A hadihajó, amit szigetnek álcáztak

VILLÁMTÖRI!

2020. október 09. Hihetetlen Történelem

Már az I. világháború idején is foglalkoztatta a hadseregek vezetőit, hogy hogyan tudnák minél jobban álcázni a hadihajóikat, hogy azok hatékonyabban tudjanak szerepelni a harctéren. A II. világháborúban egy holland hajó személyzete tökéletesre fejlesztette a rejtőzködést: a hajójukat egy szigetnek álcázták, így rejtőzködtek az ellenség elől.

vt_58v2.jpg

Az Osterle nevű szállítóhajó az I. világháború idején

1914-ben, a nagy háború elején, a hadihajók megtévesztésének módja annyiban merült ki, hogy egyszerűen szürkére festették a hajók felületét, ezzel csökkentve a láthatóságukat. Hamarosan rájöttek azonban, hogy ez annyira nem hatékony megoldás, úgyhogy mással próbálkoztak. Ekkor alkották meg a britek a “zebracsíkos” hajófestést, ami ugyan nem akadályozta meg, hogy az ellenség felismerje a hajókat, de azt elérte, hogy az átfestett hajó tényleges méretét, sebességét és irányát nehezebb volt beazonosítani.

vt_58v1.jpg

1918. USS Nebraska hajó álcafestéssel

A II. világháborúban a technika fejlődése révén megváltozott a helyzet, a radarok megjelenésével az álcázás taktikája már kevésbé volt jelentős. A holland HNLMS Abraham Crijnssen nevű aknamentesítő hajó legénysége mégis ezzel a módszerrel élt: a hadihajót egy tengeri szigetnek öltöztették be.

vt_58v3.jpg

Egy, a finnek által álcázott hajó a II. világháborúban.

1941-ben, amikor megnyílt a csendes-óceáni hadszíntér, akkor a holland hajó Jáva szigete mellett horgonyzott. 1942 februárjáig a japánok több sikeres csapás mértek a szövetséges hadiflottára a térségben, így úgy tűnt, hogy a holland hajó sorsa is meg van pecsételve. Más szövetséges hajókhoz hasonlóan ők is parancsot kaptak arra, hogy hagyják el a környéket és vonuljanak vissza Ausztráliáig. A HNLMS Abraham Crijnssen méreteiből, sebességéből és fegyverzetéből adódóan viszont nem vehette fel a versenyt a környező vizeken járőröző, jóval nagyobb és felszereltebb cirkálókkal, így más utat kellett választania, hogy elkerülje végzetét.

vt_58v4.jpg

1942. A szigetnek álcázott hajóról fennmaradt kép.

Az Ausztráliáig húzódó tenger töméntelen kis szigetből áll, úgyhogy nem is tűnt annyira rossz ötletnek az, hogy szigetnek álcázzák magukat. Megálltak a legközelebbi szárazföldnél, a 45 fős legénység partra szállt, és megkezdődött a munka, a hajó “feldíszítése.” A naszádra a legnagyobb veszélyt a japán repülőgépek jelentették, mert a magasból a pilóták könnyen felismerhették volna a hajó valódi kilétét, ezért a legénységnek precíz munkát kellett végeznie. 

Miután elkészültek az álcával, megkezdték útjukat Ausztrália irányába. Mivel fent szerették volna tartani a látszatot, hogy a hajó egy sziget, ezért nappal egy helyben horgonyoztak és csak éjjel haladtak. Végül 8 nap után, több mint 1000 km-rel a hátuk mögött, elérték Ausztrália partjait, ezzel túlélve a veszélyes helyzetet.

vt_58v5.jpg

A HNLMS Abraham Crijnssen napjainkban.

További érdekességeket itt olvashattok és itt hallgathattok a Hihetetlen Történelem Podcast csapatától.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr5116231554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomchy 2020.10.09. 08:01:39

Klassz írás!

De ahol a "tenger töménytelen kis szigetből áll", ott tényleg nincs sehol pálinka?
Töméntelen lenne inkább szerintem... :D

hátramozdító 2020.10.09. 19:05:52

Köszönjük, ezdejós volt!

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.10.10. 14:20:33

Érdekes dolgok ezek, no.

@Tomchy: Sőt:
".Az Ausztráliáig húzódó tenger töméntelen kis szigetből áll..." Úgy tudom, a tenger vízből áll. És szigetek tarkítják a felületét vagy területét. Vagy a tengeren töméntelen sziget található. Vagy nagyon sok sziget találhaó arrafelé. Megannyi helyesebb leírás. ;)

Hegge Balázs 2020.10.10. 15:07:38

@Tomchy: Erdélyben a tyúkból is tudnak pálinkát főzni.

gigabursch 2020.10.10. 23:13:33

Jó téma.
Kicsit hasonlít a békésen szántóvető kombájnra, ami visszalő...

Tinman 2020.10.11. 09:36:32

@gigabursch: És ki lett volna az a hülye, aki beveszi, hogy egy kombájn szánt és vet?

kiskutyauto 2020.10.11. 14:50:11

Egy jobb távcsővel azonnal kiszúrnám hogy hajó... max azt nem tudnám, hogy nem-e valami régi roncs... bár a hetykén álló ágyúcsövek azt hiszem hamar eldöntenék a dilemmát... azokat kell illetve kellett volna leginkább álcázni, mert nagyon látszanak...

gigabursch 2020.10.13. 12:33:52

@Tinman: @fofilozofus:
Úgy látszik nem ismeritek a viccet a szovjet-kínai határvillongásos időszakból.
Akkoriban még a löncshúskonzervre is fedőnév volt a kínai és/vagy szovjet határör megnevezés, mint beltartalmi összetevő.

gigabursch 2020.10.13. 12:34:26

@kiskutyauto:
Mert akkor rögtön tudod mondani, hogy:
Akkor jó a jó hajó, ha jó hajó a jó hajó.

kiskutyauto 2020.10.13. 14:42:56

@gigabursch: Ez egy vicc volt? (csak kérdem, hogy kell-e nevetnem)

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.10.13. 21:25:08

@gigabursch: De, ismerjük a viccet, de a kombájn mióta szánt meg vet? Az inkább aratni szokott, ezért jegyeztük meg.

gigabursch 2020.10.14. 08:13:21

@fofilozofus: @kiskutyauto:
Valami kabaré jelenet volt, amiben hírbeolvasás történt. Amolyan Maksa-hiradó-szerű, csak sokkal bénább és mindez a 60-as években.
Nem tudom szó szerint idézni. Valahogy kob így szólt a "hír": "...a kínai parasztok felvonultak verebet kergetni, eközben a kombájnjával a határ mellett békésen szántóvető Oleg Olegovics felszólította őket a határ elhagyására, mire békés kínai parasztok verébkergető botjaikból tüzet nyittottak. Ezt a szovjet haza érdekében Oleg Olegovics nam hagyta szó nélkül, így a békés célú kombájnjával visszalőtt, majd folytatta tovább a munkát."

kiskutyauto 2020.10.14. 15:20:06

@gigabursch: Kösz a felhomályosítást... jópofa, de én szovjet kombájnok helyett inkább a hajókra voksolok... :)

IamTwo 2020.11.15. 11:58:24

@kiskutyauto: "kellett volna leginkább álcázni, mert nagyon látszanak"
A történelem szerint az is jó volt, amik ők csináltak, nem "kellett volna" másképp.

MIG-31 2020.11.16. 00:33:22

@gigabursch: Békésen szántogató traktorral van, legalábbis én eddig így hallottam.
...............a békésen szántogató szovjet traktor viszonozta a tüzet, majd folytatta a szántást.
Amúgy a szovjetek az Anadir hadművelet során is traktoroknak és egyéb gépeknek álcázták a Kubába tartó hajókon lévő ládákat, a kísérő személyzetet, katonákat meg traktorosnak.

gigabursch 2020.11.17. 21:20:20

@MIG-31:
A rudszkiknak a maszkirovka mindig is az erősségük volt.
süti beállítások módosítása