Képek: MTI Fotóarchívum

Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum fotói falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetőek! 

Az archívumról bővebben:

Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt. 

Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.

 

Az MTI Fotóarchívumról:

Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.

A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.

A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!

A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6616314822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Club Sandwich 2020.12.18. 01:39:55

Azt hiszem, inkább Rock-Ola lesz az a Roch-Ola ;)

Tomchy 2020.12.18. 09:19:33

Én az első telefonra (ha ugyan telefonon zajlott) lennék kíváncsi, amikor az első ügyintéző felvette a kapcsolatot a McDonald's-szal:
- Halló, Mekdonáldsz? Gipsz Jakab vagyok a Bábolnai Mezőgazdasági Kombináttól, Magyarországról! Nem akarnak nyitni velünk közösen egy üzletet Budapesten?
- Mi van????? :D :D :D

5valve 2020.12.18. 09:35:14

@Tomchy: Inkább fordítva lehetett szerintem. A Mc Donalds akart betörni a keleti piacra ehhez keresett partnert.

Tomchy 2020.12.18. 11:04:47

@5valve: Hát, ebből az irányból is érdekes lehet, hogy hogy jutottak el épp a Bábolnai Mezőgazdasági Kombináthoz.

- Halló, mr. Kádár? Roland McDonald vagyok, szívesen nyitnánk egy új éttermet az Önök gyönyörű országának fővárosában, hogy is hívják, Bukarest? Budapest? Na, mindegy, szóval nyitnánk ott egy éttermet.
- Rendben, nem bánom, remélem lesz az étlapon krumplileves is. Hívják fel Gipsz Jakabot a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátnál, Ő majd tud segíteni.
- Mi van??????? :D :D :D

bioLarzen 2020.12.18. 12:54:54

Jó kis cikk, köszönjük.

bioLarzen 2020.12.18. 12:56:24

"Egy 1976-os statisztika szerint 15 ezer vendéglátóhely volt az országban, de ebből csak 3500 árusított meleg ételt."

Ez a 3500 csak nekem tűnik nagyon kevésnek?

Munro 2020.12.18. 13:01:00

Express Büfében milyen király hogy magadnak csapolhattad a sört :)
A sörcsap feletti két kis lámpa vajon mit mutathatott?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.18. 13:52:24

@bioLarzen: nem kevés az. a többi "vendéglátóhely" sima kocsma volt.

toncsi64 2020.12.18. 16:55:55

A Halló közelében laktunk és bizony elég sokszor kajált ott a család. Szerintem korrekt volt a választék és a minőség is. Az árakról meg elég beszédes, hogy azóta sem ettem annyiszor étteremben mint akkoriban :)

MIG-31 2020.12.18. 18:35:11

@Tomchy: Tudatlan vagy a témában! Ne is haragudj, de ez az igazság. A Bábolnai Mezőgazdasági kombinátnak és Vezetőjének Burgert Róbertnek már sokkal korábban nagyon jó kapcsolata volt USA-beli és Nyugat-európai cégekkel, úgy a 60-as évektől. Burgert Róbertet ismerték és tisztelték mind keleten mind nyugaton, egy igazi jó szakember volt. A legfejlettebb technológiákat az USA-ból hozták be, a baromfitenyésztéssel kezdődött, majd disznó és növénytermesztés, gépeket, fajtákat, vegyszereket, szaktudást. Volt egy ilyen cég hogy IKR Bábolna, az elődjét úgy hívták hogy CPS Bábolna (CPS=Corn Productions System, ez magyarítva lett Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer). A baromfi ágazata világhírű lett. Ez a CPS-Bábolna USA-magyar vegyes vállaltként indult asszem 1970-ben, a szocialista Magyarországon. Az IKR és a mintájára szerveződő többi termelési rendszer hatalmas fellendülést hozott a magyar mezőgazdaságban. Burgert és társai az USA-ba mentek ki megnézni hogy kell kukoricát termelni. Akkoriban itthon elérhetetlen műszaki színvonalú gépeket hoztak be ezek a termelési rendszerek, az IKR többek között a Claas kombájnokkal kezdett az NSZK-ból, 12 John Deere traktort az USA-ból, utána áttértek az International Harvester traktorokra (szintén USA), majd a Fiat traktorok a 80-as években. Ők hozták be a Steiger traktort szintén az USA-ból, aminek aztán a győri Rába a licenszét is megvette és itthon gyártotta, munkagépeket is licenszeltek. Nem folytatom, szóval ezzel nagyot akartál mondani, de mellélőttél. :) :) :)

bioLarzen 2020.12.18. 19:26:15

@JTom: Akkor vélhetően csak nekem tűnt kevésnek...

bioLarzen 2020.12.18. 19:29:34

@MIG-31: Mellékes - de belegondoltál abba, mennyit veszített volna a mondandód lényege az első mondat nélkül? Szerintem, ha nem muszáj, akkor nem feltétlenül érdemes ezzel az ajtóberúgós kezdéssel nyitni, mert rögtön feleslegesen agresszívnek tűnik az egész - holott nem az.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.18. 19:39:55

@MIG-31: @bioLarzen: pontosan ezt akartam írni, mint Larzen. a személyeskedés nélkül sokkal szimpatikusabb lett volna az egyébként nagyszerű hozzászólásod!
annyit tennék hozzá hogy Bábolnát a fénykorában úgy hívták a vezér miatt hogy "Burgertland", szóval B.J. tényleg mindent megpróbált hogy gatyába rázza a szocialista gazdaságot, de hát egy fecske...

efi 2020.12.18. 19:51:49

@MIG-31:
Akkor viszont kicsit módosítanunk kell a sztorin.
MC: Jó napot, Bábolna? Nyitnánk egy gyorséttermet magukkal közösen.
Bábolna: Öööö...jó, de miért pont mi?
MC: A vezetőjük neve profilba vágott...

BölcsÉsz 2020.12.18. 20:20:16

@Munro: Nem lehetett reklamálni, ha sok volt a hab.

Head Honcho 2020.12.18. 21:45:46

"farizeusok"

Biztos, hogy ez a megfelelő szó?

MIG-31 2020.12.18. 23:22:32

@bioLarzen: végülis igazad van, felfoghatja valaki akár durvának is, pedig nem volt olyan szándékom. Bár személyeskedés nincs benne. Finomabb szoktam lenni biztos, de ma más helyen pont belefutottam egy baromba, aki egy tök normális kérdésre válasz helyett bunkózott kapásból, és nem egy ilyen megjegyzéssel. Na mindegy, nem magyarazom tovább. Ez ilyen lett, máskor meg én finomkodok.

¿Qué tapas hay? 2020.12.18. 23:28:03

@Head Honcho: Nem tudhatom, nem vagyok én egy poliészter...

Bár ha mindenképp egy görög-latin eredetű kifejezés kell a szövegbe, akkor talán a "korifeus" jobban illenék a ide.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.18. 23:36:45

@MIG-31: semmi gond, nem lett belőle baj. a kommentből nem tudok mondatokat törölni, csak az egészet, úh. ha a "megszólított" sem bánja akkor hagyom, mert értékes a lényege

Tomchy 2020.12.18. 23:38:07

MIG-31: Nem vettem fel, tényleg nem a szakterületem, én okosodni járok ide. :)
De nekem ez a Bábolnai Mg Kombinát - McDonald's fúzió továbbra is rendkívül viccesen hangzik. Mint Moldova György egyik álma, mikor merünk majd nagyok lenni, és Nyugat-Afrika partjait az ÁFOR tankhajója fogja szennyezni, a Coca-Cola Company meg kénytelen lesz beolvadni a Szobi szörpcsaládba... :D

MostKomolyan??? 2020.12.19. 00:10:44

Nekem például lejött, hogy @MIG-31 feleslegesen - és irreálisan - túlreagálta @Tomchy-t , ezért az első kettő, és az utolsó mondtatától el tudtam vonatkoztatni. És egy tök jó és érdekes poszt lett.

Egyébként: Nekem csak a kajaautómaták vannak meg a "Csokiroláddal" ami valahogy soha nem akart megromlani, cserébe frissen is ehetetlen volt... :)

MIG-31 2020.12.19. 00:31:11

@Tomchy: Oké, rendben. Akkor talán nem leszek ezek után lelkibeteg. :)
Furcsa az ilyen dolog annak, akinek tök ismeretlen. Magyarország nem volt annyira elzárkózva ám a nyugati blokktól. Sőt, a Szovjetunió rengeteg olajat meg gázt szállított végig nyugatra, az volt a fő keményvaluta bevétele. Sőt, ezt se szokták reklámozni, de a 80-as években már odáig jutottak, hogy a szénhidrogénkitermeléshez szükséges technológiák egy részét nyugatról importálták, a csővezetékekhez a nagy átmérőjű acélcsöveket szintén Nyugat-Európából importálták (érted, a nagy Szovjetunió, a vas és acél országa), sőt a finanszírozásban is szerepe volt nyugati bank konzorciumoknak. Az USA nehezményezte is az európai Nato országok szovjet szénhidrogénvásárlását, mert így közvetve ezek a Nato országok is hozzájárultak az ellenség hadseregének fenntartásához.

De vissza hazai vizekre. A győri Rába gyár például nagy mennyiségű teherautó és traktorfutóművet szállított az USA-ba, természetesen dollárért, a 70-es évek végétől kezdve. A traktorgyártásban partner Steiger cég besszállítójaként traktorfutóműveik eljutottak mind az 5 kontinensre. A 80-as években évi 10ezer pár (azaz 20 ezer db) hajtott tandem futóművet szállított az International nehézteherautók alá. De szállított a GM-nek is. Sőt, a mai USA hadsereg kerekes járműveinek jó része (egy gyári mérnök kb. felét mondott) alatt Rába futóművek vannak.

MIG-31 2020.12.19. 00:56:19

@JTom: Hát igen, Dr. Burgert Róbert nagy koponya volt, igazi vérbeli szakember, újító, jó szervező és rendszerben gondolkodott. Persze sokan elintézik a tevékenységét annyival, hogy persze, mert közel volt a tűzhöz. Ami annyiban igaz, hogy MSZMP KB tag volt, de sokan mások is voltak azok. Elég jól fel van tárva a cég története, én olvastam egy részét. Ki lehet mondani hogy Bábolna sikeres volt a 60-as évektől 90-ig, nem tökéletes volt az sem, semmi sem az, de sikeres volt. A működését végig a szocialista szabályzók elleni már már hősies küzdelem jellemezte.
Milyen érdekes, Burgertet asszem 60-ban helyezték Bábolnára igazgatónak, és feladata volt a baromfiprogram végrehajtása. Sikerült is neki, a Világ élvonalába került, a tenyésztésben is. De előtte a pécsi állami gazdaságban hasonló baromfiprogramba belebukott, a próbálkozás csúfos kudarccal járt, az állatok elhullottak, stb. És tanult belőle, Bábolnán már rendszerben gondolkodott, nem engedett semmiből. Utána a kukoricával is megcsinálta ugyanezt. Előtte Bábolna egy rosszabb ÁG-nek számított, veszteséges volt, az előző igazgató szerint nem alkalmas növénytermesztésre, kukoricából a sor végén kullogtak, az volt a véleménye hogy vissza kéne füvesíteni az egészet, aztán újra csak lovak legeljenek. Ehhez képest Burgert a rendszer indulásakor első éven szinte megduplázta a termésátlagot, persze alacsonyról indult, úgy azért könnyebb. A tőkés gépeket devizahitelből vették, olyan konstrukcióban, hogy a termésnövekmény (amennyivel nőtt a termés, nem az összeset) nyugati exportjából fizetik majd vissza a hitelt, asszem 3 év alatt. És első év alatt kitermelték. Az MSZMP nehézipari erős embere tajtékoztak is, ez pint egybeesett a 68-as új gazdasági mechanizmus lefékezésével. Olyan, ma pitiánernek tűnő dolgokért feljelentették az ellenfelei, például hogy a nyugatról behozott traktorok rádióján lehetett fogni a Szabad Európát.
De Bábolna nem csak csirkét exportált, a ruszkikhoz több Bábolna méretű baromfitelepet szállított kompletten, dollárért, az akkoriban nagy szó volt, meg Irakba, meg a fenetudja hova.
Pesten ők csinálták meg a patkánymentesítést és annak tartós fenntartását, Európában jól az elsők között. Pár éve bontottak szerződést az utódcéggel.
És a történetéhez hozzátartozik, hogy a rendszerváltáskor még megszavazta a kollektíva a maradását, majd mégis menesztették, amin meg is sértődött, egy darabig be se tette a lábát Bábolnára, ami valahol érthető is, úgy érezte hogy élete fő műve megtagadta.
Több hasonló emberre lett volna szükség, mint ő, meg a másik vörös báró, a győri Horváth Ede. Akkor talán lett volna igazi szerkezetváltás. Őt szintén azért marasztalták el sokszor, mert végrehajtotta a közösen meghozott határozatokat, ráadásul ugyanazok, akikkel a határozatokat hozták.

Úgy néz ki a kommentelés is megoldódott, lehet én csináltam valamit, töröltem minden böngészési előzményt. Vagy te. De most látom a saját kommentjeimet.

MIG-31 2020.12.19. 01:22:11

@Munro: Szerintem a működéssel volt összefüggésben a lámpa a sörcsapnál. Amíg világított addig húzhatta, nemtudom. Érdekes lenne hogy működött, úgy értve hogy a fizetés hogy történt, mert biztos nem korlátlanul folyt a sör, mintha a vízcsapot nyitotta volna meg.
Amúgy a Hét tonna dollár című film hasonló jelenete ugrik be erről, mikor panaszkodnak hogy a másik tömbben már a whiskeyt meg a konyakot is bevezették a lakásokba.
A pesti vendéglátóhelyek hangulatának a cikkben említett 2.világháború utáni leépülése szépen megjelenik egy másik filmben, a Látástól vakulásigban, nem ez a film fő témája, csak az egyik visszatérő helyszíne.

roquodronsalamovikconrokmund 2020.12.19. 01:26:17

Az inflationtool.com szerint 250 millió forint mostani árfolyamon kb. 5,5 milliárd. Nem tudom, hogy honnan van az infő, de kizárt, hogy ilyen nagyságrendű pénzt bárki kifizessen egy étteremkoncesszióért. Vagy ez már egy mostani árfolyamra átváltott összeg? Mert még úgy is piszok drága egyébként, de a nagyságrend már stimmel.

bioLarzen 2020.12.19. 01:41:27

@MIG-31: Jaja, pont ezért is írtam, mert az eddigi hozzászólások alapján nem tűnik jellemzőnek ;)

bioLarzen 2020.12.19. 01:53:49

@MostKomolyan???: Arra a "csikobevonatú ostyahengerben csokikrém" Utasellátós roládra gondolsz? Vélhetően tényleg tré volt - de imádtam :)

bioLarzen 2020.12.19. 01:54:36

Erratum: csokibevonatú... Lovat nem tartalmazott a termék :)

gintonic.azigazi 2020.12.19. 06:44:54

@MIG-31: Burgert az Uj Gazdasagi Mechanizmus keretein belul tudott mozogni, Nyers Rezso, Fehér Lajos, Aczél György voltak a kitalaloi, 1972-ig tartott ez, utanna mar csak befejezni lehetett programokat es tobb nyugati gep sem johetett be KIZAROLAG ha "megtermelte a sajat arat valutaban". 1972-ben jott Brezsnyev Budapestre es lefujta az egeszet mert felt hogy kapitalastak leszunk ez miatt, Kadar akkor volt pont 60 eves el akartak kuldeni nyugdijba de Biszku tul moszkovita volt, Nyers meg tul szocialdemokrata, igy maradt Kadar Janos, a nyakan Apro Dögeivel :) ( Apro Antal es Dogei Imre, az "apro dogei" a moszkovitakat jelenti Kadar nyakan akik jelentettek rola napi szinten, Dogei amugy 1964ben meghal mar csak azert sem o, de Biszku Bela - a masik nagy moszkovita - remekul helyettesiti )

Szoval amirol irtal azt megfurtak Moszkvabol szemelyessen Brezsnyev allitatta le - de a kolhoz/szovhoz rendszer mar nem tert vissza es maradtak lehetosegek.

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Aj_gazdas%C3%A1gi_mechanizmus

@roquodronsalamovikconrokmund: 1993 ben 250millio forintert megvehetted volna a Bem rakpartot. Itt valami eliras lesz. 1993 ban 47 forint volt a dollar, szamold at... ennyiert NewYorkban a Grand Centralon nyithattal volna barmit.

@5valve: a moszkvai 1990 ben nyitott, amugy az elsot a keleti blockban Belgradban ( szerintem az messze nem volt akkor mar kommunista orszag ) nyitotta a meki es ket honapra nyilt a belgradi utan a mienk, Budapesten. ( A belgradit a helyi vajdasagi partner ceg csodje miatt zartak be par ev mulva, "elvitte a haboru" )
Pecsen nyitott Dairy Queen, elsokent a NEM_McDonaldsok kozul, es uttoro volt a szekszardi Burger Ranch 1991 ben amirol kiderult igen hamar hogy adocsalas, az MDF kozeli helyi vallkozo akasztott nagyot rajta, a berendezest elvittek aztan Kijevbe a ceg a ceginfo szerint a mai napig "vegelszamolas alatt" van ami szerintem uj magyar rekord.

BURGER RANCH SZEKSZÁRD ÉTTEREM KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG "végelszámolás alatt"/1991
7100 Szekszárd, Széchenyi u. 21.
ADÓSZÁM:10719998-2-17CÉGJEGYZÉKSZÁM:17 09 001374

gigabursch 2020.12.19. 08:06:16

@bioLarzen:
Semmi gond.
Szemüveg nélkül elsőre csirkebevonatúnak olvastam.
Utána elkezdtem vizuálizélni, majd röhögni.

@MIG-31:
Ezzel kapcsolatban a napokban volt egy bejegyzés a lazarbibi.blog.hu-n, ami ezt a kérdést érintette.

gigabursch 2020.12.19. 08:07:57

@MIG-31:
Erről a filmről se hallottam még.

ötköb 2020.12.19. 11:10:20

Az egyik kedvencünk a Körút és Majakovszkij u. sarkán a Halló bár volt, ami önkiszolgáló étteremként működött, nagyon olcsó volt és ahhoz képest jó.
Ma talán patika van a helyén.
A másik egy kicsit feljebb az Oktogon, illetve akkor Nov. 7. tér után a Vajasbolt. (a Butterfly fagyizó közelében) Ott valami isteni volt a somlói kocka. Azóta sem ettem olyat !
Hiába régen minden jobb volt !

bugenhagen 2020.12.19. 11:27:49

Nem csak a multik nyomultak be a résbe, hanem a kínai étkezdék is.

hátramozdító 2020.12.19. 11:53:36

Köszönjük szépen! Remélem lesz Utasellátó is, sorkatonaként ott ittunk meg ketten egy üveg Éva vermutot, a szocializmus esszenciáját, lesújtó volt. Ez is megérne egy posztot, „prémium italok” a szocializmusban, a csúcs természetesen a Club 69 whiskyutánzat. Ha pedig bárki emlékszik a Kolosy-tér szendvicsesére, a néni alig fért be a bodegájába, de olyan melegszendvicseket tett elénk félbevágott óriáskifliből (akkortájt a bagett még burzsoá csökevény volt) hogy tolongtunk...

MIG-31 2020.12.19. 12:24:14

@gigabursch: Melyik volt az? Mert követem a lazarbibiblogot is, csak ott ritkábban van poszt, de azok akkor jó hosszúak és részletesek, mondjuk érthető is, mert az más jellegű.
Melyik film? A látástól vakulásig-ot le tudtam egyszer szedni valahonnan, azóta megvan, amúgy nem vagyok egy nagy filmgyűjtő. Most látom a youtubeon is fentvan, 2017-óta, ja valószínű onnan szedtem le én is.

Kedélyes Paraszt 2020.12.19. 13:04:05

Ez szuper cikk volt! A minap valami másik fórumon is téma volt ez. Nekem a 80-as évek közepéről vannak emlékeim a Múzeum körútról egy salátabárról, amit nagyon szerettem. Illetve nyilván a sok, akkori hamburgerező bódé a városban. Na, és természetesen az akkori Westened udvar. Egy ilyen 80-as évek gasztro válogatást is el tudnék képzelni.

Kedélyes Paraszt 2020.12.19. 13:14:49

@Kedélyes Paraszt: Akkoriban elég sűrűn megfordultam Lengyelországban. Na, ott még létezett az, ami Mo-on már jónéhány éve megszűnt. Tejbárok. Amennyi palacsintát ott megettem...! Voltak kis kávézók, ahol teljesen egyszerű kajákat lehetett a pultnál enni (sajtos milánói), illetve a klasszikus lakótelepi éttermek kvávi 0 közönséggel. De akkor is csak úgy kaptál piáűt, ha rendeltél kaját. Ilyenkor mindíg valami franciasaláta kinézetű kencét kértünk kenyérrel. Valamelyik távolkeleti nagykövetség kezdett el üzemeltetni egy ilyen "kinai" kajáldát, ami nagyon népszerű lett a fiatalok körében, rengeteget jártunk oda. Nagy szó volt, pálcikával ehetted a húsos tésztát.
Aztán ugye az örök zapiekanki, a lengyel városok utcáinak melegszendvicse. Ki ne emlékezne Varsó belvárosában a nagy önkiszolgáló éttermekre? Amennyi sültkrumplit ott megettünk...! És hozzá a finom gyümölcsjoghurtot. Az még nem látott algát, az biztos, nem úgy a mai hitvány utánzatuk. Kértél két adag krumplit, két tükörtojást, két joghurtot. Utána lehetett menni a különböző kocsmákba, ahol szintén kellett valamit rendelni a sör mellé. Ilyenkor jött a kaszanka, ami egy hurkaszerűség, de hitvány izesitéssel. Ez ment félre, mi csak a sört ittuk, A kajára lecsaptak az ottani homelessek. De rég volt...!

J.László 2020.12.19. 13:39:50

Ilkovics. Na, az volt még egy durva hely.

bioLarzen 2020.12.19. 13:42:00

@bugenhagen: csak azok nem franchise-rendszerben, egyetlen gigavállalat részeként, hanem javarészt a már eleve itt vagy a környéken élő kínaiak, jellmezően magyar vállalkozásként.

bioLarzen 2020.12.19. 13:44:28

@MIG-31: A Látástól vakulásig szerény véleményem szerint az elmúlt 50 év magyar filmgyártásának top 10-ében van... csak a témája miatt érthetően nem tlta apropagandát neki a rendszer, ezért maradft valószínűleg viszonylag ismeretlen film. Pedig tényleg remek film.

bioLarzen 2020.12.19. 13:45:48

@gigabursch: Aranyos blődli a vörös Kabossal a főszerepben. Egyszer mindenképp megéri megnézni.

Kedélyes Paraszt 2020.12.19. 13:50:58

@Kedélyes Paraszt: a minap volt itt egy poszt egy varsói lányról az esőben. Az egyik kedvenc kis kávézóm, ahol egytálételt, kizárólag húsos spagettit lehetett enni, az ettől nem messzire létezett. Persze a két történés között eltelt vagy 20 év :)
tvn24.pl/magazyn-tvn24/nagle-zrobilo-sie-czarno-i-lunelo-zdjelam-sandaly-i-bieglam-dalej-po-52-latach-rozpoznala-sie-na-zdjeciu,276,4848

gigabursch 2020.12.19. 14:34:41

@MIG-31:
Most elolvastam ismét.
A legutolsó. S pont a Te hozzászólásod volt az...
:-)

MIG-31 2020.12.19. 14:50:50

@gigabursch: Ja hogy hozzászólás volt. :)

MIG-31 2020.12.19. 15:18:33

@gintonic.azigazi: Tegnap még bele akartam keríteni Kádár is, de nagyon éjjel volt már, hosszú lett volna. Továbbra sem értek egyet azzal, hogy csak egy szempontból meg lehet ítélni valakit, ugye valamelyik múlt heti cikk alatt ment a diskurzus hogy miért kell Kádárt mosdatni, meg nem szabad relativizálni, stb. Ez mondjuk szerintem egy pozitívuma volt, hogy engedett ilyen kezdeményezéseket. Persze nem ő találta ki az új gazdasági mechanizmust sem, ahogy a háztájit sem, még azt is megkockáztatom hogy nem látta át magától az egészet, de hallgatott szakemberekre, kikérte a véleményüket. Teljesen természetes hogy egy miniszterelnök se ért mindenhez, nemis érthet, nemis az a feladata.
Az Új Gazdasági Mechanizmus ötlete egyes vélemények szerint szintén a mezőgazdaságból eredt. Amiben van logika, mert a háztáji például szép példája volt az egyéni s csoportos érdekek érvényesítésének, az ösztönzésnek.
Igen, Brezsnyev lefújta, de azért teljesen nem csinálták vissza az egészet. Később meg a túlélés érdekében újra kénytelenek voltak engedni a dogmákból. A vagongyári beruházásoknál is azért szorítottak pénzt és dollárt az importgépekre, mert a termékek egy részét exportálták az USA-ba, sőt a hátsó hidak egy idő után a KGST-ben is a keményvalutás termékek rangjára emelkedtek. A Szu ugyanis egy idő után a szénhidrogénszállításokért cserébe keményvalutás termékeket fogadott csak el. Sajnos azért elég sok rosszul sikerült beruházás is volt a korszakban a jók mellett.
Szerintem a mai napig nem tudják mi volt az igazi célja Kádárnak a nyugdíjazási kérelmével, és mivel nem él, el se tudja már mondani. Lehet hogy úgy volt vele, ha esetleg mégis elfogadják, akkor legfeljebb elmegy nyugdíjba aztán el kártyázik, sakkozik meg kijár meccsekre, lakhatást és nyugdíjat kapott volna. Ha nem, akkor meg megerősítette a pozícióját. Az apparátus meg gondolom megijedt, mi lesz ha Jánosunk nem lesz, ki lesz utána? Valami visszaemlékezős műsorban volt, hogy egyszer valamikor később mikor már összebékültek, egyszer azt mondta Brezsnyev Kádárnak, hogy nekik végig kell csinálni, a nagy fák is állva halnak meg,

BölcsÉsz 2020.12.19. 16:03:50

@MIG-31: Én egyszer egy osztrák autópálya melletti önkiszolgáló étteremben csapoltam így. Ott nem volt lámpa, húztam a csapot, amíg meg nem telt a pohár.
3 féle sőr volt, márkázott pohárral és korsóval. A márka és méret alapján számláztak. És senki nem itta megfizetés előtt a sörfelét. És senki nem csapolta a drága sört az olcsó poharába. Mégis elég jól elvannak. Lehet, hogy ezért?
(Tudom, hogy a babona szerint és-sel nem kezdünk mondatot).

BölcsÉsz 2020.12.19. 16:05:46

@MIG-31: Állítólag azért békélt meg Brezsnyev, mert idősebb volt. Ha Kádár a kora miatt ment volna, felvethették volna Brezsnyev nyugdíjazását is.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.12.19. 16:50:52

Jó cikk, hozzátenném még a Paprika nevű City-Grill "konkurenciát" is. A Margit hídnál (most a Kieselbach galéria van benne) és a Városház utcában (most ír söröző) volt üzletük (meg talán még pár helyen). Magyaros ételek, amolyan mekdonálc-hazai önkiszolgáló kombóban, de kis adagok és nem túl jó minőség elég drágán. Be is zártak talán 2-3 év múlva...

A Váci utcában, a Taverna Hotel aljában volt egy City Grill, a Régiposta utcai mekdonálctól pár méterre. Akkoriban arrafelé dolgoztam, sokszor jártunk ide kajálni. Olcsóbb volt a mekdonálcnál, jóval kevesebben voltak, az adagok nagyobbak voltak, volt csapolt sör és itt figyeltek a minőségre is (nem ipari hulladékból készültek a hamburgerek). Ár is jobb volt a konkurenciánál. Azán sajnos bezárt. Most valami pizzéria van a helyén (mint igazi magyaros étterem).

gintonic.azigazi 2020.12.19. 18:31:00

@MIG-31: apam kezett fogott Kadarral a Parlamentben, azt mondta utanna hogy csak Kadaron volt VOR oltony meg olyan cipo amiben o havat szokott lapatolni. Puritan volt, ES diktator. Kitargyaltunk mar, Brezsnyevnek meg ajandekozott egy nagy diszkardot utanna melegedett fel a suru szemoldoku elvtars nagy kommunista szive, szerintem leirtam mar itt a sztorit. Brezsnyev amugy nagy jatekos volt, aki 1947 ben kapott A Szovjetunio Vedelmeert kituntetest az masra is kepes :D o volt az egyetlen aki sosem jart harcteren es foleg, nem hagyta el moszkvat a haboru alatt megis ugyanazokat a plecsniket megkapta mint aki vegigturnezte a nagy honvedo haborut. :D leirom megegyszer mert nagyon jellemzo ra: ket kituntetest nem tudott elintezni maganak: a Hos Szovjet Urrepulot es a Hos Szovjet Anyat !! :D

@BölcsÉsz: lehet ebben is valami, bar Brezsnyev ugy viszonylott Kadarhoz mint a felhokarcolo a parasztkunyhohoz. Amikor a Kirgiz SZSZK bol felmentek Moszkvaba 1976 ban es tevedesbol lecsuktak a fel csapatot egy ejszakara titkarhelyettestol, akkor mikor rajottek hogy tevedtek Brezsnyev annyit mondott “kuldtek volna elore BOLSOJ ajandekot” akkor tudja hogy jonnek es ez nem fordul elo:D persze Bishkekben mar megindult a harc ki lesz az uj szszk fotitkar de aztan jott a telefon hogy tevedes volt minden vissza :D na mindegy , sok erdekes sztori volt a szu ban regen ami betekintest enged hogyan mukodott az a rendszer amit senki se akart de mindenki hitt benne

gintonic.azigazi 2020.12.19. 18:34:18

Kerdes mindenkihez : az az etterem ami az Erkel Szinhaz mellett van az a Bajor Imre fele Huszar etterem vagy csak sima Huszar etterem? Multkor ettem ott azota neha eszembe jut ez a kerdes.

toncsi64 2020.12.19. 18:46:35

@ötköb:
A másik oldalon a KFC-Starbuck-Pizza Hut helyén volt a Halló Önkiszolgáló Étterem. Ettől még persze valóban nagyon jó volt. A kedvencem a vargabéles és a szőlős metélt (ezt azóta sem ettem/láttam sehol) volt.
Rögtön utána ugyanabban az épületben, a Majakovszkij (ma Király) utcában volt (és van ma is) a Halló Bár. Ott már akkoriban is vetkőztek a lányok ;)

toncsi64 2020.12.19. 18:51:22

@gintonic.azigazi:
A Bajor étterme a Dob utcában volt. (Dob u. 58 pince, ma Fricska a Google Maps szerint)

gigabursch 2020.12.19. 20:29:19

@MIG-31:
No, nagy hirtelen megnéztem mindkét filmet és érdemes volt.
Kösz a tippet!
A 7 tonna dollárt láttam régen annodacu, de ez a Bujtor film totál újdonság volt.

gigabursch 2020.12.19. 20:31:45

@gintonic.azigazi:
A nap hozzászólása.
Minden szempontból.
Tiéd a sárga hangszóró!

nincs1agy 2020.12.19. 21:15:18

@Tomchy: Lehet, hogy fordítva történt? Nyilván a Meki vezérkara tisztában volt K-
Európa hamarosan elkezdődő gyarmatosításával, és első akart lenni a szemét kaja piacon. Megkeresték a megfelelő illetékes elvtársat (jövőbeli vadkapitalista), aki a Bábolnát ajánlotta.

bioLarzen 2020.12.19. 21:21:33

@toncsi64: A Bajor-félének amúgy nem Kishuszár (vagy Kis Huszár) volt a neve?

MIG-31 2020.12.19. 23:33:27

@gigabursch: Na jólvan, örülők neki. :) Néha szívesen megnézek ilyen kevéssé ismert régi magyar filmeket. Ilyenek: A mi ügyünk, Brigádeltérítés, Én vagyok Jeromos, Pénzt de sokat. A csúcs a Dögkeselyű.

MIG-31 2020.12.19. 23:44:06

@gintonic.azigazi: Nem semmi hogy apád találkozott Kádárral.
Én úgy ismertem ezt, hogy Brezsnyev két kitüntetést nem kapott meg, a Hős város és a Hős anya. :) Meg mikor a Meisseni porcelántálon kereste az akasztót, mert azt hitte kitüntetés, persze ez csak Hofi klasszik. :)
Többször eljátszotta hogy meleg helyzetekben egyszerűen beteget jelentett.

@BölcsÉsz: Én azt nem hinném, hogy Brezsnyev attól tartott volna, hogy ha itthon nyugdíjba megy Kádár, akkor őt is nyugdíjba küldi a pártapparátus.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.20. 00:21:39

@bioLarzen: Kicsi Huszár volt a neve, ez volt Bajor beceneve a barátainak. már életében becsődölt a bolt.

Head Honcho 2020.12.20. 06:57:15

A City Grill-lel szemben máig hiányérzetem van, hogy ugyan gyerekkoromban láttam az egységeiket Pesten, de sosem volt alkalmam ott enni. És épp így vagyok a '90-es években a Dunkin Donuts-szal és az Oktogon környéki Wendy's-zel is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.12.20. 08:07:14

@gintonic.azigazi: Kádár-Kiss-Piros-Apró-Dögei volt a teljes névsor.Szegény anyám mesélte párszor, hogy fiatal csitriként sokat nevetett ezeken a neveken, pedig hát biztos járt volna pár hét futkosó, ha kiderül...
Mocskos kommunisták. :-|

inyesmester 2020.12.20. 08:20:45

Volt egy pár hely, ahol a többihez képest jobb minőségű dolgokat lehetett kapni. Na ezek mentek először itthon tönkre. A Wendy's, a Dixie chicken, a halas gyorskajálda a Múzeum körút elején és Dunkin'Donutssal társbérletben levő fagyis. Valahogy nálunk a szarból is a legszarabb kell.

BölcsÉsz 2020.12.20. 08:37:56

@MIG-31: Nem tudjuk, mennyire lett volna meg az egységes erő, de példálózni lehetett volna vele, főleg a nyugati sajtóban.

J.László 2020.12.20. 09:24:38

@geegee:
Piros '56-ban azzal poénkodott hogy ő Piros, nem Zöld. Utalva ezzel Zöld Sándor esetére, aki egy számára vészt jósló KB ülés után hazament és kiirtotta magával együtt az egész famíliáját.

¿Qué tapas hay? 2020.12.20. 11:06:53

@Head Honcho: Sose sajnáld a City Grillt. Ezek az üzletek csak látványukban és külsőségeikben idézték a "nyugati" gyorséttermeket, a nyolcvanas évek magyar vendéglátásának általános betegségeitől nem tudtak megszabadulni. Spóroltak a nyersanyagokon, szemrebbenés nélkül eladták az előző napról maradt dolgokat, a száraz hamburgerzsömléket, összeszottyadt kolbászokat, kényszeresen csaltak az üdítővel stb. A McDonalds legfőbb újítása abban állt, hogy nem engedték a látványos csalásokat az alapanyagokkal.

BölcsÉsz 2020.12.20. 11:57:17

@Fotósképző: "hozzátenném még a Paprika nevű City-Grill "konkurenciát" is. A Margit hídnál "
Kétszer voltam ott. Először és utoljára. Rettenetes volt a "kiszolgálás", + bejött egy öregasszony, és bár látta a barátnőm előtt a virágot, további virágot akart rám erőltetni. Amikor a személyzetnél szóvá tettem, engem utasítottak rendre, (English understatement).

bioLarzen 2020.12.20. 12:24:50

@MIG-31: A Dögekeselyű valóban fantasztikus.
Amennyiben nem annyira ismert krimikben utazunk, két cím feltétlenül ide kívánkozik: az egyik a Nyom nélkül - a 80-as években készült "mastermind" típusú krimifőszerepben Cseh Tamással. a másik a 90-es években, az akkori "videós" tévéfilm-minőségű, akkoriban kötelező szaxofonzenés "egyszerű közrendőr megoldja a katyvaszt" típusú minisorozat, a 6 részes Kis Romulusz Pusztaszeri Kornél főszereplésével, egész színvonaalas szereplőgárdával. Nem vártam tőle sokat, de nem csak ezért tetszett nagyon.
Ez utóbbi szerencsére megtekinthető az mIII-on: archivum.mtva.hu/m3/open/search?q=Kis%20romulusz
A Nyom nélkült meg megtaláltam a Videán: videa.hu/videok/film-animacio/nyom-nelkul-1982-film-thriller-NrCOyU2YcccAx039
Aki még nem látta ezeket, jó szórakozást ;)

bioLarzen 2020.12.20. 12:26:59

@JTom: Hát, üzletembernek vélhetően nem volt akkora tehetség, mint színésznek...
(mert remek színész volt, sajna elintézte magának, hogy beskatulyázzák, és mindenki csak az iszákos jópofát lássa benne...)
Kösz az infót!

bioLarzen 2020.12.20. 12:27:50

@Head Honcho: Én párszor ettem City Grillben... ne sajnáld ;)

bioLarzen 2020.12.20. 12:28:46

@geegee: Erre volna egy jó válaszom - de szerencsére a blogon tiltott az aktuálpolitika ;)

bioLarzen 2020.12.20. 12:31:16

@¿Qué tapas hay?: "A McDonalds legfőbb újítása abban állt, hogy nem engedték a látványos csalásokat az alapanyagokkal."
Meg az ízvilágban. Emléxem, mikor először ettem mekis hamburgert... semmi itthonihoz sem hasonlítható íze volt, a jó értelemben (pedig szeretem a magyar konyhát).
(No, és persze a "nyugat-fílling"...)

gintonic.azigazi 2020.12.20. 16:38:42

@MIG-31: fater “szakszervezetis” volt, ha valaki meg emlekszik erre mit jelentett ( SZOT szekhaz stb )

@geegee: kadar rendszer es a rakosi rendszer fo kulonbsege hogy a rakosi rendszerben megmondtak mi kell legyen a kozbeszedben, mig a kadar rendszerben meg volt mondva mi NEM lehet ( 56 meg a tobbpartrendszer tilos volt ) igy tehat jott “aki nem ellenunk az velunk” plusz a kadar rendszerben a rendszer szidasa csaladban engedett volt, mindenki otthon kiduhongte magat az asszony elott es kesz, nagyban ez volt Hofmann elvtars szerepe akinek a volt avos Komlos Janos megmondta mit mondjon, kivel vicceljen es KIVEL NEM. Kadar amikor “elvett” akkor adott is, 1985 ben mikor eloszor hallott a gorbacsovi alkohol tilalomrol akkor azt mondta “nem fog ez igy mukodni, mert cserebe nem ad semmit az embereknek” o igy latta a vilagot. Hatalmon nem azert maradt mert ennyire kivalo politikus volt hanem mert a hatterben a ket erokozpont ( a moszkovitak, kemenyvonalasok es a reformerek, szocdem-maradekok ) nem birtak egymassal - Kadar Losonczival volt vegig lojalis egyedul, okkal. ( Loconzci Pal volt az elnoki tanacs elnoke, kvazi felette volt Kadarnak persze az ex kommunista orszagokban a partfotitkari poszt volt az aduasz, de az elnoki tanacs elnoke ralatott es egyensulyozta a hatalmi viszonyokat, erdek nelkul. Ez volt az egyetlen feladat neki. Amugy Losonczi tamadhatatlan volt, az eletutjarol annyit hogy Kossuth dijat kapott mar 1956 ban, elismert mezogazdasagi szakember volt, emberi jellemerol sokat elmond hogy 1990 ben Barcsra koltozott es soha senkinek egy szot sem nyilatkozott semmirol ( volt amikor felmillio forintot igert neki a Blikk ) es a barcsiak 2000 tajekan szobrot akartak neki emelni.
Szoval Kadar hosszu palyafutasat sokan onszantukon kivul is segitettek
ki volt ez talalva.

@bioLarzen: a Dogkeselyu nagyot utott ki mikor kijott : )

MIG-31 2020.12.20. 18:52:49

@BölcsÉsz: Háát, azért a nyugati sajtó nem kényszerítette ki egy szovjet első titkár leváltását se. :) :) :)

Tejinashi 2020.12.20. 19:53:51

@MIG-31: Mélg a végén kiderül, hogy Burger Róbertről nevezték el a hamburgert :D

gigabursch 2020.12.20. 22:38:54

No, akkor ennyi film ajánló után... Szerintem az elmúlt 20 év legjobb magyar filmje a Kaméleon.
Szerintem zseniális.
Persze ennek végképp nincs köze a témához, de nem tudtam visszatartani.

bioLarzen 2020.12.21. 01:45:07

@Tejinashi: :D
(Apró pontosítás: Burgert Róbert - eleve tárgyesetben volt a neve ;))

MIG-31 2020.12.21. 22:26:18

@bioLarzen: Na ja. :) :) :)
Meg lehetne ilyen idióta szóvicceket csinálni, hogy bemegy a McDonaldsba Dr. Burgert Róbert, és csak annyit mond, Burgert, aztán már kapja is a hamburgert. Na jó, ez erőltetett, nem értek én ehhez.
Csodálom hogy azt még nem sütötte el senki, hogy a McDonalds eredendően magyar cég, az öreg McZsigabácsi kiment amerikába, aztán az unokája a Donald, meg alapított kint egy ilyen krumplisütödét. :) :) :) :) :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.12.22. 14:35:11

Mekkdönci témában nekem az ultimáte röhely a McZsolt's nevű üvegtigris volt a körúton, kicsit odébb a Nyugati téri originál Mekkdönci mellett.Jó ideig működött, aztán egy idő után eltűnt, gondolom, bökte a céglánc csőrét a jelenlét.Nem ettem ott sose, fene tudja milyen minőség volt.De az elnevezés odabacós volt.Kis magyar kapitalizmus a 90-es évek elejéről.
:-))))

Gringo 2020.12.22. 22:26:10

@gintonic.azigazi: Igazán nem szeretnék beléd állni, érdekes dolgokat írsz, de kínszenvedés olvasni.
Igazán használhatnál ékezetes betűket, és kicsit több írásjelet!
Peace! :)

bioLarzen 2020.12.23. 01:13:42

@Gringo: Tippem szerint nem ékezetes a billentyűzete.

gintonic.azigazi 2020.12.23. 05:22:18

@Gringo:
@bioLarzen:
Lanyom vett ilyen muanyag layert a billenyuzetre es fent a bal sarokban ( mac ) csak at kell allitani magyar nyelvre hat nehogy “belem alljatok” most megkeresem : )

bioLarzen 2020.12.23. 12:59:58

@gintonic.azigazi: mmiattam ne - én egész jól dekódolom az ékezettelen szöveget ;)
(Csak vigyázzz a szóválasztáásra... egy másik blogon egy szintén ékezettelenül író tag nem vette gondolta át,, hogy a "fősodor" pikáns választás ilyen körülmények között (true story) ;)

level42 2021.02.11. 20:15:28

@Munro: Alkoholos vagy alkoholmenteset ad a gép
süti beállítások módosítása