Napi érdekes - 361

2020. december 06. JTom

A két hete kezdett sorozatot a Nemzeti Múzeum fotógyűjteményéből folytatom tovább, hiszen a múlt héten nagy többséggel megszavaztátok. De hogy a hagyományos random válogatás híveit se hagyjam pácban, jövő héttől megint lesz néhány belőlük, aztán hamarosan ilyen összeállítást is láthattok majd újra Magyarországról, ebből a korszakból. Szokás szerint az átlagnál ma is több képet kaptok, és a bejegyzés végén van egy a Ritkán Látható Történelem bloggal kapcsolatos szavazás, kérem azt se hagyjátok ki. Köszi.

No, de vissza a maihoz! Kicsit tágabb lesz az időszak az előző két alkalomhoz képest, az első fotó mindjárt 1894-ből való:

1894_feszty_arpad_a_magyarok_bejovetelet_festi_cr1.jpg

1894. Feszty Árpád a Magyarok bejövete című festményén dolgozik. A monumentális (120 m x 15 m, 1800 négyzetméter) festményt Feszty nem egyedül készítette. A vállalt határidő és a nagy sajtófigyelem miatt felesége és még legalább hét festőbarátja és ismerőse dolgozott az először Budapesten a Szépművészeti Múzeum helyén állt Rotundában kiállított festményen. Feszty magáról mintázta meg a kép főalakját, Árpádot. A kilencvenes években restaurált körkép 1995-től az ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban látható

1917_gyongyos_latkepe_a_tuzvesz_utan.jpg

1917. Gyöngyös látképe a tűzvész után

11 áldozat, 8000 hajléktalan, 559 elpusztult ház, 1400 megsemmisült melléképület és több mint 21 millió korona kár. Ez volt a mérlege az 1917. május 21-i gyöngyösi tűzvésznek, mely a város történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája volt. A tragikus nap késő délutáni óráiban a gyöngyösi kórház mosókonyhájának kéményéből kipattanó szikra meggyújtotta a tetőt. A viharos erejű szél, az egymáshoz közel épített házak, valamint a nád- és zsindelytetők mind kedveztek a tűz villámgyors terjedésének. (multidezoepiteszet.blog.hu)

Korabeli filmhíradó-felvételek az esetről a mely a teljes várost elpusztította (0:31):

 

1919_majus_1_felvonulasi_menet_eleje_a_furdo_utcai_diadalkapun.jpg

1919. május 1. Az egyetlen Tanácsköztársaság idején megtartott munkásfelvonulás menete a Fürdő utcában épült diadalkapun. Természetesen a kaput is vörös színűre festették

1919_pasztorbot_arus_a_hortobagyi_hidi_vasaron.jpg

1919. Pásztorbot-árus és vevői a Hortobágyi Hídivásáron

1920-as_evek_robert_bacsi_ebedet_oszt_a_szegenyeknek_a_kalvin_teren.jpg

1920-as évek. Róbert bácsi ebédet oszt a szegényeknek a Kálvin téren. A húszas évek válságának ikonikus és ellentmondásos figurája volt a jemeni születésű zsidó Feinsilber Róbert, aki ingyenkonyhát működtetett a rászorulóknak

Tekintélyes adakozók adományaiból tartotta fenn konyháját, ám az 1930-ban kirobbant botrányban kiderült, hogy a gazdagoktól gyűjtött élelem és ruházat jó részét a szegények sohasem látták. Az adománypénzek nagy részét is elsikkasztotta Róbert bácsi, aki a pénzből Bécsben két bérházat vásárolt. Kiderült, hogy mivel nem magyar állampolgár, nem lehet ellene eljárást folytatni, ezért 1930. május 2-án kiutasították az országból.

 

1921_megszallo_szerb_katonak_pecsen.jpg

1921. Megszálló szerb katonák Pécsen. Az első világháború végén Baranya déli részét szerb-antant csapatok foglalták el, akik megszállva tartották a várost 1921-ig; ez idő alatt a Baranya–Bajai Szerb–Magyar Köztársaság része volt a város

1922_az_ebredo_magyarok_egy_plakatja_az_1922-es_nemzetgyulesi_valasztasi_harcban.jpg

1922. Az Ébredő Magyarok egy plakátja az 1922-es nemzetgyűlési választási harcban. Az 1918-tól 1945-ig létező szélsőjobboldali, fajvédő szervezet többek között Gömbös Gyula és Prónay Pál vezetésével működött

1922_kadar_janos_a_cukor_utcai_altalanos_iskola_4_osztalyaban.jpg

1922. A kis Kádár János (alulról második sor jobb széle) a Cukor utcai általános iskola 4. osztályában

1924_az_elso_lenin_mauzoleum_elott_kun_bela_b2.jpg

1924. A magyar Tanácsköztársaság bukott népbiztosa Kun Béla (b2) elvtársaival Moszkvában a Lenin mauzóleum előtt

1926_nadosy_imre_volt_fokapitany_tavozik_a_frankhamisitasi_per_kihallgatasarol.jpg

1926. Nádosy Imre, volt rendőrfőkapitány távozik a frankhamisítási per egyik kihallgatásáról.

A frankhamisítási botrány az első világháború után, 1925-ben tört ki Magyarországon. Az ügy gyökerei 1923-ig nyúlnak vissza, amikor magyar jobboldali körök ezerfrankos bankjegyek tömeges hamisításával akartak bosszút állni Franciaországon a trianoni békeszerződésért, valamint pénzt biztosítani irredenta vállalkozásaikra. A hamisítás – állítólag – a legfelsőbb magyar politikai kör, így Bethlen István miniszterelnök, Teleki Pál volt miniszterelnök tudomásával folyt. Miután azonban 1925 decemberében Amszterdamban letartóztatták a hamis frankot terítő magyar állampolgárokat, a botrány viharos gyorsasággal emelkedett nemzetközi szintre, és Magyarországon is számos letartóztatásra került sor. A vádlottak azonban – akik hazafias okokat hoztak fel védelmükre – meglehetősen enyhe elbírálásban részesültek. A botrányról mindent legújabb videónkban láthattok!

 

1930_korul_horthy_miklos_vadaszaton_a_teritett_asztalnal_ul_a_vadasztarsasag_koztuk_auguszta_bethlen_istvan.jpg

1930 körül. Horthy Miklós kormányzó (j2) vadászaton Bethlen István miniszterelnökkel (b3)

1931_halassy_oliver_uszo_egy_parizsi_uszoversenyen.jpg

1931. Halassy Olivér kétszeres olimpiai, négyszeres Európa-bajnok és negyvenszeres magyar bajnok úszó, vízilabdázó a párizsi Európa-bajnokságon

Halassy a világháborúban, a német megszállás idején, 1944-ben saját háza pincéjében bújtatott számos zsidó származású sportolót és más barátokat. Édesapjától örökölt vitézi gyűrűjét Halassy egy üldözött orvosnak adta, hogy az külföldre menekülésében segítségére legyen. 1946. szeptember 10-én egyes feltételezések szerint egy szovjet katonai járőr el akarta kobozni az apósa autóját, amivel egy sofőrrel együtt közlekedett. Halassy nem volt hajlandó átadni a járművet, erre egyszerűen lelőtték a sofőrrel együtt. A kocsit később a gumijai nélkül találták meg. A nagy felháborodást kiváltó rablógyilkosság kapcsán a korabeli sajtó nem említette, hogy az elkövetők szovjet katonák voltak. Halálának pontos körülményeiről valójában semmit sem tudunk, a korabeli sajtó gengszterekről írt. A háború utáni budapesti állapotokról egy korábbi bejegyzésünkben olvashattok.

 

1933_kilakoltatott_csalad_budapesten.jpg

1933. Kilakoltatott család minden holmijával, Budapesten

1933_a_taban_varosresz_bontasa.jpg

1933. A budapesti Tabán városrész bontása

1936_bartok_bela_a_kozel-keleten.jpg

1936. Bartók Béla Törökországban egy sátor előtt

1940_horthy_miklost_es_feleseget_koszontik_a_bevonulaskor_marosvasarhely.jpg

1940. Horthy Miklóst és feleségét köszöntik a marosvásárhelyi bevonuláskor

1940_szekelyudvarhely_romanok_tiltakozasa_a_magyar_bevonulas_ellen.jpg

1940. Székelyudvarhelyi románok tiltakozása a magyar bevonulás ellen

1940_tata-tovaros_patakban_moso_asszonyok.jpg

1940. Tata-Tóváros. Patakban mosó asszonyok

1941_magyar_katonak_utcai_harcban_zombor_bacska.jpg

1941. Magyar katonák utcai harcban a délvidéki Zomboron, Bácskában

1941_utcasopresre_kirendelt_zsidok_zenta.jpg

1941. Megszégyenítésül utcaseprésre kirendelt zsidók Zentán

1942_08_27_horthy_istvan_gyaszszertartasa_a_parlamentben.jpg

1942. augusztus 27. Horthy István gyászszertartása a Parlamentben. A kormányzóhelyettes utolsó bevetésén zuhant le a szovjet fronton, halálával kapcsolatban sok pletyka kering

1942_utjelzok_elkeszitese_szovjet_foldon.jpg

 1942. Német és magyar nyelvű útjelző feliratok készülnek a magyar csapatoknál az elfoglalt szovjet területeken

1944_oktober_nyilasok_a_hatalomatvetel_utan_koztuk_kun_pater.jpg

1944. október. Nyilasok a hatalomátvétel után, köztük a mosolygó Kun páter (b2), akiről egy korábbi írásomban olvashattok

1944_visszavonulo_magyar_alakulat_a_tokaji_tisza_hidnal.jpg

1944. Visszavonuló magyar alakulat az órákkal később felrobbantott tokaji Tisza-hídnál

1945_marcius_nemet_ejtoernyos_kuldemeny_egy_haz_erkelyen_fennakadva_budapest.jpg

1945. március. Német ejtőernyős küldemény egy ház erkélyén fennakadva Budapesten

1945_05_13_felvonulas_a_parasztpart_dozsa_unnepen_bp.jpg

1945. május 13. Felvonulás a parasztpárt Dózsa-ünnepén Budapesten, egy  svábellenes transzparenssel

 

(azon_mnmo)

(azon_mnmo)

FELHÍVÁS!

Gondolom nektek is tele van már a hócipőtök az adományokat kérő honlapokkal, hírportálokkal. Mivel én is hobbiból készítem ezt a blogot és fenntartásával anyagi áldozatok is járnak (de nem szeretnék a továbbiakban én is ingyen pénzt kunyerálni senkitől), ezért találtam ki hogy ha támogattok adok cserébe valamit.

Online nézhető előadást tervezek az alábbi témákból:

- Amiről a Szovjetunióban nem beszéltek (repülőgép eltérítések, lázadások, szervezett bűnözés, balesetek, ipari katasztrófák)

vagy

- Közismert történelmi tények, amiket rosszul tudunk

De persze további témák - amennyiben van igény a közvetítésekre - a következő előadásokon felbukkanhatnak. :)

Jegyár 1950 forint. Az előadás 720 vagy 1080p felbontásban, itt a blogon lenne nézhető a vásárláskor kapott kóddal, élőben vagy akár későbbi időpontban. Szóval semmi Facebook vagy YouTube, nincs szükség semmilyen regisztrációra sem. A jegyet fizetheted az összes magyarországi érvényes bankkártyával vagy PayPallal is.

Időtartama kb. 90-100 perc a témától függően.

Az előzetes igényfelmérés miatt kérlek szavazzatok hogy volna-e kedvetek virtuálisan találkozni velem, ilyen formában támogatni engem és cserébe egy érdekes, szórakoztató történelmi előadást látni, természetesen tele fotókkal és filmfelvételekkel, ahogyan azt itt megszokhattátok már 8 éve. Esetleg interaktívvá is tudjuk tenni az eseményt, igény szerint.

 

Legújabb bejegyzésünk:

Bosszú Trianonért? - A frankhamisítási botrány 1925

"Éppen a tegnapi bejegyzésben láthattatok egy fotót a hírhedt frankhamisítási perről, ami kellőképpen borzolta magyar és francia kedélyeket a trianoni békediktátum után néhány évvel. Valóban a magyar politikai elit támogatásával gyártottak és terjesztettek hamis ezerfrankosokat Franciaország meggyengítésére és az irredenta törekvések elősegítésére? Mindent megtudhattok ebből az ötperces videóból Időutazó jóvoltából!"

1000_francia_frank_bankjegy_bleu_et_rose_tipus.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr3716319324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2020.12.06. 12:49:28

Hm. Róbert bácsi ezzel az askenázi származárra utaló családnévvel aligha lehetett benszülött je,eni zsidó, pedig voltak azok nem kevesen, még a bibliai időkből. Mindazonáltal Róbert bácsi igen modern üzleti modellt épített fel, jórészt hasonlóképpen működnek manapság a "hivatásos" jótékonysági szervezetek. Azt szoktam mondani, hogy nagyon jó arány, ha egy szervezetnél az adományok 40%-a a meghirdetett célra van fordítva úgy, hogy ilyen hányadban meg is érkezik a rászorulókhoz.

Meg akartam jegyezni, hogy azok az útjelzőtáblák mind németül vannak, de jól kinagyítva látszik a magyar toldalékolás (Staryj-Oskol über Rapjewka-n át). Bár sok értelme így nincs.

Aureliano Buendía 2020.12.06. 12:51:47

ismét remek kör, némi kiegészítés:

1922-ben a kis Kádár János még Csermanek János néven koptatta az iskolapadokat
Halassy Olivér úgy lett olimpiai bajnok, hogy csak (más)fél lába volt

Akármilyen elavult volt, de a Tabán elbontását némileg sajnálom. Bár 12 év múlva úgyis elpusztult volna.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.12.06. 14:18:50

@¿Qué tapas hay?: "jórészt hasonlóképpen működnek manapság a "hivatásos" jótékonysági szervezetek." +1 Jó üzlet az ilyen, hány ilyen volt azóta, és hány működik mostanában is...

A "szerb-antant csapatokat" először "szerb-antal csapatoknak" olvastam, nem értettem... ;)

@JTOM: A blog támogatása: szerintem egyáltalán nem ciki, ha ideteszed a bankszámlaszámodat ezért (közvetítők nem biztos, hogy kellenek, csak lehúznak feleslegesen). Mindenki kér ma már támogatást, magam szívesen adnék is (de, cdak ha viszel egy kört a belőle vásárolt Rolls-szal. ;))) )...

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2020.12.06. 14:44:11

Népünk pompás tehetséggondozó történelme megint... Szélhámosok, csalók alig-alig büntetve, mások meg kivégezve, kitelepítve.

@¿Qué tapas hay?: Pedig jemeni volt, a wikipedia oldala leírja miért hogyan ez a név.
hu.wikipedia.org/wiki/Feinsilber_R%C3%B3bert

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.06. 14:54:23

@¿Qué tapas hay?: Róbert bácsi felvett névvel haknizott. nemesfémművesekhez híven "askenázasították" magukat, a család egyik rész a Feingold, a másik Feinsilber névvel.

@Fotósképző: öt évig volt kint egy patreonos link. egy (1) támogatóm van, akinek kitartását innét is köszönöm. szóval ha valaki pénzt szán ide akkor kapjon is valamit érte úgy gondolom, amúgy meg szívesen is csinálnám.

lomposfarkas 2020.12.06. 15:19:54

Róbert bácsi megalapozott egy iparágat.
civiljogok.hu/utmutato/mukodesi-forrasok#kerdes-3

"Kérdés:
Az adományok gyűjtése során mekkora összeget fordíthatunk saját költségeink fedezésére?
Válasz:
Ezt a kérdést nem szabályozza sem a civil törvény, sem az adományokról szóló kormányrendelet. Az adományok akár teljes összegét felhasználhatja a szervezet a költségek fedezésére. Nyilvánvalóan ilyen eset nem fordul elő, de ez a szándékosan túlzó példa jól jelzi, hogy nem jogellenes az adományok felhasználása működési célokra."

Hoppá! 2020.12.06. 15:23:48

Nagyszerű válogatás! Örültem volna ha a fényképészek neve fel lett volna tüntetve. Jó eséllyel egy párat a nagyapám készíthetett...

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.06. 15:34:20

@Hoppá!: ahol meg volt adva ott kiírtam, lásd múlt heti vagy két héttel ezelőtti válogatást. megkérdezhetem hogy hívták?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.06. 15:35:17

@lomposfarkas: a működési célra felhasználás vagy egy másik országban saját névre történő ingatlan vásárlása nem ugyanaz :)

IamTwo 2020.12.06. 15:42:11

@JTom: patrenos színes:
Van egy kedvenc videósom a YT-on, kissé réteg témával (zongora). A YT-n 862.000 feliratkozója van, a'sszem 3 éve kezdett el patreonozni, 2,5 év alatt 77(!) támogatóig sikerült eljutnia, pedig az elején kampányolt rendesen. Nemrég kiírta, hogy sajnos ez így nem jó, az eddig támogatóként elérhető anyagokat inkább pár dollárért árulja a saját weblapján, most 56 támogatónál jár.

Watchdog 2020.12.06. 16:25:36

- A Baranya–Bajai Szerb–Magyar Köztársaságról még nem hallottam.
- Korábban itt volt a Csermanek Janikáról fiumei osztálykép?
- Az 1945 márciusi német ledobott küldeményben mi volt a koncepció? (Vagy korábban dobták, és márciusig ott lógott?)

... csak így tovább, jó kör volt!

Aureliano Buendía 2020.12.06. 16:35:55

@lomposfarkas: @JTom: Isten tudja miért, de nekem valahogy a Gyermekrák Alapítvány jutott eszembe...

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.06. 16:39:32

@Watchdog: "- Korábban itt volt a Csermanek Janikáról fiumei osztálykép?"
közelmúltban nem volt nálam ilyen,

"- Az 1945 márciusi német ledobott küldeményben mi volt a koncepció? (Vagy korábban dobták, és márciusig ott lógott?)"
hát én is szkeptikus vagyok a dátumot illetően, de a múzeumi leíróan ez van hozzá megadva.

bioLarzen 2020.12.06. 16:40:16

@¿Qué tapas hay?: A 40 százalék valóban szinte kimagasló arány.

bioLarzen 2020.12.06. 16:51:26

@Aureliano Buendía: A Tabán-nosztalgia sajna javarészt totál hamis. Persze, gyönyörű és iszonyatosan hangulatos képeket/rajozkat lehetett készíteni róla, és versek, illetve regények cselekményeinek romantikus színhelyéül is tökéletes volt - a valóság ezzel szemben az, hogy a Tabán már jóval a lebontása előtt is javarészt egy végletekig lepusztult, koszló, málladozó háztömeg volt bokatörő macskaköves vagy sártenger-, nappal is félhomályos, bűzös és mocskos utcákkal, bűnözők és részegek tömkelegével, ahová ismeretlenként - pláne nem szegényként - egyáltalán nem volt veszélytelen betérni, néha annak is örülhettél, ha állva jöttél ki, nem fekve hoztak, még akkor is, ha semmi rosszat nem tettél... Nem kevés konflishajtó, taxis és árufuvarozó nem is vállalt fuvart oda például - vagy max akkor, ha nagyon rá volt szorulva. Sajna, a művészeti-irodalmi romantika kábé pontosan annyira elferdíti a valóságot a Tabánnal kapcsolatban, mint mondjuk a Rejtő-könyvek a matrózkocsmák és a légió világát :)

bioLarzen 2020.12.06. 16:53:02

@Hoppá!: "Jó eséllyel egy párat a nagyapám készíthetett..."

Hoppá!

bioLarzen 2020.12.06. 16:59:37

Aki ezt az 1922-es ÉME-plakátot "tervezte" az se nagyon volt otthon a plakátkészítés tudományában, é nem is igen gondolta át a dolgot... alap ugyebár, hogy amit jó ngay betűkkel kiemelsz, az magában is leírja, miről szól a plakát - akik nem állnak meg elolvasni, távolabbról látják - vagy, neadjisten kocsiból/-ról olvassák csak, theát csak a nagybetűs részelket látják, azoknak is legyen képük, hogy miről is van szó... Namost, ez az ÉME-plakát az alábbi nagybetűs lényegkiemelést nyomja az olvasók szemébe:

ZSIDÓK
SZABADKŐMVESEK ÉS ÁRULÓ KERESZTÉNYEK
A régi nemzetgyűlés
NAGYGYŰLÉSÉRE
SZÉKESFŐVÁROSI VIGADÓ NAGYTERMÉBEN

Szerintem nem pont ezt akarták tudatni :)

Watchdog 2020.12.06. 17:04:14

@¿Qué tapas hay?: Talán valamelyik gyermekrák alapítványnál merült fel, hogy legálisan mennyit lehet a szervezet fenntartására (céges autó...) fordítani, és valami elképesztő horribilis mérték (~85%) jött ki...

Aureliano Buendía 2020.12.06. 17:04:56

@bioLarzen: ezeket tudom én is, de itt arra gondtam, hogy bontás helyett renoválással/modernizálással talán még a '30-as években is tudtak volna valami élhetőt csinálni belőle. Nyilván a világ minden pénze nem lett volna elegendő rá. És persze 12 év múlva az egészet elfútja volna a hős krasznaja armija.
Van amúgy egy 1931-es filmhíradó a Tabánról, azon is tök jól átjön az általad is leírt lepusztultság.
Nálam ez nem Tabán-nosztalgia, hisz nem is láthattam akkor :), annyit mondanék, hogy „de-megnéztem-volna” érzésem van inkább.

A '30-as évek pont az, ahol eltöltenék egy napot.

hátramozdító 2020.12.06. 17:28:36

Köszönjük szépen, remek kör volt! Támogatás témában nem szavaztam, mert én olvasni jobban szeretek, mint filmet, előadást nézni, ez utóbbi amúgy kiváltja belőlem a jegyzetelőreflexet. Viszont, ha lenne egy VIP vagy MIP szekció, exkluzív tartalmakkal vagy póló, szurkolói sál, illatgyertya, napelemes könyvjelző vagy bármi rettenő hasznosnak tűnő teljesen felesleges valami, megvenném.

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.12.06. 17:30:41

Róbert bácsi jól kitalálta a dolgot... Nyilván utánajárt, hogy idegen állampolgárként nem büntethető!

Egy apró nyelvi pontosítás Horthy István halála kapcsán: minden pilóta, aki légiharcban vagy légibalesetben hal meg, az utolsó bevetésén hal meg, de neki az az utolsó tervezett bevetése volt, a tervezett hazautazása előtt. :)

fareszjó 2020.12.06. 17:30:59

1942. augusztus 27. Horthy István gyászszertartása a Parlamentben. A kormányzóhelyettes utolsó bevetésén zuhant le a szovjet fronton, halálával kapcsolatban sok pletyka kering: Arra nem emlékszem, hogy tényleg az utolsó repülése lett volna, viszont a pletykákra igen. Ittasan ült be a gépbe, a németek ölték meg, most ezek jutnak az eszembe. Azt azért el kell mondani, hogy Horthy már nem volt fiatal, egészségi állapota sem biztos, hogy megfelelő volt, illetve a repülő sem a legkorszerűbb volt akkoriban.

hátramozdító 2020.12.06. 17:32:06

Ja meg izé, ha szemem elé kerül a számlaszám, bonyolizálás nélkül is támogatnék. Illetve, ha az általam kiválasztott képet megvehetném tőled kinyomtatva, akkor elég sokáig válogatnék :))))))))))))))

Namely 2020.12.06. 18:31:57

@JTom:
Az előadás engem nem érdekel, de szívesen befizetek, ha ezzel támogathatlak a munkádban. Ha már régmúlt: a londoni munkatársak, mivel tudják, hogy imádom a retro -t, most leptek meg egy rakat régi The Times újsággal (1900 előttiek), és az egyik példány véletlenül 1896 -os, és a magyar 1000 éves ünnepségekkel foglalkozik, de van sok más, érdekes cikk is. Ha igényled, szívesen beszkennelem, hogy el tudjad olvasni.

"Feszty magáról mintázta meg a kép főalakját, Árpádot. "
:D
Mint a 200 forintos Károly Róbert alakja........ :D :D :D

"1922. Az Ébredő Magyarok egy plakátja az 1922-es nemzetgyűlési választási harcban. Az 1918-tól 1945-ig létező szélsőjobboldali, fajvédő szervezet többek között Gömbös Gyula és Prónay Pál vezetésével működött"
Ott volt a szemük előtt már 1922-ben a társadalmi probléma, de senki nem volt hajlandó elgondolkodni rajta, hogy miért is alakul egy ilyen párt, könnyebb volt legyinteni.

"Halassy a világháborúban, a német megszállás idején, 1944-ben saját háza pincéjében bújtatott számos zsidó származású sportolót és más barátokat. Édesapjától örökölt vitézi gyűrűjét Halassy egy üldözött orvosnak adta, hogy az külföldre menekülésében segítségére legyen. 1946. szeptember 10-én egyes feltételezések szerint egy szovjet katonai járőr el akarta kobozni az apósa autóját, amivel egy sofőrrel együtt közlekedett. Halassy nem volt hajlandó átadni a járművet, erre egyszerűen lelőtték a sofőrrel együtt. "
Érdemes volt küzdenie a rendszer ellen, amelyik tenyerén hordozta őt, azért a rendszerért, amelyik aztán hidegvérrel végignézte, ahogyan legyilkolják, és utána még hazudjanak is róla. Gratulálunk!

"1941. Megszégyenítésül utcaseprésre kirendelt zsidók Zentán"
Az utcaseprés egy munka. Azt értem, hogy ha pl engem erőszakkal kivezényelnek most utcát seperni, akkor nem leszek boldog, de semmiképpen sem leszek ezzel megszégyenítve. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy az akkor seprő zsidóknak vajon eszükbe jutott -e pl az 1922 -es plakát, vagy akkor amikor látták azt korábban, vajon elgondolkodtak -e azon, hogy miért is jött létre az a párt, mozgalom.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.06. 19:18:38

@Namely: "Az előadás engem nem érdekel, de szívesen befizetek, ha ezzel támogathatlak a munkádban. Ha már régmúlt: a londoni munkatársak, mivel tudják, hogy imádom a retro -t, most leptek meg egy rakat régi The Times újsággal (1900 előttiek), és az egyik példány véletlenül 1896 -os, és a magyar 1000 éves ünnepségekkel foglalkozik, de van sok más, érdekes cikk is. Ha igényled, szívesen beszkennelem, hogy el tudjad olvasni."

köszönöm, jól esik hogy támogatnál. az előadással kapcsolatban nehogy egy fejre gondolj, aki végigbeszéli a másfél órát. képek lesznek benne émelyítő mennyiségben, a fejem csak jelzés (Fábry után szabadon).
a The Times természetesen érdekel. ha felhőben elérhetővé tudod tenni az a mámor lenne.

"Érdemes volt küzdenie a rendszer ellen, amelyik tenyerén hordozta őt, azért a rendszerért, amelyik aztán hidegvérrel végignézte, ahogyan legyilkolják, és utána még hazudjanak is róla. Gratulálunk!"

a barátait mentette, egykori iskola- és sporttársait, nem népnyomorító zsidó gyáriparosokat, hanem olyanokat akikben pl. 1/16-od zsidó vér volt, mert egyik nagyapjuk zsidó lányt vett el 1870-ben. természetesen nem a kommunizmus mellett téve le voksát a tetteivel, sőt nem rajongott a ruszkikért egyáltalán. ne láss bele mindenbe ilyesmit, hitelesebb lehetnél a nézeteiddel és a véleményeddel (amit megértek, hangsúlyozom megértek, nem támogatok) és tudod hogy itt nem fog retorzió érni ezért a bloggazdától, csak mert kifejted.

bioLarzen 2020.12.06. 19:57:22

@Aureliano Buendía: Amennyire tudom, sokkal gyirsabb és olcsóbb volt ledózerolni minte felújítani - ósdi és a végletekig lelakott házak, elavult utcaszerkezet, szűk, kanyargós, gépjármű-forgalomra egyéretelműen alkalmatlan utcák...

Greg36 2020.12.06. 20:53:04

@Watchdog: @JTom: Pedig a múzeumok jól tudják, hiszen a teremőrök még mindig őriznek a várban egy máig harcoló német egységet :)

Aureliano Buendía 2020.12.06. 21:30:44

@bioLarzen: a gazdasági válság után? Persze, hogy olcsóbb volt, erre írtam, hogy a világ minden pénze kellett volna. De nézd azt is, hogy mit kapott volna a főváros, ha megvalósul.
A házakat fel lehetett volna (jó sokért) újítani, az utcaszerkezet ellenben pont adott volna neki egy valódi romantikát, lehetett volna pl. művésznegyed. A gépjármű forgalomra való alkalmatlanság pedig épp mostanában kezd ismét előnnyé válni :)
Kedvenc példám a Gül baba utca. A felújítás előttit imádtam, annak tényleg volt hangulata, de ott is alárendelték ezt annak pl., hogy meg lehessen rendesen közelíteni autóval, és oda a régi hangulata.

György Péter Laborc 2020.12.06. 21:33:20

A Tata-Tóvárosi patakban mosó asszonyok az Esterházy ( ma Ady Endre ) utcán álló Miklós malom melletti melegvízű patakban mosnak. A várost kersztül kasul átszelő melegvízű patakok a tatabányai szénbányászat miatt apadtak el 1961 szeptemberében. A malom - várva a felújítását - ma is megvan. Én az ötvenes évek legvégén a nagymamámmal többször voltam ott, aki a hasonlóan ott mosta a család ruháit. A Horthy István búcsúztatásán látható koszorúk szalagjai ma a Kenderei Múzeumban vannak kiállítva. Mivel az Országházból a kenderesi Horthy család kriptájába kerültek, azt senki nem bolygatta, így nagy részük megélte a rendszerváltást.

bioLarzen 2020.12.07. 02:36:38

@Greg36: Ez valami challenge? Ez a Markos-Nádas poén a máig harcoló német alakulatról kb. 4 nap alatt harmadszor jön velem szembe... de frankón :)

Greg36 2020.12.07. 06:55:10

@bioLarzen: Nem tudok róla :) De adta magát a képhez.

ZON 2020.12.07. 08:55:51

Feszty apósát, Jókai Mórt is megörökítette a képen. Tőle kapta az ötletet
a mű témájához.

David Bowman 2020.12.07. 11:36:14

Nincs bankxámlám. Úgy támogatok bármit, hogy minden reklámra rákattintok.

David Bowman 2020.12.07. 11:38:23

@kugi: "élete végén rögtön meghalt."

David Bowman 2020.12.07. 11:43:56

@fareszjó: Volt a repülőnek egy rossz tulajdonsága (melyiknek nincs?) amit minden pilótának ismerni kellett.
Érdekes, hogy gyakran a kort emlegetik. pl Saint Exupery esetén is. Figyeljétek meg, hogy a legképzettebb és már mindent túlélt pilóták meglett 50es emberek. Most nem keresélek fényképeket, csak megemlítem pl Szergej Bogdant.

David Bowman 2020.12.07. 11:49:57

@Namely: Miért küzdött szegény? Talán ha az autójáért.
Állítólag a hidegháború valódi kezdete az volt, amikor Berlinben, egy német lány nem volt hajlandó átadni a biciklijét egy orosz járőrnek, aki az amerikai járőr szeme előtt lelőtte a lányt.

David Bowman 2020.12.07. 11:55:14

@bioLarzen: Ez az utcaszerkezet lett volna az egyetlen, Amit érdemes lett volna megmenteni. Alap nélküli viskók és csatorna nélküli kerület, ahol a szar az utcán folyik. Csoda, hogy az eső egyszer el nem mosta az egészet.

omron 2020.12.07. 13:27:44

@¿Qué tapas hay?: Ha megfeszülők, se tudok visszaemlékezni, hol olvastam (valahol a neten), hogy a Bob Geldof féle Live Aid is egy kamu volt. Az afrikaiak szinte semmit nem láttak belőle. Valami teszt volt a háttérhatalom részéről, hogy a Romantikus Széplelkek meddig hajlandók elmenni, összefogni egy valóban súlyos probléma megoldásában. Van erről valakinek infója?

Suzumebachi 2020.12.07. 14:28:39

@omron: ha a háttérhatalom alatt az etióp lázadókat érted, akkor stimmel. A pénz úgy tűnik elindult az éhezőkhöz, de útközben más célra használták fel, ha hihető, amit itt olvastam: valasz.hu/itthon/botranyt-kavaro-segelykoncert-27802
vagy itt: www.retrozenevilag.hu/2017/10/live-aid-koncertbevetelekbol-fegyverek/

S, ha ez így van, erről legkevésbé a szervezők tehetnek talán.

bioLarzen 2020.12.07. 14:43:14

@David Bowman: Hát, lehet, hogy csak idő kérdése volt...

bioLarzen 2020.12.07. 14:45:43

@David Bowman: A nemrég kifingott Red Bull Air Race mezőnyében is volt az évek során jópár "öreg" szaki, és többök szépen kenterbe is verte a fiatalok jó részét...

bioLarzen 2020.12.07. 14:48:32

@omron: Szerintem ez vagy valami összeesküvés-elmélet volt, vagy csak simán kamuhír - tény, hogy a pénz elég nagy része nem került oda, ahová szánták - de a legkisebb mértékben sem a szervezők tudtával/akaratából/terve alapján - egyszerűen nem volt jól megszervezve az afrikai logisztika, és ott ment félre a dolog.

bioLarzen 2020.12.07. 14:49:02

@Suzumebachi: Na, megint előbb írtam mint olvastam...

Suzumebachi 2020.12.07. 14:51:24

@bioLarzen: az sose baj, ha egymástól függetlenül, többen jutnak ugyanarra az eredményre. :)

user_man 2020.12.07. 15:37:13

Nekem a vasárnap esti programjaim között van hogy megnézem a "napi érdekes" aktuális részét... Képek jók , nem egyszer további kutatásra inspirálnak. Számomra fontos szempont
hogy a blog "politika mentes" . Hogy a képek beválogatásánál a történelmi értékük a fontos , nem pedig politikai. Simán támogatnám a blogot , akár PayPalon keresztül... Alapítványi gyűjtésről meg.... Valamikor kétezres években olvastam egy történetet arról hogy egy beteg kisgyereknek indítottak gyűjtést alapítványi "segítséggel" ... A kampány "plakát arca" a beteg gyerek volt. A gyűjtés végén a család kapott néhány százezer forintot, a befojt összeg pár százalékát. Anyuka azért kiváncsi lett hogy hova lett a többi pénz. Újságírói segítséggel kaptak valamiféle indoklást, hogy ez "most induló alapítvány, irodabérlet +kaukció, plakáthely, egyéb költségek", stb. Számomra ez a rendszer (jelenleg is) inkább üzleti vállalkozásnak tűnik mint karitatív eszköznek, lehetőségnek. Én azóta csak direktben segítettem ha volt lehetőségem rá...

Suzumebachi 2020.12.07. 15:44:07

@user_man: én pedig 10 évig voltam alapítvány kuratóriumi elnök. A megszervezett gyűjtésnél fontos volt, hogy az utalások közleményében meg legyen jelölve, hogy kinek érkezett a pénz. A családok részére történő kiutalásokkor mindig forintra egyezett az addig befolyt összeg, a számukra átutalttal. Az utalás költségeit az alapítvány állta, amit a támogatók oda szántak, az mind oda is ment. Az ilyen működési költségekre elszámoló alapítványoktól én is hányok, mert egyébként is lenne az irodának bérleti díja, oldja meg.

fairlane 2020.12.07. 16:09:39

@user_man: Kaució, könyörgöm, kaució! Semmiképpen nem kauKció! Mindemellett: befoLYt.

user_man 2020.12.07. 16:11:55

@Suzumebachi: oké, elfogadom... A történet valós amit írtam, most próbáltam keresni rá de nem találtam meg. Mindenesetre nekem akkor ez a történet (jövőre nézve is) meghatározta a hozzáállasomat az alapítványi gyűjtésekhez .Féltételezem hogy alapvetően karitatív céllal működnek az alapítványok , de ha 10 ből 2 "üzleti" céllal működik, akkor én kihagyom ezt a lehetőséget. Mert nincs energiám , időm lenyomozni melyiket milyen céllal hozták létre. Szerintem nem csak én gondolkozom igy. Valóban jólenne valami jogszabály arra vonatkozólag hogy mennyi számolható el költségre. Igazából én ehez nem értek, teljesen más területen dolgozom. De ha lenne valami jogszabályi, törvényi biztosíték arra hogy az én támogatásom az kapja meg akinek szánom akkor szívesen segitek...

user_man 2020.12.07. 16:13:54

@fairlane: oké :-) igazad van .. köszönöm , jobban figyelek ..

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.07. 16:38:24

@user_man: PyPal-os támogatásra most is van lehetőséged ha a KAPCSOLAT menüpontra kattintasz, ott találsz azonnali PP donate gombot. támogatásodat köszönjük!

omron 2020.12.07. 16:50:07

@bioLarzen: Mondtam, nem tudom kinyomozni, honnan az infó, csak annyi esélyes, hogy átvertek bennünket. De persze ez is szubjektív.

omron 2020.12.07. 16:53:11

Ami a szervezést illeti. A mecsnek akkor van vége, amikor a bíró lefújja.

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.12.07. 17:13:47

@David Bowman: :)
Sok ehhez hasonló iskolai aranyköpés kering a neten.

Digitális Dzsihád 2020.12.07. 17:37:52

@kugi: Az ide vonatkozó találós kérdés megvan?

- Cook kapitány három föld körüli utazást tett és az egyiken az életét vesztette. A kérdés az, hogy hanyadik útján?
- Őőő, sosem voltam jó történelemből...

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.07. 17:46:56

@Digitális Dzsihád: és hol található kiállítva Napóleon gyerekkori koponyája?

Digitális Dzsihád 2020.12.07. 17:49:58

@JTom: Őőő, gondolom talán az öregkori mellett... Szépen egymás mellé rendezve. Nem? Nem tudom! Szabad a gazda! :-D

hebebe 2020.12.07. 18:02:30

Nagyon masszív a magyar harci formáció a zombori utcán.Mi lehet az a hosszúcsövű fegyver a
kép előterében? Komoly holminak tűnik, csak tippelem a 12,7mm kalibert.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.07. 18:06:38

@Digitális Dzsihád: egy híres műgyűjtőnél van, a kamaszkorival együtt. ja és neki megvan Mona Lisa profilból is:
i.ytimg.com/vi/yZsojnK5lzk/hqdefault.jpg

MCMLIX 2020.12.07. 18:17:19

A két vh. közötti - ilyen sok zaklatott vitára okot adó, hányattatott - időszak helyett javasolhatom a kiegyezés és az I. vh. közötti virágzó időszak visszaidézést? üdv

hebebe 2020.12.07. 18:53:16

@Greg36: Köszi szuper. Egy ilyentől nem véd meg egy válaszfal,vagy egy autókarosszéria,igazi romboló.

chrisred 2020.12.07. 19:10:38

@Namely: ."Arra viszont kíváncsi lennék, hogy az akkor seprő zsidóknak vajon eszükbe jutott -e pl az 1922 -es plakát, vagy akkor amikor látták azt korábban, vajon elgondolkodtak -e azon, hogy miért is jött létre az a párt, mozgalom."

Ez nagyjából annyira undorító, mintha az érdekelne, hogy a Trianon után kitelepített magyaroknak eszébe jutott-e, hogy miért történt az egész.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.07. 20:05:33

Kiderült, hogy mivel nem magyar állampolgár, nem lehet ellene eljárást folytatni, ezért 1930. május 2-án kiutasították az országból.

?? Szegény Hasszán F. hogy örülne , ha ilyen szabályok lennének ma is.:)

Öngerjesztő Erg 2020.12.07. 20:16:53

Horthy baleset: nem volt ott se ivászat, se német összeeskövés. Egyszerűen a nehezen repülhető típuson kevés tapasztalattal rendelkező Horthy tűl szűkre vett és túlságosan bedöntött egy frodulót, amiből bedugózott a gép, és mivel alacsonyan volt, nem volt se hely, se idő kivenni. Pár másodperc alatt lezajlott az egész. Ma úgy mondanánk, hogy "nem adta ki..."
Egyébként a felettesei elrendelték, hogy fejezze be a frontszolgálatot és valami protokoll-feladatot csináljon helyette, de pont 24 éles bevetése volt és kérte, hogy repülhesse le a "jubileumi" 25.-et. Megengdték neki..

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.07. 20:45:09

@MCMLIX: igyekszem összehozni egy ilyet a folytatásban

bioLarzen 2020.12.08. 02:25:07

@omron: Ja, persze, semmi gond - ahány dolgot pl. én rosszul hallottam már életemben...

gintonic.azigazi 2020.12.08. 03:43:01

Horty repules: neha nehez elhinni a szimpla igazat: egy rosszul repulheto geppel "benezte" szegeny.

jo a valogatas, a trianont nehezen emesszuk... Willy Brandt mikor lemondott azokrol a nemet teruletekrol vegleg 1970ben amik Lengyelorszaghoz kerultek azt mondta az ellenzekenek: "semmi olyat nem adtam oda amit mar el ne veszitettunk volna" lehet ezt kene megertsuk, soha nem lesz a mienk az amit elvesztettunk. Azokat meg nem ertem akik sirjak vissza Hortyt es az "uri vilagot".

gintonic.azigazi 2020.12.08. 03:57:54

@JTom: az eredeti Sziklas Madonna mellett, ami megvan egybol harom meretben! :D

@Digitális Dzsihád: ahol megoltek Cook-ot az obolben ( Waimea Bay ) ott laktam fel evig boldog agglegeny koromban, nem arrafele valahol hanem konkretan az obolben. Amikor volt az "Eddie" akkor a Dodge Ramomban aludtam vagy a parton mert hihetetlen penzeket fizettek a szorfosok a szobamert :D
en.wikipedia.org/wiki/The_Eddie

gigabursch 2020.12.08. 06:39:01

@Suzumebachi:
@user_man:
@Watchdog:
@¿Qué tapas hay?:

Amire a választ keresték, az a SAZ.
Ez egy gyűjtő szervezet, aki működtet alapítványokat és a lenyúlása kb 90%-os.
Régen volt egy, a témával fogklalkozó hírtv-s dokumentumfilm, talán Kisberk Szabolcsékkal.

gigabursch 2020.12.08. 06:42:24

@gintonic.azigazi:
Horthy István kapcsán többen is felhoztázok a dolgot, hogy mi és hogyan történt.
Egy alapos körbejárása a témának:
konteo.blogrepublik.eu/2017/01/06/vendegposzt-horthy-istvan-halala/

gigabursch 2020.12.08. 06:54:52

@JTom:
Ezt a részt láttam és be is villant.
Megelőztél.

gintonic.azigazi 2020.12.08. 07:03:15

@gigabursch: tiboru korai posztjai meg jok voltak de aztan.... olvastam amugy anno. Ir benne olyanokat ami semmi az egvilagon nem tamasztja ala.

Suzumebachi 2020.12.08. 07:29:14

@gigabursch:
Amennyire én tudom, az egy olyan szervezet, amely direktmarketing eszközökkel, előzetes szerződés alapján gyűjt támogatást alapítványoknak. Nyilván van valamekkora "lenyúlás" a befolyt összegből, de az általad említett elég hihetetlen.
Idézek: "Nyilván nem létezik olyan civil szervezet Magyarországon vagy bárhol másutt a világon, aki a lejárató levélben és filmben ismertetett feltételek mellett (a bevételek 90 vagy 95%-áról történő állandó lemondás) hajlandó lenne együttműködni egy fundraising ügynökséggel."
forrás: cco.hu/valtozoban-a-civil-szfera/
(Nem tudom, mennyire hiteles, de ez most lényegtelen is.)
Az tény, hogy a jelenleg érvényes civil támogatási rendszerben nagyon nehéz dolga van a tisztességesen működő szervezeteknek. (Nem részletezném, mert erősen aktuálpolitika.) Azért is, mert sok a svindler, aki kihasználja emberek jóhiszeműségét és mások nyomorát. Attól még létezik ilyen.
Egy szónak is száz a vége a SAZ nem működtet alapítványokat, hanem forrásteremtésre szerződik alapítványokkal.

Kedélyes Paraszt 2020.12.08. 08:20:49

Nini, Willem Dafoe időutazott a székelyudvarhelyi románok közé :)

68nyara 2020.12.08. 08:54:01

A Tabánhoz még pár gondolat. A világon soha nem épül(t) úgy városrész, hogy az eleve egy lepusztult, felszámolandó valami lesz. (Na kkor rögtön cáfolom is magam, mert mondjuk egy Brazil favela az nem igazán erre példa, de most hagyjuk a kihajtogatott olajoshordókból összedobott nyomornegyedeket.) Minden település(rész) funkcionálisan épül fel, ahogy az történt eredetileg a Tabánnal is. Aztán eljár felette az idő, és pár (száz) év múlva valaki jön és azt mondja, hogy ez már nem alkalmas lakhatásra. Na, ilyenkor lehet választani, hogy felújítunk, vagy bontunk. A Tabán esetében nem nagyon volt választás, mert irgalmatlan pénzért elő lehetett volna állítani egy óriás skanzent, ahol senki nem akart volna lakni igazán. Ráadásul az már akkor sem az lett volna amiért egyesek emlékeiben az a vadromantizmus netovábbjaként élt. Mert addig OK, hogy kiköltözteted a bent lakókat. Majd 10(20-30) év alatt felújítod, majd eladod a lakásokat akkor már jó sok pénzért, kinek is? Az nem megy, hogy rahedli pénzt ráköltesz, aztán kiadod mondjuk olcsó bérlakásként. Mondjuk akkor garantáltan tíz éven belül ugyan ott fogsz tartani mint előtte, lesz egy lerohadt, szlömösödő kerületed. Ha meg el akarod adni azoknak akik a "romantikus Tabánt" álmodták oda, akkor azok nem fognak odaköltözni, mert egy dolog a romantikát kívülről szemlélni, de megint más egy gyakorlatilag lakhatatlan területen lakni. Mert az utak szűkek, mert gyakorlatilag a bútoraidat nem lehet odaszállítani, mert nem tudsz az autóddal behajtani, parkolni. Ma persze azt mondjuk, hogy milyen jó is ez, mert minek autó, de ez a gyakorlatban azért nem így néz ki.

Tiborulról: Személyesen ismerem, azt hiszem valamennyire barátomnak mondhatom, bár évek óta nem beszéltünk. Azt hiszem kicsit elengedte ezt az egész blog dolgot a könyvek után. Talán kicsit belefáradt. Amit megértek valahol. Remélem egyébként jól van, és egészségben átvészeli ezt a vírus dolgot, mert azért már ő sem fiatal. Bár vannak akik soha nem öregszenek meg.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.08. 09:34:38

@Frady Endre: a magyar aktuálpolitika tilos a blogon, második esetben kitiltás jár. kérlek figyelj erre a következő hozzászólásaidban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.12.08. 10:39:34

@JTom: Oké, bocsi! Majd figyelek! :)
Amúgy ez nem tűnt fel, mert a múltkor is ment a komcsizás rendesen, aminek igencsak volt aktuálpolitikai áthallása...

Cserny mster 2020.12.08. 11:13:45

Mellékszál, de a papír 200-ason szereplő arc élő tulajdonosa csak utólag tudta meg, hogy nyomtatásban is megjelent...:-) Mivel mindenki biztosra vette, hogy ő fizetett ezért, kínos volt számára a kéretlen hírnév. (Arról ne is beszéljünk, hogy kicsit később a hasonló nevű egyetem király szobrának arca a papír 200-as alapján készült...:-D)

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.12.08. 11:15:28

@Frady Endre: igyekszem minden kommentet átnézni, de egyedül néha nem minden sikerül. mutass rá és megnézem.

MIG-31 2020.12.08. 11:32:48

@Öngerjesztő Erg: Az Aranysasban most volt egy cikk vagy cikksorozat a kis Horthy haláláról, el elolvastam, csak sok nem maradt meg bennem, de az összeesküvéselmélethez nincs köze.

humániákus 2020.12.08. 11:47:42

Birtokomban van egy (rokonsági hagyatékból megmaradt) fotó, amely Kárpátalja visszacsatolásakor készült. Utólag nem tudjuk kideríteni, ki(k) szerepel(nek) a képen a rokon lányon kívül :-). Ha érdekel, felteszem pl. a GDrive-ra és egyszer talán felhasználhatod...

axolotl77 2020.12.08. 13:19:03

@¿Qué tapas hay?: Egyszer olvastam erről a modern adománygyűjtésről. (Sajnos azt a cikket már nem találom, mert sok éve volt.) Ott valami olyanról írtak, hogy 10-20 %-a érkezik be az ilyen aluljárókban összekalapozott-kierőszakolt pénzeknek. A többi a jómadár megélhetésére megy.

gigabursch 2020.12.08. 16:01:20

@gintonic.azigazi:
Momentán ez épp vendégposzt volt...
:-)

[tiboru] amúgy felépített egy jópfa brandet, ahol azért vad konteóhívökön kívül voltak bőven gondolkodó emberek is, akik azért ezt-azt jól körbeveséztek (eddig a pontig egyébiránt szeretem a konteókat), aztán sajnos az utóbbi időben volt egy-két olyan megnyilvánulása ami valahogy nem kerek egész. De mindegy is...
A belinkelt cikkben leírásra kerültek a tényadatok is szépen összegyűjtve, nomeg a vélt vagy valós okoskodások.

David Bowman 2020.12.08. 16:09:03

@68nyara: Hagy említsem Dubrovnyikot, amit mindnyájan ismerünk.

David Bowman 2020.12.08. 16:11:01

Kolombusznak éppen két koponyája is van. Két sírja is van.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.12.08. 16:40:19

@David Bowman: nem kell oda a ká, ha x-xel írod, hiszen az tartalmazza: banxámlám.
:-))

gigabursch 2020.12.08. 16:56:52

@Frady Endre:
Na jó-jó, de a kommunista veszély ÖRÖK. S ugyanúgy elpusztíthatatlan mint a ROCK
:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.12.08. 17:05:31

@gintonic.azigazi: " lehet ezt kene megertsuk, soha nem lesz a mienk az amit elvesztettunk. "
Hát, azért így sem szabad hozzáállni.Most képzeld el, hogy mi lett volna, ha a török hódoltság megmarad Magyarországon, mert hát legyintünk, hogy elveszett, egye kutya.Be is bacott volna.Az egykori Trianon előtti területek is simán visszatérhetnek majd, egyszer, lehet hogy 100 vagy 200 év múlva.A kontinens ezen része (Közép-Európa ill. a Balkán és vidéke Áfész...) sosem a hosszú, nyugodt békékről volt híres...

gintonic.azigazi 2020.12.08. 17:25:04

@geegee: egy nagy es eros Magyarorszaghoz szerintem eloszor is magyar kell, az meg mar nem lakik arra fele. Masodszor identitaskepzo kultura. Na errol itt sok vita volt ( zsido kultura, magyar zsido kultura, stb ) harmadszor eros gazdasagi ter. Na arrol plane nem beszelhetunk.

En ugy kepzelem el a Karpat medencet szaz ev mulva hogy rajonnek a kisantant orszagai hogy a termeszeti adottsagokat osszeadva, mintegy osszedolgozva alkossunk egy eros gazdasagi terseget mint anno a monarchiaban volt. A regi tizkoronas is tiznyelvu volt, az akarat a kerdes nem a hogyan - persze nem is lennenk kelet europa ha nem vesznenk ossze a legelso alkalommal MINDENEN.

A Duna Menti Koztarsasag egy okos dolog lehet, magyarokkal, romanokkal, szlavokkal, ne adj isten bosnyakokkal is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.12.08. 21:16:26

@gintonic.azigazi: Valóban jó volna egy ilyen megoldás.Kérdés, hogy ezek a népek, amelyeket ennyire durván egymásra haragítottak itt Közép-Európában keresztbe-kasul a dicső nyugaték a XX. században, mennyire tudnak ezen az egymásra haragvó politikán felülemelkedni.

Gery87 2020.12.08. 22:13:57

@gintonic.azigazi:

A németeket ráadásul kitelepítették onnan többségében....mit szereztek volna vissza? Lengyel meg orosz lakta terület az mienk? Konszolidálhatatlan lenne és teljesen igazságtalan szintén.

Horthy nosztalgia? Egyszerű: az olyan "szép" pompás, díszes, "magyar", nemzeti, "hazafi"....nem úgy mint a szürke, unalmas, szolgai, gyarmati komcsi éra. Ez az oka....meg háta az emberek egyszerűek.
Válasznak, megoldásnak is az kell nekik ami tetszik nem az ami igaz...

Gery87 2020.12.08. 22:17:42

@gintonic.azigazi:

Soha nem lesz ilyen....
Nem érdeke senkinek.
Az összes kelet európai etnikai nemzettudat azon alapul hogy a másik miért alávaló mi meg miért vagyunk jók....
pl román = nem magyar....
most ezzel kezdeni semmit nem lehet.

Gery87 2020.12.08. 22:19:24

@geegee:

Semennyire.
Az én de még a mi gyerekeink generációja is a mucsai posvány pöcegödréből szemléli és érteni véli a világot...és semmi remény rá hogy a dédunokáink "polgárosodnak"....semmi.

¿Qué tapas hay? 2020.12.09. 00:15:16

@omron: A Live Aid körül elég sok botrány volt, de ebből szerintem elég sok Geldof nem túl kifinomult kommunikációjának is betudható. Kétségtelenül a gyűjtés maga jól sikerült, de a rászorulókhoz vezető úton azért a pénz elég jól elkopott. Tulajdonképpen elég nagy eltérések vannak a számokban is, hogy mennyit is gyűjtöttek össze, 120 millió dollártól százötvenmillió fontig. Kicsit számolgatva, ebből a jótékonyságból mondjuk minden etiópiainak juthatott volna egy napi élelem. Ami gesztusnak szép, de az éhínség felszámolására igazán nem elégséges.

gintonic.azigazi 2020.12.09. 04:42:22

@¿Qué tapas hay?: gumiovszert kellett volna adni nekik, azzal segitettek volna a legtobbet. Afrika 2000 ben 800 millios volt, ma 2 milliard, tiz ev mulva 3.4milliard. Nigeriaban az atlag gyerekszam 7.2

@Gery87: Itt amerikaban a kelet europaisag osszetarto. Focicsapatban van szerb, roman, alban, cseh. Otthon ez elkepzelhetetlen lenne.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2020.12.09. 10:02:11

@ZON: igaziból Jókai a nagy-apósa volt, annak is csak mostoha. Csak érdekességképp mondom, mert egyébként közel álltak egymáshoz, amíg Jókai újra nem nösült Laborfalvi Róza halála után.

68nyara 2020.12.10. 07:19:28

@David Bowman: Már milyen értelemben hoztad fel példaként?

zlcsik 2020.12.10. 16:14:21

Halassy Olivérről talán nem mindenki tudja: úgy lett olimpiai bajnok és Eb-győztes, úgy ért el remek eredményeket vízilabdában és úszásban is, hogy villamosbaleset miatt még gyerekként elveszítette a bal lábfejét.

Flankerr 2020.12.12. 02:04:53

@68nyara: Tiboru szerencsére jól van :) Átnyargalt kicsit a családfa kutatásra, nemrég jelent meg egy könyve erről.

Warlimont 2020.12.18. 12:33:34

Róbert bácsis téma. Sajnos ez ma sem biztos, hogy jobb. Egy földközi tengeri szigetről elnevezett szeretetszolgálat egy nagyvárosi fontosembere mesélte sztoriként, hogy ők is rendszeresen "átválogatják" a külföldről érkező pl ruhaadományokat. Ezt 15 éve hallottam közvetlenül tőlük, remélem, azóta javult a helyzet.

Hoppá! 2020.12.24. 14:13:01

@JTom: Csak most keveredtem vissza az oldalra. Kaulich Rudolf fotóriporter

Totyasrac 2021.01.03. 16:14:35

@JTom: Ezt eddig nem vettem észre - ment is, köszi szépen!
süti beállítások módosítása