Hegyek között, völgyek között...

Az úttörővasút

2020. november 04. JTom

A napjainkban Gyermekvasút néven üzemelő egykori Úttörővasút a szocialista rendszer egyik büszkesége volt. Ezzel is utaltak arra, hogy lám ilyesmire is telik a dolgozó nép országában, és generációkon át volt a legmenőbb csábítás az ifjú generáció számára.

c_b19610412015.jpg

1961. április 12. Úttörővasút szerelvényei a Ságvári-liget (1992-től Szépjuhászné) állomáson. MTI Fotó: Bojár Sándor

Talán hihetetlennek hangzik, de a gyermekek által üzemeltetett keskeny nyomtávú vasút ötlete nem az úttörőszövetségtől érkezett, hanem a cserkészektől! Az 1947-ben még létezett cserkészszövetség vezetői a francia Moissonban rendezett 6. cserkész világdzsemboriról hazatérve fogalmazták meg egy gyermekvasút építésének tervét. A helyzet azonban persze lényegesen árnyaltabb volt ennél...

Mert ne gondoljuk hogy az "angolbarát" cserkészszövetséget csak úgy hagyták tevékenykedni a szovjetek által "felszabadított" országban. 1944 végén már a nyilasok is feloszlatták a mozgalmat, ám az ország ostroma miatt már nem volt idejük végre is hajtani a döntést, de 1946 közepére a kommunisták - a Szövetséges Ellenőrző bizottság szovjet tagjának segítségével - sikeresen érték el az egykori ifjúsági szövetségek, köztük a cserkészszövetség betiltását is. De szinte azonnal újjáalakult - és a politikai vezetésnek megfelelőbb célkitűzésű - szervezet lépett a nyomába Magyar Cserkészfiúk Szövetsége néven, természetesen tucatnyi kommunista elvtárssal beépülve a vezetőségbe. Aknamunkájukkal sikerrel távolították el a kipróbált, elhivatott cserkészvezetőket és helyükre saját embereiket ültették. 1947 elejére az MKP-vezetés 11 elvtársa töltött be magasabb pozíciókat a cserkészeknél, és 1948 közepére a saját emberüket sikerült a mozgalom vezetői székébe ültetni. Így minden akadály elhárult az elől, hogy az akkorra két éves Úttörőszövetséggel egyesítsék, jobban mondva abba beolvasszák a cserkészeket.

Láthatjuk tehát hogy a hivatalosan a cserkészszövetségtől érkező ötlet a gyermekvasút megépítésére már a kommunista párt háttérmunkája volt.

Több helyszín jöhetett szóba a tervhez, a végül megvalósult Széchenyi-hegyi vonal mellett a gödöllői kastély környezete, a Margit-sziget, a Népliget és néhány még kevésbé érthetőbb helyszínen gondolkodtak el az elvtársak. A keskeny nyomtávú vasút építése 1948. április 11-én kezdődött, és az első, három kilométeres szakaszát alig néhány hónappal később 1948. július 31-én nyitották meg. Ekkor került sor az úttörőszövetség és a cserkészet egyesítésének aktusára is. A pályát aztán további két ütemben bővítve 1949. június 24-én Ságváriliget (ma: Szépjuhászné), 1950. augusztus 20-án pedig (a 198 méter hosszú Hárs-hegyi alagúttal együtt) Hűvösvölgy állomásig adták át. A hűvösvölgyi vontatási telep pedig 1951-ben készült el. A tejes üzemszakasz 11,2 kilométerre nőtt.

A legelső, három kilométeres szakaszon még 35 km/h-s sebességgel közlekedhettek a kifejezetten ide gyártott, valamint a más kisvasutaktól átirányított mozdonyok húzta szerelvények, ezt azonban az 1949 júniusára átadott második szakasz beüzemelésekor 20 km/h-ra csökkentették biztonsági okokból. Ekkor állítottak forgalomba gőzmozdonyokat is, két darabot.

Az 1950-re elkészült hűvösvölgyi végállomáson egy akkor technikai kuriózumnak tekintett műtárgyat is építettek: egy kültéri mozgólépcsőt. Állítólag a közelgő metróépítések miatt akartak vele tapasztalatokat gyűjteni. Egészen 1973-ig, a kettes metró átadásáig üzemelt, akkor szüntették meg.

fmafi19509921084.jpg

1950. augusztus 19. Résztvevők az Úttörővasút hűvösvölgyi végállomásának átadásán. Az állomás tetején a felirat: Gyermekek szeretett édesapja: Rákosi Mátyás! MTI Fotó/Magyar Fotó: Bauer Sándor

f_la19650722035.jpg

1965. július 22. Az Úttörővasút Széchenyi-hegyi végállomása. Jobbra az 1955-ben épült 60 méteres adótorony. MTI Fotó: Lajos György

f_la19630401028.jpg

1963. április 1. Az I. számú Autóközlekedési Vállalat speciális szállító járművével viszik a kelenföldi pályaudvarról az Úttörővasút hűvösvölgyi végállomáshoz azt a 24 tonnás dízelmozdonyt, melyet a győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban gyártottak a gyermekvasút számára. Ebben az évben négy új mozdonyt kap az Úttörővasút. MTI Fotó: Lajos György

f_la19650722045.jpg

1965. július 22. Utasok, gyerekek szállnak fel a Széchenyi-hegy és a Hűvösvölgy között oda-vissza közlekedő keskeny nyomtávú Úttörővasút szerelvényére a Budai-hegységben lévő pálya egyik állomásán. MTI Fotó: Lajos György

f_la19650722019.jpg

1965. július 22. Forgalmista úttörővasutas jelzőtárcsával indítja a Széchenyi-hegy és a Hűvösvölgy között oda-vissza közlekedő keskeny nyomtávú Úttörővasútat az egyik, Hűvösvölgyi végállomásáról. MTI Fotó: Lajos György

f_la19650722002.jpg

1965. július 22. A Széchenyi-hegy és a Hűvösvölgy között oda-vissza közlekedő keskeny nyomtávú Úttörővasút szerelvénye halad a Ságvári liget állomás közelében a közút felett átívelő hídon. MTI Fotó: Lajos György

Az 1960-as évekre alakult ki a vonal leggazdaságosabb és tulajdonképpen máig megőrzött működési struktúrája, miszerint a vonatok ekkor a korábbiaknál ritkábban, de nagyobb befogadóképességgel jártak. 1963-ban állították forgalomba azokat a román gyártmányú dízelmozdonyokat, amelyek – az időközben újra forgalomba állított nosztalgia gőzmozdonyok mellett – a mai napig húzzák a szerelvényeket. A pálya teljes felújítása a nyolcvanas évek végére, kilencvenes évek elejére halaszthatatlanná vált, a munkával 1993-ra végeztek. 1992-ben nyílt meg a hűvösvölgyi végállomáson a kisvasutat bemutató múzeum; 1998-ban, a Gyermekvasút fennállásának 50. évfordulójára pedig felújították az állomásépületeket, a gépészetet és a járművek egy részét. Persze a közbejött rendszerváltás is hagyott nyomot az Úttörővasúton. Nevét Gyermekvasútra változtatták.

c_lb19880601292.jpg

1988. június 1. A budapesti úttörővasút a Budai hegyek változatos, szép tájain halad. 1948 tavaszán kezdték építeni, keskeny nyomtávú vonalának hét állomása van. A képen: egy kalauzfiú. MTI Fotó: Kleb Attila

Az utasforgalom szempontjából az 1961-es év számított a legjobbnak, akkor mintegy 800 ezer utasa volt a kisvasútnak, de már 1975-től tartós csökkenésbe kezdett az utazólétszám. A mélypont a rendszerváltás utáni években következett be, 1993-ban 94 ezer látogatót szállítottak mindössze. Azóta a számok javultak, stabilan 300 és 400 ezer között alakul az utazóközönség létszáma.

A hivatalos ideológia szerint az Úttörővasút a szocialista nevelés egyik eszköze volt, az alkotó és termelő munkára való nevelést biztosította. Az Úttörővasútra "problémás" gyerekek nem kerülhettek. Csak jeles vagy jó rendű tanulókat vettek fel, bármely tantárgyból a hármas osztályzat kizáró ok volt. Fennállásának teljes idején többszörös (az 1970-es években akár tízszeres) volt a túljelentkezés. A pártkáderek gyermekeinek romantika iránti igényét kielégítő Úttörővasútra bekerülni felért egy sikeres egyetemi felvételi dicsőségével.

De tényleg gyerekek dolgoznak itt?

A gyerekek vasúti foglalkoztatása a Úttörővasút tervezése közben is vitákat váltott ki és a tényleges gyerek-felnőtt arányokat senki sem ismerte vagy merte egyértelműen kimondani, lévén alig néhány friss, szovjet és jugoszláv precedens létezett csak az ilyen jellegű üzemekre. Az ötletelés időszakában úgy gondolkodtak hogy a felnőttek teljes felügyelete mellet a kisebb munkákat vagy apróbb folyamatokat bízzák majd a gyerekekre, aztán ahogyan áttekintették a szükséges állomány munkáját, rájöttek hogy a vasútbiztonság szem előtt tartásával is csaknem teljesen megoldható a "gyerekmunka". Hiszen a pénztárosok az értékcikkárusok és a peronügyeletesek mellett a rendelkezők, naplózók és váltókezelők munkáját, valamint a vonatok közlekedési és tolatási mozgásainak lebonyolítása kapcsán végzendő cselekvéssorokat, egymás munkájának irányítását (jelzők, váltók kezelését), a szomszéd állomással való kapcsolattartást, utastájékoztató berendezések működtetését, az események naplózását is ügyesen sajátították el a gyerekek. Természetesen munkájukat felnőtt vasutas dolgozók felügyelik, segítik, de ezt egyáltalán nem úgy kell elképzelni, hogy minden kis vasutas mögött áll egy nagy, aki árgus szemmel figyeli minden mozdulatát. A gyerekek negyedik osztályos koruktól kerülhettek és kerülhetnek be ma is a kisvasúthoz, a kicsiket először tapasztaltabb gyerekvasutasok segítik. Az egykor propagandacéllal épült úttörővasút kis dolgozóinak - nemcsak szocialista - neveléséhez nagy mértékben járult hozzá ez a fajta munka, az itt szerzett készségek összehasonlíthatatlanok bármilyen fiatal- és felnőttkori tapasztalatszerzéssel. Hiszen felelősségérzetet alakít ki, feladatmegoldásra serkent, megtanulnak az idegen utasokkal szemben viselkedni, feladatukat magabiztosan végezni, információt nyújtani, kommunikálni vagy akár pénzzel bánni. Mára a Gyermekvasút még a Guinness rekordok közé is bekerült: 2015 óta a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút a világ leghosszabb olyan vasútvonala (11,7018 kilométer), amelyen a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.


m_va_6211026.jpg

1954. április 27. Gyerekek jegyet vesznek az úttörővasutas diáktól az úttörővasút Széchenyi-hegyi pénztáránál, balra fiúk kezelik a váltókat. MTI Fotó/Magyar Fotó: Vadas Ernő

f_lm19580514006.jpg

1958. május 14. A Hűvösvölgyben, az Úttörővasút (1989 után Gyermekvasút) végállomásánál, a Hámán Kató Otthon verandáján szolgálat előtt körjátékot játszanak a gyerekek. MTI Fotó: Lónyai Mária

De ki mondta hogy ez volt az egyetlen Úttörővasút Magyarországon? Legalább még hét(!) helyen adtak gyerekek szolgálatot a kisvasutaknál. A budapesti után a legismertebb másik vonal talán a sztálinvárosi volt. Az alig 1,85 kilométeres vonalat 1958-ban adták át - szintén rekordidő alatt megépítve -, és akkor még senki sem gondolta volna hogy tizennyolc évvel később már az enyészeté lesz. Az 1962-ben teljes dízelüzeműre cserélt szerelvények pályáját 600-ról 760 mm-re szélesítették ki szintén még abban az éveben. Emlékét nemcsak az azóta Dunaújvárossá keresztelt iparváros lakói őrzik, hanem a Vasmű úton lévő parkban kiállított "Muki" nevű gőzös, amelyik még szolgált a rövid életű - Vidámpark és a Ságvári kilátó között létesített - Úttörővasúton.

c_va19600625040.jpg

1960. június 25. Sztálinváros. Gyerekek integetnek a Vidám Parktól induló úttörővasúton utazó társaiknak. MTI Fotó: Vadas Ernő

További négy városunkban üzemelt úttörővasút (néhol később gyermekvasút):

Pécsen az Állatkert és a Dömötörkapu közötti alig 570 méteres szakaszon 1962-ben társadalmi munkában épült meg a kisvasút, ahol egyetlen dízelmozdony továbbította a három kocsit az "ifjúság nevelése, kulturált szórakoztatása céljából". Jelenleg is működik, Mecseki kisvasút néven.

c_rob19620902012.jpg

1962. szeptember 2. Pécs. Úttörővasutas indítja az 50 lóerős Csepel dízelmotorral hajtott C50 sorozatú mozdony vontatta gyermekvasutat, amely 500 méteres szakaszon köti össze a Mecsekben, a Misina tetőn, a Dömör-kapunál lévő vidámparkot és az állatkertet. MTI Fotó: Horling Róbert

Ha már szóltunk a legrövidebb szakaszú kisvasútról, lássuk melyik volt a legrövidebb ideig üzemelt úttörővasút. A Szolnoki Városi Tanács és a Tisza bal partjának fejlesztésére létrehozott Intéző Bizottság úttörővasút-építő albizottsága 1962-ben határozta el a Tiszaligetben úttörővasút építését. A kisvasút nyomtávolságát 760 mm-ben, a pálya hosszát pedig 1,5 kilométerben határozták meg. A vasút kiinduló állomásának a Tiszaligetben a lejáró út melletti területet jelölték ki, a vasút innen DNY-i irányban haladt az árvédelmi töltés mellett. Végállomása a mai KRESZ-tanpálya környékén volt. Az induló állomáson mozdonyszín és váróterem, valamint két vágánypár épült. A végállomáson szintén építettek várótermet. Az úttörővasúton a forgalmat egyetlen szerelvény bonyolította le, egy darab dízelmozdonnyal, amely a tervek szerint két zárt és két nyitott személykocsit vontatott mindössze 15 km/h-s sebességgel döcögve a síneken. A kisvasút töltése társadalmi munkával készült. A sínpárt azonban használt talpfákra fektették. Az úttörővasutat 1966. szeptember 24-én a Tiszaligeti Napokon adták át rendeltetésének. Az úttörővasút érdekes színfoltja volt a Tiszaligetnek, működése azonban nem volt gazdaságos. Szombaton és vasárnaponként közlekedett de az utasok száma csekély volt. 1970-ben hatalmas árhullám vonult le a Tiszán. A magas árvízszint következtében a tiszaligeti körtöltés és a kisvasút alatt átszivárgások keletkeztek. A vasúti töltést és a talpfákat teljesen alámosta a víz. Ezért 1970 májusában a kisvasút üzemelését leállították. Az első elképzelések szerint a kisvasutat át akarták telepíteni a vidámparkba, hogy ott tovább működjön. A kihasználatlanság és az utazóközönség részéről mutatkozó érdektelenség miatt azonban nem indították újra a vonatforgalmat.

Alig több, mint tíz évig üzemelt Veszprémben a vidámpark és az állatkert között az egy kilométer hosszúságú gyermekvasút, kizárólag szórakozási célból, komolyabb utasforgalma sosem volt. A kisvasút 1961. május elsején, a vidámpark megnyitásával egyszerre indult. Építése társadalmi munkában zajlott, a vonalon volt egy 200 méteres alagút  is. 1971-ben, az üzemeltetésre szánt források csökkentése miatt magas látogatottsága ellenére felszámolták a vidámparkot. Az 1980-as években többször szóba jött a kisvasút újraindítása, de ez egyszer sem sikerült. A síneket felszedték, mára csak a lezárt alagút és egy megállóhely épülete maradt meg.

Tiszakécske volt a legkisebb település, ahol ilyen jellegű vasút közlekedett. Az alig tizenkétezer lakosú községben 1970-ben határozta el a községi tanács a Tiszakécskei Úttörővasút megépítését. A vasút eleve turisztikai céllal épült, így árufuvarozás sohasem folyt rajta. Az építéséhez a selypi cukorgyár kisvasútjának eszközeit használták fel. Innen érkezett a 760 mm-es nyomtávú 1,2 km-es pálya és a rajta közlekedő egyetlen mozdony, valamint a személykocsik. Az eredeti tervek szerint a kisvasút a MÁV-vasútállomás és a tiszaparti üdülőtelep között közlekedett volna. Ebből csak a Sportliget – Tiszapart szakasz készült el. Az ünnepélyes átadásra 1971. augusztus 20-án került sor, és 2009-ig üzemelt.

Tudomásom szerint még a Mátravasút pályáján és a börzsönyi állami erdei vasút vonalán is volt úttörővasút szolgálat (fotó lejjebb). Ezekről is, és ha tudtok még egyéb hazai úttörővasútról, a kommentszekcióba örömmel várjuk a hozzászólásaitokat!

f_kir19810607030.jpg

1981. június 7. Királyrét. Úttörővasutas a váltó mellett a börzsönyi úttörővasút állomásán. a vonatközlekedés háromesztendei szünet után indult meg ismét. MTI Fotó: Király Krisztina

bbern20130317050.jpg

2013. március 17. A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút szerelvénye a Széchenyi-hegy állomáson. MTVA/Bernolák Béla

Köszönet az MTI Fotóarchívumának a képekért. Ahogyan az állandó olvasók már tudhatják, az archívum fotói falra akasztható vászonképként, nagy méretekben is megrendelhetőek!

Az archívumról bővebben:

Az elmúlt években nagyszabású digitalizáció kezdődött az MTI Fotóarchívumában, aminek eredményeképpen több százezer fotót szkenneltek be és láttak el a készítés körülményeiről szóló metaadatokkal. 2018 nyarára egy online felülettel készül a Fotóarchívum, hogy közgyűjteményként jelenjen meg a kibertérben, ahol nem csak fotók, de múltszázad elejéről származó régi hírek mellett hanganyagok, kották is megjelennek majd, mindehhez pedig egy közös kereső felület is társul. Ebbe a nagy munkába enged most betekintést a mai poszt. 

Mindig is szerettük volna, hogy minél több magyar vonatkozású képet publikáljunk, így amikor - még ebben a hónapban - elindul majd a bárki számára hozzáférhető és szabadon böngészhető MTI Fotóarchívuma, a Ritkán Látható Történelem blogon lesznek láthatóak a legérdekesebb képek, aktualitások, tematikus válogatások, segítve ezzel, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg ritkán látható történelmünket.

 

Az MTI Fotóarchívumról:

Közép-Európa egyik legnagyobb fotótára, amely alapvetően az MTI (Magyar Távirati Iroda) és jogelődjei által készített és gyűjtött közel 13 millió fotónegatívot őriz. Az archívum két részből áll: a film tárból (negatív és diapozitívok), valamint a papírképek tárából. Ez utóbbiban mintegy 4 millió nézőkép található, melyek az elkészült riportokból kiszerkesztett nagyítások. Ezenkívül az archívum része a 781 db, a fotóriportok leírását tartalmazó eredeti szövegeket őrző szövegkönyv és a 131 db, csupán a riportok címét rögzítő, úgynevezett negatív beíró könyv is.

A gyűjtemény 1993 óta védett muzeális érték, ezért a kifejezetten az erre a célra átalakított mélypincében tároljuk, állandó hőmérsékleten 18 Celsius-fokon és 60%-os relatív páratartalom mellett. Külön speciális biztonsági helyiséget kaptak a tűz- és robbanásveszélyes, az ’50-es évek végéig használatban lévő nitrocellulóz-alapú filmek. Az archívumot 24 órás ipari kamerás megfigyelés is védi.

A gyűjtemény még a Magyar Televízió egykori, mintegy 1 millió darabos fotógyűjteményével is gyarapodott!

A digitális fényképezésre áttéréssel egy időben elkezdődött a negatív felvételek értékmentő, retrospektív feldolgozása, a szabadszavas visszakeresést biztosító digitális adatbázisba rendezése. Digitális fotóarchívumunk, a Fotóbank jelenleg már csaknem kétmillió digitális fotót tartalmaz.

  

 Forrás: Wikipédia, gyermekvasut.hu, kisvasut.hu, hvg.hu

Fotók: MTI Fotóarchívum 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr4516231208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2020.11.04. 01:24:58

Az úttörővasutak listájához: a sorban a harmadik a gyöngyösi úttörővasút volt (1961-1987). Két üzem nem került említésre, a debreceni (Debrecen-Hármashegyalja) '81-től tán '90-ig, illetve a nagycenki, ami máig gyermekvasútként üzemel. (www.youtube.com/watch?v=xPUml6Yfzfs)

Pár megjegyzés:
'54.04.27. Ez nem Széchenyi-hegy, hanem Előre (Virágvölgy) állomás.
Az L45H (Mk45) dízelmozdonyok 1973-tól szolgálnak az Úttörővasúton.
Tantárgyi hármas sem a felvételnél, sem a bennmaradásnál nem volt kizáró feltétel (hetvenes-nyolcvanas évek), de a 4,00 tanulmányi átlagot tartani kellett. Alapvetően háromféle módon lehetett akkor úttörővasutasnak bekerülni: az úttörőcsapat kiválasztása és ajánlása alapján, vasutas szülők jótanuló gyerekeként, vagy másik úttörővasutas ajánlásával (bár ez utóbbi két kategóriában is kellett az úttörőcsapat ajánlása és az iskola jóváhagyása).

ixub 2020.11.04. 10:38:54

Dunaújvárosban ki van állítva Muki, a mozdony: iho.hu/img/vasut/1409/140903_muki/IMG_0004.JPG

hátramozdító 2020.11.04. 11:32:53

Köszönjük, jó volt! Egészen kicsi korom óta szeretnék egy saját gőzmozdonyt, de kicsit, hogy szénbánya ne kelljen hozzá. Nincs valahol egy ottfelejtett, senkinek se kellő darab? Valami ilyesmi helyet keresek: www.salardeuyuni.com/train-graveyard/

Santer 2020.11.04. 12:31:43

A legjobb dolog, ami egy gyerekkel történhet Budapesten.

ixub 2020.11.04. 13:08:57

@JTom: Amikor az ember hozzászokik, hogy csak a képeket nézze nálatok és lokálpatrióta módjára már a Mukit keresi. Mikor nem találja, már mondja is a magáét... Bocsi

vityu99 2020.11.04. 16:05:48

A nagycenki kisvasút is lemaradt azaz a Széchenyi Múzeumvasút, Nagycenk

Pjtor 2020.11.04. 17:55:27

Huha mennyi feher cipo... 94-99 voltam gyermekvasutas, nem fekete cipovel penztarosnak / hangosbemondonak osztottak be, hogy ne lassak az utasok :)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.11.04. 20:20:26

Országjárt gyerekként (persze, sokszor igazi vonattal) sosem értettem, minek egy pár kilométeres vonal a budai hegyekbe, főleg gyerekeknek, de aztán amikor először utaztam rajta, megértettem. Igaz, előtte már voltam több másik, vidéki kisvasúton is. Volt egy tanítványunk, aki a budain dolgozott gyerekként és mesélt a társaságról, nagyon sokat jelentett neki. Nekem csak sokkal kisebb modellvasutam volt, az is az öcsémmel volt közös. ;)

bioLarzen 2020.11.05. 02:46:13

"1965. július 22. A Széchenyi-hegy és a Hűvösvölgy között oda-vissza közlekedő keskeny nyomtávú Úttörővasút szerelvénye halad a Ságvári liget állomás közelében a közút felett átívelő hídon."

Budakeszin nőttem fel - jó 30 évig - a 70-80-90.es években) hetente többször mentem át a 22-es busz utasaként ez alatt a híd alatt...
Nosztalgia :)

McKinney 2020.11.05. 08:55:25

@¿Qué tapas hay?: a debrecenit tényleg nem szabad kihagyni, jó eséllyel a legrégebben (1882-most) üzemelő magyarországi keskeny nyomtávú vasút. zsuzsivasut.hu/a-zsuzsi-vasut-tortenete/

csiri bá 2020.11.05. 09:14:19

"1963-ban állították forgalomba azokat a román gyártmányú dízelmozdonyokat..." - Jó lesz az 1973-nak... Ők voltak/vannak az Mk45-ösök...

white zimbabwean 2020.11.05. 09:19:21

Először 1988-ban gyerekként utaztam az akkor még Úttörővasúton. Tavaly már a gyerekeimmel utaztam rajta, nagyon szép az útvonala, a Hűvösvölgy felé gyönyörű a panoráma.

gigabursch 2020.11.05. 09:29:12

Ez jó eresztés!
S köszi a kommenteket mindenkinek!

Levente B. · combatant.blog.hu 2020.11.05. 10:30:09

1994-1998 között, 98 szolgálatot voltam fent

Levente B. · combatant.blog.hu 2020.11.05. 10:38:43

"Budapest, 1954. április 27. Gyerekek jegyet vesznek az úttörővasutas diáktól az úttörővasút Széchenyi-hegyi pénztáránál, balra fiúk kezelik a váltókat. "

Nem kötekedés képen, mert tudom MTVA fotó, de ez nem Széchenyi-hegy...ez Virágvölgy állomás.

KissGecihuszár 2020.11.05. 10:49:58

Azért az sok mindent elmond a kádár kor gondolkodásáról, hogy a vidéki úttörővasútakat valószínűleg szándékosan sokkal jelentéktelenebbre, rövidebb távúra tervezték, mint a vízfejbelit, így borítékolható volt azok csődje, hiszen egy 5-600 méter, erős izgalmi állapotban 1.5 Km hosszú vasút nyilván nem veszi, nem veheti fel a versenyt egy 11 Km hosszúval, mely még ráadásul festői környezetben is halad, pedig Pécsen is lehetett volna egy , a jelenlegi vicckategória 570 m hosszúnál sokkal hosszabb úttörővasútat létrehozni, mely egész biztosan hasonló látnivalókat, panorámát garantált volna, mint a vízfejbeli. De ugye a főváros hypeolás már anno is 1000-el menetelt és ez az elmúlt 30 évben csak erősödött, sajnos.

csiri bá 2020.11.05. 11:55:04

@Levente B.: Akkor 2 híján kimaradtál a "100-asok klubjából" :)

lobster thermidor 2020.11.05. 12:25:25

Elárulok egy titkot! A gyerekeket egy cseppet sem érdekelte, hogy ki találta ki, esetleg a cserkészek, netán bárki más, vagy az, hogy ki építette fel a vasutat, ezért ez a "kommunistázás" némileg irreleváns. Azt értem, hogy a blogger a vasút keletkezésének a történetét is be kívánja mutatni, de kissé erőltetett ez a megközelítés. Sok - sok gyerek szeretett volna az Úttörővasúton dolgozni, de még többen szerettek volna utazni a természeti környezetben kanyargó kisvasúton. Itt jegyzem meg, hogy az ötvenes, hatvanas években a szabadidő eltöltésére nem álltak rendelkezésre olyan széles körű lehetőségek mint napjainkban, ezért egy családi kirándulás a Hűvösvölgybe, majd az utazás az Úttörővasúttal, és utána a Széchenyi - hegyről le a Városmajorba a Fogassal a felnőttek számára is élmény volt, és bár akkoriban nem volt túl nagy az idegenforgalom, de az Úttörővasút komoly turista látványosságnak számított. Az pedig tényleg csak mellékszál, bár ha kisvasútról van szó kicsit sem jelentéktelen, hogy pártunknak, és kormányunknak napjainkban esze ágában sincs a gyerekek számára kisvasutat építeni, ehelyett Felcsúton valósítják meg a magyar gyermekek jelenkori édesapjának focipálya, és a kisvasutak iránt táplált olthatatlannak tűnő, feltehetőleg a nehéz sorban eltöltött gyermekkorból eredeztethető vágyálmát.

sétá ló 2020.11.05. 12:41:23

Azért elég gusztustalan dolog itt gyerekmunkát emlegetni. Mikor ez valójában a gyerekeknek épült. Főleg azoknak, akik itt vasutast játszottak kicsiben.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2020.11.05. 12:42:41

@Levente B.: Arról már nem is beszélve, hogy azok a fiúk inkább jobbra, de maximum középtájt vannak... :)

carp3tm0nster 2020.11.05. 12:46:33

Ez szerintem akkor és ma is kiba menő dolognak számít(ott)!

Greg36 2020.11.05. 12:48:00

@Levente B.: Pontosabban Előre állomás :) (Mindkét név alatt szolgáltam ott :) )

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.11.05. 13:38:01

@sétá ló: az általad említett szó a cikkben kizárólag idézőjelben szerepel, természetesen rajtad kívül senki sem gondolt rá a szó szoros értelmében.

Carline 2020.11.05. 17:13:05

Úttörőként az egyik pajtással voltunk kisvasutasok a Mátravasúton, pl. Farkasmály forgalmi kitérőben együtt végeztünk váltókezelői munkákat. Ma pedig én vagyok Vámosgyörkön a forgalmi koordinátor, az egykori pajtás pedig az Állomásfőnök.
Akit ugye a mozdony füstje egykor megcsapott... :D

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2020.11.05. 19:15:12

Tiszakécskén egyébként pont most építik újjá a gyerekvasutat.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.11.05. 21:09:45

"Az Úttörővasútra »problémás« gyerekek nem kerülhettek."

Érzek ebben valami helytelenítést. Meglehet, tévedek. De én nagyon helyesnek tartom, hogy tanulási nehézségekkel vagy valamilyen magatartászavarral küzdő gyerek nem lehet ott egy vasút üzemeltetői csapatában, hiszen akármilyen kicsi, mégiscsak vasút ez, veszélyes üzem.

inkábbkeddenvásárolj 2020.11.05. 23:17:09

100asok klubjából üdvözlettel (benne két cottbusi vendégjátékkal) 77-81. A vége felé kezdődött a (pénzügyi) lejtmenet, hétköznapi 2 vonattal meg a hétfői üzemszünettel (de aki akart, az fölmehetett hétfőn szolgálatba pályamenti növényzetet karbantartani a felnőttekkel). Én semmilyen ideológiai maszlaggal nem találkoztam, elsősorban vasút volt de szociális tapasztalatszerzésnek sem utolsó. Az állomásfőnökök és mozdonyvezetők túlnyomó részét mintha direkt a gyerekek közé teremtették volna. Marha jól kitalálták az ismeretek karbantartását az évenkénti több hónapos szakmai verseny keretében. És a nyári táborok is frenetikusak voltak (utólag egyes programokat ma már vakmerőnek is gondolok, pl. amikor 35 10-14 éves gyerek 3 tizenéves középiskolás-egyetemista felügyeletével lebandázik egész napra egy balatoni strandra, ma el nem tudnám képzelni, akkor nagyon nagy királyság volt). Zánka is egész más (húhajó) volt vasutasként (postásként).

Rollende Landstrasse 2020.11.06. 07:19:34

Van még egy - ritkán említett - feladata az Úttörővasútnak. Minden állomáson másféle biztosítóberendezés van, ezért gyakran látogatják a "nagy" vasutas tanfolyamok csoportjai is tanulmanyi kirándulásokon. Azt nem tudom, hogy ez szempont volt-e az epítésekor? Most már a biztositóberendezések működő múzeuma és gyűjteménye is egyben. Ha jól tudom, csak a nem biztositott állomás hiányzik hiányzik a vonalról. Itt volt az ország utolsó alak tolatási jelzője. Kár, hogy azt is kiváltották fényjelzővel, de mivel a MÁV forgalmi utasításából is törölték, talán érthető, hiszen az Úttörővasút (én már ezt a nevet szoktam meg) ugyanazt a jelzesi és forgalmi utasitást alkalmazza, mit a nagyvasút.

inkábbkeddenvásárolj 2020.11.06. 13:30:03

Amit így felnőtt fejjel utólag még említésre méltónak tartok, az egyfajta szellemiség, amit azóta sem tapasztaltam egyetlen munkahelyen sem. Ez egyfajta egészséges versenyszellem volt, ahol szinte mindenki a legjobbat akarta kihozni magából és a másikból is, és bár reggel a beosztást is azzal vártuk, hogy lehetőleg a legnehezebb és legnagyobb kihívást jelentő feladatot kapjuk, az egyszerűbb beosztást is teljes (szakmai) odaadással teljesítettük. Senki nem akarta "megúszni" a munkát, mint azt oly sokan teszik felnőttként. Mindenki örült a másik sikerének is, nem volt irigység bennünk, a vasútnál eminensnek lenni büszkén lehetett, mindenki megbecsülte ezt, amit például az iskolákra nem mondhatom el, ott a jó tanulókat sokkal inkább kiközösítették, ha más érdeme miatt nem volt érdemes vele haverkodni.

¿Qué tapas hay? 2020.11.07. 09:30:09

@Before: Ha már szegecsszámlálás, akkor az is említtessék meg, hogy az állványnál álló szemüveges kiskölyök nem váltót kezel, hanem az "A" előjelzőt próbálja visszavenni.

@Rollende Landstrasse: Igen, szokták is az úttörővasútra mondani, hogy egy biztosítóberendezési tanpálya. Az első két állomás a saját korának két legmodernebb berendezését kapta (SH és VES), a többi aztán azért olcsóbbakat. Volt nem biztosított állomás (Ságváriliget), gúlás védőjelzőkkel fedezve. Oda később egy váltózáras berendezés került, majd '73-ban a D55. Amúgy a trend folytatódik, gondolva a Hűvösvölgybe nemrégen telepített, igen kacifántosra sikerült tolatóvágányutas D70-re. (Ezt de élvezte volna mindenki annak idején). Alak tolatásjelző is maradt azért, mégpedig Széchenyi-hegyen, legalábbis nyáron még megvolt. Szintúgy benne vannak az alak tolatásjelzők is még az F1-ben (4.3.4. 138-140 és 143-145. ábrák)

Drizari 2020.11.07. 11:11:18

Szóval népszerűbb volt utasszámban is a felcsúti kisvasútnál ....

Pjtor 2020.11.07. 12:23:14

@Androsz: a vasut hetkoznap iskolaidoben is uzemel. Ha hetkoznapra esik a szolgalat (15 naponta) olyankor kimaradsz az iskolabol. Ezert volt fontos a tanulmanyi eredmeny, hogy elengedjen az iskola / tanarok. Amugy nem vettek veresen komolyan, hivatalosan 4.0 atlagot kellett tartani de felsobb evfolyamban ha alapvetoen nem volt veled problema picit alatta is lehetett. Engem pl utalt a tanar aki 3 targyat is tanitott, ez latszott az osztalyzataimon. (es egyedul o panaszkodott hogy logok a sulibol, pedig 2 targybol is bukasra allok :)

efi 2020.11.08. 15:59:35

Hámán Kató Uttörővasutas Otthon. Rövid U-val, vajon miért?

szépjuhászné 2020.11.14. 13:19:00

20 évig éltünk a Szépjuhászné állomástól nem messze, jártunk az állomásra a büfébe vasárnap ebéd után (Apámnak egy korsó sör, Anyánknak egy pohár sör, nekünk két málnaszörp, a kutyának egy sajtosrúd). Anyám a kisvasúttal járt dolgozni a KFKI-ba és mi a hatvanas években dolgoztunk nyaranta, mint pályamunkás. 5 forintos órabérért lehetett gyomot szedni a pályán, akkoriban ez nagyon jó órabér volt.

bioLarzen 2020.11.14. 16:16:51

@efi: Régen volt ilyen helyesírási szabály, hogy hosszúékezetes magánhagzóra, ha nagybetűs az írás, rövid ékezetet rakunk. nem emléxem a pontos szabályra, de e lényege ez volt.

gigabursch 2020.11.14. 17:07:12

@bioLarzen:
Volt, és ennek az oka az írógépek karakterszűkössége volt. Ismereteim szerint...

bioLarzen 2020.11.14. 21:48:02

@gigabursch: Jaja, nekem is valamiféle tipográfiai ok derengett halványan.
Kösz a pontosítást!

UV pót 2021.10.10. 22:19:44

A forgalmista _meneszti_ a vonatot (szerelvényt), nem *indítja. Az a mozdony(motorkocsi)vezető dolga.
(Ja, és ÚttörővasUtat.)
süti beállítások módosítása